Öt év korkülönbség a testvérek között, úgy hinné az ember, érettebbé, elfogadóbbá és átgondoltabbá teszi az idősebbet, főleg, ha már mindkét testvér tizenéves
Kiss Ottó legújabb gyerekkönyvében a kevesebb azonban rendre több. A testvér(v)iszony a gyerekek lehetőségeinek megfelelő heccsorozat, háború, rivalizálás, átmeneti béke, civakodás – a majd később erősödő és szilárduló szeretet és bajtársiasság illúziója, öt rövid történetben elmesélve.
Egy név nélküli tíz és tizenöt éves fiú testvérpárról szólnak A bátyám öccse rövid történetei, a nagyrészt ugyanarra a forgatókönyvre íródott könnyed sztorik
A báty meg akarja leckéztetni az öccsét, ám tervei természetesen mindig visszafelé sülnek el. A kisebbik testvér ártatlan, aki mindig a közelben van, a komoly bátynak (vagy aki legalábbis magát annak gondolja) viszont terhes már a kisöcsi jelenléte.
A báty nyakig benne van a kamaszkorban, barátnővel; minden gondolata a függetlenség körül forog, az öcsire pedig vigyázni kell, míg a szülők haza nem érkeznek.
Ugyanakkor a kisebb testvér hiába csak tízéves, ő sem most jött le a falvédőről – nem kell félteni, kiválóan tudja hatástalanítani és a maga javára fordítani a bátyja terveit. Legjobb példa erre a (Vonat) című fejezet – az idősebb testvér szarkasztikus ajándékkal „lepi meg” kisöccsét, legóvonat helyett ugyanis egy igazi vonatjegyet vesz neki. Persze nem örömszerzés céljából; azt akarja, öccse legyen a lehető legtávolabb tőle: „Gondoljak csak bele, mondta, / jó távol lehetek tőle, / kirándulhatok egyedül, vagy akár anyáékkal is, / neki tökmindegy, / a lényeg, hogy addig se látja a szemüveges fejemet, / vigyorgott az arcomba önelégülten, / legalább addig se okoskodok / meg kötözködök itt bele mindenbe” (36). Az öcs azonban furfangos, visszaváltja a drága vonatjegyet, az árából pedig megveszi a hőn áhított legóvonatot – a báty így duplán veszít, hiszen pénzét hasztalanul költötte, öccsének pedig akarata ellenére is örömöt szerzett. Nem is tudni, melyik fájóbb számára, amikor vereségét követően dühében nagy robajjal távozik a szobájába, ahová idegeneknek (értsd: az öcsnek) szigorúan tilos a belépés.
A másik ilyen fájó veresége lehet a (Kesztyű) című fejezet sztorija
Hatalmi helyzetét érvényesítve a báty feltakaríttatja öccsével az egész lakást, hogy ezzel majd jól „kesztyűbe dudálja” őt – az öcsnek nincs más választása, mint az utolsó porszemet is eltüntetni a szekrények alól. Érdekes módon az ellenkezés legkisebb szikrája sem pattan ki belőle, teljesen elfogadja a bátyját autoritásként, amit az ki is használ. Könnyen el tudnék képzelni kevésbé hierarchikus testvéri viszonyt; az ugráltatás (szívatás) korántsem szükségszerű velejárója a testvéri kapcsolatoknak, Kiss Ottó műve viszont – korkülönbség ide vagy oda – nem igazán érdekelt a szimmetrikus-harmonikus testvérviszony ábrázolásában, hiszen ha nincs rivalizálás, heccelés, civakodás, aligha születhettek volna meg a könyv fejezetei. Hogy a báty tervei rendre visszafelé sülnek el, kevés ahhoz, hogy ne a kiszolgáltatott, ugráltatható, csak reaktív, kihasználható, megváltoztathatatlan szerepként rögzítse a könyv a fiatalabb testvér helyzetét.
A bátyám öccse univerzumában a teljes körű rendért és tisztaságért jár az egyik legnagyobb szülői elismerés (Kesztyű), ami természetesen így a fiatalabbat illeti
A báty szobájában rendetlenséget talál az anya, így hiába idősebb öt évvel, elhangzik a testvér számára legfájóbb és szülői mondat: „Példát vehetnél az öcsédről.” Úgy tűnik, a kamasznak a függetlenségi háborúja közepette mégiscsak szüksége van a szülői elismerésre. Vagy nem is ennek szólna a becsapott ajtó? Nem derül ki, hogy az összehasonlítás vagy a dugába dőlt terv fájóbb-e az idősebb testvérnek.
Egy biztos, Kiss Ottó könyve szerint a testvéri kapcsolat aszimmetrikus, és leginkább az egyenlőtlen marakodásról és rivalizálásról szól.
Ezt a képet a záró fejezet hivatott ellensúlyozni, amelyben kiderül, hogy az idősebbik testvér – talán – néha engedi nyerni a fiatalabbat, és amikor ezt felismeri a kisöcsi, arra a következtetésre jut, hogy a bátyja „valóban jó ember” (54): ő biztos fontosabb neki, mint a győzelem. Igen hamar megfeledkezik hát a korábbi heccelésekről, ugratásokról, hogy bátyja hallókészüléket ajándékoz neki, vagy hogy fizikailag minél messzebbre kívánja – de hát ilyen a testvéri „szeretet”, állítja a könyv: heccalapú, marakodó, harcias. Jobb ezt elfogadni, hiszen a testvérkapcsolat életre szóló: „[a]zért az jó érzés, hogy az embernek ilyen bátyja van. / Meg az is jó, hogy pont én vagyok az öccse. / De az a legjobb, hogy ez már örökre így is marad” (55).
A könyvcím is ennek humoros elfogadására, a szeretet illúziójára apellál, a fiatalabb testvér nem testvérként, hanem valakinek a valakijeként, a bátyja öccseként képzelhető csak el. Érdekelt volna ennek a testvérpárnak a családon belüli dinamikája, hogy a szülők jelenléte miként befolyásolja kettejük viselkedését. (Az apa például egyszer kerül szóba, mikor az idősebb testvér hozzá hasonló kioktató pózba vágja magát.)
Tegyük hozzá, van, aki az idősebb testvérrel (is) szórakozik – a barátnője. Hiszen a lányok kiszámíthatatlanok, „állandóan trükköznek, / és kihasználják az embert” (20), soha nem tudni, mi jár a fejükben, és „aki megfejti a lányok titkát, / vagyis / hogy valójában mit is akarnak, / az már mindent tud az életről” (10). Igaz ugyan, hogy nem a barátnőről (és a lányokról) szól, és nem is hosszú könyv A bátyám öccse (mindössze 55 oldal, bőséges illusztrációval), de nem tudom nem (unalmas) sztereotípiák sorának látni mindezt. A (Kóla) című történetben ráadásul a kisöcsit is ugráltatja: háromszor küldi el a boltba kóláért ilyen-olyan ürügyekkel, csak hogy ne legyen otthon. A képlet egyértelmű tehát. A lányok (így, általánosságban) csak szórakoznak a fiúkkal, csalárdak, kiismerhetetlenek, hajlamosak kihasználni másokat, így önzőek is. A felszarvazott báty bánatában pedig kisöccsével is megosztja a tudást – a lányok márpedig ilyenek, jobb beletörődni.
Könnyedek, gördülékenyek a könyv verses formába tördelt, ám rímtelen, lírai sajátosságoktól mentes rövid történetei
Nyelvi készlete és a történetek komplexitása a feltételezhető korosztálynak, célközönségnek megfelelő. Nem érheti kritika Baranyai (b) András illusztrációit sem, inkább csak kép/szöveg arányát. A Doug kalandjaira emlékeztető, nem túlbonyolított képi világ jól illeszkedik a történetekhez, ám gyakran elvész a szöveg az illusztrációkban, és a kép válik elsődlegessé. Persze önmagában az, hogy a kép az elsődleges médiuma egy gyerekkönyvnek, nem negatív sajátosság; ám tekintve, hogy nagy valószínűséggel nem óvodás- vagy kisiskoláskorú a célközönség, javára vált volna a könyvnek vagy a kevesebb kép (bár akkor jóval vékonyabb lenne az így sem túl vaskos könyv), vagy a bővebb szövegterjedelem. Talán belefértek volna akkor más szereplők is, kevésbé csalárd lányok például, vagy egy tágabb univerzum alakjai, iskolatársak, barátok, szülők, rokonok. Hogy egy kicsit többet tudjunk meg erről a két fiúról, és ne csak közhelyes szerepek és minták alapján lássuk őket.
Mizsur Dániel
Kiss Ottó: A bátyám öccse
Illusztráció: Baranyai (b) András
Pozsonyi Pagony Kft., 2020
55 oldal
2990 Ft