Számos regényíró idézte fel korai írásaiban a mitizált gyerekkort mint elsődleges életanyagot
Regős Mátyásnak mégis sikerül első prózájával meghökkentenie, és kitörni a zsánerek közül, mégpedig narrátorának unikális hangjával.
Regős Mátyás bemutatkozó verseskötete (Patyik Fedon élete, 2019) után első regényében a gyerekkor varázsvidékét járja körül, és ebben társa is van: könyvének főhőse, Tiki.
Tiki, ez a címe a kisregénynek is, de tegyük hozzá gyorsan: valójában a narrátor Erdős Vili felnövéstörténetét ismerhetjük meg a saját elbeszéléséből. Vili a beszámolója szerint büntetésből ír. A szöveg nem más, mint a hős tudatfolyamának és éppen alakuló fogalmazásának kombinálása.
Erdős mintha hipnózisban mondaná el a történetét, a könyv afféle szabad ötletek jegyzéke, emlékáramok, rögtönzések sora, amelyek lassan állnak össze, kiadva egyfajta profilt a ministráló, fociőrült fiúról.
A Tiki kihagyásos technikával készült monológ, nincs storyline, nincs igazi fókusz, de annál feszültebb, izgalmasabb a stílus, amely arra ösztönzi az olvasót, hogy a kihagyásokat, elhallgatásokat pótolja. Emlékek asszociatív, laza láncolatát kapjuk, persze egy-egy motívum újra és újra feltűnik, ezek adnak ritmust, otthonosságot a szövegnek. Mégis van íve, kompozíciós szilárdsága az elbeszélésnek, Regős ügyesen építi össze a Kenéznek írt fogalmazásokat a saját történetével, és hiába jelöli ki Tikit főhősnek, a könyv valójában a narrátorról, Erdős Viliről szól, az ő finom rezdüléseiről, észrevételeiről, arról, hogy milyen izgalmas lehet, ahogy összeszikrázik, mondjuk, egy vasárnapi mise utáni a futóedzés az apjával. Aztán ott van az aradi vértanúkat és az Aranycsapat tagjait keverő narráció, szóval Regős feszegeti a határait, mint egy lázadó kamasz...
A mindvégig erős képiségű, láttató stílus – amely a valóságban aligha lehetne egy tizenkét évesé – Erdősnek nem csak a fogalmazásait jellemzi
Például így ír a narrációban egyik tanáráról: „A csigák másznak így a járdaszegélyre, elnyelve egy-két kavicsot, nyelvével eltünteti az egész kanalat, és másodpercekkel később engedi szabadulni a szorításából.”
Regős Mátyás költőként indult, ezért meglepő, milyen távol tartja magát a lírai futamoktól, miközben a gyerekkori táj ezt tálcán kínálná, ugyanakkor a szövegnek van egyfajta lírai ritmusa és képi sűrítettsége.
A kötet tele van önreflexív játékkal: „Minden szépnek és jónak tűnt, amit Kenéznek írtam, igyekeztem átadni a zánkai tábor lényegét, de olyat akartam írni, amiben semmi különös nem történik, mégis megfoghatatlan érzéseket kelt az emberben...”
A kerettörténet ennyi: Vilit tanára, Kenéz kéri, hogy írjon bármit, mert jól ír. Nincs kedve hozzá, de hát mit csináljon, nagyon tehetséges (!), ezért lekörmöl ezt-azt annak a rohadt Kenéznek.
A könyv nagy részében nem sok minden történik Erdőssel, a végén viszont ki kell, hogy hordjon egy tragédiát. Adott egy kamasz fiú, akit csak a Fradi érdekel, még a lányok se nagyon, aki ministrálni jár és trombitaórákra… Hát persze, ez az érdekes, a trombitálni és ministrálni járó, dühös, folyton káromkodó kamasz, aki utalásrendszereit jórészt A Gyűrűk Urából, a tabella állásából, a Fradiból rakja össze, és néha idézi Rimbaud-t is.
„(…) mert mindig ocsmány történeteim voltak, gyilkosokról és rablókról, a Tanár úr pedig a legjobbat, a legszebbet akarta tőlem (…), úgyhogy muszáj volt megcsinálnom”.
Főhőst is választ magának, a rajongva szeretett Tikit, de legalább annyira saját magát is beleírja a meséjébe
Egyfajta coming of age-történetet olvashatunk, amelynek csak az utolsó részében tűnik föl a szerelem lehetősége, akkor is csupán a narrátor sóvárog a második unokatestvére után, akinek aztán Tiki rabolja el a szívét. Meglepő, hogy a könyv mitológiai rendszeréből hiányzik a rock and roll, és csak az utolsó oldalakon merül fel a csajozás kísértete. A könyvet az iskolaélmények és a foci univerzuma keretezi, gyakorlatilag nincs leltár korosztályi tárgyi rekvizítumokból, szlengből sem nagyon, de ami igazán meglepő: nem írja meg a lokalitást sem. Regős bármikor képes hősét kibillenteni az idilli gyerekkori emlékáramból, olyan mondatokkal, mint a Kenézt ostorozó szólamok: „Kenéz, a gyíkfaló, Kenéz fasz és gonosz, te állatember, Kenéz, mit akar ez tőlem, Istenem.”
Kőbánya a helyszín, de Regős meg sem kísérli mitizálni a tájat, hiába írja, hogy „…megkapod a kőbányai western pálutcait, te gyilkos”, ez a Kőbánya lehetne bárhol másutt.
Ugyanakkor a könyv tele van finom rezdülésekkel, és amit megismerünk, az valójában a kamaszok lelki sérüléseinek térképe.
Az egyetlen igazi jelenvalóság a foci. A Fradi. Regős inkább argót használ, mintsem kortárs szlenget, a könyv tele van káromkodással, amit a szerző jól integrál a szövegbe, szóhasználata nem tűnik öncélúnak. Egy kamasz dühkitöréseinek pop-up-buborékai ezek egy képzeletbeli képregényben, melynek főhőse Tiki, a remek focista srác.
Az végső haláleseten kívül semmi különös nem történik, mondhatni, iskolaélmények füzérét olvassuk, ráadásul maga a szerelem lehetősége is csak az utolsó egyharmadban tűnik fel, bármiféle kiteljesedés, analízis nélkül.
„Persze akadtak problémák, ugye. Ennek a történetnek nincs is története…”
Itt inkább az az érdekes, hogy van egy dühös fiatal, aki mindenen felhúzza magát, akár azon is, ha paradicsomos káposzta az ebéd, de még azon is, ha megdicsérik. Ennek a focirajongó, dühös ministránsfiúnak az életében nincs sem szex, sem drogok, sem rock and roll, csak Zidane és a Jóisten, a kamaszok gyűlöletfúgája a hülye tanárokkal és persze Tikivel. A könyvet az autentikus hang, a főhős kvázi őszintesége, feltárulkozása húzza előre. A Tiki Regős Mátyás figyelemre méltó prózai bemutatkozása – majd meglátjuk, más fesztávval, nagyobb terjedelemben hogyan tudja kiteljesíteni a világát.
Poós Zoltán
Regős Mátyás: Tiki
Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020
124 oldal
2990 Ft