Kultúrsokk nélkül

Nézőpontváltás

Számos kortárs ifjúsági regény kísérletezik azzal, hogy két vagy több egyes szám első személyű narrátort szólaltat meg, akik ugyanazt az eseménysort járják körül többféle nézőpontból. A többszólamúság egyik kiváló példája Eve Ainsworth 7 nap című regénye, melyben egy iskolai bullying folyamatát idézi fel bántalmazó és áldozata, de Wéber Anikó Az osztály vesztese című regénye is eszünkbe juthat, amelyben mintegy novellafüzérként sorakoznak egymás után a különféle osztálytársak elbeszélései, akik az Ainsworth-regényhez hasonlóan egy osztálytermi bántalmazásra emlékeznek vissza.

A Menő Könyvek Ellenpontok-sorozata tematikailag kevésbé, de narrációs technikáját tekintve párhuzamba állítható az említett művekkel: a kötetekben (melyek könyvtárgyakként is különlegesek) két kamasz elbeszélő szemszögéből ismerhetünk meg egy-egy történetet.

Az Ellenpontok-sorozat némiképp a Kaland-Játék-Kockázat-könyvekkel is rokonságot mutat

Felkínálja ugyanis a „lapozgatás” lehetőségét: mindegyik fejezetet a „Lapozz az Ellenpontok … oldalára!” mondat zárja, így azonnal megismerhetjük a másik narrátor nézőpontját is. Ennyiben azonban ki is merül a KJK-könyvekkel történő összevetés, a paratextusok csak arra szolgálnak, hogy a két elbeszélő között navigáljanak bennünket, de befogadóként nincs ráhatásunk a cselekmény alakulására.

Egyvalamiben mégis számítanak a könyvek az aktív olvasói hozzájárulásra. A regények nem az utolsó lapon érnek véget, hanem a két elbeszélői szólam között:

„A történet befejezéséhez vágd fel a középső lapokat!” – olvasható a bátorítás, ez a megoldás pedig azokat a régi időket is felidézheti, amikor az olvasó még maga vágta fel a könyv íveit. Nemcsak a sajátos befejezés, hanem a borító és a tipográfia miatt is izgalmas könyvtárggyá válnak az Ellenpontok-kötetek: figyelemfelkeltő, színes, mégsem harsány címlapképek, igényes és könnyen olvasható betűtípusok jellemzik a sorozatot, a szövegekbe pedig a csetablakok jelölése is szépen belesimul.

A sorozat jelenleg utolsó darabja Kocsis Laura Cseréljünk! című regénye

Az alaphelyzet sok középiskolás számára ismerős lehet: Emma családjába cserediák költözik, akit a lány (az egyik elbeszélő, nevezzük egyes számúnak) már látatlanban sem kedvel. A Thaiföldről érkező Nittaya (a kettes számú elbeszélő) derűvel vegyes értetlenséggel fogadja Emma szurkálódásait, és a kulturális különbségekkel magyarázza a köztük feszülő ellentéteket. Emma morcosságát jól ellenpontozza Nittaya optimizmusa, és ha a lapozgatást választjuk, akkor olvasóként felüdülés lehet az egyes számú elbeszélő általános rosszkedve után a kettes számú elbeszélő vidámságával találkozni – mindamellett Emma fanyar humora rendkívül szórakoztató, a regénykezdet (feltéve, ha vele indítjuk az olvasást) az ő megjegyzései miatt válik magával ragadóvá.

„Mondjuk lehet, hogy ezért Kis tanárnőt kellett volna hibáztatni, aki talán azzal akart kitűnni a magyar Kisek végeláthatatlan tömegéből, hogy minden létező dolgot táblázatba szedett, és A4-es lapokra nyomtatott. A papírpazarlás megelőzésére pedig mind a két oldalra nyomtatott margótól margóig, hogy szerencsétlen gyerekek be se ragaszthassák a füzetükbe” (3).

Ehhez képest a kettes számú elbeszélő kezdetben azon lamentál, milyen péksüteményt válasszon, és fejezeteit a későbbiekben sem a szarkazmus jellemzi, hanem egyfajta pozitív, mindenben és mindenkiben a jóságot látó életszemlélet.

A két lány természete nem is különbözhetne ennél jobban

Úgy gondolom, hogy a regény írója sajnos nem használta ki az ellentétekben rejlő lehetőségeket. Az ifjúsági regények nagy részére jellemző obligát szerelmi szál ugyanis annyira rátelepszik a cselekményre, hogy nem tudunk meg eleget Nittaya kultúrsokkjáról, vagy arról, hogyan zajlik mélységeiben egy olyan folyamat, melynek során egy külföldi diákot egy magyar család hosszú hónapokra befogad magához.

A regény természetesen felvonultat olyan jeleneteket, amelyek a cserediákság mibenlétéről szólnak (ilyen például Budapest „kötelezőinek” végiglátogatása vagy Nittaya próbálkozásai a magyar nyelvvel), de a fókusz áttolódik erről a speciális szituációról Emma legjobb barátnőjének és Nittaya legjobb barátjának párkapcsolatára.

A szerelmi szálnak fontos funkciója van a cselekményben, hiszen a két elbeszélő akkor barátkozik össze, amikor Krisztit és Juszufot közösen beszélik le egy őrültségről. Viszont a különféle érdeklődésű / nemzetiségű / életkorú / családi helyzetű (a sor hosszan folytatható) fiatalok kapcsolata az ifjúsági regények gyakori és némiképp elhasznált toposza, míg a cserediáklétet viszonylag kevés mű állítja középpontba – a Cseréljünk! ebben nyújthatott volna valami újszerűt.

Az ifjúsági irodalom más népszerű témái is szerepelnek a könyvben: családi konfliktusok, cicaharcok, viszonzatlan szerelem, összegabalyodott baráti kapcsolatok. Ezeket a történeteket ezerszer olvastuk már, Kocsis Laura mégis frissen, élményszerűen meséli újra őket.

Különösen Nittaya szólamára jellemző, hogy az elbeszélő aprólékos részletességgel mutat be bizonyos helyzeteket, a kívülálló pozíciójából figyelve az eseményeket. A kisboltos Icuka néni világába azonban teljesen bevonódik, a thaiföldi kamaszlány és az idősödő boltos barátsága a regény egyik legkedvesebb színfoltja. Az ismerős toposzokon túl a regény egyedi és sajátságos élethelyzeteket is felvillant – már csak ezért is érdemes lapozgatni.

Lovas Anett Csilla

Kocsis Laura: Cseréljünk!

Menő Könyvek, 2021

448 oldal

2990 Ft