Fotó: Bach Máté
Vissza
  • 2024.12.03
  • Videók

Ha a gyerek gyászol // Meseterasz

Az IGYIC-PIÜ gyerekirodalmi szakemberei, dr. Harmath Artemisz és Nagygéci Kovács József ebben a videóban a halált és az azzal járó trauma feldolgozását segítő kortárs gyerekkönyvekről beszélgetnek.

A szövegek között akad, amelyik verses formában, és van, amelyik levelek által nyújt vigasztalást kisebbeknek-nagyobbaknak. A Meseterasz adásából kiderül az is, hogy a gyászból kivezető útkeresést támogató könyvekben kiemelt szerep jut az illusztrációnak. Ezek a kötetek azért is fontosak, mert segítenek kimonda(t)ni, megélni a veszteséget, sőt, a közvetlenül nem érintett gyerekek számára is ajánlott, fontos olvasmányok.

Könyvek:

Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu! (Csimota, 2009, fordította: Tóth Krisztina, illusztrálta: Stéphane -Yves Barroux) - A fordításért 2009-ben Tóth Krisztina az Év Gyerekkönyve Ibby-díjban részesült.

Agócs Írisz-Innes Shona: Az élet olyan, mint a szél (Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2014, fordította: Varró Dániel)

Kolozsi László: Apufa (Manó Könyvek, 2017, illusztrálta: Igor Lazin)