A Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) által alapított, Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) január 10-én tartotta első workshopját tanároknak, szülőknek, könyvtárosoknak és a jelentős számú érdeklődőknek. A Petőfi Irodalmi Múzeumban – ami egyelőre az IGYIC programjainak befogadó helyszíne – lezajlott eseményt, dr. Harmath Artemisz, az IGYIC vezetője moderálta. Mivel a szervezet a programjaiban főként a közvéleményt aktuálisan foglalkoztató kérdésekre helyezi a hangsúlyt, a workshop mindjárt egy izgalmas és rendkívül népszerű témára, a disztópiára fókuszált. Szokács Eszter beszámolója.
Az IGYIC
Dr. Harmath Artemisz a workshop bevezetőjében az IGYIC megalakulásáról beszélt. Elmondta, hogy már régóta érlelődött a gondolat egy olyan szervezet létrejöttéről, ami összefogja a gyerekirodalom különböző területeit és szereplőit, az íróktól és kiadóktól a tanárokon szülőkön és könyvtárosokon át az olvasókig, vagyis a gyerekekig. Legfontosabb céljuknak és feladatuknak tekintik, hogy olyan programoknak és felületeknek teremtsék meg a feltételeit, ahol nemcsak az olvasmányok és az olvasók, hanem a jó gyakorlatok is találkozhatnak, és felerősíthetik egymást. A szervezet egyrészt azokra a rendezvényekre helyez nagy hangsúlyt, amelyeken a gyerekek, a szülők és a pedagógusok „testközelből” ismerhetik meg az ifjúsági irodalom javát, másrészt a folyamatos online jelenlétre is fókuszálnak, hogy az információ mindenkihez eljusson. Szakmai fórumokat, workshopokat, író-olvasó találkozókat, online és offline programokat kínálnak, ahol a tapasztalatcsere közvetlenebb módon valósulhat meg.
Dr. Harmath Artemisz bevezetője után a Meseterasz című videókritika-sorozat első részét láthatták a megjelentek Zágoni Balázs: A gömb című kötetéről, amelyben gyerekek is megszólaltak.
Nyugdíjasok lázadása
A videó után Szekeres Nikoletta irodalmár-kritikus Zágoni Balázs: A Gömb című kötetének elemzésén keresztül mutatta be az ifjúsági disztópikus irodalmat. Előadását azzal kezdte, hogy mint általában minden regényre, az ifjúsági disztópiákra, így Zágoni Balázs könyvére is érvényes, hogy vizsgálata során érdemes a műfajokat, a műfaji határokat lazán kezelni, a disztópiát mint narratívát szemlélni, és több műfaji kategóriát is meghívni a szöveg elemzéséhez. A Gömb is olvasható fejlődésregényként, aparegényként, családregényként, államregényként, disztópiaként vagy fantasztikus irodalomként is. Majd kifejtette, hogy a disztópikus könyvek tananyagként való felhasználása számos izgalmas kérdést vonhat maga után, hiszen mindenkit érdekel, hogy milyen társadalomban élünk, és hogy mivé válhat ez a társadalom.
A kritikus gondolkodás megtanítása rendkívül fontos, és ezeken a regényeken keresztül jól lehet vizsgálni, hogy a most égető társadalmi problémák mivé válhatnak a jövőben. Zágoni Balázs könyvének is témája – többek között – az elöregedő társadalom, a klímaváltozás, a városok. A kamaszokat is foglalkoztatják ezek a nagyon is mai problémák, nem véletlen, hogy a regény egyik motívumát, a nyugdíjasok lázadását a videóban megszólaló gyerekek is felidézték. Szekeres Nikoletta beszélt még a regény nyelvéről, melyet érthető, igényes nyelvnek írt le, ami mentes a kamasznyelvezetet imitáló erőltetettségtől. A regényben a főhős szemszögéből ismerjük meg a történetet, és tanúi lehetünk identitásválságának, ami általában az ifjúsági disztópiák egyik erős motívuma. Még számos inspiráló gondolat elhangzott, melyet később a csoportos beszélgetéseken lehetett alaposabban megvitatni.
Embernek maradni
Ezután Zalán Márk filmkritikus, filmtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója a disztópikus és a posztapokaliptikus filmekről tartott rövid összefoglalót, rávilágítva a két műfaj különbségeire, hasonlóságaira és átfedéseire.
„A markáns különbség a két műfaj között, hogy míg a disztópikus filmek általában azt mesélik el, hogy a társadalom, amiben élünk, mivé válhat, addig a posztapokaliptikus filmek a civilizáció vagy társadalom összeomlása, valamilyen világégés után játszódnak, ahol nincs társadalmi rend, káosz uralkodik, és a hangsúly nem a lázadáson, hanem a puszta túlélésen van.”
(Híresebb posztapokaliptikus filmek és sorozatok például a Mad Max, a Legenda vagyok, az Éli könyve, a The walking dead, A fiú és a kutyája.) A disztópiákban általában elnyomó rendszer uralkodik, egy rendőrállam, amelyben figyelik a polgárokat. A társadalomban az emberek gyakran nem egyének, hanem egy gépezet részei, a fő motívum pedig mindig az, hogy a főhős fellázad a hatalom ellen. (Szárnyas fejvadász, Metropolis, 1984, Brazil, A szolgálólány meséje, Black mirror, Fahrenheit 451) A felnőtteknek szóló disztópikus filmek után megjelentek az ifjúsági disztópiák is, amelyek főleg a 2010-es évektől lettek népszerűek. Ezekben a filmekben az általános jellemzők mellett előkerülnek a kamaszok hétköznapi problémái is: a bullying, a merev iskolarendszer, a büntetések, a korlátozó szabályok, a függetlenedés, az elszakadás a szülőktől vagy a szabad akarat kérdései. (Battle Royale, Éhezők viadala, A beavatott, Az emlékek őre)
Zalán Márk elmondta még, hogy mindkét műfajnak erős irodalmi hagyománya van, gondoljunk csak Orwellre, Atwoodra, Wellsre, és általában science fiction-alkotások, ám gyakran más műfajokkal is keverednek: katasztrófafilmmel, horrorral, sőt akár vígjátékkal is. Nagyon fontos jellemzője mind a disztópikus, mind pedig a posztapokaliptikus filmeknek, hogy alapvetően azt járják körül, mit jelent embernek lenni, embernek maradni.
A Faust, Az arany ember és A Gömb
A filmek elemzése után, Návai Péter, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola magyar-történelem szakos tanára a disztópiák oktatásának a módszertanáról beszélt, és előadását egy Karinthy Frigyes-idézettel kezdte, ami 1921-ben jelent meg a Nyugatban. Karinthy a tanulmányában Wells és Verne összehasonlításakor arra jut: „(…) kiderül, hogy az, amit nem ismerünk, de lehetségesnek tartunk, egyszóval a logikum, mindenben izgalmasabb és érdekesebb, és jobban szárnyalja a képzeletünket, mint az, amit el tudunk ugyan képzelni, de nem tartunk lehetségesnek”.
„Návai Péter úgy véli, hogy mivel az életkor nagyon meghatározó a mű befogadásának szempontjából, rendkívül fontos azt megvizsgálni, hogy a regényből éppen mi érdekli a gyerekeket, amikor disztópiával foglalkozunk az órán.”
Eleinte maga a történet ragadja magával őket, hiszen az ifjúsági disztópiákban rengeteg minden történik, Návai szavaival „sztoricunami van bennük”. Később – miközben megtanulják, hogyan kell értelmezni egy szöveget – egyre több jelentésréteget tudnak lehúzni a történetekről, és annál izgalmasabb lesz számukra az olvasmány, minél több jelentésréteg rakódik rá. A gyerekek szeretik a felkavaró, mellbevágó történeteket, mert rettegni egy kicsit jó érzés, de csak akkor, ha a félelem kellően provokatív témával társul. Návai Péter szerint először „nyugodtan” félünk, hiszen a probléma messze van, egy fantasztikus, disztópikus könyvben olvassuk, ám amikor a mű jelentésrétegeit szép lassan lehántjuk, rájövünk, hogy valójában a mi jelenünkkel és annak problémáival foglalkozunk. Ez roppant izgalmas felfedezés a kamaszoknak, ahogy a művekben jelen lévő igazságtalanság is nagyon megmozgatja őket.
Ezután Návai Péter a regényfeldolgozás módszertanát járta körül, feltételezve, hogy egy négyszáz oldalas könyv alapos feldolgozására egyszerűen nincs mindig idő. Javaslata szerint kiragadhatunk motívumokat, történetszálakat a regényből, és bár ilyenkor a mű egésze sérülhet, ha jól csináljuk, akkor motiválhatjuk a gyerekeket, hogy elolvassák az egészet. Návai az úgynevezett mini kontextusokat javasolja, amikor analóg motívumokat keresve egymás mellé rendezünk három irodalmi művet: egy klasszikus kötelező olvasmányt, egy külföldi és egy magyar kortárs könyvet. Így kerülhet egymás mellé például a hirtelen meggazdagodás és hatalomszerzés analógiájára A Gömb, Az arany ember és a Faust, vagy a média használatára, a hatalom kontrolljára az 1984, A Gömb és az Éhezők viadala.
Tapasztalatcsere
Az előadásokat követően mindhárom meghívottal csoportosan és egyénileg is lehetett eszmét cserélni, ami során módszertani szempontokat körbejárva is megvitatható volt a disztópikus irodalom feldolgozása. Az előadások során elhangzó számos gondolatébresztő téma elég tartalmat adott ahhoz, hogy gyümölcsöző beszélgetések alakuljanak ki. A teljesség igénye nélkül néhány gondolat: Világ- és magyar irodalmi nyomozás a disztópiák nyomában. Miért nem erős a magyar irodalomban a fantasztikus és disztópikus irodalom, valamint a sci-fi hagyománya? A műfaji definíciók sérülékeny állapota, a műfaji átfedések és különbségek kérdése. Mi az igazság, hány igazság van? A disztópikus filmek irodalmi hagyományai. Miért van több filmes utalás az ifjúsági irodalomban, mint a felnőttben? Hogyan lehet nemcsak irodalomórán, hanem más órákon is felhasználni a disztópikus regényeket? Hogyan tudunk akár egy osztályfőnöki óra keretében az olvasmányélmények segítségével beszélgetni a gyerekekkel saját magukról, a saját problémáikról? Miért könnyebb a gyerekeknek egy szereplő bőrébe bújva saját magukról megnyílni?
Végezetül Návai Péter szavait idézzük: „Magyartanárként fontos tudnunk, hogy nem kell tökéletes kis irodalmárokat nevelni. Azt kell elérnünk, hogy a gyerekek megéljék, hogy az irodalom művészet, ami abban segít, hogy megismerjük magunkat, másokat és a világ problémáit”.
Szokács Eszter