Az első Pagony Szalonon Kovács Eszter, a Pagony és a Tilos az Á Kiadó főszerkesztője köszöntőjében bemutatta a hagyományteremtő programsorozatot, amellyel rendhagyó módon kifejezetten a felnőtteket szeretnék megszólítani. A tervek szerint az eseményekre mindig az előző hónapban megjelent könyvek szerzőit és illusztrátorait hívják meg, akikkel gyerekirodalmat érintő kérdésekről beszélgetnek.
Október 20-án a Bartók Pagonyban megrendezett szalon házigazdái Bagossy Laura, a Tabán Pagony üzletvezetője, Hajdu Zsanett, a kiadó marketingese és Vincellér Katalin, a Pagony pedagógus munkatársa voltak. Felvetéseikkel és kérdéseikkel háromféle nézőpontból közelítették meg azt, hogyan lehet átadni a gyerekeknek az olvasás örömét.
Szóba kerültek meghatározó könyvélmények, és boncolgatták az illusztráció és a szöveg kapcsolatát is. Az első alkalom meghívott alkotói Agócs Írisz, Bán Zsófia, Berg Judit, Czernák Eszter, Dávid Ádám, Kerékgyártó István, Kiss Judit Ágnes, Metzing Eszter, Mészöly Ágnes, Monszport Vivien, Rátkai Kornél, Vadadi Adrienn, Vészits Andrea és Wéber Anikó voltak.
„Az irodalom ragályos”
Kovács Eszter felvezetője után Vincellér Katalin tette fel az első kérdést Vészits Andrea Boszorkánysziget 28 73 című új könyvének egy mondatára hivatkozva: „Úgy látszik, az irodalom ragályos.”
Mit is jelent az irodalommal való fertőzöttség, és hogyan lehet továbbadni?
Mindjárt meg is osztotta személyes tapasztalatát: ő bizony a középiskolás korosztálynak is mesél, hogy a kamaszoknak a világ egyik legjobb történetét olvasva (Odüsszeia) ne kelljen szenvedniük a hexameterekkel. Meglátása szerint inspiráló beszélgetések indulnak el így, érdekes gondolatokat fogalmaznak meg a gyerekek, sőt ezzel a módszerrel az eredeti szövegre is kíváncsiak, befogadóbbak lesznek.
Vadadi Adrienn a felolvasói élményeiről mesélt, és elmondta, hogy ha a történet engedi, gyakran belecsempész néhány interaktív játékot is a mesélésbe, mert fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek személyes kapcsolaton keresztül, játékosan mutassa meg a könyveket.
Kiss Judit Ágnes abbéli aggályát osztotta meg, hogy nem tudja, érvényes-e még az a kulturális kód, amelyet középiskolai tanárként át kellene adnia. Mondhatja-e magyartanárként, hogy nem baj, ha valaki nem olvas Dosztojevszkijt, csak olvasson valamit?
Wéber Anikó a pozitív tapasztalatairól beszélt: az irodalomtanítás során megpróbálta a történetekben megtalálni kapcsolódást a gyerekek életével, hogy érezzék, az irodalom róluk is szól.
Az egyetemistákat oktató Bán Zsófia szerint is, ha valamilyen módon közel tudjuk hozni a szöveget a fiatalok saját kortárs kontextusához, problémájához, ha meg lehet ragadni valami olyan szempontot, amihez kapcsolódni tudnak, akkor átadható az élmény.
Olvasni néha nehéz
Ezután a résztvevők a saját és a környezetükben előforduló olvasási élményeikről is beszélgettek: kiderült, hogy az olvasási nehézség korántsem ritka jelenség, és a később olvasóvá váló emberek is gyakran küzdöttek vagy küzdenek a problémával. Sokszor szeretnénk olvasni, csak nem tudunk – hangzott el. Van, akit a Harry Potter-könyvek indítottak be, mások lépésről lépésre, tudatosan edzették az elméjüket. Néha segíthet egy gyereknek, ha először egy-egy bonyolultabb olvasmány adaptációival ismerkedik meg, de bevonhat a későbbi irodalmi művek olvasásba az is, ha először horror- vagy éppenséggel szerelmes regényeket fal az ember.
Bagossy Laura reménytelinek látja, amivel a boltokban találkozik. Aki oda betér, sokat olvas, és jóféle irodalmat. Az illusztrációkról elmondta, hogy a vásárlók részéről kétféle véleménnyel találkozik: van, aki a dúsan illusztrált könyveket keresi, mások pedig azt mondják, az illusztráció megöli a gyerekek fantáziáját. Ezért fel is vetette a következő kérdéskört:
Mennyire segítik az illusztrációk a könyv befogadását, egyáltalán kell-e illusztráció?
Metzing Eszter szerint a szöveg mellett megjelenő illusztráció nem kényelmesíti el a fantáziát: a rajzokat nézegetve a gyerek ugyanúgy elképzeli a saját verzióját is. Ráadásul az illusztráció nem is csak a gyerekeknek fontos, hanem kortól függetlenül mindenkire jótékony hatással lehet. Kovács Eszter hozzátette, az illusztráció egy másik nyelv: azt mondjuk el a képekkel, amit szöveggel nem tudunk kifejezni, majd megkérdezte a jelenlevőket, mit gondolnak, vajon ahogy nő a gyerekek életkora, miért csökken egyre az illusztrációk száma a nekik szánt könyvekben, majd miért tűnik el teljesen?
Mészöly Ágnes véleménye szerint az életkor növekedésével a gyerekekben fejlődik a belső mozi képessége, egyre inkább képesek maguk is a képalkotásra, a szövegek pedig mind bonyolultabbak és filmszerűbbek lesznek.
Bán Zsófia viszont úgy gondolta, nem törvényszerű, hogy a felnőtt irodalomból ki kell kopnia a képnek. A hagyomány azt mutatja, hogy a XX. századtól kezdve egyre kevesebb kép van, de ha megnézünk például egy Dickens-kötetet, nagyon is jelen volt az illusztráció. Érdekes kultúrtörténeti kérdés – vetette fel –, hogy bár a kortárs kultúra nagyon képcentrikus lett, ez miért nem tükröződik a felnőtt irodalomban.
Kerékgyártó István, aki egy pikareszk regényen dolgozik, megerősítette: amikor hasonló regényeket olvasott, látta, hogy a ’60-as, ’70-es években megjelent könyveket a kor legnevesebb grafikusai illusztrálták. Elég a Don Quijotéra vagy a Kakukk Marcira gondolni.
Dávid Ádám hozzátette, hogy egy irodalomtörténeti elmélet az illusztrációkat a fordításhoz hasonlítja, és természetesen számos elmélet létezik a témakörben, de a lényeg, hogy dialógus jöjjön létre a szöveg és a kép között. Elmondta, hogy izgalmas átmenetet jelent a képregény, amely itthon még gyerekcipőben jár, miközben világszerte elképesztő alkotások születnek.
Az este folyamán számtalan izgalmas tapasztalatot és élményt osztottak meg a beszélgetők:
hallottunk az Odüsszeia szövegét a telefonjukon pörgető kamaszokról, egy férfiról, aki olvasás közben kitépte a könyvből a már elolvasott lapokat, és arról is, hogyan lehet elmerülni akár Hajnik Imre A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a Vegyes-házi királyok alatt című könyvében is. Az is kiderült, kinek volt Fekete István Csíje a meghatározó könyvélménye, ki szerette az Abigélt, ki igen, és ki nem A kőszívű ember fiait, és ki rettegett Réber László rajzaitól.
Az októberi Pagony Szalon – bár egy kicsit még magán hordozta az első alkalom gyerekbetegségeit, és talán a nagy létszámú meghívott miatt olykor kissé csapongott a témavezetés – ígéretes kezdetnek bizonyult.
A gondolatébresztő beszélgetésen nem lehetett teljesen kimeríteni a témaköröket: a korunkat érintő paradigmaváltást, a szöveg és más műfajok találkozását, vagy hogy lehet-e az írás az olvasás előszobája, eltántorította-e az embereket az olvasástól a posztmodern és még sorolhatnánk. De számos más kétely, kérdés és felvetés is megfogalmazódott, várjuk tehát a folytatást novemberben.
Szokács Eszter