Vissza
  • 2023.03.24
  • Bakó Kata

Erdők-mezők népmeséi, Táncoló fák és Nyolckor a bárkán

Bakó Kata programajánlója.

AZ ÉV GYEREKKÖNYVE-DÍJ 2023 – SHORTLISTEK

Az Év Gyerekkönyve-díj pályázat fontos mérföldköve a rövidlistás művek kihirdetése.
Ez most is így van, a HUBBY – Magyar Gyermekkönyv Fórum blogbejegyzéséből megtudhatjátok, hogy idén melyik mű lehet a hazai legrangosabb gyerekkönyves díj hét kategóriájának győztese.
A kiadók által benevezett műveket Fábián László (tanár – Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium), Gerhes Gábor képzőművész, Kelemen Réka (HUBBY-tag, gyerekirodalmi szakértő, irodalomszervező), Kérchy Anna (egyetemi oktató – Szegedi Tudományegyetem BTK) és Nádori Lídia (műfordító) bírálta el.
A gyerekzsűri még dolgozik, hamarosan az ő listáik is nyilvánosak lesznek.
Szeretettel gratulálunk a kiadóknak és a szerzőknek!

A listák megtekinthetők: ITT

KÖNYVAJÁNLÓ

Bajzáth Mária válogatása: Erdők-mezők népmeséi

Bajzáth Mária Népmesekincstár Plusz sorozatának negyedik kötete – a sorozat többi kötetéhez hasonlóan – hiánypótló könyv. Az Erdők-mezők népmeséi „Magyarország élővilágát mutatja be, de a magyar mellett a nemzetközi mesekincsből is válogat. A világ különböző tájairól származó meséknek közös és legfontosabb mondanivalója, hogy a házunkon és a hazánkon túl is részei vagyunk egy nagyobb egységnek, amelyet természetnek nevezünk” – olvashatjuk a könyvről a szerző, Bajzáth Mária ajánló sorait. A Lampion Könyvek gondozásában megjelent kötetet Ónya-Oláh Dóra gyönyörű illusztrációi teszik még értékesebbé.

További információk: ITT

David Dolenský: Erdőjáró Rúfusz

A Csirimojó Kiadó igényes és izgalmas könyveit mindig jó szívvel ajánljuk. Idei első kötetükben Erdőjáró Rúfusz mesél a természetjárás, az erdei bivakolás, a tűzrakás izgalmas fortélyairól, hogy miként boldogulhat kicsi és nagy a természetben. Az illusztrációk fantasztikusak, és a fordító, Pet’ovská Flóra most sem hagyja cserben a jóféle gyerekkönyvek rajongóit.

Bővebben: ITT

Tittel Kinga: Mesélő Budapest (felújított, bővített kiadás)

Gyakran mondjuk, hogy a változás az egyetlen dolog, ami állandó. Különösen igaz lehet ez egy (fő)városra, mondjuk Budapestre. Tittel Kinga városnéző helyismereti sorozatának budapesti kötete (Mesélő Budapest) most megújult formában és átdolgozott tartalommal mutatja meg az idén százötven esztendős város arcait. A Lampion Könyvek gondozásában megjelenő kötetet már ti is lapozgathatjátok.

További információk: ITT

Szeretlek apa! 30 őszinte vallomás

A Manó Könyvek Kiadó felkérésére harminc magyar alkotó vall valós vagy elképzelt történetben az apaságról, kapcsolódva Quentin Gréban belga illusztrátor festményeihez.
A kötet szerzői nemcsak gondolataikat osztották meg a témáról, hanem írói honoráriumukat felajánlották a KórházSuli Alapítványnak, ezzel is támogatva annak hiánypótló munkáját.

A teljes szerzői listát és a további tudnivalókat elolvashatjátok: ITT

Amy Timberlake: Borz új lakótársa

A napokban jelent meg Amy Timberlake Borz új lakótársa című mesekönyve, amely egyben Majoros Nóra első műfordítása is. Borz és Szkunk konfliktusoktól csöppet sem mentes együttélése sok klasszikust felidéz – a fordító szerint is, és ahogy az lenni szokott, a sok vita és az eltérő nézőpontok végül életre szóló barátokká teszik a korábban perlekedő feleket. Majoros Nóra nagy szeretettel ír hőseiről – arra buzdítok mindenkit, hogy olvassa el a blogján megjelenő bejegyzést, amolyan könyvajánló gyanánt is. A Jon Klassen által illusztrált kötetet a Scolar Kiadó adta ki.

További információk: ITT

KIÁLLÍTÁSOK

Minden báb – A Budapest Bábszínház kulisszatitkai

Március 21-én, a Bábszínházi Világnapon a Deák 17 Galériában megnyílt az idén 74 éves Budapest Bábszínház kulisszatitkait bemutató kiállítás (Minden báb). A tárlat a Budapest Bábszínház egyedülálló báb- és képzőművészeti gyűjteményéből válogatva – bábok, fotók, plakátok segítségével – mutatja be egy előadás születését, a tervezőasztaltól a színpadig.
A május végéig megtekinthető kiállítást Tenki Réka, az Örkény Színház színművésze nyitotta meg; köszöntőt mondott Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója.
A kiállítás kurátorai: Palya Gábor Dávid és Végvári Viktória. 

Budapest, Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria; látogatható: május 27-ig
További részletek: ITT

EGYÜTT – A Kórházsuli kiállítása

A Deák17 Galéria Együtt címmel meghirdetett kiállítása a KórházSuli Alapítvány Másképp címmel kiírt alkotói pályázatára küldött alkotásokból válogat.
A KórházSuli gyógyuló diákjainak, segítő önkénteseinek és támogatóinak összes alkotását a KórházSuli Galériájában nézhetitek meg.
Az április 29-ig látogatható tárlatot Farkasházi Réka színésznő, énekesnő, a KórházSuli nagykövete nyitja meg.

Budapest, Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria; március 30. csütörtök, 17.00
További részletek: ITT

Mesevilág – Kun Dorottya kiállítása a DD Galériában

A józsefvárosi Deák Diák Általános Iskola és Gimnázium Pauk Anna termében 2008 óta rendeznek havi rendszerességgel képzőművészeti kiállításokat. Az iskola történetében először a mostani kiállító az iskola egyik diákja, Kun Dorottya, aki nemcsak rajzol, hanem ír is, több pályázat győztese. Díjnyertes meséi és történetei Kun Dorottya válogatott meséi címmel jelentek meg. A nyolcadikos alkotó sokak által méltatott Mesevilág című kiállítását ti is megtekinthetitek, időpontot ITT tudtok egyeztetni.

Budapest, Deák Diák Általános Iskola és Gimnázium; hétfőn és szerdán 17.00 órától
A cikket elolvashatjátok: ITT

Most Zsuzsi mesél – Kiállítászáró beszélgetés László Zsuzsival

A százhalombattai Városi Könyvtárban kötetlen beszélgetéssel zárják a Micsodaaa? Trafikos? című kiállítást. Ha szeretnétek többet megtudni a tervezőgrafikai szakmáról, akkor menjetek el most pénteken a könyvtárba, ahol László Zsuzsi tervezőgrafikus örömmel osztja meg veletek a szakma összes csínját-bínját!

Százhalombatta, Hamvas Béla Városi Könyvtár; március 24. péntek, 16 óra
Bővebben: ITT

PEDAGÓGUSOKNAK AJÁNLJUK

Irodalom-szakmódszertani könyvek bemutatója és kerekasztal

Az elmúlt időszakban számos fontos, az élményszerű magyartanítást ösztönző és segítő szakkönyv született. A Debreceni Egyetemen most kerekasztal-beszélgetés keretében az alábbi kötetek bemutatójára kerül sor:
– Fenyő D. György: Az irodalomtanítás módszertana. Éthosz és praktikák (Tea Kiadó)
Tanulmányok a magyartanítás módszertanairól. IrKa Könyvek 1. (EKKE)
Az irodalomtanítás aktuális kihívásai. Debreceni Irodalom- és Kultúratudományi Tankönyvek 3. (DE)
Ha tehetitek, menjetek el, s beszélgessetek egy jót az irodalomtanítás módszertanáról!

Debreceni Egyetem, Főépület, X. terem; április 5. szerda, 14.00

Korbai Hajnal – Rábainé Domszky Zsófia – Varga Andrea Helena (szerk.): Táncoló fák

Megjelent a Mosoly Alapítvány Mosoly-terápiák sorozatának harmadik kötete. A korábbi kötetekhez hasonlóan ez a kiadvány is a meseterápia kórházi alkalmazásáról közöl tanulmányokat, melyek „gyakorlati példákon, esetleírásokon keresztül tárják fel a súlyos és krónikus beteg gyerekek pszichés támogatásának nehézségeit, ugyanakkor számos kreatív ötletet adnak a hatékony terápiás programok kialakítására”.
A tanulmánykötet és a sorozat a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg.

A riport és a kötet megtalálható: ITT és ITT

Győri Hanna (szerk.): Viszek egy szívet – Egymásra felelő versek
Költészet napi könyvbemutató és kiállítás

Március 27-én jelenik meg a Tilos az Á legújabb antológiája Viszek egy szívet – Egymásra felelő versek címmel, Győri Hanna szerkesztésében. A középiskolásoknak készült, közel háromszáz oldalas válogatásban a tankönyvekből ismert klasszikus versek témáira, motívumaira, képi világára kortárs szövegpárjaik reflektálnak – így téve szerethetővé (és taníthatóvá) a verseket. Az érettségi felkészüléshez is kiválóan használható mű illusztrátora a lengyel származású Grela Alexandra, aki „tiszta lappal, a tankönyvi értelmezési hagyományon kívülről tekintett rá a magyar versekre”, s készített hozzájuk kollázsokat.
A kötet bemutatóján a szerzők, Győri Hanna és Grela Alexandra, valamint Fenyő D. György (a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára) beszélget, a moderátor Vinczellér Katalin lesz.

Budapest, Képező; április 13. csütörtök, 18.00
További részletek: ITT

PÁLYÁZATOK, VERSENYEK

Kortárs verselő – A Magyar Költészet Napja alkalmából

A Budapesti Művelődési Központ negyedik alkalommal hirdet versmondó versenyt a budapesti általános és középiskolás diákok számára. A szavalóversenyre egy ma élő magyar szerző szabadon választott költeményével lehet jelentkezni. Az előadóművész, könyvtáros, logopédus és közművelődési szakemberekből álló zsűri három korcsoportban értékeli a versmondók produkcióit, a verseny díjazottai könyvet és könyvutalványt kapnak.
Nevezési díj nincs, a nevezési határidő: április 5.

Budapest Művelődési Központ; április 18. kedd, 15.00
További információk: ITT

Kalandom Ruminivel
A Kisgombos Könyvkiadó alkotói pályázata és díjátadó ünnepsége a Kis Könyves Éjen

Ha kalandra éhes Rumini-rajongó vagy, akkor ezt a pályázatot neked találták ki!
Nincs más dolgod, mint felkéredzkedni a Szélkirálynőre és együtt kalandozni Ruminivel.
Ha pedig visszajöttél, jöhet a szabad alkotás. A pályázat kiíróinak egyetlen kikötése van: te szerepelj a történetben. „Írhatsz mesét, novellát, készíthetsz riportot, költhetsz dalt, verset, rajzolhatsz, festhetsz, makettezhetsz, szobrászkodhatsz, gyurmázhatsz, varrhatsz, filmezhetsz, fotózhatsz, süthetsz.” Izgalmas nyeremények várnak rátok!
A díjátadó április 21-én lesz, ahol a díszvendég, Berg Judit téged is vár!
Szóval: kalandra fel, vár Rumini!
A pályázat beadási határideje: április 17. hétfő

Biatorbágy, Kisgombos Könyvesbolt; Kis Könyves Éj: április 21. péntek, 17.00–22.00
Bővebben: ITT

Jelentkezz a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) diákzsűrijébe!

„Ha van kedved elmerülni a legfrissebb magyar és európai animációsfilm-termés legjavában, és véleményed is van róluk, akkor téged keres a 16. KAFF! Légy diákzsűritag június 21–25. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon!
A diákzsűribe – idén először – nyílt felhívásban keresik azt a hat főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért, és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 16. KAFF díjazottjairól.
Ha szeretnél pályázni, rövid bemutatkozásként írd le, hogy hol és mit tanulsz, illetve miért szeretnél a diákzsűri tagja lenni és animációs filmeket bírálni.

A pályázatokat ERRE a címre várják.
Jelentkezési határidő: március 31.

(TÁNC)SZÍNHÁZ

A Kuflik és a nagy táncelőadás

A kuflik nem csak könyvekben, mesefilmen, báb- és plüssfiguraként élik világukat. Mostantól ugyanis táncjáték formájában is megjelennek előttetek a Kufli-univerzum hősei.
A Kulcsár Noémi Tellabor társulat negyvenperces darabjában a kuflik táncra perdülnek, és előadást rendeznek. Ráadásul az előadás után találkozhattok Zödönnel, Pofánkával,Titusszal, Hildával, Valérral, Bélabával és Fitytriccel.
A három év felettieknek szánt táncjáték koreográfusa és rendezője: Kulcsár Noémi.

Budapest, Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház; március 26. vasárnap, 11.00
További információk, jegyvásárlás: ITT

Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán

Az RS9 Színház izgalmas, vidám, de komoly kérdéseket is felvető előadást mutat be a hat éven felülieknek (igen, a felnőtteknek is). Mi történik akkor, ha Noé bárkájára csak két jegyetek van, viszont hárman vagytok jóbarátok? Ki mehet, és ki marad?
Ulrich Hub (aki a nagysikerű meseregény és bábelőadás, Az utolsó bárány szerzője) Európa-szerte ismert és díjazott színpadi művéből (Nyolckor a bárkán) kiderül, „hogy Noé látása nem túl jó, hogy a zsiráfok is lehetnek tengeribetegek, és hogy Isten szereti a sajttortát – sok mazsolával”. Az igazi családi szórakozásnak ígérkező előadás rendezője Koleszár Bazil Péter.

Budapest, RS9 Színház; március 25. szombat, 11.00
Színlap és jegyvásárlás: ITT és ITT

CSALÁDI ÉS GYEREKPROGRAMOK

IRKA – Irodalmi Kavalkád és a POKET ötödik születésnapja

A Fonó Budai Zeneházban idén második alkalommal rendezik meg az Irodalmi Kavalkád elnevezésű családi napot – Petőfi Sándor költészetét helyezve a középpontba. Ráadásul most nemcsak a kétszáz éve született Petőfit, hanem az idén ötéves a POKET zsebkönyvek-projektet is megünnepelhetitek.
Az esemény házigazdái (Juhász Anna irodalmár, Vecsei H. Miklós, a POKET zsebkönyvek alapítója, illetve a Petőfi Kulturális Ügynökség) szeretettel várnak benneteket.
Az egész napos kavalkád délelőttjén Paár Julcsi tart zenés-táncos-ölbéli játékos foglalkozást, lesz kézműveskedés és szabadtéri kiállítás is (Huszonhat év – Privát Petőfi), az élőszavas mesélés szerelmesei pedig Berecz András kedvenc meséit hallgathatják meg.
Délután a kortárs költők és írók rajongói örvendezhetnek: Háy János Rozs Tamással mutatja be Petőfi arcait (Ki vagyok én?), Grecsó Krisztián gyerekverseit (Belefér egy pici szívbe) a Csík zenekar tagjaival adja elő, Lackfi János pedig Balla Gergellyel lép színpadra (Befelé nyíló ablakok). A délutáni forgatagban lesz még koncertszínház – Nemes Nagy Ágnesre emlékezve, születésnapi POKET-kvíz, Juhász Ferenc-kötetbemutató (Más Petőfi az enyém), költészet napi verses est, valamint QJÚB-koncert is. A napot Petőfi táncház zárja, a házigazda Berecz István lesz. Ne hagyjátok ki!

Budapest, Fonó Budai Zeneház; április 16.
Részletes program és jegyvásárlás: ITT

Viking klub gyerekeknek a Skandináv Házban

Aki szeretne a vikingekről minél többet megtudni – méghozzá kvízek, kincskereső játékok, izgalmas feladatok segítségével –, az feltétlenül jelentkezzen a Skandináv Ház Viking Klubjába. Júniusig minden hónapban találkozhattok, s a szervezők azt ígérik, elmesélik nektek, hogy a vikingek miben hittek, merre hajóztak, hogyan harcoltak, miként éltek a mindennapokban: hol laktak, mit ettek, mit játszottak és még sok érdekességet! Az izgalmasnak ígérkező programokra a felső tagozatosokat várják, kilenctől tizennégy éves korig.

Budapest, Skandináv Ház; első alkalom: március 25. szombat, 14.00–16.00
További információk: ITT

Tavaszi Kollázs Vásár

Verőcén, a Kollázs közösségi térben mindig zajlik az élet. Most tavaszi vásárra hívnak benneteket, ahol a helyi kézműves alkotók portékái mellett megtaláljátok a Csirimojó Kiadó és Róka úr könyves kuckója jóvoltából az igényes gyerekkönyvek széles választékát is.
A szervezők szeretettel várnak benneteket!

Verőce, Kollázs; március 25. szombat, 10.00–18.00
További információk: ITT

 

Bakó Kata