A PestText örvendetes sodrásában vonzó kikötők az alkotói workshopok
A Deák17 kiállítótere ideális és inspiráló helyszín arra, hogy kiben-kiben felhorgadjon az alkotás vágya. Az elmúlt évtizedek legjobb olasz gyerekkönyv-illusztrátorainak munkáival volt éppen tele a tér: a Generazionin az elmúlt száz év legjobbjai mellett nagyjából száz könyv lapozható végig. Inspirációból nem volt hiány. (ITT írtunk korábban a kiállításról – a szerk.)
Mire Grela Alexandra, a lengyel származású illusztrátor megérkezett, a workshop nagyjából harminc résztvevője nyakig merült az olasz alkotások kavalkádjába.
Alexandra bevallotta, hogy főleg a munkájával szeret foglalkozni, ez az oka, hogy előttünk debütált a művészsimogatóban – ahogy azt is bevallotta, hogy imád ragasztani, ezért hívta a jelenlévőket is a kollázstechnikában való elmélyülésre.
Festőből illusztrátor
A Krakkói Képzőművészeti Akadémia festő szakán diplomázott – saját bevallása szerint nem fordult meg a fejében, hogy bármi más lehetne, mint festő, ám egy adott ponton a ragasztás iránti szenvedélye mégis odáig fajult, hogy a vászonra is egyre szívesebben rögzített papírt. De még önmaga számára is nehezen volt tetten érhető az a folyamat, ahogyan festőből illusztrátorrá vált.
Az illusztrátor saját története
A szöveg és a rajz párbeszédének sajátosságai ragadták Alexandrát az új pályára: 2006 óta foglalkozik főként gyerekkönyvek illusztrálásával. A workshopon megmutatta Ady-versek ihlette képciklusának részleteit (55 × Ady), az alkotás gondolatban megalapozódó útját, de a vázlat szükségessége mellett olyan háttérsztorit is megosztott, hogy első képsorozata a férjének készült „véletlen” születésnapi ajándék lett, s ennek nyomán kezdett komolyabban foglalkozni a műfajjal. Nem kisebb volt az ambíciója, mint hogy bennünket, résztvevőket is hasonló magasságba juttasson – de konkrét szöveg nélkül, mindenki az ő saját történetét alkossa meg.
Beszélt saját alkotói folyamatairól is, azokról a trükkökről, amelyek egy-egy elakadásból kisegítették. Ilyen a diákjai számára ajánlott mindennapi rajzolás, s ennek alkalmas eszköze, a kis szkeccsfüzet, amelybe akkor kapaszkodhat az ember, ha az idő szorításában mégsem jön az ihlet.
Alexandra a számítógépet nagyon száraz eszköznek tartja, képeinek minden elemét egyenként végiggondolva és rajzolva utólag ragasztja a helyére – mintha babaházat rendezne be.
Művészsimogató
A technikai bevezető és a megosztott műhelytitkok után mindenki hozzáláthatott az alkotáshoz. Bár öten-öten ültünk az asztaloknál, a közös alkotás nem teremtett fonóhangulatot; néma csendben, komolyan igyekezett ki-ki megvalósítani a rendelkezésére álló alapanyagokból azt az ütős sztorit, amelyet el akar mesélni. Magam egy 2020-as 168 órából kezdtem lelkesen vagdosni, átérezve a vizuális komolyság szükségességét – közben információt kaptunk a könyvmecénási programról, Grela Alexandra Révész Emesével közös, jelenleg készülő, izgalmas munkájába nyerve betekintést.
Alexandra körbejárva egyenként biztatta a vagdosó, ragasztózó, festő társaságot, megvilágítva az anatómiai ismeretek fontosságát vagy épp a külső-belső tér elkülönítésének lehetőségeit. Engem is próbált terelgetni a valódi történetmesélés irányába, s lassan valami kezdett is derengeni arról, hogyan kellene kinéznie egy kollázsnak. Két óra elteltével a laikus érdeklődők kezdtek elszállingózni – velem együtt. Vállaltan nem lettünk művészek – az egyébként kitűnő alkotásomat még szerető férjem is gyanakodva méregette –, de közelebb kerültünk egy alkotóhoz, ami nem elhanyagolható eredmény.
(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
Parti Judit
Fotók: Gondos Mária Magdolna, forrás: PesText