Harmath Artemisz
Az elmúlt év legnagyobb gyerekirodalmi élménye, hogy a nagyobb fiam folytatásos gyerekregényt követelt sürgető hangnemben, ami azt jelenti, hogy rákapott az olvasásra, és a hosszabb lélegzetű műfajokban is elmerült. Ezt pedig az év során olvasott nagyszerű szövegek idézhették elő.
Orosz Annabella
Választásom az Irány a suli! című regény Zágoni Balázstól.
Iskoláskoromban gyermeki dacból, egészségesen lázadtam az iskola mint intézmény ellen, akkori énem az egészből a vakációt látta a legjobbnak, amely a szabad élet időszaka volt 6 és 14 éves korunk között.
Soha senki nem gondolta volna, hogy most gyerekek milliói szeretnének normálisan iskolába járni. Visszatérni a megszokott terekbe, közösségekbe.
Ha párhuzamba állítom a könyvet a jelennel, az akkori problémák ma is léteznek; a különbség, hogy valamelyest átértékelődött az oktatás intézményeinek fogalma, tartalma. Mostanában vágyott dologgá vált, amire igényük van a diákoknak. Az Irány a suli! cím is rámutat, milyen fontos az iskola mint társadalomformáló intézmény.
Rudolf Ráhel illusztrációi rendhagyóak. Stílusában, technikájában szépen fogalmazza meg a különböző korok iskoláinak hangulatát, közben összehangolva ezeknek az időszakoknak a jellegzetességeit. Különleges ábrázolásmódjáról a festő Francis Bacon művei jutnak eszembe, ahol a figuratív illusztráció, bár korhű tárgyakat, embereket mutat be, nem fényképszerűségre törekszik, hanem azon túli élményt, valami szürreálisat rögzít.
Nagygéci Kovács József
„Mert vannak olyan dolgok,
amelyek csak úgy vannak a világban:
vagy soha nem voltak jók semmire,
de azért egyszer még jók lehetnek…”
Mivel az volt a szerkesztői kérés első felében, hogy az elmúlt év számomra legfontosabb gyerekirodalmi kiadványáról vagy eseményéről írjak, a határidőt gondosan megvizsgálva megállapítottam, hogy egy olyan kötet, amely épp egy évvel ezelőtt jelent meg, pont belefér a keretbe.
A szerkesztői kérés második része így szólt: „Legyen személyes”. Ezzel is élek, mert Kiss Ottó A bátyám öccse címmel megjelent versfolyamáról (verses elbeszélésfüzéréről, testvérhimnuszáról) írva több, számomra fontos dolog merül fel.
Legelőbb Kiss Ottóról szólnék, aki József Attila-díjas költő, író, ő a szerzője például A másik ország című nagyszerű regénynek (benne a mottóvá vált sírfelirattal: „Az élet szép. Vigyázzatok magatokra.”) Tankönyvíró, folyóirat- és könyvszerkesztő, de elsősorban gyerekkönyvek írójaként ismert. A Csillagszedő Márió, A nagypapa távcsöve, a Liliputi trónkövetelők és egyéb remek kötetek fűződnek a nevéhez.
Kevesekre jellemző arányérzékkel adagolja szövegeiben a gyermeki kérdéseket a felnőttek megfejtéseire, és fordítva, a legkisebbek magyarázatait a felnőttvilágra vonatkozóan.
Szövegei tanulságosak, de a didaxist – gondolom – a tankönyvek számára tartogatja, s ami a legfontosabb, művei olyan szerzőt sejtetnek, aki tudja: az irodalom elsősorban élmény, dallam és ritmus, karakterek és helyszínek forgataga, ahol a szürke is egy a színek közül, ahol érvényes egy másik ismert kortárs költő biztatása: „ki a könnyekkel, kifelé!”
Aztán itt van a kötet története, mert abból minden könyvnek van egy. A bátyám öccse ugyanis megjelent már nyomtatásban, olvasható volt azelőtt, hogy kötetbe került volna, mégpedig különböző irodalmi folyóiratokban. Az első részt a Parnasszus közölte, a második-harmadik részt a Tiszatáj, a negyediket az Alföld, a cikluszáró darabot pedig a Pannon Tükör, tehát szépen körbejárta az országot a szöveg. A részletekkel folyóirat-olvasóként, a záró résszel szerkesztőként találkoztam, és a szöveg ismeretében rögtön az volt a kérdésem a szerző felé, hogy, ugye, megjelenik majd kötetben is. Fontos tudni, hogy vannak irodalmi folyóiratok (nyomtatott és online formában is), ahol időről időre találkozhat az olvasó épp készülő művek részleteivel, beleolvashat, beleláthat egy könyv (regény vagy vers vagy bármi más) előkészületeibe, érdemes figyelni tehát nemcsak a könyvmegjelenéseket, de a folyóiratok megjelenését is. A fentiek mellett még egyet említek, a Bárkát, ahol Papírhajó néven külön gyerekirodalmi rovat működik.
A Baranyai (b) András remek rajzaival illusztrált, kamaszoknak/kamaszokról szóló füzér, mely öt hosszú szabadversből áll, egy kiskamasz monológja önmagáról és a bátyjáról, a kettejüket elválasztó (és közben nagyon is összekötő) dolgokról, az életről (meg mindenről, teszem hozzá). Mizsur Dániel itt, a MeseCentrumon megjelent recenziójában írja, hogy egy aszimmetrikus testvérkapcsolatról szól a könyv, én meg ezt elfogadva hozzátenném, hogy alapvetően még a legelemibb emberi viszony (gondoljuk át a testvér szó szerinti jelentését!) is az.
Azért olyan értékes, amit Kiss Ottó ebben a könyvben (nem először) megírt, mert nem tagadja el, még csak nem is szépíti a valóságot. Ez a nem szépítés a szöveg nyelvezetére szerencsére nem igaz, mert ott olyan kincsek vannak, mint például: „olyan lettem, mint télen az ablaküveg: / kívül hideg, belül meleg”. Már a cím is egyenesen kimondja: a főhős nem valaki, hanem a bátyja öccse, hozzá, az idősebbhez (erősebbhez stb.) képest van, lehet meghatározva.
A történeteken keresztül azonban nemcsak a – sokszor humorral is nehezen oldható – valóságot ismerjük meg, hanem mindvégig ott bujkál valami több, a szimmetria, a harmónia, az egyensúly. Ezekért azonban meg kell dolgozni, küzdeni, és nem úgy, mint a romantikus mesékben, hogy a vágyott cél elérésével mindenki boldogan él, amíg… hanem minden egyszerre van, a testvérviszály és a közben mindvégig meglévő törődés. Az öcs bátyja ezt mondja: „hálát adhatnék a sorsnak, / hogy van egy olyan bátyám, mint ő, / és főleg azért adhatnék hálát, / hogy nincs egy olyan öcsém, / mint amilyen én vagyok”, de közben ez is igaz: „azért az jó érzés, hogy az embernek ilyen bátyja van. / Meg az is jó, hogy pont én vagyok az öccse. / De az a legjobb, hogy ez már örökre így is marad.”
Pont, mint az életben.
Veress Gyöngyi
Lassan búcsúzik 2021, bár fel sem tűnik, összemosódik az előző évvel – a pandémia óta létünk egyetlen nagy, hömpölygő folyam –, így kicsit jobban kell koncentrálnom, hogy egybegyűjtsem az engem ért idei gyerekirodalmi és illusztrációs hatásokat.
Illusztrációs fronton behatóbban megismerkedtem Jásdi Juli és Turi Lilla – egymástól nagyon eltérő stílusú – munkáival.
Szeretem friss, merész, groteszk, költői vagy éppen játékos szemléletmódjukat.
Több illusztrációs kiállításon jártam, ezekből is sok nevet elhoztam magammal, olyan alkotókét, akiknek a munkáit erőteljesnek éreztem, mint például Gyimesi Judit Mészöly Miklós-szövegekhez készített képei a 2. Budapesti Illusztrációs Fesztivál Évfordulós Irodalmi Pályázatának díjátadójához kapcsolódó tárlatról a Petőfi irodalmi Múzeumban. (Erről is írtam korábban, ITT olvashatjátok.)Ugyaninnen a sok remek munka közül kiemelném még Locsmándi Mátyás, Gaal Mici és Zubó Zelma illusztrációit, bár igazán nehéz sorrendet állítani, olyan sokszínű, virtuóz munkákkal teli pályázati anyag állt össze.
A PesText fesztivál keretén belül a 4x4 illusztrátor kiállításon imádtam a lengyel Marta Ignerska képeit (és könyveit) vagy a cseh Renáta Fučíková felnőtt és ifjúsági, újragondolt történelmi és irodalmi témájú képeskönyveit (Molière-, Shakespeare-, Prága-könyv). (Erről ITT írtam bővebben.)
A nyáron olvastam egy izgalmas francia kiadványt: az Argos – Le compagnon d’Ulysse (Argosz, Odüsszeusz társa) című nagyméretű, 9–12 évesek számára íródott képeskönyv 2018-ban jelent meg a francia Éditions Amaterránál, egy sorozat, a L’autre histoire (A másik történet) részeként, amely egy-egy ismert eseményt, történetet dolgoz fel nagyon eredeti módon, új szemszögből közelítve hozzá. A kiadvány egyelőre nincs lefordítva magyarra, ITT lapozhattok bele.
A görög mitológiai hős, Odüsszeusz bolyongását ebben a kötetben hű kutyája, Argosz meséli el. Kreatív és meglepő ez a csavar: kutyaszemmel és kutyaszívvel követni a mitológiai történéseket. Ez az olvasat kizökkent minket, és új távlattal bővíti a téma feldolgozásának lehetőségeit. A könyv szerzője Isabelle Wlodarczyk, a komolyabb hangvételű, ám a szöveggel harmonizáló, szép illusztrációkat pedig Alice Benierónak köszönhetjük.
Most Yuval Noah Hararitól a Sapiens – Rajzolt történelem – Az emberiség születése című vaskos képregényét olvasom (Animus Kiadó, 2020). Az izraeli történész, filozófus, egyetemi oktató ezúttal két illusztrátorral (David Vandermeulen, Daniel Casanave) kollaborálva a gyerekekhez (is) szól: szórakoztató stílusban tárja elénk az emberiség történetét. A kiadvány családi olvasmánynak kiváló, együtt vagy egyénileg is olvasható, többször előkapható, klasszikusnak tűnő történet.
Ayhan Gökhan
Maria Isabel Sanchez Vegara Coco Chanelről szóló ismeretterjesztő gyerekkönyvét emelném ki az idei felhozatalból. A nehéz helyzetből induló, de a világ egyik leghíresebb nőjévé váló Coco pályája a tehetségén, a szerencséjén, az élet váratlan fordulatain múlt, nem véletlen, hogy mesekönyv született róla. Ez a hihetetlen mese példát adhat arról, hogy a valóság szürkesége egy kis fantáziával kiszínezhető, s az élet eleganciával és tartással gazdaggá, izgalmassá válhat.
Nyulász Péter
Bőségesnek nem nevezhetnénk az elmúlt esztendő gyerekkönyves, gyerekirodalmi eseménykínálatát, ám volt szerencsém részt venni egy olyan rendezvényen, amelyik bármely eseménydús évben kiemelkedő lett volna. Ez pedig nem más, mint az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték, mely a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten zárult. (ITT írtunk róla korábban.) Az olvasójáték célja a kortárs magyar irodalom népszerűsítése a 3–12. évfolyamra járó diákok körében. Hangsúlyozottan nem a versengés, hanem az élményszerzés szándékával szerveződött, nem utolsósorban a szerzőkkel való személyes találkozás lehetőségével – köztük például Berg Judittal, Dániel Andrással, Dóka Péterrel, Molnár Krisztina Ritával, Nényei Pállal.
A játékra 25 erdélyi település 36 iskolájából jelentkeztek a játékosok, a könyvhét három napja alatt megrendezett 12 író–olvasó-találkozón végül megközelítőleg 250 gyerek vett részt. Mondhatni, hogy a számok eleve magukért beszélnek, de jóval többről volt itt szó. A járvány okozta vesztegzár után ez az esemény igazán különleges alkalmat jelentett, és mindez megtapasztalható volt az olvasóközönség lelkes érdeklődésében.
Both Gabi
Egyetlen kiadványt sem szeretnék kiemelni, nem azért, mert ne volna mit, hanem azért, mert rengeteg olyan kötet jelent meg, ami nagyon közel áll a szívemhez, és nehezen tudnék rangsorolni közöttük.
Eseményekből viszont van bőven, amit igazán előremozdítónak éreztem, ez pedig a PesText nagyon combos gyerekirodalmi (és nem csak az) rendezvénysorozata volt, (sok írásunk megjelent róla, ITT olvashatjátok a cikkek listáját), valamint minden olyan illusztrációs esemény, amelyben Révész Emese részt vett a a 2. Budapesti Illusztrációs Kiállításon át a Silent Book-konferenciáig. (Ez utóbbiról ITT olvashatsz bővebben.)
A szívem csücske volt még a világrekord-kísérlet, melyben megszakítás nélkül 100 órán át szólt a népmese. Ezt a Meseszó Egyesület szervezte Hatvanban a népmese napján, Benedek Elek előtt tisztelegve. (Érdemes elolvasni Bajzáth Mária rendkívül hangulatos beszámolóját az eseményről ITT.)
A HUBBY szervezésében megvalósult szakmai rendezvények is fontosak és színvonalasak voltak, (például a Kötelezők között című konferencia a Magyartanárok Egyesületével közösen, (ezt érdemes végignézni ITT) csakúgy, mint a Pagony Rajzolj nekem! akciója, melyet Dániel András kezdeményezett, és idén félmillió forintot „rajzolt össze” Dániel András mellett Agócs Írisz, Bernát Barbara, Rutkai Bori, Baranyai (b) András, Igor Lazin és Mayer Tamás az InDaHouse alapítványnak, amely hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését tűzte ki célul.
Szintén nagy élmény volt a Philip Waechterrel való személyes találkozás (ITT írtunk róla), majd az illusztrátoroknak szóló workshop, melynek a Goethe Intézet adott otthont, és a német nyelvű fordítóknak tartott workshop is a füredi Fordítóházban.
Ezek mellett persze még nagyon sok esemény, kiadvány született, és mindegyik azt jelzi, hogy a gyerekeknek szóló irodalommal/illusztrációkkal való foglalkozást komolyan veszik a szakemberek és az alkotók is.
Kíváncsiak vagyunk a ti gyerekkönyves élményeitekre is. Szívesen olvasnánk kommentben, mi tetszett/ esetleg nem tetszett nektek idén.
Az IGYIC csapata