A Freeszfe Egyesület nyilvános előadássorozatot indított, melyben oktatóik színházi és más művészeti, társadalomtudományi témákról tartanak előadásokat.
A Free Egyetem nevet viselő programsorozatba bárki bekapcsolódhat a CEU Nádor utcai épületében, vagy otthonról online, mivel minden előadást streamelnek az egyesület Facebook-oldalán.
A nyitóelőadást Csató Kata bábművész, bábrendező, a Freeszfe Egyesület egyik alapítója és elnöke tartotta
Rögtön egy személyes történettel kezdte: a lengyelországi Białystok színművészeti akadémiájára járt, bábrendező szakra. Ahol mindjárt az első előadás első percében megkérdőjelezték a pályára való alkalmasságát, pusztán azért, mert nő. Professzora szerint ugyanis van három foglalkozás, amelyre a nők egyszerűen nem alkalmasak: nem lehetnek jó szakácsok, karmesterek és színházi rendezők, így Csató Katának sincs keresnivalója a bábrendező szakon.
Ezzel a kategorikus (elő)ítélettel életre szóló gondolkodnivalót adott Csató Katának: lehet-e, és ha igen, akkor miben és mekkora szerepe a nemnek egy pályán?
Azóta is kiemelt figyelemmel kíséri a női bábszínházi alkotók munkásságát, és foglalkoztatja a kérdés, hogy mára felülíródott-e ez a szemlélet
A változás mellett szól az a tény, hogy míg kezdetben a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakán többségben voltak a férfi hallgatók, pár éve fele-fele volt az arány, a legutolsó osztályba pedig már kizárólag nők jártak.
Bábszínházzal kapcsolatos előítéletekkel persze itthon is találkozunk: akik évtizedek óta nem jártak bábelőadáson, azt hiszik, a műfaj még ma is arról szól, hogy kesztyűsbábokkal játszanak egy paraván mögött, kizárólag kisgyerekeknek. Nálunk ugyanis a rendszerváltásig ez volt az uralkodó irány. Felnőtt bábelőadásokat pedig ma is ritkán látni, míg például Lengyelországban rendkívül nagy az érdeklődés irántuk, és a bábszínház teljesen egyenrangú a „rendes” színházzal. Ott biztosan nem szembesül egy bábos azzal a kérdéssel, amivel itthon bizony nem egyszer: „Csak bábszínész/bábrendező vagy”?
Ha valaki ezzel a régről magában hordozott emlékképpel nézte és hallgatta végig Csató Kata előadását, nagyon meglepődhetett.
A bejátszásokkal sűrűn megtűzdelt előadásban ugyanis volt minden, csak paraván és kesztyűsbáb nem.
Ezúttal kizárólag külföldi példákat hozott, női alkotóktól, bábos szólóelőadásokról.
Néhány kiragadott részlet az előadás bőséges kínálatából. A perui Ines Pasic (Teatro Ugo & Inez) Bukott angyal című előadásában kezével, ujjaival jelenít meg egészen virtuóz módon egy női sorsot, olyan finomsággal és törékenységgel, amire – ahogy Csató Kata mondta – általában csak a nők képesek.
A német típusú bábrendezői gondolkodásra, amelyhez erős képzőművészeti vízió társul, Ilka Schönbein Metamorfózisok című előadását hozta példának, melyben a bábművész a saját lábát „adja kölcsön” a bábnak, miközben maga (álarcszerű arcfestéssel) a lány anyját jeleníti meg, aki ölében tartja a folyton izgő-mozgó, majd táncra perdülő kislányt. (A jelenet a YouTube-on is megtalálható, érdemes megnézni:
A szláv típusú utat követőknél a dramaturgiai koncepció kap hangsúlyos szerepet. Ehhez a litván Julia Skuratova Igazság, hazugság című előadásából mutatott részletet, melyet a merész asszociációs láncok, anyaghasználatban pedig a kollázsszerű gondolkodás, az anyagok keverése jellemez.
Hogy egy egyszerű eszköz egy szenzitív bábos kezében mire képes, azt a Franciaországban alkotó Polina Borisova öregségről és magányról szóló előadásával érzékeltette, amelyben egy egyszerű fehér ragasztószalag a fő kellék. (A Spectacle go! című nonverbális előadás megtekinthető itt:
A teljes alkotói folyamatról képet kaphattunk a brazil Nina Vogel egyik munkájáról szóló dokumentumfilmből, amelyben a Péter és a farkashoz tervezett jelmeze / hangszert idéző testbábja születését is végigkísérhettük. Az előadásból itt látható részlet:
Örömmel fedeztem fel a bejátszások között egy olyan előadás részletét, amelyet magam is láttam tíz éve, Pécsett, a Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon. Az izraeli Yael Rasooly Paper Cut című előadása egy titkárnő plátói szerelméről szól a fekete-fehér filmek modorában, papírszínházzal kiegészítve. (Itt látható egy részlete)
(Csak zárójelben: Csató Kata az egyik előadónál megemlítette, hogy „több kortárs művésszel ellentétben, neki van családja, gyerekei”.
Férfi alkotóknál ez a szempont nem szokott felmerülni, a női alkotók, például az írók pedig gyakran felszólalnak a szakmai teljesítményükhöz fűzött hasonló megjegyzésekkel kapcsolatban, ezért is volt meglepő ezt egy női alkotótól hallani. Ha már felmerült, érdemes lett volna néhány mondatban kitérni arra is, miért tartja ezt szimptomatikus jelenségnek.)
Ahogy az előadás végén, a közönség kérdéseire adott válaszokból kiderült, ha nem is sokan, de nálunk is voltak jelentős női bábrendezők, tervezők, a rendezésre Szőnyi Katót, a tervezésre Bródy Verát hozta példának. A mai utódokról pedig hasonlóan hosszú és színes előadást lehetne tartani. Csató Kata Bartal Kiss Rita, Kuthy Ágnes, Bereczki Csilla rendezéseit említette.
Az előadás nagy érdeme, hogy egy olyan színházi szegmensbe adott betekintést, amely nálunk a nagyközönség előtt jórészt ismeretlen. A bejátszásokat nézve és Csató Kata összekötőit hallgatva felmerült bennem a kérdés: pontosan milyen közönségnek szánta ezt az előadást? Ha inkább a színházszerető, laikus érdeklődőknek, akik még nem nagyon találkozhattak hasonló bábelőadásokkal, akkor elegendő lett volna kevesebb példa és több magyarázat. Így a témában valamennyire otthonos szakmabeliek tűntek az elsődleges célközönségnek. Persze a programsorozat első előadásánál még keveset lehet tudni a potenciális közönségről, a sorozat további részei majd meghozzák ezt a tapasztalatot. És biztosan nem csak én álltam fel úgy a végén, hogy jó lenne egy hasonló előadás a magyar bábrendezőnőkről, női szólóelőadásokról is.
Turbuly Lilla