Soha nem jártam Tusnádfürdőn, a budapesti Keleti pályaudvartól tizenhét óra távolságban található mesebeli helyen, Erdély szívcsakrájában. Soha nem hittem, hogy a halál visz el Tusnádfürdőre, ő lovagol ki velem Budapestről.
Az egy éve indult, színvonal tekintetében kiemelkedő, témáiban változatos Magyar Kultúra magazin sátrában álom, ébrenlét, zene, költészet, Pilinszky János, Magyar Bori és Prieger Zsolt kapott helyet. És az elmúlás, természetesen. A július 20-án tartott, provokatív És te mit gondoltál gyerekkorodban a halálról? című beszélgetésen Orosz Annabella illusztrátor, a Tiki és a Lóri és a kihalt állatok című ifjúsági regények szerzője, Regős Mátyás író (a Tikiről ITT írtunk korábban, és hamarosan a Lóri és a kihalt állatokról is érkezik a kritikánk – a szerk.) és én mint a Felhőpárna-antológia szerkesztője kaptam egy órát, hogy a magazin főszerkesztője, Bonczidai Éva okos kérdéseire válaszoljunk életről, halálról, Felhőpárnáról. (ITT írtunk a kötetről korábban – a szerk.)
Meglepő módon az egész beszélgetés vidáman és derűsen telt, mit sem veszített a lendületéből, volt mélysége, kifutása, szentenciaként hazavihető bölcsessége.
Bonczidai Éva személyesség és objektivitás között egyensúlyozó kérdései meghívott vendégeit arra ösztönözték, ne riadjanak vissza a kitárulkozástól, az elmúlás gondolatától
A Felhőpárna című antológiáról elhangzott, hogy ez a könyv nem ijesztgetés céljából született, a halált nem a sötétség fejedelmeként járja körül, egyszer és mindenkorra a Felhőpárna a derű és a remény könyve. Remény abban, hogy az élet vége nem a halál, ahogy Polcz Alaine mondta. Ez a mondat, hadd engedjek meg egy nagyon személyes megjegyzést, tizenvalahány évvel ezelőtt a konyhaszekrényemen függött revelációként, kávé előtti, szavakba formált ébresztőként, nehéz pillanatokban belekapaszkodtam, ez a kapaszkodóm vitt előre.
A magánjellegű történeteinken keresztül felfogható halálértelmezéssel könnyen azonosulhatott a közönség, ez abból is látszott, hogy a beszélgetés végén a szokásos van-e kérdése a közönségnek felhívást nem néma csönd követte, a hallgatóság egymás kezéből kapta ki a mikrofont, természetesen vonódtak be a beszélgetésbe.
Utólag bevallhatom, volt bennem egy kis félelem, hogy rekkenő hőségben, egy pálinkával és jókedvvel tartósított fesztiválon ki az, aki arra pazarolja majd a drága időt, hogy az elmúlásról hallgasson meg egy beszélgetést. „Csalódnom” kellett, a közönség tele volt fiatalokkal. Nem csalódtam, a közönség tele volt fiatalokkal.
A beszélgetés után jó volt látnom, hogy bele-belelapoznak a Felhőpárnába, érdeklődéssel veszik kézbe
Tusnádfürdői ottlétem alatt „könyvügynökként” vegyültem el a tömegben, Gedeon Márta (hasznos információ, hogy két éve az ő fordításában jelent meg a Lengyel legendák és népmesék című, Marianna Jagoda impozáns illusztrációi színesítette kiadvány a Napkút Kiadó gondozásában) műfordítót és férjét, Jerzy Snopek irodalomtörténészt, volt lengyel nagykövetet, a Lengyel Tudományos Akadémia professzorát ajándékoztam meg az antológiával; akárhányszor újra összefutottunk a fesztiválon, nem győzték dicsérni a Felhőpárnát, különösen az illusztrációt. Maciej Szymanowski történész, hungarológus, egyetemi tanár, diplomata nagy elragadtatással beszélt a Felhőpárnáról. Irultam és pirultam.
Tusnádfürdő hírhedt a medvéiről, egyik nap arról értesültem a Magyar Kultúra sátrában, hogy három Vackort láttak a településen, én erről lemaradtam, létezésükre a házakat füzérként védő villanypásztora figyelmeztetett. Tandori Dezső mind a tíz ujját megnyalta volna.
Összbenyomásom Tusnádfürdőről az, hogy ez a szép lelkű emberek gyűjtőhelye. Egy hely, ahol nem feszélyezett a tömeg, nem tapasztaltam, hogy a sokaság hulláma agyonnyom. Egészséges arcok néztek vissza az emberáradatból, a mese megtörtént, valóra vált.
Tusnádfürdő – hegyeivel, fáival, folyójával (Olt), társasági életével az ott töltött idő alatt a jóságos amnézia erejével hatott, elfelejtettem, hogy a szomszédban háború van. Azt egy percig nem feledtem, foglalkozásbeli ártalom, hogy a mese három grál-lovagja, a képzelet, a fantázia és a jóság győzedelmeskedik a gonosz és a középszerűség tűzokádó sárkánya felett. „Lesz még egyszer ünnep a világon.”
Elmúlásról, gyászról, Felhőpárnáról itt érhető el egy beszélgetés az IGYIC munkatársaival.
Ayhan Gökhan
Fotók: Bach Máté/IGYIC