Vissza
  • 2022.10.13
  • Bakó Kata

Most sem fogunk unatkozni

Bakó Kata programajánlója.

MÚZEUMPEDAGÓGIA

Utazó múzeumpedagógiai foglalkozások

A PIM Mesemúzeuma, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtára Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára komplex múzeumpedagógiai csomagot dolgozott ki általános iskolás gyerekcsoportok számára János vitéz(h)arcai címmel.

A programok középpontjában Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye áll. A foglalkozások célja, hogy interaktív módon, izgalmas formai és vizuális megoldásokat használva közelebb hozza a 7–14 éves korosztály számára Petőfi klasszikusát. A programsorozat három – különböző korosztálynak szóló – foglalkozást foglal magában, melyek külön-külön, illetve együtt is megrendelhetők.

A 2022. október 2-től 2023. augusztus 31-ig elérhető egy- vagy másfél órás foglalkozásokat 10–30 fős csoportoknak tudják megtartani.

A programokon való részvétel térítésmentes, további tudnivalók ITT találhatók

KÖNYVTÁR

70 éves az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár

Az egriek immáron 70 éve részesülhetnek igényes könyvtári kiszolgálásban. Az ünnepi eseményről az Eger TV készített összefoglalót. Mi emellett arra buzdítunk mindenkit, hogy Egerben járva ne mulassza el meglátogatni a könyvtárat, mert érdemes!

Boldog születésnapot, sok olvasót, számos könyvet és az olvasókkal minél több közös történetet kívánunk!

A tudósítás ITT tekinthető meg

BÁBSZÍNHÁZ

Decemberi jegyárusítás és adventi meglepetések

Közhírré tétetik, hogy a Budapest Bábszínház decemberi előadásaira október 14-én, pénteken déltől lehet jegyet váltani.

A minőségi bábelőadások mellett különleges adventi programok várják a közönséget, s úgy tűnik, decemberben is lesz Éjszaka a Bábszínházban-program. Ráadásul kiváló karácsonyi ajándék lehet akár egy egész családnak is a közös bábszínházi élmény.

Ha első kézből szeretnének értesülni a friss hírekről és programokról, érdemes feliratkozni a Bábszínház hírlevelére: ITT

Online jegyvásárlás: ITT

KIÁLLÍTÁS és DÍJÁTADÓ

Aranyrajzszög-díj és kiállítás

Az Aranyrajzszög-díj a tervezőgrafika műfajában tevékenykedő alkotók és műveik elismerésére jött létre; különlegessége, hogy szakmabeliek adják szakmabelieknek. A pályázat komoly kihívást jelent minden résztvevőnek, mert valódi megbízásra készült alkotásokat várnak.

A díjátadó és a legjobb pályamunkákat bemutató tárlat megnyitója 2022. október 14-én 19 órakor lesz a MOME Groundon. A kiállítás november 4-ig látható.

Ráadásul ugyanekkor ismerhetjük meg a Vylyan Pincészet által 18. alkalommal meghirdetett Bogyólé Borcímke Pályázat győztesét is, s megnyitja kapuit a 2022-es Bogyólé Kiállítás.

Bővebben: ITT és ITT

MOME Grund, 2022. október 14. péntek, 19 óra

MARGÓ FESZTIVÁL

Gyerekprogramok a Margó Fesztiválon

Az őszi Margó sem múlhat el gyerekeknek szóló esemény nélkül. Október 15-én 10-től 12 óráig a Nemzeti Táncszínház három helyszínén, valamint a Nemzeti Múzeum környékén remek programok várják a kicsiket és a nagyokat.

A Nemzeti Táncszínház Kistermében és a Kamaratermében óvodáskorúaké és kisiskolásoké a terep, míg a Kávézószínpadon olyan fontos és aktuális témákról lesz szó, mint a természet és a környezettudatosság, illetve hátborzongatóan izgalmas történetek jelenléte a gyermek- és ifjúsági irodalomban.

A 13 éven felüliek (és a felnőttek) örömére helyet kap a disztópia műfaja is, könyvbemutató formájában.

A tematikus túrákat kedvelő 12 éven felüliek a Pollack Mihály térről indulva sétálhatnak egy jót. A 10.30-kor kezdődő programon kiderül, hogyan lehet beleszeretni Budapestbe.

A programokról bővebben: ITT

Margó Fesztivál – Nemzeti Táncszínház, Pollack Mihály tér
Október 15. 10.00–12.00.

Joonas Sildre: Két hang között – Arvo Pärt útkeresése

Arvo Pärt világhírű észt zeneszerző, az egyházi zeneszerzés legkiemelkedőbb ma élő képviselője. Zenéjét a gregorián énekek inspirálták, s izgalmas, saját fejlesztésű komponálási technikája, a tintinnabuli új színfoltja lett a XX. századi zeneirodalomnak.

Életéről 2018-ban Joonas Sildre készített képregényt, amelyet most végre magyar nyelven is kézbe vehetnek az érdeklődők. A szerzővel Szép Eszter beszélget.

A programról bővebben: ITT

Margó Fesztivál – Nemzeti Táncszínház, Kisterem

Október 15. szombat, 18.00 óra

PÁLYÁZATOK

„Egészen szép vagy, Mária”

Kutató- és alkotópályázat általános iskolásoknak

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola háromfordulós honismereti és néprajzi pályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára.

Az egyes fordulók a négy évszakhoz kötődő Boldogasszony-ünnepek tartalmát és népi vallásosságban megjelenő szokásait érintik, s kitérnek a magyarországi Mária-tisztelet zarándokhelyeire és búcsújáró hagyományára is.

A háromfős csapatok jelentkezését 2022. október 21-ig várják, a pályázat záró alkalma, a legjobb csapatok döntője 2023. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján lesz.

A részletes kiírásról, a fordulók időpontjairól, illetve a jelentkezés módjáról bővebben: ITT

TETT mesepályázat

Az immár második alkalommal meghirdetett TETT meseíró pályázat célja, hogy segítse megszerettetni a közoktatásban tanuló diákokkal a természettudományokat, s nem utolsósorban ösztönözze a tudományok műveléséhez szükséges íráskészség, a kreatív és egyben precíz gondolkodás alapjainak elsajátítását, valamint a képzelet fejlesztését és az alkotóerő felfedezését.

A beküldött meséket és novellákat egy 11 tagból álló szakmai zsűri bírálja el az alábbi szempontok szerint: kreativitás, tudományosság, írói készség, történetfejlődés, TETT-szerűség.

A 6–18 éves korosztály természettudományos elemeket tartalmazó meséit és novelláit 2022. november 8-ig lehet beküldeni.

A pályázatról és a zsűriről bővebben ITT, a pályázat beküldéséről pedig ITT olvashattok

PODCAST

Így lettem Berg Judit

Az UNICEF Így lettem. Beszélgetések nagy emberek kiskoráról podcast legutóbbi vendége Berg Judit volt. Füttyös Vilkó és Rumini „anyukája” gyermekkoráról, a felnőtté válásáról és fiatal felnőttkora küzdelmes éveiről mesélt.

A második évad ötödik adása ITT és ITT érhető el

CSALÁDI-ZENE

Ventoscala Sinfonietta: Jancsi és Juliska

Jancsi és Juliska meséjét sokan ismerjük, de ebben a formában még nem láthattuk-hallhattuk a Grimm testvérek által lejegyzett mese hőseinek történetét.

Dobszay-Meskó Ilona, valamint a nemrég elhunyt Lukácsházi Győző ugyanis közös mesejátékot írt gyerekeknek. Az izgalmas történet során nemcsak Jancsi és Juliska meséje elevenedik meg, hanem megismerhetjük a hangszereket, a közös zenélés örömét, s ráadásként Kiskovács Eszter rajzművész a koncertet élőben is illusztrálja, hogy ne csak a hangok, hanem az illusztráció segítségével is megismerhető legyen a mese.

A programról és a jegyvásárlási lehetőségekről bővebben: ITT

Magyar Zene Háza, Koncertterem, 2022. október 15. szombat, 10.30

ÚJ KÖNYVEK

Zalán Tibor: Királylányok nagykönyve

Az igényes gyerekkönyvek szentendrei kiadója, a Cerkabella most újabb fantasztikus kötettel örvendezteti meg az olvasókat, akik már régóta várják Zalán Tibortól, hogy a nagy sikerű Királylányok című könyve után végre megjelenjen a Királylányok nagykönyve, amelyben negyven mese található negyven királylányról. Akár királylánynak készülő öt éven felüli gyerek, akár királylányos apuka és anyuka olvassa, nem csalódik.

A kötetet Kürti Andrea illusztrációi teszik még varázslatosabbá, s ITT előrendelhető

Alessio, Giovanna: Hogyan öltözködik a világ?

Ki ne szeretné látni, hogyan öltözködik egy eszkimó, egy japán, egy spanyol vagy egy magyar gyerek? A világ közösségei és kultúrái mérhetetlenül sokszínűek, s ez nemcsak a hagyományokban, hanem a tárgyi kultúrában is jól tetten érhető, például a viseletekben.

Giovanna Alessio könyve Chaaya Prabhat illusztrációival minden kontinensre elvisz bennünket, s megtudhatjuk, hogyan öltözködik a világ.
A kötet többek között ITT vásárolható meg

FESZTIVÁLSIKER

Rofusz Kinga: Otthon

A magyarországi könyvpiacon az egyik legismertebb szöveg nélküli képkönyv (silent book, a műfajról ITT írtunk korábban), az Otthon animációs filmes változata ismét sikert aratott.

Rofusz Kinga rövidfilmjét ugyanis beválogatták a Piccolo Festival Animazione nemzetközi animációs filmfesztivál ANIMAKIDS versenyprogramjába. Az eseményt Olaszországban, San Vito al Tagliamentóban rendezik meg november 12–20. között.

A sikerhez szeretettel gratulálunk! 

További információk az Otthonról: ITT

PAGONY SZALON – OKTÓBER

Mesekönyvekről, gyerek- és ifjúsági irodalomról mindig érdemes beszélgetni. S ha ennek hagyománya is van, még jobb.

Nagy örömünkre a Pagony most ilyen programsorozatot indít, amelyet minden hónapban a Bartók Pagony kávézójában rendeznek meg felnőtteknek, szülőknek, alkotóknak és a téma iránt érdeklődőknek.

A várhatóan kötetlen és inspiráló beszélgetésekkel teli alkalmakon a frissen megjelent kiadványokat mutatják be – ráadásul neves szerzők bevonásával. Íme, a meghívott szerzők impozáns névsora: Agócs Írisz, Bán Zsófia, Berg Judit, Czernák Eszter, Dávid Ádám, Kerékgyártó István, Kiss Judit Ágnes, Metzing Eszter, Mészöly Ágnes, Monszport Vivien, Rátkai Kornél, Vadadi Adrienn, Vészits Andrea és Wéber Anikó

Az első Pagony Szalon október 20-án várja vendégeit.

További információk: ITT

 

Bakó Kata