A Kojot négy lelke címmel megszületett az első magyar animációs indiánfilm
Gauder Áron művében olyan végtelen számú néprajzi motívum látható, amilyen végtelen a préri. Magyar westernfilm is létezik, de az sem hagyományos mozifilm, szűk ivókkal és a tágas Grand Canyonnal, hanem egy félórás paródia, 1979 szilveszterén mutatta be a Magyar Televízió a Hol colt, hol nem colt címmel.
És akkor még nem beszéltünk a Limonadé Joe című csehszlovák westernparódiáról, amely az első vadnyugati film volt a magyar televíziózás történetében.
A paródiák, az NDK-s westernek hamarabb jutottak el hozzánk, mint a valódi vadnyugati mozik, de maga Karl May sem indián volt, még csak nem is amerikai, hanem német.
Szóval miért ne készíthetnének magyar alkotók indián eredetmítoszokból egész estés animációs filmet? És hogy nekünk, itt Közép-Európában mi közünk az indiánok világához? Nagyon is sok!
Gondoljunk csak Baktay Ervin néprajztudósnak az indián világot népszerűsítő mozgalmára vagy Cseh Tamás bakonyi indiánközösségére, arra, hogy Hadiösvény címmel még regényt is írt, és Csillagokkal táncoló kojot címmel indiántörténeteket fordított. Sőt Gauder egyik indiánokról szóló kisfilmjét éppen Cseh Tamás narrálta, még 2014-ben. Nem csoda, hogy később felkérte Bereményi Gézát, Cseh egykori alkotótársát, hogy készítsenek egész estés játékfilmet, meséljék el indián szemszögből a világ keletkezéstörténetét.
Tegyük hozzá, hogy a szórakoztatóipar bármit használatba vehet, például a Kojot képi nyelve azokat a Disney-animációkat idézi (lásd Vaiana, Hercules), melyeknek a főcímében az adott családi mozi harsány, vibráló világától eltérő képi nyelven mesélnek el egy-egy eredettörténetet.
A Kojot legértékesebb képkockái azok, amelyekben Gauder a teremtést próbálja értelmezni
Megmutatni, hogyan születtek a csillagok, a csírákból, az embriókból maga az élet, amely belakja, átfonja Földünket. A film teremtő erejű látásmódjának van kortárs kivezetése is. Valójában a jelenből indulunk, amikor egy cég az indiánok szent földjén olajvezetéket akar fektetni, ledózerolva a törzs szent hegyét is, ahol a teremtés folyamatának egy része zajlott.
Ez emlékeztet a klasszikus indiánfilmek jellegadó motívumára: jön a sápadt arcú kapitalista, aki kisajátítja az indiánok szent földjét, mert olajkutat fúr, szenet bányász, vagy vasúti síneket fektet a varázslat járta ősi területeken.
Ez a szál finoman szólva is didaktikus, és nehezen képzelhető el, hogy néhány indián meg hippi megakadályozhatná a markológépek munkáját. Pedig ez történik, a cég alkalmazottai annak ellenére állítják le a rombolást, hogy tudják: elveszítik a munkájukat. Túl szép, hogy igaz legyen.
Felesleges volt a kortárs szálat néhány ecsetvonással felrakni, mert ha már használják e motívumokat, érdemes lett volna alaposabban kifejteni a képmutató kapitalizmus kommunikációs technikáit
Akár menjenek rá a greenwashing nemzetközi hazugságaira, hogy jobban felháborodhassunk, hogy több érzelem, harag mozduljon meg a nézőben. Filmben valójában a környezetvédelmi motívumok csak keretezik a mesét, nélkülük is működne a világ teremtéséről szóló indiántörténet, mely számos ponton kapcsolódik a biblikus motívumokhoz. Ilyen például Ádám és Éva megjelenése a Paradicsomban.
Maga az Alkotó egy ősi indián, aki a kacsájával beszéli meg a születő világ dolgait, majd létrehozza a földet, a vizet, utána a növényi és az állati világot. Az emberpárt azonban nem ő, hanem a Lucifernek is megfeleltethető kojot, azaz a prérifarkas teremti meg, aki ellopja az indián szenttől a varázsagyagot, abból formálja meg a férfit és a nőt.
Tehát az embert az eredendő rossz teremti, akinek nevéhez köthető a gyilkosság „feltalálása” is. Maradjunk annyiban, hogy ez sajátos teremtéslogika, de azt is szokni kell, hogy nem az ember az univerzum középpontja, hanem a természet, az emberrel és állatokkal alkotott egyensúlyában.
Az indiánok istene azt hiszi, bűn nélkül is mozgásban, fejlődésben tarthatja a világot, de belátja, hogy az állatvilágban nélkülözhetetlen a harc, az öldöklés, és hogy az élőlényeknek az ösztöneiket is meg kell élniük ahhoz, hogy ne haljanak ki.
Ebből a szempontból a Kojot négy lelke nemcsak teremtéstörténet, hanem fejlődésregény is.
A Nyócker! című gettómozival bemutatkozó Gauder Áron új filmjének nincs hagyományos dramaturgiai íve, a kojot bajt bajra halmoz, részben elindítva a fejlődés folyamatát is, és ahogy a cím jelzi, többször elpusztul, de aztán újjászületik. Ebben azért elfárad a néző, hiszen ha egyszer megszabadult tőle a rézbőrűek istene, miért jön el ismét, hogy zavart keltsen a teremtésben?
Ugyanakkor minden jelenetnek van egy-egy olyan, szimbólumokból kibomló motívuma, amelyet Jankovics Marcell is megsüvegelne
Már csak azt kellene megválaszolnunk, hogy hány éves gyerekeknek ajánljuk a mozit. Nos, talán a 12 éven felülieknek, illetve nagy élmény lehet még az alkotás az artisztikus filmnyelvre fogékony felnőttek számára is.
A teremtés nagy kalandjához a rendező megtalálta a képi kifejezőeszközöket, remekül illusztrálta azt, amit elképzelni sem lehet. Ehhez képest a történetmesélés inkább csak kullog a világteremtés képsorai mögött.
Akkor is dicséret illeti a Kojot animációs költészetét, ha számos jelenet bemozgatott könyvillusztrációnak, organikus grafikának tűnik. „Az idők kezdetén teljes sötétség volt, nem létezett semmi, csak az álom” – mondja a világot teremtő ősöreg indián.
Gauder Áron viszont megtalálta az álmát, amely éveken át kísérte. A film leginkább arról szól, hogy nemcsak varázsagyagból lehet világot teremteni, hanem celluloidszalagra formált mesével is.
Poós Zoltán
Indiános témájú korábbi írásainkat ITT, ITT, ITT és ITT olvashatod el, ITT pedig Az eltűnt indiánkönyvek nyomában című podcastunkat hallgathatod meg.
Képek: Cinemon Entertainment
A Kojot négy lelke – magyar animációs film
Író: Bereményi Géza
Rendező: Gauder Áron
Gyártó: Cinemon Entertainment
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.