Egyszer Párizsban kószálás közben fedeztem fel a Maison des trois thés nevű kínai teaházat
Csengetés után engedtek csak be, és legalább három órát el kellett tölteni a teázóban. Erre már akkor felhívták a figyelmet, amikor beléptél. Több száz teából lehetett választani, és az egész teret a teacserjék, a párolgó kész italok illata lengte be. Az asztaloknál csendben beszélgettek az emberek, néhol gyertyák égtek, és közben felszolgálták a forró italt, azaz bemutatták, hogyan is kell elkészíteni az igazi teát. Lassan, nagyon lassan, minden pillanatban csak a teára figyeltem, ahogy a díszes kerámiacsészék megteltek forrósággal, és alig hallható pengő hangot adtak ki a meleg hatására; az ital illatára, ahogy percről percre erősebben áradt szét a térben.
A tea gőzében akárha egy történetet láttam volna kibontakozni, majd megkóstoltam az igazi kínai teát. Édeskés-kesernyés-földes aromájában gyümölcsös utóíz jelent meg, teljesen elvarázsolt.
Valami olyan élményt nyújtott a látvány és az illat, ami Proust-jelenség is lehetne, annyi különbséggel, hogy bár az általam korábban már látott képek ugrottak be, személyes élmények nem fűződnek a képekhez, álomszerűek voltak, de mintha nem az én álmaimból, hanem valaki máséból, egy másik kultúrából érkeztek volna.
A bolognai Silent Book Contest, Giovanni de Conno Award idei kiállításán a cseh Katerina Illnerova Lost in Porcelaind című alkotása volt számomra legemlékezetesebb.
Annyira vonzott a látvány, hogy részletekbe menően kikerestem minden információt a projektjéről.
Katerina Illnerova beleszeretett a teáscsészékbe, a teázás rítusának jelentőségét emelte ki, a csöndet, amelyben megpihensz.
Egy díszítésből indul a történet, egy porcelánváza mintázatáról, egy halászról, akinek a kalapját elfújja a szél, és elindul, hogy megkeresse. A kalap különböző formájú porcelánedények motívumain keresztül kószál, nyomában a halásszal. Megtalálja-e a kalapot? Találkozik-e új szereplőkkel? Részt vesz-e kalandokban, vagy elnyeli a sok díszítés a különféle formájú és mintázatú porcelánokon?
Illnerova illusztrátor, a Ladislav Sutnar Művészeti és Design egyetem mesterképzős hallgatója; a Lost in Porcelaind is egyetemi projektnek indult.
A kínai porcelándíszítések mellett kihívásnak tekintette egy olyan saját könyv létrehozását, amely egyáltalán nem támaszkodik a szövegre. Bár a keresés, a nyomkövetés motívumát gyakran használják mind a felnőtt-, mind pedig a gyerekirodalomban, játékossága a médiumokon keresztül erősíti a „csendeskönyvek” lényegét.
Hasonló élményt nyújtott, amikor először láttam Ai WeiWei 2017-es Blue-and-White Porcelain Vases, Blue-and-White Porcelain Plates, Porcelain Pillar with Refugee Motif című munkáit. Az alap a hagyományos porcelánvázák, tányérok kék díszítése. Az alkotások képi ábrázolása szintén sok évszázadra nyúlik vissza, a téma viszont, melyet bemutat, szervesen kapcsolódik napjainkhoz. Repülők, tankok, tengeren menekülők…
Valószínűnek tartom, hogy azért is esett erre a műre a választásom, mert olyan képi világot mutatott, amellyel Ai Wei Wei alkotásaiban is találkoztam, s a történetmesélés hétköznapi használati eszközökön keresztül követhető. Minden szakmabeli, és művészetkedvelő valahogy újra ráismer a keresés fontosságára, a forma csak keret, a minta maga a történet, valamelyik másik kultúráé, de számunkra is olvasható, és nem igényel sem külön fordítást, sem pedig szöveget.
Orosz Annabella