Gyerekolvasó vagyok a nyolcvanas évekből. És felnőtt olvasó, aki megkísérli elhelyezni Eörsi István „gyerekköltészetét” a gyereklíra korabeli és mai, kurrens palettáján. Márpedig a gyerekversek akkor jók, ha felnőttek is élvezik: már all age-irodalomról szokás beszélni. Eörsi István ilyen gyerekverseket írt. A fekete, mint tudjuk, nem egy szín. Mégis így nevezem előadásom címében: „a fekete egy üdítő szín”, mivel az Eörsi-versek különösségére, a trendtől eltérő voltukra használom. Ez a költői hang, a gyerekversek stílusa üdítően fekete: színné válik a rendelkezésre álló kínálatban.
Az Eörsi-gyerekvershang legszorosabban a fekete humor esztétikai kategóriájában ragadható meg. A fekete humor a nonszensz költészethez köthető, annak is része. Ily módon beleér a felnőttekhez szóló lírába, illetve fordítva: az abszurd, a nonszensz egészen a gyerekvilágok gyökeréig ér.
Az Eörsi-gyerekversek újraolvasása rávilágított számomra egy tendenciára. Ez pedig az, hogy míg egyfelől a gyerekirodalom emancipációja zajlik – ide is a gyerekversek révén hívtak meg előadni –, külön témaként foglalkozunk velük, és már a legszélesebb körben szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián külön szekciót kapott a gyerek- és ifjúsági irodalom, aközben egyfajta új prüdéria érzékelhető, még az idegen nyelvekből fordított gyerekirodalomban is. Ebben a közegben, ilyen háttérrel a fekete humor kiütközik, mert a jelen prüdériáját, a közkedvelt bájosságot vagy épp a tematikus értelemben elhallgató-elkerülő beszédmódok tendenciáját töri meg. Ehhez a fekete humorhoz nem tapad érzelgősség, nosztalgikus hangvétel, mint több, gyerekirodalomba is belefogott költő munkájához. Sem kiszámíthatóság, sem kellemkedés, az úgynevezett babásítás nem jellemzi. Ehelyett speciális, meghökkentő hatást keltő poétikai eljárásokkal él.
Eörsi tulajdonképpeni gyerekverskötete a Halpagár című 2005-ből. Ez a verseskönyv a korábbi A kalap és a villamos című kiadványból is tartalmaz verseket, és mintegy tucatnyi olyan költeményt, amely a fekete humorra épít.
Mintái, ihlető forrásai ezeknek a verseknek egyrészt az angolszász kultúra nonszensz költészete, másrészt a svéd típusú gyerekversek különös logikájú világa. A nonszensz zömmel a gyerekverseknél használatos esztétikai minőség, egyébként groteszket vagy abszurdot mondunk. Az angolszász kultúrából érkező nonszensz általában formatartó, időmértékes vagy szimultán verselésű, akár rímjátékos, és gyakran szatirikus, parodisztikus fordulatokkal, váratlan nézőpontokkal operál.
Eörsi vizsgált költeményeit nem a gyermeki nézőpont billenti ki a felnőtt versek, akár a kortárs gyerekversek átlagosan alacsonyabb színvonalú teréből. Éppenséggel különös logikájuk az, amely meghatározza őket. A fekete humor általában a halálhoz kapcsolódik, és ezekben a szövegekben is ennek a témának az erőterében történik meg az Eörsi-féle kizökkenés – szólhat a költemény akár magának a meghalásnak az eseményéről.
Az angolszász nonszensz hatásai közt szerepelnek az aha-élmény adó, elbizonytalanító vagy akár elrettentő történésmozzanatok, a jellemzően nem-logikus, szürreális képekre építő jelentésmezők. Lehet maga a nyelv tanulása, a jelentésért folytatott küzdelem vagy játék – ahogy vesszük – maga a költemény, sok-sok halandzsával, értelmetlen szavak dömpingjével, melyek nyelvtanilag, szintaktikailag értelmesen rendeződnek. Eredője ennek a típusú halandzsaversnek Lewis Carroll, Edward Lear, Christian Morgenstern és Gertrude Stein költészete.
A Halpagár címadó költeménye is ezen a talajon áll. A főszereplő olyan gigantikus méretű jeles alak, amilyenből többel is találkozhattunk már. Ilyen a Tántori Borkán Kovács András Ferenc költészetében, vagy elődje, Edward Leartől az akondi Swat Weöres fordításában.
A nem-logika, a kifordított logika a svéd típusú gyerekversekre is jellemző. Mindenki emlékszik az Ami a szívedet nyomja című 1970-es, magyarul 1975-ben megjelent, svédből fordított kötetre. Abban a gyűjteményben a nem-logikus általában a gyereknézőponthoz kapcsolódik, az váltja ki a logikai inverziókat. Eörsinél nem így működik. Erősen jelen van viszont a szociális vagy történelmi helyzetre való utalás, az áthallás, mely szintén a svéd típusú gyerekversek hagyományvonalát viszi tovább. Úgy tűnik, Eörsi gyerekköltészete jobban kötődik ehhez az irányzathoz. Csakhogy nem a csoportosításban rejlik a lényeg, sokkal inkább a jellegzetes Eörsi-hangban, amely az egyes irányzatokból magán átszűrt nyelvi megoldások és elemek sajátos arányában fedezhető fel.
A Halpagár kötet illusztrátora, Pauer Gyula fotómontázs-technikát alkalmaz, létező fotót grafikusan átírva. A vershez tartozó illusztrációban a szerző fotójával játszik el a képzőművész. Ez már az önreflexív nonszensz, amely annyira jellemző a kortárs nonszenszre.
Felmásztam a hegytetőre
ahol a madár se jár,
fák sincsenek, még fenyők se,
csupán két zord sziklaszál.
Egyik mögül előlépett
rettenetes Halpagár.
[...]
Mellém ült a hegytetőre
ahol a madár se jár,
„Ham-ham” – s torkán egykettőre
„De jót ettünk” – szólt és eltűnt
köve mögött Halpagár.
A kezdő- és a végpont között van egy nagy feszültség, amikor arra számíthatunk, hogy Halpagár le fogja nyelni hősünket, a versbeszélőt; ez végül nem történik meg, de a fenyegetettség végig ott van, meg hát ugye a libamáj is eltűnt. Mi ezeknek a verseknek a legjellemzőbb hangulati jegye? Azt már elmondtam, mi nem. Viszont az igaz rájuk, hogy ami ijesztő, a szellemes-humoros mellett inkább „aha-élményt” nyújt, esetleg elbizonytalanít. Gyerekkorunkból talán ismerős A szigetországi tragédia, ha máshonnan nem, Halász Judit lemezéről: ott is ugye olyan halálesetek felsorolásáról van szó, amely áthallásokkal az egész angolszász világnak egy nemzeten vagy egy nyelvközösségen belüli széttöredezettségét is felidézi, de ezen túl nagyon szigorú formájú, és énekelhető. Itt Eörsi többször épít a nonszensznek arra a típusára, amely populáris regiszterből veszi az alakjait. Szerettem volna kitérni arra is, hogy Bergson A nevetésről szóló munkája szerint a nevetés olyan állapot, amely kizökkent bennünket. Megváltozott körülmények váltják ki, de közben megmaradt a mechanikus, rutinszerű cselekvés – akár a szóvicceket is ide sorolhatjuk. Jelen esetben a halál gondolata a kizökkentés, amely körüllengi ezeket a verseket. A hiba, amelyről Bergson ír, az, hogy nem adaptálódik ehhez a gondolathoz a szóhasználat, és tovább viszi a kifejezés eredeti jelentését. Ez különösen erős A beteg rák című költeményben. Úgy gondoltam, így rátaláltam valamire, ami a személyhez is kapcsolódik: a nevetésnek az a meghatározása, hogy élőlényekre vonatkozik, hiszen élettelen dolgokon nem nevetünk – ez még mindig Bergson –: a nevetés társadalmi tünet, izolált ember nem nevet. A gyerekverseknél nyilatkozza Eörsi egy interjúban, hogy éppen az izolációból való egyik ilyen kiút a közösségben történő nevetés. A viccet nem lehet megmagyarázni, ez is egy alaptulajdonsága, csak élővé tett tárgyakon vagy fogalmakon hozható létre a kizökkentés.
Ez a vonal a posztmodernen belül Parti Nagy Lajossal és Hazai Attilával kezdődött, s egészen Weöres Sándorig mutat vissza.
Az angolszász nonszensz az egyik meghatározó vonal, itt Varró Dániel, Sántha Attila, Kovács András Ferenc verseit lehet említeni. Szokatlan képi elrendezés, különös szókapcsolatok, akár alantas nyelvi formák is fellelhetők bennük, ahogy az erőteljes hangzósság és ritmus is. A svéd típusú nonszenszre példa Fekete Vince, Keresztesi József, Kukorelly Endre, Kiss Ottó, Lackfi János és Kollár Árpád (például Lackfinak a Kapjátok el Tüdő Gyuszit! című kötete). Ezeknél, mint Eörsinél, nagyon erőteljes a társadalmi egyenlőtlenségekre való rámutatás. Itt nem a gyermeki nézőpont dominál, hanem a marginális, a kiszolgáltatott lét felmutatása. Az egyik legkorábbi ilyen Eörsi-költemény A kalap és a villamos és A lábtörlő dala.
A hetvenes és a nyolcvanas években is jelentek meg ilyen feketehumor-típusú versek: A szigetországi tragédia, A ravasz róka, A szökevény és A sétáló pár, Az én cicám, A lusta légy és A beteg rák.
A nevetés társadalmi tünet, állapot. Az elszigetelt ember nem nevet – olvassuk Bergsonnál. Életteleneken nem nevetünk, mondja ugyanő. Megszemélyesített tárgyakon és fogalmakon (egy kalapon, egy orron vagy egy kisujjon) viszont könnyebb is, mintha közvetlenül magunkon kellene. Humor forrása lehet a félreértés, amikor élő és élettelen felcserélődik, továbbá a szójáték vagy a logikai inverzió. Mindháromra találunk példát A beteg rák című versben. Elsősorban logikai felcseréléssel él a szerző: nemcsak egy beteg rákra, hanem a rákbetegségre is gondolunk, illetve egy konkrét rákos betegre, a szerző személyére. Egyszerre olvassuk az állati jelentésben és ebben a fogalmi vonatkozásban, élő és élettelen váratlanul felcserélődik az olvasás során, ez szavatolja a félreértésből származó humort. A rákot, a vers főszereplőjét nevetjük ki, ha nem jól csinálja a dolgát. Márpedig nem jól teszi, mert előre megy, nem hátra. A logikai inverzió nem csak a címben érvényes: a főhős mozgását is jellemzi. Sajnos. Ez a fekete humor.
Viccet nem illik megmagyarázni, abba is hagyom – álljon itt a vers:
A beteg rák (Hungarian)
Kaptam, vagy inkább szereztem
egy csinos rákgyereket,
ámde észre kellett vennem,
hogy a kis rák nagybeteg.
Mint a világ összes rákja,
folyami és tengeri,
ő is gyalogolna hátra,
s csak előre megy neki.
„Kérlek, vigasztalódj most már,
előre menni se bűn,
így megy, nézd, a fóka, rozmár,
teknőc és tengeri sün.”
„De aki rák, törjön többre,
mit csak ő tud, azt tegye!”
És megindult erőlködve,
megint előrefele.
Búsan tocsogok mögötte,
sáros, szittyós réten át.
Megyünk sehová s örökre,
hátul én, elöl a rák.
Szabolcs-utca, 2005. május 7.
Harmath Artemisz
Elhangzott A próféta vak és a szamár lát címmel rendezett Eörsi István Emlékkonferencián, 2021. június 16-án.
Felhasznált irodalom: Henri Bergson: A nevetés, Helikon, 2021; Eörsi István: Halpagár, Noran Libro, 2015