Emer O’Sullivan közelebbről:
Prof. dr. Emer O’Sullivan a lüneburgi Leuphana Egyetem professzora. Az elsők közt térképezte fel az összehasonlító irodalomtudomány, a fordítástudomány, illetve a gyerekirodalom és a gyerekkultúra kutatási metszéspontjain rejlő lehetőségeket. Jelentősebb publikációi a Children's Literature Association könyvdíjával kitüntetett Kinderliterarische Komparatistik (2000), a Historical Literature of Children's Literature (2010) című monográfiák, a Children's Literature Global and Local: Social and Aesthetic Perspectives (2005), valamint az Imagining Sameness and Difference in Children's Literature: From the Enlightenment to the Present Day (2017) című szerkesztett kötetek. Gyerekkönyvekre fókuszáló munkásságában különösen meghatározók kutatásai a következő területeken: az illusztráció mint interszemiotikus fordítás; az imagológia, azaz a nemzeti karakterek kulturális konstrukciói és irodalmi reprezentációi; a mesefordítás elméleti és gyakorlati kérdései, a gyerekirodalom szerepe a közoktatásban (az idegennyelv-tanításban és az interkulturális érzékenyítésben). Dietmar Röslerrel társszerzőségben nyolc angol–német kétnyelvű gyerekkönyvet jegyez. Kurrens projektjei a Harry Potter világára, a XVIII. századi ír gyermekirodalomra és az adaptációelméletekre összpontosítanak. Az eredetileg a PMLA folyóiratban 2011-ben megjelent, a szerző engedélyével Kérchy Anna fordításában közölt tanulmánya ma is aktuális bevezetést nyújt az összehasonlító gyermekirodalom-tudományba, röviden összegezve annak legfontosabb meglátásait, módszereit, kulcsfogalmait, dilemmáit.
A gyermekkultúra és a gyermekirodalom legszembetűnőbb változásait az elmúlt néhány évtized során ezek globalizációja és üzleti alapokra helyeződése eredményezte
(O’Sullivan, 2005, 149–152)
A gyermekkönyvkiadást az Egyesült Államokban, a vezető piacon egy maroknyi nagy médiakonglomerátum uralja, s ezeknek a kiadói vállalkozásai csupán töredékét teszik ki a szórakoztató iparágban űzött tevékenységeiknek. Következésképp, ahogy Daniel Hade írja, „a tömegpiac határozza meg, mely könyvek maradnak szem előtt, s így a gyermekkönyv már nem annyira kulturális, intellektuális értékkel bíró műtárgy, mintsem inkább a tömeges nagyközönség érdeklődésére számot tartó szórakoztatási formává válik”. A multimédia-óriások befolyása hatalmas: tömegtermeléssel gyártanak gyermekcikkeket, az egyes országhatárokon túl terjeszkedve kínálják termékeiket, az egykor regionális sajátosságokban gazdag gyermekkultúrákat óhatatlanul kiszolgáltatva a globalizációs tendenciáknak.
Mint kulturális és nyelvi határokon átívelő jelenségekkel és sajátos társadalmi, irodalmi, nyelvi közegekkel foglalkozó tudományterület, az összehasonlító gyermekirodalom tudománya magától értetődő fórumot szolgáltat e közelmúltbeli fejlemények megvitatására.
Az összehasonlító gyermekirodalom tudományának számára valódi kihívás tüzetes vizsgálat alá vonni a gyermekirodalom globalizációs változásait s az ezzel járó „glokalizációs” módosulásokat, melyeknek a dialektikája egyrészt a transzkulturálisan globális jelenségekkel az egyöntetűség térnyerésében, másrészt a lokális különbözőségek újjáéledésében érhetők tetten (Loriggio). Anna Katrina Gutierrez ennek a kihívásnak próbál megfelelni, amikor a glokalizáció és a nemzeti identitás formálódásának kapcsolatát térképezi fel négy Fülöp-szigeteki tündérmese képeskönyves feldolgozásában, Severino Reyes sorozatában, Mga Kwento ni Lola Basyangtól a Basyang nagymama meséiben. Bemutatja, hogy a mesék miként építik tovább a kisajátítás és az újraalkotás (a kulturális appropriáció és rekreáció) hagyományait, és hogy az újramesélés során a posztkoloniális szövegből miként lesz olyan glokális szöveg, melyben végre hallathatja hangját a glokális, filippinó gyermek is.
Mi is az az összehasonlító gyermekirodalom-tudomány, és mikorra datálhatjuk a kezdetét?
Amikor 1932-ben a komparatisztika meghatározó alakja, Paul Hazard, a Collège de France professzora, később a Francia Tudományos Akadémia tagja megjelentetett egy könyvet a gyermekirodalomról, az irodalomnak ez a területe még messze kívül esett a tudományos kritikai vizsgálódások látóterén. A Les livres, les enfants et les hommes (Könyvek, gyerekek, emberek) című kiadvány[1] felszólalt amellett, hogy a gyermekek formálhassanak jogot a képzeletüket megmozgató, didaktikától mentes könyvekre. Hazard az olvasóvá nevelés kérdéseinek tárgyalása mellett a gyermekirodalom európai hagyományának történeti áttekintésére is vállalkozott. Bár fő célkitűzéseként a gyermekirodalom nyelvek és kultúrák közötti, transzhistorikus aspektusainak tanulmányozását jelölte ki, Hazard könyve nem járt sikerrel az új tudományterületnek a komparatisták körében való meghonosításában.
A gyermekirodalomnak az első, kifejezetten fiatal olvasóknak szánt könyvek XVIII. századi európai megjelenésétől fogva sikerült túlszárnyalnia a nyelvi korlátokat, s mivel a műfaj sokkal inkább nemzetközi, mint nemzeti paradigmákból alakult ki, belátható, hogy a gyermekirodalmi kutatások sem szorítkozhatnak kizárólag „földrajzilag körülhatárolt régiók szövegeire, valamint ezek alkotóinak” vizsgálatára (Bouckaert-Ghesquiere, 93). Habár az összehasonlító irodalomtudományt folyamatos önreflexióra és megújhodásra kész[2] tudományterületként tartják számon, amely képes más diszciplínák témafelvetéseit és módszertanát magáévá tenni, valamint kész a kulturális párbeszéd perifériájára száműzött irodalmi szövegek figyelmes elemzésére, a gyermekirodalom sokáig elhanyagolt terület maradt, s nem került be a komparatisztika fősodrába.[3]
Amennyiben az összehasonlító irodalomtudomány „az irodalomelemzés olyan módszere, mely az olvasó szerepét hangsúlyozza, ám ugyanakkor figyelembe veszi azt a történelmi közeget is, melyben az írás és olvasás aktusa létrejön” (Bassnett, 7), vagy olyan „intellektuális, intézményi tér, melyben valójában nem az irodalmak kerülnek összehasonlításra, hanem a bölcsészettudomány jövője szempontjából meghatározó experimentális gondolkodás kibontakozhat” (Gumbrecht, 401), nem engedheti meg magának, hogy szem elől tévessze a kulturális termelés egy kulcsfontosságú területét, mely meghatározónak bizonyul az elkövetkező generációk kulturális identitásának formálódása szempontjából. A gyermekirodalom nyújtotta szókincs az ifjú olvasók segítségére van a felfedezésre váró nagyvilág kiolvasásában, feltérképezésében; a domináns társadalmi és kulturális normák explicit vagy látens tükrözésével információkat, hiedelmeket, szokásokat közvetít; és az irodalomnak azon ágának tekinthető, melyet a közösségekben a kollektíva legnagyobb számú tagja olvas, és oszt meg egymással.
Mint a közösségi hovatartozást tematizáló, generációk közötti kommunikáció egyezményesen elismert tere, a gyermekirodalom a nemzeti, vallásos és etnikai csoportok kollektív emlékezetének tárhelye. Így az összehasonlító irodalomtudomány számára különösen releváns és izgalmas kutatási terület.
Az összehasonlító gyermekirodalom tudománya megkérdőjelezi a gyermekirodalom rendszereit, kommunikációs struktúráit és a kialakulását lehetővé tevő gazdasági, társadalmi és kulturális feltételeket
Csupán a különböző hagyományok ütköztetésével kerülhetnek felszínre az egyes gyermekirodalmak egyedi sajátosságai, illetve a különbözőségeken átívelő közös jegyek. Az összehasonlító gyermekirodalom tudománya a különféle területek irodalmait vizsgálja azok kulturális, oktatási funkcióinak a feltárásával. A fősodorbeli összehasonlító irodalomtudományhoz hasonlóan az egyes irodalmak határokon átívelő jelenségeit tanulmányozza, nyelvi, szociokulturális, irodalmi kontextusba helyezve őket. Interkulturális jelenségekkel foglalkozik, az irodalmak közti kontaktussal és transzferrel, s az adott nyelv irodalmában az én és a másik ábrázolásaival.
A következőkben az összehasonlító gyermekirodalom-tudomány területét igyekszem röviden jellemezni, az ágazat kilenc kulcspontját ismertetve a Comparative Children’s Literature (Összehasonlító gyermekirodalom-tudomány) című könyvemben felvázoltak alapján. Nem mindegyik terület kapott egyforma tudományos figyelmet, némelyiket még mindig a kutatás vakfoltjaként tarthatjuk számon. Pusztán azzal, hogy megnevezzük, és sokféleségükben számba vesszük a kiaknázásra váró területeket és felvetendő kérdéseket, szembesülhetünk az összehasonlító gyermekirodalom-tudomány gazdagságával, és beláthatjuk, hány figyelemre méltó terület vár még tudományos feltárásra.
Gyermekirodalom-elmélet
A gyermekirodalom két szempontból különbözik a másféle irodalmaktól. Először is olyan szövegkorpusz alkotja, amely egyszerre tartozik az irodalom és az oktatás területéhez. „A gyermekeknek szánt fikció olyan kulturális gyakorlat, melynek célja a célközönség szocializációja” (Stephens, 8). Ez az aspektus különösen a gyermekirodalmi transzfer (a kultúrák közti átvitel) tanulmányozásánál releváns. Amikor a forrásszövegben megjelenő normák és értékek ellentétesek a célközönség által magáénak vallottakkal, a fordító a domesztikálás[4] (honosítás) stratégiáját alkalmazva biztosítja, hogy a szöveg idomuljon a célkultúra normáihoz. Például a „negerkung,” azaz a „szerecsen király” Astrid Lindgren Harisnyás Pippijében az Egyesült Államokban kiadott fordításban „kannibál királyként” jelenik meg, mivel, a szerkesztő előszava szerint, „a bőrszínre való utalás fatális melléfogás lett volna a könyvben” az adott kulturális kontextusban. Ha a forrás és a célkultúra normái közt túl nagy az eltérés, előfordulhat, hogy egyes szövegrészeket ki is hagynak a fordításból.
Másodszor, a gyermekirodalomban fellépő kommunikáció alapvetően aszimmetrikus.
A szerzőknek és a kiadóknak a könyvek előállítása, megjelentetése és terjesztése során végzett munkája, a kritikusok, könyvtárosok, könyvkereskedők és pedagógusok közvetítőként betöltött szerepe mind azt támasztja alá, hogy az irodalmi kommunikáció számos szintjén felnőttek járnak közben, járnak el a gyerekek nevében/helyett.
A kommunikáció aszimmetrikus volta tetten érhető abban, ahogy a tételezett (felnőtt) szerző megszólítja a tételezett (gyermek) olvasót, miközben más megszólítási módozatokat is koordinál: az egyes (egyedül a gyermekolvasóhoz beszélő), a kettes/páros és a többes formát, a hallgatólagos felnőtt és gyermek-olvasóközönség különböző szintjeit beleértve. Az összehasonlító gyermekirodalom-tudomány talapzatául szolgáló általános elméleti felvetéseknek tüzetesen meg kell vizsgálniuk, hogy a gyermekirodalom miképp kísérli meg áthidalni a távolságot felnőtt és gyermek között a nyelvhasználatot, a világ megtapasztalását, a társadalomban betöltött szerepet illetően azzal, hogy a nyelvi, tematikus és formai jegyeket a gyermekek fejlődési szintjéhez, háttértudásuk megszabta interpretációs repertoárjához, értelmezői képességeihez igazítja.
Kontaktus- és transzferkutatás
A kontakt- és transzferkutatás a különböző országok, nyelvek és kultúrák gyermekirodalmai közötti kulturális cserekapcsolatok változatos formáit elemzi, érintve a kontaktus, a transzfer (a fordítás, az adaptáció vagy egyéb), a befogadás és a multilaterális kölcsönhatások kérdésköreit. Többek közt olyan kérdéseket vet fel, miképp lehetséges, hogy a Robinson család című regény fordítása (Swiss Family Robinson) és adaptációi irodalmi klasszikus számba mennek, és nagy népszerűségnek örvendenek a brit könyvpiacon, míg az eredeti szövegváltozat a német nyelvű országokban már rég a feledés homályába merült; miért van az, hogy Enid Blyton kalandjait a fordítás során rendszerint a célkultúra kontextusába (angolból francia, spanyol közegbe) ültetik át (foreignizáció helyett); vagy mi az oka a nonszensz mint gyermekirodalmi forma megkésett elismerésének, annak a változó megítélésnek, melyet nyomon követhetünk például az Alice kalandjai Csodaországban német nyelvű fordításaiban 1869-től napjainkig.[5]
Sürgető feladatunk tanulmányozni a kulturális termékek áramlásának irányát, avagy a gyermekirodalom-fordítások kereskedelmi mérlegét, átvilágítani azt, mely gyermekirodalmi műveket fordítottak le, s melyeket nem, és mik azok a meghatározó tényezők, amelyek ezeket a döntéseket befolyásolják.
Az európai és amerikai kultúrákon kívül olvasó gyermekek számára hozzáférhető könyvek 70-90 százalékát európai vagy amerikai szerzők jegyzik, míg más (Európán és Amerikán kívüli) szerzők gyermekkönyvei csak elvétve képesek a nyelvi, politikai, kulturális határvonalak átlépésére és a nyugati piac fősodrába való betörésre. Nagy-Britannia vagy az USA gyermekkönyvpiacának csupán egy-két százalékát teszi ki a fordított gyermekkönyvek korpusza. Az idegen nyelvű irodalmak kultúraspecifikus sajátosságai iránti gyanakvás („a mi gyerekeink ezt úgysem fogják megérteni”) csak egy azon tényezők közül, melyek hátráltatják a fordításoknak a domináns anglofón piacon való térnyerését. Mindebben természetesen gazdasági tényezők is jelentős szerepet játszanak.
Mostanság a fordítást igen élénk kritikai érdeklődés övezi: az ideológiai különbségek és a cenzúra (Craig–Thomson-Wohlgemuth), a kulturális kontextus adaptációk (Wunderlich–Morissey), a fordítók szerepe (Lathey), a vizuális fordítás (Van Meerbergen) kérdéskörei állnak a vizsgálódások fókuszában.[6] Minden bizonnyal Astrid Lindgren az a modern szerző, akinek nemzetközi fogadtatásával a legtöbbet foglalkoztak a gyermekirodalomra – a háború utáni Európa kulturális produktumaira – gyakorolt jelentős hatása miatt (Surmatz).
Komparatív poétika
A gyermekirodalom poétikája az irodalom ezen ágának esztétikai vetületeivel foglalkozik, a komparatív poétika a gyermekirodalom esztétikai fejlődését, alakváltozásait, különböző kultúrákban betöltött eltérő szerepeit vizsgálja. Egyik jellegzetes kérdésfeltevése például arra koncentrál, miért és hogyan lehetséges, hogy a lélektani regény narratív technikáit hasznosító, komplex irodalmi írásmód jellemezte új gyermekirodalom kezdeteit Angliában az 1950-es évekre, Svédországban az 1960-as évekre, míg Németországban az 1970-es évekre datálhatjuk (Nikolajeva), s mi az oka annak, hogy ennek a formának az elfogadása és térnyerése még több időt vett igénybe más népek gyermekirodalmában. Az elbeszélői módszerek, a strukturális jellegzetességek (olyan motívumok és témák, mint például a halál térben és időben változó ábrázolásai a gyermekirodalom különböző korszakaiban, régióiban és kultúráiban) vagy más esztétikai kategóriák, például a humor manifesztációinak elemzése további lehetséges kutatási témákat kínálnak ezen a még gyerekcipőben járó tudományterületen.
Példaértékű lehet Peter Grotzer átfogó tanulmánya, mely a serdülőkor megjelenítéseit veti össze kanonikus/kanonizált angol, francia, német és amerikai irodalmi szövegekben (többek közt James Joyce Ifjúkori önarckép, Robert Musil Törless iskolaévei, Hermann Hesse Kerék alatt, Jean-Paul Sartre Egy vezér gyermekkora és J. D. Salinger A zabhegyező című regényeinek összehasonlításával).
Grotzer annak ered nyomába, hogy az ifjúkor és az ifjúság fogalmai miképp öltenek testet irodalmi szereplők alakjában, elemzi metaforikus funkcióikat, és a „második születés” fogalmán keresztül értelmezi a lázadás és a szabálykövetés motívumait, annak fényében, milyen elengedhetetlen összetevői ezek az önálló személyiség létrejöttének.
Intertextualitás- (szövegköziség-) elemzés
A legkorábbi gyermekirodalmi alkotások közül jó néhány eredetileg felnőtteknek írt regény átdolgozása, mint a Robinson Crusoe vagy a Gulliver utazásai. A gyermekirodalom a fogantatásától kezdve adaptációkra, újraelbeszélésekre építő intertextuális irodalmi forma. Az átírások, a paródiák, a különböző nyelvek és kultúrák irodalmai között lévő egyszerű, összetett vagy körmönfont kölcsönhatások képezik az intertextualitás (szövegköziség) tanulmányozásának fő tárgyát. Megvizsgálhatjuk a „jelölt intertextualitás” eseteit, melynek során a kapcsolat a forrás- és a célszöveg (a pretextus és az intertextus) között nyilvánvaló: Kirsten Boie epizodikus mesegyűjteménye, A Sirály utcai gyerekek (Wir Kinder aus dem Möwenweg) címválasztásával egyértelműen tiszteleg Astrid Lindgren A lármafalvai gyerekek (Alla vi barn i Bullerbyn) című klasszikusa előtt.
Azzal, hogy Boie – könyvének címében – Lindgren német fordításának címét idézi meg, a szerző tanúbizonyságot tesz arról, hogy feltett szándéka Lindgren eredetijének szellemiségét, stílusát és struktúráját megragadni, miközben a XX. század eleji, vidéki Svédország társadalmi, környezeti adottságait a XXI. század eleji urbánus Németország közegébe helyezi át.
Előfordulhatnak nehezebben kimutatható szövegközi kapcsolatok is, ilyen például Christoph Hein Vadlovak a cserépkályha alatt. Egy szép, vastag könyv Jakob Borg és barátai tollából (Das Wildpferd unterm Kachelofen. Ein schones dickes Buch von Jakob Borg und seinen Freunden) című könyve: az 1984-ben Kelet-Németországban megjelent regény életre kelt játékokról szól, melyek a kerettörténetben egy férfi és egy fiú közt megosztott meséknek köszönhetően elevenednek meg. Szerkezete, egyes cselekményszálai, a szereplők jellemvonásai és a barátság és képzelet tematizálása A. A. Milne Micimackóját idézik. Egy intertextuális elemzés leleplezheti a hasonlóságok mélyén rejlő különbségeket a gyermekkor utópiaként való tételezését és a fantáziának tulajdonított szerepet illetően.[7]
(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
Intermedialitás- (médiumköziség-) kutatás
Az összehasonlító irodalomtudomány következetesen a különböző kulturális kódok tanulmányozására és összevetésére koncentrál (például a képzőművészetek, a tánc, a zene, a film és a színház területén). A gyermekirodalmat és gyermekkultúrát még nyilvánvalóbb intermedialitás jellemzi, mint a felnőttekét. A gyermekirodalomban és -kultúrában szinergikus kapcsolat áll fenn az eredetileg nyomtatásban megjelent, majd a különféle médiumokba átültetett történetek és szereplők közt – legyen szó videó, DVD, hangjáték, szövegalapú játékok és fogyasztói cikkek (például mesekönyvszereplőkkel díszített pólók vagy porcelántárgyak), számítógépes játékok vagy tematikus vidámparkok mediális határokon átívelő, a szöveghez kapcsolódó adaptációiról. A gyermekirodalom tudományos igényű vizsgálatában az intermedialitás tanulmányozása nem merül ki a mediális váltások alakzatainak és következményeinek feltárásában: kritikusan szemrevételezik azt is, hogy az új médiumok milyen hatást gyakorolnak a gyerekeknek szánt szövegekre mind tematikus, mind esztétikai, mind formai aspektusból.
A multimediális jelenségek új kihívást jelentenek a gyermekirodalom-kutatás számára, és a mai kritikusok számára legfőbb kérdés, hogy a transzmediális árukapcsolások (az adaptációknak az eredeti fölé kerekedő elsőbbsége) vajon ténylegesen megváltoztatják-e a gyerekek olvasási szokásait.
(Mackey)
Imagológia
Az imagológia hagyományosan interkulturális kapcsolatokat vizsgál a kölcsönös észlelések, leképezések, énképek szempontjából, a másokról és önmagunkról alkotott mentális képekre, a nemzeti karakterek kulturális konstrukcióira és irodalmi reprezentációira összpontosítva. „Egyrészt az irodalmi diskurzusok, másrészt a nemzeti identitáskonstrukciók közt fennálló komplex kapcsolatokra” (Leersen, 270) fókuszál. Az imagológia elemzi a gyermekirodalomban megjelenő kultúraspecifikus helyrajzot (például az Alpok, a kert, az erdő vagy az isten háta mögötti, távoli, elhagyott vidék topográfiáját [Tabbert]), az otthon ábrázolásait, a kulturális, nemzeti, és regionális identitás természetes környezeti tájhoz fűződő kapcsolatát (Rutschmann) vagy akár azt, hogy a nemzeti (táj)képek mennyiben létezhetnek szűrőként a fordítási folyamat során. Bár számos országban határtalan népszerűségnek örvendett, a kanadai gyermekirodalmi klasszikust, L. M. Montgomery Anne a Zöld Oromból című könyvét csak az 1980-as években fordították németre, és a fordítás nagyban a filmadaptációra támaszkodott. Ennek a késlekedésnek az oka az a sztereotipikus kép, ami a német kultúrában Kanadáról mint fiúk és férfiak lakta vadonról körvonalazódott. Martina Seifert szerint az Anne a Zöld Oromból feminin, kisvárosi világa „egyszerűen nem felelt meg a német kiadók által importálásra érdemesnek ítélt kanadai irodalommal kapcsolatban támasztott elvárásoknak” (235).
Az egyes országokról a célnyelvi irodalomban körvonalazott kép nagyban befolyásolja, hogy ebből az adott országból mely könyveket választanak ki fordításra, és miként forgalmazzák őket.
Az imagológia az idegenek/külföldiek/mások ábrázolásának esztétikai vetületeit is vizsgálja: feltárja, hogy a szerzők miképp használják fel a sztereotípiákat az olvasók előfeltevéseinek megerősítésére vagy megcáfolására, hogyan mellőzik a sztereotipizálást ott, ahol számítunk rá, és másutt hogyan forgatják fel azt játékosan. A nemzeti sztereotípiák extratextuális funkciója – mint az elzászi falusi élet propagandisztikus ábrázolása, a jó elzásziaknak és a franciáknak a rossz németekkel szembeállított szereplőgárdájával Hansi[8] I. világháború előtti képeskönyvében –, valamint a bizonyos csoportok ábrázolását jellemző állandóság és változékonyság térben és időben, a változó történelmi feltételek függvényében az imagológia további tárgyát képezi.[9] Gina Weinkauff és Martina Seifert Távolságok (Ent-Fernungen) című könyve a legalaposabb és legátfogóbb tanulmány a különböző nemzetiségek és a kulturális transzfer gyermekirodalom-beli ábrázolásairól az 1945 és 2000 között kiadott német nyelvű szövegekben.
Összehasonlító műfajelemzés
Az összehasonlító műfajelemzés azt vizsgálja, hogy a különböző műfajok – az iskolaregény, a lányregény, a kalandregény – miképpen öltenek formát, és fejlődnek a nemzeti és nemzetközi irodalmi hagyományok kontextusában. Például elmondhatjuk, hogy a fantasy, mely a közelmúltban a gyermekirodalom kulcsműfajává avanzsált, E. T. A. Hoffman Diótörő és Egérkirály című meséjének köszönhetően németországi gyökerű, a műfaj további fejlődéstörténete azonban már más országokhoz köthető (Ewers). Eredetileg Hans Christian Andersen ültette át a fantasy örökségét a német romantikából a dán gyermekirodalomba a XIX. század elején. Később a fantasy-hagyomány megújult erővel tört felszínre, és öltött alakot a XIX. század derekán Angliában George MacDonald, Lewis Carroll, majd Edith Nesbit műveiben. A brit fantasy-irodalom aranykorának alkotásai először Svédországban leltek kedvező fogadtatásra, majd Lindgren Harisnyás Pippijének 1949-es német fordítása közvetítésével utat találtak a német piacra is. Ennek eredményeként a romantika korszaka óta először alakult ki olyan optimális közeg, mely kedvezett a gyerekeknek szóló fantasyk számára Németországban, s később a műfaj fellendüléséhez vezetett olyan német szerzők jóvoltából, mint Michael Ende vagy Cornelia Funke.
A gyermekirodalom komparatív historiográfiája
A komparatív historiográfia a gyermekirodalom-történetírást tanulmányozza. Azt vizsgálja, milyen tényezők, feltételek szabják meg, hogy miként születnek a különféle gyermekirodalmi szövegek történelmi perspektívába helyezett összefoglaló elemzései; megvitatja, hogy milyen kulturális, társadalmi, gazdasági, pedagógiai feltételek szükségesek a gyermekirodalom kialakulásához, térnyeréséhez. A gyermekirodalom-tudomány közelmúltbeli szemiotikai modelljei kultúrákon átívelő hasonlóságokat véltek felfedezni a gyermekirodalom tendenciózus fejlődési szakaszait, visszatérő mintázatait illetően (Shavit, Poetics), vagy a didakticizmustól a diverzitás felé való elmozdulást azonosították a műfaj egyetemes jellegzetességeként (Nikolajeva). A komparatív gyermekirodalom-történet a fejlődést elősegítő vagy akadályozó társadalmi-gazdasági és kulturális tényezőkkel is számot vet, például hogy nyomon követhesse, a posztkoloniális gyermekirodalmak sajátos történetei miben különböznek az észak-nyugat-európai országok (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország) szabvány formátumaitól.
Jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan komparatív gyermekirodalom-történet, amely a különböző kultúrák közt párhuzamot vonva összevetné a műfaj kialakulásához és fejlődéséhez szükséges feltételrendszereket.
Peter Hunt Nemzetközi gyermekirodalmi enciklopédia című kézikönyvének az egyes országokra és régiókra összpontosító fejezetei kiváló kiindulópontul szolgálnak az efféle összehasonlításhoz, a szövegrészek elrendezése azonban nem teszi lehetővé az információk átlátható, egyszerű egybevetését. A komparatív historiografikus kutatást megnehezítő legnagyobb gond az egyes országok és nyelvi régiók gyermekirodalmainak dokumentálatlansága és rendszerezetlensége. A gyermekirodalom kategorizálható műfajok, témák, szerzők vagy történelmi korszakok szerint, története megírható az irodalomtörténet, az oktatástörténet, a könyvtörténet vagy a könyvtártudomány diszciplináris perspektívájából. Ezek a nézőpontok aztán árulkodhatnak a kutatás státuszáról az adott országokban.
A gyermekirodalom-tudomány összehasonlító története
A komparatív gyermekirodalomtudomány-történet a komparatív gyermekirodalom metakritikai dimenziója: magát a gyermekirodalom tanulmányozását vizsgálja, és amellett érvel, hogy a fókuszpont helye az értelmező mindenkori pozicionáltságának függvénye. A tudományos vizsgálódást nagyban befolyásolja, hogy az adott szakterület miképp intézményesül a különböző kultúrákban.
Franciaországban[10] például a gyermekirodalommal a populáris és parairodalom kontextusában foglalkoztak, mely az 1950-es években más európai országokban kívül esett a komoly akadémikus kutatás látókörén.
Németországban a gyermekirodalom kérdéseinek megvitatása az 1960-as éveket megelőzően szinte kizárólag a pedagógiai szektorban zajlott, elsősorban a tanárképző központok irányításával.
Angliában a gyermekirodalom-történet kutatása egyéni kutatói életművekhez, teljesítményekhez köthető, mint F. J. Harvey Darnton társadalomtudományos megalapozottságú irodalomtörténeti munkája, a Gyermekkönyvek Angliában: A társasélet öt évszázada, mely ma is alapműnek számít. Intézményi szinten azonban a gyermekirodalom-kutatás az 1990-es évekig nem jelent meg az egyetemi oktatásban: Angliában és az Egyesült Államokban is jórészt a könyvtárosok képzésének eleme volt a gyermekirodalommal való foglalkozás.
Konklúzió
A gyermekirodalom-tudomány a közelmúltban előszeretettel állította, hogy vizsgált nemzetközi szövegkorpuszának sikerült meghaladnia a nyelvi és kulturális határokat. Ez a vélekedés kétségkívül Hazard téziséből ered: a „république universelle de l’enfance,” „a gyermekkor világegyetemes köztársasága” (Livres, 192; Books, vii) gondolat romantikus látomás arról, hogy a gyermekkönyvek üzenete közvetlen és korlátlan kommunikációval határokon átívelő nemzetközi közmegegyezést eredményezhet. Az „a gyermekek világszerte mind egyformák” elcsépelt frázisa időnként ideológiaként is szerepet kap.
Ábrándos vágyálom ez olyan pöttöm kis lényekről, akik valamiféle varázserő folytán – a nyelvi, kulturális, vallási vagy rasszbeli különbségekből fakadó problémákra fittyet hányva – gond nélkül képesek egymással szót érteni, bárhol is legyenek a bolygón.
Ez a felfogás figyelmen kívül hagyja a gyerekkor valós tapasztalatainak sajátosságait és sokféleségét a világ különféle részein, és nem feltételezi, hogy a gyerekek a határok pontos tudatában s azok dacára is képesek kapcsolatot teremteni kortársaikkal. Az összehasonlító gyermekirodalom-tudomány a szövegeket történelmi, kulturális kontextusba helyezve, a transzfer(képtelenség) alakzatait kitapogatva kiváló ellenszerként szolgál a nemzetközi gyermekirodalom romantizált felfogásával szemben, továbbá gazdag táptalajt és szabad terepet biztosít a globalizáció húsba vágó kortárs jelenségének megvitatására.
Emer O’Sullivan
(Fordította Kérchy Anna)
Eredeti megjelenés: O’Sullivan, Emer: Comparative Children’s Literature, PMLA, 126. évfolyam, 2011/1. szám, január, 189–196.
Felhasznált szakirodalom
Bassnett, Susan: Reflections on Comparative Literature in the Twenty-First Century, Comparative Critical Studies, 3. évfolyam, 2006/1–2. szám, 3–11.
Boie, Kirsten: Wir Kinder aus dem Möwenweg, Hamburg, Oetinger, 2000.
Bouckaert-Ghesquière, Rita: Cinderella and Her Sisters, Poetics Today, 13. évfolyam, 1992/1. szám, 85–95.
Brown, Penny (szerk.): Once upon a Time...: Cross-Currents in Children's Literature, Special issue of New Comparison, 20. évfolyam, 1995, 1–189.
Craig, Ian: Children's Classics under Franco: Censorship of the William Books and The Adventures of Tom Sawyer, Oxford, Lang, 2001.
Darton, F. J. Harvey: Children's Books in England: Five Centuries of Social Life, Cambridge: Cambridge UP, 1932.
Ewers, Hans-Heino: Germany, in Hunt, Peter (szerk.): International Companion Encyclopedia of Children's Literature, 2. kiadás, London, Routledge, 2004. 1055–1062.
Grotzer, Peter: Die zweite Geburt: Figuren des Jugendlichen in der Literatur des 20. Jahrhunderts, 2 vols, Zürich, Ammann, 1991.
Gumbrecht, Hans Ulrich: The Future of Literary Studies?, in Birus, Hendrik (szerk.): Germanistik und Komparatistik: DFG Symposium, 1993, Stuttgart, Metzler, 1995, 399–416.
Gutierrez, Anna Katrina: Mga Kwento ni Lola Basyang: A Tradition of Reconfiguring the Filipino Child, International Research in Children's Literature, 2. évfolyam, 2009/2. szám, 159–176.
Hade, Daniel: Storytelling: Are Publishers Changing the Way Children Read?, Horn Book Magazine, 2002/szeptember–október, 509–517.
Hazard, Paul: Books, Children, and Men, ford. Mitchell, Marguerite, Boston, Horn Book, 1944.
Hazard, Paul: Les livres, les enfants et les hommes, 1932, Párizs, Boivin, 1949.
Hein, Christoph: Das Wildpferd unterm Kachelofen: Ein schönes dickes Buch von Jakob Borg und seinen Freunden, Berlin, Altberliner, 1984.
Hunt, Peter (szerk.): International Companion Encyclopedia of Children's Literature, 2. kiadás, London, Routledge, 2004.
King, C. Richard –Streamas, John (eds): Racialized Narratives for Children, Spec, issue of CLCWeb: Comparative Literature and Culture, 10. évfolyam, 2008/2.
Kümmerling-Maibauer, Bettina (szerk.): Current Trends in Comparative Children's Literature Research, Spec, issue of Compar(a)ison, 1995/2. szám, 1–196.
Kushner, Eva: Is Comparative Literature Ready for the Twenty-First Century?, CLCWeb, 2. évfolyam, 2000/4. szám.
Lathey, Gillian: The Role of Translators in Children's Literature: Invisible Storytellers, New York, Routledge, 2010.
Lathey, Gillian (szerk.): The Translation of Children's Literature: A Reader, Clevendon, Multilingual Matters, 2006.
Leerssen, Joep: The Rhetoric of National Character: A Programmatic Survey, Poetics Today, 21. évfolyam, 2000/1. szám, 267–292.
Lindgren, Astrid: Alla vi barn i Bullerbyn, Stockholm, Rabén, 1947.
Lindgren, Astrid: Pippi Långstrump, Stockholm, Rabén, 1945.
Lindgren, Astrid: Wir Kinder aus Bullerbü, ford. Hollander-Lossow, E. von, Hamburg, Oetinger, 1954.
Loriggio, Francesco: Disciplinary Memory as Cultural History: Comparative Literature, Globalization, and the Categories of Criticism, Comparative Literature Studies, 41. évfolyam, 2004/1. szám, 49–79.
Mackey, Margaret: Literacies across Media: Playing the Text, London, Routledge, 2002.
Milne, A. A.: Winnie-the-Pooh, London, Methuen, 1926.
Neubauer, Paul (szerk.): Children in Literature: Children's Literature, Frankfurt, Lang, 2002.
Nikolajeva, Maria: Children's Literature Comes of Age: Toward a New Aesthetic, New York, Garland, 1996.
O'Sullivan, Emer: Kinderliterarische Komparatistik, Heidelberg, Universitätsverlag Winter, 2000.
O'Sullivan, Emer: Comparative Children's Literature, London, Routledge, 2005.
O'Sullivan, Emer: Children's Literature, in Beller, Manfred – Leerssen, Joep (szerk.): Imagology: The Cultural Construction and Literary Representation of National Characters: A Critical Survey, Amsterdam, Rodopi, 2007, 290–294.
Rutschmann, Verena: Fortschritt und Freiheit: Nationale Tugenden in historischen Jugendbüchern der Schweiz seit 1880, Zürich, Chronos, 1994.
Seifert, Martina: The Image Trap: The Translation of English-Canadian Children's Literature into German, in O’Sullivan, Emer – Reynolds, Kimberly – Romören, Rolf (szerk.): Children's Literature, Global and Local: Social and Aesthetic Perspectives, Oslo, Novus, 2005, 227–239.
Shavit, Zohar (szerk.): Children's Literature. Spec, issue of Poetics Today, 13. évfolyam, 1992/1. szám, 1–262.
Shavit, Zohar: The Poetics of Children's Literature, Athens, U of Georgia P, 1986.
Spivak, Gayatri Chakravorty: Death of a Discipline, New York, Columbia UP, 2003.
Stephens, John: Language and Ideology in Children's Fiction, London, Longman, 1992.
Stephens, John – McCallum, Robyn: Retelling Stories, Framing Culture: Traditional Story and Metanarratives in Children's Literature, New York, Garland, 1998.
Surmatz, Astrid: Pippi Långstrump als Paradigma: Die deutsche Rezeption Astrid Lindgrens und ihr internationaler Kontext, Tübingen, Francke, 2005.
Tabbert, Reinbert: Umweltmythen in Kinderbüchern verschiedener Nationen, in Nassen, Ulrich (szerk.): Naturkind, Landkind, Stadtkind: Literarische Bilderwelten kindlicher Umwelt, München, Fink, 1995, 135–151.
Thomson-Wohlgemuth, Gabriele: Translation under State Control: Books for Young People in the German Democratic Republic, New York, Routledge, 2009.
van Meerbergen, Sara: Dutch Picture Books in Swedish Translation: Towards a Model for Multimodal Analysis, in Centre for Translation Studies: Cetra Papers, Katholieke U Leuven, 2009,
Weinkauff, Gina – Seifert, Martina: Ent-Fernungen: Fremdwahrnehmung und Kulturtransfer in der deutsch-sprachigen Kinder-und Jugendliteratur seit 1945. 2 vols., München, Iudicium, 2006.
Wunderlich, Richard – Morrissey, Thomas J.: Pinocchio Goes Postmodern: Perils of a Puppet in the United States, 2. kiadás, New York, Routledge, 2008.
Jegyzetek:
[1] A kötet angol fordítása 1944-ben jelent meg Books, Children, and Men címmel.
[2] Eva Kushner tanulmányának a címe (Készen áll-e az összehasonlító irodalomtudomány a 21. századra?) jól példázza azt a jellegzetes, hosszú hagyománnyal bíró tendenciát, mellyel a tudományterület időről időre megkérdőjelezi önmaga létjogosultságát, időnként a diszciplína végét, kifulladását deklarálva. Egy ezt a fenntartást reiteráló című tanulmánykötetben Gayatri Chakravorty Spivak amellett érvel, hogy az összehasonlító irodalomtudomány hanyatlásának megállítására az egyetlen, a diszciplínát előrelendíteni képes lépés az eurocentrikus kezdetek meghaladása és a nyugati irodalmi kánonon való túllépés, a planetáris, bolygómértékű kontextusban való repozicionálás.
[3] Kivételt képez az 1990-es évek közepén a téma iránt felfokozódó érdeklődés: az IFMLL (International Federation of Modern Languages and Literatures) 1996-os konferenciája (Neubauer) és három fontos szaklap az összehasonlító gyermekirodalom-tudománynak szentelt különszámai (Poetics Today, szerk. Shavit, Compar(a)ison, szerk. Kümmerling-Meibauer, New Comparison, szerk. Brown). A közelmúltban a CLCWeb: Comparative Literature and Culture a gyermekirodalom és a rassz kérdéskörével foglalkozott (szerk. King–Streamas).
[4] A domesztikáció és a foreignizáció a Lawrence Venuti bináris tipológiájában megkülönböztetett fordítási stratégiák: az előző a célszöveg olvasóihoz, az utóbbi a forrásszöveg kultúrájához közelíti a fordított szöveget (a ford.).
[5] Az Alice Csodaországban teljes regényszövegének több mint harminc német fordítása van. Erről ld. O’Sullivan: Kinderliterarische, 296–378.
[6] Gillian Lathey átfogó tanulmánykötetében (The Translation of Children’s Literature) számos jelentős tanulmány jelent meg a témában.
[7] A Micimackó felidézése és újraértelmezése Hein főhajtása Milne könyve mint gyermekirodalmi klasszikus előtt. Ugyanakkor a szerző a gyermek és a felnőtt viszonyának átrendezésével hangsúlyozni igyekszik a gyermek tiszteletben tartásának jelentőségét. Ld. O’Sullivan: Összehasonlító gyermekirodalomtudomány (Comparative Children’s Literature), 34–36.
[8] Hansi Jean-Jacques Walz írói álneve.
[9] O’Sullivan Gyermekirodalom (Children’s Literature) című írása áttekinti a témában megjelent munkákat.
[10] Franciaországban az első, a gyermekirodalom-kutatásnak szentelt egyetemi tanári pozíció (a Sorbonne-on) a „littérature populaire et enfantine”, a „populáris és gyermeki irodalom” témakiírással volt meghirdetve.