A gyermek- és ifjúsági irodalomnak fontos szerepe van a fiatal generációk nevelésében és az őket körülvevő világ megismertetésében
A műfaj célkitűzései közé tartozik a történelmi események esztétikai és pedagógiai igényű reprezentációja. Nem véletlen, hogy Magyarországon több történelmi regény is a kötelező iskolai olvasmányok részét képezi, hiszen a múlt nemcsak a történelemkönyvekben, hanem fiktív formában feldolgozva is tanulságos lehet, segít átélni és jobban megérteni az eseményeket.
A Nemzeti Alaptantervben szerepel többek között Gárdonyi Géza Egri csillagok (1899), Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem (1651) és Katona József Bánk bán (1819) című műve.
A felsorolt példákból is jól látszik, hogy az Alaptantervben szereplő kötelező alkotások cselekménye javarészt a középkorra és a kora újkorra fókuszálnak.
Mégis létezik egy modern történelmi esemény, amire kevés példát találunk a magyar szerzők által írt gyermek- és ifjúsági irodalomban
A legtöbb holokauszttal foglalkozó ifjúsági mű külföldi írók tollából, fordításban jelent meg hazánkban. Főként akkor érzékelhető a téma alulreprezentáltsága idehaza, ha a Magyarországon a holokauszttal kapcsolatos, fiatal olvasóknak szánt művek számát összehasonlítjuk Hollandia ifjúsági irodalmának vonatkozó szövegkorpuszával. A holokauszt témaköre és a gyermek- és ifjúsági irodalom elsőre talán nehezen összeegyeztethetőnek tűnik, Hollandiában mégis hosszú időre visszanyúló hagyománya van az e témában írt ifjúsági könyveknek.
A holokauszt témaköre tehát nem ismeretlen, és nem számít újdonságnak a holland gyermek- és ifjúsági irodalomban. A második világháború után rövid időn belül már jelentek meg fiatal olvasók számára írt művek a holokauszt kapcsán. A holland ortodox zsidó írónő, Clara Asscher-Pinkhof (1896–1984) Sterrenkinderen [Csillaggyermekek] (1948) című ifjúsági könyve a háború után csupán egy évvel jelent meg Hollandiában. A mű sikerét mutatja, hogy 1961-ben német fordításban (Sternkinder), majd 1987-ben angol fordításban (Star Children) is kiadták.[1]
Széles körben ismert Anne Frank világhírű Naplója (Het achterhuis, 1947), amely a mai napig a legtöbb nyelvre lefordított holland nyelvű könyv.
Anne Frank életműve jelenleg is aktívan él a globális kulturális emlékezetben.
A könyv alapján több filmet és számos feldolgozást készítettek Anne és sorstársai bujdosásáról az amszterdami Prinsengracht 263. szám alatt, 2018-ban jelent meg például magyar fordításban is Ari Folman és David Polonsky Anne Naplója alapján készült képregény-adaptációja.
A család rejtekhelye, melyet Anne hátsó traktusnak nevez, Amszterdam egyik leglátogatottabb múzeumává nőtte ki magát. Anne Frank ugyan nem érte meg a táborok felszabadítását, édesapja, Otto Frank segítségével mégis teljesülhetett az álma: világhírű írónő lett. Anne Naplója tehát egy olyan mű, melyen keresztül világszerte generációk kerülhettek közelebb a bujdosásba kényszerülő zsidók mindennapjaihoz.
Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy Anne Frankon kívül számos más író is vállalkozott saját vagy más áldozatok történetének elmondására az irodalom segítségével. Anne Frank Naplójának feldolgozásain kívül két másik holland képregény is megjelent magyar fordításban a holokauszttal kapcsolatban. Ide sorolható Eric Heuvel Családi titkok (2014) és Az igazság nyomában (2015) című képregénye.[2] Előbbit magyar középiskolás diákok fordították le egy iskolai projekt keretén belül.[3] E két példa is azt mutatja, hogy a nyugati országok ifjúsági irodalmában számos mű született, mely a holokausztot mutatja be fiatal olvasóik számára. Elmondhatjuk, hogy a második világháború témaköre a hetvenes évektől prominensen jelen van a nyugati országok gyermek- és ifjúsági irodalmában.
A holokauszt reprezentációja a gyermek- és ifjúsági irodalomban sokat változott az évtizedek során
A második világháborúval és a holokauszttal foglalkozó művek kezdeti, a háború alatt vagy közvetlenül azután kiadott naplók, memoárok szakaszának jellemzője, hogy többségükben első generációs túlélők tollából származnak, gyakran a túlélők személyes tapasztalatait mutatják be. E történetekben megjelenik az éhezés, az identitás elvesztése és a halál nehezen megfogalmazható tapasztalata.[4] Ilyen például a lengyel Renia Spiegel (1924–1942) naplója, mely a háború alatt íródott, és angol fordításban Renia's Diary: A Holocaust Journal címmel 2019-ben jelent meg; és ide sorolhatjuk Clara Asscher-Pinkhof már korábban említett Csillaggyermekek című művét is.
A kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomban nem csupán a holokausztról író szerzők összetétele van változóban, hiszen egyre kevesebb túlélő tudja már elmondani személyes történetét, így több – saját tapasztalattal nem rendelkező – író meséli el az áldozatok történetét.
Emellett a szakirodalomban fellelhető információk alapján óvatosabban közelítik meg a kortárs írók a holokauszt témakörét fiatal olvasók számára kiadott könyveikben. Tanulmányomban egy kortárs író, Martine Letterie (1958) Groeten van Leo (a továbbiakban: [Üdvözlettel Leótól] [2013]) című regényén keresztül szeretném bemutatni, hogy milyen írói technikák használatával lehetséges a holokauszt témakörének bemutatása fiatal olvasók számára.
Az ifjúsági holokausztirodalom általános jellemzői
A második világháború és a holokauszt kapcsán gyakran felmerül a trauma fogalma. A trauma olyan testi vagy lelki sérülés, melynek marandó nyomát a trauma elszenvedője kénytelen hordozni. Traumát elszenvedni és hordozni lehet egyéni szinten és kollektíven is. Kollektív trauma többek között katasztrófák és háborúk következtében alakulhat ki.[5] A holokauszt olyan kollektív trauma, mely nem múlt el az első generációs túlélők halálával. A közvetlenül átélt borzalmak generációról generációra szállnak, és utóemlékezetként (postmemory) élnek tovább.[6] Ezek az emlékek a kollektív emlékezetben a mai napig jelen vannak az oktatás, a megemlékezések, a múzeumi kiállítások és műalkotások által.
Az irodalom fontos szerepet játszik a kollektív trauma feldolgozásában.
A már régóta alkalmazott biblioterápia olyan módszer, mely a traumatikus tapasztalatokat szavakba öntve segít azok feldolgozásában.[7]
A holokausztról szóló irodalmi művek szerzőit személyes tapasztalataik alapján két nagy csoportra oszthatjuk
Az első csoportba a túlélőket sorolhatjuk, akik a holokausztot maguk élték át, míg a második csoportba a második generációs áldozatok (például a túlélők leszármazottjai), valamint a történelmi eseményekből inspirációt merítő írók sorolhatók. A két csoport közti különbség az, hogy a túlélők száma az évek során egyre csökken, napjainkban a szemtanúk utolsó generációjával találkozhatunk.[8]
Az első generációs túlélők között több olyan írót találhatunk, mint a korábban említett Clara Asscher-Pinkhof, akik történetükkel gyakran a fiatal generációra fókuszálnak, hiszen a fiatalok formálják a jövőt. A szemtanúk célja, hogy oktassanak, és megismertessék a fiatalságot a totalitárius rezsimek dinamikájával, működésével és a diszkrimináció lehetséges következményeivel.[9] Ez az oktatási, nevelési funkció megjelenik a holokausztoktatással kapcsolatos ajánlásokban és segédanyagokban is.
Holokausztoktatás
A holokauszt megközelítése a különböző országok közoktatásában eltérő hangsúlyt kap. Az Európai Unió tagállamai által alkalmazott metódusokkal és azok összehasonlításával több uniós kutatás is foglalkozik.[10] Mivel a tagállamok által alkalmazott metódusok összehasonlítása nem szerves része a tanulmányomnak, a téma ajánlott megközelítésének bemutatására a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (továbbiakban: Szövetség) 2010-ben holland nyelven publikált ajánlásait tartalmazó brosúráját használom.[11] A huszonnyolc pontban megfogalmazott ajánlás között szerepel, hogy a holokauszt témakörével foglalkozó tanárok ne csak statisztikai adatokat prezentáljanak az áldozatok számáról, hanem személyes történetek és visszaemlékezések segítségével mutassák be a történteket. Emellett a Szövetség azt tanácsolja, hogy az oktatók gondosan válogassák meg az órákon bemutatott képeket.
Fontos, hogy ezek célja ne a megrémítés legyen. Az ajánlások között szerepel, hogy az elkövetőket nem szabad szörnyetegként bemutatni. Hangsúlyozni kell, hogy a holokausztot emberek követték el emberek ellen.
Másrészről pedig érdemes a különböző áldozatok (zsidók, homoszexuálisok, romák, fogyatékkal élők stb.) sorsának bemutatását különválasztani. Az áldozatok sorsának összehasonlítása ugyanis a holokauszt áldozatául esettek szenvedésének relativizálásához vezethet, melyet célszerű elkerülni.[12]
A holokauszttal foglalkozó ifjúsági regények kapcsán fontos megemlíteni azok episztemológiai funkcióját
E művek tehát a legtöbb esetben valamilyen tudást szeretnének átadni a fiatal olvasók számára. A tudás jelen esetben lehet egy elnyomó hatalom ideológiájának vagy dinamikájának bemutatása. A regények általában egy gyermek főszereplőre és a hozzátartozóira fókuszálnak. Egy kiválasztott – valóságos vagy kitalált – család példáján keresztül mutatják be az írók, hogy min ment keresztül egy „átlagos” zsidó család a második világháború során.
A szereplők és az események történelmi valósággal való kapcsolata gyakran megjelenik az utószóban.
Gyermekeknek írt művek esetén a nekik szánt történetet felolvasó felnőtt vagy pedagógus információt szerezhet a paratextusból a regény történelmi hátteréről.[13] Ez kulcsfontosságú lehet az olvasottak vagy hallottak megbeszélésekor. Egy adott mű tehát vállaltan két eltérő célcsoportot szólít meg. A főszöveg a gyermekek érzelmi világát védő írói technikákkal megírt történet, mely után a felnőtt olvasó egyértelmű információt kap a szereplők és a mű történeti hátteréről. A nyelvi regiszter és stílus megváltoztatásának köszönhetően viszont megmarad az a védvonal, mely ügyel rá, hogy a fiatal olvasók a művekből lehetőleg ne tudjanak meg számukra feldolgozhatatlan információkat.
A kontextus és a háttértudás kérdésköre
E művek kapcsán tehát lényeges elem a kontextus kérdésköre, hiszen a történelmi háttérismeretek alapvetően befolyásolják az olvasottak értelmezését.[14] A holokauszt reprezentációja az ifjúsági irodalomban a szakirodalom szerint az olvasók eltérő háttértudására támaszkodik. Aki már tudja, hogy mi történt, érteni fogja a művekben szereplő utalásokat is.[15] Ebből az következik, hogy egy felnőtt vagy egy fiatal, aki már tanult a holokausztról, máshogy fogja olvasni és értelmezni ezeket a műveket. A szó szerinti értelmezésben, melyről az írók és a kiadók által meghatározott célcsoport esetében beszélhetünk, valóban nem jelenik meg a holokauszt legsötétebb oldala. Nincs szó koncentrációs táborokról, emberek tömeges megsemmisítéséről. Bizonyos elemek csak utalnak ezekre, mint például a síró embereket keletre szállító vonatok, valamint egy-egy haláleset megemlítése. Ezeket azonban a fiatal olvasók háttértudás hiányában nem képesek összekapcsolni a valós történelmi eseményekkel.
A háttértudás hiányának felhasználása gyakori írói technika, mely a fiatal olvasókat érzelmileg hivatott megvédeni. A „történelmi tudatlanság” állapota tehát nevezhető egyfajta védvonalnak az ifjúsági regényekben.
A holokauszt ifjúsági irodalmi reprezentációja kapcsán fontos szerepet kap a művek emocionális hatása is
Mivel e művek elsősorban tanítani szeretnének valamit, esetükben nem a sokkhatás és a szörnyűségek realisztikus bemutatása a legfőbb cél. Sokkal inkább egy „biztonságos” környezet jelenik meg az elbeszélésekben, ahol különböző írói technikákkal elérhető– mint például a gyermekszereplő előtérbe helyezése, elrettentő részletek kihagyása stb. – a fiatal olvasók érzelmi védelme. Ha a holokauszt során hozott, az áldozatokat korlátozó és kizáró törvényeket és az ezekhez kapcsolódó eseménysorozatokat egy hagymamodellhez hasonlítjuk, a külső körökben az egyre szigorodó szabályozásokat, befelé haladva a deportálást és a legbelső körbe a megsemmisítőtáborok szóval szinte leírhatatlan valóságát helyezve, akkor a témában írt ifjúsági regényekben elbeszéltek általában a külső körökben mozognak, nem érintve a belső, szörnyű tetteket reprezentáló köröket.[16]
Ki írhat a holokausztról hitelesen?
A holokausztirodalom kapcsán számos tanulmányban két alapvető kérdés jelenik meg. Egyrészt kérdéses, hogy ki írhat a holokausztól. Írhat-e például a zsidók, romák, homoszexuálisok és a náci rezsimmel szembe szegülők deportálásáról, kényszermunkájáról és kivégzéséről olyasvalaki, aki személyesen nem élte át a holokauszt szörnyűségeit? Másrészről felmerül, mennyire lehet hitelesen kifejezni a szörnyűségeket szavakkal anélkül, hogy a történteket túlságosan leegyszerűsítenénk. Emellett jogos az a kérdés, hogy ha a felnőttirodalomban sem biztos, hogy a holokausztról lehetséges-e, szabad-e írni, akkor a gyermek- és ifjúsági irodalomban lehet-e és szabad-e holokausztról szóló műveket megjelentetni.
Fontos érvek szólnak amellett, hogy ma is jelenjenek meg a holokausztról szóló irodalmi alkotások, hiszen ez olyan történelmi trauma, melyet az emberiség a mai napig sem tudott értelmezni és feldolgozni.
Félő, hogy ha csak szemtanúk írhatnának a témában, akkor az utolsó szemtanú halálával véget érne a kortárs holokausztirodalom. Egy még nem teljesen feldolgozott korszak esetében ez azért lenne hatalmas veszteség, mert megszűnne a kortárs írók művei által stimulált jelenkori irodalmi diskurzus erről a történelmi eseményről.[17]
E gondolatmeneten továbbhaladva felmerülhet az a kérdés is, hogy az első generációs holokauszttúlélők második és harmadik generációs leszármazottjai személyes érintettségük miatt hitelesebben tudnak-e írni, mint azok, akik műveiket történelmi forrásokra alapozzák. Véleményem szerint a Letterie-hez hasonló nem zsidó írók, akiknek családja nem élte át a második világháború és a holokauszt megpróbáltatásait, hasonlóképp írhatnak a történtekről, mint a harmadik generációs holokauszttúlélők (más néven a túlélők unokái).
Úgy vélem, hogy a személyes érintettség nem feltétele az irodalmi feldolgozásnak. Letterie a túlélők unokáihoz hasonlóan egy örökölt traumát dolgoz fel műveiben. Ez azonban nem személyesen, hanem társadalmilag örökölt.
E traumát csak részletekben ismeri, és könyveiben a történelmi források alapos ismerete és feldolgozása után, a saját képzelőerejének felhasználásával tudja rekonstruálni, majd irodalmi eszközökkel megjeleníteni. Letterie forrásai nagyban hasonlítanak a harmadik generációs túlélők számára elérhető forrásokhoz, melyek lehetnek indirekt visszaemlékezések, megfigyelések eredményei, valamint írott dokumentumok, visszaemlékezések.[18] A források csupán egyes részleteit mutatják be a történteknek. Az ezek alapján írt művek írójára hárul a feladat – és a felelősség –, hogy az információmorzsákból egy koherens, igaz történetet alkosson. Letterie Üdvözlettel Leótól című regénye is olyan történet, melyben az írónő felelőssége, hogy Leó életét egy fiatal olvasó számára érthető egészként mutassa be.
A holokauszt reprezentációja Martine Letterie Üdvözlet Leótól című regényében
Martine Letterie (1958–) középkori holland irodalmat hallgatott az Utrechti Egyetemen, majd tanulmányai befejezése után tizenkét évig tanárként dolgozott. A kilencvenes években az ifjúsági irodalommal foglalkozó Bumper és Tikker című újságok szerkesztője volt. Íróként 1996-ban debütált a Het schorriemorrie van De Pruk [A Pruk-banda aljanépe] című regényével, mely a XVIII. századi szegénységről szól. Jelenleg kizárólag gyermek- és ifjúsági regények írásával foglalkozik, amelyekben gyakran hangsúlyos az ismeretterjesztő, történelmi-didaktikus megközelítés.[19]
Napjainkban Martine Letterie fontos szerzője a holokausztról és a második világháborúról szóló holland ifjúsági regényeknek. Számos művet írt Hollandia történelmével kapcsolatban, ezen belül is a második világháborúról, melyet különböző szempontok alapján mutat be fiatal olvasótáborának. Letterie 2012-ben írta meg Üdvözlet Leótól című ifjúsági regényét az észak-holland westerborki koncentrációs tábor helyszínén működő múzeum és emlékhely (Herinneringscentrum Kamp Westerbork) felkérésére.[20] A történet egy valós személy, Leo Meijer történetét mutatja be, akit édesapjával, Herman Meijerrel és édesanyjával, Charlotte Meijerrel együtt a westerborki gyűjtőtáborba deportáltak Hollandia megszállása után.
A történet 17 fejezeten keresztül, fényképek segítségével mutatja be a család történetét a háborús években.
Az elbeszélés a család zwijndrechti lakásában kezdődik, ahonnan először a helyi városházára, majd az amszterdami gyűjtőpontként funkcionáló Holland Színházba (Hollandsche Schouwburg) szállították őket. Innen kerültek a westerborki táborba. Herman gyógyszerészként kapott munkát, Charlotte a tábor konyháján dolgozott, míg Leo iskolába járt. A keletre induló vonatokkal a Westerborkból egyre több családot vittek el, így a tábori iskolában egyre kevesebb gyerek maradt. Leo a táborban ünnepelte a Mikulás (Hollandiában Sinterklaas) érkezését, valamint a születésnapját is. Itt találkozott a festőként ismertté vált Leo Kokkal, „nagy Leóval”, akitől sokat megtudott a körülötte zajló eseményekről. Leo Koktól kapta azt a számára biztonságot adó információt, hogy vannak olyan táborok, ahol a többi táborhoz képest jobban bánnak a zsidókkal. Ebbe a gyermek számára reményteli gondolatba kapaszkodva válik el az olvasó Leótól a mű végén, aki azt reméli, hogy továbbszállítása után végre hazatérhet.
A holokauszt összeegyeztetése a fiatal olvasók világképével
A történet főszereplője, Leo Meijer átlagosnak mondható fiú, egy a több ezer holland zsidó gyermek közül, akik a második világháború alatt véghez vitt népirtás áldozataivá váltak.
Martine Letterie műve tehát egy valós személy életét mutatja be. Hogy lehet összeegyeztetni egy nyolcéves gyermek tragikus, halállal záródó történetét egy mai nyolc–tíz éves gyermekolvasó világképével?
Ebben a fejezetben azokat a technikákat részletezem, melyeket Martine Letterie az Üdvözlet Leótól című ifjúsági regényében alkalmaz annak érdekében, hogy a holokausztot a fiatal olvasók traumatizálása nélkül mutathassa be. A védelmi funkciót ellátó írói technikák közé sorolom többek között a tudatos helyszínválasztást, az elbeszélő szerepét, az elbeszélés perspektíváját, a történetben megjelenő szülők szerepét és a történet végének kiválasztását.
A holokauszt kapcsán egy felnőtt a történelmi valóság tudatában azonnal a brutális kivégzésekre asszociálhat
Letterie a regény valóságtöltete ellenére ügyel arra, hogy ne ijessze meg fiatal olvasóit. A főszövegben nem esik szó olyan témákról, mint a zsidóság szisztematikus megsemmisítése, melyek nem illeszthetők bele egy gyermek világképébe. Ezeket a holokausztról már többet tudó olvasó képes az olvasottakba belelátni. Nyilván a holokauszt ezen része benne van történetben, hiszen Leo nem tért vissza a táborból – ami azonban csak a felnőtteknek írt utószóból derül ki –, de ezt a következtetést csak bizonyos háttérismeretek birtokában tudja levonni az olvasó, mert a történet a Meijer család Westerborkból való továbbszállítása előtt befejeződik.
Annak ellenére, hogy a megsemmisítőtáborok kilátástalansága nem jelenik meg expliciten a regényben, nem beszélhetünk történelemhamisításról.
Letterie megközelítése, miszerint bizonyos kérdéseket nyitva hagy a műben – például hogy mi történt Leóval a cselekmény vége után – azt a célt szolgálja, hogy az olvasó mellett álló felnőtt szülő vagy oktató a saját belátása szerint adhasson további információkat Leo és a zsidóság megpróbáltatásairól.
A történet ugyan a történelmi fikció műfajába sorolható, a cselekmény részben mégis valós eseményeken alapszik
Fontos elemei a Leo Meijerről szóló történetnek a főszövegbe beillesztett fényképek. A képeken többek közt Leo és szülei, a tábor és Leo rajzai láthatók. A leírtak valóságtartalmát hivatottak alátámasztani ezek a fényképek. A fotókon láthatja az olvasó a történet főszereplőjét és családját, az elhurcolás előtti és utáni élethelyzetét (utóbbit például rajzok segítségével).
A fotóknak köszönhetően a fikció közelebb kerül a valósághoz, az olvasó néhány oldalanként szembesül azzal, hogy Leo nem kitalált karakter egy kitalált világban. A képek tehát irányítják, és a való világban tartják az olvasó képzeletét, de nem rémisztik meg a fiatal közönséget, hiszen semmi olyat nem mutatnak meg, ami a célcsoport számára ne lenne befogadható.
A főszövegbe illesztett fotók pontosan megmutatják, milyen volt a háromemeletes ágyakkal teli barakk, hogyan szálltak fel a marhavagonokba a „listán szereplők”, és hogy nézett ki a westerborki játszótér.[21] A képeknek köszönhetően nagyon is valóságossá válik a Leo életén alapuló történet.
A kivégzésekről és a megsemmisítésről nem esik szó az elbeszélésben
Megkönnyíti ezt, hogy a westerborki tábor gyűjtőtáborként működött, és a halálról csak távolról, más szereplők elbeszélésein keresztül hallunk. A megsemmisítőtáborok leírása helyett szimbolikusan az ismeretlen, baljós hangulatú „kelet” fogalma jelenik meg.
A „kelet” nemcsak messze van a Hollandiában működő westerborki tábortól, hanem egyirányú út vezet oda. Azok, akiket a holland gyűjtőtáborból vonatokkal továbbszállítottak, eltűntek, és sosem tértek vissza. Így a történet szempontjából nem is tudható pontosan, mi történt ezekkel az emberekkel. A keletre vezető út egyirányúsága az ismeretlenség megmutatása mellett fontos szempont a fiatal olvasó érzelmi védelmével kapcsolatban. Az útról ugyanis senki sem tért még vissza, így nem is tud arról senki beszámolni. A főszereplő Leo és rajta keresztül az olvasó számára tehát a találgatás marad, melyet az olvasó a háttérismereteitől függően tud értelmezni. Ezzel a technikával Letterie nem oszt meg konkrét információt a megsemmisítőtáborokban történtekről.
Ha egy gyermek már tudja, hogy mit jelent a gyűjtőtáborokból való (tovább)deportálás, akkor tudni fogja azt is, mi vár a Meijer családra az elbeszélés lezárását követően.
Abban az esetben, ha az olvasó nincs tisztában a további események szörnyűségével, megmarad számára az a lehetőség, hogy „történelmi tudatlanságban” kísérje végig a regény szereplőinek útját, és együtt reménykedjen Leóval abban, hogy mihamarabb visszatérhet zwijndrechti házukba.
A szülők jelenléte mint érzelmi védvonal
A történetben a szülők jelenléte védelmet fejez ki mind Leo, mind a célközönség számára. A szülők gondoskodnak gyermekükről, több-kevesebb sikerrel próbálják megvédeni a holokauszt szörnyűségeitől. Észrevehető a műben, hogy a szülők által alkotott védőháló fokozatosan veszít az erejéből. A történet előrehaladtával Leo egyre többet lát és tud meg a kortársaitól, valamint a koncentrációs tábor többi lakójától. Az információszerzés egyik oka az, hogy a koncentrációs táborban saját maga szerez tapasztalatokat, a szülei nem tudják szűrni a fülébe jutó információkat, valamint az idő múltával az egyre idősebb Leo elkezdi összerakni az információmorzsákat. Így érti meg, hogy a westerborki tábor, ahol jelenleg lakik, nem a végső állomás, de a keleti táborok között is van olyan, amelyet jobb elkerülni. Ezért is örül meg Leo, amikor megtudja, hogy a theresienstadti táborba szállítják tovább a családot, melyről azt hallotta, hogy ott sokkal jobban bánnak a lakókkal, mint másutt, és az induláskor is optimistán azt reméli, mihamarabb hazatérhet.[22] A hazatérés reménye mégsem mondható teljes mértékben naiv hozzáállásnak még felnőtt szemmel sem, hiszen a táborokba hurcolt emberek a végsőkig reménykedtek sorsuk jobbra fordulásában.
A regény olvasása során feltűnik, hogy a történeten kívül álló, mindentudó perszonális elbeszélő folyamatosan Leo közelében marad. A gyermek szinte folyamatos fokalizációjának köszönhetően azt érezhetjük, mintha a nyolcéves fiú mondaná el az élete történetét.
Az olvasó így arról szerez csak tudomást, amit Leo lát, hall és érez. Az elbeszélő nem kalandozik el a táborban, nem csapódik más szereplőkhöz, hanem tudatosan a gyermekre fókuszálva meséli el a történteket.
Például amikor a westerborki tábor lakói közül többeket kiválasztanak, és továbbszállítanak. Leo családja akkor még nem állt a transzportra kiválasztottak listáján, ezért neki a barakkban kellett maradnia, amikor sorstársait felszállították a vonatra. Nem láthatja, mégis tudja, hogy mi történik:
„Akinek a neve nem szerepel a listán, benn kell maradnia. De Leo tudja, hogy mi történik odakinn. A tábor közepén áll egy nagy sötét szörny, és ez a szörny lenyeli azokat, akinek a nevét felolvasták.”[23]
Érezhető, hogy valami rossz van készülőben, de a háttérinformációval nem rendelkező olvasó nem tudhatja pontosan, mi vár a kiválasztott emberekre
Az embereket elszállító vonatról, ami egy nagy szörnyként jelenik meg, nem tudni, pontosan hová tart, és ott mi fog történni. Ez és még sok másik nyitott kérdés megválaszolatlan marad Letterie művében, s a homályban hagyás írói technikája teret ad bizonyos kérdések felvetésére, valamint az olvasottak átgondolására. Így a gyermekolvasónak nem kell egyedül megküzdenie a súlyos tudással, valamint a felnőtt, aki a fikción kívüli védvonalat képezi, eldöntheti, hogyan szeretné megválaszolni a feltett kérdéseket.
Ezzel a szülőknek, pedagógusoknak megmarad az az eszközük, hogy az adott gyermeket ismerve, személyre szabottan osszanak meg vele bizonyos információkat a holokauszt kapcsán.
A műben megjelenő elbeszélő tehát nem helyezi kontextusba a történteket, és nem interpretálja felnőttként az eseményeket, így is védve a fiatal olvasót.
Letterie holokausztművei sajátos szimbólumrendszert használnak
Ilyen többek közt a mű elején megérkező autók vagy repülők motorja által keltett zaj, a sietség, a szülők ijedtsége, a negatív konnotációjú „kelet” és az embereket elszállító vonat. Ezek a holokauszt egy-egy felnőttek számára ismert részletére utalnak. A műben a felsorolt, vissza-visszatérő elemek mind valami rossznak az előjelei.
A Meijer család ugyan együtt marad a történet során, mégis kérdéses, hogy meddig tartható fenn ez az állapot. Leo a sok megpróbáltatás ellenére gyermek marad: iskolába jár, rajzol, és felfedezi új környezetét. A westerborki gyűjtőtábor érezhetően nem egy „normális” hely, mégis találkozhat az olvasó a holokauszt előtti világból származó elemekkel, mint például a játék, a születésnap megünneplése és a Mikulás látogatása.[24] Ezek nem a valóságtól elrugaszkodott, hanem az olvasót érzelmileg védelmező írói technikák közé sorolhatók.
Az utószó szerepe
Ahogy korábban is említettük, az Üdvözlet Leótól lezárása reménnyel töltheti el az olvasót, hiszen Leo abba a táborba kerül a családjával, amely a többihez képest „jónak” mondható. Az, hogy Letterie ennél a pontnál hagyja abba az írást, nem véletlen. Ami a vonatra szállás után történik, már nem a mű célközönségének való.
A műfaj szabályai szerint a gyermekirodalmi alkotások nem tragédiával záródnak. Letterie azonban nem hazudik az olvasóinak, nem állítja, hogy Leo végül hazatérhetett.
Ezt nyilvánvalóvá teszi a könyv utószavában.[25] A könyv ezen részét nem a gyermekeknek szánta az írónő, ami észrevehető a szövegrész más regiszterben írt hangvételén és szóhasználatán. Itt elmondja a szerző, hogy a Meijer családból csak az édesapa érte meg a táborok felszabadítását. Letterie, aki gyakran tart író–olvasó-találkozókat, egy interjú során elmondta, hogy tapasztalatai szerint fiatal olvasói a főszöveg végén túl nem olvassák a könyvet.[26] Így megmarad számukra az a lehetőség, hogy Leo további életét maguk képzeljék el mindaddig, amíg nem tudnak meg többet a fiú sorsáról.
A szerző másfél oldalas utószóval látta el művét, melyben kontextusba helyezi Leo történetét, valamint megjelöli a műben szereplő valós események forrását
Itt tudja meg a (felnőtt) olvasó, hogy a Meijer családot 1944. október 4-én továbbszállították az auschwitzi táborba, ahol Leót és édesanyját megölték. Csak Hermann, az édesapa érte meg a tábor felszabadítását, aki később újraházasodott, és két gyermeke született. Leo több rajzát és levelét is sikerült kicsempészni a westerborki gyűjtőtáborból. Ezek jelennek meg a szövegben illusztrációként. Az írónő az utószóban azt is elmondja, hogy igyekezett hű maradni a Leóról elérhető információkhoz, de a történet megírásakor gyakran kellett a saját képzelőerejére támaszkodnia.[27] Az utószó jól elhatárolódik a főszövegtől, s itt már nem a történet elbeszélője, hanem az írónő szólal meg.
A regiszterváltásnak köszönhetően a paratextus érezhetően más csoportnak szól, mint a főszöveg, így feltételezhető, hogy a fiatal olvasók ezt már nem olvassák el, amit az írónő tapasztalatai is alátámasztanak. Az utószó elkülönítése szintén azon írói technikák közé sorolható, melyek az olvasók érzelmi védelmét hivatottak szolgálni.
Az Üdvözlet Leótól című ifjúsági regény tehát elkerüli a holokauszt borzalmainak implicit bemutatását, viszont egy valóban élt gyermek történetét meséli el. Martine Letterie művében a fiatal olvasók számára befogadható módon mutatja be a holokausztot. A holokauszt a történetben a zsidók összegyűjtéseként és deportálásaként jelenik meg, más elnyomott csoportok (ellenállók, romák, homoszexuálisok stb.) megemlítése nélkül.
A mű elemzése során bemutatott írói technikák tehát azt támasztják alá, hogy a holokausztról lehetséges könyvet írni fiatal olvasók számára, hiszen az irodalom segítségével a modern kori történelem egyik legsötétebb időszaka is bemutathatóvá válhat. Ennek köszönhetően a fiatal olvasók egy – jelen esetben – valóban élt zsidó gyermek történetével és megpróbáltatásaival ismerkedhetnek meg, hiteles forrásból.
Erős Levente
Bibliográfia
Aarons, Victoria – Berger, Alan L.: On the periphery the „tangled roots” of Holocaust remembrance for the third generation, in Third-generation holocaust representation, e-book, 1st ed., Northwestern University Press, 2017.
„Bibliotherapie” in Bork van, G. J. (ed.): Algemeen letterkundig lexicon, DBNL, 2012.
FRA – European Union Agency for Fundamental Rights: Discover the past for the future. The role of historical sites and museums in holocaust education and human rights education in the EU, e-book, Luxemburg, Publications Office of the European Union, 2011.
Genette, Gerard – Maclean, Marie: Introduction to the paratext, New Literary History, 22. évfolyam, 1991/2, 261–262. doi:10.2307/469037.
Ghesquière, Rita: Jeugdliteratuur In Perspectief, 1st ed., Leuven, Acco, 2009.
Grech, Leonard: Learning and teaching about the history of Europe in the 20Th century, Strasbourg, Council for Cultural Co-operation, 2000.
Gringold, Annemiek – Polak, Karen: Lesgeven over de holocaust. Aanbeveling voor docenten, Task Force for International Cooperation on Holocaust Education, Remembrance and Research, 2010.
Joosen, Vanessea – Vloeberghs, Katrien: Uitgelezen jeugdliteratuur, Leuven, Uitgeverij LannooCampus, 2015, 171–196.
Kamp Westerbork – Nederlands Concentratiekamp | Historiek. n. d. Historiek.
Kisantal Tamás: A csenden innen és túl. A holokauszt kifejezésének problémái, in A holokauszt témája az irodalomban, Pécs, Kronosz Kiadó, 2018, 21–35.
Letterie, Martine: Groeten van Leo, Amsterdam, Leopold, 2013.
Letterie, Martine – Erős Levente: Erős Levente interjúja Martine Letterie-vel. Skype-interjú, Budapest, 2020. augusztus 20.
Leydesdorff, Selma: Clara Asscher Pinkhof, in Jewish Women: A Comprehensive Historical Encyclopedia, Jewish Women's Archive, 2009.
Markesteijn, Casper: Martine Letterie in Lexicon van de jeugdliteratuur, e-book.
Mekis D. János: A holokauszt témája az irodalomban, in A holokauszt témája az irodalomban, Pécs, Kronosz Kiadó, 2019, 7–20.
„Theresienstadt”, n. d., Encyclopedia.Ushmm.Org.
„Trauma” in van Bork, Gerrit Jan (ed.): Algemeen Letterkundig Lexicon, DBNL, 2012.
Jegyzetek
[1] Leydesdorff, 2009.
[2] Heuvel, Eric: Családi titok, Budapest, Luther Kiadó, 2014; Heuvel, Eric: Az igazság nyomában, Budapest, Luther Kiadó, 2015.
[3] A 2014-ben megvalósult projektet Réthelyi Orsolya egyetemi docens vezette a Deák Téri Evangélikus Gimnázium 10/A osztályának részvételével.
[4] Ghesquière, 2009, 155–156.
[5] „Trauma” in van Bork, 2012.
[6] Mekis D., 2018, 7.
[7] „Bibliotherapie” in van Bork, 2012.
[8] Kisantal, 2018, 32.
[9] Joosen–Vloeberghs, 2015, 174.
[10] Grech, 2000; FRA – European Union Agency for Fundamental Rights, 2011.
[11] Gringold–Polak, 2010.
[12] Gringold–Polak, 2010, 15–29.
[13] Paratextus alatt olyan szövegrészeket értünk, melyek a főszöveget veszik körül. Ilyen például a mű címének és szerzőjének megnevezése, valamint az elő- és az utószó. Ezek a szövegrészek segítenek a mű megértésében (Genette et al., 1991).
[14] Mekis D., 2018, 17.
[15] Joosen–Vloeberghs, 2015, 177.
[16] Joosen–Vloeberghs, 2015, 181.
[17] Kisantal, 2018, 30–31.
[18] Aarons et.al, 2017, 6.
[19] Markesteijn, 2001.
[20] A tábort 1939-ben építtette a holland kormány a Németországból menekülő zsidók elszállásolására. Hollandia kapitulációja után tranzittáborként funkcionált. A legismertebb westerborki tábornok, Alfred Konrad Gemmeker (1904–1982) vezetése alatt „mintatáborrá” alakították, ahol többek között kórház, bolt, sportolási lehetőség és iskola is a fogvatartottak rendelkezésére állt (forrás: Historiek.nl, 2017).
[21] Letterie, 2013, 38, 48, 53.
[22] A theresienstadti koncentrációs tábor fontos szerepet játszott a náci propagandában, mellyel a koncentrációs táborok szörnyűségeit titkolták el. A gettók és koncentrációs táborok vonásait magába foglaló tábort fürdővárosként ábrázolták a propagandafilmekben, ahol az idős német zsidók nyugdíjas éveiket tölthetik
(forrás: United States Holocaust Memorial Museum.
[23] Letterie, 2016, 47.
[24] Letterie Leo Meijer rokonaitól tudta meg, hogy Leo tényleg írt levelet a Mikulásnak. Letterie, 2013, 72.
[25] Letterie, 2013, 72–73.
[26] Letterie, 2020.
[27] Letterie, 2013, 72–73.