A történelmi regény műfaji kérdéseivel, problémáival számos tanulmány, esszé foglalkozott az elmúlt évtizedekben
Utalhatunk itt a Tiszatáj 1967-ben és a rákövetkező esztendőkben publikált vitájára,[1] szintén e folyóirat 2004/4-es vagy az Alföld 2005/3-as számára, Hites Sándor, Szegedy-Maszák Mihály, Bényei Péter, Bényei Tamás, Szirák Péter, Gyáni Gábor vagy Balogh Gergő tanulmányaira,[2] vagy akár Heller Ágnes A mai történelmi regény című kötetére.[3] Mindegyik szöveg összetetten, sok szempontból járja körül a kérdést, de úgy vélem, Szegedy-Maszák meglátása, miszerint „[a] történelmi regény kétségkívül nagyon kényes műfajváltozat”,[4] mindegyik megközelítésre jellemző.
Balogh Gergő tanulmányának elején azzal a felhívásként is olvasható mondattal indít: „A történelmi regénynek nevezett szövegről való beszéd többé nem alapulhat hallgatólagos konszenzuson.”[5] Jelen tanulmány célja többek között az, hogy ezt a bizonyos „hallgatólagos konszenzust” néhány újabb aspektus segítségével árnyalja: a történelmi regényről szóló értekezések ugyanis inkább csak utalások szintjén szólnak arról, hogy a műfajtörténet során a „történelmi” és az „ifjúsági” jelzők sok esetben összekapcsolódtak, és ez az összefüggés a történelmi regények olvasásmódját is meghatározhatja.
Műfajtörténet
Az irodalomtörténeti szakirodalom többé-kevésbé egységes abban a kérdésben, hogy mikor született meg a történelmi regény műfaja. Bényei Péter kiemeli, hogy „[a] történelmi regény műfajának irodalmi köztudatba belépése és a történetírás önállósodása szinte ugyanabban a jelképes évben történt: 1811-ben jelent meg Niebuhr Római történelme, az első modern értelemben vett történetírói munka, míg 1814-ben látott napvilágot Walter Scott műve, a Waverley, melyet az irodalomszemléletében rendkívül heterogén szakirodalom egyöntetűen az első »valódi« történelmi regényként interpretál”.[6] Hites Sándor szintén a Waverley megjelenéséhez köti a műfaj születését,[7] és Bényei Tamás is „köztudottnak” véli, hogy a „történelem” és a „regény” fogalmai egyaránt a modernitás kezdetén születtek, amikor a történetírás elvált az irodalomtól, és a történelmi regény műfaja is éppen ebben az időszakban jött létre;[8] Gyáni Gábor szerint pedig „[a] romantika korának szellemi érzékenysége kellett ahhoz, hogy kialakulhasson a történelmi regény”.[9] Szegedy-Maszák Mihály azonban úgy véli, hogy ez a datálás megkérdőjelezhető: a zsánert az angol szakirodalom nyomán a XVII. század második felének szerzőitől eredezteti, mely a XVIII. század Franciaországában már intézményesült műfajnak számított.[10]
A műfaj mibenlétét, tematikus és formai sajátosságait vita övezi
Ahogy arra Szirák Péter is utal, a metahistóriai kutatások nyomán történetírás és történelmi regények között „nincs formaalkatból adódó különbség”,[11] így a műfaji határokat sem egyszerű kijelölni. Már csak azért sem, mert a műfaj rendkívül flexibilis. Hites Sándor szerint az, hogy az elbeszélő az ábrázolt eseményeket történeti távlatból szemléli, számos narratív formában és modalitásban megvalósítható, s éppen ez a meghatározhatatlanság járulhat hozzá a történelmi regény megújulási képességéhez. Így „egyaránt kötődhet a romantikához, a biedermeierhez, a realizmushoz, a posztmodernhez, lehet dokumentarikus vagy mágikus realista, horror vagy fantasy, lehet krimi, románc, ifjúsági regény. Ez a sokszínűség tette lehetővé, hogy a műfaj története során nagyon eltérő ízlésű olvasóközönségek érdeklődését váltsa ki, jelentkezzék magas vagy alacsony irodalmi formákban, s a kritikusok tekintsék művészietlennek, vagy értékeljék nagyon sokra.”[12] Mivel a fogalom ennyire sokrétű, olvasási módként is lehet róla gondolkodni, ahogy Szegedy-Maszák Mihály javasolja.[13] Bényei Péter is hangsúlyozza: „az történelmi regény, amit akként olvasunk vagy olvashatunk”.[14]
A műfaj legújabb kori ifjúsági darabjait is „ekként” olvashatjuk:
A Pagony Kiadó márkastratégiája az Abszolút töri címkével például egyenesen kijelöli számunkra az olvasás irányát. A sorozat megnevezése már az olvasás kezdetén felidézi a „stílus- és formakonvenciók alapján létrejött olvasói elváráshorizontot”,[15] egy másik tematika, a sci-fi jól ismert „időutazás”-toposzának segítségével azonban le is rombolja – a kamasz befogadó számára újszerű tapasztalatokat kínálva a történelmi regény mibenlétéről.
A műfajjal foglalkozva nem kerülhető meg a magyar szakirodalmat is foglalkoztató kérdés: hogyan váltak az alapvetően felnőtteknek vagy vegyes korosztálynak íródott művek ifjúsági regényekké?
Ha csupán a Walter Scott-könyvek magyar kiadástörténetét vizsgáljuk, látható, hogy több közülük valamilyen fiataloknak szánt sorozatban jelent meg: például az Ivanhoe-t 1964-ben a Móra Az én könyvtáram kötetei között publikálta.[16] Angol gyerekirodalmi kézikönyvek, lexikonok, tanulmányok arra világítanak rá, hogy Scott regényei hamar népszerűvé váltak a gyerekek és fiatalok körében. Dennis Butts azt írja, hogy Scott ugyan csak egyetlen, kifejezetten gyerekeknek dedikált sorozatot írt (Tales of a Grandfather, 1828–1830), regényei azonban olyan lelkes fogadtatásra leltek a fiatalok körében, hogy „ez a siker segített megalapozni a történelmi regény műfaját”.[17] Teresa Michals kiemeli, hogy a Waverley megjelenésének idejében a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt megszólította. A szerző idéz Maria Edgeworth angol gyerekirodalmi szerző egy leveléből: „most fejeztük be a Waverley olvasását. A teljes családnak hangosan olvastuk fel, és bárcsak látta volna az író, milyen erős benyomást tett fiatalra és öregre is…”[18] Michals és más szerzők is leszögezik, hogy Scott regényei hamarosan a gyerek- és ifjúsági könyvek piacán találtak helyet: az elsősorban fiúknak szóló történelmi kalandregény, gyakran a nemzettudatot is erősítő harci jelenetekkel a XIX. század közepétől a XX. század elejéig a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb műfaja lett.[19] Thomas Ruys Smith cikkében összefoglalja, hogy a Waverley-nek és a Rob Roynak már a XIX. században stabil helye volt az amerikai osztálytermekben: több olvasókönyvben is szerepeltek részletek a szövegekből.[20]
Matthew Grenby szintén rávilágít a történelmi regények pedagógiai célzatosságára: a korai időkben a történelmi regények szerzői arra „használják” a szövegkorpuszt, hogy a nemzeti múlt eseményeit tanítsák általa a fiatal olvasóknak. Erre egy korai példa Barbara Hofland alkotása (Adelaide; or, the Intrepid Daughter: a Tale, Including Historical Anecdotes of Henry the Great and the Massacre of St. Bartholomew, 1822) [Adelaide, a rettenthetetlen lány: mese történelmi anekdotákkal tűzdelve IV. Henrik királyról és a Szent Bertalan-éjszakai mészárlásról], illetve Isaac Taylor Scenes in Africa [1821, Jelenetek Afrikában] című regénye egy diák és tanítója beszélgetését idézi meg. A tanórák izgalmas keretben zajlanak: a gyereket és a pedagógust kalózok rabolják el, majd eladják rabszolgának, végül a marokkói császár szabadítja meg őket.[21]
Grenby és hozzá hasonlóan más angol irodalomtörténészek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a műfaj történetében George Alfred Henty munkásságának, aki a XIX. század végének legnagyobb hatású, hihetetlenül termékeny angol gyerekirodalmi szerzője volt: több mint száz kötetre rúgó életművében találunk történelmi kalandregényt többek közt az ősi Egyiptomról, Hannibál karthágói hadvezér haditetteiről, Anglia normann meghódításáról, a londoni tűzvészről, az amerikai függetlenségi háborúról és Viktória királynő koráról. Henty kiadói azzal tették vonzóbbá a könyveket, hogy hangsúlyozták történelmi hitelességüket, ezáltal a bennük rejlő oktatási lehetőségeket.[22] A történelmi regényekben azonban nem csak pedagógiai potenciál rejlett. Dennis Butts a Robinson Crusoe és J. F. Cooper indiánregényei mellett (melyek eredetileg szintén vegyes korosztálynak íródtak) Walter Scott történelmi regényeit is megemlíti mint a „fiúság”, a sarjadó férfiasság formálóit;[23] Teresa Michals pedig Claudia Nelson nyomán egyenesen amellett érvel, hogy Henty könyvei a „macsó férfiasságot” (macho menliness) tették a műfaj domináns étoszává.
Az angol szakirodalom nyomán azt láthatjuk, hogy a korai történelmi regények előbb vegyes korosztálynak íródtak, tehát nem történt meg a felnőtt–gyerek-megkülönböztetés
A könyvpiac differenciálódása során, a dedikáltan fiataloknak szóló könyvek megjelenésével azonban e szegmensben kapott helyet számos történelmi regény is, amely nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. Napjainkban a „posztmodern áltörténelmi” regények, „historiográfiai metafikciók” mellett ismét reneszánszát éli a műfaj az ifjúsági irodalomban is, külföldön és hazánkban egyaránt. Az „ifjúsági” jelző azonban a témával foglalkozó (szak)irodalom egynémely pontján „alacsonyabb színvonalat” is jelöl – nem függetlenül e regények didaktikussága okán. A történelmi regények tanításban való hasznosíthatósága hazánkban is tartós örökség, és a „hiteles” történelemábrázolás, az események „pontos” rendben történő felmondása nem segítette a műfaji konvenciók lebontását, újragondolását.
Csupán egyetlen példát idéznék 1943-ból, a történelmi regény pedagógiai értékét dicsőítő, ám esztétikai, formai kvalitásaival nem foglalkozó kritikai recepcióból: „nem lényeges, hogy milyen hősei vannak a mai történelmi regénynek, nem bírálati alap, hogy mai vagy régies nyelven szól-e az olvasóhoz, csupán az a követelménye, hogy betöltse nemzetnevelő hivatását. Művészi megoldással, irodalmi értékkel szóljon a ma magyarságához, erősítse öntudatát, szolgálja nemzeti céljait, adjon hangot problémáinak, emelje erkölcsileg, szélesítse műveltségét, tegye büszkévé fajtájára és szerettesse, még inkább szerettesse meg vele a földet, amely a Haza, a népet, amely Vér a véréből és, a Hazának fenntartója.”[24]
Ez a nézetrendszer, miszerint a történelmi regény feladata a nemzeti öntudat erősítése, hosszú évtizedeken keresztül meghatározta az ifjúsági történelmi regények recepcióját.
Ami pedig a történelemtanulásban való hasznosíthatóságot illeti, arra jó példa a Pagony Kiadónak (az Abszolút töri-könyvek kiadója) a sorozattal kapcsolatos ajánlója. A regények olvasása során „ezerrel pörgünk”, „időutazunk”, „nevetünk”, mindeközben „észrevétlenül tanulunk” is. „Amellett, hogy a könyvek nagyszerűen összefoglalják az adott kor legfontosabb eseményeit, nagyon sok olyan infóval gazdagodnak a gyerekek, amiket aztán kamatoztathatnak az iskolában. Jaj, és majdnem elfelejtettem, hogy a történelmi tényeket szakértők lektorálták, úgyhogy minden, amit olvastok korabeli ruhákról, személyekről vagy szokásokról, az bizony úgy is volt!”[25]
A „nagyon sok olyan infóval gazdagodnak a gyerekek, amiket aztán kamatoztathatnak az iskolában” kitételre szeretném ráirányítani a figyelmet: ez mintha azt a sokat vitatott nézetet erősítené meg, miszerint a gyerek- és ifjúsági műveknek valamit „tanítaniuk kell”, nem lehetnek pusztán önmagukért szórakoztatóak. Egyes regényrészleteket meg is terhel az információk sokasága: az Abszolút töri-könyvek mindegyikére jellemző az a megoldás, hogy egyes „történelmi” alakok monológokban fejtik ki az adott korhoz kapcsolódó ismereteket – van, ahol ez gördülékenyebben simul bele a párbeszédekbe, máshol papírízűvé válik az ismeretátadás.
Vitathatatlan azonban, hogy a sorozat kötetei igyekeznek a XXI. századi fiatalokat megszólítani, kiaknázzák a nyelvi és szituatív humorban rejlő lehetőségeket (például szleng- vagy okostelefon-használat a reneszánsz korban), kalandosak és fordulatosak, a nyílt didaxis kevéssé jellemző rájuk.
A fenti előzmények alapján talán nem meglepő, ha három különböző szerző is némi éllel szól az ifjúsági művekről – az alábbi idézeteket egymástól igen eltérő kontextusokból ragadtam ki, de véleményem szerint egy irányba mutatnak:
„A történelmi regény példázatszerű erkölcsi tanításként olvasása nagyon szívós örökség, végső soron a »Historia est magistra vitae« ókori eszményére vezethető vissza. Ennek a szemléletnek a képviselői alapvetően monologikusnak tekintik a történelmi regényeket, így végső soron nem állnak távol attól a felfogástól, amely e műfajváltozatot az ifjúsági irodalom körébe utalja.”[26]
„Az 1990-es években ugyanakkor, amikor a lektűrösödés és az ifjúsági irodalommá degradálódás évtizedei után a történelmi regény újra reneszánszát élte a magas irodalomban, pontosan a korfestés és a példázatalkotás kettősségén igyekeztek túllépni.”[27]
„[A]z első világháborútól a nyolcvanas évekig lényegében kétféle írói (pontosabban: elbeszélői) viszony volt elképzelhető a hagyományhoz: egy alázatos és egy destruktív. Az alázatos szerzők – különböző színvonalon, különböző hangfekvésben és különböző hangerővel – nekiálltak gárdonyizni, a gárdonyizás pedig egykettőre az ifjúsági irodalom kellős közepén találta magát. (Ezért is van olyan kevés jó magyar gyerekkönyv.)”[28]
A gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásokhoz való kritikus hozzáállás mindhárom gondolatmenetre jellemző
Anélkül, hogy részletesebb diskurzusanalízist végeznék, szeretnék rámutatni arra, hogy a szerzők a „magas irodalom”, „szépirodalom” és az attól elválasztott „ifjúsági irodalom” kategóriában gondolkodnak, az utóbbi két részletben pedig az ifjúsági irodalom címke mintha alacsonyabb esztétikai értéket is jelentene („degradálódás”, „kevés jó gyerekkönyv”). Ha a Gárdonyit (mintaként is) követő szerzők (például Szombathy Viktor, Hollós Korvin Lajos, Hegedűs Géza vagy Szántó György) műveire tekintünk, akkor ez a hozzáállás valamelyest igazolható: szépirodalmilag kevéssé összetett, az úgynevezett történelmi hagyományokat (mely maga is problematikus kifejezés) nem felforgató művekről van szó.
Az elmúlt évtizedek történelmi regényei után felmerülhet a kérdés: milyen előzetes elvárásokkal közelítünk az ifjúsági történelmi regényekhez, egyáltalán az ifjúsági irodalomhoz? Ráíródik-e a jelenkori művek befogadására is az a tapasztalat, hogy ezek a szövegek egyfajta irodalmi másod- vagy harmadvonalba tartoznak? Megáll-e ma is a magas irodalom – ifjúsági irodalom esztétikai értékkülönbsége, illetve érdemes-e egyáltalán ezekben a különbségekben gondolkodni?
Úgy gondolom, az ifjúsági történelmi regény akkor válhat magas színvonalú alkotássá, ha ellép a nyílt didaxistól (mind a „történelmi tények” oktatása, mind a nemzettudatra nevelés tekintetében), és szerepet játszik abban a folyamatban, amelyet Bényei Tamás Steven Connor nyomán „a közösség életre mesélésének” nevez. Bényei szerint a műfaj feladata „az egyéni identitás és a kollektív emlékezet közötti közvetítés”.[29] Az ifjúsági irodalom akkor teljesítheti hatékonyan ezt a funkciót, ha nem a pedagógia nyelvén szól a fiatalokhoz, hanem talál egy olyan sajátos, egyedi, határokat feszegető nyelvet, amely hasonló lehet ahhoz, amit az egyéni identitásukat kereső fiatalok beszélnek, és figyelembe veszi a XXI. századi kamaszok (pop)kultúra-fogyasztási szokásait is. Az alábbiakban arra a kérdésre keresem a választ, hogy képesek-e betölteni ezt a funkciót az Abszolút töri-könyvek egyes kiadványai.
Ifjúsági történelmi regények – Abszolút töri
Az ifjúsági történelmi regény hagyománya hosszú múltra tekint vissza Magyarországon is, úgy tűnik azonban, mintha a Gárdonyi-féle előzmények kevéssé íródtak volna bele a legfrissebb alkotásokba, bár a paletta rendkívül sokszínű. Ma is vannak szerzők, akik „alázatos” módon viszonyulnak a történelmi hagyományokhoz, de születtek olyan jelenkori regények is, amelyek nem „gárdonyiznak”, dacára annak, hogy az Egri csillagok ma is kötelező olvasmány, a fiatalok irodalmi szocializációjának szerves eleme. Talán kiderült volna a kiadók, szerzők számára, hogy ez a hagyomány a XXI. században nem folytatható? Hogy az Egri csillagok-típusú narratíva nem válhat – Hansági Ágnes szavaival élve – „beavató olvasmánnyá”?[30] Ha nem Gárdonyira, akkor milyen hagyományra építkezik az Abszolút töri-sorozat?
Részben angolszász hagyományra: az Abszolút töri-könyvek ugyanis az időutazás toposzával játszanak el, ezzel a sci-fi-tematikához kapcsolódva. Ez a megközelítés sem új: az első időutazós ifjúsági történelmi regényeket Rudyard Kipling és Edith Nesbit írta, mindkettő 1906-ban jelent meg. (Érdekesség, hogy Nesbit meg is vádolta az általa korábban tisztelt és mesterének tartott Kiplinget, hogy tőle lopta az időutazás ötletét. A vád nem volt igazolható, de a később a nesbiti narratíva vált az időutazós történelmi regények alapformájává.)[31] Ugyanis Kipling a Puck of Pook’s Hillben a Szentivánéji álomból ismert Puck segítségével hoz elő az angol történelmi múltból különböző karaktereket, s ők mesélnek két gyereknek, Unának és Dannek történeteket a múltból. Nesbit Story of the Amuletében viszont a gyerekek utaznak vissza a múltba egy amulett segítségével – számos későbbi történelmi regény is ezt az ötletet vette alapul. Érdemes megemlíteni Mark Twain Egy jenki Artúr király udvarában című regényét is, amely korábban íródott, mint Kiplingé és Nesbité, 1889-ben, de ez is azzal az ötlettel játszik el, hogy mi történhet akkor, ha egy amerikai fiatalember egy, a sajátjához képest régebbi korszakban, Artúr király udvarában találja magát (itt nem valamilyen eszköz vagy médium segítségével történik az időutazás, hanem a főhős kapott egy ütést a fejére, és a VI. században tér magához).
A továbbiakban a sci-fi regényekben vált uralkodóvá az időutazás lehetőségének kérdése, bár gyakran nem a múltba, hanem a jövőbe utaznak a szereplők. Így a mai ifjúsági történelmi regények nemcsak a történelmi regény tradíciójával, hanem a fantasy műfajával és a sci-fi tematikájával is kapcsolatot tartanak.
Az Abszolút töri-könyvekben bizonyos sci-fiből ismert problémák is tematizálódnak, például a nagypapa-paradoxon, illetve a pillangóhatás mibenlétét fejti ki részletesen egy-egy szereplő a Kórház az osztályteremben című regényben, Zágoni Balázs A Szamos-parti Hollywoodja pedig a múltba való beavatkozás lehetőségével (vagy lehetetlenségével) játszik el.
Mészáros Márton Totth Benedek Holtverseny című regényének példáján azzal foglalkozott, mit jelent „young adultként” olvasni: egyik hipotézise szerint „[a] young adult – nyilvánvalóan a megcélzott olvasótáborra való tekintettel – a »hagyományos« irodalomhoz képest sokkal inkább építkezik a populáris kultúra, sőt a trashkultúra elemeire”.[32] A kortárs ifjúsági történelmi regényekkel kapcsolatban is érdemes figyelembe vennünk ezt a kitételt. A történelmi regényeket általában textuális referenciák terében olvassuk: az adott korral kapcsolatos előzetes tudásunk, ismereteink aktivizálódnak, amelyek jellemzően történetírói munkákból, tankönyvekből, ismeretterjesztő kötetekből származnak.
A mai kamasz olvasó referenciái azonban elsősorban nem szövegek, hanem filmek, sorozatok, videójátékok, rövid videók, különféle mozgóképes alkotások alapján szerveződnek. Az Abszolút töri-sorozat többek közt azért is válhat népszerűvé, mert figyelembe veszi a kortárs fiatalok sajátos kultúrafogyasztási szokásait, számos utalás olvasható bennük filmekre, játékokra, mémekre, és ezek az utalások többnyire jól szervesülnek a regények narratíváiba.
Mindegyik regény a budapesti Első Kerületi Vitéz János Nyolcosztályos Gimnáziumban játszódik. Az épület belső udvarán áll egy ősöreg platánfa, amelynek belseje időalagutat rejt, ezen keresztül különféle történelmi korokba lehet visszautazni, a regények cselekményei az ősmagyar kortól kezdve a XX. századig ívelnek.
Majoros Nóra A néma táltosa a IX. századig röpíti vissza az olvasót (hősei a honfoglaló magyarok előtt a Kárpát-medencében élő törzsekkel találkoznak); Mészöly Ágnes A királyné violája című regénye Mátyás király reneszánsz udvarának intrikáiról mesél; Wéber Anikó Az ellenállók vezére című művében a kiegyezés idejében, 1867-ben járunk; A Szamos-parti Hollywood a világháború kitörésének évébe, 1914-be kalauzol; a Kórház az osztályteremben szereplői pedig 1956-ba jutnak el. (A könyveket nem megjelenésük sorrendjében, hanem az általuk „bejárhatóvá” tett történelmi korok időrendjében listáztam.) Zágoni Balázs regénye kivételével mindegyik mű a Trianon utáni Magyarország határain belül játszódik, Budapestet emelve ki centrális kronotoposzként; Zágoninál Kolozsvár válik még jelentős helyszínné.
A tér kérdését azért is látom fontosnak hangsúlyozni, mert a kortárs magyar ifjúsági regényekre általában jellemző a Budapest-központúság, számtalan alkotás helyszíne a főváros, és több mű elbeszélője is él olyan utalásokkal, kiszólásokkal, amelyeket csupán azok érthetnek, akik jól ismerik a várost.
Ezek az eljárások legalább egy interpretációs szinttől megfosztják azokat a befogadókat, akik nem rendelkeznek megfelelő helyismerettel, emellett Budapest mint regényhelyszín ismétlődő választása azt sugallja, mintha csak a fővárosban történhetnének izgalmak, kalandok a fiatalokkal. A Szamos-parti Hollywood ezért (és más, a továbbiakban kifejtett okok miatt is) üdítő kivétel nemcsak az Abszolút töri-sorozatban, hanem általánosságban az ifjúsági irodalmi szcénában. Minden regénynek mások a főalakjai, de az intertextuális utalásokból kiderül, hogy ismerik egymást a szereplők, és vannak visszatérő karakterek is, például Tempi Bori néni, aki büfésnéni álcájában őrzi az időalagutat, vagy Zeller Gabi, az osztályfőnök. Az ízig-vérig XXI. századi kiskamaszok (13–14 évesek) tehát évtizedekkel vagy évszázadokkal régebbi korokba térnek vissza, és szembesülnek a múltbéli terek, emberek, ruházatok, eszközök saját idejükhöz képesti „másságával”.
De valóban szembesülés-e ez, vagy inkább csak „találkozás”?
Hansági Ágnes Reinhart Koselleck történetiségkoncepciójával foglalkozó tanulmányában rámutat, hogy Kosellecknél a történelemtapasztalat idegenségtapasztalatként értelmeződik. „A saját és az idegen tapasztalat feszültségében a múlt egyfelől arra »használható«, hogy megvilágítsa számunkra, miben áll saját jelenünk sajátlagossága, vagy pedig hogy megértsük a történelem korábbi, saját világunkat megelőző szekvenciáinak másságát.”[33] Hansági ismét Kosellecktől idézve arra világít rá: „aki az időről beszél, metaforákra van utalva”[34] – magam is két metafora segítségével kérdeznék rá, hogy az említett ifjúsági regényekben, illetve általuk megvalósulhat-e az, hogy a történelemmel mint idegenségtapasztalattal szembesüljünk. Menyhért Anna Stephen Greenblattől idéz, amikor arra utal: „a történelmet nem lehet »dekoratív díszletté, kényelmesen elérhető, jól megvilágított fiókká« redukálni”.[35] Szegedy-Maszák Mihály pedig László Jánost idézi, aki találóan világít rá arra, milyen lehet a jó történelmi regény: azáltal vonzza olvasóit, hogy „játszóteret kínál a történelem átélésére”.[36] Úgy gondolom, hogy a kosellecki értelemben vett idegenségtapasztalattal való szembesülés nem akkor történhet meg, ha a történelem díszlet, hanem akkor, ha játszótér – olyan valami, amivel interakcióba lehet lépni, és ahol interakcióba léphetünk más játékosokkal is. Felmerülhet tehát a kérdés: az Abszolút töri-könyvekben a történelem díszletként vagy játszótérként funkcionál?
A kérdésre természetesen nem adható egyértelmű válasz: regényenként, illetve regényrészletenként változik, hogyan „használja” az alkotás a történelmi múlt emlékeit, nyomait, az azokról szerzett ismereteket. A sorozat kötetei közül itt Zágoni Balázs A Szamos-parti Hollywoodját emelném ki, melyben nemcsak arra láthatunk szép példát, hogyan válik a történelem „játszótérré”, de arra is, hogyan hozza játékba az elbeszélés a mai „ideális” olvasó (és a vele nagyjából egyazon korosztályhoz tartozó szereplők) átmediatizált világtapasztalatát.
Zágoni Balázs: A Szamos-parti Hollywood
A regény alapszituációja, hogy A Vitéz János Nyolcosztályos Gimnázium hetedikesei osztálykiránduláson járnak a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, ahol többek közt Kertész Mihály (a későbbi Michael Curtiz) első filmjeiről hallhatnak interaktív előadást. A filmtörténet ötüket azonban hidegen hagyja, ezért tiszteletlen viselkedésük miatti büntetésből a kolozsvári némafilmgyár működéséről kell kiselőadást készíteniük. Az öt diák közül ketten már jártak a múltban, ők segítenek három társuknak, Fejónak, Bendének és Karolának eljutni 1914-be, hogy információkat szerezzenek a másnapi órára. Az eredeti cél tehát az anyaggyűjtés, de a fiatalok hamar belecsöppennek a művészvilágba, melynek nyüzsgését és felszabadultságát a közelgő háború (amiről csak az olvasók és a szereplők tudnak) egyelőre nem árnyékolja be. A magyar filmgyártás kezdeti időszakában még Budapesten lehetett találkozni a később világhírűvé vált Kertész Mihállyal vagy Korda Sándorral, és a három diák mindent meg is tesz azért, hogy megismerkedjenek velük. Első útjuk a New York kávéházba vezet, ahol a New York Times ifjúsági rovata újságíróinak adják ki magukat, Karola egyenesen grófkisasszonyi rangban mutatkozik be. Innen követik Kertészt és Janovics Jenő kolozsvári színigazgatót, a magyar filmkészítés egyik első alakját Kolozsvárra. Vonatra szállnak, ahol Bánffy Miklós író-politikussal találkoznak, aki hamar a bizalmába fogadja őket, és vendégül látja a társaságot kolozsvári grófi palotájában. A kamaszok újságíróként és fényképészként részt vehetnek Kertész egyik első filmje, A tolonc forgatásán, ahol a kor színészikonjaival, Jászai Marival, Berky Lilivel és Várkonyi Mihállyal is megismerkednek.
Röviden érdemes szólni itt A tolonc című film történetéről, már csak annak okán is, hogy a regény és a film között számos motivikus párhuzam fedezhető fel. A Casablanca rendezőjének egyik első filmje a New York-i magyar ház pincéjéből került elő, majd a tekercseket előbb a Duna Televízió raktárába, utána a Magyar Nemzeti Filmarchívumba szállították, ahol Balogh Gyöngyi filmtörténész azonosította az alkotást.[37] A mozgókép azért is különleges, mert ez az egyetlen fennmaradt film, amelyben Jászai Mari is szerepel.[38] A „tolonc” a film főszereplője, Angyal Liszka, Berky Lili alakításában. A regényhez hasonlóan a film szüzséje is az útra kelés toposzával indul: Angyal Liszka édesapja (akiről kiderül, hogy valójában a nagybátyja) halála után a „vidékről” a „városba” megy, hogy ott cselédként helyezkedjen el, de egy félreértett helyzet miatt hazaküldik szülőfalujába. A filmre is jellemző tehát a helyszínek váltogatása, és Kertészhez (illetve operatőréhez, Fekete Lászlóhoz, aki szintén felbukkan a regényben) hasonlóan a regény elbeszélője is élénken láttatja a természeti környezet szépségét, változatosságát.
A film és a regény kávéházi jelenetei is összeolvashatók: ezekben a terekben kulcsfontosságú beszélgetések zajlanak (amelyeknek részleteit a némafilm szöveges képkockáin olvashatjuk), egyfajta bohém, színes, olykor frivol miliőben, melyet a film és az elbeszélés is képes közvetíteni.
A gyerekek kalandos útja szerveződhetne úgy is, hogy megfigyelőként, mint egy archív filmet nézve követik az eseményeket, közben jegyzetelnek, és mikor megszerezték a szükséges információkat a referátumhoz, hazamennek az időalagúton keresztül a saját idejükbe. A szereplők azonban egyszerre lesznek nézői, közvetítői és alakítói is a történéseknek. Hansági Ágnes a meghatározó események átmediatizáltságával kapcsolatban azt írja: „Az elektronikus média reakcióidejének radikális lecsökkenésével egyidejűleg leszünk »nézői« a nagy eseményeknek; az időbeni elválasztottság felszámolódik azok számára is, akik nem közvetlen megtapasztalói egy adott helyzetnek. […] A közvetlen élettér, a saját szféra már valóban nem választható le a nagy esemény egyidejűségéről; a látvány azonban, amelyben részesülünk, a megfigyelő, a történelem színpadán rögtönzött performansz nézőjének részint kukkoló, részint passzív szemlélői látószögéből tárul fel. A kép, a kamera, az inszcenírozottság mediálisan meghatározott karakterjegyét (kvázi a fikcionalitásét) nyomja rá az így hozzáférhetővé váló egyidejű valóságra.”[39]
A diákok ilyen módon válnak passzív szemlélővé például akkor, amikor egy rikkancs kikiabálja a híreket a szarajevói merényletről: a történelem e nagy eseményébe nem lehet beavatkozásuk, de a gyilkosságról szinte annak megtörténte idejében értesülnek. Közvetítők lesznek akkor, amikor – már 1917-ben – részt vesznek IV. Károly király koronázási ünnepségén: a fényűző ünnepség felvételeit Fejó készíti Karola asszisztenciájával, és az inszcenírozás nehézségeire a Fejóhoz kötődő elbeszélt monológ is utal: „Vajon nem rontja-e el a felvételt? Le tudja követni a királyt? Sikerül egyenletesen kurblizni? Mégiscsak egy királykoronázásról van szó, és őfelségét nem lehet majd megkérni, hogy lovagolna be még egyszer, mert újravesszük” (306). Végül alakítói lesznek akkor, amikor azt a feladatot vállalják, hogy eljuttatják A tolonc tekercseit Amerikába.
Fiktív élettörténetük szerint Karola, Bende és Fejó Amerikából jöttek, és a világháború kirobbanásakor oda is szeretnének visszatérni. Janovics arra kéri őket, hogy vigyék magukkal A tolonc kópiáit, hiszen nem lehet tudni, Kolozsváron vagy Budapesten biztonságban lesznek-e. Karola azonban nemet mond, hiszen, miként Fejónak magyarázza, „[f]ogalmunk sincs, hogyan változtatja meg a történelem menetét az, ha innen bármit elviszünk. Így is épp eléggé beleütöttük az orrunkat a dolgaikba!” (262). Itt a sci-fi regényekből is jól ismert probléma áll a fókuszban: beleavatkozhatnak-e az időutazók a történelembe? Ebben a regényben az derül ki, hogy igen: a fiatalok éppen azzal formálták az eseményeket, hogy nem csináltak meg valamit. Saját korukba visszatérve azzal szembesülnek, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa, Gyöngyi néni (Balogh Gyöngyi filmtörténészről mintázva, aki beazonosította a kérdéses filmet) nem tud A tolonc hollétéről, még egy fotó sem maradt fenn belőle. Karola rájön, hogy éppen nekik kellett volna eljuttatniuk a tekercseket New Yorkba, hiszen az ottani magyar ház pincéjében találtak rá a filmre. Ezért úgy döntenek, kijavítják a hibát: visszamennek 1914-be, megpróbálják újrajátszani az eseményeket, és ezúttal valahogy elutaztatják a filmet Amerikába. Az újabb átkelés azonban 1917 telébe, a világháború sűrűjébe vezeti őket, így sokkal nehezebb dolguk van. A kezdő, üldözéses jelenet újramondásának végén ezúttal kiderül, hogy Fejó egyedül indult vissza a tekercsekkel, és talált megoldást a film New Yorkba küldésének problémájára, így amikor a jelenben újra találkoznak Gyöngyi nénivel, ő már tud A toloncról, sőt a gyerekek néhány korabeli fotót is felajánlanak az archívum számára. A regény így kreatív módon ad választ az időutazással kapcsolatos dilemmákra, a karakterekben egyesítve a nézői, közvetítői és résztvevői funkciókat.
Szirák Péter idézett tanulmányában megjegyzi, hogy „a magyar irodalmat delejezi, sőt megüli a történelem” – nincs ez másként az ifjúsági címkével illetett regényekkel sem.
A XIX. századtól kezdve folyamatosan találkozunk fiataloknak szóló történelmi regényekkel, melyek gyakran pedagógiai, erkölcsnemesítő vagy nemzettudatot erősítő célzattal is íródtak. A legújabb kori művekben a nyílt didaxis háttérbe szorul (hogy a felhasznált irodalomban vagy az utószóban kissé előrébb lépjen), inkább a szórakoztató ismeretátadásra kerül a hangsúly. A különféle műfaji és elbeszélői konvenciók keverése (fantasy, sci-fi, filmszerű narráció) által úgy vélem, a történelmi regény mint zsáner vizsgálata is új szempontokkal gazdagodhat, és ezek a regények hozzájárulhatnak a kamasz közönség „életre meséléséhez”.
Lovas Anett Csilla
Bibliográfia
„5 ok, amiért szerintünk a legmenőbb sorozat most az Abszolút Töri”. Pagony.hu
Balogh Gergő. „A történelem hallgat”. Tiszatáj 69.2 (2015): 64–73.
Balogh Gyöngyi. „Elázott filmkincsek rozsdás dobozokban – Előkerült Kertész Mihály kolozsvári filmje”. Filmkultúra Muszter 6. évfolyam 11. szám, 2008. november, 6. o.
Banerjee, Jacqueline Banerjee. „E. Nesbit, Rudyard Kipling and The Strand Magazine”. The Victorian Web.
Bényei Péter. „A történelmi regény műfajkonstituáló tényezõinek meghatározási kísérlete”. Studia Litteraria Iuvenum (Fiatal kutatók tanulmányai a kortárs irodalomelméletek jegyében), Tomus XXXVII (1999): 55–89.
Bényei Tamás. „Történelem és emlékezés a kortárs történelmi regényben”. Alföld LVI.3 (2005): 37–47.
Butts, Dennis. „Shaping boyhood”. Szerk. Peter Hunt. International Companion Encyclopedia of Children’s Literature, London – New York: Routledge, 2004. 340–351.
Csetri Lajos „Regény és történelem”. Tiszatáj 21.2 (1967): 155–161.
Grenby, Matthew. Children’s Literature. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2008.
Gyáni Gábor. „Történelem és regény: a történelmi regény”. Tiszatáj 58.4 (2004): 78–92.
Gyáni Gábor. „Mimézis és reprezentáció. Tény és fikció kapcsolata”. Szerk. Lajtai Mátyás – Varga Bálint. Tény és fikció. Tudomány és művészet a nemzetépítés bűvkörében a 19. századi Magyarországon. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. 11–24.
Hansági Ágnes. „Az idő archeológiája. A historika és az időrétegek modellje Reinhart Koselleck történetiségkoncepciójában”. Szerk. Kulcsár-Szabó Ernő – Szirák Péter. Történelem, kultúra, medialitás. Budapest: Balassi Kiadó, 2003. 31–52.
Hansági Ágnes. „Kánonon innen és kánonon túl. Megjegyzések a »gyerekirodalmi kánon« és a »gyerekirodalmi klasszikusok« kérdéséhez”. Mesebeszéd: A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. Szerk. Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikolett. Budapest: Fiatal Írók Szövetsége, 2017. 33–52.
Heller Ágnes. A mai történelmi regény. Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 2010.
Hites Sándor. „Politika, poétika, tudományosság: a történelmi regény mibenlétéről”. Tiszatáj 59.3 (2005): 76–86.
Hites Sándor. „A történelmi regény”. Árkádia Szakmódszertani portál
Jauß, Hans-Robert. „Irodalomtörténet mint az irodalomtudomány provokációja”. Ford. Bernáth Csilla. Helikon 26.1–2 (1980): 8–65.
Márton László „A kitaposott zsákutca, avagy történelem a történetekben”. Jelenkor 41.2 (1998): 146–168.
Menyhért Anna. „Regényes történelem”. Szerk. Kulcsár-Szabó Ernő – Szirák Péter. Történelem, kultúra, medialitás. Budapest: Balassi Kiadó, 2003. 71–95.
Mészáros Márton. „Young adultként olvasni. A Holtverseny példája”. Mesebeszéd: A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. Szerk. Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikoletta. Budapest: Fiatal Írók Szövetsége, 2017. 298.
Michals, Teresa. „Henry James and the Invention of Adulthood”. Novel: A Forum on Fiction 44.2 (2011): 229–248.
Michals, Teresa. Books for Children, Books for Adults: Age and the Novel from Defoe to James. Cambridge: Cambridge University Press, 2014.
Pápai Zsolt. „A tolonc”. Filmvilág 59.8 (2016): 61. https://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?cikk_id=12846
Smith, Thomas Ruys. „The Enchantments of Waverley: Walter Scott and Children’s Reading in Nineteenth Century America”. Nineteenth-Century Literature 2022, megjelenés előtt.
Szegedy-Maszák Mihály. „Az újraolvasás kényszere”. It 100.12 (1996): 31..
Szegedy-Maszák Mihály. „Történelem és/vagy regény”. Korunk III.8 (2015): 3–12.
Szirák Péter. „Történelem nem volt, hanem lesz”. Alföld 56.3 (2005): 48–56.
Tamás Kálmán. „A történelmi regény pedagógiai értéke”. Magyar pedagógia: a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata 52 (1943), 3-4. sz. 237–239.
Walter Scott. Ivanhoe 1–2. Ford. Szinnai Tivadar. Budapest: Móra Könyvkiadó, 1964.
Jegyzetek
[1] A Tiszatájban Csetri Lajos „Regény és történelem” című írásával kezdődött az eszmecsere: Tiszatáj 21.2 (1967): 155–161.
[2] Csupán néhány példa: Hites Sándor. „Politika, poétika, tudományosság: a történelmi regény mibenlétéről”. Tiszatáj 59.3 (2005): 76–86.; Szegedy-Maszák Mihály. „Történelem és/vagy regény”. Korunk III.9 (2015): 3–12.; Bényei Péter. „A történelmi regény műfajkonstituáló tényezőinek meghatározási kísérlete”. Studia Litteraria Iuvenum (Fiatal kutatók tanulmányai a kortárs irodalomelméletek jegyében), Tomus XXXVII (1999): 55–89.; Gyáni Gábor. „Történelem és regény: a történelmi regény”. 58.4 Tiszatáj (2004): 78–92.; Balogh Gergő. „A történelem hallgat”. Tiszatáj 69.2 (2015): 64–73.; Bényei Tamás. „Történelem és emlékezés a kortárs történelmi regényben”. Alföld LVI.3 (2005): 37–47.; Szirák Péter. „Történelem nem volt, hanem lesz”. Alföld LVI.3 (2005): 48–56.
[3] Heller Ágnes. A mai történelmi regény. Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 2010.
[4] Szegedy-Maszák Mihály. „Az újraolvasás kényszere”. It 100.12 (1996): 31.
[5] Balogh Gergő. „A történelem hallgat”. Tiszatáj 69.2 (2015): 64.
[6] Bényei Péter. „A történelmi regény műfajkonstituáló tényezőinek meghatározási kísérlete”. Studia Litteraria Iuvenum (Fiatal kutatók tanulmányai a kortárs irodalomelméletek jegyében). Tomus XXXVII (1999): 62.
[7] Hites Sándor. „A történelmi regény”. Árkádia Szakmódszertani portál
[8] Bényei Tamás. „Történelem és emlékezés a kortárs történelmi regényben”. Alföld LVI.3 (2005): 37.
[9] Gyáni Gábor. „Mimézis és reprezentáció. Tény és fikció kapcsolata”. Szerk. Lajtai Mátyás – Varga Bálint. Tény és fikció. Tudomány és művészet a nemzetépítés bűvkörében a 19. századi Magyarországon. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. 11–24, itt: 11.
[10] Szegedy-Maszák Mihály. „Történelem és/vagy regény”. Korunk III.8 (2015): 4–5.
[11] Szirák Péter. „Történelem nem volt, hanem lesz”. Alföld LVI.3 (2005): 48.
[12] Hites, i. m.
[13] Szegedy-Maszák, i. m. 11.
[14] Bényei Péter, i. m. 61.
[15] Jauß, Hans-Robert. „Irodalomtörténet mint az irodalomtudomány provokációja”. Ford. Bernáth Csilla. Helikon 26.1–2 (1980): 8–65, itt: 19.
[16] Scott, Walter. Ivanhoe 1–2. Ford. Szinnai Tivadar. Budapest: Móra Könyvkiadó, 1964.
[17] Butts, Dennis. „Shaping boyhood”. Szerk. Peter Hunt. International Companion Encyclopedia of Children’s Literature, London – New York: Routledge, 2004. 340–351, itt: 340.
[18] Michals, Teresa. „Henry James and the Invention of Adulthood”. Novel: A Forum on Fiction 44.2 (2011): 229–48. http://www.jstor.org/stable/41289246.
[19] Michals, Teresa. Books for Children, Books for Adults: Age and the Novel from Defoe to James. Cambridge: Cambridge University Press, 2014. 130.
[20] Smith, Thomas Ruys. „The Enchantments of Waverley: Walter Scott and Children’s Reading in Nineteenth Century America”. Nineteenth-Century Literature 2022, megjelenés előtt.
[21] Grenby, Matthew. Children’s Literature. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2008. 172.
[22] Uo.
[23] Butts, Dennis, i. m. 340.
[24] Tamás Kálmán. „A történelmi regény pedagógiai értéke”. Magyar pedagógia: a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata 52 (1943): 237–239, itt: 239.
[25] 5 ok, amiért szerintünk a legmenőbb sorozat most az abszolút töri, elérhető: https://www.pagony.hu/cikkek/abszolut-tortenelem-ifjusagi-regeny-weber-aniko-meszoly-agnes
[26] Szegedy-Maszák Mihály. „Történelem és/vagy regény”. Korunk III.8 (2015): 7.
[27] Hites Sándor. „A történelmi regény”. arkadiafolyoirat.hu
[28] Márton László. „A kitaposott zsákutca, avagy történelem a történetekben”. Jelenkor 41.2 (1998): 146–168, 154.
[29] Bényei Tamás, i. m. 38.
[30] Hansági Ágnes. „Kánonon innen és kánonon túl. Megjegyzések a »gyerekirodalmi kánon« és a »gyerekirodalmi klasszikusok« kérdéséhez”. Mesebeszéd: A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. Szerk. Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikolett. Budapest: Fiatal Írók Szövetsége, 2017. 33–52.
[31] Banerjee, Jacqueline. „E. Nesbit, Rudyard Kipling and The Strand Magazine”. The Victorian Web.
[32] Mészáros Márton. „Young adultként olvasni. A Holtverseny példája”. Mesebeszéd: A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve. Szerk. Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikoletta. Budapest: Fiatal Írók Szövetsége, 2017. 298.
[33] Hansági Ágnes. „Az idő archeológiája. A historika és az időrétegek modellje Reinhart Koselleck történetiségkoncepciójában”. Szerk. Kulcsár-Szabó Ernő – Szirák Péter. Történelem, kultúra, medialitás. Budapest: Balassi Kiadó, 2003. 31–52, itt: 47–48.
[34] I. m. 40.
[35] Menyhért Anna. „Regényes történelem”. Szerk. Kulcsár-Szabó Ernő – Szirák Péter. Történelem, kultúra, medialitás. Budapest: Balassi Kiadó, 2003. 71–95, itt: 81.
[36] Szegedy-Maszák Mihály. „Történelem és/vagy regény”. Korunk III.8 (2015): 4.
[37] Balogh Gyöngyi. „Elázott filmkincsek rozsdás dobozokban – Előkerült Kertész Mihály kolozsvári filmje”. Filmkultúra 8 (2010)
[38] Pápai Zsolt. „A tolonc”. Filmvilág 59.8 (2016): 61. https://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?cikk_id=12846
[39] Hansági Ágnes. „Az idő archeológiája. A historika és az időrétegek modellje Reinhart Koselleck történetiségkoncepciójában”. Szerk. Kulcsár-Szabó Ernő – Szirák Péter. Történelem, kultúra, medialitás. Budapest: Balassi Kiadó, 2003. 31–52, 32.
(Az Abszolút töri sorozat több kötetéről is írtunk már, ITT olvashatjátok régebbi írásainkat – a szerk.)