Bevezető
A humor, kiváltképp a nyelvi humor antropológiai jelenség, minden emberi kultúrában megtalálható – vagy szóbeliségében, vagy ahol van, írásbeli hagyományában. Mivel az irodalom legkorábbi műfajai is tudósítanak létéről, állíthatjuk, hogy mindig is létezett, és az emberiséggel együtt várhatóan fenn is marad a legkülönbözőbb formákban.[1] Tanulmányomban a Kérem a következőt! című mesesorozat szövegében és képanyagában vizsgálom a humor társadalomkritikai és pszichoterápiás lehetőségeit antropológiai nyelvészeti megközelítésből.
Reményeim szerint ezzel a rajzfilmsorozat új aspektusait sikerül majd feltárnom, hiszen a nyelvészet e területe az ember, a nyelv és a környezet sokoldalú vizsgálatára törekszik konkrét nyelvi anyaggyűjtés alapján, a gondolkodási formák, a nyelvi (közösségi) relativizmus, a hagyomány, a szokás, a nyelvi konvergencia és divergencia meghatározásával és figyelembevételével, a beszélő egyén és közösség, hely, idő, a beszéd és más kulturális szokások, a gyakorlat koordinátáinak szem előtt tartásával.[2]
A kutatás módszertana
Korpuszközpontú megközelítést alkalmazva, tényleges nyelvi mintából indultam ki: igyekeztem általános mintákat, visszatérő sajátosságokat tetten érni a Kérem a következőt! mesesorozat 39 epizódjának szöveg-/hang-, illetve képi anyagában; a szójátékokra, illetve egy-egy karakternek mára már szállóigévé vált mondataira összpontosítva.
Azt vizsgáltam, mit tudunk meg a széria fiktív világának társadalmáról annak nyelvhasználatán keresztül, miként mutatkoznak meg a különböző pszichológiai és társadalmi problémák a verbális kommunikáció tükrében. Miként vált ki komikus hatást a grammatikai humor, az ironikus kifejezésmód, a Romhányira jellemző szóvicc, és milyen módon válik aktuálissá a mesesorozat a pandémia által keltett szorongás időszakában.
A sorozat és az alkotók
Az 1970-es és ’80-as években a virágzó hazai rajzfilmstúdiók jóvoltából számtalan magyar mese, illetve rajzfilmsorozat készült, s ezek észrevétlen természetességgel váltak életünk és kultúránk részévé, köztük a Kérem a következőt! sorozat is, melyet szellemes szöveg-, illetve képanyaga emelt a szocialista Magyarország populáris kulturális ikonjai közé.
A sorozat felkérésre készült. A Magyar Televízió A Mézga család sikere után rendelt egy újabb rajzfilmsorozatot a Pannónia Filmstúdiótól, így született meg a három évadot felölelő remekmű, évadonként 13 résszel. Ugyanaz a stáb dolgozott rajta, mint korábban A Mézga családon. Nepp József rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, háttérfestő és tervező találta ki az alaphelyzeteket és a szereplőket, megírta a sztorikat, melyeket Romhányi József tett élvezetessé sziporkázó nyelvi humorával, szójátékokkal, valamint emlékezetes dalszövegekkel. Ternovszky Béla és Nepp rendezte, Deák Tamás írta a zenéjét, s emellett Jankovics Marcell és Rófusz Ferenc is részt vett a figurák kialakításában.[3]
A Mézga család annak idején családi filmnek készült, ezzel szemben a Kérem a következőt! elsősorban felnőttekhez szóló animációs sorozatként debütált, ugyanis számos olyan pszichológiai és társadalmi problémát gúnyolt ki, amelyek csak számukra voltak érthetők.
A figurák egy-egy negatív emberi jellemvonás karikatúrái, így a szereplők az állati metaforák konkretizálódása nyomán válnak élethűvé a modern fabulában.[4]
Megjelenik a „részeges disznó,” az evészavaros víziló, a munkamániás hörcsög, a szerencsejáték-függő kenguru (sokat rejtő erszényével!) és az impulzívan vezető, sebességimádó jaguár.
Az alkotók a nosztalgikus múltidézés jegyében századfordulót idéző kosztümökbe bújtatták figuráikat. A karakterek arcát maszkszerűre formálták: így tett egyes szereplőket különlegessé, állati és emberi közt lebegővé a műorrnak látszó csőr, másokat a kerekded vagy szívalakú pirospozsgás orca. A szériát nyitó kitűnő epizód, a Most kezdődik a bál! jóformán programfilmje lett az emberi és állati jegyeket ilyen módon vegyítő stilizációnak.[5]
A karakterek megjelenésükben és megnyilvánulásaikban egy-egy jól elkülöníthető társadalmi csoportot mutatnak meg
Különbözőségüket saját ideológiájuk, norma- és szabályrendszerük, belső hierarchiájuk, társadalmi gyakorlataik képviselik, illetve öltözködésük, nyelvezetük is tanúskodik róla. A ruházkodásában elegáns, hófehér császárszakállat és kerek lencséjű szemüveget viselő, szivarozó, lélekgyógyászként tevékenykedő orvos, dr. Bubó megjelenésében mintha a pszichoanalízis atyját, az idős Sigmund Freud alakját idézné. A ropogós fehér köpenyben, magas sarkúban „libbenő,” piros arcú, termetességében komikus Ursula testesíti meg a „doktorkájába” viszonzatlanul belehabarodott tettre kész asszisztensnő alakját. Sok állatszereplő kinézetével, nyelvhasználatával is a múlt század fordulójának polgárságát idézi.
A NYELVI ADATOK ÉRTELMEZÉSE
A fonémák szintje
A fonémák szintjén tanulmányozhatók a nyelv szupraszegmentális elemei: azokat a tulajdonságokat foglalják össze, amelyek nem származtathatók a fonémák egymásutániságából. A szupraszegmentális hangszerkezetet tehát a beszéddallam, a hangsúly, a tempó, a szünet, a hangerő, illetve a hangszínezet alkotja.[6]
A hangnem nemcsak egyéni fiziológiai adottság vagy dialektus, hanem a kommunikációs folyamatban szerepet játszó személyek közti viszony kifejezésének eszköze. A beszélő felszabadultságáról, szorongásáról vagy lelkiállapotáról is jelzést adhat a hangszínezet.[7]
Dr. Bubó mély hangja, megfontolt, lassú beszéde a rajzfilmsorozat minden részében igazán jó és türelmes pszichológust sejtet. Kedélyes orgánumát Szabó Gyula adta, aki saját bevallása szerint felejthetetlen főiskolai tanáraira, érdekes egyéniségű professzoraira gondolt a szinkronmunkák közben. A karakter beszédébe beépítette mesterei karikírozható vonásait, vigyázva arra, hogy a doktor hangi megszemélyesítése ne kioktató vagy tolakodó, inkább fantázianyitogató legyen.[8]
A lexémák szintje
A morfológiai szintet esetünkben nem érdemes vizsgálni, ám a lexikai szinten a fatikus nyelvi elemeket igen (megszólítások, névhasználat). A verbális kommunikáció leginkább a szavak szintjén teljesedik ki.[9] A beszédpartnerre való szóbeli utalás jelzi legegyértelműbben az érintkező felek viszonyát. A partner jelölésére szolgáló nyelvi elemek szociolingvisztikai változóként értékelhetők, rendszerük „az adott társadalom mindenkori belső hierarchiájának és értékrendjének nyelvi vetülete”.[10]
A Kérem a következőt! főbb karaktereinek párbeszédeiből következtethetünk interperszonális viszonyaikra. Ursula, az epekedő asszisztensnő magázza a doktort – „Bevallom magának, ez esetben szinte tanácstalan vagyok” –, de szenvedélyét és nagyrabecsülését kifejezve a „doktorom”, „doktorkám” kifejezéseket is használja. A kicsinyítő képző ebben az esetben bensőséges, közeli kapcsolatra utal, melyre a nővér annyira vágyik – ezt jeleníti meg az alábbi, a magázást kacérkodásra használó, idézet is: „– Hát akkor pá doktorka… este látom… (Majd az ajtón kívül még hozzásuttogta:) – …édes!” Ursulát a doktor a jó modor nevében, és talán a tisztes távolságtartást is megőrzendő, magázza: „– A szeméremsértő, disznó szavak helyét kipontozhatja, kisasszony!” Többi páciensének pedig ugyancsak megadja a kellő tiszteletet. Egyedül fiókabéli barátjával, Sólyom csőrmesterrel tegezik egymást, ezzel is hangsúlyozva közeli, bajtársias kapcsolatukat.
A fentiek mellett megemlítendő még a névhasználat, hiszen a rajzfilmsorozat hemzseg a beszélő nevektől, melyek már puszta köznévi jelentésüktől fogva is jellemzik viselőjüket.[11]A szereplők nevének története szoros kapcsolatban van a társadalmi-gazdasági helyzetükkel. A doktor úr neve azért lett dr. Bubó med. univ., mivel a bölcsességet jelképező fülesbagoly latin neve Bubo bubo. A rajongó és mégis tenyeres-talpasan földhözragadt, termetes medve(lány) neve az Orsolya eredeti latin alakja, mely a medve latin nevéből, az Ursusból ered. Bubó általános iskolai osztálytársa, Sólyom csőrmester, nevéhez híven sólyomszemű rendfenntartó, aki „mester”-i titulusának eleget téve az erdei rendőségi szerv, az Erdőség dolgozója. Sok mellékszereplő is komikus hangzású nevet visel: kinek ne csalna mosolyt az arcára Réka, a béka, Ele Fánti, az elefánt vagy éppen Tehén Helén neve?
A szószerkezetek szintje
A szószerkezetek két valódi szó szintaktikai kapcsolatát jelentik. A szavak a mondatban kapcsolatba kerülnek egymással, s köztük egyfajta szoros viszony alakul ki. Ezt a szoros összetartozást több tényező is jelezheti: a szószerkezetet többnyire szakaszhangsúly tartja össze, a két szó kapcsolatát formai elemek mutatják, jelentésük kapcsolatban áll egymással. Efféle szószerkezetek lehetnek a verbális agresszió körébe sorolható káromkodások különböző formái.
A káromkodás igen erős érzelmeket hordoz. Sértő szándéka sokak számára nehezen fogadható el. Frusztráló helyzet által kiváltott spontán válaszról van szó, így a káromkodásban tetten érhető érzelemkitörésben a szándékosság nem érzékelhető. Ennek a verbális agressziónak a szerepét az antropológusok a társadalmi hierarchia megteremtésében, szabályozásában látják.[12]
Dr. Bubó a nyelvi illendőségre gondosan odafigyelő, mondhatni modoros bagoly. A három évadnyi epizód alatt a „hülye”, a „bolond”, illetve a „francba” kifejezéseket csupán jól megfontolt szövegkörnyezetben használja, szinte idézőjelben, visszafogott módon. Ursulától sem hallunk sértő szavakat, ő esetleg csak annyit jegyez meg: „Bűnhődjék csak a csapodár, tojáshagyó céda!” Így mondhatjuk, hogy esetükben a trágárság és durvaság nem feltétlenül illetlen, választékos nyelvhasználatukban sokkal inkább már-már költői szintekre vezet.
A sorozat főszereplői gárdája összességében nem káromkodik, a mellékszereplőknek azonban akad egy-két ízes megnyilvánulásuk. Az Ursula óriási pofonjától híressé vált epizódban (Hol vagyunk, erdőben?) a részeges vadkan száját ilyesfajta mondatok hagyják el: „– Na, ide azt a potya piát, amit ez a tagbaszakadt cseléd ígért, vagy rögtön szétrúgom ezt az egész dohos csehót!” Illetve az első évad kilencedik epizódjából (Tessék engem békén hagyni!) elhangzik a következő párbeszéd egy újságíró és Pablo, a bokszoló gorilla közt: „– Kedves Pablo gorilla. Még egy röpke nyilatkozatot a sajtónak a gong előtt. Mi lesz az eredmény? – Ravatali titok. Csak annyit mondhatok, hogy úgy szétverem ennek a kehes idiótának a pofáját, hogy a fogsorából fülbevaló lesz.”
Mivel a sorozat a gyermek nézőközönségre is gondolt, durva trágárság helyett a verbális agresszió is inkább humorforrásként, groteszk helyzetkomikumba illesztve, sokszor átvitt értelemben jelenik meg, hogy a kicsik számára is hallgatható, befogadható legyen.
Ezen a visszafogottságon, illetve szellemességen keresztül is a polgári réteg szóhasználata köszön vissza, akik közt azért fel-felbukkan az arisztokraták vagy a „részeges aljanép” egy-egy mintapéldánya (Egy király ne ugráljon).
A mondatok szintje
A szocializáltság látványos mutatója a nyelvhasználat. A társadalmi kapcsolatok jellegét különböző beszédformák és kódok képezik le, komplex viszonyrendszert teremtve a kommunikáló felek között. A kulturális különbségek a nyelven keresztül a gondolkodási jellegzetességeket is differenciálják: a nyelvi különbségek egyszerre meghatározzák és tükrözik másféle világlátásunkat. Az ismert brit nyelvész, Bernstein a nyelvi leképződés formáit két kategóriába sorolja: univerzális, kidolgozott kódra (formális kód), valamint korlátozott kódra (közösségi kód).[13]
A kidolgozott nyelvi kód használata a tanult, jó szociális körülmények között élő emberekre jellemző, akik pontos grammatikai rendet és szintaxist alkalmaznak a mondandó megszervezésére; összetett mondatokat használnak sokféle mellé- és alárendeléssel, időbeli és logikai természetű prepozíciókkal; gyakran alkalmazzák az „én” névmást, sokféle gondosan megválogatott melléknevet és határozót építenek be a beszédükbe, szókincsük tára igen gazdag. Ezzel szemben a korlátozott nyelvi kód a kedvezőtlen szociális körülmények közt élő emberek fogalomhasználatára jellemző. Ez a kód rövid, grammatikailag egyszerű, és gyakran befejezetlen, szintaktikailag szegényes mondatokat használ.[14] Néhány kötőszót alkalmaz egyszerűen és ismétlődően, kevés benne az alárendelés, hajlamos az információ zavaros bemutatására, mereven és korlátozottan használja a mellékneveket és a határozókat, gyakran alkalmaz személytelen névmást alanyként, összekeveri az okokat és a következményeket. Lehetővé teszi azonban a tagok közti szoros kapcsolat kialakulását. Ezeknek a társadalmi csoportoknak nem az „én”, hanem a „mi” ad nyomatékot.
A mesesorozat karaktereinek többsége – főként a főszereplői gárda – kidolgozott nyelvi kódot használ. Mindez vagy a mondatszerkesztésükből, vagy a szókincsükből tűnik ki. Bubó doktor az általános kistojás-iskolás évek után a Szederi Indáziumban érettségizett, majd felvételt nyert az Orvosi Begyetemre. A táplálkozás kór-szerű kérdéseiről írott Erdei Bogyókúra című desszertációja alapján elnyerte a decens huhogányos fokozatot – tehát jól szocializált értelmiségi, és ennek megfelelően fejezi ki magát. „Égek a vágytól, hogy rágyújthassak”; „Pardon, úgy vélem, engem szólítanak”; Igaza van, megfontolt ellenlépéseket kell tennem!” mondatai a lélekbúvár szókincsének bőségéről, stílusának terjengősségéről árulkodnak, illetve arról, hogy pontos grammatikai rendet és szintaxist alkalmaz.
Humor és nyelvi játék a sorozatban: szójátékok
Romhányi József humorérzékének, Rejtő Jenőéhez hasonlóan, egyik alapvető stíluseszköze a különböző értelmű szavak váratlan összekapcsolása, az egyes szavak eltorzítása révén keletkező jelentésmegtöbbszöröződésből, szójátékokból fakadó nyelvi lelemény.
Az erdei bankot Tönk-Banknak hívják, amely amellett, hogy egy fatönkön épült, tönkreteszi az ügyfeleit, az Orvosi Begyetem vezetője pedig a Boa Constrector, a latinizált állatnevet akadémiai fokozattá hajlítva.
A szójáték olyan nyelvi logikai bravúr, amely humor- vagy gúnykeltés céljából jön létre. Erős érzelmi töltésű, figyelemfelkeltő ereje alkalmassá teszi a közvetített gondolatok tartós rögzítésére. A szójáték a szavak váratlan használatán való elcsodálkozás, egy meglepő szószerkezet kiváltotta képzettársításlánc, a szóelemek játékos újrarendezése,[15] amihez szorosan társul a kontextus, az adott kommunikációs helyzet és számos pragmatikai tényező.
Balázs Géza A rádiókabaré nyelve című írásában, a nyelvi megoldások kapcsán veszi számba a kommunikációs humoreszközöket. Ezek az eszközök biztosítják egy-egy szójáték kialakulását, s így a sorozat sikerét. Közülük csak a fontosabbakat emelem ki a következőkben.
Poliszémia (áthallás)
A paronomázia jelentéstani értelemben poliszémián (is) alapul. A polinímia – a többalakúság – egy lexémának az a tulajdonsága, mely szerint jelentései két vagy több, csupán csekély mértékben eltérő hangalakhoz kapcsolódnak. A nyelvi gazdaságosság miatt ritka az az eset, hogy az alakváltozatoknak a denotatívon kívül konnotatív jelentésük is hajszálpontosan azonos legyen.
A többértelműség az alap- és további jelentések egymásra vonatkozásával egyfajta ismétlésszerepet lát el. A magyar nyelv metaforikusságát felhasználó nyelvijáték-sorozatokban a konkrét és átvitt jelentések közötti egybecsengés jelenti a humort. Mindez persze nagyban függ a kontextustól. Példának okáért Teknőc Ernő kijelentése: „– Végül rám esett a választás. […] Egy cseppet nehézkes” – szintén a szövegkörnyezet és a képvilág alkotta szinkronba való illesztése után nyer értelmet. Az első epizód betegét, Fánit, az elefántot a bál kavalkádjában felkérik táncra. Az elefánt elbotlása után azonban Teknőc Ernő Fáni alá szorulásának pillanatában elnyögött mondatát a helyzet teszi nevetségessé, valamint a mondat elsődleges, szó szerinti jelentésének felidézése.
Homonímia
A homonímia azonos alakúság – azonos alakú, de egymástól független jelentésű szavak viszonya. Jelentésük között semmilyen kapcsolat nincs. A homonim szavak használata okozhat félreértést, ugyanakkor alakzatként lehetőséget teremthet a rímelés vagy a szójáték létrehozásához. Így művészi hatást kelthet az irodalmi művekben, mondókákban, találós kérdésekben, tréfákban, s Romhányi sorozatszövegében is: „Megszereztem magamnak azt a kost, úgyis már rég koslatott utánam.”
Elferdített általános frazeológiai fordulatok
A frazeológia valamely nyelv kifejezéskészlete, az állandósult, többé-kevésbé változatlan formájú szókapcsolatok összessége. Gúnyos mivoltában valamely egyénre, közösségre jellemző szó- és szóláshasználat szerepét is betöltheti. Egy-egy ilyen közmondás elferdítése humoros helyzeteket szülhet, ha a kontextusba megfelelően illik, mivel a konkrétan vett jelentéstartalma kifigurázhat bizonyos dolgokat, illetve félreértésekhez, komikus helyzetekhez vezethet. Példákat az első évad második epizódjában (Miért nyúl a nyúl?) érdemes keresni. Az üldözési mániában szenvedő nyúl minden frazeológiát az elsődleges jelentésében fog fel, amely megrémiszti: „– Nem mondja meg a nevét? Nem baj, majd én kisütöm!”; „– Ne rémítgesse szegény betegünket ilyen kifejezésekkel, úgyis benne van a pácban”; „– Húshagyó kedden aludtam utoljára”. Egyéb példák is akadnak a megalomániás bolha esetét bemutató epizódban: „– Megvan! Doktor Úr, bolháék itt vannak! – Hol? – Bennem. Már azt hittem, hogy feltűnési viszketegségem van, és most kiderül, hogy a páciensei csipkelődnek.”
Szótorzítás
A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára szerint a torzítás során a szavak alakját gyakran megváltoztatjuk csonkítás, rövidítés vagy továbbképzés révén. Ez alkotó-teremtő és valamelyest romboló erő, mely egyfelől meghökkentően szellemes vagy frappáns lehet, másfelől akár agyonnyomorított szavakat, kifejezéseket hozhatunk létre – ilyenek például a fiatalok egyes szlengszavai. Ezúton jobbára erőltetett, faviccszerű alakulatok születnek, leggyakrabban hang- vagy betűcsere, -tévesztés révén: „Az eset nyúlván való, akarom mondani nyilván való!”; „Az Orvosi Begyetem vezetője a Boa Constrector”; „– Hová törtek be? – A Rigó Begyeskereskedésbe!” Illetőleg torzított szóképzéssel, hangbetoldás által is létrehozhatunk újabb formációkat: „– Rágja át magát gyorsan ezeken a számlákon pacák! […] – Mit csinál, maga idióta? – Teljesítem főkönyvnyelői kötelességem!”; „– Reménytelen! Hányszor mondjam, hogy ne tévessze össze a »ger«-t, a »gor«-ral, maga tökfilkó! – Most feleslegesen tetszik velem gerombáskodni!”
Kínrímek
A költő, ha nem célja a nevettetés, szabályos szóalakokat használ rímelésre, nem ferdíti el őket. A humorista azonban tudatosan torzítja a rímszavakat, sőt, játékos kedve olyan szavakat is felkutat, amelyek etimológiailag vagy jelentéstanilag távol esnek egymástól, csupán az alakjuk hasonló. A kínrím tehát a nevettetni vágyók eszköze, hiszen erőltetett, kiagyalt, gyakran az értelem rovására menő, a hangzósságot felerősítő, rendszerint több szótagú, néha több szóból álló rímekről és játszadozásokról van szó.[16] Ekképpen hat A türelem birkát terem! című részben a barik által skandált mondóka: „Bubó bácsi belecsücsül Süsü sünbe süntelenül!”
Szokatlan szóalkotás
Minden, ami szokatlan, az humoros hatást, megrökönyödéssel vegyes elcsodálkozást is kelt – tehát amit nevetségessé akarunk tenni, azt szokatlan, különös formában jelenítjük meg. Ezért hallhatunk Rárótanácsról vagy épp a pillangizmusról a sorozatban. Romhányi előszeretettel él váratlan szóalkotásokkal, amik a megszokott eredetihez képest való elkülönböződésükben keltenek vicces hatást:[17] „– Mi van még hátra? – 10-kor Harács Tanácsülés, 11-kor Padlás Rablás kongresszus, 12-kor Magtár Bankár értekezlet”; „Bébibábszer, rovarpor, sáskapüré, tejbekukac.”
Összegzés
Az emberi gyarlóságokat és a társadalmi osztályjellegzetességeket kifigurázó Kérem a következőt! sikerét a képi és nyelvi megvalósítás összhangjában fedezhetjük fel: a Bubó-történetek humora nevetésre készteti az embert, egyben a visszásságokkal teli emberi természet és társadalom gúnyrajza. Karikatúráival képes generációkat megszólítani, a személyiség mélyebb rétegeit érinti meg mintegy három és fél évtizede. Képiségével megidézi a gyermeki fantáziát és mesevilágot (az állatmesék hangulatát), témáival és szövegével pedig a felnőttekhez szól (a közösségi lét, a társas szokások pellengérre állításával, például maga az orvos–páciens-viszony magától értetődő hierarchiájának kigúnyolásával).
Konklúzióként kijelenthető, hogy jobbára a századfordulós polgári réteg szubkultúrája jelenik meg a filmkockákon, melynek világképébe a nyelv által nyerhetünk belátást. Ennek a társadalmi csoportnak élén a hivatalokban prominens figurák állnak (az orvos és a rendőr), ám e magas presztízsű személyek tevékenységei inkább kontraproduktívak, mintsem eredményesek, miközben a társadalom tagjai inkább roncsolják, mint építik a társadalmi kohéziót. Az egyes állatszereplők ugyanis egy-egy negatív emberi jellem karikatúráit jelenítik meg a nyelvhasználaton keresztül. Ily módon a sorozat a szóviccek álcája alatt egy olyasfajta társadalomportrét dolgoz ki, mely számos pszichológiai és társadalmi problémát feszeget, illetve gúnyol ki, az egyéni szorongásoktól az osztályhierarchiáig – keserű létigazság búvik meg a szavak mögött, a dialógusok rímeiben, a szójátékokban, dr. Bubó felejthetetlen kiszólásaiban.
A szereplők állatian emberiek, de főként emberien állatiak. Összezördüléseik meglepően hasonlók az emberek konfliktusaihoz: zsugoriság és zsarnokság, féltékenység és nagyravágyás, hamvába holt tettvágy vagy józan erkölcsre építő önigazolás, hencegő feszengés és a más kára árán is uralkodni vágyás.
Ahány epizód, annyi lélektani vagy elmegyógyászati ügylet, esetleg kriminálpszichológiai esettanulmány bontakozik ki a sorozatban – szót ejt garázdaságról, féltékenységről, alkoholizmusról, kábítószerről, kisebbrendűségi komplexusról, üldözési mániáról, hipochondriáról, öngyilkosságról, válásokról és így tovább. Az állatkarakterekkel benépesített sorozat felszíne mögött bújik meg a társadalomkritikai tartalom, mely főleg Bubó doktor epizódzáró szállóigévé avanzsáló szentenciáiban fedezhető fel. Romhányi humorosan ábrázolt állatai minden tulajdonságukkal, esendőségükkel és eszementségükkel egy modern kori elmegyógyintézet lakóit tárják a szemünk elé. Mintha a csehovi 6-os számú kórterem tükröződne az alábbi mondatban is: „Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit!” Minden verbális geg és szellemeskedés célja annak leleplezése, hogy világunk tulajdonképpen egy őrültekháza.
Romhányi nyelvi humorának jelentőségét is ebben látom: egyszerre nevettet, és fogalmaz meg örök érvényű létigazságokat – mögéjük rejtve társadalmi rendünk bírálatát, az önironikus rendszerkritikát, amely bármely korra ráhúzható. A rendszerkritika a társadalmi hierarchia egyik szegmensét sem kíméli: ott bujkál Ursula és Bubó doktor szóváltásában az orvosi hivatással kapcsolatban megfogalmazott fenntartás, az önzetlen életmentés mögött rejlő önös érdek kitakarása: „– Ezért a mentőötletért egy hálacsókot érdemel! – Hálaadományok elfogadását tiltja az orvosi etika!” A humoros felszín keserű élettapasztalatokra, rossz társadalmi beidegződésekre reflektál.
Az orvosgyógyászati, lélekbúvárkodási tematika megidézi századunk változó betegségképét, orvosetikai dilemmáit. Az influenzajárvány, a koronavírus-pandémia vagy bármely környezeti katasztrófa idején a Kérem a következőt! aktuálisként hat – mindig akad olyan rész, amelyben a világ, beteg és páciens, magára ismerhet. S bár különböző nemzedékek számára eltérő jelentéssel bír, a kedvenc bagoly doktorunk sikertelen orvoslásai által kiváltott nevetés groteszk öröme segíthet pszichésen megbirkóznunk a mindennapjainkban megmutatkozó hasonló esetekkel. Mintha csak a közelmúlt egyik legnagyobb problémájára, a koronavírusra reflektálna a dr. Bubó-féle szarkasztikus szentencia: „Jó, ha minél többen kapják meg a bajt, mert annál nagyobb lehet a gyógyultak száma.”
A hasonló kiszólások többletjelentést nyernek a pandémia személyes megtapasztalása idején. Bár cinikusak és gúnyosak ezek a megjegyzések, sokat elárulnak az emberi gondolkodás, okoskodás és túlélőmechanizmusaink jellegéről. „A baj akkor válik jelentéktelenné, ha a beteggel egy nagyobbat is sikerül beszereztetni” – mondja pikírten egy másik epizód végén dr. Bubó. A média, az orvosok, a hatalmasok ereje csupán abban áll, hogy perspektívaváltásra, a valóság újraértelmezésére késztetik az embereket.
A humor oldja a gátlásokat, csökkenti a feszültséget azáltal, hogy mindent a fonákjáról, a feje tetejére állítva szemlél. Inkább karnevalisztikusan lealacsonyít és felforgat, mint hogy tisztelje a társadalmi szokásrendet. Felszabadít a jólneveltség és a kulturálisan elvárt viselkedés nyomása alól.[18] Ennek fényében a Kérem a következőt! mesesorozat nemcsak szórakoztat, de nagy hasznunkra is van, hiszen segít kinevetnünk mindazt, amitől félünk. Ekképp a testi kiszolgáltatottságunkat szellemi fölénnyé fordítja.
Mátéffy Sára
Irodalomjegyzék
Balázs Géza. „A rádiókabaré nyelve”. Magyar Nyelvőr 115 (1991): 8–16.
Balázs Géza. Szövegantropológia. Szövegek többirányú megközelítése. Szombathely–Budapest: Berzsenyi Dániel Főiskola, Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Kht., 2007.
Balázs Géza – Takács Szilvia. Antropológiai nyelvészet. Celldömölk: Pauz-Westermann, 2008.
Balázs Géza – Dede Éva. „A verbális agresszió diszciplináris keretben”. Az Eszterházy Károly Főiskola tudományos közleményei 35 (2008): 123–146.
Balázs Géza. „Különleges és nem különleges figurák. A nyelvi humor alakzatai”. Ezerarcú humor. Az I. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia előadásai. Szerk. Daczi Margit – T. Litovkina Anna – Barta Péter. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2008. 220–231.
Balázs Géza. „A nyelvi humor antropológiája”. Századvég (2018a): 57–72.
Balázs Géza. „Állatalakú emberek és beszélő állatok”. Magyar Nyelvőr 142 (2018b): 355–369.
Bíró Zoltán. Beszéd és környezet. Bukarest: Kriterion Kiadó, 1984.
Crystal, David. A nyelv enciklopédiája. Budapest: Osiris Kiadó, 1998.
Demeter Tamás – Pócza Kálmán – Veszelszki Ágnes – Zuh Deodáth (szerk.): Századvég 87 (2018).
Freud, Sigmund. A vicc és viszonya a tudattalanhoz. Ford. Bart István. Esszék. Budapest: Gondolat, 1905/1982.
Fülöp Lajos. „A nyelvi humorról”. Erdélyi toll 5.4 (2013): 60–68.
Gósy Mária. Fonetika, a beszéd tudománya. Budapest: Osiris Kiadó, 2004.
Győri György. „Magyar-angol szójátékok a hazai ifjúsági sajtóban”. Magyar Nyelvőr 112 (1998).
Hoffman Ottó. Mini-tini-szótár. A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára. Pécs: Janus Pannonius Tudományegyetem Továbbképző Központja, 1996.
Kálmán Béla. A nevek világa III. kiadás. Debrecen: Gondolat Kiadó, 1973. 7–26.
Keszler Borbála (szerk.). Magyar grammatika. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 2017.
Kérchy Anna. „A nonszensz poétikája és politikája.” Studia Litteraria 3-4 (2016): 76-90.
Kérchy Anna. “Ambiguous Alice. Making Sense of Lewis Carroll’s Nonsense Fantasies” Does It Really Mean That? Interpreting the Literary Ambiguous Eds. Janka Kaščáková and Kathleen Dubbs. Cambridge Scholars Publishing, 2011. 104-121.
Komenczi Bertalan. Információelmélet. Eger: Eszterházy Károly Főiskola, 2011.
Kőváry Zoltán – Látos Melinda. „»Nem segíthet rajta, csak a pszichológus…« Pszichoanalitikus állatmese a filmvásznon”. Thalassa 21.1 (2010): 71–76.
Lendvai Endre. „A vicc anatómiája és élettana”. Ezerarcú humor. Szerk. Daczi Margit – T. Litovkina Anna – Barta Péter. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2008. 231−239.
Lindner Henriett. „Bubó doktor a pszichiátria európai kultúrtörténetének kontextusában”. Humorstílusok és stratégiák. Szerk. Nemesi Attila László – T. Litovkina Anna – Barta Zsuzsanna – Barta Péter. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2018. 114–122.
Magyari Sára. A nyelvi világkép a magyar és a román nyelvben. Nagyvárad: Partium Kiadó, 2015.
Nagy Ferenc. „A nyelvi humor főbb típusai”. Magyar Nyelvőr 92 (1968): 10−22.
Nagy L. János – V. Raisz Rózsa. „Homonímia”. Alakzatlexikon. A retorikai és stilisztikai alakzatok kézikönyve. Szerk. Szathmári István. A magyar nyelv kézikönyvei 15. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2008. 295–298.
Némethné Varga Andrea. „Hangalak és jelentés – a szójáték dinamikája”. Ezerarcú humor. Szerk. Daczi Margit – T. Litovkina Anna – Barta Péter. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2008. 63−72.
Horváth Béla. Gyakorlati kommunikáció. Budapest: Pont Kiadó, 2006. 96–97.
Péter Mihály. A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Budapest: Tankönyvkiadó, 1991.
Sorozatklasszikusok: Dr. Bubó, Kérem a következőt!. Comment.com, 2009. november 15.
Thiel Katalin. „A humor mint az éberség egy formája”. Szepo, 2016
Tolnai Vilmos. „Beszélő nevek”. Magyar Nyelv 27 (1931): 176–179.
Tóth Zsófia Anna. „A női Humor vetületei.” Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 8. 2 (2018):5-25.
Varga Zoltán. A macska–egér játékos. Ternovszky Béla animációs filmjei
Jegyzetek
[1] Balázs: i. m., 2018a, 58.
[2] Balázs: i. m., 2007, 7.
[3] Sorozatklasszikusok, 2009.
[4] Kőváry–Látos: i. m., 2010, 73–74.
[5] Varga: i. m.
[6] Gósy: i. m., 2004.
[7] Horváth: i. m., 2011, 96.
[8] Sorozatklasszikusok, 2009.
[9] Komenczi: i. m., 2011.
[10] Péter: i. m., 1991, 112.
[11] Tolnai: i. m., 1931, 187–188.
[12] Balázs–Dede: i. m., 2008, 123.
[13] Bíró, i. m., 1984.
[14] Bíró, i. m., 1984, 15.
[15] Győri, i. m., 1998.
[16] Nagy, i. m., 1968, 18.
[17] A szokatlan szóalkotásokról a nonszensz irodalom kapcsán lásd Kérchy 2011, 2016.
[18] A témában lásd Tóth Zsófia Anna humorelméleti írásait, pl Tóth 2018.