Zalka Csenge egyik angol nyelvű könyvében olvastam a Kié az aranyalma? című magyar népmese fordítását[1]
Ebben az édenkert-parafrázisban az angyalok és az emberek összekapnak a címbeli varázslatos gyümölcsös tulajdonjogán, és amíg ők civakodnak, ahelyett, hogy a kertet gondoznák, a fák elsatnyulnak, és az egész termést elviszi az ördög. A narrátor le is vonja a tanmese tanulságát: nem érdemes veszekedni, mert a viszálykodással csak az ördög jár jól, tegyünk inkább mi is úgy, mint a hoppon maradt angyalok és emberek, akik a következő évben már közösen munkálkodnak a kertben, és együtt szedik le annak gyümölcseit. A békességet hangsúlyozó általános intelmen túl a történet számomra a népmesekincsről – tágabb értelemben pedig bármely értékes, az előző nemzedékektől ránk maradt hagyományról – szóló parabolaként is olvasható. Bár a népmesék kapcsán számos „tulajdonjogi” kérdés vethető fel – mit tekintünk autentikus népmesének, a számos szövegváltozat közül melyiket fogadjuk el, kik közvetítik mindezt hitelesen, és kihez szól egy-egy történet, azaz ki a megfelelő célközönsége stb. –, ezeknél sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy megfelelő szakértelemmel és figyelemmel gondozzuk a mesék – tágabban: kulturális örökségünk – varázslatos kertjét, biztosítva, hogy a következő generációk számára is bőséggel teremhessen.
A népmesei tradíciót megőrző és közvetítő munkában Zalka Csenge nemcsak jelentős szerepet vállal az utóbbi évek során, de számos újdonságot is hoz
Eddig írt, épp tucatnyi könyve felének szerkesztőjeként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindezt évek óta közelről figyelem, egyetemi pályán dolgozó irodalmárként pedig úgy gondolom, eredményeire érdemes reflektálni, mert azok egyfelől világosan illusztrálják a gyerekirodalom számos jelenlegi változását, másfelől pedig termékenyen járulnak hozzá a népmese fogalmának kortárs magyar újragondolásához. (ITT olvasható korábbi interjúnk Zalka Csengével – a szerk.)
Elöljáróban fontos megjegyeznem, hogy szerkesztői pozícióm miatt nem pályázom az elfogulatlan kritikus szerepére: nyilvánvalóan nem az én tisztem megítélni, hogy Zalka Csenge könyvei mennyire jók.
Ezt szerencsére egyébként is bőven megtették már mások: a több kötet második és harmadik kiadását szükségessé tévő, nagy számú vásárló, a kritikusok, valamint a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum, amely 2019-ben megjelent Ribizli a világ végén – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek[2] című könyvéért Zalkának ítélte az Év Gyerekkönyvírója-díjat a 12 év alatti olvasóknak szóló művek kategóriájában. (A kötetről Meseterasz-adásunkban beszélgettek szakértőink, ITT megnézhető, és egy recenziónk is született róla ITT – a szerk.) Inkább azt igyekszem felvázolni, hogy e népmesegyűjtemények jellegzetes tartalma, metodológiája és stílusa miként illeszkedik a kortárs magyar gyerekirodalom legfrissebb tendenciáiba, illetve hogyan alakítja azokat.
Mind több helyen találkozom azzal a megállapítással, hogy a XXI. század a gyerek- és ifjúsági irodalom aranykorát hozta el magyar és nemzetközi szinten egyaránt
A 2006-ban publikált négykötetes The Oxford Encyclopedia of Children's Literature [Oxford Gyerekirodalmi Enciklopédia] fülszövege már köztudomású tényként hivatkozik erre: „Története során a gyerekirodalmat a kutatók javarészt vagy figyelmen kívül hagyták, vagy lenézték. Az utóbbi években azonban a gyerekirodalom egyre nagyobb jelentőségre tesz szert…”[3] Mészáros Márton, a kortárs magyar gyerekköltészet kutatója pedig a Diridongó – Válogatás 70 év legszebb verseiből óvodásoknak című kötet bemutatójában jegyezte meg, (ITT olvasható korábbi kritikánk a kötetről – a szerk.) hogy úgy érzi: „most már nem lehet úgy menő költő valaki, hogyha nincs egy menő gyerekverskötete”.[4]
A Központi Statisztikai Hivatal összesítő táblázatai, a STADAT adatai szintén a gyerekirodalom növekvő piaci részesedését mutatják Magyarországon.[5]
Az utóbbi húsz év publikus adatait átnézve látható, hogy 2001-ben szépirodalom kategóriában 2 329 cím jelent meg, ifjúsági és gyermekirodalom kategóriában pedig 459; míg 2020-ban 3 918 és 1 945, vagyis – kerekítve – a szépirodalmi művek száma másfélszeresére nőtt, a fiatal korosztálynak szóló könyveké viszont megnégyszereződött ugyanezen időszakban.
Még látványosabb az eltérés a példányszámok alakulásában. A táblázat szerint 2001-ben 12 568 ezer kötet szépirodalmat és 2 111 ezer kötet gyerek- és ifjúsági irodalmat nyomtattak, míg 2020-ban 6 126 ezer felnőtteknek, illetve 5 417 ezer fiatal olvasóknak szóló művet; azaz – ismét kerekítve – a szépirodalom példányszáma felére esett vissza, miközben a gyerek- és ifjúsági irodalomé két és félszeresére nőtt.
A gyerekirodalom nemcsak az olvasók körében egyre népszerűbb, hanem intézményesült hazai recepciója is ugrásszerűen fejlődött az utóbbi években
Keresztesi József 2011-ben még – teljes joggal – panaszkodott, hogy „nincs szisztematikus gyerekirodalom-kritika”, illetve „a magyar gyerekirodalomnak valójában nincs kialakult kritikai nyelve”.[6] Mostanra sokat haladtunk. Hadd soroljak fel néhány példát időrendben, a teljesség igénye nélkül. A 2000-ben alapított Év Gyerekkönyve-díjat a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum a kezdeti három helyett most már hét kategóriában osztja ki minden évben, ami mutatja, mennyivel differenciáltabban látjuk a területet, mint akár csak két évtizede. A Károli Gáspár Református Egyetemen 2014 óta működik a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak. A 2016-ban indult f21.hu A fiatalság százada című, kifejezetten az ifjabb generáció alkotóit és kritikusait foglalkoztató online kulturális portálon az irodalom rovat két részből áll: Kortárs, illetve Gyermek- és ifjúsági irodalom, jelezve, hogy a jelenlegi pályakezdő nemzedék számára már evidens a fiataloknak és a felnőtteknek szóló könyvek egyenrangúsága. A Prae folyóirat 2019/2. száma Gyerekirodalom címmel közölte A gyerekirodalom nagykorúsítása című, 2018 novemberében tartott konferencián elhangzott előadások írott változatát, gyerekközönséget célzó szépirodalmi anyaggal egészítve ki az elméleti szövegeket. 2020-ban megalakult az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC). 2021-ben a Helikon szintén tematikus számot szentelt a területnek: nemzetközi áttekintést adó, 2021/4. kötetük címe Irányok a gyerekirodalom-kutatásban. Az egyetemisták legteljesebb körű szakmai rendezvényén, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián először 2021-ben került be a programba a Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi szekció. 2022 márciusában elindult a Mese című összművészeti folyóirat, amelynek alapító szerkesztői Boldizsár Ildikó és Luzsi Margó.
Vagyis a folyóiratok, az egyetemi szféra és a kulturális élet számos egyéb intézménye is mind több figyelemmel fordul a gyerekirodalom felé. „A kétezres években bekövetkezett fordulat, a gyermekirodalomnak a világpiacon való fokozott térnyerése”[7] és hazai alakulása témájáról remek aktuális összefoglalót ad például az IGYIC igazgatója, Harmath Artemisz.
Zalka Csenge könyveinek hazai kontextusa ez a gyorsan fejlődő és egyre gazdagabban reflektált terület, amelynek alakításában maga is tevékenyen részt vesz
Legfontosabb hozzájárulásának számos, korábban többé-kevésbé evidensnek tartott határvonal átlépését vagy akár felszámolását érzem. Így műveiben folyamatosan párbeszédbe elegyednek az olvasmányos mesekönyv és a tudományos szakirodalom szempontjai; a tradicionális népmesék és a ma természetes nyelvhasználat; a magyar és a nemzetközi népmesekincs; illetve az évezredes múltú történetek és szimbólumok, valamint a kortárs társadalmi kérdések.
Zalka komplex szemlélete bizonyára nem független attól, hogy felsőfokú tanulmányait részben Magyarországon, részben külföldön folytatta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2010-ben szerzett régész MA-diplomáját követően az USA-ban tanult: előbb az East Tennessee State University storytelling (történetmondás) MA-szakját végezte el 2012-ben, majd 2017-ben a Bowling Green State Universityn kapott PhD-fokozatot kultúratudományból.
Az elsajátított diszciplínák szemléletmódja és ismeretanyaga rendre tetten érthető az általa összeállított gyűjteményekben. Legfrissebb kötetében, A százegy ajtajú palotában például az „Attila és a mutatványosok” [8] című, továbbgondolt legenda főszereplőjét, Leburnát „egy híres római sírkőről mintázta […], ami a Nemzeti Múzeumban látható”, ahogy az „A mese mögötti mese” című utószóból kiderül; sőt a régész alaposságával az alakot inspiráló sírkő feliratát is teljes terjedelmében idézi (92). Még gyakoribb, hogy a magyar népmesekincs darabjait a nemzetközi népmesék globális kontextusába helyezve közli és értelmezi.
Így tesz például első angol nyelven megjelent kötetében, a Tales of Superhuman Powers – 55 Traditional Stories From Around the World [Emberfölötti képességekről szóló mesék – 55 hagyományos történet a világ körül] című könyvben, ahol békésen megfér ugyanabban az alakváltókról szóló fejezetben a magyar Kampó táltos és a hawai cápaember, Nanue. Vagy – hogy magyar példát is mutassak –, a Törpeszarvas és a déli álom – Mesék kópékról, lázadókról, furfangosokról[9] című, tematikus válogatás „Magyar kópék” fejezete a dél-ázsiai törpeszarvasnak és az északi mitológia Lokijának kalandjaival állítja párhuzamba a magyar rókaszemű menyecske vagy a Döbrögit lóvá tevő Petőfi csínytevéseit. Így a nemzetközi folklór tágabb, sokszínűbb kulturális jelenségei között megjelenő magyar népmesék új aspektusaira csodálkozhat rá az olvasó.
Zalka legfeltűnőbb sajátosságának azonban azt tartom, hogy munkájában következetesen a népmesék szóbeli eredetét és eleven jellegét hangsúlyozza.
Magyarországon a népmeséket elsősorban a néprajz körén belül szokás tárgyalni: a nagy összefoglaló sorozat, a Magyar néprajz V. kötete, a Népköltészet[10] az „Előszó” után mindjárt a „Népmese” című fejezettel indít; a közoktatásban a népköltészet egyik műfajaként tanítják a népmesét;[11] a kéziratos forrásokat pedig a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívuma gyűjti és kezeli. Vagyis a népmesére mind a köztudatban, mind a tudományban elsősorban egy mára javarészt eltűnt népi kultúrának a részeként tekintünk, így stílusához szükségképp a tájszólás, illetve az archaizálás jellegzetességeit társítjuk.
Ezzel szemben Zalka Csenge könyveiben – mint egyik kritikusa fogalmaz – a „mesék nyelvezete, ahogyan ez az illusztrációk esetében is elmondható, sem visel magán népies vagy archaizáló jegyeket. Olyan megfogalmazások, mint a »parton sétáló anyuka« […] kifejezetten a mai beszélt nyelvhez közelítik a kötet stílusát”[12] (98). Ez alapvetően a szerző mesemondó-gyakorlatára vezethető vissza: a Zalka által összeállított gyűjtemények darabjai ugyanis mesemondó-repertoárjának többször előadott történetei, amelyeket saját természetes beszédstílusában mond el a közönségnek, illetve jegyez le írásban, mindenféle tájszólás vagy archaizálás erőltetése nélkül; ahogy a megelőző korok mesemondói szintén saját természetes beszédstílusukban idézték fel az egyébként gyakran sok száz éves történeteket, hiszen azok orálisan éltek tovább, és így nyelvezetük jobbára a mindenkori aktuális nyelvhasználat szabályai szerint alakult.
Más szóval Zalka Csenge számára a népmese nem a múlt becses, ám egyre avíttabb relikviája, hanem eleven forrás, amelyből nekünk is, mint elődeinknek, a hagyomány iránti kellő tisztelettel, de a jelen kíváncsiságának bátorságával érdemes merítenünk.
Megközelítése összhangban áll az általa végzett storytelling szak felfogásával, amely a népmesékre nem kizárólag a folklorisztika alegységeként tekint, hanem előadásra szánt történetekként, amelyek megformálásában a közönség éppoly fontos tényező, mint maga a narratíva. Ennek az anglofón szemléletnek számos következménye figyelhető meg Zalka gyakorlatában.
Az egyik, hogy meseválogatásainak többsége tematikusan és nem tájegységenként szelektál. Van ugyan olyan kötete – a Ribizli a világ végén –, amely kizárólag magyar meséket tartalmaz, sőt, olyan is – az angol nyelvű Dancing on Blades[13] [Pengeélen táncolva] –, amely kifejezetten egy mesemondó, a kárpátaljai Pályuk Anna életművéből válogat. Könyvei túlnyomó többségének azonban nem egyetlen homogén kulturális egység – nyelv, régió, korszak stb. – bemutatása a célja, hanem egy adott téma különféle reprezentációinak összevetése minél többféle kultúrából vett történetek egymás mellé helyezésével. A regionális szerkesztési elv helyére lépő, különböző kultúrákat azonos könyvben bemutató tematikus elv egyébként nemcsak Zalkára jellemző. Míg az előbbire a rendszerváltás előtt a Népek meséi sorozatának 34 éven át kiadott 84 kötete jellegzetes példa, addig az utóbbi trendet Boldizsár Ildikó 2001 óta töretlenül népszerű Esti mesék-sorozatával lehet illusztrálni; ez utóbbiban külön kötet szól lányoknak és fiúknak, olvashatunk a szeretetről, a boldogságról, vagy éppen állathősökről. Ez az olvasók szemléletváltását is jelzi. Mintha a múlt századi olvasó arra lett volna kíváncsi, vajon milyen az indiai vagy antik görög vagy erdélyi kultúra, és ezekbe remélt bepillantást nyerni egy-egy vidék népmesekincsén keresztül; a mostanit pedig sokkal inkább az érdekelné, hogy az őt aktuálisan foglalkoztató – mondjuk a boldogságra, társadalmi nemre stb. vonatkozó – kérdésekre milyen eltérő válaszokat adnak történeteikben a különféle közösségek.
Ennek megfelelően Zalka Csenge első magyar nyelvű mesegyűjtemény-sorozata a nemi sztereotípiák újragondolására invitálja az olvasót
A sorozat ötlete Zalka Feminista magyar népmesék blogsorozatából eredt. Ide 2005 novemberétől heti rendszerességgel csupa olyan kevéssé ismert magyar népmese rezüméjét tette fel, amely „a nemi egyenjogúságot, a nők iránti tiszteletet, szex-pozitív hozzáállást és árnyaltabb nemi szerepek elfogadását szorgalmazza (direkt vagy szimbolikus formában). Külön figyelmet fordítok majd az önálló, érdekes, magabiztos női karakterekre a mesékben, valamint az anya- és feleségszerepen kívül eső, független életúttal rendelkező lányokra is”[14] – ígérte a sorozatot beharangozó bejegyzésben. A blog meséi által inspirált képzőművészeti alkotásokból – az Eperjesi Ágnes egyik kurzusán részt vevő diákok műveiből – kiállítás is készült a Képzőművészeti Egyetemen.
Ennek kapcsán figyeltem fel Zalkára, és hívtam meg a Móra Könyvkiadóhoz, ahol akkor szerkesztőként dolgoztam. Az alapötlet végül trilógiává terebélyesedett, amelyet Herbszt László méltó rajzai tettek teljessé.
A blogbejegyzések nyomán született meg 2019-re az első kötet, a már említett, díjnyertes Ribizli a világ végén – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek. Ennek „nemzetközi” párja lett a következő évben A kalóz királylány – Nemzetközi népmesék mai gyerekeknek. Végül 2021-ben jelent meg a zárókötet, A Varjúherceg – Ismert népmesék ismeretlen változatai. Ez utóbbiban nem csupán a hagyományosan férfias erénynek tekintett merészséggel érvényesülő lányokról vagy a hagyományosan nőies erénynek tekintett kedvességnek köszönhetően sikeres fiúkról, illetve nők és férfiak egyenrangú félként folytatott együttműködéséről olvashatunk – mint az első két kötetben –, hanem a jól ismert mesék nemzetközi variációiból kiderül, hogy a nemi szerepek a mesékben sincsenek kőbe vésve: nemcsak a király legkisebb lánya, hanem a padisah legkisebb fia is szeretheti az apját úgy, mint a sót;[15] és megesik, hogy nem a görög Pügmalión, hanem egy itáliai kereskedő lánya kelti életre a szobrot, amelyet alkotott, és amelybe beleszeretett.[16]
Amint a fentiekből is látható, Zalka Csenge könyvei gyakorta reflektálnak olyan kérdésekre, amelyek a társadalmi közbeszédben aktuálisak, és ennek megfelelően több művészeti ág alkotóit is foglalkoztatják.
A másik tematikus sorozat a Világszép Alapítvány munkájához kötődik
Az Alapítvány állami gondoskodásban élő gyerekeknek segít, többek közt azzal, hogy önkénteseket toboroz, akik rendszeresen mesélnek a gyerekeknek, és egyéni figyelmet biztosítva számukra, mentorként támogatják őket. Zalka Csenge az Alapítvány munkatársaként koordinálja a mesékkel kapcsolatos programokat, valamint összeállítja a teljes bevételével az Alapítvány munkáját finanszírozó könyvsorozat darabjait. Ebben a sorozatban eddig két kötet jelent meg. 2020-ban a Széltestvér és Napkelte – Hagyományos mesék rendhagyó családokról az állami gondoskodásban élők számára oly ismerős, konvencionálistól eltérő családok – egyszülős és mozaikcsaládok, árván maradt gyerekek, nevelőszülők stb. – példáinak hosszú során mutatta meg, hogy ősidőktől fogva, világszerte a társadalom részei ők is. A következő évben pedig a Törpeszarvas és a déli álom – Mesék kópékról, lázadókról, furfangosokról válogatott a magyar és nemzetközi meseirodalom trickster, azaz csínytevő figurái közül, akiknek – akárcsak az állami gondoskodásban élő, jobbára kiszolgáltatott helyzetű gyerekeknek – nem hatalmuk és vagyonuk, hanem rátermettségük és furfangosságuk révén van esélyük boldogulni.
E két kötetre is jellemző, ami az előző sorozatra: a társadalmilag aktuális téma, az ennek alapján északi legendát, afrikai mesét és magyar anekdotát egymás mellé helyező szerkesztői elv, valamint az élőszavas mesélés természetességét idéző nyelvhasználat, akár magyar forrású, akár idegen nyelvből fordított szövegről van szó.
Az élőnyelvi stílus és a kulturális pluralitás mellett Zalka Csenge könyveinek harmadik fontos, a magyar mesegyűjtemények többségétől eltérő jellegzetessége a mesék analitikus kezelése
Ebben is érzékelhető a szakirányú képzettség, amelynek köszönhetően Zalka a mesére nem megbonthatatlan egységként, hanem struktúrával rendelkező, elemekből felépülő narratívaként tekint, amelynek részei bizonyos korlátok között kombinálhatók. Ahogy a Ribizli… utószavában fogalmaz: „A népmesék nem kőbe vésett szövegből, hanem változékony, mozgékony elemek százaiból, ezreiből állnak. Gyakorlott mesemondók ezeket szabadon kombinálják, egyiket a másik után illesztve, olyanformán, mint amikor gyöngyöt fűz az ember. Ha sok hasonló mesét teszünk egymás mellé, megtalálni bennük azokat a gyöngyöket, amelyek mindig (vagy gyakran) egyformák, és azokat is, amelyeket egy lelkesebb vagy ügyesebb mesemondó a maga kedvére színezett”[17] (227). A Zalka gyűjteményeibe bekerülő szöveg általában a több változatban fönnmaradt mese fő vázának megőrzésével, de a díszítőelemek szabad kombinációjával összeállított saját verzió.
A saját szövegváltozat előállításának módszertanáról és a vonatkozó műhelytitkokról gyakorlatilag Zalka Csenge minden mesegyűjteményében olvashatunk; és ezt tartom mind közül a legjelentősebb újításának.
Annak gesztusával ugyanis, hogy a mesékről részletes információt oszt meg olvasóival, jelzi, hogy intelligens és érdeklődő partnernek tekinti őket, akkor is, ha nem szakmabeliek, vagy épp gyerekek, felszámolva ezzel a professzionális és a laikus, valamint a felnőtt és a kiskorú olvasók közti szigorú határvonalakat, amelyek a mesegyűjtemények többségénél látványosan érvényesülnek.
A gyerekeknek szóló mesegyűjtemények ugyanis tipikusan csak magukat a történeteket szokták tartalmazni, minden különösebb magyarázat nélkül. Legjobb esetben egy forrásjegyzék vagy egy rövid utószó tájékoztat a mesék eredetéről, de sokszor még ezt sem érzik szükségesnek a szerkesztők; mintha a súlyos jegyzetapparátussal nem akarnák akadályozni a gyerekeket, hogy zavartalanul belefeledkezhessenek a mesék varázslatos világába.
Zalka gyűjteményei azonban minden esetben elő-, illetve utószóval, gondosan összeállított, pontos forrásmegjelöléssel és többnyire az egyes mesékhez vagy ciklusokhoz fűzött jegyzetekkel válnak teljessé
Ezek egyrészt a történetek értelmezéséhez nyújtanak segítséget, ami különösen ott hasznos, ahol nagyobb idő- vagy térbeli kulturális távolságot kell áthidalni. Az angol nyelvű olvasó számára például feltehetőleg új információ, hogy a magyar táltos szóban hogy kapcsolódik össze a sámán, illetve a ló alakja (189);[18] éppúgy, ahogy a magyar közönség is világosabban értheti, hogy „Jó Maria és Rossz Maria” meséjében miért számít áldásnak, ha a főszereplő mosolyával esőt képes fakasztani, miután „A mese mögötti mese” című magyarázó jegyzetből tájékozódott a mese forrásvidéke, a Zöld-foki-szigetek aszályos időjárásáról (136).[19]
Azaz Zalka válogatásai nem egyszerűen egy sokszínű, multikulturális mesevilág kapuját nyitják meg, hanem mindent meg is tesznek azért, hogy e világ helyi árnyalatait minél hitelesebben, gazdagabban közvetítsék.
Sőt, az értelmező jegyzetekben a magyar – vagy magyar olvasók számára régről ismerős – népmesékkel vont párhuzamok, illetve a forrásként szolgáló kultúra vonatkozó elemeinek ismertetése révén pontosan azokra a változatos értelmezési stratégiákra irányítják a figyelmet, amelyek használatát összefoglalóan kritikai gondolkodásnak szokás nevezni, és amit megtanítani a közoktatás egyik legfőbb feladata volna épp azoknak a 6+ éves gyerekeknek, akik Zalka számos mesekönyvének elsődleges célközönségét alkotják. E könyvek mindegyike tehát a horatiusi „Ars Poetica” szelleméhez híven nemcsak „gyönyörködtet, de tanít is”,[20] ám mindezt terhes didaxis nélkül, barátságosan közvetlen stílusban és mértéktartó terjedelemben teszi.
Az ismeretterjesztés mellett a kommentárok másik fontos funkciója a metodológia átláthatóvá tétele
A szájhagyományban élő népmese írásbeli lejegyzése mindig is sajátos módszertannal történt, és a szöveg gondozása a gyakorlatban általában jelentős változást jelentett az elhangzott verzióhoz képest. Az eredetileg gyűjtött szöveg leirata ugyanis szükségképp hordozza az élőszóbeli előadás esetlegességeit: redundanciáit vagy hiányosságait, sőt akár hibáit, illetve az előadó nonverbális eszközeitől való megfosztottság okozta zökkenőket. Így hát az 1872-től megjelenő első jelentős népköltészeti sorozat, a Magyar Népköltési Gyűjtemény „első három kötetének gyűjtői és szerkesztői: Arany László, Török Károly és Benedek Elek Arany János intencióinak megfelelően írói eszközökkel formálták meg a rájuk bízott kötetek meséit”,[21] és a gyerekeknek szánt kötetekbe a későbbiekben is az irodalmi nyelvhez igazított népmeseváltozatok kerültek.
Számos néprajzkutatóknak szóló kiadvány, így például az 1940-ben indított Új Magyar Népköltési Gyűjtemény több kötete természetesen törekszik az eredeti változat minél hívebb rögzítésére, és ezek a könyvek kiterjedt jegyzetapparátussal segítik a tájékozódást a narratívákról, valamint a mesemondókról és a minél teljesebb kulturális kontextusról.
Ebből a hatalmas eszköztárból és ismeretanyagból viszont a gyerekeknek szóló kiadványokba szinte semmi sem szokott bekerülni. Pedig Zalka Csenge könyveinek népszerűsége jelzi, hogy a mese mint elemekből felépülő, több variációban létező, alakuló, a szakértő munka jegyeit magán viselő struktúra nemcsak egy szűken vett szakmai közönség számára izgalmas jelenség, hanem olyan téma, amely megfelelő tálalásban a gyerekeket is érdekli – akár jobban is, mint amikor ugyanezekkel az eljárásokkal szövegértelmezés vagy műelemzés címen az iskolában találkoznak.
Zalka Csenge könyveinek legfőbb erényét tehát abban látom, hogy hozzájárulnak a gyerekirodalom nagykorúvá válásához. Fontos folyamat volt, hogy pár száz éve a gyerekirodalom elkezdett kiválni az irodalomból – ennek kezdetét az anglofón irodalom a XVIII. század közepére datálja (41),[22] magyarul Bezerédj Amália Flóri könyve című, 1836-ban publikált művét szokás az első gyerekkönyvnek tekinteni (ITT írtunk korábban róla – a szerk.) –, hiszen így alakulhatott ki egy olyan korpusz, amely a legfiatalabb olvasók igényeit tartva szem előtt gyerekkorban képes megszerettetni az olvasást. E szétválás hátránya volt azonban, hogy a gyerekirodalom hosszú ideig alacsonyabb rangúnak számított a felnőtteknek szánt szépirodalomhoz képest. Tanulságos például Nemes Nagy Ágnes e hierarchikus szemléletet tükröző megfogalmazása 1980-ból: „mindazok, akikről a következőkben szó esik, országunk neves, sőt olykor legjobb költői közé tartoznak (presztízsérték!), akik hírnevüket nem a gyerekirodalomban szerezték, hanem az úgynevezett »nagy irodalomból« léptek át folyamatosan a gyerekköltészet területére”[23] (96).
Az utóbbi évtizedek örömteli fejleménye, hogy a gyerekeknek szóló művek kezdik végre megkapni a méltó kritikai figyelmet, és többé nem másodrendű, hanem a többi sajátos terület alkotásaival egyenrangú részei az irodalomnak. Ebben a folyamatban fontos elem, hogy Zalka a felnőtteknek szóló módszertani kézikönyvében[24] és a kisiskolásoknak összeállított mesegyűjteményeiben hasonlóképp komplex, reflexióban gazdag szemlélettel dolgozik, csupán a megfogalmazás stílusát és a történeteket kiegészítő kommentárok arányát igazítja az implikált olvasó életkorához.
Továbbá külön kötetet szentel a tizenéves korosztálynak a Hősök és pimaszok – Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak?[25] lapjain.
Azzal, hogy a mesét nem csupán gyerekirodalomként, hanem bármely korosztályú olvasó számára izgalmas műfajként kezeli, egyben visszatér a népmesei hagyományhoz is; hiszen közismert, hogy pár száz éve a mese nem kizárólag gyerekeknek szólt, bizonyos történettípusokat kifejezetten felnőttek meséltek egymás szórakoztatására a közösen végzett munka közben vagy ünnepi alkalmakkor.
Összességében tehát Zalka Csenge az utóbbi években lendületesen fejlődő gyerekirodalom fontos alakja mind mesegyűjtemények, mind pedig szakirodalmi munkák alkotójaként, angol és magyar nyelven is
Kortárs kérdésekre érzékeny témaválasztásainak és közérthető stílusának köszönhetően igen népszerű az olvasók körében; emellett könyvei fontos metodológiai újításokkal járulnak hozzá a gyerekek szövegértésének, kritikai gondolkodásának és nyitott világszemléletének fejlesztéséhez, illetve a mese mint bármely korosztály számára izgalmas, eleven műfaj térnyeréséhez. Reflexiókban gazdag, mégis olvasóbarát stílusa igazodik a kortárs gyerekirodalom legújabb tendenciáihoz, sőt azokat tevékenyen alakítva hidat képez a világ más mesemondó kultúrái és a magyar népmesekincs között. Néhány könyvének szerkesztőjeként örömmel figyelem, hogy mind többen élvezik munkája gyümölcsét: a népmesék gondosan művelt, ősi kertjének zamatos, friss aranyalmáit.
Szlukovényi Katalin
Bibliográfia
A népköltészet és műfajai ismétlő – rendszerező óra 5. osztály. 5. dia.
Grenby, M. O. „The Origins of Children’s Literature”. The Cambridge Companion to Children’s Literature. Szerk. M. O. Grenby – Andrea Immel. Cambridge: Cambridge University Press, 2009. 40–58.
Harmath Artemisz. „Mindenki valakié – a gyerekirodalom is? Egy fiatal intézmény vezetőjének jegyzetei”. IGYIC Mesecentrum. 2021. december 20.
Horatius. „Ars Poetica.” Ford. Bede Anna.
Keresztesi József. „Janikovszky-jegyzetek.” Élet és Irodalom, LV.31 (2011): augusztus 5.
Magyar Néprajzi Lexikon. III. kötet, Népmesekutatás címszó.
Mészáros Márton beszélgetése Szlukovényi Katalinnal. Diridongó kötetbemutató. Őszi Margó Fesztivál. 2020. október 8. 17.29–17.50.
Nagy Gabriella Ágnes. „Értéket adni az elhagyottaknak – Zalka Csenge Virág: Széltestvér és Napkelte. Rendhagyó [sic!] mesék rendhagyó családokról”. Alföld 72.6 (2021): 92–99.
Nemes Nagy Ágnes. „A gyermekversek minősége”. Könyv és Nevelés XXIII.3 (1981): 95–98.
Paládi-Kovács Attila, sorozatszerk. Magyar néprajz I–VIII. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988–2000. Vargyas Lajos et al., szerk. Magyar néprajz V – Népköltészet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988.
Zalka Csenge Virág blog.
Zalka Csenge Virág. A százegy ajtajú palota: Újraálmodott népmesék. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2022. 88–92.
Zalka Csenge Virág. Dancing on Blades – Rare and exquisite foktales from the Carpathian Mountains. Marion, Michigan: Parkhurst Brothers, 2018.
Zalka Csenge Virág. Hősök és pimaszok – Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak? Budapest: Pont Kiadó, 2019.
Zalka Csenge Virág. Mesemondók márpedig vannak – A nemzetközi mesemondás világa. Budapest: Pont Kiadó, 2016.
Zalka Csenge Virág. Ribizli a világ végén – Régi népmesék mai gyerekeknek. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2019.
Zalka Csenge Virág. Törpeszarvas és a déli álom – Mesék kópékról, lázadókról, furfangosokról. Paloznak: Világszép Kiadó, 2021.
Zipes, Jack. Oxford Encyclopedia of Children's Literature. Oxford: Oxford University Press, 2006.
Jegyzetek
[1] Zalka Csenge Virág. Dancing on Blades: Rare and exquisite foktales from the Carpathian Mountains. Marion, Michigan: Parkhurst Brothers, 2018. 125–127.
[2] Zalka Csenge Virág. Ribizli a világ végén – Régi népmesék mai gyerekeknek. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2019.
[3] Zipes, Jack. Oxford Encyclopedia of Children's Literature. Oxford: Oxford University Press, 2006.
[4] Mészáros Márton beszélgetése Szlukovényi Katalinnal. Diridongó kötetbemutató. Őszi Margó Fesztivál. 2020. október 8. 17.29–17.50.
[6] Keresztesi József. „Janikovszky-jegyzetek.” Élet és Irodalom, LV.31 (2011): augusztus 5.
[7] Harmath Artemisz. „Mindenki valakié – a gyerekirodalom is? Egy fiatal intézmény vezetőjének jegyzetei”. IGYIC Mesecentrum. 2021. december 20.
[8] Zalka Csenge Virág. A százegy ajtajú palota – Újraálmodott népmesék. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2022. 88–92.
[9] Törpeszarvas és a déli álom – Mesék kópékról, lázadókról, furfangosokról. Paloznak: Világszép Kiadó, 2021.
[10] Paládi-Kovács Attila, sorozatszerk. Magyar néprajz I–VIII. Akadémiai, 1988–2000. Vargyas Lajos et al., szerk. Magyar néprajz V – Népköltészet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988.
[11] Ld. például A népköltészet és műfajai ismétlő – rendszerező óra 5. osztály. 5. dia.
[12] Nagy Gabriella Ágnes. „Értéket adni az elhagyottaknak – Zalka Csenge Virág: Széltestvér és Napkelte. Rendhagyó [sic!] mesék rendhagyó családokról”. Alföld 72.6 (2021): 92–99.
[13] Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpathian Mountains. Marion, Michigan: Parkhurst Brothers, 2018.
[15] „Mint a sót”. A Varjúherceg – Ismert népmesék ismeretlen változatai. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2021. 113–118.
[16] „Marcipán királyfi”. I. m. 107–112.
[17] Zalka Csenge Virág. Ribizli a világ végén – Régi népmesék mai gyerekeknek. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2019.
[18] Zalka Csenge Virág. Dancing on Blades: Rare and exquisite foktales from the Carpathian Mountains. Marion, Michigan: Parkhurst Brothers, 2018.
[19] Zalka Csenge Virág. A százegy ajtajú palota – Újraálmodott népmesék. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2022.
[20] Horatius. „Ars Poetica”. Ford. Bede Anna.
[21] Magyar Néprajzi Lexikon. III. kötet, népmesekutatás címszó.
[22] Grenby, M. O. „The Origins of Children’s Literature.” Szerk. M. O. Grenby – Andrea Immel. The Cambridge Companion to Children’s Literature. Cambridge: Cambridge University Press, 2009. 40–58.
[23] Nemes Nagy Ágnes. „A gyermekversek minősége”. Könyv és Nevelés, XXIII.3 (1981): 95–98.
[24] Zalka Csenge Virág. Mesemondók márpedig vannak – A nemzetközi mesemondás világa. Budapest: Pont Kiadó, 2016. (A kötetről korábbi írásunk ITT olvasható – a szerk.)
[25] Zalka Csenge Virág. Hősök és pimaszok – Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak?. Budapest: Pont Kiadó, 2019.