Pompor Zoltán közelebbről:
Két évtizede foglalkozom gyerekkönyvekkel, a Károli Gáspár Református Egyetemen a gyermekirodalomhoz és az olvasóvá neveléshez kapcsolódó kurzusokon győzködöm a hallgatókat arról, hogy miért érdemes nekik és tanítványaiknak mindennap kézbe venni a klasszikus és a kortárs gyerekkönyveket. Lázár Ervin meséivel – sokakkal ellentétben – felnőttként ismerkedtem meg, de olyannyira megszerettem történeteinek különleges világát, hogy ebből a témából írtam a doktorimat is, ami 2008-ban A hétfejű szeretet címen jelent meg. Azóta is rendszeresen jelennek meg publikációim a Lázár-mesékről. Alkotószerkesztőként egy másik könyv (Így mesélj, hogy olvasson) létrehozásában is közreműködtem, ehhez kapcsolódik a mottóm is: „Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy naponta 15 percet meséljenek neki!”
Hol volt, hol nem volt…
Valahol a Négyszögletű Kerek Erdő közepében, egy ugrásra Ajahtan Kutarbani király fazsindelyes palotája mögött, a Csodaországnak is nevezett Rácpácegresen élt egy nagy bajuszú író. Ez az író nagyon szerette a meséket, és a mesék is szerették őt; meg is látogatták rendszeresen, gyerekeknek álcázva magukat. Az író elbolondozott a gyerekszerű mesékkel, vagyis meseszerű gyerekekkel, aztán leírta, hogy mire jutottak együtt, közösen.
Világszép mesék születtek – vidámak, szomorúak, lélekhez szólóak, nyakatekertek. Aztán ezek a mesék beköltöztek a könyvekbe, felnőttek olvasták gyerekeknek, gyerekek olvasták maguknak. Olyan sokan megszerették a nagy bajuszú meséit, hogy hamarosan már az iskolában is ezeket a meséket mesélték.
Nevettek is a diákok a vidám történeteken, sírtak is a szomorú mesék végén, álmodtak is a lélekhez szólókkal. Volt ebben az országban egy tanító, aki annyira szerette a nagy bajuszú meséit, hogy eldöntötte, nem nőhet fel úgy gyermek, hogy ne ismerné meg Bab Berci történeteit. Hogy szavamat ne feledjem, ez a Bab Berci is a nagy bajuszú kitalálmánya volt, még az is lehet, hogy maga a nagy bajuszú volt Bab Berci… Szóval addig mesterkedett, okoskodott, ravaszkodott, kilincselgetett a tanító, amíg el nem érte, hogy a keretes tantervbe is bevegyék Bab Bercit. Így lett a meséből közös olvasmány, a nagy bajuszúból törzsanyag. Azóta is boldogan olvassa mindenki az Óperenciás-tengeren innen, Rácpácegresen túl.
(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
Sajnos azzal kapcsolatban nem készült még felmérés, hogy hány éves korukban ismerkednek meg a gyermekek Lázár Ervin meséivel
Csupán sejthetjük, hogy minél lelkesebb Lázár-olvasók a szülők, nagyszülők, annál korábban. Az egyik legutóbbi (2017-es) országos, reprezentatív olvasáskutatásban[1] a három–öt éves korosztály esetében a szülők csupán 1,37 százaléka (öt fő) nyilatkozott arról, hogy Lázár Ervint olvas a gyermekének, azaz nem jellemző, hogy óvodások tömegei találkoznának Lázár Ervin meséivel.
Iskolában aztán bepótolják a lemaradást: alig találni olyan alsós olvasókönyvet, amelybe ne válogatnák be a szerző három-négy meséjét. A tankönyvszerkesztői szándékot támogatja a kerettanterv is, amely 2020-tól több Lázár Ervin-mesét (Mese reggelre; A Kék meg a Sárga; A fába szorult hernyó; A lyukas zokni; Mit ugrálsz, hideg?; Csodapatika; A szökevény szeplők; Vacskamati; Szent István koronája) és a Bab Berci kalandjai című meseregényt is az alsó tagozatos anyanyelvi nevelés kötelező elemévé teszi. Egy korábbi, 2012-ben kiadott tanterv kapcsán egy konferencia-előadásban e sorok írója még ekképp szomorkodott:
„…a rajongótábor bizonyára szomorúan konstatálja, hogy sem a Nemzeti Alaptanterv legújabb változatában, sem a kerettantervekben nem szerepel kellő hangsúllyal kedves írójuk életműve. Az Alaptanterv alsó tagozatot tárgyaló részében felbukkan ugyan ajánlott szerzőként Lázár Ervin (a »Klasszikus magyar szerzők gyermekversei, meséi, elbeszélései; egyszerű szerkezetű meseregények, gyermekregények« címszó alatt), egy helyen pedig az alsó tagozatos kerettanterv-tervezet is említi a Szegény Dzsoni és Árnikát mint ajánlott olvasmányt, de valljuk be: mindez, nem túl sok, nem elég jelentős meséinek gazdagságához és népszerűségéhez mérten.”[2]
Egy szűk évtized alatt is hatalmasat változott a tanterv
A lelkes Lázár Ervin-olvasók (és -kutatók) pedig örülhetnek, hogy kedvencük a legújabb tanügyi dokumentumban ilyen sok művével szerepel a legkisebbek olvasmányai között, ugyanakkor némi nyugtalanság is motoszkálhat bennük: miért éppen Bab Berci, és miért nem Szegény Dzsoni vagy Mikkamakka kalandjai a kötelező, akarom mondani a közös olvasmány harmadik–negyedik osztályban?! Vajon tényleg azzal lesz egy könyv szeretett, népszerű, generációs olvasmány, ha kötelezőként kerül be a tantervbe? Hiszen a kötelezőket utálni szokás, a kötelezőket nem olvassuk el, a kötelezők a tanárnak fontosak…
Mi lesz veled, szegény Bab Berci?!
Lázár Ervin 1983-tól kezdve több folytatásban publikálta Bab Berci történeteit neves irodalmi lapokban, aprólékos műgonddal dolgozott a szövegekben, ezek végül 1989-ben jelentek meg egy kötetben Bab Berci kalandjai címen. A lazán összefűzött történeteket a főhős személye köti össze.
Bab Berciben a klasszikus, népmesei értelemben vett hősből vajmi kevés található – mégis emlékezetes karaktert formál belőle a mesélő képzelete. Végül is vannak olyan történetek, amelyeket csak egy nagy orrú, savanyú hőssel lehet elmesélni.
A Bab Berci kalandjai valódi ínyencség, mint egy jó adag savanyú uborka vagy egy jóféle pálinka – nem ízlik mindenkinek, de az élmény feledhetetlen.
A következőkben a – mostanában egyre többször közösnek nevezett – kötelező olvasmányok felől indulva keresem a választ arra a kérdésre, van-e esélye a túlélésre a kötelezők sűrű erdejébe vetett Bab Bercinek, akad-e segítőtársa a bolyongásban, lesz-e boldog találkozása mesének, mesélőnek, hallgatónak.
(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
Mit olvas a magyar?
Nemzetközi mintára 2001–2002-ben Magyarországon is meghirdették az olvasás évét,[3] azzal a céllal, hogy minél szélesebb társadalmi rétegek számára népszerűsítsék az olvasást. A rendezvénysorozat folytatásának tekinthető a 2005-ben sorra kerülő Nagy könyv-kampány, amely a magyarok kedvenc olvasmányát volt hivatott kiválasztani. A nem kevés számú szavazónak köszönhetően a vetélkedés első helyén az Egri csillagok végzett. A TOP 10-ben ott volt még az Abigél, Az arany ember és A Pál utcai fiúk is, a 150 legnépszerűbb között több könyvvel szerepelt Fekete István (4), Gárdonyi Géza (3), Jókai Mór (3), Mikszáth Kálmán (2), Móricz Zsigmond (2), Rejtő Jenő (2), Szabó Magda (4) és Wass Albert (3). Lázár Ervintől A Négyszögletű Kerek Erdő még bekerült a 150-be, de a TOP 100-ba már nem.
A versenyen előkelő helyen végzett magyar regényekben közös, hogy egytől egyig felső tagozatos kötelező olvasmányok.
Bár az elmúlt fél évszázadban az államilag egyre kevésbé korlátozott könyvkiadásnak köszönhetően a könyvek sokkal szélesebb spektruma vált elérhetővé az olvasók számára, az országos olvasásfelmérésekben a klasszikus magyar szerzők és regényeik végeznek előkelő helyen. Ennyire népszerűek lennének? Vagy más ok van a háttérben?
Mit mondanak erről az olvasáskutatók?
Vannak államok (például Németország), ahol majd’ minden évben áldoznak pénzt arra, hogy mérjék a lakosság olvasási szokásait – a mérésekre alapozva pedig hatékony, országos olvasóvá nevelési stratégiát dolgoznak ki, projekteket valósítanak meg.[4] Nálunk nagymintás reprezentatív kutatásra az elmúlt fél évszázadban mindössze hatszor került sor (1964, 1978, 1985, 2000, 2005, 2017). De ne legyünk telhetetlenek! Ezeknek az eredményeknek is akad tanulságuk bőven. Például abból a szempontból, hogy találunk-e összefüggést a kötelező iskolai és az önként választott olvasmányok között.
Minden újabb, így a 2017-es felmérés is jó alkalmat adott arra, hogy a kutatók egybevessék a korábbi válaszokat a jelen állapottal. Két kérdésre adott válaszok segíthetnek rávilágítani az olvasási szokások és a kötelezők összefüggéseire. Az olvasói ízlést vizsgálva 1964 óta minden alkalommal elemezték a kutatók, hogy melyik szerzőt olvasták legutóbb, és ki a megkérdezettek legkedvesebb írója. A legutóbb olvasott szerző esetében senki sem ért el kiemelkedően magas százalékot, másfelől egyre kevésbé jellemző, hogy klasszikus magyar szerzőket olvasnának önszántukból az emberek. Tóth Máté a kötelező olvasmányok összefüggésében értelmezi a 2017-es adatokat: „Jókai Mór természetesen – a korábbi éveknek megfelelően – most sem hiányozhat a listáról. Az évről évre ugyanolyan formában feltett kérdésben nem szabunk időhatárt, hogy milyen régre visszamenőleg kell megmondani a legfrissebb olvasmányt, így Jókai Mór és Gárdonyi Géza a kötelező irodalmak miatt rendre bekerül az első tízbe. Sokaknak ez a legutóbb olvasott mű.”[5] Míg 1964-ben a válaszadók 16,2 százaléka mondta legutolsó olvasmányélményének Jókait, ez az arány 2017-re két százalékra csökkent.
A képet tovább árnyalják a kedvenc szerzőkről adott válaszok
Jókai Mór első helye mind a mai napig megkérdőjelezhetetlen, bár itt is jelentős visszaesés tapasztalható (1964: 32,5 százalék; 2017: 12,7 százalék), 2005-ig Gárdonyi Géza is jelen volt a tízes listán. Kérdés, hogy mindez összefüggésben van-e a kötelezőkkel. Tóth Máté ebben is az iskolai kötelezők hatását látja: „Jókai Mór az elmúlt évtizedekben mindig magasan az élen végzett. Ennek a fő oka nyilvánvalóan az iskolai kötelező olvasmányok hatása. Ha nem is valószínűsíthetjük, hogy valóban Jókai lenne a legszívesebben forgatott szerző, kétségkívül a XIX. századi klasszikus a legismertebb magyar író. 2017-ben sincs ez másképp, Jókai Mór magasan a magyarok »legkedvesebb« írója. A fenti lista alapján valószínűsíthetjük, hogy a Jókait követő nevek (Lőrinc L. László, Danielle Steel, Rejtő Jenő, Szabó Magda, Agatha Christie és Stephen King) elsősorban ismertségüknek és olvasottságuknak köszönhetően érdemelték ki a válaszadóink bizalmát, az őket követő klasszikusok azonban vélhetően újra – Jókai Mórhoz hasonlóan – az iskolai élmények hatására kerültek közel a magyarok szívéhez.”[6]
(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
Ha a fenti két kérdést a három–tizenhét éves korosztálynál vizsgáljuk, még érdekesebb adatokat látunk
Különösen értékesek a tíz év feletti gyerekek válaszai, hiszen míg a kisebbek helyett a szülők válaszoltak, ők már a saját véleményüket fogalmazták meg. A megkérdezett tíz év feletti korosztály egytizedének legutóbbi olvasmányélménye Gárdonyi Gézához vagy Molnár Ferenchez kötődik (feltehetően az Egri csillagokat és A Pál utcai fiúkat olvasták). „A címek között egyértelmű a kötelező olvasmányok túlsúlya. Ebből arra következtethetünk, hogy a gyerekek tömegeihez lényegében azok a művek jutnak el, amelyeket a magyartanárok az órán feladnak”[7] – írja elemzésében Tóth Máté.
Láthatjuk, az iskolai olvasmányoknak igenis van hatásuk, azt a célt legalábbis elérik, hogy a diákok bizonyos neveket, könyvcímeket megjegyezzenek, és valamilyen élmény kapcsolódjon hozzájuk.
Ugyanakkor érdekes, hogy az alsó tagozatos korban megismert történetek, elolvasott meseregények, kedvelt szerzők nem szerepelnek a kedvenc szerzők listáján. Ennek egyik oka az lehet, hogy alsóban nagyon sok mesével találkoznak, kevesebb az olyan hosszabb terjedelmű szöveg, amivel egyedül kell boldogulniuk, így aztán nagyrészt pozitív élményeik vannak az olvasással kapcsolatban, és nincs egy-két olyan szerző, aki nyomot hagyna bennük. A kutatások azt mutatják, hogy mindez a Harry Potter elolvasásával és a felsős kötelezők megjelenésével jelentősen megváltozik.
Miért és hogyan olvassunk kötelező olvasmányokat?
Fenyő D. György a kötelező olvasmányok, az irodalomtanítás és a tantervi szabályozás összefüggéseit vizsgáló írásának egyik kulcsmegállapítása:
„Az irodalomtanításról szóló viták mindig a kötelező olvasmányok listája körül robbannak ki. Furcsa ez, hiszen a tanévenként 90 órából ezek legfeljebb az időkeret felét, de néha csak a tizedét fedik le. Mégis a kötelező könyvek kiválasztása váltja ki a legtöbb vitát, holott például az iskolákban tanított művek zöme vers, vagyis nem otthoni, önálló olvasásra szánt alkotás, nem »kötelező olvasmány«.”[8]
Valóban, a kötelező olvasmányokkal összefüggésben legtöbbször arról hallunk, hogy melyik évfolyamon milyen könyveket kell(ene) elolvasniuk a diákoknak. Az egyik alapvető kérdés, hogy mi az irodalomtanítás feladata: a magyarság kultúrájának átadása vagy az olvasóvá nevelés? Néha az az érzésünk, hogy a tantervkészítőknek már az alsó tagozatos olvasmányok kiválasztásánál is a magyarérettségi lebeg a szemük előtt…
A tantervek megjelenésekor rendszerint a tartalmi kérdések kerülnek a viták fókuszába, holott lehet, hogy ezek helyett inkább a (szak)módszertani szempontokra kellene figyelni.
Bár ezek a viták többnyire a felső tagozatos és középiskolai olvasmánylistákat célozzák, a figyelmes szemlélő érdekes jelenségekre lelhet az alsó tagozatos olvasmányoknál is: míg a 2003-as és a 2012-es kerettantervben alsó tagozaton csak ajánlásokat találunk, kötelezően elolvasandó szövegeket nem, addig 2020-ra jelentősen megnő azoknak a műveknek a száma, amelyek szerzővel, címmel szerepelnek a kerettantervben, így kötelező jelleggel a kisdiákok olvasmányaiban is.
A kötelező olvasmányok feladatát a legfrissebb alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom kerettanterv bevezetésében így fogalmazzák meg a tantervírók:
„A magyar nyelv és irodalom tantárgy olvasmányanyaga ismereteket közvetít a társadalomról és a természetről, a hazáról, a családról és más alapvető személyes emberi kapcsolatokról. Népünk múltjának történetei és példaértékű személyiségeinek ismerete erősíti a nemzeti azonosságtudatukat. Az olvasmányok szolgálják személyiségük fejlesztését, a másik ember tiszteletére, szociális érzékenységre, a környezetért érzett felelősségre nevelést.”[9]
Ám az, hogy milyen kötelező olvasmányokat milyen módszerrel dolgozzanak fel a tanítók, arra a szakirodalomban sem találunk egységes iránymutatást.
Gereben Ferenc olvasáskutató az iskolai kötelező olvasmányok értékközvetítő szerepét tartja elsődlegesnek:
„Az iskola ismeret- és értékközvetítő intézmény. Örvendetes, ha a tanulók jól is érzik ott magukat, a fő cél mégsem a szórakoztatás. Okos mérlegeléssel kell kiválasztani azokat az olvasmányokat, amelyek az egyetemes és a nemzeti kultúra boltozatának zárókövei, és fanyalgás helyett azon kellene fáradoznunk, hogy milyen »olvasóbarát« módszerekkel tudnánk közelebb hozni ezeket a mai fiatalokhoz.”[10]
A Nemzeti Alaptanterv koncepciójának kidolgozásáért felelős Csépe Valéria ugyanakkor módszertani szemszögből közelítette meg a témát. Egy interjúban az alsó tagozatos olvasmányok feladatáról is nyilatkozott:
„Sokat támadtak engem annak idején, amikor azt javasoltam harmadik–negyedik osztályosoknak, hogy olvassanak Harry Pottert. Az számukra izgalmas és érdekes. Ez az a kor, amikor a gyerekeket nagyon nehéz rászoktatni az olvasásra. Ha az olvasnivaló nem érdekes számukra, ha nem motiváltak, akkor ez nem is fog sikerülni.”[11]
Csépe Valéria szavaira rímelnek G. Gödény Andrea gondolatai is, aki az alsó tagozatos kötelező olvasmányok funkciójáról írt tanulmányában rávilágít arra, hogy az olvasással még csak ismerkedő kisdiákok esetében milyen fontos szerepe van az olvasás örömének.
„Az örömadó, élményszerző, szórakoztató funkciójú rendszeres felolvasó tevékenység és a hozzá kapcsolódó beszélgetés nemcsak az irodalomhoz, olvasáshoz szoktatás miatt volna fontos része az iskolai napnak, hanem az olvasás élvezetéhez nélkülözhetetlen képességek kiépítése, fejlesztése okán.”[12]
Balázs Géza ugyancsak a hogyan kérdését tartja fontosnak, és az egyféle kötelező lista helyett személyre szabott kötelezőket javasol:
„Kétlem, hogy a kötelező olvasmányoknak egységesen, minden tanulóra kiterjedően esztétikai élvezetet kellene nyújtaniuk. Kétlem, hogy valaha is összeállítható olyan lista, amely mindenhol, mindenütt érvényes. […] Minden tanár a gyerekek ismeretében egyéni listát állítson össze. Lehetőség szerint minden egyes gyereknek egyéni listát.”[13]
Ha egyéni listát nem is, osztályra szabottat lehetséges készíteni
Gordon Győri János Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány. Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában című írásában ekképpen vélekedik a közös olvasmányokról:
„De mód van arra is, hogy a tanulók és a tanár közösen válasszanak ki irodalmi műveket, amelyek aztán a továbbiakban kötelező olvasmányt jelentenek az osztályba járó tanulók számára. Különösen hasznos lehetőség ez olyankor, amikor a tanár a diákok életkora vagy egyéb pedagógiai megfontolás miatt tematikus-motivikus szempontok szerint építi fel a tananyagot, nem pedig kronológiailag-irodalomtörténetileg. Például egy általános iskolai osztály számára kiválaszt egy fontos irodalmi motívumot – mondjuk nemzeti hősök a magyar történelmet feldolgozó regényekben –, néhány szóba jöhető műből összeállít egy ajánlólistát, de megkéri a gyerekeket, hogy ők is hozzanak javaslatokat a témakörbe vágó regények köréből, aztán együtt kiválasztják, hogy a közös munka során mely műve(ke)t dolgozzák majd föl az órai munka során. Természetesen ennek a fajta műkiválasztásnak fontos változata lehet az is, hogy a tanár és a diákok közösen konstruálják meg magukat a témákat is; például: családi történetek a mai magyar társadalomban. Bár az ilyen olvasmányok is kötelezőek a tanulók számára – nem tehetik meg, hogy bizonyos művekkel nem ismerkednek meg, nem dolgoznak fel bizonyos műveket –, megnevezés szerint mégis indokoltabb talán azt mondani, hogy ezek közös olvasmányok.”[14]
Nincs könnyű dolga a tantervkészítőnek, látható, milyen sok különböző, más-más szempontot középpontba helyező szemlélet van jelen az irodalomtanításban. A 2020-as kerettantervben végül egy „hibrid” változattal találkozunk: a korszerű módszertan (közös olvasmányok) és a kicsit modernizált, ám jobbára hagyományos olvasmányanyag (Kinizsi Pál, Vuk, illetve Bab Berci kalandjai) keverékével próbálja olvasóvá nevelni az alsó tagozatos korosztályt.
Közösnek nevezi a kötelező olvasmányt – a feldolgozás módja valóban közös, de a kiválasztás központi.
Tényleg ilyen történetekre van szükségük a tízéveseknek?!
Nincs irigylésre méltó helyzetben az a tanító, akinek Tatay Sándor Kinizsi Pál, Fekete István Vuk és Lázár Ervin Bab Berci kalandjai című művei közül kell választania közös olvasmányt harmadik–negyedik osztályos diákjai számára. Bár mindhárom (mese)regény megérne egy-egy elemzést, most csak Lázár Ervin az Év gyerekkönyve-díjjal is kitüntetett művének néhány motívumára szeretném felhívni az olvasó figyelmét, rávilágítva arra, hogy már a pedagógustól is komoly erőfeszítést kíván megbarátkozni ezzel a nyakatekert szöveggel.
A Bab Berci kalandjairól megjelent kevés kritika közül az egyik legtöbb vitát kiváltó Boldizsár Ildikó elemzése volt, aki a modern meséket a népmesék felől elemezve lesújtó képet fest a szövegről:
„A Lázárra oly jellemző mesei vigasz helyett ezúttal a meséből való kiábrándulás és kiábrándítás az üzenet.”[15]
Komáromi Gabriella Boldizsár Ildikóval ellentétben túlzásnak tartja, hogy a Bab Berci kalandjai kiábrándító, „varázstalanított” mese:
„…a Bab Berciben bizony megfogyatkoznak a csodák. […] Hétköznapi csodából viszont jóval többet találunk.”[16]
A szereplők viszonya a csodához meglehetősen különös, ráadásul a mesék hősei nem is a megszokott népmesei karakterek:
„…az új hősök magányosak, hajléktalanok, csalódottak, és szívesen kortyolgatnak a mindig maguknál tartott pálinkásüvegből…”[17]
– írja elemzésében Boldizsár Ildikó. A Négyszögletű Kerek Erdővel ellentétben Bab Berci erdejében lehetetlen feloldódni a közösségben, mely oldhatná a magányt és a belőle fakadó bánatot. Bab Bercinek vannak ugyan szomszédai, de a velük való kapcsolat akadályba ütközik. Hiába élnek itt más emberek is – Lembozó Lengubozó, a kiöregedett bohóc és a Fiú, Rimapénteki Rimai Péntekh, a botcsinálta feltaláló –, lehetetlen egymásra találniuk, saját világukba zárkóznak egymás elől.[18]
Tényleg ilyen történeteket szeretnénk olvastatni a kilenc–tíz éves kisdiákokkal?!
Másfelől a Bab Berci-történetek mélységesen emberi mesék; igen, a szereplők nem tökéletesek, de jó szándékúak, szeretnének segíteni magukon és másikon,[19] sőt az egész emberiségen. Az, hogy ez nem sikerül, néha az ő hibájuk, néha nem, de azért nem lehet őket kárhoztatni, hogy meg sem próbálják. Mitől lesznek emberiek a történetek szereplői? A Bab Berci kalandjai esetében ez a szabály az emberiség megmentésére vonatkoztatva így alakítható át: nem biztos, hogy az egész emberiséget meg kell változtatni, elég csupán azt megtenni, ami rajtunk áll.
A globális, az egész világot megváltoztató cselekvési terveket felváltja a lokális, a helyi közösség tagjainak megmentésén munkálkodó akarat; akkor képes az egyén hatékonyan működni, ha képességeit (talentumait) a közösség szolgálatába állítja. Egészen addig szomorú és magányos a szereplők élete, amíg nincs olyan nagyobb közösségi cél, mely megváltoztathatná a sorsukat.
Az egyén saját identitását a közösség segítségével alkothatja meg, az egyes szereplők akkor változnak meg, amikor a kis közösségen belül értelmezik egyéni törekvéseiket. A csoda mindig változással jár együtt.
A csoda pedig nem a történetben, hanem a történetmondás hogyanjában van.[20]
Esterházy Péter a kötetet méltatva így ír erről:
„Ezek a mesék teljes érvényű látomások, nem idillek, de mindig van benne egy lény, aki-amely jó. Vagy ha miszlikbe aprított cédulákat szórunk a szélbe, segélykérésül, akkor reménykedhetünk. A kért segítség persze nem érkezik meg, de érkezik egy másik segítség, tévedésből! És így tovább.”[21]
Závada Pál ugyancsak lelkesedik Lázár Ervin mesélői hangjáért:
„Lázár Ervin fantáziája most is kimeríthetetlen, mesemondása utánozhatatlanul bájos, mint rendesen; ezúttal sem fekete-fehérre teremtett alakjai varázslatosak – vonásaik, motivációik mégis olyan árnyaltak és ismerősek, gondjaik pedig oly életszerűek, akár a magunkéi.”[22]
És nem lenne ízig-vérig Lázár Ervin-mese a Bab Berci, ha nem lenne köze mindennek a szeretethez. [23]
Igen, tényleg ilyen történeteket szeretnénk olvastatni a kilenc–tíz éves kisdiákokkal!
Hogyan? Közösen!
Egy (mese)regény alsó tagozatos közös feldolgozása sokféle módszerrel történhet. Ha valóban közös feldolgozásban gondolkodunk, és nem csak nyári olvasónaplóírásra szeretnénk „feladni” a könyvet, akkor érdemes megfogadni G. Gödény Andrea tanácsát:
„…akárhányan is érkeznek negyedik osztály elején úgy az iskolába, hogy elolvasták a közös feldolgozásra szánt regényt; semmiféle negatív élmény ne érje azokat, akik még hozzá sem láttak. Akik már végeztek vele, vagy épp olvassák, kapjanak lehetőséget benyomásaik, gondolataik kommunikálására tanévkezdéskor, legyen alkalmuk bemutatni kedvenc szereplőiket, szövegrészeiket, akár rajzkiállítás formájában is, ez a többieket is motiválhatja az olvasásra. A szövegben előrehaladó olvasóknak folyamatosan adjunk lehetőséget gondolataik, élményeik, érzéseik, kérdéseik, esetleges nehézségeik kommunikálására; reflektált folyamattá téve így az olvasást pedagógus és diák számára egyaránt.”[24]
A kerettanterv is bőségesen ellátja a pedagógusokat a tanulás eredményességére és a fejlesztés módjára vonatkozó tanácsokkal, sőt egyes témakörök esetében még tevékenységeket is javasol. Komoly tervezőmunkát igényel a pedagógustól, hogy az Olvassunk együtt! Közös olvasmányok témakör harmadik–negyedik osztályra javasolt tízórás keretében több közös olvasmánnyal is megismerkedhessenek a tanulók. Nem is akárhogyan! Elvárás, hogy a kisdiák verbális és vizuális módon vagy dramatikus eszközökkel kapcsolódjon a szöveghez, azaz fogalmazza meg a szöveg alapján benne kialakult képet, készítsen illusztrációt, vegyen részt dramatikus játékokban, a közösen feldolgozott történet dramatikus, bábos és egyéb vizuális, digitális eszközökkel történő megjelenítésében. Ezenkívül a megismert irodalmi szövegekhez, iskolai eseményekhez tervezzen plakátot, meghívót hagyományosan és digitálisan; készítsen lapbookot, könyvajánlót, képregényt.
A javasolt tevékenységek a közös olvasmányok kapcsán ugyancsak adnak ötleteket, nemegyszer arra biztatják a pedagógust, hogy bátran lépjen ki a megszokott keretek közül: látogasson el az osztállyal könyvtárba, színházba, bábszínházba.
A Bab Berci kalandjai közös olvasása számos lehetőséget ad a fenti a pedagógiai célok megvalósítására úgy, hogy közben közelebb kerülünk Lázár Ervin meséinek világához
A közös játék a Lázár-mese éltetője. Felnőtt és gyerek együttes nyelvi és fantáziajátéka hozza létre a meséket. Ez a világteremtés a Bab Berci kalandjai esetében ugyanúgy megtalálható – elég, ha csak a mesék végén elhangzó kérdésekre gondolunk, amelyekkel a mesélő az olvasót is játékba szeretné vonni. A közös elemző beszélgetések során innen is elindulhatunk, de a kreatív pedagógus minden történethez kitalálhat néhány játékot.
Csak néhány ötlet: győzzük meg Bab Bercit, hogy ne dobja be a szelencét a tóba; töltsük fel Rimapénteki Rimai Péntekh csodapatikájának egy polcát; fessünk virágot egy kavicsra – legyen saját, kavicsból készült virágoskertünk; írjuk meg Pálinkós Gyurka befejezetlen versét; készítsük el Brwrw úr robotját szelektív hulladékból; írjuk meg Lapázi Lopez védőbeszédét.
A tanterv javasolja még a közös olvasmányt feldolgozó film megtekintését, ami Lázár Ervin meseregénye esetében éppen jó ötlet, mivel néhány évvel ezelőtt elkészült néhány mese animációs filmes adaptációja.[25] A kötet első meséjében (Bab Berci és tünkány vagy kicsoda) megismerkedünk a világszomorú hőssel, aki nagy magányában járja az erdőt, és amikor a tündér képében megjelenik a csoda az életében, nem képes elfogadni annak létét, azt, hogy vele bármi jó dolog történhet, és a tündértől kapott csodás szelencét beledobja a tóba. Ráadásul a nagy nehezen összegyűjtött szelídgesztenyéit megeszi egy borz. Egyszóval borzalmas napja van. A mese animációs filmes feldolgozásában a történet fő elemei szép sorjában megjelennek, csak éppen, Lázár Ervinnel szemben, a forgatókönyvíró nem hagyta Bercit magányosan: a történet végén összebarátkozik a borzzal, és együtt indulnak haza. Ez az utolsó mozzanat a Lázár Ervin világát ismerő és szeretők számára annyira kilóg a történetből, mint amikor a Szegény Dzsoni és Árnika filmes változatában a Százarcú Boszorka ahelyett, hogy megváltozott volna, nemes egyszerűséggel meghalt. Ugyanakkor kiváló lehetőséget ad arra, hogy az olvasottakat és a látottakat összehasonlítsuk, és elgondolkodjunk azon, mi milyen befejezést szánnánk egy-egy történetnek.
A közös olvasmány korszerű feldolgozása során érdemes figyelni arra, hogy jól értsük a szöveget
Ehhez Lázár Ervin meséi esetében még nagyobb alázat, figyelem és nyitottság szükséges. De megéri a fáradság, hiszen ráhangolódva Lázár Ervin meséinek szellemiségére megtapasztalhatjuk, hogy a történetet közösen mesélve a szavakkal játszunk, odafigyelve a másikra elkezdjük jobban érteni egymást, s rájövünk arra, hogy mit szeretne mondani a társunk, még akkor is, ha csak annyit szól: Dömdödöm.
Pompor Zoltán
Felhasznált szakirodalom
Adamikné Jászó Anna: Kötelező elmélkedés a magyar irodalom tanításáról és az olvasmányokról, E-nyelv.hu magazin, 2016/1.
Argejó Éva: Elsüllyed-e végleg Atlantisz? – Interjú Gereben Ferenccel, KO. Online Kulturális Magazin 2021. 01. 09.
Balázs Géza: Sok van mi kötelező – és csodálatos, E-nyelv.hu Magazin, 2016/1
Boldizsár Ildikó: ...volt ...Mese-figyelő Sün Balázstól Bab Berciig, in uő: Mesepoétika, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004, 200–209.
Emőd Teréz (szerk.): Szárnyas emberünk. Lázár Ervin-konferencia, 2012. november 12., Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, Napút-füzetek, 2013/ 72. szám.
Esterházy Péter: Láz, ár, er, Wien, in uő: Az elefántcsonttoronyból, Budapest, Magvető Kiadó, 2007, 118–120.
Fenyő D. György: A tantervi szabályozás dilemmái és lehetőségei az irodalomtanításban, Iskolakultúra, 27. évfolyam, 2018/7. szám, 13–27.
Gödény Andrea: Kötelező/k(?) alsóban és álruhában. A házi olvasmányok feldolgozásának kérdései a közoktatás elemi szakaszában, Könyv és Nevelés, 19. évfolyam, 2017/4. szám, 21–46.
Gereben Ferenc: Mit tud az olvasásszociológia a magyar olvasáskultúráról?, Magyar Művészet, 5. évfolyam, 2017/1. szám, 64–71.
Gereben Ferenc: Olvasáskultúránk az ezredfordulón, Tiszatáj, 56. évfolyam, 2002/7. szám, 61–72.
Gombos Péter: „Ó, mondd, te mit választanál!” A tanár felelőssége és lehetőségei a kötelező olvasmányok kiválasztásában, Könyv és Nevelés, 11. évfolyam, 2009/2. szám, 43–48.
Gombos Péter: A digitális generáció olvasási szokásai – a 2017-es reprezentatív olvasásfelmérés tapasztalatai, Olvasásfejlesztés könyvtári környezetben. Módszertani kötetek 2, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 2019, 149–191.
Gombos Péter: Gárdonyi és az iskolai irodalom, Somogy, 2013/ 41. évfolyam, 3. szám, 28–32.
Gordon Győri János: Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány (Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában), Könyv és Nevelés, 11. évfolyam, 2009/2. szám, 28–36.
Gyeskó Ágnes: Járatlan utat járt útért el ne hagyj! avagy Miért ne ragaszkodjunk a bevált kötelező olvasmányokhoz?, Elektronikus Könyv és Nevelés, 11. évfolyam, 2009/2. szám.
Joób Sándor: Inkább Harry Pottert olvassanak alsóban, mint Jókait!, Index, 2017. 03. 23.
Komáromi Gabriella: Lázár Ervin élete és munkássága, Budapest, Osiris Kiadó, 2011.
Kovács Márton (rend.): Bab Berci köve, Bab Berci kalandjai, Omega Kreatív Stúdió, 2014.
Kovács Márton (rend.): Bab Berci és a Tünkány vagy kicsoda, Bab Berci kalandjai, Omega Kreatív Stúdió, 2016.
Kovács Márton (rend.): Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival, Bab Berci kalandjai, Omega Kreatív Stúdió, 2017.
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai, Budapest, Móra Könyvkiadó, 1989.
Lázár Ervin: Napló, Budapest, Osiris Kiadó, 2007.
Pompor Zoltán: A hétfejű szeretet. Lázár Ervin elbeszélő művészetéről, Budapest, Kiss József Könyvkiadó, 2008.
Pompor Zoltán: Kötelező és ajánlott Lázár Ervin-mesék, -történetek, Szárnyas emberünk. Lázár Ervin-konferencia, 2012. november 12., Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, Napút-füzetek, 2013/72. szám, 36-38.
Tóth Máté: A magyar lakosság olvasási és könyvtárhasználati szokásai 2017-ben – Gyorsjelentés egy országos reprezentatív lakossági felmérés eredményeiből, Könyvtári figyelő, 64. évfolyam, 2018/1. szám, 45–60.
Tóth Máté: A 3–17 éves korosztály olvasási szokásai – egy országos reprezentatív felmérés eredményei, in Béres Judit (szerk.): A könyvtárhasználat és az információkeresés fejlesztése, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 2019, 261–316.
Závada Pál: Füstpamat és árvácskaárnyék, Holmi, 6. évfolyam, 1991/6. szám, 782–783.
Zentai Péter László: Az Olvasás Éve Magyarországon, Könyv és Nevelés, 4. évfolyam, 2002/2. szám, 14–17.
Jegyzetek
[1] A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár az EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” pályázatban vállalta, hogy két alkalommal – 2017-ben és 2019-ben – országos reprezentatív kutatást végez a hazai 3 és 18 év közötti lakosság olvasási és könyvtárhasználati szokásairól. http://www.azenkonyvtaram.hu/kiadvanyok
[2] Pompor Zoltán: Kötelező és ajánlott Lázár Ervin-mesék, -történetek. Napút-füzetek, 2013/72. szám, 36-38.
[3] Zentai Péter László: Az Olvasás Éve Magyarországon, Könyv és Nevelés, 4. évfolyam, 2002/2. szám, 14.
[4] A német olvasástársaság (Stiftung Lesen) 2010 óta évente országos reprezentatív felmérésben vizsgálja a lakosság olvasáshoz kapcsolódó attitűdjeit. Az eredmények összefoglalói megtekinthetők online ITT.
[5] Tóth Máté: A magyar lakosság olvasási és könyvtárhasználati szokásai 2017-ben. Gyorsjelentés egy országos reprezentatív lakossági felmérés eredményeiből, Könyvtári figyelő, 64. évfolyam, 2018/1. szám, 57.
[6] Uo.
[7] Tóth Máté: A 3–17 éves korosztály olvasási szokásai – egy országos reprezentatív felmérés eredményei, in Béres Judit (szerk.): A könyvtárhasználat és az információkeresés fejlesztése, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 2019, 291.
[8] Fenyő D. György: A tantervi szabályozás dilemmái és lehetőségei az irodalomtanításban, Iskolakultúra, 28. évfolyam, 2018/7. szám, 13.
[9] Kerettanterv, alsó tagozat, magyar nyelv és irodalom.
[10] Argejó Éva: Elsüllyed-e végleg Atlantisz? – interjú Gereben Ferenccel, KO. online kulturális magazin, 2021. 01. 09.
[11] Csépe Valéria az interjúban az alsó tagozatosok számára ráadásul Jókai Mór helyett ajánlja a Harry Pottert.
[12] G. Gödény Andrea: Kötelező/k(?) alsóban és álruhában. A házi olvasmányok feldolgozásának kérdései a közoktatás elemi szakaszában, Könyv és Nevelés, 19. évfolyam, 2017/4. szám, 27.
[13] Balázs Géza: Sok van mi kötelező – és csodálatos, E-nyelv.hu magazin, 2016/1.
[14] Gordon Győri János: Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány (Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában), Könyv és Nevelés, 11. évfolyam, 2009/2. szám, 31.
[15] Boldizsár Ildikó: ...volt ...Mese-figyelő Sün Balázstól Bab Berciig, in. uő, Mesepoétika, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004, 206.
[16] Komáromi Gabriella: Lázár Ervin élete és munkássága, Budapest, Osiris Kiadó, 2011, 287.
[17] Boldizsár: i. m., 208.
[18] Pompor Zoltán: A hétfejű szeretet. Lázár Ervin elbeszélő művészetéről, Budapest, Kiss József Könyvkiadó, 2008, 198.
[19] Komáromi: i. m., 284.
[20] Komáromi: i. m., 285.
[21] Esterházy Péter: Láz, ár, er, Wien. in uő: Az elefántcsonttoronyból, Budapest, Magvető Kiadó, 2007, 119.
[22] Závada Pál: Füstpamat és árvácskaárnyék, Holmi, 6. évfolyam, 1991/6. szám, 783.
[23] Uo.
[24] G. Gödény Andrea: i. m., 43.
[25] Kovács Márton rendezésében három epizód érhető el online (Bab Berci köve; Bab Berci és a tünkány vagy kicsoda; Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival)