A Grimm-testvérek Kinder- und Hausmärchen [Gyermek- és családi mesék] című gyűjteménye minden bizonnyal a legismertebb és leggyakrabban feldolgozott német könyv a világon.[1] Az első magyar nyelvű fordításra azonban viszonylag sokáig kellett várni: Nagy István csak 1861-ben jelentetett meg egy válogatást a mesékből Gyermek- és házi regék címmel. Ezt a késői megjelenést (hiszen a Grimm-gyűjtemény első kötete 1812-ben látott napvilágot) Lipócziné Csabai Sarolta[2] a korabeli magyar olvasók erős némettudásával magyarázza.
A későbbi magyar Grimm-mese-fordítások szinte kivétel nélkül átdolgozások. Közülük a két legismertebb Benedek Elek és Rónay György átirata. Az ő változataik töretlen népszerűségéről tanúskodik köteteik számtalan mai, újbóli kiadása.
Valójában a Grimm-mesék első újraértelmezői maguk a fivérek voltak, főleg Wilhelm, aki kiadásról kiadásra csiszolt a mesék nyelvezetén, illetve azok tartalmán is változtatott. Wilhelm a hosszú évtizedekig tartó többszörös módosító munka során néhol kihagyott a mesékből egyes elemeket, másutt, a polgári célközönség ízlésére hangolt narratívában finomított a szöveg stílusán vagy struktúráján, megint máshol éppen ellenkezőleg, „több vérrel és horrorral borzolta az olvasói kedélyeketˮ, néhány mesét pedig teljesen törölt a gyűjteményből.[3] Így született meg a Gyermek- és családi mesék 1857-es, a testvérek által véglegesnek tartott változata.
A gyűjtemény mind a kétszáz meséjének teljes fordítása azonban csupán 1989-től hozzáférhető a magyar olvasók számára, Adamik Lajos és Márton László tolmácsolásában
A fordítók az 1857-es, utolsó kiadás alapján dolgoztak.[4] Amint a Gyermek- és családi mesék utószavában kiemelik, céljuk elsősorban az eredeti szövegek hű közvetítése volt.[5] A fordítás „megpróbálja magyarul visszaadni a Grimm-testvérek nyelvi komplexitását, valamint stilisztikai jellegzetességeitˮ is.[6] Néhány mese így új címet kapott; ezek eltérnek a már korábban megszokottaktól. A magyar használatban meggyökeresedett nevek, mint például a Holle anyó, a Hófehérke, a Piroska vagy a Jancsi és Juliska a szöveghűként tételeződő fordításban archaikusabban hangzanak: Holle asszony, Hófejírke, Pirosbúbocska, Jánoska és Margitka.[7] Adamik és Márton kitűnő fordítómunkát végzett, Kálmán C. György azonban már az 1990-es években feltette a kérdést, hogy ezeket az elnevezéseket meg lehet-e szokni, valóban csak idő kérdése-e, hogy mikorra válnak közismertté és általánosan használatossá.[8] Leszögezhetjük, hogy az elmúlt több mint harminc évben, amióta olvassuk ezeket a szöveghű mesefordításokat, az újabb fordítások honosodása nem következett be.
Grimm-mesék posztmodern köntösben
Annak ellenére, hogy – vagy talán éppen azért, mert – ma már az összes Grimm-mese több változatának hiteles fordítása teljes egészében elérhető a magyar olvasóközönség számára, folyton születnek újabb és újabb, az eredeti változatokat újragondoló, átfogalmazó átdolgozások. Az adaptációk sorából kiemelkednek Mosonyi Aliz Grimm-átiratai. Mosonyi először a Pozsonyi Pagony „régi klasszikusok meséit, mai klasszikusok tolmácsolásában, mai klasszikus rajzaivalˮ[9] közlő mesekönyvsorozatában mesélt újra néhány jól ismert Grimm-mesét a maga módján: a Jancsi és Juliska Agócs Írisz illusztrációival 2007-ben, a Csipkerózsika Gyöngyösi Adrienn rajzaival 2007-ben, a Piroska és a farkas Molnár Jacqueline montázsaival 2008-ban látott napvilágot önálló kötetben. Később az írónő átdolgozott még néhány mesét, s ezeket a fönt említett hárommal együtt az Egyszer volt, ahogy még sose volt – tizenkét és fél Grimmmese[10] című gyűjteményben jelentette meg ugyanennél a kiadónál 2014-ben, Rofusz Kinga illusztrációival.
Mosonyi Alizt kortárs gyermekirodalmunk egyik legjelentősebb alakjának tekinthetjük.
Visy Beatrix szerint Mosonyi meséi a kezdetektől fogva a magyar (gyermek)irodalomnak ahhoz a ’70-es évekbeli fordulatához tartoznak, amelyek a hagyományos népmese átalakításával, dekonstrukciójával hozzák létre kortárs meseanyagukat.[11] Mosonyi fő érdeme, hogy egy új műfajt teremtett, az egyperces mese-prózavers zsánerét.[12] Ezek a meseminiatűrök[13] igazi gyöngyszemnek számítanak az eddig összegyűjtött több ezernyi mese között.[14]
Mosonyi a mese műfajának különleges transzformációjával kísérletezik. Kifordítja, megkerüli, megszegi a régi játékszabályokat, de csak oly mértékben, hogy azért a mese eredeti műfaja még felismerhető legyen. Szövegei tömörek, rövidek. A paradoxonok parádéja, finom nyelvi humor, szolid irónia és a hagyományos mesei értékrend felbomlása jellemzi őket. Az így kapott modern mese sokkal nyitottabb, befejezetlenebb, többértelműbb lesz; erejét a váratlan, a kiszámíthatatlan is fokozza.[15]
Visy Beatrix Örkény István egyperces novelláival[16] hozza összefüggésbe Mosonyi egyperces meséit a groteszk, abszurd jegyek, a nyelvi játék és a nyelvi sztereotípiák kiforgatása révén. Egy másik fontos intertext Visy szerint Esterházy Péter posztmodern szövegkorpusza. Ez a prózapoétikai rokonság az ismétlések, illetve variációs ismétlések révén mutatható ki, Mosonyi azonban másféle szövegközi diskurzust nyit, „archi-, hyper- és intertextusai (genette-i értelemben) a szó szerinti idézettel szemben (Esterházy) a célzás, a műfaji emlékezet és bizonyos (mese)poétikai eljárások mentén rajzolhatók megˮ.[17]
Mosonyi Grimm-átirataiban először az ötlik szemünkbe, hogyan változik meg az eredeti mesék szövete. Grimmék elringató, álomszerű beszéde, csodás, zenei szövegmozgása, ahogyan Rüdiger Steinlein jellemezte írásművészetüket,[18] élénkebbé válik az írónő betoldásai, részletes jellemzései nyomán, amelyekkel a kristálytiszta, feszes grimmi mondatokat gazdagítja.
Például A négy nagy tudományú fivér című eredeti Grimm-mesében a testvérek a négyfelé ágazó keresztútnál, mielőtt elválnának egymástól, egyszerűen megbeszélik, hogy négy év múlva ugyanitt találkoznak.[19] Mosonyi viszont ezt a jelenetet a következőképpen, a meseműfaj tömörségére metatextuálisan reflektáló, lakonikus, ironikus betoldással írja le: „[...] megbeszélték, hogy négy év múlva melyik nagy fa alatt fognak találkozni csütörtökön, azzal a viszontlátásra!ˮ.[20] Míg az eredeti A széttáncolt cipellők című mese Grimm-szövegéből pusztán arról értesülünk, hogy volt egyszer egy király, „annak meg tizenkét lánya, egyik szebb, mint a másikˮ,[21] addig az írónő humorosan túlírt, női csevegésre hajazó változatában többet is megtudunk a lányokról és szokásaikról:[22]
„Hogy azoknak mennyi csipkés harisnya, hímzett bugyogó, hajfodorító, pillabodorító, púder, parfüm, pirosító, lakk, csipesz, csat, pánt, miafene kellett! És akkor még a ruhák! És akkor még a cipők! Vagyis hogy inkább cipellők! Mert a királylányok nem ám cipőt hordanak, hanem cipellőt csakis!ˮ
Mosonyi Aliz elbeszélésmódjának egyik jellemzője a felsorolás és a meséken végigvonuló szekvenciális ismétlés, ami különleges ritmust kölcsönöz a szövegnek
Csipkerózsika-átiratában az öreg és gonosz tündér átka nem mondja ki, hogy a lány pont orsóval szúrja majd meg az ujját (mint az eredeti mesében),[23] ezért a király elrendeli, hogy mindenki hozza a palota udvarára „az összes szúrós holmitˮ, amit csak otthon talál: „a késeket, a villákat, az ollókat, a tűket, a varrótűket, a gombostűket, a kötőtűket, a kalaptűket, a kardokat, a horgokat, a kampókat, a körzőket és az orsókatˮ,[24] hogy aztán az egészet elássák egy nagy gödörbe.
Mosonyi a mai magyar szóhasználatot is beépíti a történeteibe. Ízes, életteli, erőteljes érzelmi töltetű szavakat használ, a szókészlet különböző rétegeiből válogatva. Ilyenek például a grasszál és a lepuffant vagy a fityfiritty; olyan – hangzóságukban is élvezetes – beszélt nyelvi kifejezések ezek, melyek egy klasszikus mesében szokatlannak tűnhetnek, és a meglepetés erejével hatnak az olvasóra.
Hasonló írói eljárást tapasztalunk a friss párbeszédeknél, az egyes hősök beszédmódjánál, ahol az írónő megcsillogtatja sajátos humorát is. A széttáncolt cipellők vén banyája ezekkel a szavakkal fordul a katonához: „[…] majd én megmondom neked, hogy tudsz utánajárni a kis bestiáknakˮ [tudniillik a királylányoknak]. A tengerimalacban az ifjú még egy nap haladékot kér, hogy kitalálja, hová is tudna elbújni, mire a királylány így nyelvel neki vissza: „[h]át csak tessék, gondolkozzál, már ahogy egy férfi gondolkozni tudˮ. Később a hallal sem valami udvarias. Mivel annak nem sikerült elbújtatnia az ifjút, az állat és a rátarti királylány közti szóváltás a következőképpen hangzik: „»Sajnálom, sajnálom« mondta a hal és elúszott. »Csak te ne nagyon sajnálkozzál, mert megfőzünk vacsorára« kiáltotta utána a királylány.ˮ[25]
Mosonyi „saját” Grimm-meséibe a modern élet elemeit is becsempészi. Hősei reggelente kávéznak, nagy élvezettel rádióznak, vagy éppen biciklivel közlekednek. Nála egyáltalán nincsenek „véres részletekˮ, egyik alakja sem jár pórul, nem büntetik, nem ölik meg őket.
A Hamupipőkében, példának okáért, a királyi cipész nem engedi, hogy a két gonosz mostohalány lábából a cipőpróbánál levágjanak egy darabot,[26] míg az eredeti mesében, amint ismeretes, ennél a jelenetnél kisebb „sebészi beavatkozásnakˮ[27] vagyunk szemtanúi. A mese átiratában a mostoha két lányának sem vájják ki a galambok a szemét a végén, holott az eredeti szövegben igen. A tengerimalacban sem várják meg a kérők, hogy lecsapják a fejüket, egyszerűen kereket oldanak. Grimméknél ellenben azoknak, akik nem tudnak úgy elrejtőzni a királylány elől, hogy az meg ne találja őket, „feje vétetik és karóra tűzetikˮ,[28] és a példák sorát még folytathatnánk.
Mosonyi Aliz az eredeti Grimm-mese epizódjain, szerkezetén, egyes részletein is változtat olykor. A legtöbb ilyen, a forrástól való eltérést talán a Hamupipőkében észleljük. Hamupipőke itt nem kéri az apjától, hogy törje le neki az első gallyat, amely útjában hazafelé a kalapjához csapódik. Így a mogyoróvesszőt sem ülteti el anyja sírjára, az ágból sem sarjad egy szép nagy fa. A fára sem száll le egy fehér madárka, aki teljesítené a lány minden kívánságát. A báli ruhák is más forrásból érkeznek, mint Grimméknél: Mosonyi meséjében valahonnan az égből előbb ezüst-, aztán arany-, majd gyémántdió potyog le, ezekből csomagolja ki Hamupipőke őket. (A magyar népmesékből lehet ismerős ez a diós motívum; ott általában a táltos füléből varázsolja elő a hős ezt a bűvös tárgyat.) Később a királyfi elől menekülve Hamupipőke nem rejtőzik el a galambdúcban, sem a körtefa ágai közt; és a cipellőjét ugyan a lépcsőn veszti el, mint az eredeti mesében, de Mosonyinál nem kenik be szurokkal a lépcsősort. Érdekes a Hamupipőke befejezése is, hiszen az írónő kiszól a meséből, saját véleményt fűz hozzá, az olvasóhoz kiszólva ellentmond a szereplőinek, összemossa a mesei fiktív világ és a szövegen kívüli valóság terét: „[a]z asszony meg a két lánya is meg volt híva [az esküvőre], de ők nem mentek el, ültek otthon és azt mondogatták, »Nincs igazság, nincs igazság«. Pedig hát, ugye hogy van.ˮ[29]
Piroska mint univerzális ikon
Sandra L. Beckett egész kötetet szentelt annak tanulmányozására, hogy a kortárs szerzők milyen előszeretettel írják át Piroska és a farkas klasszikus történetét, (poszt)modern esztétikával dúsítva, megcsavarva az eredeti szövegverziót. A felnőttirodalom posztmodern tendenciái kihatnak a gyermekirodalomra is; így számos, gyerekeknek szóló újraértelmezés is meglehetősen összetett narratív struktúrát és technikát alkalmaz. Ezt a posztmodern diskurzust nemcsak a Piroskában, hanem Mosonyi Aliz más, újra elmesélt Grimm-történetében is megfigyelhetjük.
Piroska története valószínűleg a legnépszerűbb és a legtöbbször újramesélt história a világon; az olvasók minden korosztályának leköti a figyelmét, és foglalkoztatja a fantáziáját. Beckett szerint[30] Piroska univerzális ikon, meséjének „revíziójaˮ nemzetközi jelenség a kortárs irodalmi színtéren.
Nemcsak az írókat érdeklik a Piroska és a farkas figurái, hanem a képzőművészeket is. Erre a témára a meséhez készült illusztrációk mellett sokszor önálló műalkotások is születnek. Például a két mesehős megjelenik Anna Szilivoncsik és Nicoletta Ceccoli festményein vagy Hazel Terry autonóm grafikai lapjain. Utóbbi számára Piroska alakja, de főleg a farkasé, igazi szenvedélyt és szűnni nem akaró inspirációt jelent. Jean Ache a mesét pedig képregény formájában, világhírű festőművészek (Giorgio de Chirico, Joan Miró, Henri Rousseau, Pablo Picasso, Bernard Buffet, Fernand Léger és Piet Mondrian) stílusában örökítette meg.
Lehet, hogy Piroska univerzális ikonná vált, ám emellett azt is tapasztaljuk, hogy a farkas mindinkább előtérbe kerül a mese különböző feldolgozásaiban. A hatalmas, gonosz farkas sztereotípiája lassan kezd megváltozni a modern gyermekirodalomban; figurája egyre árnyaltabb és összetettebb lesz.[31]
Mosonyi Aliz farkasának például különös szokása van: szeret női ruhába öltözni. Molnár Jacqueline kollázsán a nagymama csipkés ruhájában, fején rózsaszín kalappal, négy lábán magas sarkú cipőben, boldogan illegeti magát a tükör előtt. A farkas éppen annyira élvezi az öltözködést és a szépítkezést,[32] mint Quentin Blake ordasa a Roald Dahl Revolting Rhymes [Lázadó rímek] (1982) című versesmese-átirataihoz készült rajzon.[33]
Ezen a Molnár-illusztráción az elnyelt nagymama is látható, mégpedig a farkas gyomrának keresztmetszetében. A nagymama hasonló képi megjelenítése a kortárs képzőművészek számára szinte szabállyá vált. Az állat bendőjében ábrázolt öregasszony (a farkas gyomrának „tartalmaˮ olykor Piroska is lehet, vagy akár mindketten) megjelenik például Alan Dalby, Rose Alexandra Forshall, Daniel Montero Galán, Julia Grigorieva, Petr Horáček, Marjolaine Leray, Micao, Inge Nouws, Miguel Tanco, Paloma Valdivia, Hazel Terry illusztrációin is. Katherine Quinn grafikáján a farkas ráadásul elégedetten böfög is a finom falat után; az emésztés komikus-félelmetes állati hangját az új-zélandi művésznő képregényes eszközzel jeleníti meg: a farkas szájából buborék virít, „[b]urp!ˮ [angolul a böfögés hangutánzó szava] felirattal.
Hazai színtéren Baranyai (b) András illusztrálta még ezt a témát a Csimota kiadó gondozta, a klasszikus mesék között Piroska és a farkas történetét is többszörösen újramondó, szöveg nélküli képeskönyv sorozat egyik kötetében. Baranyai mellett Balogh Andrea, Kárpáti Tibor, Rutkai Bori és Takács Mari mesélte el a maga módján, csupán képek közvetítésével Perraultnak ezt a híres meséjét. Eredetileg a Bolognai Nemzetközi Könyvvásáron mutatkozott be a médium hazai meghonosulását is nagyban elősegítő öt silent book.
Rofusz Kinga az Egyszer volt, ahogy még sose volt…-ban, ebben a „kivételesen színvonalas művészeti albumbanˮ[34] ezt a jelenetet finomabban ábrázolja.
Az egész oldalas illusztrációt egy virágmintás hálóing tölti ki (ebből is csak a gallér és a gomboláspánt látszik), a kép közepén pedig, egy szürkésbarna oválisban (ez jelképezi a farkas gyomrát) a nagymama és Piroska állnak.
Az egész meséskönyvre jellemző egyébként ez a komor színvilág; emellett Rofusz csak némi sárgát, kéket és pirosat használ. Kissé szürreális, „álomszerűˮ illusztrációi/festményei (hiszen fehér alapra, akrillal készíti őket) Ofra Amit izraeli illusztrátor művészi világát idézik fel bennünk. Az ezt megelőző illusztráción pedig maga a farkas is megjelenik; inkább impozáns és titokzatos, mintsem ijesztő. A hatalmas állat szinte elfoglalja a könyv teljes bal oldalát, egy óriási, puha felhőre emlékeztet leginkább, a levelek nélküli, piros fák fölé magaslik, a könyv szemközti, jobb oldaláról közelít felé a piros svájci sapkás kislány, mit sem sejtve, egy kék lepkét követve.[35]
A piros szín különben (amely a mese szövegében eleve adott) sok művészt megihletett a Piroska illusztrálásakor. Fekete-fehér grafikáikon[36] vagy a kevés színnel készült rajzokon piros részletek láthatók. Ilyen hangsúlyokat használt már a múlt század elején Margaret Ely Webb például vagy Arthur Rackham, de kortársaink is élnek ezzel a lehetőséggel, mint, mondjuk, Joanna (Asia) Concejo, Edward Gorey, Raúl Guridi, Divica Landrová, Marjolaine Leray, Micao, Arzu Selvitop Özkan és Adolfo Serra.
Annál a jelenetnél, mikor a farkas már az ágyba bújva várja Piroskát, az ordast általában hálóingben és hálósapkában ábrázolják. Már Ludwig Emil Grimm (1825) is így mutatta be a farkast, majd Gustave Doré is a metszetén (1862), jóllehet ő Perrault meseátdolgozását illusztrálta. A mai alkotók sem mondanak le erről az általánosan elfogadott reprezentációról, viszont mindig hozzáadnak valami sajátos, nem ritkán szellemes ötletet. Például Emilia Dziubak farkasa (2014) nemcsak hogy egy termetes főkötőt illesztett a fejére, melyet egészen a szeméig húzott le, hanem mancsába vette a nagymama kötését is! Scott Gustafson farkasa (2019) a hálóingére vállkendőt kanyarított, orrára pedig szemüveget biggyesztett – utóbbi részletet más illusztrátoroknál is megfigyelhetjük,[37] akárcsak a patchwork[38] takarót, amellyel az amerikai művész „lefedteˮ a nagymama ágyát. S amíg Trina Schart Hyman farkasa (1983) kendővel köti be a fejét, addig Mireille Levert toportyánja (2009) a hálóinghez nem női, hanem férfi hálósapkát ölt.
Amint láttuk, Mosonyi Piroskájában a farkas nem hálóingbe bújik, hanem a nagymama csipkeruhájába, fejébe pedig egy rózsaszín kalapot nyom; a magas sarkú cipőt azért az ágyban később leveti. Mellső mancsain most fehér kesztyű díszeleg; ez az elképzelés Molnár Jacqueline fantáziáját dicséri, a szöveg nem tesz róla említést. A híres párbeszéd az állat és a kislány közt pedig így folyik:[39]
„»De furcsa! Miért fekszel az ágyban ruhástól?«, kérdezte [Piroska], a farkas meg azt mondta, »Hogy szép legyek!« »És miért van rajtad a kalapod?« »Hogy még szebb legyek«, mondta a farkas, és jól a pofájába húzta a kalapját. De a füle kilógott a kalap alól, és Piroska meglátta. »De furcsa! Miért ilyen szőrös a nagymama füle? És milyen nagy! Miért ilyen nagy a füled, nagymama?« »Hogy jobban halljalak!«, mondta erre a farkas, és gyorsan begyömöszölte a fülét a kalap alá. De akkor meg a szeme látszott ki. »De furcsa! Milyen nagy lett a nagymama szeme«, gondolta Piroska. »Miért ilyen nagy a szemed?«, kérdezte. »Hogy jobban lássalak!«, mondta a farkas, és gyorsan eltakarta a szemét a kalappal, de akkor meg a szája látszott ki.”
Ez a jelenet Carl Offterdinger XIX. század végi illusztrációját juttatja eszünkbe: a farkas bedugta az orrát a takaró alá, csak a szeme látszik ki, aggodalmas tekintettel pislog Piroskára, sikerült-e vajon eléggé elrejteni a farkastermészetét előle.
A jóllakott ordast (miután lenyelte a nagymamát és Piroskát) a képzőművészek általában kidomborodó pocakkal, ágyban fekve ábrázolják. James Marshall viszont (1993) a farkast ehelyett fotelba ülteti, itt durmol elégedetten. Egy vicces részletre is fölfigyelhetünk az illusztráción: lábánál egy nyitott, „mentolos cukorka ebéd utánraˮ-feliratos bádogdoboz hever, a vadállat ürítette ki a kiadós étkezés után.
Ritkábban ábrázolják viszont azt az epizódot, amikor a farkas fölfalja áldozatait. A nagymama bekapásának pillanatát például Katherine Quinn, Célia Chauffrey, Federica Ubaldo vagy Marija Vuletić örökítette meg; Piroskát a farkas állkapcsában[40] többek között Claudine Gévry, Pilar Roca, Doron Sohari és Paloma Valdivia rajzolta le.
Mosonyi meseváltozatában a kislány, amikor nagyanyjával együtt megmenekül a farkas gyomrából, ebből „a büdös sötétbőlˮ, nem engedi a vadásznak, hogy lepuffantsa az állatot. Inkább azt ajánlja, hogy varrják kisebbre a farkas bendőjét, akkor majd nem lesz mindig éhes.
A nagymama rögtön neki is lát szabni-varrni, még „egy szép kis hímzéstˮ is odakanyarít az ordas hasára. Amikor az fölébred, köszönés nélkül eliszkol az ablakon át, a nagymama legszebb ruhájában és legjobb kalapjában.[41] Ilyen befejezés után természetesen Mosonyi kihagyja a másik farkasról szóló függeléket,[42] amely az eredeti mesét zárja.
Mi történik az intermediális térben?
Pethő Ágnes szerint a „szövegˮ (mindenféle szöveg) igen sokszínű és bizarr kombinációkból álló formáció, amely nem rögzített, hanem töredékes, vagy legalábbis ily módon érzékelt, s amely folytonos változásban levő „alakulatnak” tekinthető. Az intermedialitást értelmezhetjük úgy is mint konkrét szövegek egymásra találását (például a film és irodalmi mű esetében), de a közlési csatornák szintjén tapasztalható összeszövődésekre is gondolhatunk (például a kép és a szöveg viszonylatában), melyeket a jelentéstelítő médiumköziségében ragadhatunk meg.[43] Ahogy Smiljana Narančić Kovač[44] hangsúlyozza, a jól sikerült és észszerű illusztráció az illusztrált könyvekben a verbálist kiegészítő vizualitás szintjén hozzátesz a narratív jelentéshez, és a szövegegész elválaszthatatlan összetevőjévé válik.
Sok kortárs (gyerek)könyvillusztrátor egyformán fontosnak tartja mind a szöveget, mind az illusztrációt; amellett érvelve, hogy az illusztrációnak nemcsak kísérőgrafikának kell lennie, hanem a rajznak választ kell adnia az író által felkínált történetre is. Így az illusztráció kiegészíti az irodalmi szöveget, jelentéstöbbletet ad hozzá.
Az illusztrált könyvek két különböző médiumának ilyen sajátos „párbeszédébőlˮ fakad az a „többletˮ, amely segít értelmezni a művet, valamint megérteni a verbális és a vizuális reprezentáció kapcsolatát.
Általánosan elterjedt vélemény, hogy a Jancsi és Juliska gonosz boszorkányának háza csupa mézeskalácsból készült. A házikó klasszikus ábrázolásai kétségtelenül nagyban hozzájárultak ehhez a fölfogáshoz. Például Hermann Vogel, Otto Kubel, Fritz Kredel és még sokan mások is így rajzolták le. De az eredeti mesében a falai valójában kenyérből vannak, a teteje kalácsból, az ablaka pedig csillogó cukorból.[45] Mosonyi Aliz újraértelmezésében az eredeti mese házleírását követi; Agócs Írisz akvarellje szintén: a képen a boszorkány háza egyáltalán nem túldíszített (ahogyan az illusztrátorok általában ábrázolják) – inkább egy nagy kerek muffinnak tűnik; a tetőt és a kéményt részben fehér cukormáz fedi, az eresz alatt pedig csak egy bonbonokból készült füzér lóg.[46]
A kemencés epizódnál azonban Mosonyi szövege eltér az eredetitől. A Grimm-mesében ugyanis a boszorkány, hogy megmutassa, elég nagy a kemence nyílása ahhoz, hogy maga is beférjen, odabiceg, és bedugja a fejét. Margitka pedig jól megtaszítja, úgyhogy a vénség mélyen a kemencébe bucskázik. A kislány ezután gyorsan rácsukja a vasajtót, és be is reteszeli.[47] Mosonyi változatában viszont a boszorkány azt mutatja meg, hogyan kell a sütőlapátra ráülni. Az ehhez a szövegszegmenshez készült illusztráción a banya már a sütőlapáton ül, Juliska épp a tűzbe készül lökni, amiben segít neki a vénasszony macskája is.[48] A macskát természetesen Agócs Írisz vezeti be a történetbe, a szövegben sehol sem esik róla szó, mint ahogy arról sem, hogy az ártatlan gyerekek pártjára állt volna.
Rofusz Kinga az Egyszer volt, ahogy még sose volt... című kötetben szintén megfestette a Jancsi és Juliskából ezt az imént említett jelenetet. A boszorkány a sütőlapáton ül nála is, Juliska a könyv bal széle felé tolja (az illusztráció kétoldalas), a másik, szemközti oldalon, fönn pedig egy kalitka függ, ahonnan egy madár repül a könyv jobb széle felé. Az ellentétes mozgások és a madár kiengedése minden bizonnyal a testvérpár éppen megszerzett szabadságára utal.[49] Vélelmezhetjük, hogy az illusztrátor olvasta az eredeti mesét, mert a Grimm- testvéreknél van egy hasonlat, amely szerint Jánoska úgy szökkent ki az ólból, „mint madár a kalitkából, ha fölpattan az ajtóˮ.[50] Mosonyi ezt a mondatot kihagyja.
A kortárs meseillusztrációk gyakran tele vannak különféle asszociációkkal és apró részletekkel (a szöveg ezekről nem tesz említést), amelyek gondolkodásra késztetik az olvasót-nézőt, ugyanakkor a mesei hagyomány prominens szövegeit egymáshoz kapcsolva, intertextuális utalásokkal afféle „tündérmesehálótˮ[51] körvonalaznak. Például Edward Gorey[52] rajzán Piroskát látjuk, a nagymamához készülődik éppen, a fogasról leakasztja csuklyás köpenyét; majd egy kis székre esik a pillantásunk: a háromlábún egy baba ül (minden bizonnyal a kislány játékszere), amelyben a csizmás kandúrt ismerhetjük fel.
Örök mesék valóban
Mosonyi Aliz Egyszer volt, ahogy még sose volt... című gyűjteményének jól átgondolt szerkezete van. A szerző első meseként, talán nem véletlenül, Az aranykulcsot választotta, amely Grimméknél az utolsó helyen áll. A várakozás pillanatából, hogy a fiú végre nyissa ki a vasládikát, tudjuk meg valahára, micsoda drágalátos holmik vannak benne (talán éppen újabb, szép történetek), a Grimm testvérek meséik állandóságáról, múlhatatlanságáról szóló rejtett üzenetét olvashatjuk ki. És ahol a német elbeszélők abbahagyták, ott folytatja a magyar író. Az eredeti mese tündérmesei múltba révedő s az évszakot meghatározó első mondatát, hogy egyszer télvíz idején, „amikor mindent vastagon borított a hó...ˮ,[53] Mosonyi rokonsági relációk ritmikus felsorolásával egészíti ki,[54] melyeket bűvös hét alkalommal sző majd bele a rövid mese mondataiba, múlt- és jövőbeli mesemondók láncolatára is utalva. A meséje így kezdődik:
„Volt egyszer egy olyan tél, hogy csak hullott, hullott a hó, már akkora hó volt, hogy olyat még senki se látott, se az apám, se az anyám, se a nagyapám, se a nagyanyám, a dédapám se, a dédanyám se, az ükapám se, az ükanyám se, én se, te se.”
A gyűjtemény utolsó meséje a Hófehérke (ez a könyv címében említett fél mese), melyet Mosonyi úgy mesél el, hogy tulajdonképpen nem mondja el.[55] A mese néhány soros szövege Rofusz Kinga kétoldalas illusztrációjába van belekomponálva.[56] Az illusztrátor hét különböző méretű és stílusú széket festett a szürreális tájba (a kőlapos padlóból különös fák nőnek ki, a szoba falán pedig, akárha égbolt lenne, a telihold hatalmas tányérja ragyog). A földön hevernek a mese fő tartozékai: egy korona és egy kézitükör, míg a középső szék ülőkéjén egy piros almát látunk – az előtérben elhelyezkedő zsámolyon pedig egy csésze forró kávé gőzölög.
Ez a rövid szöveg az első mesével együtt tökéletes keretet képez. Egyrészt a rokonságnevek ritmikus felsorolása köti össze őket, másrészt a Hófehérkéhez és Az aranykulcshoz készült illusztráció vizuálisan is kapcsolódik egymáshoz. Utóbbin ugyanis egy jókora kulcslyuk uralja a képmezőt;[57] ezen át pontosan olyan furcsa fákra láthatunk rá, mint amilyenek a kötet utolsó illusztrációján is megjelennek. A titokzatos nyílás mágnesként vonzza magához a néző tekintetét, és a mesebeli fiúval együtt (aki az egyik fa ágára kötött kötélbe kapaszkodik) beszippant bennünket a túloldali mesevilágba.
Összefoglalás
„Minden száj a maga módján mesélˮ – áll az Egyszer volt, ahogy még sose volt... hátsó borítóján a Grimm testvérektől kölcsönzött gondolat. Jacob és Wilhelm Grimm a Gyermek- és családi mesék második kiadásának előszavában csak azok ellen az úgynevezett átdolgozások ellen emelik fel hangjukat, amelyek szépíteni és költészetileg finomítani akarnak a meséken, de nem azok szabad értelmezése ellen, amelyek nyomán teljesen a korszakhoz kötődő, önálló művek születnek; mert ki szeretne gátat szabni a költészetnek? – teszik fel végül a kérdést.[58]
Mosonyi Aliz reinterpretációi, mint láttuk, merőben eltérnek a kanonizált, eredeti Grimm-történetektől. Az írónő minden újra elmesélt Grimm-meséje inkább egyfajta adaptációként, különálló műként fogható föl. Minden bizonnyal az az olvasó élvezheti a legjobban ezeket az átdolgozásokat, aki jól ismeri az eredeti meséket is. Egyelőre ezek a változatok egymás mellett léteznek, és hogy az újraértelmezések maradandó értéket képviselnek-e, illetve a magyar kánon részévé válnak-e, azt majd az idő dönti el.
Ami a Grimm-mesék vizuális újraértelmezését illeti, az említett képzőművészek a maguk felismerhető vizuális nyelvén interpretálják Mosonyi történeteit. A szöveges anyag tartalmát úgy mutatják be, hogy az illusztrációk nemcsak megfelelnek a szövegnek, hanem azt még külön föl is erősítik, ki is egészítik, át is írják.
Ha minden száj a maga módján mesél, akkor – tegyük hozzá – minden kéz a maga módján rajzol. Tehát bizton megállapíthatjuk: az örök Grimm-mesék múlhatatlan inspirációt jelentenek mind az íróknak, mind az illusztrátoroknak.
Utasi Anikó
Szépirodalmi hivatkozások
Dahl, Roald. Revolting Rhymes. Illusztr. Quentin Blake. London: Jonathan Cape, 1982.
Dziubak, Emilia. Le Petit Chaperon rouge. Paris: Éditions Fleurus, 2014.
Grimm, Jacob – Wilhelm Grimm. Kinder- und Hausmärchen, 2. Auflage, 3 Bände, Berlin: Verlag Reimer, 1819, 1822. https://orka.bibliothek.uni-kassel.de/viewer/image/1433243665004_2/7/
Grimm. Gyermek- és házi regék, I–II. Ford. Nagy István. Pest: Engel és M. (Lauffer), 1861.
Grimm. Grimm testvérek összegyűjtött meséi. Ford. Benedek Elek. Budapest: Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, 1914. http://mek.oszk.hu/10100/10149/10149.htm
Grimm. Grimm legszebb meséi. Negyedik kiadás. Átd. Rónay György. Szerk. Varga Tamásné. Illusztr. Róna Emmy. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1963.
Grimm, Jacob – Wilhelm Grimm. Gyermek- és családi mesék. Negyedik kiadás. Ford. Adamik Lajos – Márton László. Illusztr. Ludwig Richter. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 2005.
Grimm. The Original Folk and Fairy Tales of the Brothers Grimm: The Complete First Edition. Ford. Jack Zipes. Illusztr. Dezső Andrea. Princeton, Oxford: Princeton University Press, 2014.
Donelly, James – Edward Gorey. Three Classic Children's Stories: Little Red Riding Hood, Jack the Giant-Killer, and Rumpelstiltskin. Portland: Pomegranate, 2010.
Gustafson, Scott. Little Red Riding Hood [olajfestmény], 2019. https://www.scottgustafson.com/little-red-riding-hood
Levert, Mireille. Le Petit Chaperon rouge. Montréal: Éditions Imagine, 2009.
Marshall, James. Red Riding Hood. New York: Puffin Books, 1993.
Montresor, Beni. Little Red Riding Hood. The original story by Charles Perrault. Intr. Luciano Pavarotti. New York: Doubleday, 1991.
Mosonyi Aliz. Szekrénymesék. Illusztr. Háy Ágnes. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1985.
Mosonyi Aliz. Boltosmesék. Illusztr. Pintér József. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1997.
Mosonyi Aliz. Csipkerózsika. Illusztr. Gyöngyösi Adrienn. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2007.
Mosonyi Aliz. Jancsi és Juliska. Illusztr. Agócs Írisz. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2007.
Mosonyi Aliz. Piroska és a farkas. Illusztr. Molnár Jacqueline. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2008.
Mosonyi Aliz. Egyszer volt, ahogy még sose volt – tizenkét és fél Grimm mese. Illusztr. Rofusz Kinga. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2014.
Örkény István. Egyperces novellák. Illusztr. Réber László. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1968.
Schart Hyman, Trina. Little Red Riding Hood. New York: Holiday House, 1983.
Quinn, Katherine. Little Red. 2018. https://www.katherinequinn.nz/little-red
Woollvin, Bethan. Little Red. Atlanta: Peachtree Publishers, 2016.
Szakirodalmi hivatkozások
Adamik Lajos – Márton László. „Utószóˮ. Gyermek- és családi mesék (negyedik kiadás). Ford. Adamik Lajos – Márton László. Illusztr. Ludwig Richter. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 2005.
Adamik Lajos – Márton László. „Az ismeretlen ötven árnyalataˮ (A Gyermek- és családi mesék kirostált darabjai). Grimm. Az oroszlán és a béka (Ismeretlen Grimm mesék). Ford. Adamik Lajos – Márton László. Budapest: Kalligram, 2016.
Bacchilega, Cristina. „Tündérmeseháló és a rácsodálkozás politikája”. Ford. Kérchy Anna. Helikon 67.4 (2021): 561–577.
Bán Zoltán András. „Mosonyi Aliz: Boltosmesék.” Magyar Narancs 31.07 (2019) https://magyarnarancs.hu/konyv/mosonyi-aliz-boltosmesek-118058
Beckett, Sandra L. Recycling Red Riding Hood. New York – London: Routledge, 2002.
Beckett, Sandra L. Red Riding Hood for All Ages: A Fairy-tale Icon in Cross-cultural Contexts. Detroit: Wayne State University Press, 2008.
Boldizsár Ildikó. „Egyszer bolt, hol nem bolt... (Mosonyi Aliz: Boltosmesék)ˮ. Holmi 10.5 (1998): 734–736.
Kálmán C. György. „A nagy Grimmˮ. Beszélő Online 7.13 (1995): 33–34. http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-nagy-grimm
Lipócziné Csabai Sarolta. „Magyar-német filológiai kapcsolatok a Grimm-fivérek tevékenységének hatása tükrébenˮ. GRADUS 1.1 (2014): 48–55. Kecskemét: Kecskeméti Főiskola.
Márton László. A Grimm-testvérek meséiről (német nyelven írt szövegét a szerző fordította le magyarra). Budapest: Goethe-Institut, 2013.
Nagy Ilona. „A Grimm testvérek mesegyűjteményéről.ˮ Ethno-lore. Az MTA Néprajzi Kutatóintézete Évkönyve. 24 (2007): 3–50.
Narančić Kovač, Smiljana. „The Status of Illustrations in Croatian Translations of Children’s Classics.ˮ Umjetnost riječi 63.3–4 (2019): 211–230.
Pethő Ágnes „Szövegek a médiumok »között« (Előszó)ˮ. In Pethő Ágnes (szerk.). Képátvitelek. Tanulmányok az intermedialitás tárgyköréből. Kolozsvár: Scientia Kiadó, 2002. 7–13.
Révész Emese. „Más-képek tündérekről és szörnyekről (Újabb gyermekkönyveink illusztrációiról)ˮ. Bárka Online, 2015. február 6. http://www.barkaonline.hu/papirhajo/4501-ujabb-gyermekkonyveink-illusztracioirol
Utasi Anikó [Анико Ч. Уташи]. „Црвенкапа и слатка мала вучица (лик вука у савременим књигама за децу)ˮ. Детињство/Childhood 45.3 (2019): 12–21.
Visy Beatrix. „Mese, mese, mátka – a Mosonyimesék működésének tágabb horizontja (Mosonyi Aliz: Magyarmesék)ˮ. Holmi 24.2 (2012): 249–254.
Jegyzetek
[1] A tanulmányt eredetileg horvát nyelven írtam. Bijaše jednom, kako nikad prije nije bilo (Tekstualna i vizualna reinterpretacija Grimmovih priča – bajke Aliz Mosonyi s ilustracijama suvremenih mađarskih umjetnica) címmel a Libri & Liberiben jelent meg: 2021, 10 (2). Jelen szöveg ennek a tanulmánynak átdolgozott és rövidített változata.
[2] Lipócziné, 2014: 53.
[3] Ma már ezek a kirostált darabok magyarul is olvashatók Adamik Lajos és Márton László fordításában, Az oroszlán és a béka – Ismeretlen Grimm mesék című kötetben (Kalligram, 2016).
[4] A fordítók általában ezt a kiadást veszik alapul. Érdekes megjegyezni azonban, hogy például Jack Zipes angol nyelvű fordítását (Grimm, 2014) szándékosan az első, 1812-es és 1815-ös német publikáció alapján készítette, mert szerinte a mesék korai verziói sokkal érdekesebbek azok későbbi változatainál.
[5] Adamik–Márton, 2005: 665. Később a fordítók a kötet 2009-ben megjelent, átdolgozott és kibővített kiadásában a tíz gyermeklegendát is hozzáadták a mesékhez.
[6] Márton, 2013. np.
[7] A fordítók úgy gondolják, hogy ezek a nevek jobban megfelelnek a német eredetinek, a Frau Holle, a Sneewittchen, a Rotkӓppchen és a Hӓnsel und Gretel neveknek. (Adamik–Márton, 2005: 666).
[8] Kálmán C. György, 1995.
[9] A Pagony a mesesorozatát „régi klasszikusok meséivel, egy mai klasszikus tolmácsolásában, leendő klasszikusok rajzaival” jelszóval indította útjára – amint ezt a kiadások hátsó borítóján olvashatjuk.
[10] A gyűjtemény a következő meséket tartalmazza, az előfordulás sorrendjében: Az aranykulcs; A négy nagy tudományú testvér; A széttáncolt cipellők; A tengerimalac; A brémai muzsikusok; A halász meg a felesége; Holle anyó; A suszter manói; Jancsi és Juliska; Csipkerózsika; Piroska és a farkas; Hamupipőke; Hófehérke.
[11] Visy, 2012: 250.
[12] Bán, 2019.
[13] Például a Szekrénymesék (1985) és a Boltosmesék (1997).
[14] Boldizsár, 1998: 736.
[15] Visy, 2012: 250.
[16] Örkény–Réber, 1968.
[17] Visy, 2012: 252–254.
[18] 1993, idézi Nagy, 2007: 38.
[19] Grimm, 2005: 476.
[20] A négy nagy tudományú testvér, Mosonyi–Rofusz, 2014: 8.
[21] Grimm, 2005: 489.
[22] A széttáncolt cipellők, Mosonyi–Rofusz, 2014: 17.
[23] Csipkerózsika, Grimm, 2005: 206.
[24] Mosonyi–Rofusz, 2014: 79.
[25] Mosonyi–Rofusz, 2014: 20, 29, 32.
[26] Mosonyi–Rofusz, 2014: 104.
[27] Grimméknél az idősebb mostohatestvér, mivel nem jött fel a lábára a cipő, levágta a nagylábujját, a fiatalabb pedig egy darabot a sarkából kanyarított ki, hogy beleférjen a lába a cipellőbe. Hamupipőke, Grimm, 2005: 109.
[28] A tengerimalac, Grimm, 2005: 623.
[29] Mosonyi–Rofusz, 2014: 104.
[30] Beckett, 2008: 1, 8.
[31] Utasi, 2019.
[32] Bethan Woollvinnál, a fiatal nagy-britanniai illusztrátornál a farkas még a száját is kirúzsozta pirosra. Ezzel a Little Red [Piroska és a farkas] (2016) című képeskönyvével a Macmillan Children’s Book Competition győztese lett egyébként.
[33] Blake példáját Beckett is említi, 2002: 125–126.
[34] Révész Emese, 2015.
[35] Mosonyi–Rofusz, 2014: 90–91.
[36] A kizárólag fekete-fehér illusztrációk aktualitásáról tanúskodnak a Tomislav Tomićéi és a Maurice Sendakéi. Kiváló művészekről lévén szó, mindkettejüknek mesterien sikerült a Grimm-meséket a vizualitás nyelvén megszólaltatni színek nélkül is.
[37] Például Marta Altés, Ofra Amit, Nicoletta Ceccoli, Elisabetta Decontardi, Dubravka Kolanović, Werner Klemke illusztrációin. De már Arthur Rackham is a nagymama cvikkerével az orrán ábrázolta a farkast.
[38] Példának okáért Glòria Falcón, Edward Gorey, Molnár Jacqueline, Trina Schart Hyman illusztrációin.
[39] Mosonyi–Molnár, 2008: 14–15.
[40] Piroska felfalásának legmegdöbbentőbb és legprovokatívabb ábrázolása talán Beni Montresoré (1991) – a történet Perrault-féle változatának vizuális (re)interpretációjában a farkas egy öltönyös-nyakkendős-félcilinderes városi úriember; később, klasszikus módon, hálóingben és hálósapkában látjuk, amint az ágyban fekszik, és a szájába tömi Piroska fejét; a kislány teste a farkas két mancsa között lóg le, karját pedig tehetetlenül felemeli.
[41] Mosonyi–Molnár, 2008: 23–25.
[42] A Piroska és a farkas ugyanis Grimméknél egy hozzáadott miniatűr mesével ér véget. Itt föltűnik „egy másik farkasˮ, de nem sikerül neki letérítenie a kislányt az útról, amikor megint sütményt vitt nagyanyónak. Azután ők ketten belefullasztják a ház körül ólálkodó ordast a hurkalébe (Grimm, 2005: 124).
[43] Pethő, 2002: 7–8.
[44] Smiljana Narančić Kovač, 2019: 212.
[45] Jánoska és Margitka, Grimm, 2005: 77.
[46] Mosonyi–Agócs, 2007: 15.
[47] Jánoska és Margitka, Grimm, 2005: 78.
[48] Jancsi és Juliska, Mosonyi–Agócs, 2007: 21.
[49] Mosonyi–Rofusz, 2014: 72–73.
[50] Jánoska és Margitka, Grimm, 2005: 79.
[51] Bacchilega, Cristina. „Tündérmeseháló és a rácsodálkozás politikája”. Ford. Kérchy Anna. Helikon 67.4 (2021): 561–577.
[52] Donelly–Gorey, 2010.
[53] Az aranykulcs, Grimm, 2005: 658.
[54] Mosonyi–Rofusz, 2014: 5–7.
[55] A mese így hangzik: „Volt egyszer egy világszép kis királylány, úgy hívták, Hófehérke. Hogy aztán abból a nagy világszépségből mennyi, de mennyi baj lett, azt tudja más is, nemcsak én. Az ükapád elmesélte a dédapádnak, az ükanyád a dédanyádnak, a dédanyád a nagyapádnak, a dédapád a nagyanyádnak, a nagyanyád az anyádnak, a nagyapád az apádnak. Vagy lehet, hogy nem is úgy volt, hanem az ükapád mesélte a dédanyádnak, az ükanyád a dédapádnak, a dédapád a nagyapádnak, a dédanyád a nagyanyádnak, a nagyanyád az apádnak, a nagyapád az anyádnak. Ők meg majd elmesélik neked. Csak várjálˮ (Mosonyi–Rofusz. 2014: 106).
[56] Mosonyi–Rofusz, 2014: 106–107.
[57] Mosonyi–Rofusz, 2014: 6.
[58] Grimm, 1819: XIX.