*
Minden jel arra mutat, hogy bármely rendszer (legyen az elnyomó vagy támogató társadalmi forma) egyetért abban: az irodalmi művek (s egyáltalán a történetek) hatást gyakorolnak a befogadó jellemére, életfelfogására, világképére. A didaxis ily módon hamar belophatja magát abba az esztétikai szférába, melyben eredendően nincs helye; megpróbálja az irodalmat segítségül hívni pedagógiai üzenetek közvetítésére, rosszabb esetben szolgájává tenni saját céljai elérése érdekében.
Írásomban arra keresem a választ, hogyan jelenik meg a magyarországi szocializmus ideológiája a korszak ifjúsági lányregényeiben, miként képes párbeszédet folytatni egymással a hatalmi intenció és az irodalmi invenció, egyáltalán képes-e még önmagát irodalmi alkotásként aposztrofálni az a mű, mely eleget tesz a szocialista rendszer esztétikát átpolitizáló elvárásainak.
Tanulmányomban e szerteágazó téma egy kis, ám annál fontosabb szeletét mutatom be. Arra kérdezek rá, hogy Szabó Magda máig igen olvasott és kedvelt ifjúsági regényeiben az odaképzelt olvasó(lány)nak felkínált – a fiktív figurákkal való azonosulás révén megélhető – szereplehetőségek miképpen viszonyultak a korabeli ideológiai elvárásokhoz, s vajon mi lehetett az oka a regények és a szereplők töretlen népszerűségének.
Az úgynevezett magas irodalom felől közelítve kétszeresen is a periférián találhatják magukat a korszak ifjúsági lányregényei
Egyrészt az ifjúsági irodalom egészen a kétezres évekig – néhány kivételtől (például Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Weöres Sándor vagy Csukás István műveitől) eltekintve – a nyílt kánonon kívül helyezkedett el. Alkotásai kanonikus szempontból közelebb álltak a lektűrhöz, mint a szépirodalmi művekhez. A „gyermekirodalmi” vagy „ifjúsági irodalmi” jelző sokkal inkább a kánontól való eltávolítás, mint a kanonizálás eszköze volt.[1] Gondoljunk csak arra, hogy az ekkor formálódó s a közoktatást mindmáig uraló kötelezőolvasmány-listák „gyerekkönyveinek” jelentős része valójában nem gyermek- vagy ifjúsági irodalmi alkotás (lásd Gárdonyi Géza Egri csillagok, Jókai Mór A kőszívű ember fiai vagy Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig! című regényeit), problémafelvetéseik nem a 8–14 éves korosztályt szólítják meg.
Ráadásul számos, nem kellően a rendszer barátjának ítélt szerzőt az ifjúsági (és gyermek)irodalom „sekély” vizeire száműztek: „az elhallgattatott írók ekkor műfordítottak, vagy mesejátékot írtak, vitték kézirataikat és illusztrációikat az egyébként kitűnő gyereklap, a Kisdobos szerkesztőségébe. A sor hosszú, Szabó Lőrinctől, Weöres Sándortól és Németh Lászlótól Illyésen át az újholdasokig (Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Mándy Iván, Ottlik Géza, Mészöly Miklós stb.).”[2]
A prekoncepció szerint e területeken nem tehettek annyi kárt a dolgozó nép értékrendjében, mint felnőtteknek szóló írásaikban. Ugyanakkor – ahogy a bevezetőben utaltam rá – a hazai kultúra és kánon irányítói felismerték, hogy az ifjúsági irodalomban (periférikus volta ellenére) lehetőség is rejlik.
Kiváló szócsöve lehet a rendszer ideológiájának, hiszen a könnyed, fiatalokat megszólító történetekkel szinte észrevétlenül lehet nevelni a gyanútlan olvasókat.
Így kétarcú jelenség jön létre: az ifjúsági irodalom egyszerre célorientáció és büntetés
Sok esetben éppen azok a szerzők szólaltatják meg, akik a fegyelmező-kirekesztő rendszer logikája szerint nem méltók arra, hogy felnőtteknek írjanak, s a három „t” kategóriáján belül legjobb esetben is csak tűrtként jelenhetnek meg. Pilinszky, Nemes Nagy, Szabó Magda, Mándy vagy Ottlik fiataloknak szóló írásai ugyanakkor képesek kicsorbítani e büntetés élét, hiszen műveikben az elvárt didaxis a legtöbb esetben csak álca (vagy épp jól álcázott irónia). A sematizmus alkotásaitól eltérően műveik jóval többet kínálnak a szócsőjellegnél, valódi esztétikai értéket hordoznak, s lehetővé teszik a sorok közötti jelképes olvasást.
Az ifjúsági könyvek kiadása nagy lendületet vett 1950-ben, mikor megalakult az Ifjúsági Könyvkiadó (1957-től Móra Ferenc Könyvkiadó néven él tovább),[3] ahol kimagasló példányszámmal jelentek meg a kicsiknek és nagyoknak szóló, többnyire igényes kiadványok. Megpróbálkoztak ugyan a hírhedtté vált termelési regények ifjúsági változatával is (például Teknős Péter széndicsőítő műve, Az ezerszínű kincs vagy Gergely Márta 1950-es Gyárváros, előre! című regénye), ám ezek a szocialista pedagógiát és munkamorált hirdető írások nem hozták meg a kellő sikert.
Az olvasók nem tudtak, vagy – akár tudatosan, akár tudat alatt – nem akartak azonosulni az itt megjelenő szerepmintákkal.
1953-tól – Sztálin halálát követően, a fordulat jegyében, s mintegy reflektálva arra, hogy az erőszakos népnevelésnek mégsem annyira ideális terepe az irodalom – más szerzők, más hangú kiadványok jelentek meg
(Nagy erénye volt például a Móra kiadónak a mesekönyvkiadás, hiszen mind a magyar, mind a nemzetközi mesekincs több, terjedelmes sorozatban is napvilágot látott.) Szabolcsi Miklós A magyar irodalom története VII. kötetében az 1950 utáni könyvkiadói tevékenységet bemutatva két rövidke bekezdést szán a gyermek- és ifjúsági könyvkiadásnak. A mesegyűjtemények, néhány verseskötet és az igencsak számottevő ismeretterjesztő könyvsorozatok mellett az ifjúsági (szép)irodalom egyetlen szegmensét emeli ki: „az ötvenes évek elején virágzásnak indult a történelmi-ifjúsági regény (Tamási Áron: Hazai tükör, Tatay Sándor: Kinizsi Pál, Hollós Korvin Lajos: A Vöröstorony kincse).”[4]
A kritika mélyen hallgatott viszont a lányregényekről – bár ezek ugyanolyan népszerűek voltak, mint a történelmiek, s olyan neves írók jegyezték őket, mint Janikovszky Éva, Thury Zsuzsa, Varga Katalin vagy Szabó Magda.
Pedig a lányoknak szóló művek önálló sorozatokat alkottak. Megszülettek a pöttyös és a csíkos könyvek, előbbiek a kisebbeket, utóbbiak a kamaszokat látva el nemspecifikus olvasnivalóval.
S ezzel el is érkeztünk a második okhoz, mely a korszak ifjúsági lányregényeit a perifériára helyezi
Maga a téma hordozza magában a permanens kánononkívüliséget, hiszen a női hang az erőteljes (ám láthattuk, hogy igen ellentmondásos) szocialista törekvések ellenére sem tudott az uralkodó kánon részévé válni. Ha korábban fölvetetett kérdésünket, a női szerepek lehetőségeit járjuk körül, érdemes megjegyeznünk, hogy az 1950-es évektől sajátos és kényszerű szerepváltozásnak lehetünk tanúi úgy a magyar (és a többi szocialista) társadalomban, mint a magyar irodalomban.
A szocialista embereszményhez szorosan kapcsolódva átértelmeződtek a női szerepek.
E folyamat generátora volt az ideológián kívül az a szomorú történelmi tény is, hogy a háborúban s az azt követő megtorlási időszakban rengeteg férfi vesztette életét, vagy szenvedett komoly sérülést, így a hagyományos férfiszerepeket is nők vették át (ekképp más megvilágításba kerül az emblematikus traktoros lány figurája is).
A várva várt egyenlőség, minden feminista álma, megérkezett hát a maga kicsit savanyú formájában, jócskán eltérően a nyugat-európai mintától. Az 1950-es évek feminista szimbóluma, a traktoros lány csak 1962-ig létezhetett, ekkor ugyanis kormányrendeletben tiltották meg a nőknek a nehéz fizikai munkát, s terelték vissza őket a hagyományosan női foglalkozások (óvónő, ápolónő) irányába. (1968-ban a férfiaknak is megtiltották a tipikus női szakmák űzését.)[5]
„A hivatalos emancipációs beszédmód mellett az állam egyfajta hétköznapi ideológiát hirdetett meg, amellyel anélkül vonult vissza az emancipáció elveitől, hogy azt beismerte volna. A kádári konszolidáció időszakában visszatértek a hagyományosabb női szerepek hangsúlyozásához. Megváltozott a szóhasználat: az »emancipáció« szót felcserélte az »egyenlő esélyek« kifejezés. […] Magyarországon az emancipáció politikailag, felülről vezérelt folyamat volt, nem léteztek civil társadalmi keretek.”[6]
Ám az ideológiai háttér vagy a kényszerű történelmi helyzet sem volt elegendő ahhoz, hogy olyan markánsan új, a személyiséget is jelentősen felszabadító lehetőséget kínáljon, mely több külső és kényszerű szerepnél, s álarc helyett a személyiség mélyebb rétegeit célozná meg.
Mindenekelőtt példaképekre volt szükség
Példaképek azonban – még a szocializmus alatt is – különböző területekről érkezhettek. Egyrészt a klasszikus irodalmi hagyományoknak megfelelően olyan hősnőket, nagyasszonyokat állítottak a fiatal lányok elé, akik történelmi vagy társadalmi szempontból jelentős dolgot vittek véghez, küzdöttek hol az ellenséggel, hol az őket meg nem értő közeggel a maguk igazáért, céljaik elérése érdekében valóban eposzi magasságokba emelkedtek.
A korszakban e hősirodalom legkiválóbb művelője Kertész Erzsébet, aki lányok generációinak mutatott utat Zrínyi Ilona, Vilma doktorasszony, Teleki Blanka, Szendrey Júlia vagy éppen Podmaniczky Júlia élettörténetével. A magyar szocialista irodalom izgalmas specifikuma, hogy a hajdani arisztokrata vagy kifejezetten nemzeti érzelmű hősöket sikerült úgy elfogadtatni, hogy ne rendszerellenes tulajdonságuk legyen a legerősebb ismertetőjegyük, hanem az oly sokféleképpen értelmezhető forradalmiság, az úttörő tettek végrehajtása. Ezáltal e hajdani hősnők is azonos részhalmazba kerültek a szocialista eszmék hőseivel, hiszen – akarva-akaratlanul – ők is forradalmárok voltak, legalább a szó valamilyen értelmében.
A történelmi hősnők és nagyasszonyok ábrázolása mellett az 1950-es években is megjelenik egy, már nem is annyira szokatlan igény: ne csak a történelmi (vagy eposzi) magasságban lebegő alakok álljanak követendőként hazánk lányai előtt, nehogy gondot okozzon az, hogy e hősnők annyira más társadalmi, kulturális vagy éppen anyagi körülmények között éltek.
A hétköznapi hősnők ábrázolásának igénye már az egyik legkorábbi, 1794-es, nőknek szóló folyóiratban, az Urániában is megfogalmazódott, méghozzá éppen a (Szabó Magda által is igen kedvelt s újraírt) Fanni hagyományai bevezetőjeként:
„Az asszonyi nemben is miért kellene csak Kleopátrák és Aspasiák emlékezetét fenntartani? – Azok a szeretetreméltók, akik elfelejtetnek, mert nem ültek királyi székben, vagy – nem szerettettek olyanoktul, akik trónusban ültek… mert jó szíveket nem bizonyíthatták meg királyi ajándékokkal… és nagy elméjeket nem trombitálták a világ előtt, de híven tűrtek, híven szerettek, férjeket és háznépeket boldoggá tették, szüleik örömei voltak, jó anyák, jó feleségek, jó leányok: miért nem érdemlenének ezek emlékezetoszlopot?”[7]
Tehát már a XVIII. század végén igény formálódik a hétköznapi hősnők irodalmi művekben való megjelenítésére – összhangban az ekkor kibontakozó regényirodalmi törekvésekkel.
Az azóta is használatos hőskoncepció alapján az olvasó szívesen azonosul olyan szereplőkkel, akik olyanok, mint ő, vele egy szinten helyezkednek el nyelvileg, társadalmilag.
Ilyen mindennapi hősnők jelennek meg az 1950-es, ’60-as években többek között Fehér Klára vagy Szabó Magda műveiben. Hétköznapi élethelyzetek, aktuális problémák kapcsolódnak hozzájuk (szerelem, ruhák, gondoskodás, korcsoportos bántalmazás [bullying] stb. – utóbbi fontos témára jó példa Halasi Mária Az utolsó padban vagy Fehér Klára Mi, szemüvegesek című műve).
A továbbiakban Szabó Magda három ifjúsági regénye segítségével azt próbálom felvázolni, milyen szerepek kínálhattak azonosulási – és így önmegértési – lehetőséget az olvasók számára
Kétségtelen, hogy az ’50-es évek ifjúsági irodalmának (is) olyan, a szocialista valóságra realista látásmóddal reagáló főhőst kellett felmutatnia, aki megfelelt a korabeli cenzúra elvárásainak. Szabó Magda feltehetően hosszasan készült e feladat összetett megoldására, hiszen
„[a]mikor 1958-ban, 9 évnyi hallgatást követően megjelent Szabó Magda Freskó című regénye, a kritikusok annak a szocialista értékszemléletet magáévá tevő »új, vérbeli női epikusnak«[8] a születését ünnepelték, aki művében egyszerre kapcsolódott a lélektani-realista regények magyar hagyományához, s használta fel a nyugati, modern (huszadik századi) alkotások poétikai eszközeit mondanivalójának közvetítéséhez.”[9]
A Freskó – érthető – revelatív fogadtatása megnyitotta a kapukat az írónő előtt, míg az ugyancsak 1958-ban megjelent, de más elbeszélői hangra komponált Mondják meg Zsófikának a fiatalokat megszólító sajátos mondanivalója folytán válhatott a kritika kegyeltjévé.
Az 1949-ben adományozott s még aznap visszavont Baumgarten-díj[10] utáni hosszú hallgatás időszakában született meg a gyerekeknek írt Ki hol lakik? (1957) és a Bárány Boldizsár (1958) is, melyek valóban a politikailag ártalmatlan, ám költői leleményt és formagazdagságot felmutató művek közé sorolhatók. Más a helyzet az ifjúsági irodalmi művekkel.
Az 1950-es évekre e zsánernek jól körülhatárolható keretei és szerepei lettek, nem maradhatott érintetlen az aktualitástól, aki a fiatal felnőtteknek, kamaszodó gyerekeknek szánt művet publikált.
Éppen ezért számos értelmezővel együtt feltehetjük a kérdést: „mi lehetett az oka annak, hogy a Rákosi korban osztályidegennek nyilvánított írónő 1958-ban ismét publikálhatott, más szavakkal: milyen elvárásoknak feleltek meg a fentebb említett regényei, mi alapján vélekedtek úgy a kritikusok, hogy a polgári-konzervatív, illetve vallásos világnézet felől érkező szerző műveiben határozottan kiállt a szocializmus mellett?”[11] E kérdésfeltevés másik oldala se merüljön feledésbe: annak ellenére (vagy azzal együtt), hogy Szabó Magda ifjúsági regényei megfeleltek a szocialista cenzúra elvárásainak (vagy egyenesen kiszolgálták azt), miért olvashatók mégis esztétikai produktumként, értékes alkotásokként ma is? E két irány mentén igyekszem megkeresni a lehetséges válaszokat válogatott regények és hősnők segítségével.
A Mondják meg Zsófikának (1958), a Születésnap (1962) és az Abigél (1970) hősnői fiatal lányok, akik a gyermekkor kényelméből zuhannak bele a felnőtté válás örvényébe – mindhárman akaratukon kívül, külső traumák hatására. A három lánynak, Zsófikának, Borinak és Ginának talajvesztett világukban kell megtalálniuk a kiutat és önmagukat.
Egyszerű fejlődésregényekről is szó lehetne, hiszen a lányok komoly változáson mennek keresztül, ám mind a műfaj, mind a történet szempontjából jóval több rejlik e regényekben.
Ennek egyik oka az összetett, kidolgozott szereprendszer, az archetipikus szerepminták sokszínűsége. Ahogy följebb már láthattuk, az ötvenes évek sajátos nőképe, a feminizmus egyedi megjelenése miatt a sablonostól eltérő minták is felbukkannak, ám ezek életszerűsége éppen annak köszönhető, hogy e szerepminták nem újak, csak lappangók. A társadalom által korábban el nem fogadott női archetípusok tűnnek fel újra (amelyekről például mítoszokban vagy mesékben olvashattunk, de legális szerepmintaként nem kínálta fel őket a társadalom). Ennek kontextusában nézzük meg, melyek azok a női szereplehetőségek, melyekkel a három regényben találkozunk!
Független nők
Ez az ideálisnak tűnő szerep a korszak regényeiben több módon jelentkezik. Független nőként aposztrofálhatók az özvegyek, a szinglik, a magányosak is, szerepük többnyire nem önként vállalt, nem testesíti meg a célt vagy a megoldást, inkább átmeneti státuszt kínál. A függetlenek más szerepet is felvehetnek, attribútumuk a várakozás, a magány, amelyhez pozitív és negatív energiák is kapcsolódhatnak. Pozitív, másokhoz társuló függetlennek tekinthető Horn Mici vagy Zsuzsanna az Abigélben, Szabó Márta a Mondják meg Zsófikánakban vagy az öreg Pelikán a Születésnapban, míg negatív aspektusú Auer Szilvia (Sz),[12] Auerné (Sz) vagy Gergely Viki (Zs). Utóbbiakra éppen az a jellemző, hogy függetlenségüket nem tudják lehetőségként megélni, céljuk éppen ennek a feladása (erősebb kifejezéssel: önmaguk eladása), amely egyben meg is szünteti a független státuszukat. Így a független nők csoportjából kerül ki a két következő, differenciálódó szereplehetőség.
Megmentők, őrangyalok
Ők azok a függetlenek, akik leginkább a mesebeli segítőkkel azonosíthatók. Bár jellemük és sokszor élettörténetük is kidolgozott, poétikai feladatot töltenek be: a főhős útját egyengetik, számára teremtenek megfelelő lehetőségeket, s bár néha kínálkozna rá lehetőség, nem ők fognak változni a mű során (mivel ez nem az ő történetük). Ilyen szereplő Szabó Márta (Zs), Zsuzsanna (A), Horn Mici (A) és Jutka (Sz). Persze nem teljesen statikusan, külső szerepük megváltozhat a mű során, hiszen például Szabó Márta a történet végén új állást kap (amit már in medias res, a regény elején megtudunk), archetipikus szerepmintájuk nem változik A felnőttek megőrzik függetlenségüket (talán ezáltal tudnak erősen kapcsolódni védencükhöz), egyedül Jutka története nem tűnik e szempontból lezártnak, hiszen megjelenik a Miklóssal való kapcsolat ígérete. A főhős számára (különösen az Abigélben és a Mondják meg Zsófikánakban) helyettes anyaként is megjelenhetnek, hiszen éppen a felnőtté válás folyamatában segítenek. Így a mesebeli jó anyákhoz hasonlóan talán szükségszerűen „lépnek ki” majd a történetből, hogy pártfogoltjuk már a saját lábára állhasson.
Önzők
A fent említett függetlenek közt olyan női szereplők is vannak, akik ellenséges magatartásukkal vagy akár bűncselekménnyel is hátráltatják a hőst útja során. Tipikusan negatív személyiségjegyekkel rendelkeznek – a szocialista regény intenciójának megfelelően általuk lehet bemutatni az elítélt magatartásmintákat. Gergely Viki (Zs) disszidál, Auer Szilvia (Sz) nem akar dolgozni, mindketten mások (egy tehetős férj) által szeretnének érvényesülni.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy ők testesítik meg a rendszer ellenségeit vagy akár a mesebeli rosszat, de Szabó Magda regényeiben e szerepek esetében is megfigyelhetjük a finom lélektani elemzést.
Tetteik közül nem azok a valóban negatívak, melyeket címkeként rájuk lehet húzni (az előbb említettek), sokkal inkább azok, amelyek elvezettek idáig. Mindkét lány esetében hangsúlyos szerepet kapnak saját defektusos szerepmintáik (az anya hiánya vagy a rossz anya). Döntéseik annak következményei, hogy nem tudnak elszakadni örökölt sorsuktól. Emellett vétküket súlyosbítja, hogy azzal nemcsak valamiféle külső rendszernek ártanak, hanem éppen a kiszolgáltatott főhősöknek, akik számítanak rájuk. Mesei archetípusként a mostohatestvér szerepe osztható rájuk, aki leginkább a mindenkori mesehős negatív énjének, visszahúzó személyiségrészének feleltethető meg. Ez az értelmezés különösen szembetűnő Bori és Auer Szilvia (Sz) kapcsolatában, hiszen Bori éppen a Szilvia által mutatott úton indult el, nem látva e döntés negatív aspektusait.
Sodródók
Különös specifikuma Szabó Magda regényeinek, hogy a lányok anyukái nem tudják betölteni anyai szerepüket. (Az író irányából is megérne ez a felvetés egy elemzést, de most maradjuk a regények világán belül.) Bori anyja, Stefi (Sz) és Zsófi anyja, Judit (Zs) pozitív személyiségek, mégsem képesek valódi segítőként a lányaik mellett állni. A művek intenciója szerint egyrészt a túlzott érzelmi érintettség (Stefi) és az átélt trauma vagy a túlféltés (Judit) miatt nem alkalmasak a valódi anyák arra, hogy segítői, útnak indítói legyenek a lányaiknak. Mivel egy fejlődésregényben a hősök komoly kihívásokkal, fájdalmakkal szembesülnek, anyai szerepük (érzelmük) valószínűleg kevésbé készteti őket arra, hogy lányukat ilyen állapotban, ennyi nehézséggel küzdve lássák. A történet során ők is „eltűnnek,” s hiányukkal támogatják a lányok útját (ahogyan Gina [A] esetében is a szerető anya vagy anyahelyettesítő Mimó néni hiánya kell ahhoz, hogy rátaláljon a saját útjára). Szerepük szerint azonban a felnőtt lányok későbbi társaiként megjelenhetnek, ám viszonyuk immár nem hierarchikus, hanem kiegyenlített lesz. Sodródóknak nevezhetjük őket, hiszen jó szándékuk ellenére sem elég erősek ahhoz, hogy felismerjék lányaik valódi igényeit.
Megváltók
Bár nem női szerepminták, szót kell ejtenünk e fontos archetipikus mintáról. Nélkülük nem sikerülne lány főhőseinknek rátalálniuk a megoldásra, megmenti önmagukat és másokat. Kőnig tanár úr (A) hősi, lovagi szerepe megkérdőjelezhetetlen, valódi, aktív forradalmi hős, ellenálló, míg Pista bácsi (Zs) eleinte passzívan, segítségre szorulóként, a maga egyszerű és keresetlen módján segít Zsófikának. Mindkét szereplő álruhás hős, hiszen eleinte ellenségnek tűnnek, ám – ahogy a mesebeli öregemberek, öregasszonyok álarca mögött – végül valódi segítőre ismernek bennük a lányok.
Változók
Maguk a főhősnők, Bori, Gina és Zsófika tekinthetők változónak, hiszen – igencsak hasonló szüzsét követve – történetük során át kell élniük valamilyen jelentős traumát, hogy felismerjék, ki az igazi segítő, és ki az álhős. E változó főhősök útját követve hívjuk segítségül a már többször párbeszédbe hozott mesei elemeket, hogy megérthessük, miért is működtek és működnek e regények, miért érezzük azt, hogy – jónéhány korspecifikus, tematikusan szocialista elem ellenére – nem pusztán a didaktikus ideológia kötelező elősorolói.
A csel: a narratív sémák átkeretezése
Kétségtelen, hogy a keletkezés korának horizontja rajta hagyta nyomát a három ifjúsági regényen, akár kényszerből, akár az elvárásnak megfelelve. Megjelennek az őrsök (a Születésnapban és a Mondják meg Zsófikánakban), az őrsvezető, a házfelügyelő, a tanács, illetve a szocializmus alatt létező más intézmények (például a Kísérleti Neveléstudományi Intézet). Felbukkannak a speciálisan e korszakot jellemző erények és bűnök, mint az ellenállás, a nyilasok elleni harc vagy negatív elemként a disszidálás, esetleg a közösség elutasítása (Auer Szilvia részéről). A tanítójelleg is felismerhető, hiszen a szocialista embereszményt képviselő hősök nem kerülik a munkát, segítik a rászorulókat, áldozatot hoznak mások megmeneküléséért vagy boldogságáért. Ha azonban alaposan megfigyeljük a történetszövést, észrevehetjük, hogy a szocializmus ismertetőjegyeiként azonosított szerepek valójában csupán kellékek, lehámozható díszletek. Maga a szerepminta (vagy archetipikus minta) nem speciálisan szocialista, hanem valami sokkal klasszikusabb.
A jól strukturált női szerepek és a feszes szöveg egyenesen arra enged következtetni, hogy népmesei narratívákat olvashatunk. A továbbiakban ennek bemutatására teszek kísérletet a mesei szüzsék regényekre vetítése segítségével.
A klasszikus népmesei kezdet: felbomlik a rend
Az Abigél története tipikus traumaábrázolással indul: háború dúl, a félárva Ginának el kell hagynia otthonát és szeretett apját, hogy egy világvégi internátusban (egy zord, idegen helyen)[13] gondoskodjanak róla. Első élményei az idegenség megtapasztalásához kapcsolódnak, az új világ sivár és kiüresedett, kegyetlenül ellenpontozza az idilli múltat.
A Mondják meg Zsófikának kezdetén ugyancsak markánsan felbomlik a rend: Zsófika apja váratlanul meghal, a kislány gondoskodó (orvos) apja hiányát fájdalmasan éli meg, üresnek, újraépíthetetlennek érzi az életét.
A Születésnap szerkezete (mint sok meséé) kétszintes. Bori azt hiszi, azért bomlott fel a rend, mert nem kapta meg a vágyott ruhát, s e születésnapi megrázkódtatás hatására dönti el, hogy dolgozni kezd, hiszen „felnőtt”, ő maga keresi meg a ruha árát. De – ahogyan sok mesehős esetében, mint a Vitéz János és Hollófernyiges című népmesében – még nem valódi célért küzd, hiszen kitűzött célja önző (és sokszor sértő). A valódi cél és küldetés csak akkor fogalmazódik meg benne, amikor anyja balesete után valódi trauma éri.
A rend felbomlása és az efölött érzett fájdalom minden, a felnőtté válást tematizáló mesének kötelező eleme, ahogyan például napjaink egyik népszerű műfajában, a disztópikus ifjúsági regényben is ezt a sémát figyelhetjük meg. A régi világ szabályai érvényüket veszítik, a gyerekkorban készen kapott igazságfogalom megkérdőjeleződik, s a fiatal főhősnek kell elindulnia, hogy helyrebillentse a világ rendjét.
A hős útra kel, a rend helyreállítására tett kísérlet
Elindulnak tehát hőseink is, hogy helyrehozzák a kibillent világot, hol több, hol kevesebb sikerrel. Gina a saját világát próbálja becsempészni a Matulába, ám az új világ nem tűri meg a régi élet magával hozott (felszínes) értékeit. Zsófika hónapokon át apja utolsó mondatát keresi, azt gondolva, ez hozza majd meg számára a feloldozást vagy a megnyugvást. Bori ruhára gyűjt, szabadidejében szorgosan dolgozik a kertészetben – csak azért, hogy egy, csupán a fantáziájában összerakott férfi tetszését elnyerje.
Céljaik, küzdési stratégiáik is mutatják, hogy még nem kész személyiségek, s a Születésnap szerkezetéhez a másik két regény is közelít (még akkor is, ha azokban valóban nagyszabású traumát szenvedtek el a történet elején) a kétszintes cselekményépítés szempontjából: vélt sérelmeik még nem a valódi tragédiát hordozzák, első önkereső útjuk zsákutca, személyiségfejlődésük tévútja lenne. A Szabó Magda regényvilágát számos esetben strukturáló lélektani megközelítés – a nagyregények mellett – az ifjúsági regényekben is a cselekményszövés szerves része, Ahogyan a Freskó,[14] Az ajtó[15] vagy A pillanat[16] főhősei az önértelmezés sajátos (sokszor retrospektív) folyamatát tárják elénk, úgy ennek a pszichológiai tevékenységnek az ifjúsági regények esetében is fellelhetjük a nyomait. Ám az önanalízis nem utólagos értelmezés vagy éppen elkésett felismerések formájában történik, hanem a felnőtté válás folyamatában kerül rá sor, mintha az olvasó a szereplőkkel együtt lenne kénytelen átélni s megérteni a külső és a belső világ összefüggéseit.
Alászállás, valódi traumák és tragédiák
Gina annyira ragaszkodik a régi és valódinak vélt életéhez, hogy nem érzékeli társai segíteni akarását, s „önnön buta vétke” miatt egyedül marad, kiközösítik. E végtelen magányt csak fokozza a háború borzalmának és apja veszélyeztetettségének megtapasztalása, a vélt szerelmesben, Kuncz Feriben való csalódás és diáktársai kiszolgáltatottságának és fenyegetettségének felismerése.
Zsófika maga is kiszolgáltatottá válik Pista bácsinál (akit kegyetlennek, szigorúnak tart). Az öregember viselkedése sokáig bántja, ám a valódi megrázkódtatás akkor éri, amikor fény derül barátnője, Dóra sorsának a nehézségeire. A beteg és magányos Pista bácsit és az egyedül hagyott Dórát így egyszerre kell megmenteni egy, az introvertált gyerek számára fenyegető, bürokratikus világban.
Bori számára a nagy alászállást Szilvia valódi arcának megismerése (így a pénze elvesztése) s anyja balesete jelenti. Egyedül marad a traumájával, akárcsak a két másik hősnő. E kiüresedett, magányos helyzetből, a legmélyebb pontról kell újra felépíteniük magukat.
Segítők mutatják az utat
A női szerepmintáknál már bemutatott segítők ekkor lépnek színre: segítenek leleplezni az álhősöket, fény derül a titok-narratívákra. A segítők egy-egy foglalkozáshoz vagy intézményhez is kapcsolódhatnak, ahogy láthattuk, legszembetűnőbben egy szocialista narratívához. Csiszár néni (Sz) a Tanácsnál dolgozik, Szabó Márta tanár, majd a Kísérleti Neveléstudományi Intézetben kap állást.
De a mű még ezt a didaktikát is terhesnek érzi, ezért egy újabb narratívával, méghozzá a névszimbolika segítségével elgyengíti.
A pozitív (segítő, támogató) hősök bibliai neveket viselnek (Zsuzsanna, Márta, Judit), a fiatal hősnők ugyancsak bibliai neveket, szentek neveit kapták (Borbála, Zsófia, Georgina, de például Kis Mari is). A férfi segítők neve is beszélőnév: Pista bácsi valójában Pongrácz István, neve Mikszáth hősét, a kései „lovagot” idézi; Kőnig neve királyi mivoltára, nemességére utal, de például Pelikán néni neve is megmutatja áldozatkész jellemét (vérével táplálja a „gyermekeit”). A negatív szereplők viszont többnyire idegen csengésű nevet és/vagy (divat)nevet viselnek: Auer Szilvia, Haller Marianne, Viki. (Talán egyedül Dóra lóg ki a sorból, akinek neve inkább magányosságára utal a maga – Pista bácsi szerinti – idegenségével.)
A konfliktus megoldása, feloldás
Ahogy a mesék végén, e három lányregényben is a mű végére bogozódnak ki a szálak, épülnek újjá a történetek, vagy épp kezdődik el valami új.
Gina szó szerint a regény legvégén ismeri fel Kőnigben Abigélt, s ezzel mintegy lezárja a gyerekkorát: szimbolikusan és ténylegesen is új utazás kezdődik a számára, új névvel és immár felnőtt attitűddel.
Zsófika esetében fordított irányú a felismerés. Már nem neki kell megértenie, mi zajlik körülötte, hanem a felnőtteknek kell összerakniuk, mire volt képes a kislány. Így új aspektusba helyezik az eddig történteket s magát Zsófikát is, aki képessé vált önálló döntésekre, melyek ráadásul nem saját maga, hanem mások megmentésére irányultak.
Bori értékrendje ugyancsak megváltozott, s irrelevánssá válik számára a külső szépség (a ruhája, a körme stb.): fölismeri, hogy a valódi boldogságot más hozza el számára. Tagja lesz egy közösségnek, megtalálja a belső nyugalmát, ami lehetővé teszi számára, hogy új, értékesebb utakra találjon.
Próbáljuk meg tehát összefoglalni, mi lehet az oka annak, hogy Szabó Magda ifjúsági regényei (a műfaj sok más képviselőjével ellentétben) a mai olvasó számára is élvezetesek
Láthattuk, hogy jól kidolgozott, klasszikus népmesei szüzsék mentén formálódik a három regény cselekménye. Így – a mesepoétikák szabályainak megfelelően – valóban felkínál egy olyan narratív szerkezetet, melynek allegorikus hálója segítségével a befogadó érvényes szerepmintaként értelmezheti az ábrázolt archetipikus mintákat. A női archetípusok felvonultatása jelentősen hozzájárul a regények több évtizeden átívelő olvashatóságához, a didaxis háttérbe szorításához, hiszen a befogadói azonosulás nem a felszíni, aktualizált keret – jelen esetben a szocializmus értékrendje – mentén jön létre, hanem az archetípusok felismerése által generált mélyebb, katartikus értelemben. Röviden összefoglalva: valójában az ismerősségével, a népmesei szüzsé lélektani olvasatával győz meg minket e három lányregény, mikor a mindenki által ismert klasszikus népmesei szerkezetet ismétli meg, az archetipikus szerepmintákat hívva segítségül.
Emellett valóban sikerült elrejtenie a (valószínűleg kötelező) didaktikus szálat, mely így beleolvadt a mesei keretbe, s szocialista intés helyett valamiféle örök emberi igazságként jelenik meg.
A szocialista eszményt így átkeretezi ez a „örök emberi,” a szocialista környezet pedig nem más, mint a népmese vándorának sűrű, sötét erdeje, amelynek nem a neve, nem a címkéje a fontos, csak az, hogy a hősnek a lehető legjobban kell kijönnie belőle, úgy, hogy közben megőrizze az értékeit. (Nem válhat hőssé a harcias Kalmár vagy Zsófika anyja, Judit, akik csak egy-egy eszme kiszolgálói.) A titok tehát talán abban rejlik, hogy a szocializmus egy jól megépített – bár kötelező – díszlet, de az eszme és a szereptípusok érvényessége sokkal mélyebben lakozik.
Kusper Judit
Bibliográfia
Aczél Judit, szerk. Ne félj! Beszélgetések Szabó Magdával. Debrecen. Csokonai Kiadó, 1997.
Herédi Rebeka. „Az ént körülvevő kontextushalmaz és az identitás kapcsolata”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 65–72.
Kárpáti Bernadett. „A magány narratívái – (Ki)mondás és (el)hallgatás Szabó Magda A pillanat és Christa Wolf Kasszandra című regényében”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 105–120.
Kárpáti Bernadett. „Az Aeneis görbe tükre”. Szabó Magda száz éve. Szerk. Soltész Márton – V. Gilbert Judit. Budapest: Széphalom Könyvműhely – Orpheusz Kiadó, 2019. 171–184.
Kispál Dániel. „Identitás és metaforikusság A pillanatban”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 121–130.
Kosztrabszky Réka. „Az új, vérbeli női epikus születése. Szabó Magda első regényeinek recepciója”. Tiszatáj 71.10 (2017): 83–94.
Körömi Gabriella. „Kultúrák keresztútján: reáliák Szabó Magda Az ajtó című regényének orosz és francia műfordításában”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 267–286.
Körömi Gabriella – Kusper Judit, szerk. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Eger: Líceum Kiadó, 2018.
Kurdi Mária. „Az ajtó fogadtatása az angol nyelvű országokban”. Szabó Magda száz éve. Szerk. Soltész Márton – V. Gilbert Judit. Budapest: Széphalom Könyvműhely – Orpheusz Kiadó, 2019. 91–104.
Kusper Judit. „Rongált arcok, zárt terek. Identitás és újrakonstruálás Szabó Magda Az ajtó és a Régimódi történet című regényeiben”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 27–50.
Kusper Judit. „A mítosz nőneműsége, mitopoétikák újrakonstruálása Szabó Magda A pillanat című regényében”. (megjelenés előtt)
Legát Tibor. „Jó könyvet az ifjúságnak!” Magyar Narancs, 2020. 05. 23., https://magyarnarancs.hu/konyv/jo-konyvet-az-ifjusagnak-129075
Lovas Anett Csilla. „Ifjúsági, magyar és történelmi. Az Abszolút töri könyvekről”. MeseCentrum Tanulmányok. 2022. 11. 07.
Nagy Csilla. „Tér- és testpoétika Szabó Magda Abigél című regényében”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 161–168.
Schäffer Anett „»Csak játsszátok a hülye játékaitokat ebben a börtönben«: Transzlokalitás, transzgresszió és identitás Szabó Magda Abigél című regényében”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 169–176.
Sinka Annamária. „Ez most az én pillanatom? Az átakcentálódás folyamata Szabó Magda A pillanat című regényében”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 131–142.
Soltész Márton. „Debreceni Georgikon. Közelítések Szabó Magda Abigél című regényéhez”. Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről. Szerk. Körömi Gabriella – Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018. 145–159.
Soltész Márton – V. Gilbert Edit szerk. Szabó Magda száz éve. Budapest: Széphalom Könyvműhely – Orpheusz Kiadó, 2019.
Szabolcsi Miklós. „A könyvkiadás története”. A magyar irodalom története 1945–1975. I. Irodalmi élet és irodalomkritika (VII. kötet). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981.
Szabó Magda. Születésnap. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1962.
Szabó Magda. Mondják meg Zsófikának. Budapest: Magvető Kiadó, 1965.
Szabó Magda. Abigél. Budapest: Móra Könyvkiadó, 1994, 2013.
Széchenyi Ágnes. „Írók és újságírók lázadása – a forradalom előtt”. Bibó Társaság Előadás. 2017.
Szilágyi Márton, szerk. Első Folyóirataink: Uránia. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999.
Szilágyi Zsófia. „Mint maga a szabálytalanság. Iskolák a Szabó Magda-regényekben”. Alföld 73.11 (2022): 104–116.
Tóth Eszter Zsófia. „Új irányzatok a magyar társadalomtörténet-írásban”. Múltunk – politikatörténeti folyóirat 47.2 (2002): 249–259.
Jegyzetek
[1] Lovas Anett Csilla jegyzi meg az ifjúsági történelmi regényekkel kapcsolatban: „Az »ifjúsági« jelző azonban a témával foglalkozó (szak)irodalom egynémely pontján »alacsonyabb színvonalat« is jelöl – nem függetlenül e regények didaktikussága okán.” Lovas: „Ifjúsági, magyar és történelmi...”
[2] Széchenyi: „Írók és újságírók lázadása...”, 4.
[3] Jó összefoglalója a kiadó történetének Legát Tibor írása: „Jó könyvet az ifjúságnak!”...
[4] Szabolcsi: „A könyvkiadás története”...
[5] Tóth: „Új irányzatok...”, 249–259, 251.
[6] Uo.
[7] „Egy Szó az Olvasóhoz”. Első Folyóirataink: Uránia. Szerk. Szilágyi Márton. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999. 68.
[8] Nagy Péter. „Szabó Magda: Freskó.” Irodalomtörténet 47.2 (1959): 301.
[9] Kosztrabszky: „Az új, vérbeli női epikus...”, 83–94, 83.
[10] A Baumgarten-alapítvány támogatásával jelent meg Szabó Magda első verseskötete, a Szüret, melyet az alapítvány a díj odaítélésével is jutalmazott. A rövid ideig tartó dicsőségre így emlékszik vissza a szerző: „életem egyik legnehezebb pillanata volt. Képzelje el, mit érezhettem, mikor olvasom a sajtóban azt, amit szóban a kuratórium döntéseként Basch Lóránt már közölt velem, hogy megkaptam a díjat, aztán az átvevés napján megszólal a minisztériumban a telefon az asztalomon, miközben én a díjról szóló és a nevemet tartalmazó kommünikét olvasom nagy gyönyörűséggel, és Basch azt közli, a díjat, sajnos, Révai miniszter visszavette, és utasítására más írónak adják ki. Fiatal voltam, érzékeny, felfogtam, itt az új sorsfordító pillanat. […] csak az általános rehabilitációk után jöttek rá, hogy törvénytelen intézkedés volt a díj visszavétele, nem érvényes. Akkor csak úgy érzékeltem a díj visszavevését, mint amikor a régi színházakban előadás kezdete előtt megütik a gongot, tudtam, nekem Révai miniszter üzent, s eldöntöttem, válaszolok neki. Tanulta az iskolában a latin mondást: cum tacent, clamant, mikor némák, akkor ordítanak. Hát én elnémultam, kerek tíz esztendőre, ez volt az én feleletem. Megvártam, míg értem jönnek és megkérlelnek.” Aczél: Ne félj!... 172–173.
[11] Kosztrabszky, Uo.
[12] A továbbiakban a regényekre betűkkel hivatkozom: Mondják meg Zsófikának: Zs, Születésnap: Sz, Abigél: A.
[13] Az Abigél Szabó Magda legismertebb s legtöbbet elemzett művei közé tartozik, Zsurzs Éva 1977-es megfilmesítésének köszönhetően pedig generációk közös történetévé vált. A rejtélyes árkodi kollégium térpoétikai elemzése, az iskola mint személyiségfejlesztő hely eszméje több tanulmányban is megjelenik: Szilágyi Zsófia. „»Mint maga a szabálytalanság«...”, 104–116; Ld. még Soltész Márton, Nagy Csilla, Schäffer Anett tanulmányait a Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről című kötetben. Szerk. Körömi Gabriella és Kusper Judit. Eger: Líceum Kiadó, 2018.
[14] A Freskó lélektani megközelítéséhez ld. Herédi Rebeka: „Az ént körülvevő kontextushalmaz...”
[15] Az ajtó hazai és nemzetközi sikere nagyrészt e lélektani megközelítéssel magyarázható, ld. Kurdi Mária. „Az ajtó fogadtatása; ld. még Kusper Judit és Körömi a Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről című tanulmánykötetben (27–50, 267–286).
[16] A pillanat Creusája Szabó Magda egyik legkidolgozottabb nőalakja, aki folyamatos lelki (önismereti) munkát végez saját arcának (és énjének) feloldása során. Az utóbbi években A pillanat egyre hangsúlyosabb szerepet kap a recepcióban, ld. Kárpáti: „Az Aeneis görbe tükre”...; ld. még Kárpáti Bernadett, Kispál Dániel, Sinka Annamária tanulmányait a Kitáruló ajtók. Tanulmányok Szabó Magda műveiről című gyűjteményben (Eger: Líceum Kiadó, 2018. 105–120, 121–130, 131–142.); illetve ugyancsak a mesei elemek és az autofiktív megszólalás irányából közelítve elemzem megjelenés előtt álló tanulmányomban a regényt: Kusper: „A mítosz nőneműsége...” (megjelenés előtt).
Kiemelt kép: FORTEPAN/Tóth Árpád