„Az volt a fontos, hogy Nyúl Péter élt, és úgy viselkedett, mint egy valódi nyúl. […] A gyerekek, akik addig nem olvastak, a lapok közé vetették magukat, ahogyan az amerikai otthonok százaiban is ugyanezt csinálták, amikor esténként a Nyúl Péter-könyvet az ágyba vitték magukkal.”
Anne Carroll Moore, 1955.
A címben szereplő idézet, amely az 1912-ben megjelent Róka úr kalandjai című mese kezdőmondata, így folytatódik: „Most a változatosság kedvéért nem a kedvesekről fogok írni.”
1912-re ugyanis Beatrix Potter már jóval kritikusabban állt a világ dolgaihoz, saját életkörülményeihez és az állatvilág eseményeihez. A mesében Róka úr és Borz Béla csatáját, vad hadakozását a szerző két kedvenc nyúlfigurája, Nyúl Péter és Nyúl Benjamin követi nyomon. Rejtekhelyükről figyelik, ahogy a vad verekedés közben a borz és a róka mindent feldúl, szétrombol maga körül.
A jelenet jól tükrözi, ahogy Beatrix Potter meséi az idő előrehaladtával elkomorodnak, és a korai írásokban idillinek tűnő, apróbb konfliktusokkal teli világot egyre gyakrabban váltják föl élet-halál harcot ábrázoló jelenetek.
Ez az elkomorulás egybeesik azzal, hogy a szerző a családi kötelékből, a kensingtoni aranyketrecből kikerülve 1912-ben William Heelis feleségeként önálló, kihívásokkal teli életét kezdi élni saját vidéki farmján.
Az állatmesék keletkezésének kontextusa, a kezdetektől fogva népszerű történetek sikerének okai izgalmasak
Ugyanakkor Beatrix Potter élete még a meséinél is érdekesebb – nem véletlen, hogy számos biográfia született róla. Ám ahogy a mesenarráció és az illusztrációk, vagyis a szerző szövegéhez készített saját rajzai sem választhatók szét egymástól, az élettörténet eseményei, a körülmények sem függetleníthetők Beatrix Potter illusztrált meséitől. Így tehát érdemes az állatmeséket az életrajz, az életrajzot pedig az állatmesék fényében olvasnunk.
Beatrix Potter korában rendkívül népszerű gyerekkönyvszerző, illusztrátor, természettudós és természetvédő volt. A XX. század elejétől Angliában, majd a fordítások nyomán 1950-re francia, német, spanyol, olasz, svéd, norvég, dán, walesi és afrikaans, a XX. század második felében pedig még több más nyelven is megjelentek gyermekeknek írt meséi. Napjainkban meséinek, az élete iránti érdeklődésnek újfajta felfutása figyelhető meg, miközben magyarul csak most, jelentős késéssel ismerkedhetünk meg az életművel.
A 2021-ben Dragomán György és Szabó T. Anna fordításában megjelent Beatrix Potter gyűjteményes mesekötet több okból is igazi csemege a könyvpiacon.[1] Nemcsak azért, mert a Beatrix Potter-mesék teljes korpuszának magyar megjelenése egy évszázadot váratott magára – az első meséket a viktoriánus neveltetést kapott[2] szerző és illusztrátor 1902-től írta és publikálta –, hanem azért is mert igényes, szép munkát és a gyerekirodalomban hiánypótló kötetet vehetünk a kezünkbe.
Bár Potter néhány meséje 1997 után már megjelent magyarul, a tavalyi, a Manó Kiadó gondozta kiadvány az első, amely a szerző csaknem minden meséjét tartalmazza.[3] A vastag kötet különlegességének számít az is, hogy minden egyes történet előtt bevezető szöveget olvashatunk arról, mikor, miképpen íródott a történet, mikor adták ki, kinek készült, és milyen alakokról, állatokról mintázták a szereplőket. Azaz minden esetben paratextuális felvezető ad rövid leírást a mese keletkezéstörténetéről, ritkaságszámba menő plusz adalékkal örvendeztetve meg az érdeklődő olvasót.
Potter eleinte felkérésre karácsonyi lapokat rajzolt és adott el, közben nagyon érdekelte a mikológia, a gombatan, ám nőként, magasabb iskolai végzettség híján nem volt módja beférkőzni abba a tudományos, akadémiai közegbe, ahová vágyott volna.
Újabb lehetőségek és bevételi forrás után nézve a gyerekeknek írt szórakoztató mesékből készített illusztrált történeteket, s igyekezett nekik kiadót találni – anyagait legalább hat kiadó utasította vissza, mire egy végül vállalta a publikálást. Kiadója, Frederick Warne az első, 1902-ben megjelent és igen sikeres angol nyelvű Peter Rabbit (Nyúl Péter) után ráadásul idővel le is akarta fordíttatni a meséket, de az elsőnek tervezett francia változatra több okból sokáig várni kellett, így az angol kiadásokat először egy 1912-es holland követte. A fordítások általában hozzájárulnak a szélesebb sikerhez, csakhogy a holland kötet kiadásakor hatalmas hibát követtek el: újrarajzolták az illusztrációkat, és átírták a szöveget, aminek következtében a humor egy jó része odalett, és a képi világ is átalakult. Potter meséiben a történetek és az illusztrációk együtt élnek igazán. Sőt, a mesék szövege sem írható át anélkül, hogy elvesztenék egyedi karakterüket.
Az 1997-ben megjelent első magyar nyelvű, tíz mesét közreadó kiadásban sem tartották meg az eredeti illusztrációkat: a könyv Csuka Zsuzsanna rajzaival, Szentmiklósi Tamás fordításában került a könyvpiacra. Az Enid és Leslie Linder által kiadott, Beatrix Potter művészetét bemutató kötet ezzel szemben a vizuális anyagokat önálló közzétételre is érdemesnek tartotta. A Linder testvérek által publikált kötetben több száz mű – a tanulmányrajzoktól kezdve a tájképeken át a könyvillusztrációkig – bizonyítja Potter kiváló rajztehetségét. Csodálatos pontossággal adta vissza a növényeket, állatokat, utcarészleteket, belső tereket és a természeti környezetet. A 2021-ben megjelent magyar nyelvű gyűjteményes kötet többek között azért is értékes, mert az eredeti Beatrix Potter-illusztrációk közzétételével hozzáférhetővé teszi ezeknek a képeknek a finomságát, precizitását.
Bár rendkívül jelentős a hatása, Beatrix Potter öröksége nem robbantott be olyan széles körű kulturális, színházi és médiafigyelmet, mint az Alice Csodaországbant jegyző Lewis Carroll művei; sok más népszerű gyerekmesével ellentétben az övéiből Disney-feldolgozás sem készült.[4] Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen maradt a 2000-es évekig, noha gyerekeknek írt könyvei Európában és Amerikában az idők során rendkívül népszerűvé váltak.
Hazánkban először 1921-ben, Budapesten, a Magyar Bibliophil Társaság ifjúsági- és gyermekkönyv-kiállításán szerepelt A gloucesteri szabó című könyv, majd a sajtó említi az 1971-ben készült Tales of Beatrix Potter című balettfilmet, amelyet 1979-ben le is vetítettek a Magyar Televízióban. Újabb televíziós sorozat készült kilenc epizódban The World of Peter Rabbit címmel 1992-től; a magyar sajtó röviden erről is tudósított. A magyarul először 1997-ben megjelent meséket aztán több másik kötet követte, míg a Beatrix Potter életét bemutató, 2006-os egész estés film – melynek két főszereplője Rene Zellweger és Ewan McGregor – megjelenése után többnyire Szabó T. Anna tolmácsolásában kerültek végre a mesék méltó formában a hazai könyvesboltokba.
A Beatrix Potter-meséket egybegyűjtő termetes könyv több kortárs kontextussal való kapcsolódást is lehetővé tesz. Az egyik ilyen idén a Victoria és Albert Múzeum összegző Beatrix Potter-kiállítása, a másik pedig egy friss, Oscardíj-shortlistre került animációs alkotás.
Mániákus művészet
Kezdjük ez utóbbival, amely e viktoriánus szellemiségű mesék provokatív kontrasztja lehet. Joanna Quinn Affairs of the Art című 16 perces animációs filmje az angolszász kultúra kontextusában helyezi el Beatrix Potter örökségét.[5]
Beatrix ugyanis megszállottan tanulmányozott két területet: egyformán érdekelték az állat- és növényvilág biológiai sajátosságai (különösen a gombák, amelyeknek valóságos szakértőjévé vált[6]), valamint a szépművészetek. A természettudományos érdeklődés és a szenvedélyes rajzolás egész életét meghatározta. A 2021 decemberében bemutatott animációs kisfilmben egy Beatrix Potter alakját éppen a ellentétes előjelekkel idéző idősödő hölgy visszaemlékezéseit nézhetjük végig, amelyben saját gyermekkorának, felnövésének zavart, nehézségekkel, érzelmi feszültségekkel teli, olykor kegyetlen volta fölött sopánkodik – aggályaival ellenpontozva Beatrix jómódban eltöltött, posztviktoriánus gyermekéveinek idilljét. A filmben ábrázolt felnövekedés nemcsak a neveltetés vagy a szabályok szempontjából képez ellenpontot a művész tapasztalataihoz képest, hanem a lehetőségeket és a döntéseket illetően is. Az animációs kisfilmben megjelenő gyerekkor egészen más, mint amelyet Beatrix Potter magáénak tudhatott: ő szabadon kísérletezhetett a rendkívül jó anyagi hátterű családban, ahol a kor művészeit, természettudósait látták olykor vendégül; ideális körülmények tették lehetővé számára, hogy elmélyedhessen a művészetek és a természettudományok komplementer diszciplináiban.
Joanna Quinn animációs filmje két megszállott testvérről szól, akiket nevük kezdőbetűjének azonossága révén akár Beatrix mai kontextusba helyezett, kettős fiktív portréjaként is értelmezhetünk
Bev(erly) az állatokat tanulmányozza, kipreparál mindent, még a házi kedvencet is (akárcsak Beatrix Potter öccse, Bertram tette, aki szintén örömét lelte állatok gyűjtésében és kipreparálásában), a főhős, Beryl pedig állandóan rajzol, ahogy Beatrix Potter, aki mindig minden útjába kerülő tájról, állatról rajzokat készített. A Potter életével és meséivel való párhuzamot felfedezhetjük abban is, ahogyan Beryl és Bev egy egeret fognak be a házban, és játszani kezdenek vele: nemcsak megfigyelik, lerajzolják, hanem különféle játékokba is kényszerítik, sőt fel is robbantják, majd eltemetik – ezekben a gesztusokban az állatok iránt tanúsított tisztelet egyetlen szikráját sem találjuk. Beryl állandóan rajzol, ám számára a rajz, a művészet nem a kibontakozás eszköze, nem önkifejezés vagy kísérletezés az anyaggal, nem valami érzékelésen túlra mutatónak a megjelenítése, nem is a megfigyelt környezet pontos rögzítésének módja, nem szépség és érték, hanem függőség és mánia.
„Nem tudom. Olyan volt, mint a drog. Az iskolában mindig bajba kerültem, mert folyton rajzoltam ahelyett, hogy rendesen elvégeztem volna a feladatokat.”
Kétféle kimenetelt látunk: Beryl 59 évesen bosszús amiatt, hogy nem járt művészeti iskolába, és gyári munkásként kell dolgoznia, Beverly, a testvére viszont néhány sikerületlen házasságot követően megveti a lábát a celebek világában, és igen jól él abból, hogy eladja nekik halott házi kedvenceik kipreparált testét. Beryl mindenről, még lépcsőről lezuhanó férjéről is rajzot készít, Bev a kipreparált kisállatok eladásának bevételét saját testének feljavításába, testplasztikába, fekteti bele – szemben Potterrel, aki munkáinak bevételéből birtokokat vásárolt, és birkákat tenyésztve is a természet megőrzésén dolgozott. Ennyit, azaz semennyit sem ér az irodalmi és művészeti téren kívül létrehozott alkotás ma. Beatrix Potternek a mai körülmények között talán Bevéhez vagy Beryléhez hasonló sors jutott volna. Legalábbis Joanna Quinn XVIII–XIX. századi angol karikatúrák stílusában elkészített szarkasztikus animációs filmje szerint, amelyre vizualitása és alakjai tekintetében is erősen hatott Beatrix Potter élete és művei.
A Beatrix Potter-gyűjtemény
A londoni Victoria & Albert Museum (V&A) 2022-ben két kiállítást szentelt az angol gyerekkultúra kiemelkedő alakjainak: az egyiknek Lewis Caroll Alíz-regénye, a másiknak Beatrix Potter meséi, illusztrációi álltak a fókuszában.[7] Az Alice: Curioser and Curiouser című kiállítás[8] több téma köré csoportosult: az Oxfordban felnövő Alice Liddell és a regénybeli Alíz alakjának összefüggései, a filmes adaptációk, a vizuális művészetekre tett hatások, a színházi feldolgozások, Alíz mint tudatállapot vagy identitás és végül a kortárs relevancia, a filozófiai és politikai üzenetek köré.
A britek kánonjában az Alíz-regények a kreativitás és a fantázia bibliájaként szerepelnek, számtalan tanulmány, tanulmánykötet tárgyalja őket, az abszurd irodalom alapjainak számítanak,[9] 170 nyelvre fordították le őket, hatásuk óriási és szerteágazó transzmediális értelemben is.[10]
Beatrix Potter műveiről nem mondható el ugyanez, noha az angol gyerekirodalom történetében kétségtelenül meghatározó szerző, és gondolkodott a könyv médiumán túl is.
Nemcsak írója, hanem illusztrátora is volt saját köteteinek, több területen alkotott maradandót, művei a XX. században tízmillió példányban keltek el. Ennek oka az is, hogy a XIX. század második felében és a századfordulón, a gyerekirodalom felvirágzásának idején, mikor az illusztrációk is egyre jelentősebbé váltak, szokatlannak számított, hogy a szerző és az illusztrátor ugyanaz a személy.
Potter első kötetének megjelenése éppen egybeesett a viktoriánus kor végével, és állatmeséi, amelyek időrendben a két angol kanonikus gyerekirodalmi mű, A dzsungel könyve (Rudyard Kipling, 1894–95) és a Micimackó (A. A. Milne, 1926–28)[11] között helyezhetők el, túl is mutattak a viktoriánus Anglia gyerekirodalmának főbb toposzain, a külön lányoknak és fiúknak írt történeteken, a didaktikus, moralizáló meséken. De nem csupán erről volt szó.
A V&A számára 1840-től Henry Cole kezdett gyerekkönyveket gyűjteni, és Beatrix Potter anyagai is itt találhatók; mára nagyjából 2100 darabból áll az időről időre bővülő gyűjtemény. A V&A Potter számára fontos hely volt: például az akkoriban még South Kensington Museum néven ismert intézmény ruhagyűjteményéről másolta A gloucesteri szabó című mesében szereplő XVIII. századi ruhát.[12] Potter rendkívül jó megfigyelő lévén nemcsak a XVIII. századi ruha pontos mását volt képes megrajzolni, de növényekről, gombákról készült rajzai, amelyek sosem kerültek bele mesekönyveibe, a herbáriumokra jellemző természettudományos illusztrációk pontosságával készültek. Az állatokat, viselkedésüket is ezzel a precizitással rögzítette rajzain – Milne játékállataival, plüssmackójával szemben Potter mindig valós állatokról mesélt.
A 2022-ben megrendezett kiállítás – amely korántsem az első Beatrix Potter hagyatékából – bemutatja mind írói, mind illusztrátori és természetvédő munkájának a történetét. A teljes életút ismeretéből kitűnik, hogy a Londonban, pontosan Kensingtonban felnövő Beatrix imádta a természetet, sokat járt vidékre nyaralni a családdal, rengeteget rajzolt, leveleket írt gyerekeknek állatokról szóló történetekkel, és amikor húszas évei elején megelégelte, hogy (egyébként igen tehetős) családja tartja el, és ő nem jut önálló keresethez, nekiállt abból pénzt csinálni, amit szeretett, és amihez értett. Karácsonyi lapokat, tányéralátéteket készített, és eladta őket, de nevéhez fűződik az első mesefigura szabadalmi jogának kiváltása is: felismerve a profitnövelés lehetőségeit, egy évvel első meséjének megjelenését követően Nyúl Péterből plüssfigura is vált, amelyet Beatrix Potter levédetett. Jövedelme részben ebből, részben a kötetek megjelenését követő további spin-off-termékek: társasjátékok, tapétán és babatakarón szereplő figurák, színezőkönyvek, állatfigurás teáskészletek eladásából származott.
Gazdasági lépések
Az alma nem esik messze a fájától, szokták mondani, és Beatrix Potter sem tagadta meg a családot, amelyből származott. Apja gazdag kereskedő volt, és különösen kezdetben egyengette Beatrix útját a könyvek kiadása kapcsán. Beatrix önállóan alkudta ki a szerzői jogokat, az utánnyomások, az újrakiadások feltételeit, ám a korabeli jogrend miatt apja jelenléte és beleegyezése nélkül még szerződést sem írhatott alá. Szükség is volt e szerződésekre, hiszen a Nyúl Péter kalandjai két év alatt 56 470 példányban kelt el, öt kiadást megérve, és csinos vagyont halmozva fel Beatrix számára. Mindeközben a szerzői jogokat az Egyesült Államokban elfelejtették bejegyeztetni, ezért ott 1903-ban kalózkiadások kerültek forgalomba, rengeteg kiesést okozva a potenciális bevételben.[13] Ugyanakkor a kalózkiadások terjedésének volt köszönhető, hogy Anne Carroll Moore, az első New York-i gyerekkönyvtár és gyűjtemény megalapítója rátalált az angol író-illusztrátor köteteire, és többször meg is látogatta Pottert a tóvidéki birtokain.
A munkáiból megélni kívánó Beatrix igyekezett a lehető legszerencsésebben rendezni, szervezni bevételeit. De a szerzői jogok védelme csupán a könyvekre szorítkozva nem tűnt elégségesnek. Rupert Potter, Beatrix apja 1903-ban a karácsonyi vásárok forgatagából hazatérve egy helyi boltból hozott egy játékmókust, amit Nutkin néven árultak, felhasználva Beatrix meséinek és figuráinak népszerűségét. Ezt látva Beatrix Nyúl Péter-babát készített, egy prototípust, amely mintául szolgált későbbi figurák gyártásához. A szabadalmi jogot 1903. december 15-én jegyeztette be, hogy ne mások ölébe hulljon a bevétel, amikor Nyúl Pétereket adnak el – valamint megszabta azt is, hogyan kell kinéznie egy ilyen plüssfigurának. A következő évben egy társasjátékot is tervezett, ám az csak sokkal később, 1919-ben került piacra, mikor a háborút követően a kiadó sanyarú anyagi helyzetbe sodródott, és növelnie kellett a bevételeit. Tapétán, gyerektakarókon szereplő figuráinak ötletét pedig egy barátjának köszönhette.
Joanna Quinn animációjára visszautalva: Potter kibontakoztathatta azt az érdeklődést, tehetséget és képességet, amelynek a birtokában volt, sőt bőséggel profitált is belőle. Életében nagyon is fontos volt a pénz, a megélhetés biztosítása; mutatja ezt például a Ginger and Pickles című mese története (Gyömbér és Ubi kalandjai), amelyben kifejezetten a pénzzel való gazdálkodás alapjait igyekszik megtanítani a gyerekeknek egy gondatlanul kezelt, ezért rosszul végződő vállalkozásról mesélve,[14] de a piacozásról szóló Sompoly Samu vagy Röffencs malac meséje is idesorolható. Ám magánéletében soha nem saját maga vagy a természet kizsákmányolásának, életkörülményei feljavításának vágya hajtotta: befektetéseivel anyagi függetlenségének megteremtése és a környezet óvása volt a célja.
Gyerekirodalom és természetvédelem
Beatrix Potter könyvei már a kezdetektől pompás jövedelmet biztosítottak számára, olyannyira, hogy 1905-ben, első vőlegénye és könyveinek szerkesztője, Norman Warne hirtelen halála után 39 évesen meg is vett egy farmot Észak-nyugat Angliában, a Tóvidéken (a Cumbria megyében található Lake District népszerű üdülőhely, ma természetvédelmi körzet). A Potter család egyébként sokat járt Skóciába és Nagy Britannia észak-nyugati területeire, ahol Beatrix így otthon érezte magát. Odaköltözni azonban csak akkor tudott véglegesen, mikor 47 évesen megházasodott, és férjével, William Heelisszel együtt letelepedett. Beatrix a természet tanulmányozása, az illusztrátori munka és a meseírás mellett újabb szenvedélyként a birkatenyésztés fortélyait sajátította el.
Elkötelezett természetszeretetének köszönhetően hatalmas területek menekültek meg a pusztítástól, és ma már nemzeti parkként üzemelnek.
Az első vásárlást ugyanis több másik követte, végül Potter a Tóvidék területének húsz százalékát vásárolta föl, majd 1943-ban bekövetkezett halálakor csaknem egész birtokát ráhagyta a természetvédelem ügyét szolgáló angol Nemzeti Védnökségre.
A V&A 2022-ben rendezett kiállításán Beatrix Potter személyes tárgyai, családi fotók, eredeti rajzok és vízfestékkel készült illusztrációk mellett láthatjuk az eladásra szánt karácsonyi lapokat, Potter gyűjteményes szekrénykéjét, könyvei első kiadását vagy épp a kedvenc cipőjét, melyet gazdálkodás közben hordott a Tóvidéken. Kuriózumként pedig gyerek- és fiatalkorában készített tanulmányait, munkáit is bemutatják. Rajongott a természetért, eredeti közegükben vagy múzeumokban tanulmányozta az állatokat, a bogarakat, a mikroszkópban látható képeket, ezeket lerajzolta, lefestette, memorizálta. Beatrix Potter egyszerűen csak azzal foglalkozott, ami lenyűgözte, aminek el tudta magát kötelezni, amiért rajongott. Bár egy viktoriánus nevelési rendhez igazodó aranyketrecben nőtt föl, ki tudta bontakoztatni a tehetségét: két területen, a gyerekirodalomban és a természetvédelemben egyaránt maradandó értéket hozott létre. Az sem elhanyagolható tény, hogy külön-külön mindkét terület virágzott a viktoriánus és századfordulós Angliában: a gyerekkönyvek a boltokat árasztották el, az amatőr természetbúvárok pedig a vidéket.
Gyerekkor ma és hajdanán
A XX. század elején a tehetség kibontakoztatására egy jómódú családban talán még nőként is volt mód, különösen egy olyan, zavartalannak mondható gyerekkort követően, amelyet nem veszélyeztetett háború, sem a fogyasztói társadalom gyorsuló ritmusa vagy az 1970-es, ’80-as évektől szaporodó válások száma. A XX. század elején úgy tekintettek a gyerekkorra, mint ami attól fogva mindig csak jobb lesz: a gyerekek szabadok voltak, sok szempontból mentesek a felnőttek felügyeletétől.[15] Hugh Cunningham azt állítja, az 1990-es évektől kezdve viszont egyre hangsúlyosabban került előtérbe a gyerekek sérülékenysége, mind érzékelhetőbbé vált a gyermekkor fenyegetettsége, majd sorra meg is születtek a gyermekeket védő (iskolaügyi, családi) törvények Európában.[16]
A jövőbe vetett optimista hit a hetvenes évektől az olajválságnak köszönhetően, illetve a neoliberalizmus és a globalizáció előretörésével mindinkább negatívba fordult: foglalkozni kellett a gyermekek, a következő generációk gazdasági, sőt mára már az ökológiai jövőjével is. Eközben a gyermekek és kamaszok egyre több mentális zavarral küzdöttek, nőtt az iskolai nyomás a teljesítmény fokozására, a kamaszok lelkivilága több faktor miatt is rendkívül sebezhetővé vált.
Bár egymással nem ok-okozati viszonyban állva, az iskolai szexuális felvilágosítás egyre terjedő bevezetésével párhuzamosan a kamaszok egyre korábban váltak nemileg éretté, több más hatásnak köszönhetően is egészen korán központi téma lett a szexualitás, miközben a pszichológiailag meghatározható kamaszkor vége 25 éves korig tolódott ki.
Európában ugyan az éhezés, a nélkülözés jobbára megszűnt, de más téren rengeteg ellentétes irányú vagy paradox folyamat indult be. Míg a nyugati civilizációban kialakult egy gazdaságilag-társadalmilag stabil polgári középosztály, amelynek tagjai védték a gyerekeket, felszámolva a gyerekmunkát, a világ számos területén a gyerekek számára (is) brutális háborús, életveszélyes körülmények uralkodnak. Európa szerte ugyanakkor a XIX. századi romantikus költők által ünnepelt, csodálatos és ártatlan gyerekkor koncepciója terjedt el. Ma, a járványok, a háborúk, a menekültáradat, az energiahordozók válságának korában távolodni látszik az ártatlan, zavartalan gyermekkor képzete.
Ebben a kontextusban pedig élesen vetődik föl a kérdés, mi az, ami aktuálissá teheti Beatrix Potter viktoriánus örökségét, idilli meseszövegeit, mi az apropója az ismét megnőtt népszerűségnek
Mi az, ami miatt ezek az ártatlan, háborítatlan, jómódú gyerekkort magáénak mondható szerző könyvei ma ilyen népszerűek Magyarországon?[17] A válasz rövid: az illusztrációk művészi értéke, az állatok megjelenítésének módja, és a kiveszőben lévő idilli gyerekkor és természetkép iránt érzett nosztalgia. Ezen túl pedig a 2000-es évektől megszaporodó médiamegjelenések (az animációs feldolgozások vagy a Beatrix Potter életét bemutató nagyjátékfilm), a spin-off-termékek, a történetekben megbúvó finom bölcsesség, a nosztalgikus idillt megtörő rosszaság és a természetben folytonosan jelen lévő fenyegetettség izgalma is vonzóvá teheti Potter fantáziavilágát. Ahogy már említettem, az állatmesék alakjait a szerző több esetben konkrét emberekről vagy állatokról mintázta, ezek alapvetően az állatok viselkedésének megfigyeléséből származó történetek – az állatvilág univerzuma pedig, ha realitásában vizsgáljuk, nem feltétlenül idilli.
Potter állatmeséinek különlegessége éppen abban rejlett, hogy olyan antropomorfizált állatokat alkotott, akiket ha olykor két lábra állítva ábrázolt is, mindig az állatokra jellemző viselkedést, valódi ösztöneiket kidomborítva mesélt róluk. Megfigyelte Nyúl Benjamint és Nyúl Pétert – róluk mintázta a nyulas meséket –, akik majd’ egy évtizeden át a szobájában laktak; tanulmányozta, számtalanszor lerajzolta őket, pontos ábrákat készített róluk, csakúgy, mint a két egérről, amelyeket befogott és megszelídített.
A két rossz kisegér kalandjai című mese az ő megfigyelésükből született, illetve az az egérketrec ihlette, amelye Norman Warne, a könyvek szerkesztője, Beatrix későbbi vőlegénye készített. Beatrix ugyanis nem talált olyan ketrecet, amelyben láthatta volna az egerek viselkedését, ezért megkérte Normant, készítsen neki egy ilyet. Norman hobbija egyébként a babaházkészítés volt, számtalan ilyet ácsolt az unokahúgainak, és kérésre Beatrixnek is csinált egy egérkuckót, egyik oldalán üvegből, belül pedig a babaházakra jellemző berendezésekből helyezett el néhányat. Az illusztrációk ezt a Norman-féle egérkuckót ábrázolják; a mese tárgyi környezete tehát valós helyzetből született.[18] Noha különféle módokon, a mese és a valóság újra összeért.
2006-ban Beatrix Potter életéről Miss Potter címmel rendezett Chris Noonan egész estés mozifilmet, amely főleg a könyvek kiadásának körülményeivel, valamint Potter szerelmi életével foglalkozik.[19] Természetesen beszűrődnek a gyerekkori élmények és események, valamint jelentős szerepet kap a Tóvidéken elterülő birtokok megvásárlásának története is. A film levelezéseket, a V&A-múzeumban őrzött eredeti rajzokat is felhasznál, animációs jeleneteket illesztve be a történetbe. A filmből világossá válik, Beatrix Potter mennyire zárt világban nőtt föl, és nemcsak a bezártság, de első szerelmének, vőlegényének korai halála is súlyosan érintette. Érzelmi lefojtottság és folytonos kontroll alól kellett fölszabadítania magát, innen nézve pedig mind a meseírás és az illusztrációkészítés, mind a birtokok megvásárlása, a birkatenyésztés éppen annyira terápia is volt számára, mint az anyagi függetlenség eszköze.
A romantika öröksége
A menekülés közös inspiráció. Beatrix Potter saját, fojtogató légkörű családjától menekült vidékre, hogy ott önálló életet kezdjen, miközben a meséinek gyerekirodalmi kontextusát szolgáltató romantikus költészet alapkoncepciói is a nehezen élhető civilizált világból a természetbe való menekülés köré rendeződtek. A Tóvidék költői, ahogyan William Wordsworth is, a XIX. században az urbanizáció, az iparosodás, a gyerekmunka, a rettenetes városi körülmények elől húzódtak vissza a természetbe.
A XIX. század elején az idilli gyerekkor és a romlatlan természet összekapcsolása jellemző volt az angol romantikus költészetre – a Prelude, Wordsworth önéletrajzi ihletettségű, tizennégy részből álló hosszúverse a gyerekkor, a felnövés költeménye.[20] A Recollections of Early Childhood kifejezetten a kisgyermekkor mennyei, zavartalan voltáról beszél, és még az ifjakat is a természet papjaiként tiszteli.[21] „A gyermek a férfi apja” (My Heart Leaps Up, 1802) sor a gyermek–szülő-kapcsolat újfajta szemléletét ígéri.[22] Wordsworth számos egyéb költeményében verselte meg a gyermekkor idilli világát, az ártatlan gyermeki képzeletet. A gyermek természeti körülmények között fejlődhet romlatlanul, állították a „tavi költők” – Samuel Coleridge éppen ez okból vonult ki családjával a Tóvidékre barátja, Wordsworth szomszédságába, miután utópisztikus kommunájuk alapítási terve Robert Southey-val meghiúsult. Az ártatlan gyermekkor és a romlatlan természet toposza meghatározó a tavi költők romantikus műveiben.
Beatrix Potter konkrét materiális módon is kapcsolódott ehhez az örökséghez: a Tóvidékre költözve férje révén kulcsa volt ahhoz a házhoz Hawksheadben, ahol Wordsworth született, és ahhoz az iskolaépülethez, ahová gyerekként járt. A tavi költők közül Wordsworth állt hozzá közel, sőt egyesek szerint a férje is rá hasonlított küllemét tekintve. Apja, Rupert Potter pedig számos eredeti, Wordsworth által szignózott levelet őrzött, amelyek bekeretezve díszítették a házukat.[23]
A romantika számára nem volt túlságosan fontos a gyermek neme, de úgy tartották, az ember megismeréséhez hozzátartozik gyermekkorának ismerete, és ha a felnőtt nem őrzi meg magában a gyermekit, akkor kiszárad, megkeseredik.[24] A gyermekkor idealizálása a romantika idején azonban többnyire férfiak tollából született, akik kevéssé vettek részt a kicsik felnevelésében és gondozásában. Az ártatlan gyermek a romantika számára imádat tárgya lett, a remény megtestesítője.
Beatrix Potter meséi ezzel szemben az állatvilág megfigyelése alapján a természet vélt idillje helyett sokat elárulnak a gondoskodás hétköznapi formáiról, illetve a felnövés buktatóiról. Úgy, ahogy azok az állatvilágban megjelennek.
Miközben Wordsworth magas hegyeket mászott az Alpokban, vagy Caspar David Friedrich megfestette a hegy ormáról letekintő férfi alakját, aki a magasból szemléli a világot, Beatrix Potter lehajolt a fűbe, az állatok odújához, az egerek, a mókusok, rókák, békák, patkányok, kutyák és macskák életteréhez, és azt mesélte el, milyen a valódi létezés a romantika által idillinek, romlatlannak elgondolt természeti környezetben.
A gyermeki omnipotenciától a felnőtt kompetenciáig
A pszichoanalízis a gyerekkort meghatározó traumák felderítésével foglalkozott. A daseinanalízis, amely nem független a pszichoanalízis eredményeitől, ehelyett arra összpontosít – legalábbis Krékits József megfogalmazásában –, hogyan léphetünk át a gyerekkori omnipotencia-érzésből a felnőttkori kompetencia által meghatározott életbe; az előbbi a szülők segítségével, az utóbbi a többi emberrel együttműködésben jön létre.[25] Azaz röviden és sarkosan a felnőttkort meghatározó felelős tevékenységeknek hátra kell hagyniuk a gyermekkor fantáziavilágának mindenhatóságba vetett hitét. Beatrix Potter meséi ebből a szempontból rendkívül tanulságosak, hiszen sosem a gyermeki képzeletet vagy a gyerekkori omnipotenciát ünneplik, hanem az állatvilág valóságáról, botladozó kisállatokról, olykor teljesen felelőtlen viselkedésről szólnak vagy épp a szülői gondoskodás kudarcairól.
Cunningham szerint a hatvanas-hetvenes évekre csúcsra járatott pozitív narratíva az egyre jobbá váló gyerekkorról a szülői gondoskodás szerepét emelte első helyre a gyerekek fejlődésének szempontjából. Ma viszont helikopterszülőkről, paranoid vagy narcisztikus szülői attitűdökről esik egyre több szó.
Ha figyelmesen olvassuk Beatrix Potter meséit, világossá válik, milyen szerepe lehet a szülőknek a rendre butaságokat elkövető gyerekek okításában (Nyuszi Benjámin, A pite és a fémforma), mi a jelentősége a közösség normatív erejének (A két rossz kisegér kalandjai), vagy éppen annak, hogy egyesek ostobasága ellen ők sem tehetnek semmit (Bikkmakk mókus), vagyis azt állítja, nincs mód mindig mindenkit jó útra terelni.
Az először megjelent két mesében, Nyúl Péter és Bikkmakk mókus kalandjai kapcsán olyan karakterekről olvashatunk, akik határokat hágnak át, és nem ismerik a tiszteletet. Nyúl Pétert hiába intik, bemegy Gergelyfi úr kertjébe garázdálkodni, és ha meg is menekül – szó szerint kivetkőzve magából, hiszen mind a cipőit, mind a kabátkáját elhagyja –, a kaland végére megbetegszik. Bikkmakk mókus pedig társai intése ellenére is ujjat húz a bagollyal, aki csaknem megnyuvasztja a tiszteletlenségért. A mókus nem a fogát, csak a farka egy darabját hagyja ott, ám ostobasága miatt, no meg azért, mert képtelen hallgatni társai intő szavára, végül egymaga dühöng a fákon.[26] A gyermeki omnipotencia-érzés, a határok megsértésének felelőtlen vágya, az abban való hit, hogy a következmények megúszhatók, alapvető elemei a kis állatok viselkedésének.
Potter nem fantáziavilágot épít, hanem elmeséli, mi történik az állatvilág valóságában akkor, ha túlkapásokat követ el valaki. Hiszen a felnőtt kompetenciák megkívánják, hogy másokkal együttműködve, egymást tisztelve fedezzük föl a világot.
A gloucesteri szabó karácsonyi mese, és tagadhatatlanul emlékeztet a Grimm testvérek A suszter manói című meséjére.[27] A polgármester esküvőjére készülő kabát gomblyukaihoz már nem marad cérna, pedig annak is el kell készülnie. Cilke, a cica, akit a szabó elküld cérnáért, komiszságból eldugja, a szabó belebetegszik, hogy nincs mivel befejezni a kabátot, de a kisegerek, akik kihallgatják a kabát befejezésének tervét, előlopakodnak, kizárják az amúgy is kóborló macskát, és befejezik a kabátot úgy, hogy egyetlen gomblyuk körbehímzését hagyják meg a szabónak, akinek amúgy is éppen csak egy gomblyuk kihímzésére maradna ideje. A macska szégyenében visszaadja az eldugott spulnit, a gyönyörű kabátnak híre megy, a szabó pedig meggazdagszik.
Ennek a mesének például érdekes eleme az utoljára hagyott gomblyuk: az egerek nem fejezik be teljesen a kabátot, a szabó nem készen kapja meg a munkát, végül a macska is odaadja a cérnát. A belátás, az önzetlen segítség itt nem a beugró-helyettesítő gondoskodás, jóval inkább a kompetenciaérzés erősítésének példája, hiszen végül mégiscsak a szabónak kell befejeznie a kabátot. A mesében szereplő egyik kis vers Beatrix Potter korai munkája, amelyhez eredetileg aprólékosan kidolgozott festményeket készített. Ezeknek a festményeknek a stílusa jelentősen eltér a többitől, A gloucestrei szabó esetében ezért újra is rajzolt néhányat. A magyar nyelvű kötetben a festményekből készült illusztrációk az eredeti, rövid versikével a kiadatlan művek között, leghátul szerepelnek, A három kisegér címen.
Különös mese a Kacsa Jolánról szóló történet: a buta kacsa (simpleton) képtelen saját ivadékairól gondoskodni
Elhiszi a rókának, hogy az majd ad neki helyet, ahol nyugalomban költheti ki a tojásait, nem sejtve, mi is az igazi terv. Ha nem lenne rendkívül pletykás, és nem mondaná el a kutyának, hol költ, semmi sem mentené meg a felfalatástól. Ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy ezek a mesék nem bonyolultak, s a nyelvezetük sem bővelkedik poétikus fordulatokban; cserébe viszont egyszerűség és csendes humor jellemzi őket, valamint szerzőjük nem akarja az embereket az állatokhoz hasonlítani, s az állatokat úgy ábrázolja, ahogy azok valóban viselkednek.
A mesékben az emberek csak marginális szerepekben tűnnek föl, leginkább, amikor menekülni kell előlük.
Az állatok mindent egymás között rendeznek el: Tapsifülesék kalandjaiban a befogott kisnyulakat kell megmenteni, Tipptopp Tomi kalandjaiban a télire eldugott élelemmel kell a mókusoknak gazdálkodniuk, Kacsa Jolán a saját ivadékait igyekszik kikölteni, Pecás Jeremiás a barátait akarja megvendégelni, Sompoly Samunak a patkány elől kell menekülnie – az állatok mindig segítenek egymáson, vagy magukat húzzák ki a bajból felismerve a másik ostobaságát, felelőtlen, meggondolatlan viselkedését.
Nem moralizáló mesék ezek, bár mindegyik olvasható valamilyen tanulság mentén, pusztán a különféle viselkedésmódok részletekbe menő leírásainak köszönhetően. Hiányoznak a mesei szimbólumok, a mesei nyelvezet is egyszerű, könnyen érthető, letisztult. Az állatok karaktereinek ábrázolásában nincs hiperbolikus elem, vagyis túlzás, Beatrix Potter egyetlen tulajdonságukat sem nagyítja fel, vagy torzítja. Karakterek vannak önálló jellemmel, akiket az tesz az emberhez hasonlatossá, hogy tipikusan emberi környezetben élnek, vagy olyan dolgokat csinálnak, amiket emberek szoktak: ebédelnek, teáznak, ágyba fekszenek stb. A környezet sem valamilyen elképzelt mesei közeg, hanem konkrét, létező helyszínt idéz: Sompoly Samu például olyan épületben él, amely Beatrix Potter Hill Top nevű, 1905-ben vásárolt vidéki házét idézi.
Potter apja (Rupert) amatőr fotós volt. Beatrix sokat járt vele kirándulni, és fontos volt neki, hogy a kamerával aprólékosan rögzíteni lehetett mindent. A pontos ábrázolás a rajzokon is jellemző, a velük illusztrált történetek nem allegóriák, nincsenek bennük csodás elemek, semelyik állat nem változik át, a tér és az idő valóságos, nincs bennük sem megszemélyesítés, sem mesei formula, semmi olyasmi, ami a népmeséket, a tündérmeséket jellemzi. A természetközeli ábrázolásmód sajátos, korai és szép példáját láthatjuk bennük.
Az utolsó mese
A Robinzon, a kismalac Beatrix Potter életében kiadott utolsó meséje. Még a Nyúl Péter megjelenése előtt fogott bele az írásába, de a könyv csak 1930-ban jelent meg, Amerikában, a Tündérkaraván című önéletrajzi ihletésű kötet „mellékleteként”, Angliában csupán ezután került a könyvesboltok polcaira. Potter látása eddigre megromlott, nem jól érzékelte a színeket, ezért az illusztrációk vegyesek: a korábban készült képek színesen kerültek be, azok viszont, amelyeket a kiadáshoz frissen készített, színezés nélküli fekete-fehér tusrajzok maradtak. Az Edward Lear („The Owl and the Pussy Cat”, „A Bagoly és a Cicó”), Daniel Defoe és Stevenson történeteiből ihletett mese egy kismalacról szól, akit elküldenek a vásárba, de ott egy matróz „elrabolja”, felviszi egy hajóra, és felhizlalják, hogy a hajóskapitány születésnapjára megsüssék, és feltálalják. A butuska, tapasztalatlan Robinzon malacot egy macska menti meg, így csónakon elmenekülhet egy lakatlan szigetre, ahol majd élete végéig boldogan él.
„Ami elsőre egy idilli jelenetnek tűnik, valójában a romantikus kaland elgondolásának aláásása: a hajó fedélzeti malaca hihetetlen tengeri útra indul, csakhogy ez az utazás a halálát jelenti. A malac nem egy tengerész, pici, cuki, kunkori farokkal; hanem étel. Ez természetesen egyfajta fémjelzés Potter meséiben: minden fejkötős, köténykés állat végső soron állat, és annak a veszélynek van kitéve, hogy valaki megeszi – minden mese arról a kemény munkáról vagy vak szerencséről szól, ahogy a mesehős megpróbálja elkerülni a sorsát.”[28] A piacra elküldött kismalac történetében Potter összeköti a malacok sorsát, akiket végül megesznek, a fogyasztással és azokkal a piaci erőkkel, amelyek a gyerekek ellen dolgoznak.
A gyerekirodalomban népszerű toposz, a biztonságos otthon, majd a vad, veszélyekkel teli külvilág, ahonnan a mese hőse újra biztonságba ér, itt kifordul, Robinzon malac ugyanis sosem tér vissza a szigetről. Másfelől a viktoriánus mesék a messzi tájakra való utazást gyakran menekülésként értelmezik, és egy idilli világba kalauzolnak: ennek az idilli világnak ironikus eltúlzása a nyolc fejezetből álló mese zárójelenete: „Volt ott minden! Rengeteg készre főtt jamgyökér (ez egyfajta édesburgonya). A kenyérfán cukorbevonatú sütemények és muffinok nőttek, szép illatosra sülve; egyetlen malacnak sem kell itt puliszka után szomorkodnia.”[29] Ezek a sorok annak fényében olvasandók, hogy a XIX. század egyik legtöbb kiadást megért regénye, Defoe Robinson Crusoe-ja óriási hatást gyakorolt a kor viktoriánus gyerekirodalmára. Robinzon kismalac neve is utal erre a kapcsolatra, s az író a robinzonádok népszerűségére építve figurázza ki a szigetre vetődő magányos utazó körülményeit.
Rousseau Defoe regényét azért adta volna az ifjúság kezébe, mert szerinte segít az előítéletek fölé emelkedni, felismerni, mi az, ami valóban szükséges, és fejleszti a leleményességet.[30] A viktoriánusok később a Robinsonban a gyermeki fantázia szabadságát és a társadalmi kötelezettségek alóli fölszabadulás lehetőségét látták. A szorgos, vállalkozó szellemű, fegyelmezett defoe-i regényhős erényei egybeestek azzal, amit a XIX. századi angol társadalom nagyra tartott. Potter azonban a robinzonádokat jellemző kérdések egyikével sem azonosul. Potter kismalaca eleve eldöntetlenségben lép elénk a mesében: nem lehet tudni, hogy mesehős, fogyasztási cikk, termel valamit, vagy esetleg ő maga a fogyasztó – végig ezek között a szerepek között ingadozik.[31] Eredetileg árulni megy a piacra, hogy utána saját magát mint munkaerőt árulja, de elrabolják, és fogyasztási cikké akarják tenni, sőt feltálalni. Robinson a hajótörés miatt kerül ki a társadalom és a tőke irányítása alól. A kismalac viszont abból a világból menekül el, amely fetisizálja a gyerekkort, és tőkét kovácsol belőle – nem is kíván visszatérni hozzá.
Izgalmas tény, hogy Beatrix Potter, aki független életét éppen annak köszönhette, hogy áruba tudta bocsátani saját gyerekkönyveit, okosan gyarapította és fektette be vagyonát, utolsóként egy olyan mesét tett közzé, amely a tőke, a pénz, a fogyasztás, sőt az erre adott szélsőséges reakció, az emberi társadalomból és a valóságból egy tejjel-mézzel folyó fantáziavilágba való kivonulás ellen szólalt föl.
Ugyanakkor – legalábbis az utolsó meséből így tűnik – leleplezi a gyermekkort fetisizáló diskurzusok nosztalgikus, idilli világát. Hiszen „Robinson ártatlansága végül is eladható árucikk, miközben ő maga is árucikké válik”.[32] A kegyetlenséggel és egyenlőtlenséggel teli világból való kivonulás azonban csak illúzió lehet, legalábbis Potter szerint, állítja Cadwallader.
Nagy Gabriella Ágnes
Hivatkozott művek
Cadwallader, Jen. „The Pig Who Went to Market: Entrepreneurship and Exploitation in Beatrix Potter's The Tale of Little Pig Robinson”. Children’s Literature 48 (2020): 32–50.
Cunningham, Hugh. Children and Childhood in Western Society since 1500. London – New York: Routledge, 2021.
Culler, Jonathan. Irodalomelmélet. Nagyon rövid bevezetés. Ford. Pikó András – Füzi Péter. Balatonfüred: Tempevölgy, 2022.
Harris, W. C. „Undifferentiated Bunnies: Setting Psychic Boundaries in the Animal Stories of Beatrix Potter, Jack London, and Ernest Seton”. Victorian Review 23.1 (1997): 62–113.
Kérchy, Anna. Alice in Transmedia Wonderland. Jefferson: MacFarland, 2016.
Krékits József. „A Freud(e) elven túl, avagy rossz előérzet a kultúrában”. Uő. Határhelyzetek és határterületek. Utam a daseinanalízishez. Budapest: Oriold és Társai Kiadó, 2018. 83–113.
Laws, Emma. „Showing »what a woman has done«: The Beatrix Potter Collection at V&A”. Art Library Journal 32.1 (2007): 25–30.
Lear, Linda. Beatrix Potter. A Life in Nature. New York: St Martin Griffin, 2006.
Linder, Enid – Linder, Leslie. The Art of Beatrix Potter. London – New York: Frederick Warne & Co Ltd., 1955.
Lowell-Smith, Rose. „Of Mice and Women: Beatrix Potter’s Bluebeard Story Sister Anne”. Children’s Literature Association Quarterly 38.1 (2013): 4–25.
Potter, Beatrix. Nyúl Péter és barátai. Beatrix Potter összes meséje. Ford. Dragomán György – Szabó T. Anna. Budapest: Manó Könyvek, 2021.
Potter, Beatrix. Nyúl Péter és barátai. Beatrix Potter tíz meséje. Ford. Szentmiklósi Tamás. Budapest: Eri – G&A, 1997.
Potter, Beatrix. Péter Nyuszi kalandja. Ford. Szabó Ervin. Budapest: JLX, 2000.
Potter, Beatrix. Nyúl Péter kalandjai (sorozat, több mese különálló kötetben megjelentetve). Ford. Szabó T. Anna. Budapest: General Press Kiadó. 2007.
Potter, Beatrix. Karácsony Nyúl Péterrel. Feladatok, rejtvények, játékok, receptek; Beatrix Potter alapján. Ford. Szalay Zsuzsanna. Budapest: General Press, 2007.
Potter, Beatrix. Nyúl Péter kalandjai. Térbeli mesekönyv. Ford. Szabó T. Anna. Budapest: General Press, 2008.
Quinn, Joanna. Affairs of the Art. 2021. http://www.berylproductions.co.uk/films/affairs-of-the-art/
Rousseau, Jean-Jacques. Emil, avagy a nevelésről. Ford. Győry János. Budapest: Papirusz Books, 1997.
Jegyzetek
[1] Az online könyvbemutatót ld. ITT (lejjebb görgetve)
[2] Azaz ma azt mondanánk, magántanulóként otthon sajátította el a szükséges ismereteket. Egyetlen, 15 évesen kapott iskolai bizonyítványáról az alábbit tudjuk: „Shortly before her fifteenth birthday she received an Art Student's Certificate from the Science and Art Department of the Committee of Council on Education. This certificate, dated July 1, 1881, certifies that in freehand drawing, practical geometry, linear perspective and model drawing Helen B. Potter was of Second Grade.” Moore, Anne Carroll. „Appreciation”. Linder, Enid – Linbder, Leslie. The Art of Beatrix Potter. London – New York: Frederick Warne & Co Ltd., 1955. x.
[3] A gyűjteményes kötet nem tartalmazza a kritikusok által silánynak értékelt Tündérkaraván című hosszabb mesét 1926-ból vagy azt a három, Charles Perrault meséiből átírt szöveget, amelyek közül kettő Potter halála után jelent meg. Potter a Hamupipőkét, a Piroska és a farkast, valamint a Kékszakáll-történeteket írta át; mind a három rettenetes sorsú mesehősnők története. Ld. Rose Lowell-Smith. „Of Mice and Women: Beatrix Potter’s Bluebeard Story Sister Anne”. Children’s Literature Association Quarterly 38.1 (2013): 4–25. A korábbi magyar fordítások között megemlíthetjük: Nyúl Péter és barátai. Beatrix Potter tíz meséje. Ford. Szentmiklósi Tamás. Budapest: Eri – G&A, 1997.; Péter Nyuszi kalandjai. Ford. Szabó Ervin. Budapest: JLX, 2000.; Nyúl Péter kalandjai (sorozat, több mese különálló kötetben megjelentetve). Ford. Szabó T Anna, Budapest: General Press Kiadó, 2007.; Karácsony Nyúl Péterrel. Feladatok, rejtvények, játékok, receptek; Beatrix Potter alapján. Ford. Szalay Zsuzsanna. Budapest: General Press, 2007.; Nyúl Péter kalandjai, térbeli mesekönyv. Ford. Szabó T. Anna. Budapest: General Press, 2008.
[4] 1936-ban Walt Disney meg akarta venni a mesék megfilmesítésének jogát, de Beatrix Potter nem adta. A mesék népszerűségének növekedéséhez nyilván hozzájárultak volna az animációs feldolgozások, ugyanakkor kérdés, hogyan lett volna illeszthető a klasszikus disneys vizuális világhoz ezeknek a finoman megrajzolt illusztrációknak a stílusa. Laws, Emma. „Showing »what a woman has done«: The Beatrix Potter Collection at V&A”. Art Library Journal 32.1 (2007): 25.
[5] http://www.berylproductions.co.uk/films/affairs-of-the-art/
[6] Beatrix Potter összesen 270 rajzot készített gombákról, a rajzokat, festményeket az Armitt Librarynek adományozta Ambleside-ban. Linder, Enid – Linder, Leslie. The Art of Beatrix Potter. London – New York: Frederick Warne & Co Ltd., 1955. 129–133. Bogarakat is előszeretettel rajzolt nagy számban. A Linder-kötet számtalan illusztrációt, rajzot közöl.
[7] https://www.vam.ac.uk/exhibitions/beatrix-potter-drawn-to-nature
[8] https://www.vam.ac.uk/articles/inside-the-alice-curiouser-and-curiouser-exhibition
[9] Ld. például Martin Esslin 1961-ben publikált nagy hatású könyvét, Theatre of the Absurd címmel.
[10] Bővebben ld. például Kérchy Anna könyvét (Alice in Transmedia Wonderland, 2016) vagy a Lewis Carroll Society által összegyűjtött szakirodalmi listát:
[11] Az 1913-ban megjelent Röffencs malac kalandjai című mese egyik alakja, a kissé együgyű Malacka lány nemcsak nevében, hanem egyes illusztrációkon is (301–303. oldal) kísértetiesen hasonlít Milne Malackájára, aki nem sokkal később, 1926-ban „került forgalomba” a Micimackó-történetekben.
[12] Laws, Emma, i. m., 25–30.
[13] „Nyúl Péterrel először egy rettenetes amerikai kalózkiadásban találkoztam, amely magán viselte az új képregények stílusát, azt az űrt igyekezve betölteni, amely azelőtt létezett, hogy az amerikai kiadók elkezdtek volna felfigyelni a gyermekirodalmi könyvekre és a művészi értékre.” Anne Carroll Moore. „Appreciation”. In Linder, i. m., xii–xiv. Miss Moore New Yorkban, 1894-ben hívta föl először a figyelmet arra, hogy a könyvtárakban szükség lenne gyerekirodalmi gyűjteményre, a gyerekeknek pedig magas színvonalú, értékes gyerekirodalmi művekre.
[14] Potter, Beatrix. Nyúl Péter és barátai. Beatrix Potter összes meséje. Ford. Dragomán György – Szabó T. Anna. Budapest: Manó Könyvek, 2021. 209–222.
[15] Beatrix Potter ezt még nem tapasztalhatta meg, hiszen csak kísérettel mehetett bárhova.
[16] Cunningham, Hugh. Children and Childhood in Western Society since 1500. London – New York: Routledge: 20213
[17] A 9900 forintért kapható kötet tavalyi, első kiadása óta elfogyott.
[18] Lear, Linda. Beatrix Potter. A Life in Nature. New York: St Martin Griffin, 2006.
[19] https://onvideo.hu/video/14713/miss-potter/
[20] A Prelude címen ismert művet 1798-tól kezdte Wordsworth írni, egész életében dolgozott rajta, és csak halála után 3 hónappal került nyomtatásba, 1850-ben. Akkor még nem kapott nagyobb figyelmet, de mára a szakirodalom a főművének tartja.
[21] „Heaven lies about us in our infancy […] The Youth […] still is Nature’s Priest.”
[22] V. ö. Culler, Jonathan. Irodalomelmélet. Nagyon rövid bevezetés. Ford. Pikó András – Füzi Péter. Balatonfüred: Tempevölgy, 2022. 86.
[23] Lear, Linda, i. m.
[24] Cunningham, i. m., 55.
[25] Krékits József. „A Freud(e) elven túl, avagy rossz előérzet a kultúrában”. Uő: Határhelyzetek és határterületek. Utam a daseinanalízishez. Budapest: Oriold és Társai Kiadó, 2018. 93.
[26] Harris, W. C. „Undifferentiated Bunnies: Setting Psychic Boundaries in the Animal Stories of Beatrix Potter, Jack London, and Ernest Seton”. Victorian Review 23.1 (1997): 62–113.
[27] Beatrix Potter még egy olyan meséje szerepel ebben a gyűjteményes kötetben, amely expliciten korábbi kanonikus mesei szöveg átirata: a Perrault nyomán született Janó, a városi kisegér kalandjai című történetről van szó.
[28] Cadwallader, Jen. „The Pig Who Went to Market: Entrepreneurship and Exploitation in Beatrix Potter's The Tale of Little Pig Robinson”. Children’s Literature 48 (2020): 35.
[29] Beatrix Potter meséi, i. m., 383.
[30] Rousseau, Jean-Jacques. Emil, avagy a nevelésről. Ford. Győry János. Budapest: Papirusz Books, 1997. 127–128.
[31] Cadwallader, i. m., 44. „Both pig and child, Robinson embodies Potter’s interest not only in the economic factors driving her characters’ behavior but also in the way these factors shape and limit a child’s identity.”
[32] Cadwallader, i. m., 47.
A Potter-kiállítás fotóit a szerző készítette