E dolgozat vállalása talán nem is lehet több, mint felmutatni azt a folyamatot, ahogyan a test, pontosabban az emésztés működésével kapcsolatos jelenségek, „termékek” – és szavak – megjelenhetnek a gyerekkönyvekben. A gyerekkönyv elnevezés sem véletlen, hiszen magában foglalja az ismeretterjesztő könyveket és a gyerekirodalmat is.
A test medikalizálódásának köszönhetően az ismeretterjesztésben nem önmagában az emésztés tematizálása, hanem a szóhasználat vicces elsősorban, hiszen a célközönséghez alkalmazkodva a gyereknyelv kifejezéseit alkalmazza, még a gyerekekről szóló, de felnőtteknek szánt munkákban is. A felnőttek által kontrollált diskurzus a biológiai működés bemutatása mellett kötelezően tanítja a gyerektől elvárt viszonyulást is: undorító, gusztustalan, gyomorforgató. Ugyanakkor a kedveskedő, eufemizáló szóhasználat ennek ellentmond ‒ így lesz egyszerre viszolyogtató és vicces.
A kaki, kaka, pisi, puki, szar stb. szavak megjelenése az irodalomban kettős vonatkozásban is tabut dönt: egyrészt azzal, hogy irodalmi szövegnek egyáltalán témája lehet (mert lehet) a testi működés, illetve a vele kapcsolatos folyamatok, másrészt azért, mert az irodalom nyelve a közvélekedés és az oktatási gyakorlat értelmében aligha képes integrálni ezeket a szavakat ‒ mégis megteszi. A közbeszédben, a gyereknyelvben ha nem is preferált, de elfogadott „csúnya szavak” használata irodalmi kontextusba kerülve, amellett, hogy néhol szándékoltan megbotránkoztató, mindig vicces is: valójában a kontextusváltás dönti le a tabukat.
Az ismeretterjesztés korántsem újszerű funkciója a gyerekkönyveknek
Valójában a gyerekirodalom megjelenését is ennek köszönhetjük, s a „nevelve szórakoztatni ‒ szórakoztatva nevelni” küldetése generációkon keresztül meghatározta a gyerekirodalom elméleti alaptéziseit – ennek megfelelően, értelemszerűen a tartalmait is.
Az, hogy az irodalom csupán egy lehetséges eszköz a különféle ismeretek átadására, mi több, e tanítás a gyerekirodalomnak a legfontosabb, ha nem az egyetlen célja és értelme, olyan megingathatatlan alapelve a pedagógiának, sok esetben a gyerekirodalomnak is, amely a mai napig megkerülhetetlen kérdésfelvetéseket implikál.
Annyiban legalábbis, amennyiben a kortárs gyerekirodalommal való foglalkozás is folyton kénytelen valamiképpen pozicionálni magát a pedagógia és az irodalom viszonyrendszerében, illetve állandósulni látszik a pró és kontra nézőpontok újradefiniálása, annak függvényében, hogy a regnáló pedagógiai, gyereklélektani, irodalomtudományi elméletek és irányzatok a társadalmi, kulturális (esetleg politikai) mozgások függvényében hogyan határozzák meg önmagukat. A hasznosság‒szórakoztatás virtuális tengelyén számtalan fokozat létezik, a tankönyvízű példabeszédektől, a meghatározott céllal születő, pontosan körülhatárolt célközönségnek szánt alkalmazott gyerekirodalmi műveken át egészen az irodalom jutalomjátékaként működő, „csupán” szórakoztató munkákig vagy a nonszenszig.
Az irodalom hasznossága a tanítandó tartalom tekintetében legalább olyan mértékű diverzitást mutat, mint a szükségessége szempontjából: a leghétköznapibb tudnivalók éppúgy kaphatnak irodalmi (vagy irodalminak nevezett) hordozót, mint kívánatosnak tartott hitbeli, viszonyulásbeli, magatartásbeli kérdések.
A magyar nyelvű gyerekirodalom kezdetének tekintett Flóri könyve[1] már tartalmaz földrajzi és állattani ismereteket, de figyelmeztet például a rendrakás fontosságára is („A’ ki nem tud mindent jól eltenni, / Ha aztán kell, nincs mit elővenni”), a rendezett öltözékre („Csínosság és tisztaság / Jobb mint pompa ’s czifraság”), emellett imádságokat és precíz viselkedési normákat („Gyermek, tiszteld a’ tanítót, / ’S fogadj neki mindenben szót”), erkölcsi alapelveket („Jót tegyél a’ jóságért / Ne csak magad hasznáért”) is közvetít. (ITT írtunk róla korábban – a szerk.)
A kortárs gyerekkönyvek már szakosodtak, többnyire külön-külön köteteket szánnak egy-egy fontosnak ítélt információ átadására; elég csak a babalapozók színek-formák-számok hármasára gondolni, ami azután a célközönség életkori növekedésével tovább bővül a háziállatok, a vadállatok, a napirend, a napszakok, a járgányok stb. témaköreivel. A gyerek életének fontosabb eseményei, a családi, baráti tevékenységek, mint az étkezés, a fürdés, az altatás, a játékok, a születésnapi, az óvodai és bölcsődei történések mellett az utóbbi évtizedekben új témák is megjelentek: orvoslátogatás, fogmosás, szobatisztaság, ismerkedési gondok, érzelmi problémák ‒ ez utóbbinak a magyar nyelven is (néhány kötetben) megjelent világhírű Mr. Men és barátai[2] és a színváltós unikornisról szóló Gaston érzelmei[3] a legkarakterisztikusabb példái.
Az, hogy gyerekkönyvtémaként milyen testi, lelki, szociális, technikai stb. „tudnivaló” kanonizálódhat egyáltalán, elég széles spektrumú kérdéskör
Tudniillik nemcsak az határozza meg, hogy adott korban, adott gyereknevelési intézmények épp mit gondolnak a nevelésről, tanításról mint olyanról, s szerintük mire van szüksége a gyereknek, hanem aktuálisan a gyerekkönyvpiac mozgásai is alakítják.
Az, hogy a dolgozat témájául választott testi ügyek, a kiválasztás és az emésztés folyamata miért válhatott egyáltalán gyerekirodalmi témává, ráadásul tabudöntésként, nemcsak olvasásszociológiai és viselkedéslélektani, de tágabb kontextusban antropológiai és szociológiai változások eredménye is.
Ezek alapos vizsgálata meghaladja ugyan e dolgozat kereteit, de két egymást erősítő folyamat kiemelhető talán a szkatoantropológiai[4] kutatásokból. Egyrészt a széklettől való undor részben genetikailag kódolt, hiszen az ürülékkel való érintkezés, az ürülék megevése megbetegedést, fertőzést eredményezhet. Az ettől való félelem, az undor adaptív viselkedési forma, valójában védekező mechanizmus ‒ állítják a humánetológusok. Másrészt az emberi ürülék sok-sok évszázadon keresztül természetesen, magától értetődően volt része a testi működésnek, a mindennapoknak; a higiénés körülmények megváltozásával távolodott el egyre jobban a testtől magától.[5]
A testünkhöz, és ezzel együtt minden testi folyamathoz való viszonyunkat az orvostudomány fejlődése alapjaiban változtatta meg: a test medikalizációja hosszú folyamat, ennek eredménye, hogy ma szinte kizárólag orvosi, egészségügyi kontextusban beszélünk róla, s minden testi, lelki, mi több, létbeli történést egészség–betegség viszonyrendszerben kezelünk. A szakmunkák s a szélesebb tömegeknek szánt természettudományos művek is egyazon nyelvet használják, a szakkifejezések, a latin nyelvű kifejezések, a működési sémák, az orvosi protokollok alakítják azt, miként viszonyulunk a saját testünkhöz. A változást a mindennapi nyelvhasználat is híven követi: az orvostudomány szóhasználata normatív értékű a közbeszéd számára – értelemszerűen párhuzamosan megtartva, megőrizve, ám zsargonná minősítve az addig használt kifejezéseket.
Amit az emésztésről, az anyagcseréről tudunk, azt az orvostudomány nyelvén tudjuk, magyarázzuk. A felnőtteknek, szülőknek szóló ismeretterjesztés a biológiai folyamatok kémiájától egészen a szexuálpszichológiáig terjed.[6] Ezek az elméletek egyszersmind az aktuálisan elfogadott, uralkodó tudományos diskurzusok hétköznapi adaptációjának szükségességét hangoztatják, amely diskurzus egyben körülhatároló is: olyan hatalmi keret, amely meghatározza, hogy egy adott témáról milyen eszköztárral lehet megnyilvánulni.[7] Ebbe a hatalmi keretbe az irodalom nyelve annyiban illeszkedik, amennyiben a megszólalásában valamilyen módon viszonyulni kényszerül e keretekhez.
A kulturális gyakorlat, a közvélekedés értelmében az irodalom mint művészeti ág valami nemesebbnek, valami hétköznapitól emelkedettebb tartalomnak a hordozója, közelebb áll a lélekhez ‒ ám magától értetődően része az is, ami a földhöz, a testhez, a húshoz kapcsolódik.
Úgy, ahogyan a szent és a profán, a transzcendentális és a materiális egysége, a vallásos témájú irodalom és a világi/pajzán költészet a kezdetektől természetes módon létezett egymás mellett ‒ egy-egy életművön belül is. A nyelvészeti fejtegetésektől eltekintve, annyi az irodalom perspektívájából is látszik, hogy korántsem egyszerű feladat a medikalizáció fémjelezte diskurzus keretein belül vagy épp azokat széttörve a testről szólni. Pedig a köznapi nyelv szóhasználata pontos lenyomata annak, ahogy aktuálisan viszonyulunk például az emésztés, a kiválasztás folyamatához: egyrészt automatikusan használjuk az orvosi kifejezéseket, másrészt vulgarizáljuk a testi működéssel kapcsolatos szavakat. Ez utóbbiak irodalmi (értsd: nem természettudományos, ismeretterjesztő) szövegkörnyezetbe kerülve úgy jelennek meg, hogy minden esetben reflektálnak a saját nyelvi kontextusba kerülésükre is, s nem könnyű elérni azt, hogy csupán önmagát jelentse egy-egy ilyen szó, hacsak nem a káromkodás részeként jelenik meg (vö. a szitokszóként vagy minősítő jelzőként használt szart), hiszen az irodalom funkciójának, tartalmának megváltozása korántsem olyan gyors, mint az élőbeszéd változásai.
Manzoni 1961-ben állította ki konzervbe csomagolva a saját ürülékét ‒ ott, akkor egy jelentős tabu dőlt le. A kortárs irodalomban is találunk több ikonikus példát arra, hogyan lehet az ürülékről beszélni, egyáltalán milyen funkciót kaphat ennek a tematizálása.
Günter Grass[8] nagyívű történelmi kalandozásában a szarás kultúrtörténeti (vagy civilizatorikus?) fejlődését mutatja be, példájaként az individualizációnak, a test elidegenedésének. A szöveg alternálva használja a szar, kaka, bélsár, ürülék szavakat a hordaközösségi rituálétól[9] a magányos, szégyenletesnek tartott szarásig,[10] a jelenig, hogy „csak becsmérlő, helytelen értelemben élsz (ahogy általánosan szokás) avval, hogy szar”.[11]
Umberto Eco képes regényében[12] a „kaka” mint legsajátabb és legszemélyesebb kiterjesztésünk van jelen („Záróizommal az eltűnt idő nyomában?”). A kaka szót használja, „ahogy mindenki más is, azt hiszem”.
Nádas Péter az Emlékiratok könyvében[13] rövid, „laza gondolatfutamban” az erkölcsi megnemesedés kapcsán szól a testiségről,[14] ez a Párhuzamos történetek[15] jelenetében már a viszolyogtató matéria s a szégyen kontextusában jelenik meg.[16]
Darvasi László történelmi tablójában[17] a szarás több magánál az aktusnál: valami zsigerinek, „életszagúnak”, az egész országnak, a helynek mutatványszámba menő csudálatossága, s van benne egy keserű fityiszt mutatás is a történelem, az élet egészének: véleménynyilvánítás ‒ ha úgy tetszik, a szar mint filozófiai alaptétel. „Szaros seggű” katonák, rablók hordája, császárok után Absolon Demeter „hóbortos erdélyi fejedelem” szarása[18] s annak eredménye, ahogyan megérkezik a visszavett Buda fölé, s beteríti Lotharingiai Károly herceget, a nápolyi világutazót, huszárokat, betegeket, hadifoglyokat,[19] summázata mindannak, ahogyan erről beszélni lehet: a „[g]yőzöl, uram, és mégis leszaratol!” játéka szentnek és profánnak, emelkedettnek és vulgárisnak, irodalmi és köznyelvnek.
Ha a felnőtteknek szóló irodalom meghatározóan az élőbeszéd nyelvének leírt formájával integrálja a test(iség)hez kapcsolódó szavakat, és ettől határozottan elkülönülni látszik a természettudomány szókészlete, akkor vélnénk, hogy a gyerekkönyveknél is hasonló a helyzet. Gyerekkönyvekről szólva ugyanis ismeretterjesztés és irodalom közötti cezúra hasonlóképpen létezik, még akkor is, ha itt korántsem ilyen egyértelmű az irodalmiság (értsd szépirodalmiság), az alkalmazott irodalom és az ismeretterjesztés különbözőségének kérdése.
A pedagógiai szándékú művek és az egyértelműen (szép)irodalmi művek koordinátái között számtalan fokozat figyelhető meg
A legegyértelműbben a biológiai ismereteket tanító könyvek sorolhatók be. Ezek esetében a kérdés az lehet: miért jelent, miért jelenhetett meg ezek témájaként az emésztés, a kiválasztás. A kérdésre választ adhat egyrészt a tudomány „gyerekléptékűsítése”, vagyis az a tendencia, hogy bármiféle tudományos ismeretet nemcsak lehet, de meg is kell magyarázni a gyerekeknek (olyan fejlődéslélektani kulcsfogalmakra hivatkozva, mint a természetes kíváncsiság, a fogékonyság, az életkorhoz köthető tanulási sajátosságok stb.) ‒ az elképzelésnek nemcsak lelkes alkalmazói, de vehemens ellenzői is vannak, mondván, hogy ez a természettudományok lebutítását jelenti.
Másrészt a gyerekek társadalmi státuszának megváltozásával együtt járó gyerek–felnőtt-partnerviszony értelmében nincsen, és nem is lehet olyan területe az életnek, ezzel együtt a testi működéseknek sem, amelyről ne lehetne őszintén, nyíltan, tabuk nélkül beszélni.
A gyerekirodalom anti-autoriter hulláma, ha úgy tetszik, a felnőttek világa, nyelve által működtetett Foucault-féle hatalmi diskurzus ellenében jelent meg, tehát a testi működés gyerekkönyves tematizálása a felnőtt kontroll megszűnését, a diskurzus megváltozását is jelenti. Logikusan ez az ismeretterjesztő gyerekkönyveknél érhető leginkább tetten.
Magyar nyelven is elérhetők olyan könyvek, melyek tárgyilagos hangnemben, szigorúan csak biológiai folyamatokat magyaráznak el, célzottan csupán az emésztésről szólnak.
A legkisebbeknek szóló, színes, vastag kartonlapú, kinyitható fülekkel ellátott lapozó, a Mi az a kaki?[20] kizárólag a kaki szót használja, egyrészt a célközönség életkorának megfelelően, másrészt azért, hogy szóhasználatában is megfeleljen saját, fülszövegben olvasható vállalásának: „meglepően bájos könyvecske”. A „barna, büdös trutyi”, vagyis „olyan anyag, amire a testnek már nincs szüksége” válaszok után az állatok kakijától a csatornarendszer keresztmetszeti rajzáig elég széles spektrumú ismereteket közvetít (a borító szerint) a három éven felülieknek.
A Kakigyár vidámpark[21] játéktérként mutatja be az emésztés folyamatát, a részletgazdag képeskönyv ráadásul egy testvérpár duguláselhárító mentőakcióját követi végig – itt a narratíva az, ami érdekessé hivatott tenni a témát. Ennek megfelelően nem is akar kizárólag szaktudományos szövegként megjelenni, következetesen a kaki, pisi szavakat használja.
A nagyobbaknak szóló Ezt NEM HISZEM el!-sorozatban a Kaka-tények. Egy halom ismeret a nagy- és kisdologról[22] című könyv a következőképpen ajánlja saját magát a hátlapszövegen: „Itt valami bűzlik! Fogd be az orrod, és olyan részleteket tudhatsz meg a kakáról, amire eddig nem is gondoltál!”, s tartalmában a kaka keletkezésétől, az állatok kakáján át egészen a csúcstartó bélparazitákig igyekszik átfogó képet adni a témáról.[23]
A sorozatcím és az ajánlóban megfogalmazottak alapján a könyv úgy igyekszik érdekessé tenni a témáját és olvasóközönséget toborozni, hogy eleve a meghökkentést tűzi ki célul, egyfajta rekordok könyvét létrehozva, miközben fontos, például a környezeti terhelést érintő kérdésekről sem hallgat (vö. űrszemét, vécépapír, metángáz). A kakatéma érdekes – summázhatnánk a könyv állásfoglalását.
Már ennek a könyvnek a kapcsán is látszik a gyerekkönyveknek az a sajátossága, miszerint ismeretterjesztés és irodalom szétválasztása nem egyértelmű
A szóhasználat ennek beszédes megmutatkozása: a gyereknyelvben általánosan használt kaka szóval barátságosabbá, ismerősebbé téve a témát egyszersmind gyerekléptékűvé is alakítja azt. A kaka egyfajta gyerekvilágot jelző hívószóként működik – ezt csak néha töri meg egy-egy tudományosabb szóhasználat (ürülék vagy széklet), jelezve, hogy a könyv gyerekeknek szól, írója néha mégis kénytelen szakszerűen kifejezni magát.[24] A kaki használata pedig egyértelműen kedveskedést, játékot jelez: a „vombatkaki” cuki, mert az állat is az, a „kakipiknik” meg hangokkal való játékként jól hangzó szóösszetétel. A címben szereplő nagy- és kisdolog szavak használata a témával való foglalkozás őszinteségéhez és a könyv szóhasználatához képest egyértelműen szépelgés, maníros körülírás.[25]
Több olyan, gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyv is elérhető magyar nyelven, amely más testi folyamatok mellett az emésztés kérdéseivel is foglalkozik. Ahogyan a fentiekben bemutatott eufemizáló, néhol becéző formájú szóhasználat szigorúan meghatározza, hogyan kell erről a témáról beszélni egy gyereknek/gyerekkel, legalább annyira merev következetességgel írja elő azt is, hogyan kell viszonyulni a széklethez. A fentiekben említett undor részben genetikailag meghatározott, más részben tanult viselkedés. Míg a kisebbeknek szóló könyvek többnyire igyekeznek természetes, inkább vicces, érdekes dologként beszélni a témáról (bár a „büdös trutyi” leírás ennek éppen ellenpéldája), a nagyobbaknak szóló munkák úgy vélik érdekessé tenni, hogy főként a borzongató tényeket válogatják ki.
A Meghökkentő tudomány-sorozatban A test… -kötet[26] a Tápcsövek és pottyantók vicceskedő szóhasználatú fejezetcím kapcsán még csak figyelmeztet: „Vigyázat! Csak erős gyomrúaknak! Gyomorforgató részletek következnek…” (majd rövid definíciót közöl a hasmenésről mint egyedüli „gyomorforgató részletről”,[27] amelyben tudományos huszárvágással kis undoknak nevezi a mikrobákat és „kakának” a székletet).
A sorozat másik része, a Gusztustalan tudomány[28] már egész kötetet szentel a testhez kapcsolódó „legundorítóbb dolgoknak”, ebben az Inkább kint, mint bent fejezet foglalkozik az emésztéssel, mondván: „Nem kell nagyon messzire mennünk, hogy gusztustalan dolgokat találjunk. Valójában a saját testünk is – pontosabban az, ami kipottyan, csurog vagy spriccel belőle – undorodásra ad okot a világ minden táján.”[29] E fejezetben a Miért gusztustalan a kaki? alapkérdés megválaszolásán túl főként emésztési rendellenességekről van szó, és a végén bemutatkozik egy „undorszakértő” tudós is, aki azt kutatja, „hogyan működik a széklet”. A széklet mellett a szerző leginkább a „kaki” szót használja („[a] hiedelemmel ellentétben a bohócok nem kakilnak szivárványszínűt, és a betegek sem.”[30]), de van itt kedveskedő pocak, pottyantás, mókás színű kaki, a „nagydolog” és a „rossz” baktériumok így, idézőjelbe téve szerepelnek.
A Mi lenne, ha… átmennénk állatba?[31] könyvben pontozzák a szerzők, hogy mi mennyire „rémisztő”, „hasznos”, „trükkös” vagy „gusztustalan”. Ez utóbbira öt pontos címkét kapott többek között az, ha úgy álcáznánk magunkat, hogy „meghemperegnénk saját kakánkban”, „kakahalomban laknánk”, „beleszeretnénk a pukiba”, „egy vécére járnánk a szomszédokkal”, „kakából tornyot építenénk”, „kakapropellerrel” udvarolnánk, „mások meginnák a pisinket” ‒ egyszóval majd’ minden az emésztéshez, kiválasztáshoz kapcsolható folyamat.
A Hű, de büdi![32] könyvben pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a kaki, a puki, az ürülék, a trágya egyformán büdös ‒ a hangyafing, Fingó Roland meg a Ganéj-hadművelet vicceskedő kifejezések hivatottak vonzóan vagánnyá tenni az olvasmányt.[33]
Ahogy a fenti példákból jól látszik, a gyerekkönyvek test(iség)hez való viszonyának különlegességét az is jelzi, hogy itt keveredik a természettudományok és hétköznapok nyelvhasználata. A kaka, kaki, pisi szavak általános elterjedése természettudományos igényű munkákban nemcsak a célközönséghez mért könnyebb megértés szándékát, ezzel együtt a téma eufemizáló, kedveskedő „becsomagolását” jelenti, hanem erősen megtámogatja a tudományok lebutítása ellen tiltakozók érveit.
A hangnem és a szóhasználat kaotikusságát is az okozza, ami az egész gyerekeknek szóló ismeretterjesztés Achilles-pontja, tudniillik megtalálni azt a nyelvet, ami a természettudomány nyelve, de érthető és vonzó a gyerekolvasónak, hogy ne ijessze el.
Tehát a regnáló ad usum delphini alapelv értelmében szelektál, újrafókuszál ‒ nota bene, ezzel együtt mégiscsak elhallgat dolgokat. Ez pedig nemcsak a műfajt és a célközönséget jelöli ki, hanem rámutat e művek saját pozicionálási problémáira is: a szórakoztatás abszolutizmusának szellemében „gyermekiesített” világ, a puki, kaki, kis undok mikrobák meg rossz baktériumok birodalma tudományos ismeretterjesztés-e még, vagy közelebb áll a mesék világához?
A ki nem mondott tények leplezetlen feltárása kétségtelenül hatékony formája a tabudöntésnek, a medikalizáció kontextusában az olvasó mégiscsak inkább egy gépezet működésébe nyerhet betekintést. Az ismeretterjesztés témájaként az emésztés a hétköznapi szóhasználat miatt vicces lehet, és a humor a lehető legjobb eszköz a tabuval kapcsolatos szorongások oldására.
Azzal, hogy ezek a könyvek a biológiai folyamatok bemutatásán túl viselkedési mintákat is közvetítenek (kijelölve azt, ahogy erről a témáról egy gyereknek gondolkodnia kell, azaz a biológiai folyamat undorító, gyomorforgató, gusztustalan), az uralkodó, tematikai szempontból oldódni látszó hatalmi diskurzust erősítik, hiszen a témáról való gondolkodás, beszédmód továbbra is egyirányúan a felnőttek irányítása alatt áll.
A mind nagyobb számban megjelenő, szobatisztaságra nevelésről (sic!) szóló könyvek azt az üzenetet közvetítik, hogy nemcsak a gondolkodást, a beszédmódot, de magát a biológiai folyamatot is a felnőttek abszolút kontrollja jellemzi.
A Móra családi iránytű-sorozatban jelent meg a Kakapara.[34] Beszédes, hatásvadász címe már jelzi a problémát, miszerint a nevelési kézikönyvek megdicsérendő, jutalmazandó teljesítményként kezelik, ha a gyerek szobatiszta lesz,[35] és ennek eléréséhez komoly, a testfelépítésre, a gyereklélektanra épülő módszertant dolgoztak ki. Ám ezzel a versenyszellemű tematizálással szó szerint is nagy dolgot kerítenek a természetes folyamatból, bonyolulttá, problémás helyzetté téve a gyerek számára azt, ami nem kellene az legyen. A könyvet „pszichológusként és gyakorló anyaként” jegyzi a szerző, s külön fejezetekben szól a szülőkhöz és a gyerekekhez. A Szülőknek a kakilási nehézségekről fejezetben, „a széklethez való viszony kialakítása” kapcsán konkrét tanácsokat ad, hogy „a gyermek székletét már a pelenkás időszakban is pozitív és dicsérő jelzőkkel illessék”;[36] „Nézzük meg; dicsérjük meg; számoljuk meg; szín, állag, forma alapján közösen játszva jellemezzük a kakit, majd vegyünk tőle végleges búcsút, mielőtt lehúzzuk a WC-t, és útjára engedjük a székletet! Például így: »Micsoda gyönyörű, óriási hurkát készítettél!«”;[37] „Amíg a gyerek kíváncsi, érdeklődését is kezeljék természetesként, és ne zárkózzanak el például attól, hogy látni engedjék akár a saját székletüket.”[38] A Kakiutazás fejezet a gyerekeknek íródott: az emésztés biológiai folyamatának elmagyarázása mellett egészen gyakorlatias tanácsokkal szolgál: „A végbélben van egy kicsi kanyarulat, amikor ülünk, de ha leguggolsz vagy a WC-n ülve felteszed a lábad egy sámlira, az kiegyenesíti ezt az utolsó kis csődarabot. Ezzel segíted a kaki kiengedését, hogy ne kelljen kanyarognia, hanem egyenesen belepottyanhasson a WC-be. […] Ne feledd: lábakat fel a sámlira!”[39]A teljesítménykényszer feszültségét oldandó olvasható néhány humorosnak szánt érdekesség is: „a kakiból biogázt is termelnek”, Amerikában (sic!) „a kutyák ürülékéből származó gáz felhasználásával” világítanak, „Angliában pedig van egy olyan busz, melyet biogáz hajt, tehát akár kakibusznak is nevezhetnénk.”[40]
Az összegzésként, tanulságként megfogalmazott, filozofikus hangvételű zárszó[41] visszatetszőségét a „kakilás” szóhasználatból eredő gügyögő hangvétel adja. Ez a könyv egészén, a szülőknek szóló részen is végigvonul, autoreflexív gesztusként a kakapara szituációs és nyelvi meglétét demonstrálja, mintha a szerző görcsösen igyekezne megtalálni azt a hangot, hogyan kellene erről a témáról beszélni. A harmadik fejezet fantáziátlan címekkel ellátott „relaxációs meséi” (Az eltömődött csatorna, Belső utazás, A faúsztatás) valójában erőszakoltan didaktikus példaszövegek; a mesékhez, az irodalomhoz vajmi kevés közük van.
A szobatisztaság kérdése érintőlegesnek tetszhet, de hozzátartozik a detabuizálás jelenségéhez – ám ennek nevelési kontextusba helyezése (tudniillik a kakilás olyan valami, amit tanulni kell, pontosabban, meg kell tanítani a gyereknek) valójában csak átpocizionálja a hatalmi diskurzus centrumát, a gyereknél meglévő természetes, magától értetődő folyamatot témává emelve inkább kontraproduktív.
A téma összes magyar nyelven elérhető könyvét érdektelen felsorolni, de szemléltetésként néhány szobatisztaságra tanító gyerekkönyv szinopszisa láttatni engedi a felnőtt kontrollt
[…] „valójában nem is olyan nehéz dolog ez a bilizés”;[42] „[l]átjátok? Vécére menni gyerekjáték…”;[43] „[h]a minden feladatot teljesítettél, elnyered a kupát! Sok szerencsét!”;[44] „Tomi az édesanyja által kapott ülőkét próbálja ki, és bár nem megy egyszerűen, kitartását siker koronázza. Végül olyan nagynak érzi magát, hogy megszerzi a klotyókirály címet is, sőt egyedül is lehúzhatja a vécét! Na ugye, hogy ugye!”[45]
A téma kapcsán azok a művek lehetnek érdekesek irodalomelméleti szempontból is, amelyek a gyerek érzéseit, viszonyulását láttatják, de elsősorban nem tényfeltáró célzatúak, hanem a téma gyerekvilágbeli megjelenése, a szavak kimondhatósága által okozott örömöt, a detabuizálódás okozta felszabadulásban nyíló játéklehetőségeket (vö. játéktér) mutatják fel.
A témához kapcsolódó ambivalens érzések ide-oda mozgása a dolgozat címében jelzett választó kötőszót kapcsolatossá vagy magyarázóvá módosítja: a kaka vicces és undi ‒ a kaka vicces, mert undi. Pontosabban az, hogy az emésztésről, annak végtermékéről beszélni lehet, a társadalmi és a nyelvi tabu egyidejű megtörése; hogy játékba lehet hozni, az a vicces. Ezek a művek, ha úgy tetszik irodalom és ismeretterjesztés határán állnak, hiszen tudományos regiszterekkel játszanak, de eszközeikben mindenképp irodalmiak.
A kis tócsa[46] kötetben például a bepisilés szó szerint „kis dolog”, vannak ennél sokkal fontosabb ügyek is. Ahogy a Pipp és Polli sorozat többi kötetében, itt is az érzelmeken van a hangsúly, holmi pisiesetnél fontosabb a közös játék, a barátkozás, a segítés. Az elvárás–szégyen kontextusából kilépve felszabadítja a témát ‒ és az olvasót is.
Alona Frankel Bilikönyve[47] úgy irodalmi szöveg, hogy közben a témát a legkisebbek életkorával, viszonyulásaival összhangban játéklehetőségként kezeli, humoros dramaturgiai fordulatokkal, a szöveg játékával elsősorban irodalmi élménnyé, voltaképpen örömszerzővé emelve a témát.
Ranschburg Jenő pszichológus a felnőttek mellett gyerekeknek is ajánlja a könyvet, „akik éppen mostanában nem értik: mit akarnak tőlük a felnőttek, miért nem jó nekik minden éppen úgy, ahogy eddig, a maga természetes egyszerűségében, gond nélkül működött?” S bár címében is inkább a szobatisztaság kialakulásának segítéséről szól, a narrátor anyukával, a szövegritmussal, a bili kitalálásáról szóló késleltetett, „drámai” kitalálósdival, a félresikerült próbálkozás váratlan fordulatával, a várakozás időtartamának érzékeltetésével[48] – majd az ismerőssé/baráttá váló kakitól való búcsúval („Szia, kaki, irány a tenger!”) valójában egyperces tömörségű és derűjű, kész irodalmi remek – s a piktogram-egyszerűségű illusztrációk, Hérakleitosz „Minden folyik” mottójával csak erősítik ezt a tökéletes kompozíciót.
A vakond, aki tudni akarta, ki csinált a fejére,[49] igazából csak bosszút szeretne állni, ezért von kérdőre néhány állatot, akik saját kakijuk „prezentálásával” biztosítják saját ártatlanságukat. Az archaikus, egyben mesevilágrendbeli igazságtétel szellemében a vakond végül a hentes kutyájának fejére csinál ‒ de ez az elégtétel a két állat méretbeli különbségéből adódóan legalább annyira vicces, mint a főhős keresőútja során záporozó különféle állati ürülékek.
A humoros hangeffektusokkal szemléltetett kakifélék természetismeret-tananyagnak sem utolsók, de a dulifuli vakond az igazi hős, valódi mesehős. Ez a könyv majd’ negyedszázados késéssel került hazai forgalomba – és a felnőttek, szülők többsége ma sem tud mit kezdeni vele,[50] holott a téma tabu alóli felszabadításának egyik legjelentősebb mérföldköve: azzal, hogy központi témájává tette a kakilást, pontosabban hogy az aktuális szocializációs elvárások értelmében undorítónak tartott ürülékről nyíltan, mi több: humorosan beszél.
Pernilla Stalfelt Kakikönyve[51] az undorító–humoros viszonypárt már a könyv legelején elmagyarázza: „Sokak szerint a kaki undorító” (a képen felnőttek fintorognak orrot befogva), „Néhányan azonban mulatságosnak tartják” (a képen gyerekek vigyorognak fülig érő szájjal).[52]
A mű ismeretterjesztésnek is kiváló: megtudhatjuk, mi a kaki, hányféle van, hogyan és hol szabadulunk meg tőle – és az is kiderül, mi mindenre jó. A puki is szóba kerül, és az, hogy egyes felnőttek miért nem szeretik, ha e témákat emlegetjük. A szigorú értelemben vett ismeretterjesztésen túl azonban itt elsősorban játékról van szó.
Példája annak, hogy nem elég minden kérdésre válaszolni, hanem a humort kell magyarázó elvvé tenni. Így nem egyszerűen vicces ismeretterjesztéssel, hanem a témával való szabad, néhol abszurdig fokozódó játékkal van dolgunk. Ez lehet egyszerű szituációs tréning: képzeljük el, mi történne, ha… („valaki éppen a buszmegállóban vár, amikor a kakiszállító autó elszáguld mellette! A sofőr gyorsít…”,[53] „sok-sok ember egyetlen szobában annyit kakilna, amennyit csak bírna, micsoda magas házat lehetne építeni! Egy egész kakifelhőkarcolót, amiben rengetegen lakhatnának. De ha hirtelen elered az eső…”[54]), vagy lehet a játék konkrét cselekvésre való felhívás: rendezzünk az ágyon csoportosan ugrabugrálva pukielőadást!
Ez utóbbinál a nyelvi és viselkedési gátak áttörésének eredménye kirobbanó jókedv: már a ruháktól való megszabadulás esélyének felvetése is igazi gyönyörűség! S a lehetőségben, a hipotetikusan létrejövő játékban mennyi öröm van (vö. a pukielőadás mint a szabadság friss lehelete). A kimondás felszabadító erejű, terápiásan is hatékony, ehhez itt hozzáadódik a tabu megtörése miatt érzett féktelen jókedv is. A könyv lehetőséget kínál a felnőttek által gyakorolt kontroll alóli kiszabadulásra, párhuzamosan a témához kapcsolódó nyelvi regiszterek, ezzel együtt a fantázia felszabadításával. A könyv egyedülállóságát erősíti a képi világ: ha információt is közöl, sosem szaktudományosat, csak azt, ami a gyereknek elképzelhető, tipizálva, egyszerű vonalakkal. A képekben is érvényesül a mindent kimondás elve ‒ a humor egyik meghatározó forrása éppen ez: minden szó szerint értendő (ha a virágok kedvelik a kakit, akkor inda- és szárkezeikkel hurkaként harapdálják, ha a kaki úszik a csatornában, akkor pöttyös úszósapka is jár neki), s a legképtelenebb fantáziajátékok is le vannak rajzolva.
Talán annyi jól látszik e könyvekből is – és ez a legfontosabb, ami nemcsak e téma detabuizálása, hanem általában minden gyerekirodalmi tabu esetében mérvadó lehet: az irányított befogadás sosem tabutörő. Ha az olvasótól kötelezően elvárt érzelmi viszonyulás bele van kódolva a témáról való kommunikációba (vö. a kaki undorító, gusztustalan, a szobatisztaságot megtanulni „nagy dolog”), azzal semmi más nem történt, mint hogy kijelölődött egy újabb diskurzuskeret.
Az eufemizáló nyelvhasználat önmagában nem teszi gyerekléptékűvé, gyerekszemléletűvé az adott témáról szóló könyvet, ehhez a műnek biztosítania kell a lehetőséget arra, hogy olvasója szabadon dönthessen a saját viszonyulásáról, azaz ebben az emocionális mozgástérben potenciálisan megnyíló játéklehetőségeket kell felmutatnia.
A Kakikönyv például bónuszként költészeti játékra is hívja az olvasót: „Befejezésül talán egy kis dal lenne a legnagyszerűbb! De nincs olyan dal, ami a kakiról szól, kénytelenek vagyunk kitalálni egyet.
Mókuska, mókuska üldögélt a vécén,
Megbillent, megbillent az ülőke szélén.
Jó lesz mókus, ha egyenesen ülsz,
Mert még a végén a vécébe kerülsz!”[55]
Ez pedig már olyan felszabadító erejű gesztus, ami túlmutat egyetlen könyvön, a hétköznapok szóhasználata, az érinthetetlennek tartott költészet mint olyan is lehetőségként határozódik meg: játszani bármivel lehet.
Akár a felnőtt, akár a gyerek (egészen pontosan a gyerekként megszólaló felnőtt) a beszélő a gyerek(szép)irodalomban, a kimondás, a szavak szabad használata önmagában vicces, hiszen, ahogy e dolgozat bevezetőjében szó volt róla, a kulturális berögződések értelmében az irodalom más nyelvi regisztereken szólal meg.
A gyerekolvasó az intézményesített keretek között, legalábbis a jelen oktatási-nevelési gyakorlatban, aligha találkozik olyan irodalmi művekkel, amelyek bármilyen szempontból is tabutörők
Ez értelemszerűen a tematikai és a nyelvi tabukra is vonatkozik: az oktatási rendszer olyan, ha úgy tetszik, „steril” költészetet, irodalmat kínál, amelyikben például már a hülye szó használata is lázadás. A jelenség szorosan összefügg azzal az akut problémával, hogy az oktatás leginkább valamire használja az irodalmat ‒ képességfejlesztésre, nemzeti öntudatra nevelésre, történelemleckeként stb. ‒, ez a pragmatizmus pedig kizárólag irányított befogadást preferál, kizárja az irodalomnak művészeti ágként való szabad értelmezését, egyáltalán az irodalmi művek kínálta szabad játékot semmisíti meg.
Van már több példa is rá, hogy írók olyan testi témákról is írnak, amelyek eddig tabunak számítottak a gyerekirodalomban ‒ és közös bennük, hogy a tabutörés legadekvátabb eszközeként a humort használják[56] ‒, de célzottan az emésztésről szóló gyerekirodalom ritkább. Bár magyar fordításban már olvasható két nagyszerű szerző műve,[57] melyekben a kaki, puki fogalmakat a maguk magától értetődőségében használják ‒ ezzel együtt a dolgokat magukat is, valami egészen szokatlanra: a pukiport űrrepülésre, a kutyakakit a felnőttek megbüntetésére („Ha hazudnak a gyereknek, mondjuk, halat adnak neki, és azt mondják, hogy az csirke, vagy hogyha pukiznak, és ráfogják a gyerekre, máris jön a vihogikezelés.”).[58]
A kaki-pisi humortól indulva a kaki, kaka, szar szavak irodalmi használata elég konzekvensen illeszkedik a célközönséghez: a kaki a legkisebbeké, a szar az egészen nagyoké; a kaki vicces, a kaka komolyabb, a szar pejoratív.
A kedveskedő kaki, puki, pisi talán még integrálható az irodalomba, némi kuncogás érdekében – a káromkodás („csúnya beszéd”) már önmagában is nagy tabutörés, ráadásul ez olyan szar ügy, amivel valamit kezdenie kell a gyerekirodalomnak is. Ami a természettudomány, az ismeretterjesztés számára szakszó, vagy a köznyelvben káromkodás, az irodalmi szövegkörnyezetben tabu, tehát ez az inkoherencia legalább annyira vicces, mint a jelölt dolog maga. (Természetesen nem feledkezve meg arról, hogy az ürülék jelölésére szolgáló vagy az emésztéssel kapcsolatos bármilyen kifejezés, saját szócsinálmány, szójáték, szlengesítés stb. ugyanilyen érvénnyel működteti e folyamatot.) A humor forrása egyértelműen az, hogy maga a tabuizált szó kontextust vált, témája, szereplője lehet az irodalomnak. Irodalom és ismeretterjesztés, felnőtt és gyerek szóhasználat-játékai: ezek váltogatása különleges poétikai erejű, hiszen az eltérő nyelvi regiszterek váltogatása, egymásba vagy egymás ellen való kijátszása még akkor is vicces, ha a jelölt dolog nem ennyire terhelt kulturálisan.
Tökéletes példa a kaki többszólamúságára egy amúgy a sokszínűségről és az önértékelésről szóló humoros állatmese[59] „betétlapja”. A történet egy furcsasági versenyről szól, melyre sok-sok különféle állat jelentkezik, és ír arról, hogy miért tartja magát különlegesnek. A ganajtúró bogár levele így szól:
„SZEVASZTOK!
ITT A GANAJTÚRÓ BOGÁR.
DE AZT TI| MAGASRÓL LETOJJÁTOK, UGYE?
HA, HA!
NE IS FOGLALKOZZATOK VELEM, ÉN MINDIG
SZARSÁGOKAT BESZÉLEK.
KAKI, KAKI, KAKI.
AZ ÉLET SZAR, ÉRTITEK, UGYE.
DE AZÉRT MÉG NEM SZAR AZ ÉLETEM!
KAKIBAN SZÜLETTEM.
KAKIBAN LAKOM.
KAKIT ESZEM.
SZERETEM A KAKIT.
KAKIBAN LAKOM.
VAGY EZT MONDTAM MÁR?
AZT A SZAROS MINDENIT!
HA, HA!
KAKI, KAKI, KAKI.
KAKI IS THE SHIT.
SZAROSAN IZGI, MI?
KAKI KAKI!”[60]
A sokféle szóhasználat és nyelvi idióma az angol nyelvi szótanulással kiegészülve olyan teljesítmény (külön köszönet érte a fordítónak!), hogy példatár is lehetne – ugyanakkor „az élet szar” kijelentés többértelműségének játékba hozása már nagyon is komoly értelmezői gyakorlatot kíván.
Lackfi János felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek címzett verseskötetében[61] hasonló, vagy inkább ezt meghaladó nyelvi mutatványra lelhetünk. A Két madár című versben a pisi, kaka, kakadu szavak játékával teremtett szemantikai térből kilépve magából a kakából kel életre egy madár:
„Két madár
Van kétféle furcsa madár.
Az egyik a kakadu,
amelyik a rengetegben él,
és amint a neve is mutatja,
főleg kakát eszik.
A másik persze a pisidu,
ez is a rengetegben él,
és amint a neve mutatja,
főleg pisit iszik.
Múltkor egy tényleg
kakadu formájút
kakáltam,
nem is lepett hát meg,
hogy néhány szárnycsapással
felemelkedett,
és elrepült.
Még szerencse,
hogy nyitva volt
a vécéablak.”[62]
A kakát enni, pisit inni viszolyogtató aktusát a szóalkotó játék humorossága értelemszerűen oldja, az abszurd pedig végképp egyértelműen viccessé emeli a verset.
Bár kevesen tudnak róla, a Tóth Krisztina Állatságok[63] című kötetében szereplő Oposszum-vers[64] utolsó két sora, „Erdőségekben él, / kakája epeszín” a kötet megjelenését megelőző folyóiratközlésben még máshogyan szólt: „Erdőségekben él, / széklete epeszín”. Ez a különben jelentéktelennek látszó szócsere a vers egészének recepcióját meghatározza: a folyóirat-változatban a szaknyelvi kifejezés a vers addigi bolondozós, meghökkentő képi és költészeti világa ellenében – ráadásul a „bosszúm”-ra adandó és az olvasó által is odaértett, brutálisan szókimondó rímpár lecserélésének játékával ‒ még inkább megerősítené a természettudományos kontextust, a tényszerű adatolást, pontosabban az egész verset még inkább annak paródiájaként pozicionálná. A kaka ehhez képest leegyszerűsíti a befogadást, és a célközönség korosztályában is nagyot ugrik: a szóhasználat miatti gyerek–felnőtt-cinkosságra helyezi a hangsúlyt.
A különféle szintű tabutörések keveredése, ezzel együtt a szerzőnek a mindenféle korú gyerekkel történő összekacsintása olyan intellektuális, emocionális feszültséget okoz, melynek feloldása csakis egy erős, elsöprő nevetés lehet. Ez egyfajta ki nem mondott lázadást követő felszabadultságérzés is egyben, hiszen a felnőttek kontrollálta nyelvhasználati szabályok semmibevételét jelenti.
Varró Dániel Badar állathatározójának[65] elhíresült sorai
„Szép állat a krokodil,
minden este bekakil.
Bekakil, bepisil,
szép állat a krokodil.”
nemcsak a szerző gyerekirodalmi ismertségét erősítették meg jelentősen, hanem a versnek ez a négy sora afféle generációs programversként kanonizálódott: a szabad kimondásban manifesztálódó lázadás ‒ ijesztő és vicces nonszenszbe játszó szimbiózisa s a mondókaszerű formának köszönhető ismétlési lehetőség miatt – afféle ovis induló, legalább annyira legénykedő (bármennyire is meredek a hasonlat), mint a Tiszta szívvel.
Korosztályban is jócskán meghaladva ezt, Lackfi János Amerikában című verse[66] egészen a végletekig viszi a tematikai tabutörést, meglepő módon úgy, hogy meg sem nevezi azt, amiről ír, csupán körülírja a hurka szóval. Mégis a csöppet sem hétköznapi, naturalisztikus részletességgel ábrázolt helyzet, a gondolatkísérlet is olyan szintű megbotránkozást/undort vált ki az olvasóból, hogy ezt csak az olvasói felsőbbrendűségből adódó nevetés képes oldani:
„Amerikában minden van.
Olvastam, hogy egy pasas
minden áldott nap begyűjtötte,
amit a vécén termelt,
egy zacskóba zárta,
dátummal ellátta,
majd lefagyasztotta.
A pincéjében sorban álltak
a hűtőládák, tele
tíz évre visszamenőleg
a mindennapi hurkák.
Ha akarta,
bármikor kikereshette
bármelyik napi termést.
Arról nem szólt a cikk,
nosztalgiázott-e néha,
kikeresve egy-egy
különösen jól sikerült
darabot,
visszaemlékezve
annak a napnak
a speciális illatára.
Ábrándos lélek lehetett.
Azért, hogy áramszünet esetén
mi történt abban a házban,
azt durva elképzelni.”[67]
Németh Zoltán állati versei valóban állati nyelven szólnak[68] – azaz mindenféle kulturális, civilizációs réteget lehántva, dekonstruálva, a naturalista, néhol vulgarizált nyelvi abszurditások felől közelít a szarhoz. Zseniális szójátékai, asszociációláncai komoly intellektuális kihívást jelentenek, s ezek sikeres megfejtése nemcsak azért szükséges, hogy az olvasó egyáltalán a poénig eljusson, és így értékelni is tudja a vers humorát ‒ azaz a leírtak atavisztikusságából adódó viszolygástól eljuthasson a humor egy másik, különleges fajtájáig ‒, hanem azért is, mert csak a megfejtésből adódó megelégedettséggel kiegészülve jöhet létre a szövegek valódi megértése.
Az egyszerű nyelvtani ismereteket kívánó értelmezéstől (a szarkáról…),[69]
„a szarkáról már
nem is mernek
semmit sem
mondani
a szarkék”,
az összetettebb nyelvtani és biológiai ismereteket is feltételező humormegértésen keresztül (amikor a szarka…)[70]
„amikor a szarka beszorul
a végbélcsatornába, iszonyú
csapkodást és rikácsolást
rendez.
neve ellenére sosem eléggé
kicsi a termete.
büdös madár.
a növények viszont imádják, szeretik.”,
az elég volt… vers ezeken felül még a latin nyelv és a dinómánia játékba hozásával, a lehető legrövidebb formában, egészen az egzisztencialista olvasatig jutva bravúrosan összegzi mindazt, hogyan lehet úgy tabut törni, hogy az eszközként használt humor ne rekedjen meg a kedveskedő szóhasználatnál, és ne a meghökkentés, hanem sokkal szofisztikáltabb, ha úgy tetszik, intellektuális szintű legyen:
„én,
lesaurus minden állatot,
elég volt,
kilépek a fejlődésből.”[71]
E dolgozat vállalása talán nem is lehet több, mint felmutatni azt a folyamatot, ahogyan a test, pontosabban az emésztés működésével kapcsolatos jelenségek, „termékek” – és szavak – megjelenhetnek a gyerekkönyvekben. A gyerekkönyv elnevezés sem véletlen, hiszen az magába foglalja az ismeretterjesztő könyveket és a gyerekirodalmat is.
A test medikalizálódásának köszönhetően az ismeretterjesztésben nem önmagában az emésztés tematizálása, hanem a szóhasználat vicces elsősorban, hiszen alkalmazkodva a célközönséghez, a gyereknyelv kifejezéseit alkalmazza, még a gyerekekről szóló, de felnőtteknek szánt munkákban is. A felnőttek által kontrollált diskurzus a biológiai működés bemutatása mellett mintegy kötelezően tanítja a gyerektől elvárt viszonyulást: undorító, gusztustalan, gyomorforgató. Ugyanakkor a kedveskedő, eufemizáló szóhasználat ennek ellentmond ‒ így lesz a téma egyszerre viszolyogtató és vicces.
A kaki, kaka, pisi, puki, szar stb. szavak megjelenése az irodalomban kettős vonatkozásban is tabut dönt: egyrészt azzal, hogy irodalmi szövegnek egyáltalán témája lehet (mert lehet) a testi működés, illetve a vele kapcsolatos folyamatok, másrészt azért, mert az irodalom nyelve a közvélekedés és az oktatási gyakorlat értelmében aligha képes integrálni ezeket a szavakat ‒ mégis megteszi.
A közbeszédben, a gyereknyelvben, ha nem is preferált, de elfogadott „csúnya szavak” használata irodalmi kontextusba kerülve, amellett, hogy néhol szándékoltan megbotránkoztató, mindig vicces is: valójában a kontextusváltás dönti le a tabukat.
Lovász Andrea
A szöveg eredeti megjelenési helye: Tabu a Gyermekirodalomban című tanulmánykötet. Szerk. Varga Emőke – Pusztai Virág – Turcsányi Enikő. Magyar Gyermekirodalmi Intézet, 2021.
A kötet az SZTE JGYPK Tudományos és Művészeti Pályázatának, valamint az Alkalmazott Pedagógiai Intézet Óvodapedagógus-képző Tanszékének támogatásával, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet gondozásában jelent meg. Az SZTE JGYPK API Óvodapedagógus-képző tanszéke szervezte, azonos című konferencia előadásainak szerkesztett szövegeit gyűjtötte egybe. Az online előadások ITT és ITT megtekinthetők.
Bibliográfia
Baseler, Marja – Brink, Annemarie van den: Kakigyár vidámpark. Ill. Pol, Tjarko van der. Ford. Rádai Andrea. Budapest: Scolar Kiadó, 2017.
Bezerédj Amália. Flóri könyve sok szép képekkel, földrajzokkal és muzsika melléklettel. Pest: Heckenast Gusztáv, 1840.
Busquets, Carmen. Szobatiszta leszek ‒ Mimi, Dani. Budapest: Napraforgó Kiadó, 2018.
Chien Chow Chine, Aurélie: Boldog vagyok; Duzzogok; Dühös vagyok; Szomorú vagyok; Féltékeny vagyok; Félek. Ford. Izsó Zita. Budapest: Scolar Kiadó, 2018‒2020.
Darvasi László. A könnymutatványosok legendája. Pécs: Jelenkor Kiadó, 1999.
Daynes, Katie. Mi az a kaki? Ford. Kernács Rebeka. Budapest: Centrál Médiacsoport, 2017.
Doyle, Roddy. Vihogik. Ill. Ajhar, Brian. Ford. M. Nagy Miklós. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2002.
Eco, Umberto. Loana királynő titokzatos tüze. Ford: Barna Imre. Budapest: Európa Kiadó, 2007.
Foucault, Michel. „A diskurzus rendje.” A fantasztikus könyvtár. Ford. Romhányi Török Gábor. Budapest: Pallas Stúdió – Attraktor Kft., 1998.
Frankel, Alona. Bilikönyv – fiú. Ford. Demény Eszter. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2014.
Frankel, Alona. Bilikönyv – lány. Ford. Demény Eszter., Budapest: Pozsonyi Pagony, 2017.
Gifford, Clive. Hű, de büdi! Mindennek szaga van! Ill. Pete Gamlen, Ford. Gulyás Lelle. Budapest: Scolar Kiadó, 2019.
Giuleri, Anne – Hall, Janet. Készen állsz? Viszlát, pelus! – Felkészítő csomag kisfiúknak. Ford. Varga-Sabján Dóra. Budapest: Alexandra Kiadó, 2015.
Grass, Günter. A Hal. Ford. Bor Ambrus. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2005.
Grimm, Sandra. A kis klotyókirály. Ill. Suetens, Clara. Ford. Tihor Szilvia. Budapest: Scolar Kiadó, 2019.
Hall, Janet. Készen állsz? Viszlát, pelus! – Felkészítő csomag kislányoknak. Ford. Varga-Sabján Dóra. Budapest: Alexandra Kiadó, 2015.
Hargreaves, Roger: Miss Napsugár; Mr. Boldog; Mr. Falánk; Miss. Fecsegő; Mr. Magas; Miss. Parancs; Miss Csintalan. Ford. F. Nagy Piroska, Budapest: Agave Könyvek, 2011.
Hargreaves, Roger: Mr. Csiki; Mr. Mohó. Ford. Bátki Mihály. Budapest: Héttorony, 1998.
Holzwarth, Werner – Erlbruch, Wolf. Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. Ford. Győri Hanna. Budapest: Pozsonyi Pagony Kft., 2013.
Lackfi János. Kapjátok el Tüdő Gyuszit! Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek. Ill. Molnár Jacqueline. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2013.
Mills, Andrea –Morgan, Ben: Ezt nem hiszem el! Ford. Szilágyi Zsófia. Budapest: HVG Könyvek Junior, 2020.
Murphy, Glenn A test… ahogy még sosem láttad: Meghökkentő tudomány sorozat. Ford. Kiss Gábor. Budapest: Ventus Libro Kiadó, 2016.
Murphy, Glenn: Gusztustalan tudomány. Gyomorforgató körkép a legundorítóbb dolgokról. Ford. Mirtse Áron, Budapest: Ventus Libro Kiadó, 2016.
Nádas Péter. Emlékiratok könyve. Pécs: Jelenkor Kiadó, 1998.
Nádas Péter. Párhuzamos történetek I–III. Pécs: Jelenkor Kiadó, 2005. 183‒188.
Németh Zoltán. Állati nyelvek, állati versek. Ill. Fero Lipták. Pozsony: Kalligram Kiadó, 2007.
Nesbo, Jo. Doktor Proktor pukipora. 1‒5. Ford. Petrikovics Edit. Budapest: Kolibri Kiadó, 2012‒2021.
Olsson, Lotta – Nilsson Thore, Maria. Fura állatok. Ford. Larsson, Maria. Szentendre: Cerkabella Könyvkiadó, 2015.
Pieper, Werner: Kakadémia. Ford. Meskó Krisztina. Budapest: Háttér Kiadó, 1997.
Scheffler, Axel. Pipp és Polli. A kis tócsa. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2011.
Schneider, Liane. Bori Szobatiszta lesz. Ill. Janina Görrissen. Ford. Esterházy Dóra. Budapest: Manó Könyvek, 2021.
Schwarz, Regina. Az állatkölykök is pisilnek. Ill. Szesny, Susanne. Ford. Lackfi János. Budapest: Scolar Kiadó, 2017.
Simkó Anna. Kakapara. Nagy dolog? Kis dolog? Te hogyan gondolod? Ill. Kőszeghy Csilla. A szöveget szakmailag ellenőrizte: dr. Kígyós Éva. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2016.
Stalfelt, Pernilla. Kakikönyv. Ford. Polonyi Benigna. Budapest: Vivandra Kft., 2006.
Szécsi Noémi. Tetűmese. Ill. P. Szathmáry István. Budapest: Kolibri Kiadó, 2015.
Szilágyi Vilmos. Szexuálpszichológia. Tankönyv és dokumentáció. Budapest: Medicina Kiadó, 2006.
Taylor, Marianne – Taylor, Lauren: Mi lenne, ha… átmennénk állatba? Ford. Morvay Krisztina. Budapest: HVG Könyvek, 2014.
Tóth Krisztina. „Oposszum.” Állatságok. Ill. Baranyai András. Budapest: Magvető, 2007.
Tóth Krisztina. Anyát megoperálták. Ill. Hitka Viktória. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2015.
Tóth Krisztina. Orrfújós mese. Ill. Timkó Bíbor. Budapest: Centrál Médiacsoport, 2015.
Varró Dániel. „Badar állathatározó.” Friss tinta! Szerk. Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter. Budapest: Pagony Kiadó – Csimota Kiadó, 2005.
Jegyzetek
[1] Bezerédj Amália. Flóri könyve sok szép képekkel, földrajzokkal és muzsika melléklettel. Pest: Heckenast Gusztáv, 1840.
[2] Lásd a Mr. Men-sorozat darabjait. Hargreaves, Roger: Mr. Csiki; Mr. Mohó. Ford. Bátki Mihály. Budapest: Héttorony, 1998; Hargreaves, Roger: Miss Napsugár; Mr. Boldog; Mr. Falánk; Miss. Fecsegő; Mr. Magas; Miss. Parancs; Miss Csintalan. Ford. F. Nagy Piroska, Budapest: Agave Könyvek, 2011.
[3] Lásd a Gaston érzelmei-sorozat darabjait. Chien Chow Chine, Aurélie: Boldog vagyok; Duzzogok; Dühös vagyok; Szomorú vagyok; Féltékeny vagyok; Félek. Ford. Izsó Zita. Budapest: Scolar Kiadó, 2018‒2020.
[4] Az emberi faj székelési szokásainak fejlődésével foglalkozó tudományterület (vö. szkatol: a fekália szagát alapvetően meghatározó nitrogéntartalmú aromás vegyület).
[5] Magyar nyelven is olvasható a Kakadémia. Az emberi ürülék kultúrtörténete (Pieper, Werner: Kakadémia. Ford. Meskó Krisztina. Budapest: Háttér Kiadó, 1997.), felnőtteknek készült, meglehetősen széles spektrumú és hangvételű ismeretanyaggal ‒ és polgárpukkasztó illusztrációkkal.
[6] Freud fejlődéselmélete értelmében a pszichoszexuális fejlődés második szakasza, a tizennyolcadik hónaptól megközelítőleg négyéves korig, az anális fázis. Ekkor a szexuális pótélvezet az izomtevékenység feletti uralom, illetve a széklet szimbolikus értékéhez kapcsolódik. A szakasz jellemzője, hogy az anus a központi erogén zóna, az élvezet a székletürítéskor érzett ingerlésből ered. A gyerekek „észreveszik, hogy a szülő örül, ha nem a pelenkát piszkítják össze, hanem a bilibe eresztik vizeletüket és székletüket, ezért próbálkoznak ezzel, örülnek a kezdeti sikerek jutalmazó megerősítésének, s egyre inkább élvezik a szándékos visszatartás és kiengedés képességét. Ez az érzéki élvezet magára a »végtermékre« is kisugárzik: az ilyen korú gyermek többnyire szívesen játszik (vagy játszana, ha engednék) a székletével.” (Szilágyi Vilmos. Szexuálpszichológia. Tankönyv és dokumentáció. Budapest: Medicina Kiadó, 2006. 125.)
[7] Lásd: Foucault, Michel. „A diskurzus rendje.” A fantasztikus könyvtár. Ford. Romhányi Török Gábor. Budapest: Pallas Stúdió – Attraktor Kft., 1998.
[8] Grass, Günter. A Hal. Ford. Bor Ambrus. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2005.
[9] „Mi az újkőkorszaki időnkben magányosan ettünk, a szart pedig testvérközösen vettük szemügyre”; „Aua ősszakácsnőm uralma idején kultikus cselekmény volt az ürülék szemrevétele. Szarni viszont közösen szoktunk, körbeguggolva, kiáltásokkal biztatva egymást. A hordaközösségi szarás végeztével kollektíve megkönnyebbülve és vidáman csevegéltünk és fecserésztünk, közben megmutogattuk egymásnak a végtermékeinket, szemléltetőleg hasonlítgattuk őket az előzményeikhez, esetleg még mindig hasztalan guggoló keményhasúakat ugrattuk. […] természetes volt, mert azonosak voltunk az ürülékünkkel: magunk szagát éreztük, ha szagoltuk. Végtére nem idegen anyagot ürítettünk. Ha ennünk kellett, és ízlett az étel, akkor az értékesített táplálék kiválasztása sem lehetett más, mint élvezet. Hálásan, habár egy kicsit búsan szemléltük meg azt, ami távozott belőlünk. Ezért is követte a hordaközösségi ürítést, amelyre különben napjában kétszer jöttünk össze, azaz kellett összejönnünk, kultikus záróének, hálaadás, hozsánna, búcsúhimnusz.” Grass, Günter, 2005. 86, 323‒324.
[10] „Hamarosan, alig kétezer év múlva, szégyelltem is magam, és magamban szartam, ahogy mindenki más csak egymagában szart.” Grass, 2005. 325.
[11] Grass, 2005. 325.
[12] Eco, Umberto. Loana királynő titokzatos tüze. Ford: Barna Imre. Budapest: Európa Kiadó, 2007.
[13] Nádas Péter. Emlékiratok könyve. Pécs: Jelenkor Kiadó, 1998.
[14] „Semmit, csaknem semmit nem hoztak tudomásunkra azokról a szépséges részletekről, nem számították bele! melyeket azonban mindenki és minden percben érezni kénytelen, ezek lettek az úgynevezetten illetlen dolgok, s így ha én azt hallom, mi a jó és mi a rossz, akkor egyszerűen arra gondolok, hogy ma még nem sikerült rendesen szarnom, holott a szellemi tisztaság szempontjából ez hallatlanul lényeges, avagy finganom kellene, ám ezt jó társaságban nem teszi az ember, mert ennél nem is több az úgynevezett erkölcsi megnemesedés, néhány pillanatig vissza tudjuk tartani!” Nádas Péter, 1998. 87.
[15] Nádas Péter. Párhuzamos történetek I–III. Pécs: Jelenkor Kiadó, 2005. 183‒188.
[16] „Magam alá szartam, vagy ezt is álmodom. Ennek a valakinek tele van a segge nyílása, illetve a lágy fos tócsájában van egy keményebb, kövérebb hurka, benne a segge nyílásában, a pizsamában. […]
Amikor ténylegesen meglátta maga körül a városi éjszaka sárga és vörös visszfényeitől derengő hálószobát a nyitott ajtajával, egy kicsit még reménykedett, hogy a beszarás az álmához tartozik.
Csakhogy a bűzével együtt a valósághoz tartozott.
Térdéig húzta fel a csíkos pizsamanadrág bő szárait, összefogta, így lépett ki az ágyból, csupán a térdéig csuroghatott. Épp elég maradt az ágyneműn. Kicsi lépéseket tett, magát a hurkát, fenekének két pofája közé szorítva, sikerült néhány lépésnyire elvinnie, de amint elérte a közeli fürdőszobát, kihullott, szétomlott, s a darabokat a nadrág fossal teli, összefogott szárából kellett a kezével kihalásznia.
Akkor viszont már minden csurgott és kenődött, akár egy brutális gyilkosság után a vér.” Nádas Péter, 2005. 183‒188.
[17] Darvasi László. A könnymutatványosok legendája. Pécs: Jelenkor Kiadó, 1999.
[18] „Az úr egy ágacskára akasztja hímzett köpenyét és mentéjét, medveölő bőrövét lecsatolja, nadrágján a bőrmadzagot kioldja. Piha! Vakuljon meg az ég! Pilinger Ferike ámul. Mi a drága jó szenteket akar az úr?! Hiszen nyilvánvaló, mint az élet. Absolon Demeter hóbortos erdélyi úr ürítéshez készülődik.
– Nem kell mindent tudni – nyögi.
Az arca pirul az erőlködéstől. Halántékán, vastag bikanyakán a pattanásig dagadnak az erek. Akkorákat nyög és szellent, hogy a közelben lombozó nyírfácskákról elrebben a rémült verebek siserehada. Az úr végre elérkezettnek látja az időt. Nagy tenyereivel hátranyúl és széthúzza ülepének húsát oly erővel, hogy a fák lombozatából hirtelen kibukó Nap, mást nem tehetvén, éppen beleragyog a segge likába. […] Jól látni a gyűrűs izmok erejét és komolyságát. Látni bizony, hogy ez a segglik cserben még nem hagyta a gazdáját. […]
Ragyog a kelő Nap fénye.
A segglikon elébb kék felhő, sűrű bélgáz durran ki. Aztán az ürülék kezd kígyózni kifelé óvatosan. Mint a paradicsomi kígyó, úgy tekereg. S aztán akárha egy építmény alakját venné föl, mint amilyen rettentő alkotmányok a berberek sivatagjaiban állnak. Hohó! A piramisok! Vagy Bábel tornya volt ilyen? Jerikó gőgös vára? A rhodoszi kolosszus? Ama alexandriai világítótorony? Több színben pompázik a szar. S mert ez ilyen világ, nem lehet nyugovása. Absolon Demeter úr sóhajt, lapulevél után nyúl, töröl magán, s a nadrágját fölvonva emelkedik. A gyerekre pillant szórakozottan. Aztán az ürülékre. Elmosolyodik, úgy lehet, azon, micsoda világ ez errefelé. Milyen föld ez, ahol mi élünk, ahol durva és törekvő, érzelgésre és rosszindulatra egyaránt képes népek élünk?
Milyen föld ez, te fiú?
Vakuljon meg a világ!
Hát olyan föld ez, hogy még a szar is tud repülni, ha akar!
Hogy itt tud szállni a szar, szárnyak nélkül, a maga erejétől!
Ki merné tagadni, hogy a csodák mindig azt a megoldást birtokolják, amelyik a földi és az égi vágynak gondosan kikevert elegye. Ahol kenyérszaporítás kell, ahol ördöngösök és vérfolyásosok meggyógyítása kell, ahol halottak feltámasztása kell, a csoda is olyan lesz. Itt meg, ezen a földön olyan lesz a csoda, hogy szárnyal a szar is.
– Sehol másutt a világon – hörög halkan, szinte megrendülten Absolon Demeter úr, bár egyáltalán nem bizonyos, hogy ebben a megállapításban a végleges és a kikezdhetetlen igazság ragyog. A szar lassan fölemelkedik, s tovaszáll. A gyermek azt hiszi, álmodik. Azt mindenesetre megtudta, amit eddig csak az úr ülepe tudott.” Darvasi László, 1999. 224‒225.
[19] „Kora reggel van.
Az ég felhőtlen, enyhén párás. […]
Hah, de mi ez az árnyék?!
Jánossy kapitány föltekint az égre. És egyszerre permetezni kezd a barna, szagos eső. Nézi a kapitány a kézfejét. Az arcát dörzsöli. A hajával babrál. Micsoda?! Nézi a kapitány, hogy megint, hogy újra leszarták. Hogy harmadjára is leszarták. Eszelős lihegéssel fölugrik s üvölt.
– Tudom már, hahó!
Néznek a többi vitézek rá, mint egy eszementre. Némelyek még el is húzódnak, pedig nincs miért, hiszen ők is le vannak szarva, mert bizony mindenki le van szarva. A kapitány meg ártalmatlan, emberre és bajtársra nem veszélyes, csak üvölt eszelősen és boldogan, két nagy öklét rázva maga előtt.
– Aki magyar vitéz, azt háromszor is leszarja itt az ég!
Báró Absolon úr küldeménye nem kíméli azt a francia küldöttséget sem, mely éppen ezekben a percekben ér a vár alá. A Napkirály küldöttei elhűlve bámulnak egymásra, finom, festett körmű francia urak, akik persze intrikát s cselszövést látnak a dologban.
A dugig megtelt hadikórházban annak van szerencséje, akinek sátrak ponyvája alatt jutott hely, vagy még tud menni és kúszni, s van ereje födél vagy lombozat alá húzódni. Néhány sebesült császári gyalogos azonban kint marad a szabad levegőn, ők aztán kapnak bőséggel a szokatlan égi áldásból. Amiként a felcserek s a környező településekről idehajtott borbélyok és borbélylegények is. Tábori papok, akik az utolsó kenetet adják, bosszúsan törölgetik magukat.
Báró Absolon Demeter hóbortos erdélyi úr ürüléke beteríti a török hadifoglyokat is, kik sebekről és megaláztatástól elgyötörten várakoznak a sebtében elkerített gyűjtőhelyen. A törökök között zavar támad, míg egy fiatal szpáhi, akinek tán elvette az eszét a sebesülése, nevetni kezd. Teli szájjal kacag a fiatal katona, s egyáltalán nem bánja, hogy a homlokának vére lecsorog az arcára, elmosva egy barna pöttyet az orra tövében. Végül vele nevetnek a többiek is. Kacagnak a török hadifoglyok, s nyilván ennél helyénvalóbbat nem is igen tehetnének.” Darvasi László, 1999. 454.
[20] Daynes, Katie. Mi az a kaki? Ford: Kernács Rebeka. Budapest: Centrál Médiacsoport, 2017.
[21] Baseler, Marja – Brink, Annemarie van den: Kakigyár vidámpark. Ill. Pol, Tjarko van der. Ford. Rádai Andrea. Budapest: Scolar Kiadó, 2017.
[22] Mills, Andrea – Morgan, Ben: Ezt nem hiszem el! Ford. Szilágyi Zsófia. Budapest: HVG Könyvek Junior, 2020.
[23] A könyv tartalomjegyzéke: Hogy keletkezik a kaka? – Miből van a kaka? – Mennyi baktérium van a kakában? – Élet a vécén – Mennyit kakálunk? – Mi a pisi? – Mennyit pisilünk? – Mennyi gázt bocsátunk ki életünk során? – Vécéügyek – Mennyi vécépapírt használunk a világon? – Hova kerül a kaka? – Mennyi energia van a kakában? – Űrszemét – Kaka a múltban – Kinek a kakája? – Melyik állat kakál a legtöbbet? – Milyen gyakran kakálnak az állatok? – Kakipiknik – Mire használható a kaka és a pisi? – Önvédelmi kaka – Milyen erős a ganéjtúró bogár? – Miért kocka alakú a vombatkaki? – Melyik a világ legnagyobb ürülékkupaca? – Milyen hosszú utat tesz meg a táplálék? – Mennyi metánt eresztenek ki a tehenek? – Melyik a legnagyobb őskori kaka? – Melyik a legnagyobb bélparazita? – Csúcstartók
[24] A figyelemfelkeltés, a célközönség behívása és a közvetítendő biológiai tartalom szakszerűségének alternálása mindjárt a könyv kezdetén jelentkezik: a „Hogyan keletkezik a kaka?” fejezetcím szóhasználata után így indul a szöveg: „A széklet a testünk emésztőrendszerében keletkezik.” Mills, Andrea – Morgan, Ben, 2020. 6.
[25] Vö. a Günter Grass említett művében írottakkal: „Ma már csak apró gyereknek ilyen természetes az emésztés eredménye, az anyagcsere élvezetes folyamata, a felnőttek cifrázva körülírják neki: e-e szépen, nyomjál virslikét, nagydolgozzál, kisdolgozzál. Vagy: megyek, elvégzem a dolgomat. Vagy: oda megy, ahová a király is gyalog jár. Egy pillanatra el kell tűnnöm. Megyek a félreeső helyre, árnyékszékre.” Grass, 2005. 325.
[26] Murphy, Glenn A test … ahogy még sosem láttad: Meghökkentő tudomány sorozat. Ford. Kiss Gábor. Budapest: Ventus Libro Kiadó, 2016.
[27] „A romlott étel hasmenést is okozhat, mert tele van undok kis mikrobákkal, melyek összezavarják a beleid működését: felfújják és megakadályozzák abban, hogy felszívja a vizet a kakádból. Ennek az eredménye az, amit az orvostudomány hasmenésnek hív.” Murphy, 2016. 63.
[28] Murphy, Glenn: Gusztustalan tudomány. Gyomorforgató körkép a legundorítóbb dolgokról. Ford. Mirtse Áron, Budapest: Ventus Libro Kiadó, 2016. (A továbbiakban: Murphy, 2016b)
[29] Murphy, 2016b. 85.
[30] Murphy, 2016b. 93.
[31] Taylor, Marianne – Taylor, Lauren: Mi lenne, ha… átmennénk állatba? Ford. Morvay Krisztina. Budapest: HVG Könyvek, 2014.
[32] Gifford, Clive. Hű, de büdi! Mindennek szaga van! Ill. Pete Gamlen. Ford. Gulyás Lelle. Budapest: Scolar Kiadó, 2019.
[33] Értelemszerűen fontos kitétel, hogy a fenti példák mind a magyar nyelvű szóhasználatok. Ám az az eredeti nyelvhasználattól függetlenül jelzésértékű, hogy ezeket a szavakat a magyarra fordítók a hazai olvasóközönség ismeretében alkalmasnak, megfelelőnek vélik.
[34] Simkó Anna. Kakapara. Nagy dolog? Kis dolog? Te hogyan gondolod? Ill. Kőszeghy Csilla. A szöveget szakmailag ellenőrizte: dr. Kígyós Éva. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2016.
[35] Giuleri, Anne – Hall, Janet. Készen állsz? Viszlát, pelus! – Felkészítő csomag kisfiúknak. Ford. Varga-Sabján Dóra. Budapest: Alexandra Kiadó, 2015; Hall, Janet. Készen állsz? Viszlát, pelus! – Felkészítő csomag kislányoknak. Ford. Varga-Sabján Dóra. Budapest: Alexandra Kiadó, 2015 – e kiadványcsokor egy gyermekpszichológus hatlépéses útmutatója 16 oldalas, illusztrált mesekönyvvel, 2 jutalomposzterrel, 48 színes jutalommatricával – azzal a könnyed motivációval megtámogatva, miszerint „A WC-n ülni egész jó dolog. Szeretek a WC-be kakilni és pisilni.”
[36] Hall, 2015. 9.
[37] Hall, 2015. 10.
[38] Hall, 2015. 11.
[39] Hall, 2015. 30.
[40] Hall, 2015. 35.
[41] „most már látod, hogy a kakilás olyan, mint a víz hullámzása, jön-megy, állandó mozgásban van. Mindig új érkezik, és ahogy továbbáll, már ott a következő, és így tovább. A természetben is örök körforgásban van elmúlás és születés. A kakilás is ilyen: amire nincs szükségünk, elengedjük, hogy az új dolgoknak helyet teremtsünk.” Hall, 2015. 47.
[42] Schneider, Liane. Bori Szobatiszta lesz. Ill. Janina Görrissen. Ford. Esterházy Dóra. Budapest: Manó Könyvek, 2021.
[43] Schwarz, Regina. Az állatkölykök is pisilnek. Ill. Szesny, Susanne. Ford. Lackfi János. Budapest: Scolar Kiadó, 2017.
[44] Busquets, Carmen. Szobatiszta leszek ‒ Mimi, Dani. Budapest: Napraforgó Kiadó, 2018.
[45] Grimm, Sandra. A kis klotyókirály. Ill. Suetens, Clara. Ford. Tihor Szilvia. Budapest: Scolar Kiadó, 2019.
[46] Scheffler, Axel. Pipp és Polli. A kis tócsa. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2011.
[47] Frankel, Alona. Bilikönyv – fiú. Ford. Demény Eszter. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2014; Frankel, Alona. Bilikönyv – lány. Ford. Demény Eszter. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2017.
[48] „És csak ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült ÉS ÜLT.” Frankel, 2011. 30.
[49] Holzwarth, Werner – Erlbruch, Wolf. Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. Ford. Győri Hanna. Budapest: Pozsonyi Pagony, 2013.
[50] A közvélekedés bigott konzervatizmusa az utóbbi néhány évben jó néhányszor felhördült akár egy-egy vers kapcsán is; ennél is komolyabb, mikor vezető orgánumok fognak boszorkányüldözésbe. A vakond történetét például a Demokrata lapban (2019. 02. 08.) nemrégiben sorolták azon könyvek közé, amelyek „túllépik a jó ízlés határát” (a listán olyan könyvek vannak még, mint a Kis puncikönyv, a Kis klotyókirály, a Mi a kaki?, a Rasszizmus és intolerancia, a Menekültek és migránsok [sic!]).
[51] Stalfelt, Pernilla. Kakikönyv. Ford. Polonyi Benigna. Budapest: Vivandra Kft., 2006.
[52] Stalfelt, 2006. 3‒4.
[53] Stalfelt, 2006. 15.
[54] Stalfelt, 2006. 22‒24.
[55] Stalfelt, 2006. 27.
[56] Szécsi Noémi. Tetűmese. Ill. P. Szathmáry István. Budapest: Kolibri Kiadó, 2015; Tóth Krisztina. Orrfújós mese. Ill. Timkó Bíbor. Budapest: Centrál Médiacsoport, 2015; Tóth Krisztina. Anyát megoperálták. Ill. Hitka Viktória, Budapest: Móra Könyvkiadó, 2015.
[57] Doyle, Roddy. Vihogik. Ill. Ajhar, Brian. Ford. M. Nagy Miklós. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2002; Nesbo, Jo. Doktor Proktor pukipora. 1‒5. Ford. Petrikovics Edit. Budapest: Kolibri Kiadó, 2012‒2021.
[58] Doyle, 2002. 22.
[59] Olsson, Lotta – Nilsson Thore, Maria. Fura állatok. Ford. Larsson, Maria. Szentendre: Cerkabella Könyvkiadó, 2015.
[60] Olsson – Nilsson Thore, 2015. 79.
[61] Lackfi János. Kapjátok el Tüdő Gyuszit! Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek. Ill. Molnár Jacqueline. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2013.
[62] Lackfi, 2013. 30.
[63] Tóth Krisztina. „Oposszum.” Állatságok. Ill. Baranyai András. Budapest: Magvető, 2007.
[64] Alábbi opuszom
tárgya az oposszum.
Nem láthatsz te ilyet
se utcán, se buszon.
Pici, de nem pisze:
abszolút ronda ő.
Ne tűnődj a puszin,
és vágy se epesszen,
szőrös az oposszum,
hosszú, mint a bosszúm,
csak arra vigyázz, hogy
egy ág orrba vágjon,
ha arra mendegél
éppen az oposszum.
Erdőségekben él,
kakája epeszín.
Tóth Krisztina, 2007. 5.
[65] Varró Dániel. „Badar állathatározó.” Friss tinta! Szerk. Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter. Budapest: Pagony Kiadó – Csimota Kiadó, 2005.
[66] Lackfi, 2013.
[67] Lackfi, 2013. 50.
[68] Németh Zoltán. Állati nyelvek, állati versek. Ill. Fero Lipták. Pozsony: Kalligram Kiadó, 2007.
[69] Németh, 2007. 19.
[70] Németh, 2007. 75.
[71] Németh, 2007. 82.