Az ifjúságnak válogatott verses gyűjtemények[1] népszerűsége mögött olyan szerkesztői megfontolások rejlenek, hogy a célközönség szokásaira és tulajdonságaira, kultúrafogyasztó tevékenységeire vonatkozó feltételezések nyomán állítsák össze a kötetek tartalmát.
Ki a kamasz ma? Mi alapján válogat, és olvas el verseket? Mi számít korszerű, kortárs lírának? Ezeket a kérdéseket lehetetlen kikerülni egy versantológia szerkesztése során.
Az alábbi esszé ezeknek a megfontolásoknak a nyomába ered; a válogatások stratégiáit meghatározó líraelméleti kérdéseket tekinti át a piacra került kortárs ifjúsági antológiák tükrében.
A korosztályos válogatás szempontjai
A magyar nyelvű gyerekvers-antológia mint kiadványtípus az eladási adatok szerint[2] és irodalomesztétikai szempontból is kiemelkedően jól teljesít. A rendszerváltással megváltozott gyerekkönyvpiac mintegy húsz éve töretlenül produkál időtálló, ugyanakkor a kor ízléséhez mérten izgalmas és újszerű látásmódú, képzőművészeti-esztétikai, nyomdatechnikai és könyvészeti szempontból is magas minőségű kiadványokat.[3]
Bővelkedünk olyan könyvekben, amelyekhez akár a közös, akár az egyéni olvasás-befogadás során az olvasók (elsősorban szülők, nagyszülők és gyerekek, valamint a pedagógusok) szívesen nyúlnak többször is, akár éveken, generációkon keresztül mind privát, családi közegben, mind intézményes, iskolai keretek között.
Ez a befogadásmód – akár a közösségi tevékenységformára, akár a gyakoriságra és a rendszerességre gondolunk – megkívánja az időtálló nyomdászati kivitelezést és a friss, többedszerre is maradandó élményt nyújtó nyelvi és grafikai tartalmat.
A legkisebbeknek szóló válogatásoknál a pszichoszociális fejlődés szintje, a fejlődéslélektani érettségi szempontok határozzák meg az észlelés, a kép- és szövegértés, vagyis a feldolgozható információk körét
Az utóbbi húsz év kedvelt antológiáinak szerkesztői ezeket a hatásmechanizmust érintő szempontokat is figyelembe vették válogatásaikkor, éppen a jól használhatóságot szem előtt tartva. Ezért vált a korosztályi tényező meghatározóvá egy-egy versgyűjtemény összeválogatásakor. Csupán egyetlen konkrét példát említve: a ritmikus, melodikus, könnyen énekelhető és gyakran játékmozgáshoz köthető versek elsöprő többséget alkotnak az óvodásoknak vagy kisiskolásoknak ajánlott versantológiákban. Ennek azonban nem kizárólag a szokás, a kanonikus tradícióba ágyazottság az oka. Bár tagadhatatlan a nagy elődök irodalomtörténeti hatása (például felismerhető Weöres Sándor vagy Zelk Zoltán a hetvenes-nyolcvanas években minden óvodás által megismert zenei elemekből építkező, formatartó és formavariáló költészetének lenyomata a kortárs magyar gyereklírán), nem csak e transzgenerációs visszhangok nyomán alakulnak így a válogatások.
A kérdést a másik oldalról megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy nem véletlenül lettek népszerűek a Weöres-versek a gyermekek körében. A népdalhagyományokra építkező ritmikus versek jól rezonálnak az érintett célcsoport befogadáslélektani, neuro-fiziológiai és szocio-pedagógiai sajátosságaival. A célcsoportos szerkesztői válogatásokat ezek a tényezők is befolyásolják.[4]
A válogatott antológiák többhangúságának oka pedig az a piaci-intézménytörténeti tény, hogy a kortárs versek válogatott csokrokban jobban eladhatók, mint egy-egy adott szerzői névhez kötve, bár az utóbbi évtizedben ezek iránt is megélénkült a kereslet.
Vajon amikor az idősebb diákoknak, a 14–18 éveseknek válogatunk verseket, akkor milyen, az irodalomesztétikai szempontokon kívüli megfontolásokat érdemes, lehet vagy szükséges figyelembe venni? Vannak-e hasonló észlelésbeli jellegzetességek, mint amilyeneket az óvodás és alsós korosztálynál is megfigyelhetünk, s amelyek esetleg irodalomesztétikai, poétikai ismérvekhez is kapcsolódnak? Lapis József szarkasztikusan konstatálja, talán nem véletlen, hogy:
„a korosztályi alapon szerveződő versantológia elsősorban a gyerekirodalom területére jellemző: itt rendszeresen kapunk válogatásokat a legkisebbeknek (mondókáskönyvek), óvodás, majd a kisiskolás gyerekeknek. A kamaszkort átlépve azonban ez a válogatási elv tulajdonképpen megszűnik létezni, nem kifejezetten gyakori az olyan koncepció, mint »versek változó korra«, »kapuzárási költemények«, »létből kivezető líra« és effélék – pedig akár lehetne is létjogosultsága egyiknek-másiknak. Az elsősorban nagyobb kamaszokat, továbbá a fiatal felnőtteket megszólító Tilos az Á Könyvek különlegesnek mondható kísérletbe kezdett tehát akkor, amikor ifjúsági versantológiákat kezdett kiadni. Mind a 2017-es Szívlapát – Kortárs versek, mind a 2020-as Lehetnék bárki – Kortárs és kortalan versek című kiadványt Péczely Dóra szerkesztette.”
A korosztályi specifikáció tehát a kisgyermekkor elmúltával megkérdőjelezhetővé válik
A Szívlapát antológiát a 16+-os korosztálynak ajánlja a Pagony Kiadó, a Viszek egy szívet köteten 14+ szerepel, ez a négy évfolyamos középiskola első évét jelenti. A kérdés tehát, hogy kinek szól a vers, vagy hogy ki a kamasz, amiatt is bonyolult, mivel a versek magyar nyelvű kamasz célközönsége intézményileg sokrétű, és kulturálisan is igen szórt. Az ifjúsági kultúra fogalmát, a biztonságosan, könnyen befogadhatónak tételezett ifjúsági költészet körét – a téma szinkron ideje miatt szűkre szabott rendelkezésre álló és belátható tudás és ezzel párhuzamosan megjelenő szerteágazó vélekedések szerint – alakítják a tudatosságra törekvő pedagógusok, szakemberek, s ekképp az antológiaszerkesztők is.[5]
Válogatás figyelemtípusok szerint?
A figyelem korról korra változik, de csak a XX. században válik kiemelt jelentőségű fogalommá. Egyes filozófusok szerint a hangsúlyozottság oka, hogy a figyelemre irányuló figyelem segíthet a XX. századtól egyre bonyolultabb társadalom szervezhetőbbé és fegyelmezhetőbbé tételében. Elsikkad a figyelem a modernizmus automatizációja során, melynek célja, hogy az emberi testben rejlő energia a lehető leggazdaságosabban legyen kiaknázható a futószalag-technikára épülő tömegtermelésben.[6]
A digitális érában sokat beszélünk a figyelem megváltozásáról – különösen nagy tétje van e kérdésnek a diáksággal, a tanítással, a taníthatósággal, a kognitív-emocionális fejlesztéssel kapcsolatban.
Érdekes kérdés, hogy az irodalom igényel-e a hétköznapitól, a korszellem diktálta figyelemtípustól eltérő speciális figyelmet, és hogy az irodalom által biztosított intellektuális-esztétikai élmény kiváltható-e, felcserélhető-e egyéb művészeti ágakkal, például a mozgókép által nyújtott élménnyel. Hasonló tapasztalatot jelent-e órákig benne lenni egy sorozat vagy egy regény világában?
A XX. század elején egész tanszékek, kutatócsoportok épültek a „szoros olvasás” módszertanára, azt igyekezve kimutatni, hogy az irodalmi szövegek milyen rétegzettek, s a többszintű jelentésrétegeket hogyan alkotjuk újra a befogadásban. Azaz: miben igényelnek más figyelmet az irodalmi művek, mint a tömegmédiumok? Hatványozottan igaz-e ez a különbségtétel a versre vonatkozóan?[7] A költészet, „az átsajátított hang eseménye” magára az értelem, a hang, a nézőpont megképződésére hívja fel a figyelmet. A retorikailag sűrű szöveg külön értelmezési relációt, speciális figyelmet provokál, gondoljunk akár a rímhívó és a rímfelelő kapcsolatára vagy például a sortörésre (enjambement).
Northrop Frye szerint a költészet alapja a nyelv aktualizációja és elidegenítése a metrikus rendszerezésen és a hangok ismétlésén keresztül. Az én folyton elhibázza, ugyanakkor ezáltal az elhibázás által tartja fenn magát – fejezi ki a költészet lényegét Lacan. Nyomozzuk tehát a hangot, az ént. És kicseréljük magunkat az „én” és a „te” névmások emberi karaktert megrajzoló szemfényvesztő játékában (ld. aposztrophé).
A költészet posztmodern és a posztmodernt integráló epimodern meghatározásai föllebbenteni látszanak a fátylat, vajon miért is problematikus a ma emberének, illetve a kamasz korosztálynak a lírához kapcsolódnia. A figyelemnek a szépirodalmi szöveg által igényelt, fent leírt típusa a kutatások szerint éppen eltűnőben van, nem korszerű. Az olvasáshoz manapság külön ösztönzés szükséges.
Ezért mondják a tanárok egymás között, hogy „valami rövidet” visznek be az órájukra, „valami rövidet” ajánlanak nyári olvasmánynak
Olyan terjedelmű szöveget, amely képes megtartani a XXI. századi típusú, pásztázó szinkron figyelmet, amelynél az „egész” nem túl hosszú, bonyolult ahhoz, hogy ne lehessen a részletekkel együtt fölfogni. Az „instaköltészet” fogalma is az utóbbi években honosodott meg, jelölve azt a költészeti formát, amely a gyorsabb befogadás lehetőségeivel számolva törekszik azonnali hatásra.
A XXI. századra jellemző figyelem, az észlelés megváltozásáról már rendelkezésre áll néhány korosztályos adat. Éppen most ér az általános iskola felső osztályaiba az az alfa generáció, amelyre jellemző a fent leírt figyelmi mintázat.
„Az emberek különböznek abban, hogy a fákra (részletekre), vagy inkább az erdőre (teljes képre) fókuszálnak. A jellemző stratégia az, hogy először a teljes képre figyelünk, és csak utána a részletekre. Úgy tűnik, hogy a 2010 után született alfa generációs gyerekeknél, akik szinte születésüktől fogva mindenféle digitális eszközzel vannak körülvéve, ez megváltozott” – derül ki az ELTE Diagnosztika és Terápia Kiválósági Program keretén belül működő Alfa Generáció Labor legújabb kutatásából, amely a Computers in Human Behaviour című szaklapban jelent meg. Az eddigi kutatások szerint azok az emberek, akik inkább a részletekre fókuszálnak, jobbak az analitikus gondolkodásban, de kevésbé kreatívak, és szociális téren is lehetnek hiányosságaik.”[8]
Ilyen befogadói környezetben a kiadói-szerkesztői szemléletnek a fogyaszthatóság megváltozott kritériumait is szem előtt kell tartania, amikor kamasz közönségnek és szüleiknek szán versesköteteket. Hogyan érheti el ezt? Például éppen a könnyű befogadhatóságot sugalló hívószavakkal, szerkesztői kategóriákkal, speciális tematikával, vizuális ingerekkel.
A figyelemre irányuló kutatások másik tanulsága, hogy az érzelmekhez kötött információkra sokkal nyitottabb a fiatalabb nemzedék
Nem véletlen, hogy közösségi médiában terjedő rövid lírai formátumok, valamint a slam- és rapszövegek teret hódítottak maguknak, mivel az interaktivitásban élő, illetve az érzelmes előadás és a zene révén befogadhatóbb, átélhetőbb műfajok. Egyetemi előadások és pódiumbeszélgetések vendége nemcsak költő lehet manapság, hanem dalszövegkönyv-szerző is, aki a helyszínen zenei kísérettel ad elő a műveiből. Elég említenünk a szintén Péczely Dóra szerkesztette Partért kiáltó dalszövegkötet idei, országszerte megrendezett könyvbemutatóit vagy a dalszövegszerzőként közismert Bob Dylan irodalmi Nobel-díját.
Ifjúsági versantológiák
Az Instaversek-projekt, majd az ebből készült Instaversek-kötet címe mára köznévként is elterjedt. A 2014-ben kortárs versekként beválogatott szövegek s az onnan kiragadott idézetek és fotóillusztrációk egybekomponálásakor az volt a célja Kele Dóra szerkesztőnek, hogy ezek a szövegidézetek és képek pillanatnyi benyomást keltsenek az internetezőkben, felkeltsék a figyelmüket, és ha az a néhány sor megragadta őket, kattintsanak a közzétett teljes vers linkjére (majd a könyvben a QR-kódokra).
A Kele Dóra koncepciója nyomán Szabó Imola Julianna által tervezett könyv ötven, mai szemmel már elismertnek mondható kortárs szerző ötven Instavers-képét, illetve a mellettük elhelyezkedő verseket, valamint perforált képeslapokat tartalmaz. A válogatás önmagában erős, a kiemelt idézetek az illusztrációval együtt egy-egy részletre fókuszálják a figyelmet. Ebben a kötetben tehát a páros oldalakon a jobboldali Insta-fotó szolgál figyelemfókuszáló csaliként.
A tízezer Facebook-követő tisztán mutatja a kortárs lírát népszerűsítő projekt hatékonyságát.
A jelenség egyesek szerint abba a folyamatba illeszkedik, melyben az irodalomfogyasztás és a műkritika leegyszerűsített, könnyen fogyasztható formáinak kialakulását, az irodalom valamiféle „visszafolklorizálódását”, illetve a vonatkozó gyakorlatoknak a magaskultúrától a populáris mémkultúráig terjedő spektrum mentén való szerveződését érzékeljük.[9] „A szabvány Instavers mindössze néhány sorból áll, és fogyasztása semmilyen irodalmi előképzettséget nem igényel. Nem kell ismernünk a kortárs és klasszikus lírát, hogy dekódolni tudjuk; nem kell rejtett jelentésrétegeket keresnünk a sorok között. Erősen emocionális töltetű, nem megérteni, hanem érezni kell, ez pedig már meg is teremti a népszerűséghez kellő univerzalitást, hiszen a boldogság vagy szomorúság minden kultúrában ugyanazt jelenti.”[10]
A Tilos az Á ifjúságnak szóló versesköteteinek szerkesztői
Péczely Dóra (2017, 2019) és Győri Hanna (2023) három különböző stratégiát választottak a kamaszok figyelmének megnyerésére. (Fenyő D. György Útikalauz a vershez című válogatását rendhagyó műfaja okán külön tárgyalom, ahogy két másik, nemrégiben megjelent fiatalokat célzó antológiát is.)
Az első két kötetben Péczely tematikusan rendezi el az anyagot, azonos hosszúságú ciklusokat képezve. A Szívlapátban a kortárs témákra és ma élő szerzők nyelvezetének időszerűségére, közvetlenségére alapoz a szerkesztő. Nyolcvanöt, már életművel rendelkező költő százötven, korábban felnőtt verseskötetekben megjelent művét öleli fel a válogatás. Egyszerre van igénye szinkrón és diakrón ívet rajzolni a magyar költészetről szerzőnkként egy–négy vers kiemelésével.[11]
A második, Lehetnék bárki – Kortárs és kortalan versek című kötetben extravagáns módon a biológiai életkori kártya kerül előtérbe; vagyis itt a klasszikus és a kortárs szerző azonos életkorban, huszon- és harmincévesen írt műveit olvashatjuk. Száztizenkét költő százhatvan versét.
Itt egy költészeten kívüli szempont érvényesült erősebben a szelekcióban: minden szerző a rendszerváltás után született a XXI. századiak közül. E kötet iránt nemcsak a témák, hanem az ismert klasszikus nevek is felkelthetik az érdeklődést, hiszen ezek vezetik be az ismeretlen, akár még kötettel sem rendelkező jelenkori szerzők nevét. Kérdés, hogy mennyi a közös egy mai fiatal és egy több száz éve született huszonéves-harmincas élethelyzetében. A témarács, amely ciklusokra osztja a könyvet, plusz impulzusokat adhat a korosztálynak. Bár Nényei Pál az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum kritikai beszélgetésében[12] megjegyzi: „itt az a hozzáállás, hogy a fiataloknak vannak témáik, és azokhoz keresünk műveket, én meg azt mondom, hogy vannak dolgok, és arra meg rácsodálkozunk a fiatalokkal együtt. A fiatalok témáit hagyjuk meg nekik.” A témák közül kiemelkedik a kötetcímet ihlető Veszprémi Szilveszter-vers mindennapi képek füzéreként megjelenő témája, az identitás, az önkeresés.
A legfrissebb, Viszek egy szívet – Egymásra felelő versek címében is visszakacsint a Szívlapátra
Győri Hanna szerkesztő a hátrányból kovácsol előnyt: a kötelező tananyagként szereplő ismert költeményekhez társít kortárs áthallásokat, gyakran parafrázisaikat, más esetekben a témához szorosabban-lazábban kapcsolódó költeményeket. A téma, egy idézet, a képi világ akár több verset is egybefűz.
A már megjelent művekből szerkesztett antológia műfaja más esetekben is az új kontextusok teremtésének, ezáltal az új szövegi kapcsolódásoknak a terepe. A Viszek egy szívet annál frappánsabb és kihívóbb vállalkozás, mivel jól ismert szövegekkel teszi ezt. Gyakran lehet „aha!”-élménye nemcsak az ifjú olvasóknak, hanem a könyvvásárló szülőknek, a kortárs költészet iránt érdeklődőknek is, hiszen ezek a versparafrázisok kevéssé ismertek.
Péczely Dóra több szempontból is úttörő, a megjelenés óta többször újranyomott Szívlapát-válogatását a soron következő két kötethez képest líraesztétikai szempontból megalapozottabb anyagnak mondhatjuk. Nemcsak a szerzők minősülnek mai szemmel kortárs klasszikusoknak, de elég igazságosan oszlik is meg a mezőny a különböző költészeti irányzatot képviselő szerzők között. Az adott alkotóktól Péczely jó érzékkel, ízléssel válogat erős költeményeket. Ugyanez nem mondható el ilyen egyértelműen a Lehetnék bárki 30 év alatti szerzőgárdájáról és költeményeikről, 110 magyar költő 160 verséről, alighanem a kor és a korosztály kerete, vállalt korlátai miatt.
Csak az utókor mondhatja meg, hogy kinek a verse szerepel méltán a fiatal Babits vagy az ifjú Csokonai, Berzsenyi versei mellett.
A poétikai világok és készségek közti távolság, a különbség érzete többször kerít hatalmába, mint a korban távoli költemények közti hasonlóság. Még akkor is így van, ha némely klasszikus húszas éveiben írott verse kifejezetten csalódást kelt, és az ifjonti hév, a kezdő lírikus allűrjei szúrnak szemet.
A Viszek egy szívet párosításai ebből a szempontból indokoltabbak, az egymáshoz rendelt verspárok közötti kapcsolat sokszor konkrét és egyértelmű, üdítően frappáns. Maguk a kortárs költemények azonban szerzőjüknek nem feltétlenül, sőt gyakran nem a legjobb darabjai közül valók. Ez igaz Varró Dániel és Parti Nagy Lajos esetében is, akiktől Péczely és Fenyő D. sokkal meggyőzőbb műveket válogat.
Kortárs és kortalan versek – a Lehetnék bárki kötet alcíme
A szójáték mögött rejlő szerkesztési elvet az utószó magyarázza: „a kötet kétharmadában a mai harminc év alatti költőgeneráció versei szerepelnek, a másik közel egyharmadában pedig olyan költőké, akik már nincsenek köztünk.” A „nincsenek köztünk” a közelmúlt, a XX–XXI. század lírikusait is magában foglalja, így például Juhász Ferencet, Weöres Sándort, Petri Györgyöt, Térey Jánost. A nemzedékiségben és a történetiségben adott különbségeket oldja föl ez a koncepció, hiszen a régi is lehet friss, ha mai szemmel, mai kérdéssel, egy jelenkori szöveggel közelítünk felé.
A fiatal költemény megméri a régit, vajon tudunk-e hozzá kapcsolódni, akár a gondolatiságán, akár a nézőpontján, akár mainak ható nyelvezetén keresztül.
Hogy vajon ez a korpusz egy „életre galvanizált múzeum” (Térey János), vagy inkább most is, éppen most érvényes, a mi költeményekkel párbeszédbe lépő szövegek gyűjteménye. „A fiatal szerzők versei pedig olyan értelemben kerülnek mérlegre, hogy kiállják-e azt a próbát, hogy a nagy klasszikusok alkotásai mellett szerepelnek, azaz esélyesek-e arra, hogy maguk is kortalanokká váljanak” – jegyzi meg Lapis.
A klasszikus költészeti témák szerinti csoportosítás Péczely Dóra válogatásait középiskolai oktatásra is alkalmassá teszi
Ez nem elhanyagolható szempont akkor, amikor a kamaszok zöme – a fentebb említett TÁMOP-os olvasáskutatásokból is jól tudjuk – jószerivel csak az iskolapadban találkozik költészettel. Tehát egészen más a korszellem, mint amikor még igénye volt a diákságnak vagy általában az olvasóközönségnek arra, hogy átfogó képet kapjon a kurrens költészeti divatokról.[13] A szerelem-, születés-, halál-, lételmélet-, család-, közélet-tematika evidens ennek a korosztálynak a már ismert kötelezők és tankönyvi fejezetcímek által.
A Lehetnék bárkiben már idézetek osztják ciklusokra az antológiát: nyolc ciklusban 20-20 vers képvisel egy-egy tematikát. Az idézetekből persze könnyen lehet konkrét témákra asszociálni, klasszikus mintákra, mint a család vagy a város, de olyanokra is, amelyek hosszú idő után egyértelmű újdonságként hatnak a kortárs költészetben, úgy is mint a tájvers és az évszakok. A szerkesztő szíves közlése szerint[14] ezek a témák nem a fiatalokra oktrojált gondolatkörök, hanem egyszerűen gyakoriak voltak a vizsgált kortárs szcénában, így követeltek maguknak helyet az antológiában. Ezzel párhuzamosan reprezentatív értéke, oktatási célú haszna is megmutatkozott a pedagógiai gyakorlatban. Mivel „egy szelete a kor költészetének befogadható mennyiségben”, így a Szívlapát illusztrációs pályázat, színdarabok, segédanyagok, projektek része lett.[15]
A Viszek egy szívet a klasszikus–kortárs-párosítás koncepcióját viszi és gondolja tovább, akárcsak a két évvel korábban, szintén a Tilos az Á Könyvek sorában megjelent Útikalauz a vershez című Fenyő D. György-féle, HUBBY- és Artisjus-díjas válogatás.
A Viszek egy szívet fülbemászó címe a hagyomány továbbvitelére is utal. A fiatal lírikusokban néhai kollégájuknak vagy akár az egész magyar líratörténetnek, a kollektív „magyar költő”-tudatnak a hagyománya él és dobban. Ezt erősíti az időrendi sorrend, amelybe Győri Hanna a klasszikus szerzők verseit állítja. A nagy klasszikusok szervezik a ciklust, hozzájuk kapcsolódnak a kortársak. Annál inkább bántó a líratörténeti hagyományok legkülönbözőbb rétegeivel párbeszédbe lépő Tandori és Térey hangjának teljes hiánya, akik közül viszont Tandori szerepel a Fenyő D. György-féle válogatásban. Miközben Varró Dániel túlreprezentáltságát (hét verssel!) a Viszek egy szívetben líraesztétikai szempontból az sem indokolja, hogy zseniális stiliszta lévén ő írta a legtöbb magas nívójú versparafrázist.
Az illusztráció mint csali
Érdekes megfigyelni a jelenkori ifjúsági irodalomra és a Pagony Kiadó könyveinek paratextusaira különösen jellemző tendenciát: valamennyi versantológia közös előfeltételezéből kiindulva szólítja meg a célközönségét. Ez a vélekedés pedig az, hogy egyrészt a versolvasást, a klasszikus szerzőket, az iskolai tananyagot alapvetően unalmasnak tartják a kamaszok, másrészt a kortárs versektől érthetetlenként idegenkednek. A versolvasásra és egy „fejlődési korszak” áttekintésére nincs adott társadalmi igény. Jól mutatják ezt a hátsó borítók cáfolatként megfogalmazódó szövegei: „olyan szövegek alkossák az antológiát, melyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz” (Lehetnék bárki, 2020, hátsó borító); „[d]e mi értelme elolvasni réges-régi verseket, amikből egy kukkot sem ért az ember? Nyilvánvalóan semmit. Nem véletlen, hogy ilyen botorságot csak fenyegető kényszer hatása alatt cselekszünk, az iskolában, ahol memoriter, dolgozat, felelés lebeg Damoklész kardjaként a fejünk felett” (Viszek egy szívet, Előszó); „[n]e mondd, hogy nincs időd verset olvasni… ne mondd, hogy nem érted” (Fenyő D.: Útikalauz a vershez, Fülszöveg); „kapudrogként működhet”… Még a reklámok is hasonló előfeltevésből indultak ki: a Könyvesblogon olvasható, hogy a Szívlapát kapudrog lehet a költészethez.
Fenyő D. György válogatása kiegészítő tananyag, segédanyag
Ugyanakkor önmagában egy igen erős versválogatás, melyben a klasszikus és kortárs versek közösségét minőségük és a kommentárok, valamint a játékos grafikák adják; ezek együttes erővel mutatnak bejáratokat, azaz értelmezési útvonalakat egy-egy vershez.
Talán ebben a kötetben van legnagyobb szerepe a vizualitásnak. A figyelemfelkeltő, illetve egységesítő grafikák Gráf Dóra munkái, de klasszikus műalkotásokat és a szerzők portréit is megcsodálhatjuk a versek mellett.
A vizuális elemek és a kísérőszövegek (megjegyzések, tudnivalók, ritmusképletek stb.) elrendezése és kompozíciója, valamely régi képzőművészeti alkotás mellé rendezése különös atmoszférát teremt a versek köré. Közel hozza egymáshoz az idősíkokat, és érthetőnek, korszerűnek mutatja a régi, klasszikus verseket is.
A Lehetnék bárki talán a legfrissebb hatású, leginkább a mai kor lenyomataként érzékelhető antológia. A kortárs versek mai nyelven szólalnak meg, és nagy arányban képviselik korunk egyik költészeti trendjét, a magánszféra témáira felfűzött hangulatteremtő szabadverseket.
A privát szféra költészetéhez, a legtöbbször kisszerű tárgyiasságokat képiesítő, apróságokat lajstromozó alanyi lírához jól illeszkednek Locsmándi Mátyás ciklushatároló duplaoldalas grafikái. Ezek az illusztrációk, ahogy a kisebb rajzok is, a vers konkrétumaiból kiindulva további tárgyiasságokat léptetnek viszonyba egymással, s a kombinációk már saját grafikai szimbolikát alkotnak. Locsmándi első könyvillusztrációi, az újszerű látásmód, a még néhol hamvasnak érezhető evidenciák (amikor konkrét és egyszerűsítő körvonalakkal szerepel a versbéli tárgy) a fiatalosság és ezzel a korszerű kiadvány érzetét keltik.
A Szívlapát borítója ceruzavonalas, vízfestékkel árnyalt Dániel András-kép gyűrött csomagolópapíron. A Viszek egy szívet borítóján iskolai füzet a háttér. Tehát a grafikák is nyitnak a diákhétköznapok, a diákszempontú felhasználás irányába. Dániel András kis és nagy grafikái a versek egy-egy részletét, helyzetét, tárgyiasságát ragadják ki gyerekkönyv-illusztrációt idéző stílusban.
A Viszek egy szívet kötetben Grela Alexandra provokatív rajzai gyakran elrugaszkodnak a versekben megjelenített tárgyiasságoktól vagy a szöveg által inspirált mentális képektől. Az elmúlást tematizáló Arany-versek társaságában például a gyerekkor képei – gyerekek bakugrása, búgócsiga és papírrepülő – szerepelnek. A klasszikus szerző nevéhez rendelt egész oldalas fejezetelválasztó képeken különböző felszínű, textúrájú grafikák illeszkednek egymáshoz, mintha papírból kivágott, apró képekből összeállított montázsokat látnánk.
A Lehetnék bárki és a Viszek egy szívet antológiák versei kiválóan olvashatók az illusztráció felől, a pedagógiai gyakorlatban a szöveg és a képek átgondolt kompozícióinak nagy haszna van.
Egymáson továbbgördülő ötletek
Áttekintve az utóbbi öt-hat év ifjúságiversantológia-kínálatát az látszik, hogy a feltételezett versolvasási érdektelenséget a kiadók és szerkesztőik első lépcsőben különböző szerkesztői koncepciókkal igyekeznek megtörni, a fiatal olvasók felrázását célozva. Az egyik ilyen eszköz az illusztráció, a kötetbeli nagyszámú kortárs rajz és ezek kapcsolódása a szöveghez. Ezen belül a külső nézőpont, az extravagancia keresése, fiatal (Locsmándi Mátyás) vagy más képzőművészeti szcénában (Dániel András gyerekirodalom, Grela Alexandra lengyelországi közegben) szocializálódott képzőművészek felkérése bizonyult eredményes döntésnek a „fiatalos hatás” szempontjából.
Szintén elsőre szembeszökő rendező szempont, hívószó az ismerős vagy a korosztályhoz közelállónak gondolt téma. Ezután következnek az egyedi megoldások a korosztály vagy a líratörténeti időszak határainak mozgatásával, a kötelezők és a kortársak párba-bokorba állításával. Ezeket a szerkesztői eljárásokat magyartanárként leginkább a klasszikusok (újra) felfedeztetésére látom alkalmasnak. Ha azonban a legerősebb motivációs erőt keresem, az nem az időrend, nem is az életmű, amely a Szívlapát bizonyos, négy verssel is szereplő szerzőit vagy a Viszek egy szívet klasszikusait kortárs művek szíves közreműködésével kirajzolja.
Magyartanárként ezeket a könyvészeti és koncepcionális elemeket mind jól funkcionáló motivációs eszközöknek találom. Mindemellett a gyakorlatban sokkal ösztönzőbb valamely, a csoportot eltaláló szöveg, amelynek hatása nem kapcsolódásaiban, hanem a költői nívóban, a szöveg lírai teljesítményének és a befogadó értelmezői teljesítményének összműködésében rejlik.
A célnak megfelel? Egyéb kortárs versantológiák
Éppen ez lehet az oka annak, hogy a tanári gyakorlatban kiemelkedően jó segédanyagnak számít egy nem kifejezetten kamaszokat célzó, nagy számú érvényes szöveget kínáló antológia. Simon Márton 99 magyar vers című válogatása az egyetemistáknak szánt, olcsóbb, puhakötéses Helikon Zsebkönyvek sorozatban jelent meg, de ezen túl a kiadó nem pozicionálja paratextusokkal ifjúsági antológiaként.
A válogató, a fiatalok körében a slam poetryn keresztül széles körben ismert költő neve a garancia a líraérzékeny ízlésre, egyben reklám, vásárlásra ösztönző index is a borítón. A szerkesztő kevésbé ismert szerzőktől keresett kiemelkedően nívós szövegeket az elmúlt kétszáz évből, a romantikától a klasszikusokon át napjainkig.
Az antológia versei tetszőleges sorrendben befogadhatók. A kötet különleges erénye, hogy a sok kiváló vers közt összesen huszonötöt női szerző jegyez. Kifejezetten felfedező jellegű munka, melyben kortárs költők versei a korábbi korszakokhoz képest arányosan elosztva szerepelnek.
Klasszikus és kortárs egyaránt a meglepetés erejével képes hatni ebben a koncepcióban, mivel az egyes művek önmagukban, önállóan is magas minőséget képviselnek, poétikai erényeikkel hívják fel a figyelmet egymásra.
Szintén a Jelenkor Kiadó (és a Vates ruházati márka közös) vállalkozása a Felhajtóerő című kortársvers-antológia, mely a kortárs szcéna egyik kevéssé körülhatárolt témakuriózumára épít összesen negyvennyolc verssel. Homályban marad, hogy a cím által kijelölt és a hátsó borítón pedzegetett téma (a nehézségekkel való megküzdés? motiváló erők az életben? önmagunk legyőzése?) mennyire jellemző a kortárs költészetre, egyáltalán tipikus témaként választották-e, vagy éppenséggel az általánosság, az átfogó szándék jegyében. Valószínűleg mindkét döntés, a téma és a mennyiség is hozzájárul ahhoz, hogy a kötet költészeti belügyként hat. A költészet aktuális állapota, irányzatai – ahogyan ezt fentebb bemutattam – nem olyan téma, amely önmagában ösztönözné a fiatalságot a vásárlásra, és nagyszámú olvasóközönséget toborozna. A téma ráadásul ez esetben megfoghatatlan, és Beck Zoltán utószava sem konkretizálja azt. Az irodalmi köztudatban elismert szerzők, mint Erdős Virág, Nádasdy Ádám, Szijj Ferenc, Tóth Krisztina és az olyan most induló, saját kötettel még nem rendelkező, de már publikáló költők, mint Kósa Eszter felváltva szerepelnek az antológiában. A sajtóval közölt, költészeten kívüli válogatási szempontok nem rajzolódnak ki az olvasás során.[16]
Az utóbbi két példából felsejlik a szövegválogatás gesztusában eleve benne rejlő kánonképző erő, amely sohasem független az intézményességtől, és amely nem szavatolható, hiszen „nem fizethetjük le” előre a hatástörténetet. A kortárs kánon érzékeléséhez, a hatástörténet befolyásolásához nem elegendő sem önmagában a módszeres tudatosság, sem az ízlés, a költészetre és a korszakra érzékeny fül, a szerkesztői ráhangolódás. Éppen ezért, bár sok kérdést fölvetnek, és tökéletesíthetők volnának, mégis sikeresnek mondhatók ezek az kortárs ifjúsági versantológiák, csupán azon oknál fogva, hogy többségük sok kamasz olvasót elér. Ez azt is jelenti, hogy jól lavíroznak a parttalan meder, az elárasztó és így semmitmondó jeltenger: a túl sok és a túl kevés között.
Harmath Artemisz
Irodalomjegyzék
Balla Gergely. Partért kiáltó. Budapest: Prae Kiadó, 2022.
Banyó Péter. Vál., szerk. Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter. Friss tinta! Mai gyerekversek. Budapest: Pagony Kiadó – Csimota Kiadó, 2005, 2015.
Bárány Bence – Elő Csenge Enikő. Felhajtóerő. Budapest: Jelenkor Kiadó, 2023.
Bereczki Enikő. A rejtélyes Z generáció. Budapest: HVG Könyvek, 2022.
Bódis Zoltán. „Gyermek, nyelv, költészet”. Változatok a gyermeklírára. Szerk. Bálint Péter – Bódis Zoltán. Debrecen: Didakt Kiadó, 2006. 9–18.
Crary, Jonathan. Suspensions of Perception: Attention, Spectacle, and Modern Culture. Cambridge: MIT, 2000.
Dobszay Ambrus. „A magyar gyermekvers – klasszikusok és maiak”. Szerk. Bálint Péter – Bódis Zoltán. Változatok a gyermeklírára. Debrecen: Didakt Kiadó, 2006. 19–25.
Dr. Tóth Péter (Könyvtár Intézet) – Dr. Gombos Péter (MATE). A 3–18 év közötti hazai lakosság olvasási és könyvtárhasználati szokásai 2019-ben. Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek. EFOP-3.3.3-VEKOP/16-2016-00001
Elek Tímea, szerk. 25 év Jelentés az ifjúságügyről. Iuvenis, Ifjúságszakmai Műhely, Ifjúságszakmai Együttműködési Tanácskozás, 2016.
Fenyő D. György: Útikalauz a vershez. Budapest: Tilos az Á könyvek, 2022.
Glózer Rita. „Instavers Versolvasás, irodalomkritika és irodalmi közönség a mobilapplikációk korában”. Médiakutató XXI.1 (2020): 67–77.
Győri Hanna, vál., szerk. Viszek egy szívet. Egymásra felelő versek. Budapest: Tilos az Á könyvek, 2023.
Kele Dóra, vál., szerk. Instavers: Vers, képeslap, emlék. Budapest: Atheaneum Kiadó, 2014.
Kovács Eszter, szerk. A Fausttól a Szívlapátig. Budapest: Tilos az Á Könyvek, 2019.
Lapis József. „Challenge Accepted? Avagy a kortárs gyereklíra kihívásai”. MeseCentrum Tanulmányok
Lehetnék bárki. Kortárs és kortalan versek. Meseterasz, Líra Könyvbemutató.
Lovász Andrea, szerk. Válogatós – Óvodások verses kalendáriuma hétköznapokra és ünnepekre. Budapest: Cerkabella Kiadó, 2019.
„Mi történik 6 perc játék után? – A digitális játékok hatása a figyelemre – A mobileszközök használatának hatása óvodáskorú gyerekek kognitív képességeire”. alfageneracio.hu
Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt, vál. szerk. Kezd őszülni a nyár; Angyalmese; Gólyahír stb. Irodalmi szöveggyűjtemények. Budapest: Kálvin Kiadó – Református Pedagógiai Intézet, 2020–2023. (ITT látható a Meseterasz adásunk, ITT pedig a sorozatról szóló írásunk olvasható – a szerk.)
Molnár Gábor Tamás et al. „Panoptikum, szoros olvasás és a jó cukor”. Kerekasztal-beszélgetés a figyelemről. Molnár Gábor Tamás, Simon Attila, Tófalvy Tamás és Fodor Péter részvételével. Alföld 73.3 (2022): 61–70.
„Növekvő piaci részesedés Magyarországon – A Központi Statisztikai Hivatal összesítő táblázatai, a STADAT adatai alapján”. KSH.hu
Péczely Dóra, vál., szerk. Lehetnék bárki – Kortárs és kortalan versek. Budapest: Tilos az Á Könyvek, 2020.
Péczely Dóra, vál., szerk. Szívlapát – Kortárs versek. Budapest: Tilos az Á könyvek, 2017.
Ragyog a mindenség. Erdélyi gyermekvers-antológia. Csíkszereda: Gutenberg Kiadó, 2021. (5. kiadás)
Rostás Eni. „Szétfilterezett lélekszelfik: az Instagram létrehozott egy új költőgenerációt”. Konyvesblog.hu, 2018.
Simon Márton, vál. 99 magyar vers Simon Márton válogatásában. Budapest: Helikon Zsebkönyvek, 2021.
Szele Ágnes, szerk. Ha majd hatéves leszek – Versek kicsiknek. Budapest: Sziget Kiadó, 2003, 2010.
Szlukovényi Katalin, szerk. Diridongó. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2020. (ITT írtunk róla korábban – a szerk.)
Jegyzetek
[1] Kele, i. m.; Péczely, Szívlapát...; Péczely, Lehetnék bárki...; Simon, i. m.; Fenyő D., i. m.; Győri, i. m.
[2] A kiadók természetesen üzleti okokból sem adhatják ki a valós számokat, de lehet tudni, hogy melyik antológia fogyott el, nyomták újra, vagy ért el új kiadást. Az is a piaci környezet megváltozásáról, a kamasz célközönség státuszának megváltozásáról árulkodik, hogy a kiadott, felnőtteknek szánt szépirodalom példányszáma felére esett vissza, miközben a gyerek- és ifjúsági irodalomé két és félszeresére nőtt az elmúlt húsz évben (ld. „Növekvő...”).
[3] A teljesség igénye nélkül a legnépszerűbbek: Friss tinta! Mai gyerekversek, Pagony–Csimota 2005, 2015; Péczely, i. m.; Szele, i. m.; Lovász, i. m.; Szlukovényi, i. m.; Miklya Luzsányi – Miklya, i. m.
[4] „A (korai, ritmikus, rigmusos) gyerekköltészet megtartó környezetet jelent, amely segít a gyermeknek szabályozni az idegi funkciókat, átlátni és irányítani a szenzorális környezetet, megfékezni a szorongásokat (például a szeparációs szorongást), illetve kapcsolatot létesíteni és együttműködni a gondviselőkkel, a közösséggel. Ekképp a gyereklírának fontos szerepe van a közösségi létben való jártasság elérésében, valamint az együttérzés kialakulásában. A másokkal megosztott költői nyelv tükrözi és kitágítja az emberi érzéseket a ritmuson és az egyéb szónikus (hangzó) tulajdonságokon keresztül” – írja Bódis Zoltán (Bódis, i. m., 9–18). Dobszay Ambrus a kicsik által kedvelt népköltészeti alkotások kapcsán leltározza a jó gyerekvers jellemzőit, mely szerinte a következőkben áll: erős zeneiség, szimultán verselés, a magyar nyelv hangsúlyozásának verstani megerősítése, ismétlések, párhuzamosságok, viszonylag kicsi és konkrét szókincs, a folklórörökség megjelenése, képszerűség (Dobszay, i. m., 19–25). Lapis József összegzi a lírabefogadás gyermekszerűségének szempontjait az angol szakirodalom alapján is: „A verses művek befogadásában a szenzuális pólustól elmozdulás figyelhető meg az értelmi felé. Eleinte a hallás, a fizikalitás és a zeneiség dominál, majd ez mozdul el a betűk látás által történő, néma befogadása irányába (s a költemények zeneisége is a belső fül számára válik érzékelhetővé). A más (szülő, testvér, nagyszülő, óvodapedagógus stb.) általi közvetítettség, a másik testével való együtt érzékelés, a másik jelenlétének megtapasztalása után elindulunk a magányos olvasás felé. A testi érzékletek felől az absztrakt befogadás felé. A művek hangtestének, jelenléteffektusainak dominanciája után fokozatosan előtérbe kerül a jelentés, az értelemegységek megragadása. A pillanatnyisághoz kötődő önélvező játékot lassan fölváltja az elmemunka, a szukcesszív gondolkodás.” Vö.: Lapis, i. m.
[5] Az ifjúsági kultúrát átfogóan vizsgáló, illetve számszerű adatokat közlő szinkron idejű kutatások közül néhány kiemelkedően informatív munka: Elek, i. m.; Bereczki, i. m.; Dr. Tóth – Dr. Gombos, i. m.; Növekvő...
[6] Vö. Crary, i. m.
[7] A film például nem hagy időt az elidőzésre, mivel a képek folyton változnak, és átrajzolják, újrarendezik a néző képzettársításait. A szavakról a gesztusokra irányítják a figyelmet. Így tehát a sorozatok más erővel szögezik a kanapéhoz a nézőt, mint amivel az olvasott szövegek fogják meg a befogadójukat. (Vö.: Molnár, i. m., 61–70)
[8] Vö. Mi történik 6 perc...
[9] Glózer, i. m.
[10] Rostás, i. m.
[11] „Az antológia verseiben nemcsak az elmúlt évtizedek, hanem a benne szereplő költők poétikai korszakai is kirajzolódnak, és az elsőkötetesek hangja is erőteljesen megmutatkozik.” (Szívlapát, Utószó, 2017.)
[12] Péczely, Lehetnék...
[13] A rendszerváltás előtti időszak kiadói szempontjai közti azonosságra és különbségre hívja föl a figyelmet Szekeres Nikoletta, amikor az 1964-es Móra-kiadvány előszavát idézi E. Fehér Pál szerkesztőtől: „a versolvasók (éppen a megnövekedett érdeklődés következményeként) szeretnének áttekintést kapni egy fejlődési szakaszról, a magyar poézis új irányairól”. Szívlapát Kortárs versek. In: A Fausttól a Szívlapátig. Szerk. Balajthy Ágnes – Fenyő D. Ruff Orsolya – Vinczellér Katalin – Szekeres Nikoletta – Varga Betti, 2018, 196.
[14] Lehetnék bárki...
[15] Ua.
[16] A válogatás szempontja a kortárs szcéna bemutatása, amely ez esetben az élő lírikusok körét jelenti. A Vates leírása szerint, amelynek nem sikerült nyomára bukkannom az interneten, csupán egy cikkben idézik forrásmegjelölés nélkül: Kortársonline,) a kötet három ciklusa a pszichológiában használt szelfdiszkrepancia elméletére építve az ideális szelf, az aktuális szelf és az elvárt szelf alapján tagolódik. Az elmélet szerint szelfdiszkrepancia abban az esetben lép fel, ha a szelfek között túl nagy az eltérés, és ez önbizalomcsökkenéshez és negatív közérzethez vezet.