I. A Young Adult-románc és a hatalmi viszonyok
A Young Adult (YA; fiatal felnőtteknek szóló) irodalom központi témája a felnőtté válás hosszabb-rövidebb folyamata, ezen belül azonban rettentően változatos, hogy az adott mű mire koncentrál, hiszen ez a folyamat komplex, és gyakorlatilag az élet minden területére kihat. Az érett(ebb)é válást előidézheti a magánéleti traumával vagy épp az intézményi vagy társadalmi rendszerrel való kényszerű megküzdés, de a személyes boldogság keresése a romantikus kapcsolatokban vagy a (sokszor újrarendeződő) családi viszonyokban is olyan jelenség, amely aktívan elősegíti egy-egy könyvszereplő személyiségfejlődését, látásmódjának árnyaltabbá válását. Bármi legyen is azonban konkrétan a felnőtté válás folyamatának szűkebb fókusza, a YA-történetek főszereplőinek rendszerint olyan konfliktusokkal kell megküzdeniük, amelyek a hatalmi viszonyokról szólnak.[1]
Az ifjúsági regények nagy narratívája ugyanis az az alapvető ígéret, hogy tehetetlen egyén – vagyis gyermek – átalakulhat a társadalom által hatalommal felruházott személlyé – vagyis felnőtté – még akkor is, ha a regény csak egy részleges átalakulást mutat be, egy olyan folyamatot, amely fontos felismerésekhez vagy a karakter jellemfejlődésének fordulópontjához vezet.
A fennálló rend és hierarchia elleni lázadás motívuma egyértelműen detektálható azokban a történetekben, ahol a főszereplő konfliktusba kerül egy hatalmi pozíciót betöltő személlyel vagy egy elnyomó rendszerrel (legyen az egy iskola vagy egy disztópikus, zsarnoki államszervezet); de a baráti, sőt szerelmi viszonyok ábrázolása a YA-regényekben szintén fókuszálhat a kapcsolaton belüli erőviszonyokra, rámutatva az egyenlőtlenségben rejlő veszélyekre. Jó példa erre a paranormális románcok jelentős része, ahol a természetfeletti képességű szerető ellenállhatatlan vonzereje és/vagy fizikai erejének fölénye meghatározza a szerelmi viszony jellegét, hierarchiáját.[2] A sokszor sematikusan használt és a YA-irodalomban elburjánzott szerelmi háromszög motívuma értő kezekben igen hasznos, revelatív írói eszköz lehet, hiszen ráirányítja a figyelmet a választásban rejlő értékrendszerre, illetve magának a választás aktusának jelentőségére.
A megfelelő párválasztás általában egy fejlődési folyamat eredménye az ifjúsági románcokban, vagyis a végkifejlettel a fókuszált szereplő döntési képessége nyer megerősítést: látjuk, amint a karakter kinyilatkoztatja szabad akaratát, és sokszor tanúi lehetünk annak is, hogy ez az akarat megvalósul, beteljesül (és ez persze még inkább megerősíti azt a benyomást, miszerint a karakter hatalommal bír).
Számos regényben a hatalmi viszonyok vizsgálata különféle területeken, párhuzamosan zajlik, és természetesen megfigyelhetők köztük összefüggések, áthallások
Hogy egy közkedvelt példát említsek: a YA-disztópiák fókusza a rendszer elleni lázadás, de ez gyakorta összekapcsolódik egy románc-szállal is. A szerelem lehet a megtartó erő egy elnyomó rendszerben, illetve lehet egy olyan szövetség alapja vagy következménye, amely a rendszer megdöntésére törekszik – vagyis szó szerint előfordulhat, hogy a fókuszált szereplők szerelmi kapcsolatának sikerén múlik az őket körülvevő világ – legtöbbször egy ország – sorsa. Egy ilyen koncepción alapul Philip Pullman fantasytrilógiája, Az Úr sötét anyagai,[3] amely egészen egyedülálló megvalósításával kiemelkedik a hasonló alapötletre építő művek közül.
Pullman regénysorozatában nem egy ország, még csak nem is egy világ, hanem a párhuzamos világokból álló univerzum sorsa a tét, és bár a konfliktus egy olyan háborúban kulminál, amelyben a világokat mozgató erők csapnak össze, a legnagyobb kérdés – akármennyire is banálisnak tűnik ez első hallásra – nem más, mint hogy szerelembe esik-e a főszereplő, Lyra.
De vajon miért lehet ennyire fontos egy szerelem? Milyen az a világ, ahol a világ sorsa egyetlen ember sorsától függ, attól, hogy vajon megtalálja-e a főszereplő azt az embert, aki feléleszti benne a vágyat a lelki és testi szerelemre?
II. A világ anyaga: szabadság, szerelem
Pullman regénysorozata egy olyan univerzumban játszódik, amelyet párhuzamos, egymáshoz kapcsolódó világok alkotnak. Az első kötet, az Északi fény / Az arany iránytű, a főszereplő Lyra világában jelenik meg, amely bár elrendezését tekintve az általunk ismert világ tükörképének látszik – ugyanazokkal a városokkal, épületekkel, mint a miénk –, számos olyan jellegzetességgel bír, amely egyértelműen jelzi a világ másságát.
Ezekből a tulajdonságokból három alkotóelemre fogok koncentrálni: a daimónok jelenlétére, a Pornak nevezett anyagra, valamint arra az ezotériára, amely egy újraértelmezett, kifordított bibliai mítosz valóságosságát veszi alapul.
Ez a három alkotóelem először a világépítés egyediségét, a fantasztikum plasztikusságát jelzi, eltávolít az általunk ismert konszenzusos valóságtól, és bevon egy mágikus, lenyűgöző fikcióba; ugyanakkor a történet kibontása során egyértelművé válik, hogy ezek az alkotóelemek nemcsak egy fantasztikus világ szövetét erősítik, hanem szorosan kapcsolódnak a főmotívumhoz, Lyra felnőtté válásának fordulópontjához, a szerelemmel való találkozás transzformatív és egyben mindent – így az univerzum sorsát is – eldöntő felismeréséhez. Tehát mindhárom alkotóelem olyan világépítő eszköz, amely képes új aspektusból láttatni a szerelmi kapcsolat örök motívumát és felnagyítani a jelentőségét, nagyban túllépve a YA-regények románcaiban szereplő szerelemábrázolások dimenzióján.
Az olvasás során leghamarabb szembetűnő különbség Lyra világa és miénk között a daimónok létezése
A daimón, vagyis az ember lelkének állat alakú, fizikai kivetülése egy olyan egységet hoz létre, amely az emberi énen belüli, azaz a test, a lélek és a daimón közötti sprituális és materiális kötődést hangsúlyozza.[4] Ennek értelmében a daimón az ember spirituális lényegének jelölője, de meglepő módon így a lélek is testet ölt, vagyis a lelkiség kifejeződése egyben a testiség egyik aspektusa lesz. Ember és daimón elválaszthatatlan egysége a társas élet és az intimitás fontosságára utal. Az egyik a másik nélkül elveszíti életkedvét, majd életét. Ez értelmezhető test és lélek viszonylatában – mit ér a test lélek nélkül? Mire megy a lélek, ha nincs a test, emberi élet, amelyhez tartozhatna? –, és értelmezhető ember és társa viszonyrendszerében, azt sugallva, hogy az ember sohasem magányos, amíg ép a lelke. A trilógiában a daimón állatalakban megjelenő lélek, képes beszélgetni is az emberrel, akihez tartozik. A daimón megjelenési formája azt is sugallja, hogy az lehet a legjobb, egész életre szóló társunk, aki a legközelebb áll hozzánk, és aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. A változásról, a fejlődésről, a döntésképtelenségről szóló gyermekkorhoz tartozó daimónok így szabadon képesek változtatni alakjukat, míg a felnőttkor elérkeztével a daimón is megállapodik, és felveszi azt az alakját, amelyik a leginkább illik hozzá – amelyik a leginkább illik ahhoz az emberhez, akihez tartozik. (Ezáltal a daimónok fantasztikus karakterábrázolási eszközzé is válnak.)
Ember és daimónja természetes állapota az egymáshoz tartozás, olyannyira, hogy normál körülmények között nem is képesek egymástól jelentős mértékben eltávolodni.
Amikor Lyra és Will kényszerűségből hátrahagyják a lelküket azért, hogy beléphessenek a holtak országába, az számukra mérhetetlen szenvedéssel, fájdalommal jár. A fizikai közelség metaforikusan jelzi az érzelmi kapcsolatot: annak ellenére, hogy a daimón látható, és másokkal fizikai interakcióba tud lépni szükség esetén (például képes az ember védelmében más daimónokkal vagy idegen emberekkel harcolni), a daimón az ember intim szférájába tartozik, és ennek megfelelően másvalaki daimónját előzetes beleegyezés nélkül megérinteni szigorúan tilos, tabu.
A daimónok létezése összekapcsolja a társas élet és az intimitás témáit a bűnbeesés, a szabad akarat, valamint a boldogság összefügésének témakörével
Test és lélek inherens összetartozásából fakad a fő konfliktus a regényben, hiszen a Magisztérium titkos kísérleteket folytat ennek az egységnek a természetellenes, kegyetlen megbontására (az úgymond nagyobb jó, vagyis a bűntelen élet érdekében). Ezek a kísérletek azonban kudarcba fulladnak: ha szétválasztják őket, az ember és a daimón elveszítik a boldogságra való képességüket, a szabad akaratukat, végül pedig egy igen rövid, magányos vergődés után az életüket.
A Pullman által kritizált katolicizmus szemlélete szerint a bűn az Istennel szembeni engedetlenség. Ha ebből a definícióból indulunk ki, akkor a Magisztérium szemszögéből nézve a szabad akarat elvesztése megteremtené a lehetőséget a bűntelen életre, hiszen egy irányítható bábu nem lázad a felsőbb hatalom ellen, és engedelmes, vagyis „jó” gyermek marad mindörökké. „Apró” szépséghiba, hogy ez a tehetetlenségi, engedelmeskedő állapot igen rövid idejű – bár ez az intézményesített konzervatív katolicizmusnak megfelelő Magisztérium vezetői számára elfogadható veszteség is lehet akár, mondván, hogy jobb egy igen rövid, de bűntelen, tehát üdvözülésre érdemes élet, mint egy hosszú, amelynek végén az örök kárhozat vár az emberre.
A szabad akarat elvesztése ugyanakkor Pullman számára megkérdőjelezi magát a célt. Pullman a paradicsomi állapotot börtönben sínylődésként értelmezi, egy olyan állapotként, amelyben az ember nem ismeri a szabadságot. Mint fogalmaz: „Isten nem adott nekünk szabadságot. Azt mi elvettük. [Ez volt] az ember első engedetlensége”.[5] Trilógiájában a Magisztérium kísérletei a paradicsomi állapot kényszerű és erőszakos előidézését célozzák: egy olyan, szabad akarat nélküli állapotot, amely állati létbe süllyeszti az embert.[6]
Tulajdonképpen az egész trilógia a bűnbeesés mitológiája körül forog
A daimónleválasztó kísérletek a paradicsomi állapotba való visszatérés vágyából indulnak ki, csakúgy, mint a Magisztérium azon machinációi, amelyek mind arra irányulnak, hogy megakadályozzál Lyra bűnbe, vagyis szerelembe esését. Egy prófécia szerint ugyanis Lyra sorsa határozza meg az emberiség jövőjét, mivel a lány az édenkerti történetből ismert Éva szerepét tölti be. A második Éva megjelenése esélyt biztosít az emberiség morális történetének újrakezdésére.
A klerikális intézmény szemszögéből nézve a tét az emberiség morális megújulása a bűntelenség állapotának visszaállítása révén; ezzel szemben a tudomány képviselői szemszögéből a tét a szabad akarat megőrzése, az intellektuális szabadság, a gondolkodás, a tudományos fejlődés biztosítása.
A két hatalmi rendszer egymásnak feszülése abból fakad, hogy a tinédzser lány elkerülhetetlenül sodródik a fiatal felnőttkor felé, ami azt jelenti, hogy előbb-utóbb felébred benne a szerelem és az ezzel járó szexuális vágyakozás – vagyis bűnbe esik, megismétli Éva bűnét, és az emberiséget azon a pályán tartja, amin az első Éva engedetlenségének pillanat óta halad. Pullman értelmezése szerint a bűnbeesés az első emberpár szexuális vonzódását hozza magával;[7] csak míg ezt az egyházi értelmezések az emberiség tragédiájának láttatják, Pullman természetesnek és csodálatosnak véli, ezért a trilógiával az a célja, hogy egyfajta ellennarratívát gyártson, és ünnepelje a bűnbeesés eseményét.
A bűnbeesés a pullmani érvelés szerint pozitív fordulatot hoz az emberiség történetében: új tudással gyarapodunk (ide tartozik a másik megismerése is – nem véletlen, hogy a Biblia a bűnbeesés utáni szexuális aktusra is a megismerés szót használja[8]), és újfajta szabadságot élvezünk, a szabad akaratét. Az Úr sötét anyagaiban mindez összefonódik, és itt jön be a képbe a Pornak nevezett misztikus elemi részecske, amely világossá teszi ezt a kapcsolódást.
A trilógia elején gyorsan kiderül, hogy a Por jelensége igencsak foglalkoztatja mind a tudomány, mind pedig az egyház képviselőit. A Por tudattal rendelkezik, képes kommunikációra, és önmagát egyszerre spirituális és anyagi részecskeként definiálja: „mivoltunk szerint szellem vagyunk, cselekedeteink szerint anyag. Az anyag és a szellem egy és ugyanaz”[9] – mondja, és ezzel felidézi az olvasóban ember és daimón, vagyis test és lélek együttesét. (A szellemként magyarra fordított eredeti angol szó a „spirit”,[10] amely fordítható szellemként és lélekként egyaránt.) Pullman szövegében tehát minden fontos altéma vagy motívum az összetartozás nagy témáját erősíti.[11] A Por a világokat összetartó anyag, és az embereken áll, hogy elegendő anyag keletkezzen ahhoz, hogy a kohézió tartós legyen. Pullman ráadásul mindent megtesz azért, hogy az olvasó számára világos legyen a misztikus, világot egyben tartó kohézió és a szeretet párhuzama: A borostyán látcsőben adott magyarázat szerint a Por „nem más, mint az önmagára eszmélő anyag. Az anyag anyaghoz húz. Többet és még többet akar tudni önmagáról, így képződik a Por.”[12] A Por működése a bibliai megismerés titkát fedi fel: a részecskék egymáshoz való kötődése egyszerre szerelmi jellegű vonzódás[13] és a megismerés iránti vágy kifejeződése.
A Por tehát nemcsak az összetartozásról szól, hanem a szerelem, az erotikus vágyakozás és a tudás elválaszthatatlan egységéről, mintegy analógiájaként mindannak, ami az édenkertben történt, azt sugallva, hogy az egész univerzum a szeretet és megismerés elvén nyugszik.
Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a világ fennmaradásának a záloga, hogy mindig elegendő Por létezzen.
Ember és Por egysége ember és daimón közösségét idézi. Az egymásra utaltság ez esetben is szembeötlő: a Por nem létezik a szabad akaratú, gondolkodó és szeretni tudó ember létezése nélkül, és a gondolkodó, szabad akaratú ember fejlődéséhez szükség van a Porra. A Por egyszerre előfeltétele és következménye annak, hogy az ember szabadon, boldogan és tudásszomját folyamatosan gyarapítva létezzen, ezáltal Pullman teljesen kifordítja a Teremtés könyvének jól ismert passzusát, melyben Isten felsorolja az ember büntetését a bűnbeesés után, arra emlékeztetve Ádámot, hogy „por vagy te s ismét porrá leszesz”.[14] A Bibliában Isten arra hívja fel Ádám figyelmét, hogy ő teremtette a föld anyagából, vagyis porból, majd életet lehelt belé,[15] és hogy az ember elveszítette az örök élet ajándékát, és ezért meg fog halni, s teste elbomlik majd a földben, vagyis megsemmisül.
Ezzel szemben Pullman univerzumában az anyag és a lélek egyazon részecske – a Por – különböző aspektusai, ezért a halál birodalmából kiszabaduló lelkek ezúttal is visszakerülnek a körforgásba, ám most nem a föld porának, vagyis a természet megújulásának lesznek részesei, hanem az univerzum összetartó erejének, amely tudatos és spirituális is az anyagszerűn túl.
Miután „A Port a tudatos lények hozzák létre – folyton megújítják azzal, hogy gondolkodnak, éreznek, elmélkednek, gyarapodnak bölcsességben, és továbbadják”,[16] az univerzum sorsa a gondolkodó lények sokaságán múlik. Ez a folyamat a bűnbeeséssel kezdődött, és mivel a történet cselekményének idejére az univerzum válságos helyzetbe került – „szökik” a Por, egyre kevesebb a tudatos részecske, amely összetartja a világokat –, ezért eljött az ideje annak, hogy egy nagyobb erejű megújulás jöjjön egy második, szimbolikus jelentőségű bűnbeesés által. Így bár a trilógia első kötete leginkább ifjúsági kaland fantasynek ígérkezik, majd ezt követően lassan átfordul vallási kérdéseket taglaló, egyházi doktrínákat támadó – és ezért sokak szerint ateista[17] – művé, és nagyon sokáig egyáltalán nem is jelzi a románc ígéretét, az egész univerzum sajátosságaiba aprólékosan és lépcsőzetesen bevezető szöveg jelentőségének Lyra és Will kapcsolata ad újabb réteget.
III. Világ(ok)ra szóló szerelem: Lyra és Will boldog bűnbeesése
A két főszereplő, Lyra és Will barátságának szerelembe fordulása a gyermeki ártatlanság elveszítését mutatja be, ám a szerelem érzésének felismerése nem a veszteséget hangsúlyozza, hanem egy izgalmas, boldog tudásét. Lyra és Will a társát már nemcsak barátjaként, hanem szerelmeként is megismeri, és ez az új tudás egy új korszak kezdetét jelzi. A személyes gyerekkorból való átlépés az érettebb kamaszkorba analogikus módon jelöli az emberiség új korszakba való lépését, amelyet a bűnbeeséstől számítunk. Míg az egyházi értelmezések szerint az édenkerti engedetlenség az emberiség tragédiája, hiszen az istentől való eltávolodást és a bűntől terhes életet eredményezte, Pullman igazi felix culpaként, boldog fordulatként ábrázolja. Itt kezdődik a feleszmélt emberiség történelme, a tudatos döntéseket hozó emberiség útja.
A két tinédzser szerelme a személyes boldogság és az univerzális élet megerősödését hozza. Egymás iránti újfajta szeretetük a testi és lelki intimitásban nyilvánul meg: egy csók az, amely elindítja a változásokat életükben és az egész univerzumban. Az intimitás fokát a daimónokon keresztül láttatja Pullman: egyrészt természetesen megtörik az a tabu, amely a másik fél daimónjának érintését tiltja, és látjuk, ahogy a két daimón egymással játszik felszabadultan, boldogan. A csók tehát nemcsak testi, hanem lelki aktus, és ez mintegy előhívja az Énekek énekében olvasható és számtalan kommentárban szereplő csók misztikus értelmezését. A Zóhár könyvében található magyarázat egy része ténylegesen a szerelmesek közötti aktusra vonatkozik, és hangsúlyozza a lélek lélekkel való egyesülését a csók által;[18] ez a miszticizmus érződik a daimónok által érzékeltetett szerelmi jelenetben.
Ez a csók szinte életet lehel az univerzumba, megújítja annak kötőszövetét, a Port, és egyúttal megteremti a feltételét annak, hogy a tudatára eszmélt, gondolkodó és szabad akarattal bíró emberek fennmaradjanak.
A csók ilyen értelemben teremtő erő – megidézve és kifordítva azt a bibliai pillanatot, amikor Isten lelket lehel az élettelen anyagból megformált emberbe, és ezzel megerősíti lélek és anyag külön entitását és oppozícióját[19] (amennyiben a teológiai értelmezések az anyagot alantasabbnak tekintik, mint az ember sprituális alkotóelemét), míg Pullman művében az anyag egyúttal lélek is, és a kettő elválaszthatatlansága és egyenrangúsága határozza meg az egész univerzum felépítését és működését.
Ez az egyenrangúság fejeződik ki Lyra és Will kapcsolatában is. A két köteten[20] átívelő barátság veszélyes kalandokon át erősödik, formálódik, és a két szereplő egymásra utaltságán túl egyre inkább előtérbe kerül a kölcsönös szolidaritás, egymás segítése. Egy idő után magától értetődővé válik, hogy a veszélybe együtt mennek, támaszt, védelme nyújtva egymásnak.
Pullman regényében a szimbolikus jelentőségű szerelmet hosszú, gyakorlati tapasztalat előzi meg, azt sugallva, hogy annak emblematikus szerepe is azért valósulhat meg, mert az egymáshoz kötődés a valós, fizikai világ kihívásaiban gyökerezik; nem egy elvont idea, hanem a gyakorlatban, a mindennapokban megmutatkozó, tettre kész szeretet.
Ebből adódóan a szerelem felismeréséhez inherens módon kötődik a testiség: a csók, valamint a daimónok együtt játszódása. A test örömeinek elfogadása, ünneplése a keresztény egyházak álláspontjának ellentételezése; a test nem a halálra emlékezés eszköze, memento mori, hanem memento vivere, vagyis az életigenlő létezés szimbóluma.
Míg a halál életbe fordítása a keresztény egyházak tanítása szerint isteni kegyelem, Az Úr sötét anyagaiban ez egy olyan szeretetteljes kapcsolat eredménye, amely két ember és annak két daimónja között jön létre. Amikor Lyra és Will a holtak országában elérik, hogy a jó lelkeket szabadon bocsássák az őrzőik, Pullman már előre vetíti a két kamasz csókjának jelentőségét, az erőt, amelyet az összetartozásuk szimbolizál. A küldetésük szubverzív allúzió a Biblia egyes passzusaira.
Lyra és Will a halál völgyében járnak, szó szerint, megtapasztalják a halál állapotából fakadó magányt, amely daimónjuk ideiglenes elvesztése miatt következik be.
A holtak országában kiszabadítják az ott ragadt lelkeket, majd visszatérnek az emberek világába. Ez a cselekményrészlet behívja Krisztus halálának és feltámadásának motívumát, egyszersmind megidézi Krisztus pokoljárását is az idők kezdetétől a pokolban senyvedő lelkek kiszabadításának motívumával. Amit tesznek, nemcsak a lelkek felszabadítását hozza magával, hanem a világ megújulását is, hiszen a kiszabadult lelkek Porrá válnak, az univerzumot egyben tartó kohéziós, spirituális anyaggá. És mindez hogyan történik? Az Ige által, mondanánk, ha vissza szeretnénk nyúlni a bibliai terminológiához.
Lyrát a neve alapján a művészettel, a művészi szöveggel asszociáljuk: a lyra angol szó lírai költészetet jelent, illetve lantot, amely szintén a költészettel kapcsolja össze a szót, hiszen a görög mitológiában Kalliopé, a varázserejű dalnok és múzsa attribútuma a lant. Lyra egyik jellemző tulajdonsága a szavak ravasz manipulálásának – vagyis a hazugságnak – a képessége. A trilógiában megjelenő események során Lyra azonban látványosan fejlődik, és az éretté válás folyamatának egyik fordulópontja lesz, amikor rájön, hogy a történetmondásnak akkor van igazi hatalma, ha igaz történetet mondunk. Ezt a tudást adja át a lelkeknek, és ez az az ár – saját, igaz történetük elmesélése – amellyel ezután megválthatják a szabadságukat azok, akik a holtak országába kerülnek.
Így újul meg a világ: igaz történetek által. Ez Pullman igazi „hitvallása”. Ha a történetmondás tehetsége a szabad akarattal párosul – ne feledjük, a Will is beszélő név, akaratot jelent az angol szó –, akkor minden lehetségessé válik: igaz történet íródik, azon elgondolkodik az emberiség, elkezdi termelni a Port, és így egyben marad a világ, amely már elkezdene részecskéire hullani. Ha pedig valaki már éppen tiltakozni kezdene, és azt mondaná, hogy egy fantasy nem lehet igaz történet – nos, annak azt tudom mondani, hogy tán nincs is igazabb azoknál a történeteknél, amelyek metaforikusan, áttételesen mesélnek a valóságról, hogy átlássunk a valóság felszínt takaró leplén, és érezzük: vannak még más világok, várnak ránk felfedezések, folyton formálják, átalakítják a valóságot az Úr sötét anyagai…
Limpár Ildikó
Szerzőnk nagyobb lélegzetű publikációi ezen a területen: Rémesen népszerű: Szörnyek a populáris kultúrában tanulmánykötet (szerkesztő, szerző);
The Truths of Monsters: Coming of Age with Fantastic Media monográfia (szerző)
Bibliográfia
Biblia, Károli Gáspár revideált fordítás, Szentírás.hu.
Bradley, Arthur és Andrew Tate. The New Atheist Novel. Fiction, Philosophy and Polemic after 9/11. London, New York: Continuum, 2010.
Buber, Martin. Good and Evil: Two Interpretations. USA: Charles Scribner, 1952.
Colás, Santiago. „Telling True Stories, or The Immanent Ethics of Material Spirit (and Spiritual Matter) in Philip Pullman’s His Dark Materials.” Discourse 27.1 (2005): 34–66.
Hecker, Joel. „The Kiss. From Metaphor to Mysticism.” The Torah.
Limpár Ildikó. „Halottakkal táncolók: Halálvágy és életigenlés a természetfeletti ifjúsági románcokban.” MeseCentrum. 2021. október 25.
Oziewicz, Marek – Daniel Hade. „The Marriage of Heaven and Hell? Philip Pullman, C.S. Lewis, and the Fantasy Tradition.” Mythlore 28. 3–4. 109–110. (2010): 39–54.
Pullman, Philip. Az arany iránytű. Ford. Borbás Mária. Pécs: Alexandra, 2007.
Pullman, Philip. A borostyán látcső. Ford. N. Kiss Zsuzs. Pécs: Alexandra, 2007.
Pullman, Philip. A titokzatos kés. Ford. Borbás Mária. Pécs: Alexandra, 2007.
Pullman, Philip. Northern Lights (The Golden Compass in US) London: Scholastic, 1995.
Pullman, Philip. The Subtle Knife. London: Scholastic, 1997.
Pullman, Philip. The Amber Spyglass. London: Scholastic, 2001.
Pullman, Philip. „The Republic of Heaven.” The Horn Book Magazine (2001, november/december): 655–667.
Rayment-Pickard, Hugh. The Devil’s Account. Philip Pullman and Christianity. London: Darton, Longman and Todd Ltd, 2004.
Rosin, Hanna. „How Hollywood Saved God.” The Atlantic. 2007. december.
Trites, Roberta Seelinger. Disturbing the Universe: Power and Depression in Adolescent Literature. Iowa City: University of Iowa Press, 2000.
Tóth Zsuzsanna. „Decoding Green Encouragement: Ecocriticism on Philip Pullman’s His Dark Materials Trilogy.” Displacing the Anxieties of Our World: Spaces of the Imagination. Szerk. Limpár Ildikó. Newcastle upon Tyne (UK): Cambridge Scholars Publishing, 2017: 200–220.
Vain, Madison. „Why the His Dark Materials Books Were Once Considered 'Dangerous'.” Esquire (2019) november 4.
Wisnevsky, Moshe Yaakov. „Rising from the Dust.” Kabbalah online, 2001.
Watkins, Tony. „Interview with Philip Pullman.” Damaris Film & Bible Blog. 2004.
Jegyzetek
[1] Seelinger Trites, Roberta. Disturbing the Universe: Power and Depression in Adolescent Literature. Iowa City: University of Iowa Press, 2000, x.
[2] A vámpírrománcokról részletesebben lásd: Halottakkal táncolók: Halálvágy és életigenlés a természetfeletti ifjúsági románcokban.” MeseCentrum – az IGYIC ifjúsági és gyerekirodalmi blogja, 2021. október 25.
[3] Az Úr sötét anyagai három regényből áll: az 1995-ben megjelent első rész angol nyelven két címen jelent meg: Northern Lights (Északi fény) címmel Angliában, míg The Golden Compass (Az arany iránytű) címen Amerikában. Az amerikai megjelenéssel együtt járó címváltozás egységesebbé tette a sorozat címeit, mert így mindhárom cím az adott kötetben központi szerepet játszó mágikus tárgy nevét viseli. Az első két magyar kiadás (Magyar Könyvklub 1997 és 2002; Alexandra 2007) még Északi fény címmel hozta ki az első részt, a Cicero gondozásában 2017-ben újra megjelentetett sorozatban azonban már Az arany iránytű a cím, és a borítókon is érvényesül a mágikus tárgyak fókusza. Mindegyik magyar kiadás sorozatában a második kötet A titokzatos kés, a harmadik kötet A borostyán látcső címet kapta.
[4] Colás, Santiago: „Telling True Stories, or The Immanent Ethics of Material Spirit (and Spiritual Matter) in Philip Pullman’s His Dark Materials”. Discourse, 27.1. (2005): 34–66, 57.
[5] Watkins, Tony. „Interview with Philip Pullman”. Damaris Film & Bible Blog, (2004), saját fordítás.
[6] Pullman az emberiség Istennel való szembeszegülését a kiskedvencként tartott állatok lázadásaként („pets’ rebellion”) írja le (Watkins, i. m.).
[7] Rosin, Hanna: „How Hollywood Saved God”. The Atlantic (2007) december.
[8] Martin Buber értekezik erről részletesebben Good and Evil: Two Interpretations című könyvében. Abból kiindulva, hogy a Bibliában mindössze Ádám és Káin szexuális cselekedeteire alkalmazza a bibliai szöveg lejegyzője a megismer igét, Buber érvelésének lényege, hogy a szóhasználat az első „megismerés”, vagyis a bűnbeesés atmoszféráját akarja az olvasóban megerősíteni, és felhívni arra a figyelmet, hogy a bűnbeesés után a szexuális aktus két olyan fél között történik, akiknek már van tudásuk, és ez a tudás beleépül az egymás megismerésének folyamatába. (Számos Bibliaértelmezés szerint az ominózus ige magát a szexuális aktust minősíti, Istennek tetszőként definiálja a bűnbeesés előtti, és Isten által gyűlöletesnek tartottként a bűnbeesés utáni szexuális együttlétet, amit az első bűnnek tartanak a bűnbeesés után. Buber ezt az értelmezést cáfolja, de Pullman trilógiáján belül egyik értelmezés sem áll ellentétben azzal a filozófiai tartalommal, amely a Por jelentéséből és Lyra szerepéből adódik.) (Buber, Martin: Good and Evil: Two Interpretations, USA: Charles Scribner, 1953, 82–83.)
[9] Pullman, Philip: A titokzatos kés. Ford. Borbás Mária, Pécs: Alexandra, 2007, 257.
[10] Pullman, Philip: The Subtle Knife, London: Scholastic, 1998, 260.
[11] Ide tartozik A borostyán látcsőben bemutatott mulefák világa, közössége, amely minden szinten az egymásra utaltság és együttműködés gyümölcsöző példáját adja. Részletesen lásd Tóth Zsuzsanna tanulmányának Humble Homogeneity with the Cosmos: The Mulefa People alfejezetét, amely ezt az együttműködésen alapuló, utópisztikus közösségi létformát az ökocentrikus szemlélettel kapcsolja össze. (Tóth Zsuzsanna: „Decoding Green Encouragement: Ecocriticism on Philip Pullman’s His Dark Materials Trilogy”. In Limpár Ildikó (szerk): Displacing the Anxieties of Our World: Spaces of the Imagination. Newcastle upon Tyne (UK): Cambridge Scholars Publishing, 2017, 200–220, 213–217.)
[12] Pullman, Philip: A borostyán látcső. Ford. N. Kiss Zsuzsa, Pécs: Alexandra, 2007, 35.
[13] A fenti idézetben az „anyag anyaghoz húz” kifejezésben az angol szöveg a „love” vagyis a szeretni igét használja: „matter loves matter” (Pullman, Philip: The Amber Spyglass. London: Scholastic, 2001, 33).
[14] Mózes I, 3:19. Károli Gáspár revideált fordítása.
[15] Mózes I, 2.7.
[16] Pullman, A borostyán, 490.
[17] A könyvsorozatot megjelenése óta ateista és katolicizmusellenes nézetek terjesztése vádjával éri folyamatos támadás. Az ALA (American Library Association) nyilvántartása szerint 2008-ban ez volt az egyik olyan mű, amit a legtöbbször próbáltak betiltani az USA-ban, a 2000-től 2009-ig terjedő egy évtizednyi időszakot vizsgálva 8. helyre került a listájukon (Vain, Madison: „Why the His Dark Materials Books Were Once Considered 'Dangerous'”, Esquire (2019) november 4.). Tény, hogy Pullman a bibliai mitológia alternatíváját kívánta megírni (Pullman, Philip: „The Republic of Heaven”. The Horn Book Magazine (2001) november/december: 655–667, 665); ennek ellenére a teológia és a vallásfilozófia felől érkező liberálisabb kritikusok az intézményesített vallás elleni kritikaként olvassák a trilógiát, és nem istentagadó, blaszfémikus műként. Ebbe a csoportba tartozik például Hugh Rayment-Pickard, aki szerint Pullman olyan alternatívát mutat a kereszténység számára, amelyik illeszkedik a modern kor kihívásaihoz, életigenlő, és valóban szeretetközpontú (Rayment-Pickard, Hugh. The Devil’s Account. Philip Pullman and Christianity. London: Darton, Longman and Todd Ltd, 2004, 89–91). Magam részéről az új ateista regény elnevezésnél (Bradley és Tate) találóbbnak tartom a Marek Oziewicz and Daniel Hade által használt „világi humanista narratíva” („secular humanist narrative”) kategorizálást [Oziewicz, Marek – Daniel Hade. „The Marriage of Heaven and Hell? Philip Pullman, C.S. Lewis, and the Fantasy Tradition”. Mythlore 28.3–4. (109. és 110. szám) (2010): 39–54, 39.]
[18] Hecker, Joel. „The Kiss – From Metaphor to Mysticism”. The Torah.
[19] Lásd pl. Wisnevsky, Moshe Yaakov. „Rising from the Dust”. Kabbalah online, 2001.
[20] Az első kötetben még nem szerepel Will.