Elképesztően izgalmas és nem a szokványos értelemben tanulságos kötettel van dolgunk
Hiszen nem a már régóta ismert és csontig lerágott morális tanítások ezek, nem lóg ki a nevelői lóláb: a tétet itt a gyermekek jogai és helyzetük jelentik egy a demokráciát és a közjó gondolatát éppen megismerő világban.
Janusz Korczak meséjét Matykóról, az árva trónörökösről 1922-ben mutatták be Lengyelországban, s azóta több mint harminc nyelvre ültették át. A legújabb magyar kiadást Mócsai-Karaba Márta fordításában olvashatjuk a Móra Könyvkiadó gondozásában – az alábbi írás inkább a második kötetre helyezi a hangsúlyt. Fontos megemlítenünk az első részt is, hiszen a két kötet összefügg, mindenképp ajánlott egymás után olvasni a részeket.
Az első részben (I. Matykó király – Világmegváltás kezdő királyoknak) megismerhetünk egy királyfit, aki a mesékből ismerős királyfi-panellal szemben – jutalomként megkapná a birodalmat, aztán kész is a szakmai fejlesztés – olyan uralkodó, akit érdekel a hatalom természete és a nép érdeke. Matykó kötelességtudatból korán uralkodni kezd: olvasni sem tud, mikor a politika világát nem ismerve gyermekeket szolgáló (hol szükséges, hol valójában rossz) reformokat vezet be, felbosszantva nemcsak a felnőtteket, de más országok királyait is, utóbbi miatt pedig háborúznia kell.
A történet során a gyermekkirály Matykóval együtt ismerkedünk meg a jog, a diplomácia, a társadalmi konfliktusok komplex világával.
A második kötet, a Matykó király a lakatlan szigeten folytatja Matykó kalandjait
A politikai és társadalmi folyamatokat már jobban ismerő Matykó most az élet komplexitásával szembesül. Alapvetően kalandregény, de a cél nem külső: önmagát kell megtalálnia a világban.
A tanulásnak ugyan része az iskolapad is, de ahogy ő fogalmaz, a fejében dolgozó méhecskék még többet tanítanak neki. Kérdéseket tesznek fel, és tapasztalatszerzésre sarkallják: legyen az akár az élet megszervezése az önkéntes száműzetés magányában, nagyon kicsi gyermekek tanítása, börtönviseltség gyilkosok és tolvajok közt, a kanárik konfliktusai vagy a mérhetetlen számú és végtelen tudást felhalmozó könyvek világa.
Fontos, hogy ezek az élmények nem egy felnőtt elbeszélői hang „lenéző” perspektívájából rögzülnek, hanem az egyes tanulságokat Matykóval együttérezve, az ő életszituációiba helyezve értjük meg.
Matykó szeretettel fordul a világ, és különösképp a gyermekek felé – meg akarja ismerni, érteni szeretné őket. Mindeközben pedig főhősünk ezer kalandba keveredik: bujkál, királyokkal vitatkozik, megismerkedik különböző munkákkal, megismeri a lakatlan sziget egyetlen lakóját, megmenti mások életét – amit a sajátja elé helyezve végül története tragikus véget ér.
Janusz Korczak reformpedagógus műve a kötetek elejétől a végéig izgalomban tart gyermeket, felnőttet egyaránt
Ez a két könyv ugyanis felnőtteknek is bőven tartogat „tanulnivalót”. Korczak nyelvezete és a szöveg tartalma tűnhet egyszerűnek, azonban ebben rejlik a szöveg egyik kulcsa: mögötte komplex világnézet rejlik, mely szerint
a világban mindenkinek van tennivalója a közösség érdekében, ehhez pedig először is el kell fogadni, meg kell ismerni és megérteni egymást.
Egyetlen kérdés merül fel bennem kritikaként, amely a különböző korszakok gondolkodási struktúráinak összeütközéséből fakad. A gyermekirodalomban az úgynevezett „morális tartalom” implicit értékrendbeli mérceként függ a művek felett, de talán feleslegesnek is érezzük az erről való beszédet, hiszen annyira beleépült a gondolkodásunkba (erről ajánlom bővebben Lovász Andrea Tempora Mores, avagy erkölcsi nevelés és gyerekirodalom manapság című írását).
Nem állítom, hogy ennek a nevelői gondolkodásnak a számonkérése túlságosan gyümölcsöző volna
Matykó király történetei kapcsán mégis muszáj feltennem a kérdést: olvassunk-e olyan irodalmat a gyermekeinkkel, amelyet erősen áthat a régi kolonializációs logika? Matykó világában ugyanis nagyon erősen jelen van a fekete és fehér rassz konfliktusa. A fekete népek elfogadására ösztökéli Matykó a nemzeteket, mindeközben a könyv többször elmaradott kannibáloknak mutatja be őket, akik közelebb állnak a majomokhoz, mint a fehér emberekhez. A feketék a történet végén a „civilizációban” nyerik el boldogságukat: fehér országok zászlóit lengetik, fehér királyok portréit lógatják a falra, fehérre púderezik az arcukat; még a majmok is elkezdenek jobban viselkedni, amint a fehér emberek példáját látják.
A Tesz-Vesz város kiadásaiban a kilencvenes években – talán még pont élt a szerző, Richard Scarry – változtatásokat hajtottak végre. Az antropomorf állatok ugyanis nemcsak az emberekre hasonlítottak, hanem le is képezték a patriarchális berendezkedést. A kilencvenes évek újrakiadásai már nyitottabb világképet sugalltak: a nyuszicsaládokban a férfiak is kiveszik részüket a munkából, a férfi medve nem várja el, hogy főzzön rá a felesége, fiú és lány állatok együtt játszanak az udvaron (bővebben ITT vannak példák).
A könyvekben közvetített világkép – mivel az aktuális világ tükrében értelmeződik – elöregedhet
Nincs ebben semmi rossz, és nem helyezi a számomra példaértékű korczaki munkásságot sem negatív kategóriába. Mindazonáltal szükséges volna erre valamiféle kritikai reflexió, különösképpen tanítási helyzetben, vagy akár a szerkesztők részéről egyfajta újragondolás, kulturális alkalmazkodás. Ennek módjairól pedig érdemes volna diskurzust kezdeményezni; hogy a gyermekek is éppúgy, sztereotípiák nélkül állhassanak a világ elébe, mint Matykó igyekszik azt tenni.
Ungvári Sára
Janusz Korczak: Matykó király a lakatlan szigeten
Fordító: Mócsai-Karaba Márta
Illusztrátor: Marianna Oklejak
Móra Könyvkiadó, 2021
223 oldal
3499 Ft