Párnák közt…
A felhőfajtákat először Jean-Baptiste Lamarck francia természettudós osztályozta még 1802-ben, majd 1896-ban megjelent az első felhőatlasz.
A költészet felhőatlaszát még nem készítették el, a Felhőpárna – Versek léten innen és túl című invenciózus, az elmúlást körülíró antológiával viszont megvalósult a hazai gyerekirodalom égi topográfiája.
(A könyvbemutatóról szóló írásunkat ITT olvashatjátok el – a szerk.)
A könyv legtöbb oldala felhőszínű, az előzék, a címlap, a ciklusok indító lapjai is kékek
Orosz Annabella művészi igényű, ihletett alkotásairól éppúgy eszünkbe jutnak a japán akvarellek, ahogy egy alföldi asszony kékfestő műhelye is, szóval a halál, az elmúlás szellemi égtájaktól független univerzális tapasztalat, olyan, amiről a gyerekeknek is van tudása, akármennyire szeretnénk ettől megvédeni őket.
Ez a bizonyos kék számos versben köszön vissza, például Bertóti Johanna Szeptember című versében is, ahol „az ég tintaszínű”.
A kötet hívószavai az ég, a felhő, az elmúlás, és magukban a ciklusok címeiben is vannak kulcsszavak: az ég (Egy eget szeretnék magamnak) az Isten (Isten hol lakik?) és a ház (Ez bizony a mi házunk).
A könyv egyik nagy erénye, hogy bár részint felmondja a formálódó gyerekirodalmi kánont, számos ajánlatot is tesz arra, hogy eddig kevésbé ismert költőket mutasson be az olvasóknak. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mindezt komoly küldetéstudattal teszi.
A Felhőpárnának nem az a tétje, hogy vigaszt nyújthat-e akkor, amikor a hiányt még egy hatalmasra nőtt felhő sem tudja kitölteni, hanem az, hogy képes-e megmutatni a hiányon túli szépséget. A könyv ezt a küldetését is teljesítette.
Kiss Ottó Égi tinta című verse indítja útjára az égi utazást, ami remek választás, megadja a kötet alaphangulatát:
„A régi versek, égi versek feltámadnak, mint a holtak: / hóhullásos téli éjjel / ablakodra rátapadnak / hangtalan pehelytollak”.
A békési tájakról (Battonya, Gyula) könnyedén repülünk Betlehem fölé, onnan pedig Nagyszalontára, majd vissza, haza.
A szerkesztők a folytatásban sem adják alább: az 1981-ben született Magolcsay Nagy Gábor Tetőablak című verse is ihletett líra, amely úgy építkezik a gyerekek fantáziavilágából, hogy észre sem vesszük; kísérőajándékként egzisztencialista világértelmezést is kapunk:
„És leszünk-e majd, ha lejár az álom, / ha lejár a tél, de tavasz nem lehet? / És vár-e a mennyben az ég lagúnája? / S ott kik döntenek majd mindkettőnk helyett?”
A kötetben vannak formában írt versek, svéd gyerekvers típusú monológok, ám mivel a könyv legfontosabb hívószava az elmúlás, az azzal való szembenézés, így az életkor és a nemek szerinti megoszlás nem lehetett érvényes szerkesztési szempont, univerzálisnak mondható a tartalom.
A Felhőpárna korok fölött áll, nem a jelen világáról, sokkal inkább Istenről szól. Igen, mondjuk ki, számos vers – bár egyik költeményből sem hiányzik a gyermeki perspektíva – istenes vers.
Ott van például Markó Béla Kezdetben az Isten című remek költeménye, de szintén nagyon erős Lackfi János Világ vége című szintén istenes verse…
A Felhőpárna emlékezetes, nagy lírákkal, felejthetetlen sorokkal tölti meg az eget és a földet.
Például Simon Réka Zsuzsanna arról ír Az angyalok című versében, hogy az angyalok „telekacagják az ég minden sarkát”, Halmai Tamás Halhatatlanok napja című versének elolvasása után pedig meg kell állnunk, hagynunk kell, hogy minden leülepedjen bennünk. A szöveg így ér véget: „Tündöklik, aki eltűnt, / Így tanít szürkületre”.
Fel kell készülnünk a szürkület fogadására, hogy ne bénuljunk le, amikor kitölt minket a hiány. Meg kell tanulnunk a gyászt is.
Mélyen átélhetők a hiányok, amelyek e verseket szülték
A kötet akár vigaszt nyújthat ott, ahol nincs valódi vigasztalás, megmutatja azokat a felhőket, amelyek minket is elvihetnek egy boldogabb helyre, oda, ahonnan kellő magasságból látunk rá az élet nagy összefüggéseire.
Fontos leszögeznünk, hogy a kötet annak ellenére sem gyerekvers-antológia, hogy folyamatosan jelen van a gyermeki aspektus, a gyermeki szemlélet és rácsodálkozás, tehát minden korosztály számára értékes olvasnivaló.
Zalán Tibortól Markó Bélán, Tóth Krisztinán, Lackfi Jánoson át Krusovszky Dénesig számos költő mutatta meg a saját felhőjét, utazását az éjszaka mélyére és a nappal magasába. Álomajándék című versében írja Zalán Tibor:
„Igen, kicsiny barát, neked én csak ezt / Az álmodó, nagy hűs utazást adom. / A Hold, az ég, most nézd milyen nagy – / Itt ülök és neked álmodom mind.”
A Felhőpárna nem csak a belső utazásokat és a gyászt mutatja fel, például Markó Béla is igazi vigaszt és reményt ad a Vénasszonyok nyara című versének a végén: „Táncolj nyaram! Ne gondolj most a télre, / mert visszajössz majd, semminek sincs vége!”
A kötetnek nem szándéka, hogy bájos vagy helyes legyen, komolyan veszi olvasóját, olyannyira, hogy a legszebbet mutatja meg, „léten innen és túl”: mindenki saját végtelenét…
Szöveg és fotók: Poós Zoltán
Felhőpárna – Versek léten innen és túl
szerkesztette: Ayhan Gökhan
Illusztrátor: Orosz Annabella
Petőfi Kulturális Ügynökség
104 oldal
3499 Ft