„Isten megteremtette a földet, az eget és a vizeket, a holdat és a napot.
Megteremtette az embert, a madarakat és az állatokat.
Kutyát azonban nem teremtett.
Mert kutyája már volt.”
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, és rekkenő hőség tombolt, a kutyánkat is csak kora reggel és késő este vittük sétálni
Őt ugyan nem riasztotta volna vissza, ha végig kilóg a nyelve. Az sem érdekelte a kutyát, hogy ezt a forróságot az őseiről nevezték el kánikulának, vagyis latinul dies canicularesnek, a Canis Major (Nagykutya) csillagkép és a perzselő nyári hőség egybeesése miatt. Matyi nevű befogadott keverékünket az sem izgatná fel a rollerozó szomszéd fiúnál jobban, ha tudná, kultúránkban mennyi minden kötődik az őseihez. Minket, embereket viszont lenyűgöz fajtájának a ragaszkodása, alkalmazkodó- és áldozatkészsége, aminek látszólag ellentmond az a sok elítélő tartalmú szólásunk és közmondásunk, amellyel őket illetjük, hiszen egyik kutya, másik eb.
A hazájában több díjjal is jutalmazott Tor Åge Bringsværd a norvég tudományos-fantasztikus irodalom atyjaként ismert, míg nálunk négy évtizede jelentek meg Locspocsról, a bájos kis tengeri szörnyről szóló meséi, illetve a Mese utca 13 című fantasztikus történet.
Írásainak visszatérő eleme a környezetéért felelős ember. Kutyákról szóló enciklopédikus kiegészítésekkel kibővített szöveggyűjteményének is ez az alapgondolata.
A Cser Kiadó figyelmeztetett ugyan, hogy a gyűjteményt nem gyerekkönyvnek szánták, de nem csak az alcímben is megjelölt mesék alapján ítélem alkalmasnak arra, hogy kisiskolásoknak, kutyabarát óvodásoknak meséljünk belőle.
Az interneten pillanatok alatt hozzáférhető tudásmorzsák idején is fontos, hogy ne csak a gyorskeresés szemvillanásnyi idejére foglalkozzunk egy olyan fontos témával, mint például a hozzánk legközelebb álló állatok jelképi megjelenítése, hanem egy-egy történetet éljünk végig, miközben személyiségünk részévé is válhat a tudattalanul megszerzett ismeret.
A Bringsværd által összegyűjtött epikus szövegek változatossága a kutyafajtákéhoz mérhető, méretüket, formájukat, eredetüket és életünkben betöltött szerepüket tekintve. A tizenegy tematikus fejezetre osztott ötvenöt külön címmel jelölt történet és fejezetenként egy-két összefoglalás csupán kis merítés lehet a világ végtelen gazdag mese- és mítoszkincséből.
A hangsúlyok persze itt-ott eltolódnak. Bringsværd különösen kedveli az amerikai őslakosok – az indián és az eszkimó népek – hagyományait, tőlük szerepelteti a legtöbb történetet.
Az első fejezet teremtésmítoszaival kapcsolatban egyenesen az a kép alakulhat ki az olvasóban, hogy az indiánokon kívül mást alig érdekeltek az ebek. A könyvborító mottója is egy indián bölcsességként megjelölt, éppen a kutyatartás természetességét erősítő történetet idéz. Előfordul ugyan utalás egy pápuai hagyományra és a finn Kalevalára, de az indiánok egyeduralma alig törik meg a második, istenekről és kutyáikról szóló részben.
További kutyaistenek címmel hat tömör ismertetést olvashatunk, melyben a görög mitológia is szerepet kap, például Artemisz és Aktaión története, melyet talán azért nem részletezett a szerző, mert a közismertnek vélt hagyományok helyett az ismeretleneknek szánt több teret.
Előszavában ezt ugyan nem emelte ki Bringsværd, de azt igen, hogy sem a kutya történetét, sem nevelési tanácsokat, sem a kutyával rokon egyéb fajokról szóló történeteket nem olvashatunk a kötetben.
Olvashatunk viszont valóban újdonságokként ható különös európai hagyományokról, mint például Szent Guinefortról, a gazdája gyermekét mérges kígyótól megmentő, de elhamarkodottan megölt hűséges agárról, akinek a története sokféle változatban ismert, de nála kiegészült azzal, hogy Franciaországban úgy zarándokoltak gyógyulásért a sírjához, mint a szentekéhez. Sovány vigasz lenne ez a legendás eset ahhoz képest, hogy a zsidó–keresztény kultúrkörben a kutya hagyományosan tisztátalan állat, a muzulmánoknál pedig egyenesen megvetett lény.
Egy szíriai apokrifben például a gyermek Jézus szabadítja meg a gyermek Júdást a Sátántól, aki veszett kutya alakjában menekül a fiúból. A gyűjtemény persze még említ kivételeket: a Krisztus-hordozó Szent Kristófról például, hogy egy etimológiai félreértés miatt kutyafejűként ábrázolták egyes ikonokon.
A mesebeli és a szent kutyák fejezetei összekapcsolódnak
Ide bekerültek a brémai muzsikusok, akik között volt egy kutya is, de nekünk, magyaroknak hiányérzetünk támad, hiszen a budai egyedülálló kutyavásárban sokkal több eb is hallatta a hangját, hogy más Mátyás királyos mesét ne is említsünk. (Eb, aki a kanalát meg nem eszi; Késő bánat, ebgondolat!) Mátyásunk neve viszont az általa is kedvelt magyar fajta, a kuvasz nevének sumér etimológiájával kapcsolatban olvasható.
Nem egyértelmű, hogy ez az adat a norvég eredetiben is szerepelt-e, vagy csak a fordító, Petrikovics Edit dicséretes kiegészítése, mindenesetre szívet melengető adat. Biztosan a fordítónak köszönhetjük viszont a kutyacsillagokról, vagyis a médiaebekről szóló pár oldalas részben a magyar tévésztárokat: Kántort, Morzsa bácsit, Frakkot és a Mézga Aladár intelligens Blökijét bemutató négy bekezdést.
A könyv minden fejezetéhez tartozik egy kitekintő, más, nem részletezett történetet tömören összefoglaló enciklopédikus rész (További teremtéstörténetek; További szent ebek; Érdekességek), melyek ablakokat nyitogatnak olyan, önálló epikus formában nehezen idézhető narratívák felé, melyek gyakran történelmi érdekességeket tartalmaznak, például Nagy Sándor önfeláldozó kutyájáról vagy Hitler tervéről, hogy létrehozzon egy beszélő kutyákból álló hadtestet, egy-két különös képességekkel megáldott eb kommunikációs sikerén felbuzdulva. Az irodalomtörténet jobbnál jobb kutyatörténeteit a szerző meghagyta az irodalmi antológiáknak.
Egy Andersen-mese azonban bekerülhetett a kötetbe. A tűzszerszám című – Andersenre nem jellemző módon jól végződő – mesét a magyar fordító csak átemelte Rab Zsuzsa fordításában, akárcsak a két Grimm-mese esetében, melyeket Márton László magyarításában tálalt.
Fordításelméleti szempontból egyébként izgalmas kérdés, hogy vajon a többszörös fordításoknál elvész-e valami egy ősi mítoszból, mely a több évezredes csiszolódás során a legegyszerűbb képi nyelven vall a világról, vagy éppen a letisztult nyelv ültethető át egyértelműbben más kultúrákba.
A címében is lehető legegyszerűbb kötet (Vau, norvégul Vov) egyes darabjai akár négy-öt fordításon keresztül jutottak el hozzánk, de feltételezem, hogy ha sikerül belehelyezkednünk a mi elbeszélői hagyományunktól távol álló primitív narratív szerkezetek világába, akkor a nyelv nem akadálya a megértésnek, legfeljebb a kultúrák közötti távolság. Ezeknél a történeteknél viszont az egyetemes élmény az ember és a kutya közötti kapcsolat azonossága.
A számos indián mese és mítosz mellett az írek kaptak még kiemelt helyet, közöttük is Kuhulin, a kutyáról elnevezett mondabeli hős
Természetesen az északi mitológia sem maradt ki, kiegészítve egy norvég és egy svéd történettel. Arra nem találtam magyarázatot, hogy a Mesebeli kutyák fejezetcím mellé miért került oda Norvégia, mivel itt csak a fejezetnyitó oldalon szerepel egy részlet a Vajpocak című norvég meséből. Az ősiségük miatt kiemelt helyzetbe került indián és eszkimó történetek mellett azért majdnem minden földrész szerepel, óceániai, közel- és távol-keleti, észak- és közép-afrikai hagyományokkal kiegészítve.
Még az ebeket megvető iszlám is engedett kicsit: a perzsa agarakat Allah szent ajándékának nevezték, így megehették a vadat, amelyet e kutyák fogtak el. A fekete kutyák viszont több kultúrában is különös megvetésben részesültek. Még arra is olvasunk magyarázatot, hogy Mefisztó miért fekete uszkárként jelent meg Faustnak. Goethe kimondottan haragudott a kutyákra, főleg, miután a beleegyezése nélkül szerepeltettek egy kutyát a felügyelete alatt működő weimari színházban.
Az igényes kivitelezésű kötet visszafogottan, de sokszínűen illusztrált oldalain képi segítséget is kapunk az olvasottakhoz, a végén pedig kézikönyvhöz méltóan részletes forrásokat, képjegyzéket és a felhasznált irodalom könyvészeti adatait.
A norvég gyűjteményt többrétűen is fel lehet használni. A kicsiknek a meséket olvashatjuk fel, a nagyobbaknak pedig bátran a kezükbe adhatjuk, hadd szemezgessenek kedvükre. Nem egyhuzamban kell ugyanis végigolvasni, mert a Vau – játékos címe ellenére – hasznos és érdekes kézikönyv. A régi idők amerikai humoristájának aforizmájánál jobb ajánló nem is kell egy kutyákról szóló könyvhöz:
„A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. A kutyán belül meg túl sötét van az olvasáshoz.” (Groucho Marx)
Kovács Gergely
Tor Åge Bringsværd: Vau
Fordító: Petrikovics Edit
Cser Kiadó, 2021
224 oldal
5995 Ft