Óvodás

Komolyabb téma

8 éves kortól

Illusztrált könyv

Uniszex

Vissza
  • 2020.12.16
  • Ayhan Gökhan

A teremtett világért

Ha már nekünk nem sikerült, reméljük, a következő generáció sokkal okosabban bánik majd a Földdel. Ayhan Gökhan 15 „zöld” könyvet ajánl szinte minden korosztálynak.

Ha otthonunk, a Föld elpusztulna, élhető helyek híján kihalna az emberiség – csúcstechnológia ide vagy oda. A jelenlegi helyzet amellett, hogy millió komoly veszélyt tartogat, egyben lehetőséget is rejt, és ez jobban látszik, mint Budapestről az olvadó gleccserek. Vegyük észre a bajt, mentsük meg a bolygót! A környezetvédelem és a klímaváltozás témájában összeválogatott gyerekkönyvek aprócska, de nem elhanyagolható, megújuló erőforrások e küzdelemben.

Gévai Csilla: Nagyon kék könyv – Mindent a vízről – Corvina Könyvkiadó, 2020 – Illusztrátor: Gévai Csilla – kilencéves kortól

 

Piü ajánló zöld-04

Szakértők, de laikusok sem győzik eleget hangsúlyozni, milyen fontos szerepet tölt be életünkben a víz. Napjainkban, mikor a klímaváltozás komoly veszély, minden korábbinál jobban felértékelődik a víz jelentősége. A fiatal nemzedék környezettudatosságra nevelése azért is feladata a felnőtteknek, a szülőknek, mert benne „folytatódik” az évezredek alatt felépített-összehordott érték és tudás, az ő szemlélete határozza meg, hogy bő vízzel teli jövő vagy szárazság vár ránk. Szárazság alatt a lelki sivárság is értendő. Gévai Csilla beszél és beszél a vízről, de nem szájbarágósan; könyvében a víz értékként, kincsként való kezelésére tanít, hogy ne tekintsük maguktól értetődőnek a természettől kapott javakat, hanem mindent tekintsünk annak, ami valójában: ajándéknak.

Géraldine Eischner: Kis Nun, a kék víziló – Csimota Gyerekkönyvkiadó, 2020 – Illusztrátor: Anja Klauss – négyéves kortól

 

Piü ajánló zöld-02

Az egyre népszerűbb papírszínház újabb csodája Kis Nun, a kék víziló, aki váratlanul hosszú időre elalszik, majd felébredve döbbenten látja: semmi sem olyan, mint volt, mint amilyennek megszokta. Mit tehet egy évszázados álomból felébredő kék víziló? Fejébe veszi, hogy megkeresi a családját. Szomorú? Igen. Csodálatos? Igen. A végtelennek tűnő alvásba merült kék vízilót sem mozgathatja egyéb, mint a szeretet. A meséhez az ötletet a Víziló, egyiptomi fajansz című szobor adta, amely Párizsban, a Louvre-ban tekinthető meg.

Mandl Péter: Sári és Nemszemétke – Cerkabella, 2011 – Illusztrátor: Kismarty-Lechner Zita – négy–nyolc éveseknek

 

Piü ajánló zöld-14

Nincs könnyű helyzetben, aki az ismeretterjesztést kívánja tető alá hozni egy jó történettel. Mandl Péter kiváló arányérzékkel elegyítette a kettőt Aranyvackor-fődíjas könyvében: amíg jót szórakozunk a könyvön, mindennapi tudásunkhoz illeszthető ismereteket szerezhetünk arról, mit jelent az újrahasznosítás, hogyan csökkentsük a pazarlást és a károsanyag-kibocsátással növekvő súlyt az égboltot tartó Atlasz vállán. A könyv arra a felismerésre vezet rá, hogy semmi sem vész kárba, a legértéktelenebb dolog másnak felbecsülhetetlen értékű kincs lehet, csupán viszonyulás kérdése. Ha Isten nem teremt szemetet, teremtménye, az ember, miért tenné? 

Külön említést érdemel az illusztrátor, Kismarty-Lechner Zita neve, aki újszerű grafikai világával minden bizonnyal elnyeri a kicsik és a szülők tetszését.

A kötethez munkafüzet is tartozik.

Finy Petra: A darvak tánca – Cerkabella, 2015 – Illusztrátor: Szegedi Katalin – hat–nyolc éveseknek

 

Piü ajánló zöld-08

A számos gyerekkönyvet jegyző Finy Petra lírai hangvételű és érzékeny kötete, A darvak tánca Magyarország tájegységeire és vizeihez kalauzol. Az állat- és tündérmesék szerelmesei nem csalódnak majd, Finy ügyesen bánik a hagyománnyal, tudatosan keveri azt a modernitás eszközeivel: a kettő ötvözetéből született mesék elragadóak és sok gondolkoznivalót tartogatnak a gyerekeknek. A jó mesekönyv általában azt adja tudtunkra, hogy a valóság legjobb barátja a képzelet; mivel az előbbi gyakran az utóbbira hasonlít. Finy könyvében sincs ez másképp. Lépjünk be vele Magyarország lenyűgöző tájainak világába, és ismerjük meg „lakóinak” történetét. Megéri. 

Gévai Csilla: Nagyon zöld könyv – Pagony, 2019 – Illusztrátor: Gévai Csilla – nyolc–tizennégy éveseknek

 

Piü ajánló zöld-03

Hogyan másként állhatunk hozzá a mindennapi életünket befolyásoló, lelki egészségünket is fenyegető problémákhoz, ha nem úgy, hogy kihívásként értelmezzük őket? Ehhez az kell, hogy világosan lássuk, miféle veszély leselkedik ránk. Onnan könnyebb elindulni a megoldás felé. Korunk kihívásai közt elsőbbséget vívott ki magának a klímaváltozás, a környezetszennyezés. Gévai könnyed nyelven, a humor eszközével színesítve adja át a kicsiknek a nehéz témákat. Megkockáztatom, a szerző annyira jól eltalálta a stílust, hogy a gyerekek a Földet nemcsak egy helynek gondolják majd, ahol élnek és ahol játszanak, hanem olyan társuknak, aki önzetlenül megosztja velük a tízóraiját – akit szerethetnek, és aki viszontszereti őket.

Zelk Zoltán: A tölgyfa születésnapja – Pagony, 2016 – Illusztrátor: Nagy Norbert – Hat–kilenc éveseknek

 

Piü ajánló zöld-07

A költőként kitűnő Zelk Zoltán a gyerekirodalomban is letette névjegyét. Versei, meséi nyelvi bravúrok, ismeri a humort, tudja, hogy a játék komoly dolog, s a játéknál hovatovább csak a gyerekek komolyabbak. A tölgyfa születésnapja című kötet évszakokon keresztül vándorló huszonnégy meséje bepillantást enged a természet törékenységébe, rejtett titkaiba, hogy a látszólag legjelentéktelenebb, legkisebb növényben vagy lényben is felfedezzük a csodát, és hogy minden, ami él és mozog, érdemes a figyelmünkre. A kötet Fekete István természetimádatának gyerekekre méretezett változata.

Majoros Nóra: A torony – Abrakadabra, 2013 – Illusztrátor: Sánta Kira – tízéves kortól

 

Piü ajánló zöld-10

A cím olvastán Kafka és Babits Mihály ugorhat be, mindenesetre ez a cím baljós előjel. Mit rejt ez a torony, mint takar a szemünk elől? A torony messze felülmúlja az elvárásainkat: van itt katasztrófa és sci-fi, egy toronyban élő fiú és az ő baljós története. A Föld órái meg vannak számlálva, veszélyesen gyorsan múlik az idő. Jeleket kap az emberiség, de rosszul értelmezi őket. A könyv a létezésre kérdez rá, emberlétünk (földi világunk) sérülékenységét helyezi tőlünk jól látható távolságba. Hogy a toronyban élő kisfiú misztikus szavaival távlatokat nyisson nekünk, felnőtteknek, akik magunkat zártuk toronyba, hogy elrejtőzzünk a bolygó adta örömök s a vele tett szörnyűségeink elől.

Our Planet – Bolygónk csodái – Manó Könyvek, 2020 – hároméves kortól

 

Piü ajánló zöld-01

A Föld otthonunk, élőhelyünk, hazánk. Ezt a hazát nem hagyhatjuk el, nem tagadhatjuk meg. Emberiség, „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely”! E hazáért tenni felelősség és kötelesség. Nincs más választásunk. A David Attenborough előszavával megjelent kiadvány az élőlényként kezelendő bolygó lenyűgöző tájaira visz el, a gyerekek egy beavatás részeseivé válnak: nem akármilyen alkímiába, a természet titkaiba vezeti be őket a szerző. A rengeteg fotóval illusztrált kötet feltárja, hogyan formálja az Isten képére teremtett ember a természetet a maga képére. Nos, a végeredmény kevésbé sikeres és meggyőző, mint azt a Teremtés könyvében olvashatjuk. A teremtett lény nem kapott feljogosítást arra, hogy a teremtett világot ilyen durván átalakítsa. Félelemre nincs ok: a természet állja a küzdelmet. A Föld, köszöni szépen, nélkülünk is életképes, történjék bármi, túléli a rajta kórokozóként elszaporodó emberiséget.

Amikor a kukák világgá mentek – Mai mesék a zöld jövőért, meseantológia – Móra Könyvkiadó, 2020 – huszonnégy kortárs szerző és tizenhárom kortárs illusztrátor – hatéves kortól 

 

Piü ajánló zöld-09

Onnan látszik, hogy az emberiség hatalmas kihívással lesz kénytelen a következő évtizedekben megbirkózni, hogy a művészetben is megjelentek a segítségért fohászkodó hangok; a felmelegedés az írókat, költőket sem hagyja hidegen. Bátor és jó példája a mikroközösségek szellemi összefogásának az Amikor a kukák világgá mentek című antológia, amely befutott és egyelőre kevéssé ismert szerzők környezetszennyezésre és környezetvédelemre reflektáló írásait gyűjtötte össze, hogy méltó módon adja hozzá a magáét a klímaváltozás elleni harchoz. A huszonnégy felkért szerző közt találjuk Kiss Judit Ágnest, Tóth Kingát, Nógrádi Gábort és Krusovszky Dénest, akik neve (az elvárt érzékenyítésen túl) garancia a minőségre.

Berg Judit: Lengemesék – Tavasz a Nádtengerben – Central Médiacsoport, 2020 – Illusztrátor: Timkó Bíbor – ötéves kortól

 

Piü ajánló zöld-06

A Rumini-sorozattal nagy népszerűségre szert tett József Attila-díjas író, Berg Judit több kötetből álló Lengemesék-sorozatának Tavasz a Nádtengerben című darabja olyan, mintha egy hártyavékony papíron mozgatnánk a figurákat: minden érzékeny, finom és csodálatos. A béka, a vízisikló, a gőte, az ilyen-olyan madár nem igényel bemutatást – na de a lengék? Ki ismerheti őket? („A lengéket nem látta még senki. Ők a nádas nyugalmának őrzői és az itt élő állatoknak védelmezői.”) A Nádtenger különleges hangulatát lefestő kötet arra figyelmeztet: ne feledkezzünk meg a legkisebbekről! Ezeken a hideg, barátságtalan téli napokon hova máshova menekülhetnénk egy kis melegségért, mint a nádtenger növényei között megszülető jóságos nyárba?

A Lengemesékből készült két animációs film – Lengemesék (2017), Lengemesék 2 – Tél a nádtengeren (2018) – több fontos díjat kapott, például a 34. Chicagói Nemzetközi Gyermekfilmfesztiválon a szakmai és a gyerekzsűri elismerését.

Gál Noémi – Kisfaludi Boróka – Pásztor Péter: Mimó és Csipek – Ezt megúsztuk – Europalánta Egyesület, 2020 – Illusztrátor: Győrfi Ágnes – hároméves kortól

 

Piü ajánló zöld-12

Hogyan fejlődik ki a cseppkőbarlang? Kik a magyarországi nádasok élőlényei? Mit tudhatunk a szemétszigetről? A több részből álló sorozat egyik darabját alkotó Mimó és Csipek – Ezt megúsztuk című kötet megadja a választ ezekre a kérdésekre. Kalandozás a legjavából Mimóval, Csipekkel és Ficakkal környezetvédelmen-vízen keresztül. Barátaink megtanítanak minket arra, hogy nem engedhetjük a magunk és gyermekeink jövőjét csak úgy elfolyni. A könyv a vizek birodalmának megismerésére hív meg. Létezhet ennél szebb meghívó?

A foglalkozásoknak, bábelőadásoknak támaszt nyújtó kötet munkafüzettel együtt jelent meg.

Tereza Vostradovská: Egérke enciklopédiája – Csirimojó Kiadó, 2018 – Illusztrátor: Tereza Vostradovská – négyéves kortól

Piü ajánló zöld-15

Egérke, a mesék és kalandok szeretett társa most sem hagy minket cserben: nem kisebb feladatra, vállalkozik, mint hogy feltérképezze a környezetét s az ott élő teremtményeket. Miközben követjük őt, az élővilágról kapott újabb és újabb ismeretek tudatosítják bennünk, milyen pótolhatatlanok a természet értékei. E nagyszerű „játékban” útitársunk a teát kortyoló és citromos kekszet falatozó barna egérke. Amennyiben a gyermekünkben felfedeztük a hajlandóságot, hogy Gerard Durrell nyomába lépjen, az Egérke enciklopédiája ideális ajándék.

Andrea Gregusová: Gréta – Csirimojó Kiadó, 2018 – Illusztrátor: Nastia Sleptsova – hároméves kortól

Piü ajánló zöld-11
 

Drámák az emberek világán kívül, a vizekben is történnek, amikor például Gréta, a bálna, nem mellesleg a tenger leghíresebb énekesnője, elveszti a hangját. A baj okára aztán fény derül: Gréta és az állatok betegsége mögött az ember felelőtlensége áll, aki szemétlerakót csinál a tengerből. A világ pusztulásának kezdete nem egy óriási robajjal veszi majd kezdetét – ezt a robajt félelmetes csend előzi meg, a madaraknak és a természet összes többi lakójának vádló hallgatása. A szlovák írónő a lényegre tapint, hogy cselekvésre bátorítson minket a hangját veszett Gréta által.

Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét ?– Kolibri Kiadó, 2018 – ötéves kortól

 

Piü ajánló zöld-05

„Tanulni kell. A téli fákat.” A könyv láttán Nemes Nagy Ágnes verse jut eszünkbe, annyi módosítással, hogy igen, tanulni kell, és nemcsak a téli fákat, hanem meghallani, mit súg nekünk az erdő. Mert bizony súg, beszél hozzánk, van mondanivalója. A segélykiáltásait küldő természet előtt nem tehetünk némasági fogadalmat. Választ kell adnunk, változtatnunk kell. A szerző erdész, ezért nem kell attól tartanunk, hogy eltévedünk a vele megtett úton. Megmutatja az olvasónak, hogyan működik és viselkedik az erdő és közössége. A fák és a közöttük élők szokásairól, meglepő viselkedésükről, túlélési stratégiáikról értesülhetünk a könyvből. Mi is tanulhatunk e kisebb-nagyobb zökkenőkkel egymás mellett élő élőlényektől. Bízzunk benne, hasznunkra válik.

Gévai Csilla: Amíg megváltjuk a világot – Pagony, 2018 – Illusztrátor: Baranyai (b) András – hat–tíz éveseknek

Piü ajánló zöld-13
 

Amíg megváltjuk a világot, addig sok minden történik. Itt van például ez a könyv, megint csak Gévai Csilláé. A jó könyv történés, a jó könyv cselekedet. Tettre hív. Szereplője, Doma környezettudatossága lelkesítő, könnyen elnyerheti a gyerekek tetszését, akik ötleteket kapnak, hogyan védelmezhetik a Földet. Virágültetés, a szemét összeszedése. Kis lépések egy nagy táv megtételéhez. Néha a hőssé válás egyszerűbb, mint gondolnánk.

 Ayhan Gökhan