A Méhek és a Fák című kötet után (ezekről ITT és ITT írtunk korábban) Piotr Socha lengyel szerző és illusztrátor harmadik könyvét adta ki magyarul a Manó Könyvek
Az előző két kötetet maga a szerző írta és illusztrálta. Közelebb állnak egy természetismereti tankönyvhöz, amelyben persze érdekességek, természettudományi, mitológiai ínyencségek, biológiai magyarázatok és háttérismeretek is szerepelnek. Az illusztrációk is inkább a herbáriumok, naturakönyvek képeihez hasonlítanak.
A most megjelent könyv kultúrtörténeti kalandozás, ezúttal az emberiség történeti korokon átívelő higiéniai szokásairól
A megszokottnál nagyobb és gazdagon illusztrált kötetről igazán nem mondható, hogy a méret nem számít. A tisztálkodás történetéről szóló, Monika Utnik-Strugata által írt mű minden egyes oldalán elmerülhetünk a képekben, a részletekben, a kompozícióban, a színhasználatban, felfedezhetjük a vizuális gegeket, a rajzok humorát: a nagyobb formátum hozzájárul látómezőnk kitöltéséhez. Nemcsak számos, dupla oldalt elfoglaló képben gyönyörködhetünk, de a szövegekhez szorosan társuló illusztrációk is viccesek, találóak; itt-ott egyenesen úgy néznek ki, mint a matricás füzetek képecskéi vagy az öltöztetőkönyvek kivágható ábrái. A kötet izgalmas, szép, színes és inspiráló vizuális világot teremt, ami a szövegek iránti érdeklődést is felkelti.
Piotr Socha az általa illusztrált könyvében, amelyet a kiadó nyolcéves kortól ajánl, időrendi sorrendben vehetjük végig a tisztálkodás kultúrtörténetét, az ókori egyiptomi szokásoktól kezdve az űrutazók higiéniai gyakorlatáig.
Egyes fejezetek nemcsak egy-egy korszak tisztálkodási-fürdőzési szokásait mutatják be, hanem beékelve olvashatunk tematikusan olyan kérdésekről is, amelyek esztétikai, technikai vagy vallási jellegűek, és a kosz, a betegségek vagy az emberi higiéné kapcsán elterjedt gyakorlatokat, hitrendszereket veszik sorra. Így olvashatunk a sminkelés történetéről, a szőr és a szőrtelenítés szerepéről, a vízvezetékek, a csatornák kiépítéséről, a fürdőkről és a vécék típusairól, a fogápolás eszközeiről, a keresztény, muszlim vagy egyes afrikai törzsi vallások tisztasággal kapcsolatos eljárásairól, a hajviselet, a hajápolás különcségeiről és a tisztálkodás legmodernebb eszközeiről.
A közel 200 oldalas kötetben nem a szöveg dominál; egyensúlyban szerepel a képekkel mind a terjedelem, mind információtartalom tekintetében
Azaz a harminc témához frappáns összefoglalásuk mellett nagyon sok kép társul. Az öt–kilenc oldalas, izgalmas tényekkel, történetekkel teletűzdelt fejezetek szórakoztató, meghökkentő adatokat feltáró kultúrtörténeti ismertetők.
A cím funkciója (Kosz – A tisztálkodás színes-szagos története) leginkább a kamasz közönség figyelmének megragadása. Ha az elejéről olvassuk a könyvet, nem rögtön rálapozva a minket érdeklő fejezetekre, feltűnik, hogy a korai kultúrák emberei milyen alaposan tisztálkodtak. Ehhez képest a középkori Európa valóságos fertőnek számított, ahol a szerzetesek és remeték például kifejezetten tartózkodtak a mosdástól. Minél szentebb volt valaki, annál ritkábban fürdött, sőt akadt, aki egész életében egyetlenegyszer sem!
Nehéz volna egy-egy fejezet vagy téma kiemelése, ugyanis tematikusan egymásba gyűrűznek, ráadásul telis-tele vannak vicces, vagy éppen kifejezetten meghökkentő adatokkal, amelyek kereszthivatkozásként akár több fejezetben is szerepelnek.
Ilyen szórakoztató, bizarr epizód például a francia udvarhölgyek hajkoronáinak leírása, amelyben a gondozatlanság, ápolatlanság miatt egerek is tanyázhattak
Vagy annak felsorolása, hogy miket használtak a vécépapír feltalálása előtt: kavicsokat, edénycserepeket, olykor könyvlapokat is. Az űrtechológiában fejlett Indiáról például megtudjuk, hogy 2014-ben a lakosok közül még félmilliárdan nem jutottak vécéhez. Pedig Mahatma Gandhi állítása szerint a tisztaság fontosabb a függetlenségnél, India lakosaira pedig ez igencsak ráfér – 2014 óta több mint 100 millió vécét építettek, vagyis az űrmisszióval párhuzamosan nagy lépésekben zajlik a tisztasági misszió a tervek szerint egészen 2025-ig.
Megrökönyödhetünk az 1930-as évek New Yorkjának közállapotain, ahol a lovas közlekedés miatt napi közel másfél tonna lótrágya keletkezett az utcákon, s a rajta tenyésző legyek belepték a köztereket.
A Napkirály udvarában mindenki bűzlött, beleértve magát az uralkodót is. A londoniak az utcai csatornákba eresztett szennyvizet a Temzébe irányították – a várost belengte a bűz.
A lengyel parasztok egész életükben nem fésülködtek, ennek megfelelően a hajuk gubancos, mocskos volt, számos fertőzés veszélyét rejtve. Egy skót orvosnak kellett arra járva javasolnia az olló használatát, valamint a hajmosást mint újdonságot. Ennek ellenére még a XX. század közepén is lehetett látni úgynevezett lengyelfürtös embereket – a lengyelek koltunnak nevezték a nagy, bozontos, összetapadt hajat, amelyben tetvek és rovarok tanyáztak, de a szó jelentése mára megváltozott: a korlátolt gondolkodású emberekre használják.
Fejezetről fejezetre haladva az a benyomásunk támad, hogy az emberiség története csupa szutyok és bűz, az ezekből kialakult betegségekkel, járványokkal
A tisztálkodás csak az ókorban, egyes távoli kultúrákban és a mai modern világban kap kiemelt szerepet. Ma Európában a mosdás és a testápolás magától értetődő, ám ez nem volt mindig így. Az egyes korok tisztálkodási szokásaiba való betekintés komplex képet ad arról, miként bánt az ember a testével az ókortól fogva. Színes kép áll össze a sajátos mozaikból: nem hiányzik belőle a szaunák leírása, a római fürdőkultúra és a török fürdők bemutatása, sem a modern fürdőszoba kialakulásának története.
Mivel a szerző lengyel, nyilvánvaló okok miatt nem tér ki a magyarországi tisztálkodási szokásokra. Ehhez Lőrinc László összefoglaló kutatásait (Életmódtörténet I-II.) érdemes tanulmányozniuk azoknak a felnőtteknek, akiket mélyebben érdekel a téma. K. Horváth Zsoltnak a női testszőrzet biopolitikájáról szóló könyvére (A bundátlan vénusz) is kitérhet az olvasó az egyik fejezet kapcsán, hogy teljesebb legyen a tudása a témában.
Piotr Socha művéből kimaradt még a weimari köztársaság és a nemzetiszocialista uralom testpolitikájának említése, pontosabban annak a váltásnak a jelzése, amely Európában a két világháború között történt. Ekkorra ugyanis a század elejét jellemző ápolatlan, gömbölyded testekre, a dúsan burjánzó szőrzetre a modern ember antitéziseként tekintettek. A nemzetiszocializmus idejében azonban a reklámok elszaporodásával, egy tudatosabb testpolitika előterében a test alaptőkévé, a személyes társadalmi pozicionálás eszközévé, kreatív önreprezentációs felületté vált. Az egészséges életmód részeként kötelező ápoltság az ezt segítő termékek fejlesztése nagyrészt ebből az időszakból, az 1930-as, ’40-es évek Németországából származik.
A képi üzenetek ekkor állították először szembe élesen a kétfajta ember képét: az ápolatlan, mosdatlan személyt a tiszta, sportos, ápolt, kellemes illatú állampolgárral. Az egészséges ember képe a német nép tökéletességét jelképezte.
Socha könyve felfedi a régebbi korok testet meghatározó ideológiáit, de nem említi a XX. század közepén az európai higiénés viszonyokban beállott radikális váltást, amely, tetszik vagy sem, java részben a német testkultuszból eredeztethető – amelyet a századfordulós életreform mozgalmak előztek meg. Talán a teljesség kedvéért ez a korszak is megérdemelt volna egy plusz fejezetet.
Borsos ára ellenére a könyv bőven megéri a befektetést, mert a kamaszok, – és mi felnőttek is – rengeteget tanulhatnak a tisztálkodás kultúrtörténetéről saját szokásaikat is összevetve az eltérő korok és kultúrák gyakorlatával.
Összességében kiváló, hiánypótló, izgalmasan megírt és illusztrált ismeretterjesztő kötetet vehetünk kézbe, amely ugyan a korosztályi besorolás szerint nyolc–tizenkét éveseknek szól, ám jóval helytállóbb nyolc–kilencvenkilenc éveseknek ajánlani, azaz mindenkinek, akit érdekel a téma.
Nagy Gabriella Ágnes
Piotr Socha–Monika Utnik-Strugata: KOSZ – A tisztálkodás színes-szagos története
Illusztrátor: Piotr Socha
Fordító: Mócsai-Karaba Márta
Manó Könyvek, 2022
200 oldal
8490 Ft