Vibók Ildi új ismeretterjesztő művében az állatok szaporodását vizsgálja a tőle megszokott humorral és hitelességgel
Az Állati családok – avagy a gyereknevelés az állatoknál második könyve a sorozatnak, amelynek első része tavaly jelent meg Állati dumák – avagy hogyan kommunikálnak az állatok? címmel.
A könyvben a párválasztás, a szaporodás és az utódgondozás változatos és néha egészen meghökkentő világát ismerhetjük meg, az egysejtűektől az emlősökig. Ahogy az Állati dumáktól – amelyben a szerző az állatok információcseréjét veszi sorra a kémiaitól (szagok, ízek, feromonok) az akusztikus, a vizuális és a taktilis kommunikációig, és ott sem törekszik a teljességre, inkább az érdekesebb jelenségeket boncolgatja –, úgy az Állati családoktól se várjuk a témakör teljes tudományos lefedését. A szerző inkább kiragadta az izgalmasabb, meglepő mozzanatokat. Ezért például az emlősök meglehetősen kevés helyet foglalnak el a könyvben, hiszen a párválasztás, a szaporodás és az utódgondozás (számunkra) sokkal furcsább jelenségei tapasztalhatók a gerinctelenek törzsében és a halak, a kétéltűek, a hüllők vagy épp a madarak osztályában, ahogyan az is tény, hogy számszerűsítve az emlősöket jóval kevesebb faj képviseli, mint a többi élőlényét.
A témakör bemutatásakor a sorrendiségre is igaz, hogy a figyelemre méltó esetek kapnak nagyobb hangsúlyt
A szaporodás ivartalan és ivaros részének tárgyalását leszámítva a könyv nem a fejlettségi szintjük szerint vizsgálja egymás után az állatokat, hanem Vibók Ildi a szokatlanabb, olykor egészen bizarr eseteket ismerteti. A párválasztás fejezetben aszerint választja külön az állatokat, hogy melyek azok, amelyek akusztikusan, vizuálisan vagy a szagokkal nyilvánítják ki azon szándékukat, hogy megtalálják szívük hölgyét (hiszen jellemzően hímekről beszélünk, amikor az udvarlás kerül terítékre), és melyek próbálják meg valamilyen nagy tettel felhívni magukra a figyelmet. De szó esik azokról a fajokról is, amelyeknél a lányok udvarolnak. A gyereknevelés fejezetben is az izgalmasabb információk a meghatározók: itt lesz helye a fürkészdarázsnak, mely egészen furcsa helyet talál a petéi lerakásához, a tojásrakó kacsacsőrű emlősnek, az erszényeseknek, az odaadó apáknak, a nevelőszülőknek, a csapatban nevelésnek vagy annak a helyzetnek, amikor anyunak a nagytesó segít be.
Csupa különös eset: a könyvet lapozgatva olykor nehéz eldönteni, hogy az evolúció egy elképesztően összetett és alaposan összerakott rendszer-e, vagy valaki valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt alkotta meg.
Kis nehézséget okoz a befogadásban, hogy az Állati családok elején nem derül fény a mesélő személyére, így az indítás kissé sutának tűnhet azok számára, akik nem olvasták az első kötetet. Ez azért sem szerencsés, mert ha a szerző és a kiadó több kötetet is tervez (bízzunk benne!), akkor nem biztos, hogy az olvasók a megjelenés sorrendjében fogják olvasni őket.
Egy szuszra ledarálható, mégis tömény szórakozva tanulás
A könyv jó szívvel ajánlható azoknak a nagyobb gyerekeknek, sőt felnőtteknek is, akiket érdekel a biológia, az állatok világa. Olyan ismeretek birtokába juthat az olvasó, amelyek különleges tudással vértezik fel. Vibók Ildi ismeretterjesztő könyveit a stílusa miatt azok közé az alkotások közé sorolhatjuk, amelyek egész biztosan kedvet csinálnak a téma iránt fogékonyaknak a további kutatáshoz. Kíváncsiak leszünk, hogy néznek ki a valóságban a szóban forgó állatok, és kis keresgélés után már videókat is találhatunk a neten a könyvben leírt jelenségekről.
Csak néhány példát kiragadva: érdekes a fáraóhangyák tizenhét éves szaporodási ciklusa, a lugasépítő hím madarak kissé túltolt fészekalkotásai, amelyeket aztán a tojó nem is vesz birtokba, de a hím őszapó is fura figura: ne egy kissé már trottyos öregurat képzeljünk el, hiszen míg a nőstény a fészkén ül, ő úgy érzi, egy véget nem érő legénybúcsú az élet, és egész nap a haverokkal lóg. Estére viszont lelkiismeret-furdalása lesz, és hazaállít az egész bandával együtt, ráadásul a cimbik is visznek ennivalót a háziasszonynak meg a fiókáknak.
De színre lép a kakukk, aki nevelőszülőkkel dolgozik, az orrszarvúmadár, aki befalazza a hitvesét, a csikóhal, ahol az apa viszi a gyereknevelés oroszlánrészét, az újszülött kenguru, aki pár centisen mászik föl az erszénybe, és még sorolhatnánk az evolúció furcsa megoldásait.
A könyv dúskál az információkban, tömény, mégis szórakoztató olvasmány, az idősebb gyerekek nyilván egy szuszra ledarálják
Akiket eddig nem érdekeltek az állatok, azoknak számtalan új információval szolgál, de azok számára is élvezetes lehet, akiknek nem minden történet jelent újdonságot. Vibók Ildi a tőle megszokott könnyedséggel kezeli a tudományos tartalmakat: az olyan ijesztő szakkifejezések, mint az ivartalan szaporodás vagy a kleptogenezis pillanatok alatt értelmet nyernek, és beépülnek a tudnivalók közé. A szerzőnek egészen sajátos érzéke van ahhoz, miként lehet átadni a tudományos információkat úgy, hogy érthetőek legyenek, és az átadás módja még mulattasson is. Bizonyított tény, hogy a szórakozva tanulásnál nincs hatékonyabb módszer az ismeretek elsajátítására. A könyv alapja lehet a további kutatásoknak, a különböző részek alaposabb feldolgozásának.
A papucsállatkák például „…fogják magukat, lazán kettéosztódnak, és egy anyából – vagy apából – rögtön lesz két gyerkőc, aztán négy unoka, nyolc dédunoka, meg tizenhat ük… – és ezt képzeld el a végtelenségig, és szorozd be sok-sok ezerrel. Világos, hogy ilyen esetekben senki sem kutakodik az után, hogy az osztódó főszereplő feleség, vagy papucsférj. Nem számít a nem, vagyis az ivar. Így lett ennek a módszernek a neve ivartalan szaporodás. Persze kicsit unalmas lesz a családi fotóalbum, de úgy sincs mindenki oda a fényképnézegetésért, úgyhogy divatba jött a módszer.”
„A csípőtasakos békák Ausztráliában tengetik a mindennapjaikat, és amikor eljön az idő, ott is randiznak. A sikeres nász után a csípőtasakos lány kipottyant vagy húsz petét, de mivel úgy érzi, ennél többre hivatott, rögvest nekivág, hogy új randipartnert találjon, a porontyait a sorsra meg a friss apukára hagyva.”
A szöveg pedig azért (is) hiteles, mert nem szépítgeti a valóságot, az állatvilágban előforduló nem kevés horrorsztori is bőven helyet kap a lapokon, a párzás után a hímet jóízűen elfogyasztó imádkozósáska-asszonytól a petéiket más állatokba tojó (hogy a kikelő kis albérlő belülről szépen megegye a háziurat vagy házinénit) fürkészdarazsakon át a testvéreit borotvaéles fogsorával még az anyja hasában megevő bébicápáig.
Ha a természetről akar valaki írni, legyen az szépirodalom vagy ismeretterjesztő szöveg, mindenfajta finomkodás a hitelesség rovására megy.
Igor Lazin fekete-piros mulatságos rajzai hűséges kísérői a szövegnek, és bár abszolút egyedi stílusúak, és nem egy állathatározó lapjaira készültek, mégis tökéletesen felismerhetők rajtuk az eredeti modellek. Persze a kíváncsibb olvasó biztosan utánanéz annak is, hogyan mutat a valóságban egy-egy állat, hiszen biztosan nem két színnel készültek eredetiben. Gyanút foghatunk, ha a piros-fehér csíkos zebrát nézzük!
Győri Borbála tördelése után szellősen tagolt, gyerekbarát szövegtestet kaptunk: az olvasást segíti az is, hogy néhány mondatot grafikailag kiemeltek, s a fontosabb vagy figyelemfelkeltő szavak a szövegben is nagyobb, vastagabb betűtípussal szerepelnek.
Mindig felmerül bennem, ha szórakoztatva ismeretterjesztő könyveket olvasok, vajon miért nem ilyenek a gyerekek tankönyvei is, vagy legalábbis ezek a könyvek miért nem kötelező olvasmányok az adott témakörben.
Szokács Eszter
Vibók Ildi: Állati családok – avagy gyereknevelés az állatoknál
Illusztrátor: Igor Lazin
Pagony Kiadó, 2022
136 oldal
3690 Ft