A Pagony Kiadó kisiskolásokat célzó, önálló olvasásra hívó sorozata, a Zseblámpás könyvek szünidőre optimalizált darabja finn talajon sarjadt – mégsem a kiemelkedő iskolarendszer és a természetközelség regénybe burkolt transzparense, hanem könnyű szerkezetű, olvasásra szoktató bemelegítő gyakorlat.
Családi idill és a kakas
Noora Kunnas szerencsés volt a családi beágyazottság tekintetében; édesapja, Mauri Kunnas grafikus, képregény- és gyerekkönyvíró, akit felesége is támogatott mindebben. Tarja Kunnas nemcsak festi a férje rajzait, de közös könyveik is születtek az évek folyamán.
A „gyerekkönyvgyár” családi hagyománnyá lett, mindkét lányuk megtalálta a helyét ezen a területen, Jenna Kunnas grafikusként, Noora pedig szerzőként 2015 óta jegyez évi egy gyerekkönyvet – az első négyet testvére, Jenna illusztrálta.
Atyai örökségként tekinthetjük az emberi tulajdonságokkal felruházott állatok szerepeltetését is egy-egy történetben (Maurit majdhogynem a finn Scarryvé avatták Tesz-Vesz városra emlékeztető meséi okán, amiből aztán szerencsésen kifarolt), Noora választása ezúttal igen jó érzékkel egy bőrdzsekis, szegecses csizmás kakasra esett, aki a történetben a Pedró nevet kapta.
Mi kellhet még egy igazán népszerű mellékszereplőnek? Talán az, hogy időnként popslágereket énekeljen, de Noora Kunnas ezt sem spórolta ki a figurából – így a gyerekek minden fejezetben tűkön ülve várhatják, hogy mikor jön a kakas, és mit fog majd mondani, énekelni, esetleg tenni – bár ez utóbbi már igazán túl van minden elvárhatón;
egy beszélő kakas önmagában elvisz bármilyen történetet.
Hangszerelt trauma, általános boldogság
A családi hagyományból táplálkozhat az a hangvétel is, ami a regény felütésénél már érzékelhető: a testvérek, Mikko és Lili, mivel a szüleik távolléte okán undok nagybátyjukhoz kényszerülnek, gyerekrablást imitálnak a száguldó autóban. A jelenet komikuma jól oldja egy ilyen helyzet feszültségét, s ahogy a történetvezetésben kibomlik Jim bácsi valóban fasisztoid jelleme, ami kellően kellemetlen és kellően XXI. századi, a szöveg végig azt az olvasatot erősíti, hogy a gyerek életében bekövetkező nagy baj az voltaképpen nem nagy baj. Mélyelemző, traumafeldolgozó világunkban rendesen jól jön egy kis fellélegzés: igen, Jim bácsi fasiszta, és ez nem komoly trauma – simán kiröhöghető, feloldható, voltaképpen észre sem vesszük.
Ezt adja a Kunnas-hátország; meleg, boldog légkörű a cselekmény közege, jól hangszerelt a belőle sugárzó pozitív attitűd.
Ebben a fantáziadús, kellemes környezetben nem is akad fenn az olvasó sem a megalapozatlan történetszálakon, sem az össze nem köthető fordulatokon, sem azokon az indokolatlan írói megoldásokon, amelyek csapongva hagynak el egyes szereplőket feloldatlan helyzetekben. (Miért voltak a minikalózok mozdulatlanná merevedve a pincében? Miért voltak aztán olyan könnyen rábírhatóak a komoly randalírozás után, hogy békésen nézzék a Karib-tenger kalózait?)
Ezek a cselekménybeli döccenők azért sem késztetik komoly nyomozásra az olvasót, mert a szerző megkínálja már a történeten belül is kettős detektívmunkával, szándékok, bűntények és álcázott identitások tekintetében. A tény, hogy a regényben bármikor felbukkanhat egy beszélő kakas, pár minikalóz és kettő normális termetű, önmagában elegendő ahhoz, hogy egy gyerek szeresse.
Szupernagyi
Amikor az olvasó épp kezdene gyanakodni arra, hogy a könyvet a Disney szponzorálta, ahogy megjelennek a termékei a szövegben – jön a sorból kilógó Grú, ezzel máris világosabb a szándék: a szerző kapcsolódni szeretne a hét–tíz éves gyerekek feltételezhetően ismert világához, ahogy az elfoglalt szülők nemzedékének képével is hasonlóra törekszik.
Ami a kerti törpéktől eltérő méretű kalózállományt illeti, meg kell említeni a regény kulcsfiguráját, Telma Salamandert – a vagány idős hölgy ugyanis exkalóz, amellett, hogy voltaképpen ő birtokolja Pedrót, a beszélő kakast is. (Bár a „Tiéd?” kérdésre így válaszol: „Ahogy vesszük. Mondhatjuk éppen így is, bár megvan neki a saját élete, hobbijai, szokásai.”)
Szóval Telmával a 21. oldalon megérkezik az a csodálatos nagymama-karakter, ami minden gyerek álma, és a regény motorja is egyben. Egyszerre megmentő és biztonságot adó, végtelenül szórakoztató figura, aki nagyon szeretnivaló is – ehhez az élményhez hathatósan járul hozzá a könyv illusztrátora, Telmu Juhanni, akinek a munkái egyébként több mint húsz ország könyvpiacán fellelhetőek. Roppant vicces és elragadó rajzain a kakas arcára is képes érzelmeket varázsolni, a lapszéleken található portrék is egy-egy érzelmi állapotot mutatnak, alátámasztandó a szöveget, s egész oldalas rajzainak részletgazdagsága egy gyermeki fantáziával pontosabban letapogatható világba vezet.
Kovács Ottilia sok gyerekkönyv szövegét ültette már át finnről magyarra. Abszolút érezhető a gyakorlat, a gördülékeny szöveg kellőképp irodalmi, ugyanakkor épp annyira egyszerű, hogy a befogadó korosztály számára is emészthető.
A nagymamából hőst képző hagyomány egyébként fellelhető nálunk, van mire építkezni Bors néni (Nemes Nagy Ágnes) vagy Lámpaoltó Pöttyös néni (Kiss Noémi) országában. És persze ne feledkezzünk meg Szabó Róbert Csaba és Orosz Annabella Vajon nagyijáról sem! (Erről ITT írtunk korábban.)
De a szülők nemzedéke a Szupernagyira is biztosan emlékszik. (Bár nálunk nem Forrest Wilson könyvsorozata, hanem a belőle készült tévéfilm volt népszerű – s hogy nem csak nálunk, azt az is mutatja, hogy 2003-ban a Szupernagyi elnyerte „a legjobb skót a világon” címet.)
Vagány és vicces karakterek, jól olvasható betűméret, rövid fejezetek támogatják az önállóan böngésző gyerekeket az olvasóvá válás útján ebben a regényben, ami biztosan nem fogja megfeküdni senki gyomrát.
Parti Judit
Noora Kunnas: Lili, Mikko és a minikalózok
Illusztrátor: Teemu Juhani
Fordító: Kovács Ottilia
Pagony Kiadó, 2021
2490 Ft