A könyvtengerben sok olyan kötet van, amelyen csak átszalad a szemem
Valami olyasmire vágyom, ami megszólít, kimozdít, behív. Ezzel az érzéssel érkezik az ember egy ilyen méretű rendezvényre, mint a bolognai.
Meredek elvárásnak hangzik, de tény, hogy a szabályok, kapaszkodók ilyenkor cserben hagyhatnak: valami olyat keresek, ami azonnal hat rám.
Körülbelül három nap alatt több száz könyvet néztem át, majdnem felfoghatatlan, milyen sok kép pörgött át előttem ennyi idő alatt. Végig az ösztönösségemre támaszkodtam. Tudjuk, hogy mi eladható, de mi, illusztrátorok valami mást keresünk; romantikusan azt, ami találkozik az energiáinkkal.
Az egyik kedvenc könyvem egy Opera Príma-különdíjas könyv, a The Blue Bench, a dél-koreai származású Mia alkotása a Studio Woom kiadótól.
Mi tagadás, ez a kék nagyon is a kedvencem, ezért is akadt a kezembe; a kéksége mellett pedig a könyv dizájnja fogott meg, amiért a bolognai zsűri díjazta ezt a könyvet.
A monokróm színhasználat miatt a figyelem a belső történésekre összpontosulhat. Jól is lehet benne csatangolni… A színtér statikus, 121 különböző jelenetkombinációra van lehetőség. Lineárisan követve a lapokat az üres padtól eljutnánk egy, a padot körülölelő közösségig. Megadatik azonban a szabadság, hogy abban a sorrendben nézzük, forgassuk a könyvet, amilyenben tetszik. A csendeskönyvekhez hasonlóan magunk találjuk ki a történést, ahogy a karakterek jellemzését is.
Ezzel a címmel és elképzeléssel jelent már meg hasonló könyv 2019-ben, Ausztráliában. Az elképzelés is hasonló volt, ennek a könyvnek azonban más dimenziót adnak a témák.
A pad állandó, az időjárás és az emberek, a körülmények változnak. A pad tanú: a csendé és a mozdulatlanságé, ahogy a változásé és a mozgásé is.
Amíg az ausztrál könyv sok szögből ábrázolja a padot, addig Mia alkotásában változatlanul a könyv tengelyében helyezkedik el. A kötéstechnika által válik különlegessé, ez a „franciaajtós” megoldás sok kombinációra ad lehetőséget.
A kék szín nyugalmat, békességet sugall, elmélkedésre késztet. A teljes könyv kékben játszódik, sok jelentése elő is fordul az oldalakon. A tisztelet, hűség, emlékezet, elmélkedés.
Mia elmondása szerint amikor arcokat rajzol, szerettei fiatalkori portréi, gyerekkori szomszédainak arcai vagy ismeretlen emberek arcképei bukkannak fel előtte, s mind arra emlékeztetik, hogy csak átutazók az életében: megjelennek, majd eltűnnek.
Mia értelmezésében a bánatnak nem kell hogy kimondott oka legyen, a szomorúság nem feltétlenül eseményekhez kötődik.
Szimbolikájánál fogva eleve megkapott mint könyvtárgy, többletértelmezési lehetőségénél fogva még inkább. Miután elolvastam, hogy milyen ötlet köré építette Mia az alkotását, sokkal erősebbé vált az ő története, amellyel bármelyikünk azonosulhat.
Hogy vajon a kéksége, a formaisága vagy a tartalma hívott-e be, arra mondjuk csak azt, hogy valami, amiről rögtön tudtam, hogy emlékezni fogok rá.
Orosz Annabella
Az első beszámolót ITT olvashatjátok el, és hamarosan érkezik a sorozat harmadik, befejező része is