A papírszínházas mesélés magyarországi népszerűsítése elsősorban a Csimota Kiadóhoz kötődik, akik a 2000-es évek végétől folyamatosan publikálnak újabb és újabb meséket, verseket ebben a sajátos formában. A Petőfi 200 évfordulóra az Anyám tyúkja is papírszínházas feldolgozást kapott.
Viszonylag ritkán jelennek meg papírszínházakról kritikák, recenziók, ezt az élmény komplexitása is indokolja. E sajátos mese- vagy versmondói szituációt meghatározza a kép, a szöveg, a keret, az előadó és a közönség együtt-léte, így „pusztán” a képekről és szövegről írni szokatlan vállalkozás. Mégis kísérletet teszek erre, hiszen az Anyám tyúkja kapcsán új gondolatok merültek fel bennem erről a különleges médiumról – kritikusként és papírszínházas mesélőként is.
A szöveggel jellemzően magyarórán találkoznak a gyerekek: például a másodikos Hétszínvarázs olvasókönyv az Otthon, család, szeretet témakörben tárgyalja. A hozzá kapcsolódó illusztráció, a tulipános ládán ácsorgó tyúk egyfajta XIX. századi otthonképet idéz fel, és a tankönyv kérdései is a régmúltba irányítanak: milyen körülmények között élhetett az édesanya, mit tarthattak régen a tulipános ládában.
A szöveg mégsem azért vált az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar verssé, mert a befogadó számára egy régi világ képét közvetíti, hanem mert játékossága, humora, ritmusa, csengő rímei egyszerre szórakoztatják és elvarázsolják az olvasót-hallgatót.
A szöveget különféle illusztrációk kísérték csaknem kétszáz éves múltja során, ezek közül most csak kettőt emelnék ki. Kass János határozott ecsetvonásokkal, hangsúlyos vörössel festette meg a tyúkot, amely mellett a halvány, szürkésbarna kutya eltörpül: rajza egyértelműen jelzi, hogy a házban a baromfi az úr.[1] Würz Ádám leporellója a papírszínházas formátumhoz is közel áll, itt mindegyik versszakhoz külön illusztráció kapcsolódik, sőt az egyik képen Petőfi félprofilja figyeli a tyúkot egy tükörből.[2]
Herbszt László, mintha a würzi ötletet gondolta volna tovább, hangsúlyos szerepet szán a költőnek a papírszínház lapjain. Különösen izgalmas, hogy itt egy másféle Petőfi-kép szerepel, mint a szintén általa illusztrált Költővel nem járnék borítóján: míg a novellásköteten egy komolytalan, nyelvét nyújtogató arcot látunk, addig a papírszínház második lapján már-már szigorú alak jelenik meg, amint bosszúsan megszólítja a tyúkanyót. A kép–szöveg-elrendezés rendhagyó, hiszen nem egy strófához, hanem két sorhoz kapcsolódik egy kép, így tehát a címlappal együtt összesen 13 rajzot lát a közönség, míg hallgatja a verset.
Ha a rajzok arcot adnak a költőnek, akkor a papírszínházas mesélő – itt versmondó – tulajdonképpen őt magát szólaltatja meg.
Nemcsak az első két sort kísérő képen, hanem két további lapon is felbukkan a költő alakja. Az „Eszébe jut, kotkodácsol, / S nem verik ki a szobából” soroknál Petőfi mindkét kezével befogja a fülét, hogy ne hallja a kárálást; ezen a ponton talán már a kacagó gyerekközönség zaja ellen is védekezik. A „Morzsa kutyánk, hegyezd füled, / Hadd beszélek mostan veled” soroknál ismét a költőt látjuk, amint lábát az asztalra vetve ül, mutatóujjával pedig a közönség felé int, mintegy lebontva a „negyedik falat”. Különösnek tűnhet ez a megoldás, hiszen a lírai én további intései nem a hallgatósághoz, hanem Morzsához szólnak, a rajzon mégsem jelenik meg a kutya. A vers tétje azonban nem elsősorban a tyúk és a kutya jó viszonyának, hanem az édesanya jóllétének megőrzése: a tyúk „anyám egyetlen jószága”, az egyetlen haszonállat, amelyről az édesanya gondoskodhat, és aki róla is gondoskodik néhány tojással. Az itt megjelenő gesztus egyfelől a a képek nyelvére fordítja a lírai én megszólító beszédmódját, másfelől azt is jelezheti, hogy a továbbiakon a befogadók is gondolkodjanak el:
vigyázzanak arra, aki vagy ami értékes a családtagjuk vagy más, hozzájuk közel álló ember számára.
A rajzok főszereplője egyértelműen a tyúk, amely a címlap mellett további hét képen szerepel. Dölyfös, büszke, ereje teljében lévő állatot látunk: hol a kendermagot válogatja, hol olyan magokat csipeget, amelyek a „Dehogy verik, dehogy verik!” feliratba rendeződnek. A képek humora könnyen dekódolható, s a meleg, élénk színek is a derű képzetét keltik, az illusztrációk így még egy réteget hozzáadnak a szövegben rejlő tréfálkozáshoz. Morzsa kutya csupán három lapon látható. Legelőször vicsorgó fenevadként, egy kerítés lécei közül kukucskál a nézőkre – a rajz bennem Stanley Kubrick Ragyogásának azt a jelenetét is felidézte, amelyben Jack Torrance (Jack Nicholson alakításában) egy ajtórésen keresztül, arcán sátáni vigyorral próbál betörni a fürdőszobába… Ez a rajz természetesen nem ennyire ijesztő, és Morzsa éles fogainak látványát a kerítésre írt, a nagy költőről és annak fehérneműben lejtett táncáról szóló idézet is ellensúlyozza. Számos sziporkázó, helyenként szürreális elképzelés kapott helyet a papírszínház lapjain, az orrán (csőrén) tojást egyensúlyozó tyúktól a csirkecombok gyűrűjében alvó kutyáig, a gót betűktől a graffitiig. Az ötletek ilyen gazdag burjánzása közben szinte pihenteti a néző szemét, mikor az „Iparkodjék, ne legyen ám / Tojás szűkében az anyám” sorokat csupán két tükörtojás egyszerű rajza kíséri. Ez a megoldás is jó példa a papírszínházas illusztrációk sajátos dinamikájára: jó, ha nemcsak a történet, hanem az illusztrációk is kínálnak váratlan fordulatokat, ébren tartva a közönség figyelmét.
Az Anyám tyúkja gyerekverssé (is) vált, ezt jelzi a gyerekkönyvkiadói kínálatban vagy az alsósoknak szóló tankönyvekben való gyakori megjelenése. Erre az olvasatra erősít rá a papírszínházas forma is, amely szintén „gyerekműfaj” (noha eredetileg ez sem kizárólag a gyerekekhez kötődik). Mégis különleges, hogy az eddigiekhez képest új médium lett a szöveg hordozója.
A papírszínházas előadás egyik sajátossága, hogy az auditív élmény (a szöveg felolvasása/előadása) mellett óhatatlanul a vizuális tapasztalás válik hangsúlyosabbá: a keret a képek, és nem a mese- vagy versmondó felé koncentrálja a figyelmet,
a képek váltogatása, a két képből harmadik kép alkotása is izgalmas látványelem, és a szöveg ritmusa helyett a rajzok váltakozásának ritmusa irányítja az előadást. Itt, mivel a képváltás két sor után következik, ez különösen is igaz, mert nem az egyes strófák között tartunk szünetet, mint a „hagyományos” versmondás során. Hogyan tud „élni”, működni a szöveg egy ilyen erős vizuális világban? Többek közt úgy, hogy a költemény leglényegesebb alakjai és motívumai a képeken is hangsúlyosak: tyúk, tojás, kutya. A korábbi illusztrációkon az édesanya is megjelenik, innen azonban hiányzik. Ez a megoldás a szövegnek azt az aspektusát domborítja ki, hogy a lírai én sem mutatja be olyan plasztikusan az anyát, mint a tyúkanyót vagy Morzsa kutyát; annak a megfejtését, hogy az édesanya valószínűleg szegénysorban él, a befogadóra bízza. A rajzok az édesanya hiányzó alakja révén is párbeszédbe lépnek a szöveggel, és ez a befogadót is a verssel történő dialógusra, a hallottak továbbgondolására készteti; talán ez az egyik plusz, amit ez a médium nyújt a vers értelmezéséhez.
A Költővel nem járnék című kötetben Balássy Fanni novellája (Igazából százhatvankettő) azzal az ötlettel játszik el, hogy Petőfi szobra leugrik a talapzatról, és elkezd vitatkozni a műveit kritizáló tömeggel. „A nemzet költője” Herbszt László rajzain is lelép a piedesztálról: már-már bizalmas kapcsolatba kerül a befogadóval, amit a testtartása vagy a gesztusai is jeleznek. Minden ilyen kísérlet előremutató, hiszen azt célozza, hogy ha a szerzővel mint személlyel nem is, de szövegeivel a mai kor olvasója is bizalmas viszonyt alakíthasson ki.
[1] Petőfi Sándor: Anyám tyúkja. Vál. Lengyel Balázs. Kass János rajzaival. Móra Könyvkiadó, 1975.
[2] Petőfi Sándor: Anyám tyúkja. Würz Ádám rajzaival. Móra Könyvkiadó, 1974.
Petőfi Sándor: Anyám tyúkja. Herbszt László illusztrációival.
Csimota Kiadó, 2023.
4990 Ft