Vissza
  • 2021.06.03
  • Szokács Eszter

Mit ad nekünk a teremtő képzelet?

Szokács Eszter írása Lackfi János A Teremtés című könyvéről.

A Holnap Kiadó Mesék az Operából című sorozata tavaly újabb kötettel bővült: Lackfi János Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát „fordította” le gyerekeknek is befogadható történetté.

Haydn oratóriumában – amelynek eredeti szövegét Thomas Linley írta, majd Gottfried van Swieten fordított németre – a bibliai teremtéstörténet elevenedik meg főként három arkangyal, Uriel, Gábriel és Rafael tolmácsolásában. Őket kíséri a kórus, valamint a mű végén Ádám és Éva is színre lép. Az oratórium az őskáosszal kezdődik, a rend megalkotásával és a világ teremtésével folytatódik, a végén pedig az első emberpár immár az angyalokkal közösen dicsőíti Istent.

Lackfi János meséje is követi a hagyományos bibliai eredettörténetet, de a kötet elején szán egy kis időt arra, hogy elmagyarázza, helyesebben alaposan körüljárja a semmi és a minden fogalmát, valamint a teremtésben és alkotásban rejlő erőt. Lényeges különbség még, hogy a mesében nem az angyalok az elbeszélők, és Isten maga is megjelenik (nem is akárhogyan), cselekszik és gondolkodik.

Laczkfi Teremtes Szokács-03

Istenkép

Lackfi nem bolygatja meg a hagyományos, nagy szakállú öreguras istenképet, sőt a Szentháromságot is bevonja Isten értelmezéséhez:

„Az Atyát úgy tudjátok elképzelni, mint egy ősz öreg bácsit, akinek a szakálla a földet söpri.”

„A fiát Jézusnak hívják, és járt már a földön is, miközöttünk, eléggé régen.”

„A harmadik elválaszthatatlan jó barát a Szentlélek, őt galambnak szoktuk elképzelni, mert olyan, mint egy madár, ide suhan, oda suhan.”

Ők tehát a szöveg szerint hol egyek, hol hármak, hol jó barátok, hol a Szentháromság, hol Atya–Fiú–Szentlélek, hol Hármas Egyisten, hol Atyaisten meg Fiúisten meg Szentlélek Isten, hol Háromszemély-Egyisten, hol Atya, Fiú és Lélek.

Jézus olykor meg is szólítja Istent, Apunak, Atyusznak is nevezi.

A Szentháromság tengernyi játékra is lehetőséget ad: jönnek a paradoxonok, a kicsit tudathasadásos párbeszédek és játékok.

„Gondolatolvasók vagytok? Persze hogy azok. Hiszen mindhárman belelátunk egymás szívébe és eszébe” – mondja Isten.

„– Barkochbázzunk! – javasolta az Atyaisten.

– Oké, de úgyis ismerjük egymás gondolatait – vágta rá a Szentlélek Isten.

– Nem a győzelem a lényeges, hanem hogy együtt vagyunk, és találgatunk – zárta le a vitát a Fiúisten.”

Bár Lackfi többször is hangsúlyozza, hogy Isten magasan az ember fölött áll, és emberi ésszel szinte föl sem foghatóak a tettei, motivációi, sokszor mégis mint játékos, alkotó ember jelenik meg, és a szövegben olykor szükség van rá, hogy helyére kerüljenek a dolgok az olvasó fejében:

„Mikor Isten elfáradt… Na, jó, nem. Isten sose fárad el! Tudtátok? Mikor Isten megunta… Na, jó, nem. Isten sosem unatkozik. Tudtátok?”

Bár a Szentháromság kétségtelenül ügyes megoldás arra, hogy még viccesebb legyen a teremtés, és három vidám figura gyurmázza meg a világot, a keresztény vallásos nevelést nem kapott gyerekek fejében lehet, hogy egy kis kavarodás lesz.

Semmi kontra minden

Mielőtt a teremtéstörténetbe belefognánk, a szerző körbejárja, megpróbálja gyerekeknek is értelmezhetővé tenni a teremtés előtti semmit, és hogy milyen az a minden. A semmit körülbelül ugyanúgy tudjuk elképzelni, mint a végtelent: véges felfogóképességünkkel csak játszhatunk a fogalommal, és közben paradoxonokkal találjuk szembe magunkat. Ezt Lackfi is alaposan kihasználja, amikor a semmi szót biggyeszti a szavak elé. Káoszt és képtelenségeket kapunk.

A semmi

„Aztán evett egy nagy fürt semmiszőlőt, de nem lakott jól… Persze, mert nem is volt éhes. Mert a hasa is semmiből volt.”

A minden a mi esetünkben természetesen csak a saját mindenségünk lehet, ez a félelmetesen és nagyszerűen összetett, színes kavalkád: először az Isten teremtette biológiai sokféleség, később pedig az ember alkotta világ.

És hogyan tudnánk jobban elképzelni a mindent, mint hogy számba vesszük például a földi életet, ahogy a szerző is teszi:

„Több millió növényt locsolnak, és több millió gyümölcsöt szüretelnek le, és több millió baba pottyan a világra, és több millió esküvőn táncolnak, és több millió autóst büntet meg a rendőr, és több millió csokiba harapnak bele, és több millió iskolás felel egyesre vagy ötösre…”

Laczkfi Teremtes Szokács-01

Deus ludens

Lackfi teremtéstörténete jóval játékosabb és részletesebb az eredetinél, ami az elég vaskos Biblia csupán első két-három oldalát tölti meg, tördeléstől függően. Nem véletlen, hogy ez a meglehetős szűkszavúság másokban is hiányérzetet keltett az idők során. Az oratórium szövege is több információt tartalmaz, mint az eredeti, a zene pedig itt-ott – különösen az élőlények teremtéséről szóló részeknél – nem mentes a humortól. A könyvben viszont már óriási móka és kacagás a teremtés: az Atya, a Fiú és a Szentlélek az angyalok segítségével egy iszonyatosan szórakoztató, hat napon át tartó teremtésparádét tart. A legmulatságosabb persze itt is az állatok megalkotása. A tényleges teremtés előtt a tervezőgárda játszani kezd: a madarakat előbb papírrepülőkkel modellezik, a szárazföldi állatok teremtése előtt pedig barkohbáznak:

„– Foltos, nyakigláb, lombevő?

– Aha – felelte az Atya, és máris világra bukfencezett a zsiráf.

– Dagi, vízben él, apró szemű?

– Aha – felelte az Atya, és a víziló hatalmasat csobbant a tengerben.”

Rengeteg növény- és állatfaj elevenedik meg a könyv lapjain, Lackfi bőven kihasználja, hogy a gyerekek nagy része eleve vevő az állatos történetekre. De hát tényleg ez a legizgalmasabb része a teremtésnek, és kétségtelen, hogy a furcsa lények megmozgatják az ember fantáziáját: na, ezt most hogy csinálta Isten? Vagy éppen minek? Lackfi is él a lehetőséggel, felsorol jó csomó fura lényt, sőt a játszásba nagyon belejött egyszemélyes triónak vagy háromszemélyes egyénnek még meg is enged egy kis hülyéskedést:

„– Figyelj, Atyusz, nem lehetne háromfülű, úszó zsiráfot csinálni?

– Hát egy perec formájú, guruló gólyát?

– Lila oroszlán kellene, amelyik át tudja fúrni magát a föld túloldalára!”

Pihepuha pihi, aranyélet

Ádám és Éva teremtésével pedig befejeződik a teremtés, értelmet nyer az egész addigi játék. Isten akar valakit, aki „…se nem angyal, se nem isten. Nemcsak test, nemcsak lélek, hanem mindkettő egyszerre.”

Valaki, aki gondozza a teremtett világot, valaki, aki miatt értelme lesz az egésznek. Így hát megteremti az embert, örök élettel ruházza fel, és hogy ne unatkozzon, feladatot is ad neki: nevezzen el mindent a földön. Ezen a ponton Lackfi megint viccelődik egy kicsit, de azután meg is érkezünk a keresztény ember elképzelése szerinti egykori aranykorba, az Édenkertbe. Egy idilli világba, ahol nincs semmi rossz, minden csak jó. Derűs és harmonikus hely, ahol csak a játéknak, a jókedvnek és a békességnek van helye. (Ha a gyerekek észrevesznek majd egy-két ellentmondást, például hogy minek alkotott Isten ragadozókat, ha az állatok nem vadásztak egymásra, az nem a szerzőnek róható fel.)

De könnyű volt így a happy end, hisz a bűnbeesés már nem része a történetnek. Felnőttként persze nem tudjuk nem belelátni a szövegbe az iróniát az első emberpár reagálásakor:

„– Te is választhatsz engem és az életet, meg választhatod a halált és a tiltott fa gyümölcsét.

– Bolond leszek azt választani, hisz jó vagy, te teremtettél – nevetett Ádám.

– Hát persze, senki sem szavaz ilyen butaságra – nevetett Éva.”

Laczkfi Teremtes Szokács-02

Hagyományos teremtéstörténet modern utalásokkal

A szerző a keresztény teremtéstörténetet meséli el (ahogy Haydn oratóriuma is), a modern nyelv erejével, mai hasonlatokkal hozza közelebb a gyerekekhez a bibliai történetet. Az elkészült ég például szinte az összes színárnyalatot képes bemutatni, mint egy képernyő vagy egy mozivászon. Isten beprogramoz egy-két dolgot a madaraknál, a vándormadarakat GPS-szel szereli fel, a kolibri úgy lebeg, mint egy helikopter, az angyalok nyomják a slágerlistás szerzeményeiket, Isten a festéket környezettudatosan belekenegeti a papagájok tollába, egyszer pedig így szól az emberhez:

„Gyerekek, vasárnap van, pihenőnap, nem lehetne, hogy nem zúgattok fűnyírót, nem flexeltek, nem fúrjátok itten a falat?”

Lackfi az egész könyvet a mai kor gyerekeire hangolta, a tőle megszokott stílusban beszéli el a történetet, noha mondanivalóban és vallásos magyarázatban nem tér el a megszokottól. 

Nála a hagyományos keresztény istenkép – például hogy Isten szeretetből teremti a világot, jobban szeret minket, mint hogy fel tudjuk mérni, mindenhol ott van… – egészen otthonosan érzi magát ebben a mai nyelvi és fogalmi közegben.

A mesét kísérő képek

Bár az illusztrációk minősége kifogástalan, a humoros, olykor abszurdba hajló szöveg lehetővé tette volna mindenféle vicces teremtmény, helyzet, állapot ábrázolását. A hangulat illik ehhez az életigenlő, kissé hedonista világhoz, szépek és színesek a rajzok, az állatok aranyosak, de az a változatosság, ami a föld élőlényeit jellemzi, és ami a szövegben is megjelenik, nem lelhető fel az illusztrációkban. A képi világban kevesebbet kapunk, mint a nyelviben.

Haydn oratóriuma

Haydn műve, ha olykor még játékos is, egészen más hangvételű, mint Lackfi János szövege. A Teremtés oratóriumot – dacára az olykor felcsendülő könnyedebb muzsikának – azért nem biztos, hogy egy klasszikus zenét ritkábban hallgató gyerek egy szuszra befogadja. Egy opera, főleg, ha színpadon is látjuk, mégiscsak látványosabb, gyerekbarátabb, mint egy kórusmű.

Hogy segít-e a meghallgatásban ez a könyv? Ki kell próbálni. A két művet mindenesetre biztosan nem lehet egyszerre befogadni: hallgatni a zenét és olvasni a könyvet, mert egyik sem alkalmas aláfestő háttérzajnak. Vagy az egyikre kell figyelni, vagy a másikra.

 Szokács Eszter

Lackfi János: A Teremtés

Illusztrátor: Szimonidesz Hajnalka

Holnap Kiadó, 2020

76 oldal

3100 Ft