Nyakig merülni az olvasásban és a nádi világban
Erdőn-mezőn vendégségben. Elég volt a könyv címét elolvasni, hogy a cseresznyefa árnyékában találjam magam, pokrócon heverve a fülledt nyárban, méhek és darazsak dongása, vadgalambok huhogása közepette. Így olvastam valaha a Tüskevárt, és nehéz volna elfeledni ennek a hangulatát: nyakig merülve a berek nádi világában, mikor csak a távoli kakukkszó akasztott meg az olvasásban, mert azt mindig meg kellett számolni. Meg olykor Morzsa kutya, aki éppen olyan bozontos puli volt, mint Csikasz, és néha odajött, oldalba bökött, vakarjam már meg a füle tövét, legyek olyan kedves.
Belelapozva sem csalódtam. Kocsis Csaba kisregényét olvasva szélesvásznú természetfilm pörög az olvasó belső mozijában. Persze nem az a fajta, amelyikben gnúcsorda legelészik a hiénák közelében. Itt nem látjuk oroszlán által elkapni a zebrát, nem látunk gepárdok elől menekülő antilopokat – látunk azonban a természettel együtt élő és lélegző embereket, bivalyokat dagonyázni a szikes mocsárban, sekély vízben halászó kócsagokat, túzokok röptét a naplementében. A bihari síkot, a Sárrét vidékét, a Hortobágy szikesét. Egyszóval: a magyar szavannát.
Nem kell ezt az érzést magyarázni azoknak, akik, mint valami titkos jelszóra, gondolkodás nélkül rávágják a „gyöngyvirágtól” hallatára: „lombhullásig”. Akiknek nem kell külön bemutatni Tutajost, és nem kell magyarázni, ki az a Bütyök. Hiszen e könyv fülszövege is mintha csak Matula intelmével kezdődne: „Ne feledd: a természetben mi vendégek vagyunk.”
Így aztán természetes dolog, hogy a kötetből megismerhetjük nem is csak a Berettyó, a Kis-Körös, a Keleti-főcsatorna, a kárászos holtágak vidékét, hanem betekintést nyerünk a börzsönyi nomád madarásztábor életébe, megtudhatjuk a lipován halászlé ízének titkát is, egyenesen a Duna-deltából.
Önéletírás, de nem csak az
Bár elsőre önéletírásnak hat, a kötet műfaját nem lehet elintézni egy szóval. Éppen annyira humoros anekdotagyűjtemény, mint hiteles szociográfia, tájleírás, vagy ifjúsági regény – kisgyerekkori csatangolással, diákcsínyekkel.
Ráadásként a könyv elbeszélője, Kerekes Csaba többször, mondhatni szándékosan lebuktatja magát: nem más ő, mint az író maga, Kocsis Csaba, Bihar kulturális mindentudója: fotós, újságíró, verséneklő, népművelő. Hogy mégis miért bújik álnév mögé, annak a magyarázatát több interjúban is megadta már. A könyvben elmesélt mókás történetek mind valós esetek, ám nem feltétlenül azzal estek meg, akivel a regényben. Van, amit barátok meséltek, más a családtagokkal történt – de igazán szép számmal olyan események is szerepet kapnak, amelyek az író saját, illetve családja életéről árulkodnak.
„Sólyom Imre előhozott egy szürke madarat. Háta sötétebb volt, mint a melle. A hasa világosabb, és barna keresztsávok díszítették. Csüdje hosszú és vaskos. Hegyes karmaival erőteljesen kapaszkodott a kesztyűbe.
– Ez Zsuzsi, a galambászhéjám. Alacsony röptű, ezért képes az erdőben, vagy akár bokrok között is vadászni. Nagyon szeretem azt a tulajdonságát, hogy nekimegy a prédának, és csak azután gondolkodik. A vadász nem félhet a vadtól. A préda lehet nyúl, fácán, vadliba, vadkacsa. De a leggyakoribb eledele a galamb. Innen is neve.
– Ezért hívod Zsuzsinak? – értetlenkedett Bogli.
– Nem! Ezért hívják galambászhéjának – magyarázta Imre.”
Utazás, vissza az időben
Az olvasónak afféle időutazásban lehet része. Nem csupán a történet hőseinek visszaemlékezései nyomán, hanem annak okán is, ahogy a tájleírások lassú hömpölygése, az állatok pontos bemutatása Fekete István természetközeli történeteit idézik. Talán még az is megkockáztatható, hogy e könyv igazi főszereplője maga a bihari-sárréti táj, a Szeghalom–Püspökladány–Berettyóújfalu kijelölte háromszög között elterülő puszta, annak az élővilága – az ott élő emberekkel együtt. A „bihari tájhaza” bemutatása során kibontakozik a vidék történelme, a kettészakított Biharország sorsa, s az író számos idézettel tiszteleg az e tájon született vagy itt élő, alkotó irodalmi nagyságok előtt is.
Nem ok nélkül való tehát, hogy a kötet a Magyar Napló Kiadó Magyar Mikrokozmosz-sorozatának részeként látott napvilágot. A sorozat a Kárpát-medencei és a világ többi pontján élő magyarság mikrokozmoszát mutatja meg szépirodalmi művek, szociográfiák, önéletrajzok, esszék, történeti és tudományos művek segítségével.
Kocsis Csaba kisregénye méltán kapott helyet e sorozatban, és hibát követnék el, ha nem tenném hozzá, hogy a kötet címét már egy 2002-es fotókiállítás is viselte. Ennek megnyitóján hangzott el a hitvallásszerű mondat a fotók alkotójától – azaz e kötet szerzőjétől: „Ha a gyerekeknek példakép kell, akkor a természet, annak tisztelete legyen az!”
Nyulász Péter
Kocsis Csaba: Erdőn-mezőn vendégségben
Magyar Napló Kiadó, Magyar Mikrokozmosz-sorozat
Budapest, 2023