Amikor Bambi megkérdezi az anyjától, hogy ki csinálta az előttük kanyargó erdei utat, a mama azt feleli: „mi, őzek… mi mindnyájan”.
Ugyanakkor az Öreg őz szerint az úton már egyedül kell végigmennie mindenkinek. Szerencsére segít nekik a puskapor szagát elhozó szél, a vadászt jelző zörgő avar, ahogy a vészjelző madarak is. Erről szól a 99 éve megjelent Bambi, Felix Salten állatmeséje.
És még sok minden másról is…
A Bambi a veszteségfeldolgozás és a magány nagy könyve
Sokféle árnyalata van, ahogy a folyton változó erdőnek is, amihez minden körülmények között alkalmazkodni kell. Ahogy az erdőn túli életben, azaz a mi világunkban is. A bőség hetei után jönnek a hideg hónapok, amikor a lombok sem nyújtanak menedéket, és mindenki kiszolgáltatottá válik.
A Bambi segítő kötet, megtanít arra, hogyan alkalmazkodjunk a változó és veszélyekkel teli környezethez.
Salten 1869-ben született Pesten, nem sokkal ezután a családja Bécsbe költözött
A Bambinak felmérhetetlen a hatása a gyermekirodalomra, a 80 éve, 1942-ben bemutatott rajzfilm pedig a globális popkultúrára. Az Amerikai Filmintézet a Disney-féle animációt minden idők harmadik legjobb rajzfilmjének tartja.
A Bambi hatása többek között ott is tetten érhető, hogy a Sex Pistols karrierjét feldolgozó zenés filmben is megidézik a kis őzet a Who Killed Bambi? című dalban. Persze mi most nem a mozik nézőterére megyünk vissza, hanem az Alpok erdeibe, ahol Salten története játszódik.
A Bambi klasszikus felnövéstörténet, amelynek minden sorában ott a fenyegetettség, hiszen a rétre még napközben sem lehet kimenni. A veszély folyamatos, nincs az a vidám mozzanat, amelynek rétegeiben ne rejtőzne a készenlét, a feszült figyelem.
„Igen, az élet nehéz és tele van veszéllyel. De bármit hozzon is, meg fogja tanulni, hogy elviselje” – mondja Bambi anyja.
A kötet abban segíti a gyerekeket, hogy megismerjék a metaforák zöld, madárfüttyös erdejében a nagybetűs élet veszélyeit
„A veszély az… ha futni kell…” De az állatoknak nemcsak ezt kell megismerniük, hanem a nélkülözést, a szegénységet, az erdő és az évszakok folyamatos változásait is.
„Bambi észrevette, hogy a világ megváltozott körülötte. Nehezére esett ebbe a megváltozott világba beleszoknia. Mindnyájan úgy éltek eddig, mint a gazdagok, s most kezdték a szegénységet is megismerni. De Bambi csak a gazdagságot ismerte. Természetesnek találta, hogy a legnagyobb bőségben, úri fényűzésben éljen, ne legyenek gondjai a táplálkozásra…”
Ugyanakkor maga az erdő érzékeny rendszer is egyben. A bokrok jótékonyan elfedik az állatok kilétét, száraz rőzse és tavalyi avar ropog a lábak alatt, ami zajjal jár, de őrt állnak a szajkók, a szarkák is, és azonnal jeleznek, ha veszély leselkedik az itt élőkre.
Maga az erdő egy nagyobb egység, az univerzális rend része
Azt mondja Bambi: „valaki más van mindnyájunk fölött… mi fölöttünk és Ő felette.”
Az „Ő” az embert, a vadászt jelenti, szemérmesen sosem nevezik néven. Bambi élete folyamatos tanulás, jelenetről jelenetre újabb és újabb állattal ismerkedik meg, többek között a pillangóval, a nyúllal, a bagollyal és a mókussal. Megtanulja, hogyan kell szimatolni, azaz úgy beszívni a levegőt, hogy az „szétterüljön az értelmén is”. Megtanulja, melyik az ízletes fű, miért finom a levél bimbója, és melyik növény a lóhere.
A Disney-féle rajzfilmes adaptáció miatt a Bambit sokan érzelmes történetnek gondolják, miközben ritka kegyetlenséggel mutatja be az állatvilág túlélésért folytatott küzdelmét.
Miután a nyulat Bambiék kiszabadítják a kígyó szorításából, ráripakodnak a megszeppent tapsira: „Hogy lehetsz olyan ostoba, hogy most sírsz? Ide akarod csalni a rókát?… Maradj csöndben!”
A könyvet a prágai születésű Mirko Hanák illusztrálta, aki természeti témájú rajzairól vált híressé. Ezek a litográfiai jellegű képek semmiféle rokonságot nem mutatnak a Disney-féle vonalvezetéssel, sokkal inkább a japán metszetekhez hasonlítanak.
Bambi csak a történet legelején volt naiv, amikor még bukdácsolva járt, és a virágot összekeverte a pillangóval
Ekkori élete valóban csupa elragadtatás és bódulat, de aztán szembesülnie kellett azzal, hogy egy kölyöknyulat megtámadtak a varjak, később a róka tépett szét egy „általános tiszteletnek és szeretetnek örvendő” fácánt.
Thomas Mann ezt, az állatvilágot realisztikusan bemutató regényt ajánlotta Walt Disney figyelmébe még 1938-ban.
Salten élete is pont olyan nehéz volt, mint állathőseié. Hitler hatalomra jutásának évében, 1933-ban eladta a Bambi jogait, így a közel tíz év múlva elkészült rajzfilm óriási sikeréből egyetlen fillért sem kapott.
A történet a magány könyve is, és ez meghökkentő lehet azok számára, akik csak Disney-féle Bambi kikerekedett szemű állatait ismerik.
A mese nemcsak az élet hirtelen változásait segít feldolgozni, de a gyászmunkában is társunk lehet.
Egészen drámai erejű például Gobo haláltusájának leírása: „Szívesen mennék, Bambi, elhiheted, de nagyon gyönge vagyok hozzá… Alighanem meghalok – mondta Gobo egyszerűen.”
Bambi ugyanakkor nem csupán elszenvedi a fájdalmat, többször maga is az okozója
Amikor kedvese, Faline (a rajzfilmben Patácska) megkérdezte, hogy Bambi szereti-e még, az így válaszolt: „Nem tudom.” És ezután hagyta, hogy Faline elmenjen, pedig korábban még így beszélt hozzá:
„Tudnod kell! Hisz én is tudom, egész világosan érzem, hogy szeretlek, őrjítően szeretlek, Faline. No, mondd már. Te is szeretsz?”
Majd Bambi – ez sem illik a Disney féle világképbe – megleckézteti, azaz elveri gyerekkori barátait, Ronnót és Karust, mert ők sem voltak közömbösek Faline iránt
„Kérlek… hagyd abba már – könyörgött Ronno panaszosan, – tudod, hogy sántítok… Hiszen csak tréfáltam… kímélj, kérlek… hát nem ismersz tréfát…?”
Bambi egy ideig boldogan élt Falinével, majd elengedte, elbocsátotta, és amikor öregkorában újra találkozott vele, akkor sem hagyta, hogy elöntsék az érzelmek…
„Odaát lépdelt most Faline, fejét a földre szegve, elfele, lassan, fáradtan és szomorúan. Bambi ebben a pillanatban túláradóan gyöngéd szomorúsággal szerette… De csak nézett utána, ahogy a csupasz bokrok mentén elhaladt és végre eltűnt. Sokáig állt így…”
A Bambi tehát közel sem olyan tündéri mese, mint amit Disney faragott belőle, hanem a természet vad, kegyetlen törvényeit feltáró, költőien szép történet, amelyben azoknak van esélyük a túlélésre, akik a magányt választják. A regény végére szinte mindenki meghal, aki Bambinak egykoron fontos volt, majd kihallgatja, mit mondtak róla a szúnyogok:
„Láttátok…? – Ez az öreg… Rokonságának valamennyi tagja halott már. De ő él még, egyedül ő. Vajjon meddig fog még élni?… Többet tapasztalt a világban, mint képzelitek.”
A kötet zárlata is a természet körforgását juttatja eszünkbe. A már megöregedett Bambi ugyanolyan hidegen szólt az anyjuk után epedő két kis őzsutára, ahogy annak idején őt is figyelmeztették:
„Nem tudsz egyedül lenni?” – kérdezte Bambi szigorúan…
Ezt az egyedüllétet tanítják meg az öregek a fiatal őzeknek, és ez az egyetlen dolog, az egyetlen bölcsesség, amit nekünk, olvasóknak figyelmen kívül kell hagynunk, mert az erdő mégsem lehet azonos a mi világunkkal.
Poós Zoltán
Felix Salten: Bambi
Illusztráció: Mirko Hanák
Fordító: Fenyő László
Móra Könyvkiadó, 1985
180 oldal
(Változó árakon kapható antikváriumokban)