Marie-Catherine d’Aulnoy A kék madár című meséje nem a boldogság kék madaráról szól, noha főszereplőinek mégiscsak az a feladat jut, hogy rátaláljanak egymásra, a beteljesülésre. Nincs könnyű dolguk.
Marie-Catherine d’Aulnoy (1650/1651–1705) francia grófnő számos mesét írt, nevéhez kötik a tündérmese kifejezés megalkotását is, mégis méltatlanul ritkán olvasott szerző. Nevével és munkásságával igazán csak mesekutatók tanulmányaiban találkozhatunk, holott magyarul is megjelent már jó néhány története. Ráadásul kortársa, Charles Perrault, valamint a később élt Grimm testvérek és Andersen, akik évszázadokon át uralták az európai meseirodalmat, jócskán merítettek d’Aulnoy meséiből is.
Természetesen ilyen távlatból kideríteni, hogy Perrault vett át tőle mintákat, vagy ő Perrault-tól, esetleg mindketten máshonnan szedtek ötleteket (például az olasz Giambattista Basile [1583–1632] mesegyűjteményéből), ma már elég nehéz, de talán felesleges is. Érthetetlen viszont, hogy miért nem lettek ugyanolyan ismertek d’Aulnoy történetei, hiszen – eltekintve néhány ma már nem szalonképes leírástól és megfogalmazástól, amit természetesen nem lehet számonkérni egy XVII. századi grófnőn, és amelyekben a Perrault-, a Grimm- és az Andersen-mesék, de a népmesék is dúskáltak – nemcsak kalandosak és fordulatosak, de jó néhány figyelemre méltó motívumot is tartalmaznak.
A jó és a rossz
D’Aulnoy meséire is jellemző a pozitív és negatív tulajdonságok fekete-fehér megjelenítése, az árnyalatok hiánya. A mérleg egyik serpenyőjében a szép, okos, jó és kedves lány vagy fiú üldögél, míg a másikban csúf, buta, gonosz és gőgös riválisa. Hogy mitől lesz valaki csak negatív alak, arra A kék madárban kaphatunk utalást: a rossz királykisasszonynak „minél komiszabb lett a természete, annál rútabb lett az arca is”.
A mese végig a klasszikus úton halad a beteljesülés felé: a gonosznak el kell nyernie büntetését, a jónak pedig a boldogságot, ami viszont sohasem jár ingyen.
Kevés mesehősnek kell annyit dolgoznia a remélt boldog végig, mint d’Aulnoy szereplőinek; mindig jön egy újabb csavar, egy következő akadály, amelyet le kell küzdeni vagy feladat, melyet meg kell oldani.
Mesetoposzok
A kék madárban számos nép- és tündérmesei elem jelenik meg. A történet elején egy Hamupipőke-parafrázisba csöppenünk: a szüleivel nagy boldogságban élő szép, okos és kedves Rózsa királykisasszonynak ugyanis meghal az anyja, meglehetősen mamlasz apja pedig hamar megvigasztalódik a dekoratív, ám annál gonoszabb, szintén megözvegyült szomszéd királynővel. Felbukkan a gőgös, aljas és csúnya mostohatestvér is, a királynő lánya, Varangy királykisasszony. Rózsa mindenfajta értelemben mostoha körülmények közé kerül, és apja, ahogy a Hamupipőke más változataiban, ebben a mesében sem áll ki a mellette.
Amikor elérkezik a királykisasszonyok kiházasításának ideje, az érkező királyfi természetesen Rózsába szeret bele, ám a királynő és lánya rútul rászedik.
Ahogy a bibliai Jákobot is becsapta apósa, az éj leple alatt Milán király is Varangy királykisasszonyt jegyzi el, abban a biztos tudatban, hogy szerelme ujjára húzta a gyűrűt. De a XVII. századi európai tündérmesékben nincs többnejűség, így a vőlegény nem tudja később Rózsát is eljegyezni, ahogy Jákob viszont szolgálhatott újabb hét évet Ráhelért. A bűvös hetes szám mégiscsak jelentőséget kap, amikor ugyanis Milán király megtudja, hogy túljártak az eszén, és nem hajlandó esküjének eleget tenni, csúnya menyasszonyának tündér keresztanyja hét évre kék madárrá változtatja. D’Aulnoy újabb mesetoposzt vett elő, az állat vőlegényét.
Rózsát a palota egyik tornyába zárják, Milán pedig madár alakban meglátogatja éjjelente, és gyönyörű ékszerekkel ajándékozza meg, amelyeket a saját kastélyából hoz neki. A románc két évig tart ember és madár között, mikor is a szerelmespár lelepleződik, s a gonosz mostoha tőröket és kardokat rejt az ablak alatti ciprusba, melyek majdnem halálra sebzik a tollas uralkodót. Milán király Rózsa árulását képzeli az események mögé, a pár kálváriája pedig nemhogy befejeződne, de tovább bonyolódik.
Mivel a főhősök mellett a mesékben fel kell bukkanniuk a mágikus segítőknek is,
és Varangy mellett már kiállt tündér keresztanyja, Milán királyt régi barátja, Merlin varázsló segíti tovább: megmenti és meggyógyítja megsebzett madár alakjában, és magához veszi.
Bekukkant a valóság
Érdekes fordulat az események alakulásában, hogy az író, félretéve minden tündérmesei elemet és varázslatot, Rózsa királykisasszonyt nem csodákkal és a saját erejéből segíti országa trónjára (az apja ekkor már nem él): az alattvalók lázadnak fel az elnyomó, a gonosz királynő ellen, és megostromolják a palotát. A királynő meghal, Varangyot pedig keresztanyja menekíti ki a forradalom zűrzavarából. Gondolhatnánk, hogy ezzel végre minden jóra fordul, de még mindig vár egy kis feszültség az olvasóra.
A realisztikus szál tovább folytatódik, Milán király országa ugyanis – míg az uralkodó Merlin egyik kalitkájában időzik, és legfőbb gondja, hogy egy macska mancsát elkerülje – trónbitorlók kezébe kerül. Mivel a birodalomban rendet kell tenni, Merlin diplomáciai egyezkedésbe kezd a tündérrel, aki viszont nem tágít attól, hogy tető alá hozza a frigyet Varangy királykisasszonnyal. Ezért úgy dönt, néhány hónapra visszaadja Milán király emberi alakját, s míg az rendbe hozza az országát, addig Varangy nála fog lakni. A király pedig eldöntheti, hogy feleségül veszi-e. Ha nem, mehet vissza a kalitkába. Milán király, aki abban a hitben él, hogy szerelme elárulta, belemegy az egyezségbe.
A vándorlás sem marad ki
Míg a király udvarában folyik a huzavona, Rózsa királykisasszonynak – bár anyagilag rendbe jön, és a rangját is visszakapja – a boldogságért még meg kell küzdenie.
Királyi öltözékét koldusgúnyára cseréli (újabb mesetoposz), hogy megkeresse szerelmét, a kék madarat. Nekivág a világnak, és ahogy az történni szokott, jót tesz egy szintén álruhás tündérrel, aki útbaigazítja,
majd három dióval ajándékozza meg, hogy ha nehézsége támad, törje fel őket. Rózsának még ezután is le kell küzdenie néhány akadályt: megmászni egy üveghegyet, túljutni egy csalárd tükrön, amely mindenkit olyannak mutat, amilyen lenni szeretne, és csak ezután jut Milán király országába, ahol természetesen csak a harmadik próbálkozásra, a harmadik dió feltörése után tud szerelme közelébe férkőzni és felfedni előtte az igazságot.
Felcserélt szerepek
Végül persze minden jóra fordul, Rózsa királykisasszony elnyeri Milán király kezét, és bár végig szurkolunk a szerelmespárnak, nehéz nem észrevenni, hogy a hagyományos szerepek felcserélődtek, a férfialakok pedig elég pipogyák. Rózsa az apjától nem kap segítséget, az öreg király egyetlenegyszer sem áll ki a lánya mellett, Milán királynak pedig az első gondolata az, amikor megsebesül a kardoktól, hogy Rózsa cserbenhagyta. A mese végén, mikor Rózsa a palotájába viszi az ékszereket, amelyeket annak idején tőle kapott, Milán – finoman szólva – még mindig nem kapcsol, hogy talán a szerelmétől származnak. Az igaz ugyan, hogy tulajdonképpen hű maradt Rózsához, nem akarta Varangyot elvenni, de amilyennek a szerző szegény Varangy királykisasszonyt lefestette, ehhez nem kellett túl nagy kurázsi.
A kék madárban a királylánynak kell megszolgálnia a boldogságért, nagy utat bejárnia az elveszett gyerekkori biztonság elvesztése után.
Mostoha sors, megaláztatás, fogság majd vándorlás, végül az utolsó próbatételek terhe, amit ki kell állnia. Rózsa vagány királylány, aki nagyobb népszerűséget érdemelne a meseirodalomban.
D’Aulnoy történetei a mai gyerekeknek is izgalmas kalandozások lehetnek, noha árnyaltabb megfogalmazáshoz és megítéléshez szoktak. De ha olvastunk nekik Grimm- vagy Perrault-meséket és feldolgozásokat, akkor a grófnő világát legalább olyan érdekesnek fogják találni.
A könyvet Mirko Hanák cseh festő, grafikus és illusztrátor csodás akvarelljei díszítik. Japán tusrajzokat is idéző munkáiban elmerül a tekintet, az illusztráció messze túlutaztat a szövegen. Hanák főként állatos könyveiről ismert, rajzaival a magyar olvasók A mi állatainkban, Felix Salten Bambijában, Rudo Moric Az öreg erdő meséi és A csillagpettyes őzike című könyvében és Ljuba Stíplová Kisállatok esti meséjében találkozhattak. Ezeket a köteteket ma már csak antikváriumokban lehet néha-néha fellelni.
Szokács Eszter
Marie d’Aulnoy: A kék madár – Jan Vladislav átdolgozásában
Fordító: Rónay György, illusztrátor: Mirko Hanák, Artia, Prag és Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971
Marie d’Aulnoy magyarul megjelent meséi:
A kék madár, Népek meséi sorozat – Az aranyláncon függő kastély című meseválogatás, fordító: Illés Endre, szerkesztő: Dömötör Tekla és Ortutay Gyula, Ifjúsági Könyvkiadó, 1956
Aranyhajú, A zöld madár – meseválogatás, fordító: Rónay György, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1975
A pávakirály (több meséje), fordító: Rédey Zsuzsa, illusztrátor: Albín Brunovský, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és Mladé letá, Bratislava, 1984
1979-ben a Magyar Rádió Az égszínkék madár címmel rádiójátékot készített a meséből, Illés Endre fordítása alapján.