Humoros

Uniszex

Vissza
  • 2021.07.14
  • Poós Zoltán

„Felnőttek! Segítség, segítség!”

A nyári melegben egy üdítő filmsorozatot ajánl némi nosztalgiázásra az egész családnak Poós Zoltán.

Az 1976 decemberében bemutatott Tótágas című magyar ifjúsági film bizonyos szempontból olyan, mint egy tinédzsereknek szóló kortárs disztópia

A szülők magukra hagyják neveletlen gyerekeiket, akik kifosztják a várost, felélik tartalékaikat, majd egymás ellen fordulnak. Izgalmasan hangzik. De vajon hogy tudta leforgatni Palásthy György a szabadságvágytól fűtött, kis túlzással anarchista zsánerű filmjét a pártállami idők kellős közepén?

Először is úgy, hogy a film alapjául szolgáló regényt, A szófogadatlanság ünnepe című történetet a szovjet Szergej Mihalkov írta, és az egyik főszereplő, a mélynövésű csokornyakkendős bohóc, Alekszandr Szorokoletov (magyar hangja: Kútvölgyi Erzsébet) szintén szovjet művész. Nem tudjuk, hogy hívják, és bohócmutatványt sem látunk tőle, de még bábelőadást sem, pedig azt mondja magáról, hogy saját bábszínházának az igazgatója.

A történet fináléjában előveszi a díszleteit, de Palásthy Györgynek a fináléban sem sikerült megmutatni, hogy mit tud a mindenkit kioktató bohóc, a végén maradt a nagy közös éneklés, amiből a filmben egyébként is kijutott. Ha a 74 perces alkotásból kivágnánk a zenés-táncos jeleneteket, nagyjából 45 perc maradna belőle.  

Poós Tótágas-01

Pedig az alaptörténet – minden abszurditása mellett is – izgalmas

A szülők megunják, hogy folyton veszekedniük kell a szófogadatlan gyerekeikkel, így az éj leple alatt magukra hagyják őket. De mihez kezdenek a gyerekek a szabadsággal? Izgalmas társadalmi kísérlet, mondatnánk. Persze, a dolog önmagában is abszurd, mert épeszű szülő nem hagyja magára a hároméves gyerekét öt percre sem, de ilyen alapon beleköthetnénk abba is, hogy miért van hét feje a sárkánynak. Mégis: az tényleg elgondolkodtató, hogy nincsenek, mondjuk, csecsemők a városban… Na, persze, azokat tényleg nem lehetne magukra hagyni, egyetlen percre sem.

Hiányoznak a nagykamaszok is, akiknek tényleg tele lenne a hócipőjük a szüleikkel. Ők is a felnőttekkel tartottak? Kizárt.

Ennél is fontosabb, hogy attitűdjében a Tótágas afféle pszeudó rock and roll moziként is felfogható. Mínusz zene. Mert az minden, csak nem rock. Még csak nem is pop.

Érthetetlen, hogy egy évvel a Kenguru, a „magyar road-movie” után miért Lendvay Kamillót kérték fel zeneszerzőnek, aki olyan zenét írt a Tótágashoz, mintha szovjet ifjúsági musical lenne… Sosztakovicsnak ajánlva. Lendvay Kamilló balanszírozta ki a mozit, amely bizonyos szempontból a szabadságról, az egyén kiteljesítéséről szól.

Poos Totagas-02

Ezek bizony kényes témák voltak 1976-ban, amikor is az Illés szétzilálása után még egy ideig még „lubickoltunk a langyos tóban”

Képzeljük el, mi lett volna itt, ha az alábbi szöveget a Beatrice énekli el 1978-ban: „Mától senki nem parancsol, szabad az élet, jó napot!” – miközben azt látjuk a film egyik klipszerű jelenetében, hogy a gyerekek kirángatják a tilalmakat jelző karókat a parkból. Szóval, azért nem lehetett rock and rollt tenni a szövegek alá, mert más lett volna a film akusztikája.

A Tótágas egy rockos dobszólóval kezdődik, de aztán a nagyzenekari hangszerelés elveszi a dolog élét, a táncbetétek és az énekes megszólalások miatt pedig nem is tudjuk beleélni magunkat ebbe a sajátos kamaszmusicalbe.

Péter László koreográfiái modorosak, a tömegjelenetek jól szervezetettsége finom ellentmondásban van azzal, hogy itt valójában elszabadul a káosz. Magára marad a város, a gyerekek feltörik, kifosztják a boltokat, a cukrászdában süteményekkel dobálják egymást, az iskolában tüzet gyújtanak. A távolról Jancsó filmjeinek tömegjeleneteit idéző jelenetekben az Állami Balettintézet növendékei mellett a KISZ Központi Művészegyüttesének Úttörő Tánckara (!) és a budapesti sportóvodások (!) is közreműködtek.

Poós Tótágas-02

A gyerekek már szinte szétverték a várost, amikor megérkezett a titokzatos idegen, a mélynövésű, csokornyakkendős, modoros kis fickó, a szovjet bohóc

Nem gyerek, nem is felnőtt, de amikor a rács mögött borotválkozni kezd, akkor nem lehet kérdéses, hogy mégis inkább felnőtt. Ám a hatévesek is kinevetik, amikor rászól az ablaküvegeket csúzlival kilövő srácra, hogy nem akar-e inkább bábszínházat nézni rosszalkodás helyett? Afféle jófejeskedő KISZ titkár figura, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a gyerekek leszedjék a trafik rácsát. A mediátor, akit mindenki hülyére vesz. A gyerekek bezárják, szórakoznak vele, felmerül az is, hogy kém (!), pedig még az egykori gyereknézők számára is világos volt, hogy azzal a szovjet bohóckarakterrel van dolgunk, akit ismerünk az szovjet ifjúsági filmekből és a cirkuszi közvetítésekből.

A film alaposan megmozgatja gyerekek képzeletét, hiszen ki ne fantáziált volna arról, hogy egy időre eltűnnek a szülei, hogy mi lenne, ha belógna a tanáriba, és az osztálynaplóba beírna magának néhány ötöst, ki ne akarta volna felöltöztetni, vagy éppen ellopni a műanyag csontvázat a suliból.

A gyerekek a tanári naplót is megtrollkodják, sőt, a tanári asztalain táncra perdülnek, hasonlóan az 1979-ben bemutatott HAIR egyik nagyjelenetéhez, amikor is Berger a gazdagok asztalán táncol. De a Tótágas ennél is messzebbre ment: amikor a dühös nővér rászól az öccsére, hogy öltözzön fel, a kisfiú megmutatja pucér fenekét.

Persze, van itt minden, tortacsata a cukrászdában, összegrafittizett falak, amiket, valljuk be, el is várunk azoktól a rossz gyerekektől, akiket elhagytak a szüleik

És ott van az az emblematikus jelenet is, amikor a focizós társaság megkérdezi a többi fiútól, hogy jönnek-e játszani. Erre azok visszakérdeznek: „Nem jöttök inkább cigizni?”

Érdekes a film szociometriája is. Először az indiántábor alakul meg, az ebből kiváló frakció megszervezi az „autós bandát”, mert találtak a múzeumban egy öreg automobilt. Az autónak fontos szerep jut: egy karambol után annak a boltnak a rácsát szakítja át, ahová bezárták a bohócot.

Aztán kiélezőnek a „generációs feszültségek” is a gyerekcsoportokban. A kilenc–tíz éves „indiánok” összetűznek a már inkább „utcabálozó” tizennégy körüli kamaszokkal. A nyolcadikosok már lassúznak. De a legszebb, hogy elkezdenek úgy beszélni, mint a szüleik.

(Megvert veletek, az ég! Kire hasonlít ez a gyerek?)

A történet sokáig nem mutatja meg a szülőket, ettől különösen izgalmas az alaphelyzet, ám amikor már leülne a film, hirtelen megismerjük őket is. Kempingeznek valahol. Gondolnánk azt is, hogy ez dramaturgiai hiba, de aztán mégis ez lett a film leginkább szórakoztató jelenete. Kiderül, hogy a szülők megállapodtak, hogy a gyerek szót, és a gyerekek neveit nem ejtik ki. Helyette „bizonyos dolgot” mondanak, ami vicces helyzeteket eredményez. Amikor az apuka a fiáról beszél, azt mondja: „Nekem egy bizonyos dolgom van”. A „bizonyos dolgok” azonban egyre fáradtabbak lesznek, elfogy az étel, megfőzik az összes tésztát, lassan minden elromlik a városban, se víz nem lesz, se áram, a gyereket végül kétvállra fekteti a káosz.

Poós Tótágas-03

A bohóc azt javasolta, hogy papírsárkánnyal (!) küldjenek üzenetet a szülőknek, hogy várják őket haza

Azért sárkánnyal, mert azt sem tudják, merre vannak a felnőttek. És csodák csodája: a sárkány pont a kempingező szülők előtt landol, akik azonnal csomagolnak és indulnak haza. Közben a bohóc az egész városban rendet rakat a gyerekekkel, mindenkit hazaküld, hogy fürödjön meg (de honnan van víz?), és felállítja a főtéren őket tornasorban, mintha valami tanévnyitón lennének, és tényleg, a következő képsorokon azt látjuk, a gyerekek köpenyben indulnak az iskolába.

Előtte még előveszi csodabőröndjéből a végtelen hosszú kolbászt, és mint valami szocialista Jézus, jóllakatja az egész várost.

Nagy kérdés, hogy vajon a film meg tudja-e szólítani a Hannah Montanán felnőtt „mai gyerekeket”?

Nos, adott a disztópikus alaphelyzet, láthatunk iskolai bandák közötti konfliktusokat, és a finom szerelmi szál is izgalmas lehet. És mi az, ami a film bemutatója óta, az elmúlt 45 évben változott? Szinte minden, például lebontották a filmben még látható esztergomi házak egy részét, disztópiák és társadalmi kísérletek jöttek és mentek, egyvalami viszont ugyanaz maradt: a szülők és a gyerekeik közötti meccsek.

Poós Zoltán

Tótágas
magyar ifjúsági film, 76 perc
Rendezte: Palásthy György
Főszereplők: Alekszandr Szorokoletov, Palásthy Bea, Szokol Péter
Bemutató: 1976. december 23.

(A filmsorozat első része ITT látható, és a továbbiak is megtekinthetők a YouTube-on)