Az 1976 decemberében bemutatott Tótágas című magyar ifjúsági film bizonyos szempontból olyan, mint egy tinédzsereknek szóló kortárs disztópia
A szülők magukra hagyják neveletlen gyerekeiket, akik kifosztják a várost, felélik tartalékaikat, majd egymás ellen fordulnak. Izgalmasan hangzik. De vajon hogy tudta leforgatni Palásthy György a szabadságvágytól fűtött, kis túlzással anarchista zsánerű filmjét a pártállami idők kellős közepén?
Először is úgy, hogy a film alapjául szolgáló regényt, A szófogadatlanság ünnepe című történetet a szovjet Szergej Mihalkov írta, és az egyik főszereplő, a mélynövésű csokornyakkendős bohóc, Alekszandr Szorokoletov (magyar hangja: Kútvölgyi Erzsébet) szintén szovjet művész. Nem tudjuk, hogy hívják, és bohócmutatványt sem látunk tőle, de még bábelőadást sem, pedig azt mondja magáról, hogy saját bábszínházának az igazgatója.
A történet fináléjában előveszi a díszleteit, de Palásthy Györgynek a fináléban sem sikerült megmutatni, hogy mit tud a mindenkit kioktató bohóc, a végén maradt a nagy közös éneklés, amiből a filmben egyébként is kijutott. Ha a 74 perces alkotásból kivágnánk a zenés-táncos jeleneteket, nagyjából 45 perc maradna belőle.
Pedig az alaptörténet – minden abszurditása mellett is – izgalmas
A szülők megunják, hogy folyton veszekedniük kell a szófogadatlan gyerekeikkel, így az éj leple alatt magukra hagyják őket. De mihez kezdenek a gyerekek a szabadsággal? Izgalmas társadalmi kísérlet, mondatnánk. Persze, a dolog önmagában is abszurd, mert épeszű szülő nem hagyja magára a hároméves gyerekét öt percre sem, de ilyen alapon beleköthetnénk abba is, hogy miért van hét feje a sárkánynak. Mégis: az tényleg elgondolkodtató, hogy nincsenek, mondjuk, csecsemők a városban… Na, persze, azokat tényleg nem lehetne magukra hagyni, egyetlen percre sem.
Hiányoznak a nagykamaszok is, akiknek tényleg tele lenne a hócipőjük a szüleikkel. Ők is a felnőttekkel tartottak? Kizárt.
Ennél is fontosabb, hogy attitűdjében a Tótágas afféle pszeudó rock and roll moziként is felfogható. Mínusz zene. Mert az minden, csak nem rock. Még csak nem is pop.
Érthetetlen, hogy egy évvel a Kenguru, a „magyar road-movie” után miért Lendvay Kamillót kérték fel zeneszerzőnek, aki olyan zenét írt a Tótágashoz, mintha szovjet ifjúsági musical lenne… Sosztakovicsnak ajánlva. Lendvay Kamilló balanszírozta ki a mozit, amely bizonyos szempontból a szabadságról, az egyén kiteljesítéséről szól.
Ezek bizony kényes témák voltak 1976-ban, amikor is az Illés szétzilálása után még egy ideig még „lubickoltunk a langyos tóban”
Képzeljük el, mi lett volna itt, ha az alábbi szöveget a Beatrice énekli el 1978-ban: „Mától senki nem parancsol, szabad az élet, jó napot!” – miközben azt látjuk a film egyik klipszerű jelenetében, hogy a gyerekek kirángatják a tilalmakat jelző karókat a parkból. Szóval, azért nem lehetett rock and rollt tenni a szövegek alá, mert más lett volna a film akusztikája.
A Tótágas egy rockos dobszólóval kezdődik, de aztán a nagyzenekari hangszerelés elveszi a dolog élét, a táncbetétek és az énekes megszólalások miatt pedig nem is tudjuk beleélni magunkat ebbe a sajátos kamaszmusicalbe.
Péter László koreográfiái modorosak, a tömegjelenetek jól szervezetettsége finom ellentmondásban van azzal, hogy itt valójában elszabadul a káosz. Magára marad a város, a gyerekek feltörik, kifosztják a boltokat, a cukrászdában süteményekkel dobálják egymást, az iskolában tüzet gyújtanak. A távolról Jancsó filmjeinek tömegjeleneteit idéző jelenetekben az Állami Balettintézet növendékei mellett a KISZ Központi Művészegyüttesének Úttörő Tánckara (!) és a budapesti sportóvodások (!) is közreműködtek.
A gyerekek már szinte szétverték a várost, amikor megérkezett a titokzatos idegen, a mélynövésű, csokornyakkendős, modoros kis fickó, a szovjet bohóc
Nem gyerek, nem is felnőtt, de amikor a rács mögött borotválkozni kezd, akkor nem lehet kérdéses, hogy mégis inkább felnőtt. Ám a hatévesek is kinevetik, amikor rászól az ablaküvegeket csúzlival kilövő srácra, hogy nem akar-e inkább bábszínházat nézni rosszalkodás helyett? Afféle jófejeskedő KISZ titkár figura, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a gyerekek leszedjék a trafik rácsát. A mediátor, akit mindenki hülyére vesz. A gyerekek bezárják, szórakoznak vele, felmerül az is, hogy kém (!), pedig még az egykori gyereknézők számára is világos volt, hogy azzal a szovjet bohóckarakterrel van dolgunk, akit ismerünk az szovjet ifjúsági filmekből és a cirkuszi közvetítésekből.
A film alaposan megmozgatja gyerekek képzeletét, hiszen ki ne fantáziált volna arról, hogy egy időre eltűnnek a szülei, hogy mi lenne, ha belógna a tanáriba, és az osztálynaplóba beírna magának néhány ötöst, ki ne akarta volna felöltöztetni, vagy éppen ellopni a műanyag csontvázat a suliból.
A gyerekek a tanári naplót is megtrollkodják, sőt, a tanári asztalain táncra perdülnek, hasonlóan az 1979-ben bemutatott HAIR egyik nagyjelenetéhez, amikor is Berger a gazdagok asztalán táncol. De a Tótágas ennél is messzebbre ment: amikor a dühös nővér rászól az öccsére, hogy öltözzön fel, a kisfiú megmutatja pucér fenekét.
Persze, van itt minden, tortacsata a cukrászdában, összegrafittizett falak, amiket, valljuk be, el is várunk azoktól a rossz gyerekektől, akiket elhagytak a szüleik
És ott van az az emblematikus jelenet is, amikor a focizós társaság megkérdezi a többi fiútól, hogy jönnek-e játszani. Erre azok visszakérdeznek: „Nem jöttök inkább cigizni?”
Érdekes a film szociometriája is. Először az indiántábor alakul meg, az ebből kiváló frakció megszervezi az „autós bandát”, mert találtak a múzeumban egy öreg automobilt. Az autónak fontos szerep jut: egy karambol után annak a boltnak a rácsát szakítja át, ahová bezárták a bohócot.
Aztán kiélezőnek a „generációs feszültségek” is a gyerekcsoportokban. A kilenc–tíz éves „indiánok” összetűznek a már inkább „utcabálozó” tizennégy körüli kamaszokkal. A nyolcadikosok már lassúznak. De a legszebb, hogy elkezdenek úgy beszélni, mint a szüleik.
(Megvert veletek, az ég! Kire hasonlít ez a gyerek?)
A történet sokáig nem mutatja meg a szülőket, ettől különösen izgalmas az alaphelyzet, ám amikor már leülne a film, hirtelen megismerjük őket is. Kempingeznek valahol. Gondolnánk azt is, hogy ez dramaturgiai hiba, de aztán mégis ez lett a film leginkább szórakoztató jelenete. Kiderül, hogy a szülők megállapodtak, hogy a gyerek szót, és a gyerekek neveit nem ejtik ki. Helyette „bizonyos dolgot” mondanak, ami vicces helyzeteket eredményez. Amikor az apuka a fiáról beszél, azt mondja: „Nekem egy bizonyos dolgom van”. A „bizonyos dolgok” azonban egyre fáradtabbak lesznek, elfogy az étel, megfőzik az összes tésztát, lassan minden elromlik a városban, se víz nem lesz, se áram, a gyereket végül kétvállra fekteti a káosz.
A bohóc azt javasolta, hogy papírsárkánnyal (!) küldjenek üzenetet a szülőknek, hogy várják őket haza
Azért sárkánnyal, mert azt sem tudják, merre vannak a felnőttek. És csodák csodája: a sárkány pont a kempingező szülők előtt landol, akik azonnal csomagolnak és indulnak haza. Közben a bohóc az egész városban rendet rakat a gyerekekkel, mindenkit hazaküld, hogy fürödjön meg (de honnan van víz?), és felállítja a főtéren őket tornasorban, mintha valami tanévnyitón lennének, és tényleg, a következő képsorokon azt látjuk, a gyerekek köpenyben indulnak az iskolába.
Előtte még előveszi csodabőröndjéből a végtelen hosszú kolbászt, és mint valami szocialista Jézus, jóllakatja az egész várost.
Nagy kérdés, hogy vajon a film meg tudja-e szólítani a Hannah Montanán felnőtt „mai gyerekeket”?
Nos, adott a disztópikus alaphelyzet, láthatunk iskolai bandák közötti konfliktusokat, és a finom szerelmi szál is izgalmas lehet. És mi az, ami a film bemutatója óta, az elmúlt 45 évben változott? Szinte minden, például lebontották a filmben még látható esztergomi házak egy részét, disztópiák és társadalmi kísérletek jöttek és mentek, egyvalami viszont ugyanaz maradt: a szülők és a gyerekeik közötti meccsek.
Poós Zoltán
Tótágas
magyar ifjúsági film, 76 perc
Rendezte: Palásthy György
Főszereplők: Alekszandr Szorokoletov, Palásthy Bea, Szokol Péter
Bemutató: 1976. december 23.
(A filmsorozat első része ITT látható, és a továbbiak is megtekinthetők a YouTube-on)