Illusztrált könyv

Uniszex

Vissza
  • 2021.10.27
  • Poós Zoltán

„ki összerakja, ami széttört”

Eörsi István Halpagár című verseskötetéről

Poós Zoltán Eörsi István Halpagár című kötetét porolta le.

Eörsi István 2015-ben megjelent Halpagár című verseskötete duplafenekű bőrönd

Elutazhatunk vele Meseországba, de a jegyek érvényesek a felnőttek világába is. Ezen a bőröndön nem turistaparadicsomok art decós matricái láthatók, hanem főleg állatokat: nyulat, macskát, békát, kutyát, rókát ábrázoló rajzok. A versek tekintélyes hányada szól az állatokról. Nem mondhatnánk, hogy Eörsi István nem ismeri a gyerekverseket? Ezt legalábbis biztosan olvasta már. Ott van a Szigetországi tragédia, amelyet Halász Judit énekel Mákosrétes című 1980-as klasszikus lemezén.

Persze ebbe a bőröndbe nehéz súlyokat pakoltak, hogy mást ne mondjunk, kiolvasható belőle a kádári diktatúra természetrajza is, lévén hogy Eörsi István ezeket a verseket jórészt a pártállami időkben írta, egy részüket még a hatvanas években, nem sokkal a börtönből való szabadulása után. Itt van például a hatalom és a konszolidációban felőrlődő kisember viszonyát bemutató A lábtörlő és a cipő című vers:

„töröld belém a lábad,
úgy sóvárgok utánad.
Ó mocskos talp, te édes,
simulj híved szívéhez

Otthon, otthon,
rakom le a mocskom.
Halkan, halkan
csúsztatom a talpam.”

Eorsi Poos-02

Persze nem biztos, hogy eszünkbe jutna mindez, ha a vers nem az 1956-os forradalom leverése után tíz évvel született volna. Nem ez az egyetlen groteszk, számos értelmezési módot kínáló költemény a kötetben. Eörsi alapvetően ironikus, sokszor morbid abszurdokkal lepi meg olvasóit, melyek között több kimondottan parádés szöveget is olvashatunk. Inkább ezeket idéznénk meg, nem pedig azokat az alkalmi szövegeket, melyekre azt mondanánk, hogy rímfaragások, kiszámítható rögtönzések. Ott van például az ambiciózus című Hogyan készül a vers? című költés, ilyen sorokkal:

„Én vagyok a Remek Elek,
most egy verset remekelek.
Kérlek ezért, Potom Áron,
adj egy tollat potom Áron.”

De mindezeken túl a kötet több univerzális igényű, ihletett lírai művet is tartalmaz, ott van például az 1985-ös keltezésű A ravasz róka című „történetmesélős” vers, amely a párkapcsolati kérdéseket, a vonzalom természetrajzát is feszegeti, és egy bölcseleti zárlattal emeli meg a szöveget:

„Igazat beszélni hasznos olykor,
csak észre ne vegyék.”

Ez a két sor mindent elmond a szocializmusról, de nemcsak arról, hanem a nagybetűs életről is, és hasonlatos lehet Esterházy Péter Harmonia Cælestis című nagyregényének nyitó mondatára:

„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.”

Mondhatjuk azt, hogy Eörsi számára a gyerekvers afféle álcaháló

Mögé bújva szabadon és játékosan rímel, és akár kísérletezik is. A kötet nagy részét felolvashatjuk a gyerekeknek, legfeljebb megbeszéljük velük őket. Mert hát Az elefánt és a majom című 1981-es keltezésű vers afféle punk-líra, amely arról szól, hogy az elefántot idegesíti az őt a fa tetejéről „lecsináló” majom. És akkor záporoznak a versben a kérdések:

„Tiporjam el? Rúgjam agyon?
Forgassam meg agyaramon?
Csapoljak fejéből velőt?
Vagy kenjem egy fához előbb?
Pofozzam füllel míg szörnyet hal?
Pakoljam péppé ormányommal?”

Eorsi Poos-01


Szóval itt van ez a bűbájosan brutális, kegyetlen elefánt, és elsőre talán észre sem vesszük, hogy valójában az államhatalmat és az ellenzéket konvertálja Eörsi állatmesébe. Ez akkor lesz teljesen egyértelmű, mikor az elefánt atyáskodva ellátja tanáccsal a majmot:

„s ha sóhajtanod kellene
ne kifelé de befele
harmadszor is szeress nagyon
csak így lehetsz majd vén majom.”

És itt meg kell állnunk egy pillanatra. Ez a szöveg rokonságot mutat az ebben az időben született punk dalszövegekkel (például a Beatrice Botrány című számával) vagy később Laár András „kis abszurdjaival”.

Ki kell jelentenünk, hogy Eörsi nemcsak az Üvöltés című beatantológia szövegfordításaival kötődik a popkultúrához, hanem cinikus, tiszteletlen attitűdjével afféle ős-punk guru is lehetett volna.

Nem volt az, bizonyára nem tűnt fel a new wave és a punk radarján (Hobóval viszont dolgozott együtt), egyszerűen hamarabb megvolt neki ez az attitűd, és persze Eörsi sem mentes a hatásoktól, némileg radikalizálta az angol nonszensz költészetet és Alfed Jarryt. Hasonlóan punkos gesztust találunk A gyáva oroszlán című versében is:

„Kis nyulamat látva sírt, sőt mi több be is kakilt.”

Voltak, akik megbotránkoztak Varró Dániel A Büdös Pizsamázóján, de mi lett volna, ha néhány évtizeddel azelőtt eljutott volna hozzájuk Eörsi költészete? Vagy ott az abszurd tárgylíra egyik remeklése, a meglehetősen morbid A kalap és a villamos, melyben a sínekre esett kalap kapcsán zsörtölődik a balesetre, a vérre vágyó villamos:

„Mindig csak kalap, / jaj de unalmas falat.”

Hasonlóan morbid a macska felakasztásáról szóló Laci és Fodor című 1968-as vers, amelyben a szerző „használati utasítást ad” a macskákhoz:

„sohase jó
ha felakasztják
a macskát,
mert a macska nem arra való.”

Persze igazi „felnőtt költészetet” is olvashatunk a kötetben, ott van például a Zene és víz című vers:

„Megdermed az esti folyó,
elalusznak az álmai is.
Ráhuppan a zongoraszó,
s borzongva felébred a víz.”

Szót kell ejtenünk a Halpagárt illusztráló Pauer Gyula „szellemes és filozofikus” rajzairól

A gyerekek számára szokatlan gesztusok, és inkább szólnak a neoavantgárd szubkultúrának, mint azoknak, akik lelkesen tapsolnak a Szigetországi tragédia című verset interpretáló Halász Juditnak.

A Katicabogaramról a kötet egyik legszebb és legnagyobb súlyt cipelő verse, melyet a duplafenekű bőrönd legmélyebb rekeszében találtuk. Van, aki a kortárs netes bántalmazásokat is beleláthatja, mások identitásversként olvashatják, de ha akarjuk, szólhat akár a katicákról is:

„Csúnya vagy”! – mondják – „Kripli!”,
Elfajzott”, „Idegen!”,
ő meg örül a napnak,
s hogy olyan, amilyen.

 

Fotók és szöveg: Poós Zoltán

Eörsi István: Halpagár
Illusztrátor: Pauer Gyula
Noran Libro Könyvkiadó, 2015
60 oldal
2600 Ft

A FUGA Eörsi István 90. születésnapjának tiszteletére rendezett emlékkonferenciáján Harmath Artemisz előadása is látható EBBEN a videóban 3:16-tól.