Fotó: mese.tv/dal/farsang
Vissza
  • 2024.05.30
  • Nyulász Péter

Versfilmek

Kortárs és klasszikus gyerekversek egy kortalan, magyar animációs sorozatban

2024 a magyar animáció éve, és ebből az apropóból érdemes felidézni a magyar költők és előadók gyerekverseit és dalait feldolgozó, 90 epizódot magába foglaló Versfilmek című animációs sorozat történetét.  Úgy indult, akár a mesében: egyszer volt, hol nem volt, egymásra talált az Egyszervolt.hu családi portál és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs tanszéke, a MOME ANIM. Az egyik – a még bölcsőjében ringó – interneten igyekezett gyerekeknek (is) való tartalmakat megjeleníteni, a másik pedig a hallgatói számára szeretett volna minél korszerűbb ismereteket átadni, s ehhez keresett új utakat, bemutatkozási lehetőséget.

Hosszas fejtörésre nem volt szükség: hamar kiderült, hogy a mindenki számára tökéletes megoldás egy kortárs gyerekverseket adaptáló animációs sorozat.  

Animacios vilagnap 2024-10
https://mese.tv/dal/vanamit

Fülöp József, a MOME jelenlegi rektora most is így látja. A kérdésre, hogy a MOME ANIME akkori vezetőjeként miért is tartotta jó ötletnek a sorozatot, azt mondta: az animációs műfaj természetéből fakadóan kötődik a költészethez.

– Van, aki ezt úgy fogalmazta meg – méghozzá egyik legnevesebb animációsfilm-rendezőnk, a Balázs Béla-díjas Richly Zsolt, most őt idézem –, hogy az animáció egy lírai műfaj. Sokkal közelebb áll a versmondáshoz, mint a hosszabb lélegzetvételű, történetmesélő alkotásokhoz. Ebben ugyan lehet vele vitatkozni, de az az állítás önmagában nem téves. Úgyhogy adódott annak idején, hogy azok a hallgatók, akik az animáció világába igyekeznek, ott akarnak karriert építeni, animációt használni alkotóként kifejezési formaként azok foglalkozzanak konkrétan versadaptációkkal is, mert egyrészt nagyon szép alkotások tudnak így létrejönni, számukra pedig azon az úton, amit elkezdtek az animáció tanulásával, szép és fontos mérföldkövek tudnak lenni, sok tanulságot hordoz a számukra.   

A MeseTv sem egyszerűen csak az internetes felületet adta a sorozat megjelentetéséhez, hanem a szerkesztésből is kivette a részét. Almásy Katalint szerkesztőt arról kérdeztem, mi volt a munkamegosztás?

Mate Angi Sötétség-01
https://mese.tv/dal/sotetseg-altato-mese-gyerekeknek

 

A Mese.tv honlapnak, és a később elindított YouTube csatornájának is az az alapkoncepciója, hogy értékekben gazdag, minőségi tartalmakat kínáljon a gyerekeknek. A MOME Anim-mel való közös munka során is ezen az elven indultunk el. A Mese.tv szerkesztői kiválogattak verseket kortárs költőktől, később pedig dalokat mai magyar gyerekeknek éneklő zenekaroktól, vagy énekesektől és ezeket ajánlottuk fel az animáció szakos hallgatóknak, válasszák ki, hogy melyikhez volna rendezői ötletük. Már ez a válogatás is nagyszerű munka volt, mert rengeteg csodás vers állt a rendelkezésünkre, a dalokról nem is beszélve. Sokat egyeztettünk a hallgatókkal és a témavezetőikkel, átbeszéltük a stroryboardokat, majd menetközben is belekukkanthattunk a munkájukba. Csodás volt látni, hogy a fiatalok, hogyan kapcsolódnak a gyerekversekhez, dalokhoz, milyen ötleteket, megoldásokat hoznak. A MeseTv  részvételével  végül hat évadnyi Versfilm sorozat született meg. 

Animacios vilagnap 2024-03
https://mese.tv/dal/csokinyuszi-urfik

Az első évad idejében még gyerekcipőben járt a videómegosztás lehetősége, nem volt könnyű közönség elé kerülni a művekkel. Ez mára jelentősen megváltozott. A jelen körülmények között is volna értelme hasonló projektbe belevágni a felsőfokú animációs képzés számára? Hogyan látja ezt Fülöp József, immár a művészeti egyetem rektoraként?

 

­– Ennek az érvényessége és hitele nyilván nem kopott meg attól, hogy az online tartalomfogyasztás mennyisége és minősége megváltozott. Csupán több lett a lehetőség. Közben persze az alkotó nem lehet elégedett azzal, hogy feltette az internetre a munkáját, így azt mindenki láthatja: külön szakma a láthatóság biztosítása.
Egyébként az, hogy egy alkotó más-más hosszúságú, különböző műfajú alkotásokat hoz létre – rövidfilmet, sorozatot, egész estés mozifilmet –, mindenképpen jó, és biztosítja a társművészetek közti kötődést is. Így a versadaptációnál több szempontból fontos, amit  a digitális világ kínál. Segíti az alkotás megismerését, a versolvasás, a versmondás népszerűsítését, ha mozgóképes adaptációjuk, illusztrációjuk is létezik.

Animacios vilagnap 2024-05
https://mese.tv/dal/beka-parti

Érdekes, vagy inkább sokat mondó kifutása a Versfilmek produkció létrehívásának, hogy az első évad témavezetője az az M. Tóth Géza volt, aki Maestro című filmjével a megelőző esztendőben jutott el az Oscar-díj előszobájába. Azóta viszont már az akkori, Versfilmekkel bemutatkozó hallgatók közül is többen eljutottak Oscar-jelölésig, nemzetközi díjakig…

 

– Igen, mindenképpen van ennek köze ahhoz, hogy egy olyan szakmai munka kezdődött el két évtizede, 2005 környékén a MOME ANIM keretei között, melynek sorolni lehet az eredményeit. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy elkezdtünk versekkel foglalkozni, olyan utakat bejárni, melyek korábban nem voltak a gyakorlat részei. Ezek mindenképp összeadódnak abban, hogy egy-egy olyan hallgató, aki itt végzett, akár a diplomafilmjével, akár későbbi munkájával nagy nemzetközi sikereket aratott. Úgy gondolom, nem szerénytelenség, ha kimondjuk: az elmúlt 10-15 évben büszkék lehetünk arra, amit hallgatóink és oktatóink elértek – az Oscar-shortlisttől, a nominációtól kezdve cannes-i és Berlinálé-győzelmekig számtalan fesztiválsikert mondhatnak magukénak. Ebben mindenképpen közrejátszott az is, mikor a hallgatók először találkoztak versekkel, versadaptációkkal.

Animacios vilagnap 2024-09
https://mese.tv/dal/csillagszedo-mario

Mindezzel együtt a Versfilmek sorozatról nem csupán az mondható el, hogy sikeresen ötvözte a művészeti egyetem hallgatóinak gyakorlati képzését a magyar gyerekirodalom népszerűsítésének missziójával, hanem az is, hogy kiállta az idő próbáját.



Miután az első évad bő egytucatnyi epizódja nagy sikert aratott az internetfogyasztók akkor még szűk táborában, természetes volt, hogy folytatódik az együttműködés, amit jellemzően a szakmai közönség is pozitívan fogadott. A sorozat meghívást kapott a 42. Magyar Filmszemlére, ahol tizenkét részt vetítettek belőle. Több epizódját adta esti meseként a Duna televízió és délelőtti matiné jelleggel az M2 gyerekcsatorna is. 2011-ben Mozizzz! címmel könyvantológia jelent meg az addig elkészült három évad verseiből, az animációk képeit illusztrációként felhasználva.

Animacios vilagnap 2024-08
https://mese.tv/dal/patakiskola

Végeredményben a Versfilmek összesen hét évadában mintegy 90 alkotás született, melyek azóta is a nap 24 órájában megtalálhatók a MeseTv honlapján, illetve YouTube-csatornáján, valamint a MOME ANIM csatornáin.  A filmek között több is akad, amelyik immár sokmilliós megtekintésnél jár. 

Animacios vilagnap 2024-11
https://mese.tv/dal/hajmosas-buborek


Versfilmek lejátszási listák:

Versfilmek első évad - 2008

Második évad - Versfilmek 2010

Harmadik évad - Versfilmek 2011

Negyedik évad - Versfilmek 2013

Ötödik évad - Versfilmek 2014

Hatodik évad Versfilmek 2016 - mese.tv

Hetedik évad - Versfilmek 2018 - MOME ANIM