A jellegzetes hangvételű magyar abszurd a gyerekirodalomban is jelen van
A Csukás István és Sajdik Ferenc Pom Pom-történeteinek racionalitáson túlról értelmezhető figurái mellett Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdejének lakói is döngették a lét kapuit, sajátos módon értelmezve világba vetettségünket.
Kortársaink közül Dániel András mérhető hozzájuk, aki új regényében utal is a nagy elődökre.
Egyik szereplője Négyszeglethy Lajos, aki két társával rendszeresen fog eredménytelen horgászatba, akárcsak a nagy ho-ho-ho-horgász.
Dániel András a kicsiknek szánt Kuflik-sorozatának és animációs filmjeinek sikerével betette lábát az ajtórésen, hogy nagyobbaknak szánt alkotásaival bevezesse gyermekeinket az egzisztenciális kérdések útvesztőibe.
Amit a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) két kötetének egypercesei, majd a Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?) és hasonló képeskönyvek után letett az asztalra, az egy kész regény.
A Jaj, ne már! mondta a hal nem is kapott a borítóra életkori beosztást jelző címkét
Bár Dániel András mindegyik alkotásával kapcsolatban felmerülhet, ebben az esetben még inkább igaz, hogy csodás elemei és egyetlen gyerekszereplője ellenére nem is hagyományos mese. Hanem egyfajta bevezetés az abszurd irodalmába. Beckett-tel rokon vonása a sivár, posztindusztriális városszéli tájba helyezett, drámai értelemben zárt helyzet, amely az egyik régi (színpadi) hagyományt követve egy nap alatt játszódik (borongós szombaton), egy szűk helyen (apró tavacska mellett), egységes cselekménnyel, melyről mellékszálak helyett gazdag képzettársításokra épülő gondolati és társalgási kerülők terelik el a figyelmet.
Mindentudó elbeszélő tálalja a történéseket és a szereplők tudatának rezdüléseit, de posztmodern módon hiányzik a hagyományos cselekményív és a megoldás.
Az abszurd drámákhoz hasonlóan olyan álom- vagy látomásszerű eseménysort látunk, amelynek középpontjában a címben és a borítón előrevetített hal beszél és sétál.
A szürrealizmus egyik feltétele, hogy a valóság elemeit a tapasztalati érzékelés hétköznapokban elfogadott módján ábrázolja, és olyan csavarokkal állítja feje tetejére a gyakran fényképészi pontossággal megfestett részleteket, amelyek elbizonytalanítják a befogadót saját érzékelésének hitelességében is.
Bármelyik horgásszal előfordulhat, ami a Jaj, ne már! főszereplőjével, Sovánkovics Rezsővel történik egy szombat reggel
Mielőtt horgászni indul, felidézi az irdatlanul nagy halról szóló félbeszakadt álmát, a plafonon kacsa alakú repedést vesz észre, bár inkább pingvint kívánna helyette, hiszen gyerekkori emléket őrizve még mindig vonzódik a sarki madarakhoz. Az álomszerűség kérdése végig lezáratlan. Rezsőnk nemcsak az első fejezet végén bizonytalanodik el, hogy valóban ébren van-e, de hazaérve feleségének – és pingvines papucsainak – sem mond el semmit a történtekből. „Mit is mondja így hirtelen? […] Annyit elárulhatok, hogy egy átlagosnak induló, ám végül mégis módfelett szokatlanná váló délelőtt volt” (156). A tapasztalati valóság keretein belül alig értékelhető eseményekre én is csak utalok. „A részletekről talán majd később” (Uo.).
A groteszk hatásmechanizmusa persze már a titkolt vágyálmokkal elkezdődik, kiegészül a szlávos végződésű családnév és a ritka keresztnév kombinációjával, majd folytatódik a főszereplő gondolatainak tudatáramra emlékeztető ábrázolásával, tipikus és atipikus horgászokról, illetve pingvinekről. Az abszurd ellentmondásaira szokatlanul fogékony tizenévesnek kell lenni ahhoz, hogy az első oldalakat gyerekként végigolvassa valaki. Aki erre alkalmas, nagy valószínűséggel gyakran kirándult a kuflik elhagyatott rétjére.
A márkaépítés mellett az olvasóvá nevelés jó gyakorlatát is láthatjuk, hiszen az évtizedes szerzői és kiadói munka abban is megtérül, ha az alapvetően rétegkultúrának tekinthető fanyar humorú, merész stílus életkori rétegei egymásra épülnek, és akiknek a szülei az általuk is élvezhető gyerekkönyveket olvasták, azok maguk is hajlamosak ilyesféle hangvételű köteteket kézbe venni.
Egyedi világlátás jellemzi Dániel András könyveit, amelynek itt is fellelhetők az alapvető elemei
Szereplőinek kimondott vagy csak gondolt eszmefuttatásai csupán látszólag badarságok, valójában a létezés különböző formáinak, az egyéni élmények eltéréseinek vagy épp a nyelvi jelentésnek a filozófiájára vezethetők vissza. Milyen lehet pingvinként létezni? Van-e tipikus horgász? Mit rejt a Matrica D. Mihály utca névadójának neve közepén a rövidítés?
A lista mámora is elragadja olykor az elbeszélőt, amikor valós, de ritkán használt állat- vagy növényneveket kezd sorolni.
Az egy ötletre felépített, részletezett kidolgozásban a halak emelkednek költői magasságokba, amikor egyikük többször is dalra fakad.
Az ezekhez hasonló, variációkra épített rímpárok a nonszensz költészet hazai mestereit idézik: „Egy alapos haltorna / De jó kedvre hangolna! / Kedvencem a fekvőtám’, / Csinálnék is kettőt tán!” (67) Társai azonban udvariasan leállítják, ami a regény kommunikációs stratégiájának jellegzetes módja. Minden szereplő – a halak különösen – igényesen, a jól nevelt társalgás elvárásaihoz igazodva oldanak meg első hallásra lehetetlennek tűnő helyzeteket.
A szürreális névadások a horgászok munkahelyének különösségében csúcsosodnak ki
A Küllemhibás Vegyesdesszert Gyár, de az egyedi és többnyire az elbeszélő vagy a szereplők által reflektált megoldások között van alliterációs, mint a halak neve, intertextuális utalást hordozó, mint Négyszeglethyé, és akad ellentmondásos is. Piczike Árpád „korántsem volt kicsi”, bár a név jelentése miatt „mindenki egy cseppet alacsonyabbnak látta” (23).
Sovánkovics is inkább körvonal, „és egyre körebb!” (52) A halak és a horgászok hármasa így szemantikailag vagy fonetikailag is csoportot alkot az alakra, alakzatra, illetve a kezdőhangra építve. Ezekből a csoportokból kilóg Janka, a felnőtt felügyelete nélkül egyedül odakerült kislány, aki kapcsolatot teremt a rendszeresen odajáró férfiak és a halak között, akiket először ő szólaltat meg, majd segít a horgászoknak felfogni a jelenséget. Janka egyfajta központ, aki körül megtörténik a valószerű és a szürreális tükrözése. Jobban belegondolva hátborzongató tünemény Rezsőéknek.
A három középkorú horgász közül Sovánkovics Rezsőről és családjáról hallunk legtöbbet, vele indul és zárul a cselekmény
A regény rejtett értéke, hogy az abszurd társalgás mögött felsejlik magánya, sőt az egyedül kószáló és ismeretlen – és ráadásul csokit osztogató – bácsikkal szóba álló óvodáskorú Janka elhanyagoltságának oka is. Természetesen nem történik semmi baj. A valószerűtlenség miatt veszélyérzetünk sincs. Inkább azt sugallja a sejtetett egyéni nyomorúság, hogy az igazán komoly veszteségek nem híradóba kívánkozó csapások, hanem csendesen viselt hiányok. Az abszurd hatást ez is erősíti.
Dániel Andrástól megszoktuk ugyan, hogy gazdagon és egyedien meg is rajzolja, amit leír, ez a könyve azonban egészen más grafikai elemeket mutat, mint az eddigiek.
Látunk ugyan benne kétféle színű vonalakból, olykor ki is töltött hátterekkel megrajzolt, hangulatosan groteszk képeket, de a kötetben mégis a szöveg az uralkodó.
A rajzok – a borító lábas halacskájától eltekintve – csupán a mellékszereplőket és a környezetet ábrázolják, inkább csak a márkanévhez való ragaszkodás miatt, hiszen ezek nélkül is hatásosak maradnának a regény atmoszférateremtő leírásai. A szerző mellett illene megemlítenünk a számos közismert, elismert és még nem ismert művészt, akik a borító belső oldalának pingvinrajzaival járultak hozzá a könyvtárgy rejtett értékeihez. Nevüket az utolsó oldalon olvashatjuk.
Kovács Gergely
Dániel András: Jaj, ne már! mondta a hal
A szerző rajzaival
Pagony Kiadó, 2022
157 oldal
3990 Ft