A Móra Könyvkiadó nemcsak kortárs, hanem klasszikus gyerek- és ifjúsági irodalmi műveket is publikál, és az újrakiadás gyakran rebrandelést is jelent. Ez többnyire a külső „felfrissítésével”, aktuálisabbá tételével jár együtt (például a Móra Klassz sorozat könyvei esetén, melyekhez Herbszt László készített izgalmas borítókat), de vannak olyan címek is, amelyeket a korábbiakhoz képest eltérő marketingfogásokkal népszerűsítenek a mai olvasóközönség körében. Így például A Pál utcai fiúkhoz rajongói kézikönyvet is választhatunk (Mészöly Ágnes tollából), Magyar Katalin régi-új regényét pedig az első kiadáshoz képest más célcsoportnak ajánlják.
A Jeripuszt először 1987-ben adták ki a Pöttyös Könyvek-sorozatban, amelyben lányregények jelentek meg, ide azonban kevéssé illeszkedett; talán ez is az oka, hogy a szerző 2005-ben úgy látta, a regény nem kapott elegendő figyelmet.[1] A 2024-es kiadás azonban már nem a lányregény, hanem a fantasy hagyományába illeszti a művet, „a magyar népmesék és Tolkien világának találkozása”-ként aposztrofálva a regényt. Ennek megfelelően a Nemes Anita által készített borítón is látványos tipográfiai megoldásokat, sejtelmes lila árnyalatokat és ködbe burkolózó hegycsúcsot látunk.
A kötetben fekete-fehér, fél- vagy egész oldalas grafikák szerepelnek, amelyek sokszor az egyvonalas rajzokat idézik; ez arra készteti az olvasót, hogy időzzön el a rajzoknál, kövesse a vonalak útját.
A „böngészgető” szünetek arra is jók, hogy végiggondoljuk, hol is tartunk a szövevényes cselekményben. Dacára azonban a kategorizálási kísérleteknek, úgy vélem, a regény sem a lányregények, sem a fantasyk sorába nem illeszthető be problémátlanul. A Tolkienre történő utalás pontosabb hívószó ugyan a korábbiaknál, de a brit szerző műveire jellemző összetett világépítés vagy az alaposan kidolgozott cselekmény nem tartozik a Jeripusz erényei közé. A kötet másban erős: a népmesékből ismert motívumok, szimbólumok újrakeretezésében, és ezen a téren helytálló a kiadói jellemzés.
A regényben ugyanis számos olyan fordulatra bukkanunk, amelyek a tündérmesékből lehetnek ismerősek. A történet jellegzetes mesekezdéssel indul: „A képzelet üveghegyein túl, a fantázia Óperenciás-tengerén innen, a béke napsütötte zöld tartományának a szélén szelídkedett egy falu, amely semmiről sem volt nevezetes” (3). Innen kel útra egy szegény, de bátor legény, hogy megmentse a falu legszebb lányát, Virág Esztert, akit elrabolt a Jeripusz hegy szívében élő gonosz. Útja során találkozik egy segítő állattal (Erimorral, a beszélő kutyával), egy „bokoremberkével”, Facsutával, valamint többféle varázseszköz is segíti a Jeripusz felé jutásban és az onnan történő menekülésben. Ám olyan sokféle motívum, szereplő és helyszín sorakozik ezen a szűk kétszáz oldalon, hogy olvasóként olykor nehéz követni a cselekmény fonalát
– nem nyugodt, lassú tempójú vándorlás ez, inkább afféle sprint, hegynek felfelé.
A regény első fejezete a „semmiről sem nevezetes” faluban, Kosáncon kezdődik, és a főhős eredettörténetét meséli el: a család legifjabb sarja a Balambér nevet kapja a keresztségben, mert édesanyja ezzel a lehetetlen névvel akar bosszút állni részeges férjén, aki még fia születését is lekéste. Bár a heves természetű, furfangos édesanya karakterében lett volna még lehetőség, mégsem ismerkedünk vele tovább – és ez hasonlóan igaz a többi szereplőre is. A regény befogadását nehezíti, hogy csak úgy sorjáznak egymás után a nevek, ezekhez azonban nem társulnak kidolgozott karakterek, akiknek vagy a győzelméért, vagy a bukásáért szoríthatnánk. A mesei Jó oldalán álló Náfrádkó Balambér karaktere sem válik árnyalttá, ez azonban értelmezhető Mihail Bahtyinnak a kalandregény hőséről írt gondolatai felől is: a főszereplőnek nincs meghatározott karaktere, hiszen az a kalandban rejlő lehetőségeket korlátozná, így a hős egyfajta befejezetlen figuraként áll előttünk.[2]
A regény ugyanis a tündérmese mellett a kalandregény műfaji jegyeit is működteti. Gina Weinkauff és Gabriele von Glasenapp a kalandregényről mint modellről beszél, és ez alá sorol további alműfajokat. A főhős életben maradása és a közösségbe történő beavatása egyaránt hangsúlyos ezekben az alkotásokban, egyén és társadalom kapcsolata a modellben így kifejezetten hangsúlyossá válik – a közösségbe történő sikeres integrációról az is árulkodik, hogy a regény végét már „Balambér apó” meséli el a fiatalabbaknak. A kalandregények távolságot tartanak az olvasó földrajzi és időbeli értelemben vett jelenétől – tehát más elméletekhez hasonlóan itt is megjelenik az egzotikum mint a kalandregény egyik szignifikáns jelölője. A Jeripuszban történik egy éles váltás szokványos és egzotikus között.
Az első fejezetek Kosánc hétköznapjait (gyerekek közti ellentétek) és ünnepnapjait (lakodalom) mutatják be, ezek a viszonylag egyszerű történések sok olvasó számára lehetnek ismerősek.
Ahogy azonban Balambér Eszter keresésére indul, a környezet megváltozik: kiderül, hogy a falut igazi varázsvilág veszi körül, amely már az olvasó számára sem otthonos, sőt olykor félelmetessé is válik. A kalandregényekben a főhős általában ciklikus pályát jár be, többnyire visszatér az otthonába. Ez történik Balambérrel is, aki faluja megbecsült tagja lesz az átélt események után.[3]
Balambér apó meséjét a felesége is végighallgatja – aki, dacára Balambér erőfeszítéseinek, nem Virág Eszter. Egyetértve Hacsek Zsófiával, a Librarius kritikusával,[4] én is úgy vélem, hogy a regényben a lányok története csak a fiúk szemszögéből értelmeződik, nem válhatnak autonóm karakterekké. Az azonban, hogy Balambér sorsa mégsem Eszterével fonódik össze, arra irányítja az olvasó figyelmét, hogy a „happy end” nem mindig magától értetődő, és vannak mesék, ahol útközben nemcsak a főhős, hanem a célja is megváltozik. A Jeripusz sajátos végkicsengése kicsik és nagyok számára is elgondolkodtató lehet.
Lovas Anett Csilla
Magyar Katalin: Jeripusz
Illusztrálta: Nemes Anita
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2024
198 oldal
2849 Ft
[1] „»Nyüzsögtem, meg akartam váltani a világot...« Emlékek és kötetek – beszélgetés Magyar Katalin íróval, a Zalai Hírlap egykori munkatársával”. Zalai Hírlap, 2005. március 4., 6.
[2] Bahtyin, Mihail. A műfaj és a szüzsé-szerkezet sajátosságai Dosztojevszkij műveiben. Ford. Szőke Katalin. In uő. Dosztojevszkij poétikájának problémái. Budapest: Osiris Kiadó, 2001. 129.
[3] Weinkauff, Gina – Glasenapp, Gabriele von. Kinder- und Jugendliteratur. Paderborn: Verlag Ferdinand Schöningh, 2010. 121.
[4] Hacsek Zsófia: Jeripusz – Megelőzte a korát a magyar regény, most újra kiadják. https://librarius.hu/2024/04/24/jeripusz-megelozte-a-korat-a-magyar-regeny-most-ujra-kiadjak/#goog_rewarded