Vissza
  • 2023.05.03
  • Pataki Mónika Lilla

Mindig figyeld a szélkakast, ha tudni akarod, merről fúj a szél!

Pataki Mónika Lilla kritikája.

Vajon jobb a megszokott életünk, még ha nem is kecsegtet kilátásokkal, mint belevágni valami újba?

Mivel jár, ha feladunk mindent, amit ismerünk, ami biztonságot nyújt, valamiért, ami kiszámíthatatlan? Alács Anna Képeslapja erre keresi a választ.

Alács Anna: Képeslap El Idilióból PATAKI MÓNIKA LILLA-01

Alács Anna svéd szakosként végzett az ELTE-n, majd különböző művészeti iskolákba járt: a Budai Rajziskolába, a MOME-re, a Corvin Rajziskolába, a 91. Stúdióba és a svédországi Grebbestads Folkhögskolába. Bár elsősorban tervezőgrafikával foglalkozik, az illusztráció is szívügye. Iskolai projektfeladatként illusztrált már haikut, verset, David Cali képeskönyvét, személyes projektjében pedig a koronavírus-járvány ideje alatti egészségügyi séták nehézségeit öntötte képekbe.

Korábban Vibók Ildi Zrínyi Ilonáját illusztrálta a Csimotánál, idén pedig egy kiskakasról szóló meséjét olvashatjuk, csodálhatjuk, amely szintén személyes történeten alapul. 

A Képeslap El Idilióból olyan általános problémákat vet fel, amelyeket az egyszerű szövegnek köszönhetően könnyen befogadhat az ajánlott korosztály, az öt éven felülieké.

Mindemellett a festői szépségű képek a nagyobbak, sőt a felnőttek számára is izgalmassá és szerethetővé teszik a történetet, mi több, a kötet silent bookként is remekül funkcionálna.

A cselekmény egyáltalán nem bonyolult, a főhős érzelemvilága, motivációi annál inkább

A mese Gallo kakasról szól, aki meglehetősen hétköznapi életet él (még a neve is hétköznapi, a „gallo” ugyanis spanyolul kakast jelent), ám egy nap úgy dönt, maga mögött hagy mindent, és útra kel. Gallo egy tojásgyárban dolgozott, ami – tekintve, hogy kakasról van szó – egyszerre bájos és vicces, ám magában hordozza a monotonitást, amit a felolvasó már a „gyár” kifejezésből sejthet, a kicsik számára pedig jól érzékelteti a tojások egyformasága. A történet nem is tér ki ennél bővebben a mindennapi „robotolásra”, csupán egy mondat utal rá:

„A tojásgyár ebédlője egy hatalmas, szürke aulában volt, ahol mindennap ugyanazt az ételt szolgálták fel […]”

A gyárbéli mindennapok egyhangúságát főleg a színek érzékeltetik

Alács Anna: Képeslap El Idilióból PATAKI MÓNIKA LILLA-05
A manuális technikával (akrillal és ceruzával) készült rajzokról nagyobb (hét- és kilencéves) gyermekeim rögtön észrevették, ahogy a kezdeti szürkeséget felváltják a vidám, életteli sárgák, narancsok, s hogy a néhány színből álló kezdeti hangulat valóságos karnevállá érik a fordulóponton. Ugyanez a kontraszt uralja a belső borítókat: a kötet elején a szürke árnyalatok között csak itt-ott bújik meg egy-egy szín, míg a hátsó lapok már El Idilio vörös házait ábrázolják a tiszta ég és a nyugalmat árasztó tenger kékjével. A színvilág a külső borítón is ez utóbbihoz hasonló, elöl Gallo mosolyog a mélyvörös taréja alatt, a hátsó borítót hozzáhajtva pedig láthatjuk, hogy boldog mosolyának oka a vonalkódon üldögélve mesélő kismadár.

A gyár működéséről, Gallo korábbi sorsáról nem sokat tudunk, de nincs is rá szükség: elég elképzelnünk egy átlagos életet. A következő képsorokon minimalista stílusjegyek uralkodnak: hatalmas étkező, csupa szürke és penészzöld árnyalattal – néhány szereplő mégis feltűnik (míg mások árnyékban maradnak), mint a barna nyúl vagy a rózsaszín flamingó, ami egyrészt jelezheti azt is, hogy

nem Gallo az egyetlen, aki ebben a (szürke) cipőben jár, ő mintegy véletlenül vált a történet főhősévé, hiszen az bárki más is lehetett volna; másrészt arra is utal, hogy ami egyikünk számára kielégítő élethelyzet, abba a másik belefásul.

Kiskakasunknak egyetlen szórakozása akadt: egy vándor énekesmadár, aki ablakpárkányán csiripelve szebbnél szebb történetekkel ajándékozta meg

Ekkor Gallo tökéletesen elégedett volt, legalábbis azt hitte. Ám egy napon a barátja nem jött többé, s ez Gallo életét is megváltoztatta. Ahogy a kismadár nélküli ablak bezárult, mintha egy új nyílt volna, amely viszont nem a világ szépségét, hanem a kakas életének unalmasságát mutatta meg.

„Gallo azon tűnődött, vajon mikor változott szép lila tollazata szürkéskékké […]”

Egyszer csak titokzatos képeslapot talált, egy furcsa üzenettel:

„Mindig figyeld a szélkakast, ha tudni akarod, merről fúj a szél!”

Gallo elsőre nem tudta mire vélni a dolgot, de sokáig ez a napsütéses települést, El Idiliót ábrázoló lap díszítette szürke mindennapjait. (Ezen a rajzon, ahol Gallo és egy elefánt áll a gyár öltözőjében, a színek mellett a falon lévő poszterek is erősítik az unalom érzését, hiszen egytől egyig a „Tojás. Semmi más” felirat olvasható rajtuk.)

Alács Anna: Képeslap El Idilióból PATAKI MÓNIKA LILLA-04

„Gallo gyakran nézegette a képeslapot, és közben a kismadárra gondolt. Vajon merre járhat, hol tölti a telet?”

Egy alkalommal véletlenül észrevette, hogy barátját látja El Idilio fehér tornyának tetején, s úgy döntött, utánajár a dolognak

Ezen a dupla oldalon jelennek meg elsőként erőteljesebben a színek, noha még keretek közé szorítva: egy szürke falon különböző fotókat láthatunk, feltehetően Gallo emlékeivel, ahogyan fjordok között evez, tengerparton iszogatja a koktélját, vagy épp Mexikóban sütkérezik egy kaktusz mellett – végül pedig új szerzeménye, a képeslap látható.

Bár eddig csak búslakodott, mardosta a hiány, anélkül, hogy az okát firtatta, vagy megoldást keresett volna, most hirtelen összepakol, s még aznap hajójegyet vesz. Mintha csak erre a jelre várt volna, boldog mosollyal hagyja el a gyárat, érzi, hogy valami új várja. Döntése végleges: jegye csupán odafelé szól.

A következő képeket még mindig a szürke uralja, Gallo búcsúzik régi lakóhelyétől. A szóhasználat nem véletlen: a szerző nem otthonnak, csupán lakóhelynek nevezi azt a várost, ahol a kakas addig élt (az otthon kifejezés el sem hangzik a történetben).

Amint a napsütéses El Idilióra ér, tollai ismét lilává színeződnek, bár izgatottságában észre sem veszi

Ahogy a település neve is mutatja (az „el idilio” spanyolul idillt jelent), ettől fogva az élénk színek dominálnak, a minimalista térkihasználást pedig felváltja a zsúfoltság: nyüzsgő, élettel teli helyre érkeztünk. Azt gondolhatnánk, jön is a boldog befejezés, ám Alács Anna ennél jóval realisztikusabb: Gallo nem nyer elsőre (és ezt fontos hangsúlyozni) bebocsátást az új világba.

Nem csupán a színek, de a napszakok is Gallo hangulatingadozásait tükrözik.

Az éjjeli képen némi aggodalom furakszik be Gallo szívébe: bár a holdfényben ott fehérlik a képről már ismert torony, a barátjának nyoma sincs. Másnap reggel újabb néhány rajz erejéig ismét csodálhatjuk a pezsgést, Gallo lelkesen veti bele magát a munkakeresésbe, ám nem jár szerencsével. Főhősünk folyamatos elutasításba ütközik, nem képes újrakezdeni az életét. A képek amilyen hirtelen színesedtek, olyan hirtelen váltanak megint szürkés árnyalatokra.

Gallo tépelődni kezd, felmerül benne a kétség, hogy talán mégsem döntött jól

Alács Anna: Képeslap El Idilióból PATAKI MÓNIKA LILLA-03

Hogy érezzük ennek a súlyát, látnunk kell, hogy Gallo nem megélhetési okokból indult útnak, nem egy jobb munkahely reményében vállalta a kockázatot. Biztos élete volt, egyhangú, de élhető – ahogy ezt a fotói is mutatták. Mégsem akart beleszürkülni az adott helyzetbe, hajtotta a kíváncsiság, a kaland lehetősége, és nem utolsósorban a barátja hiánya. Ám míg a költöző madaraknál természetes a vándorlás, egy kakas esetében nem az. Vajon ennek ellenére neki való ez a kaland? A nagyfiam azonnal rávágta, hogy Gallo jól döntött, ő is vágyna az új kihívásokra, míg a kisebbik fiam nem hagyta volna ott a régi életét – én pedig csak csendben csodáltam a bátor kiskakast.

A színek és napszakok mellett az időjárás is tükrözi Gallo lelkiállapotát. Míg kételyek gyötrik, elered az eső:

„Hirtelen eleredt az eső, mely a kiskakast ismét szürkévé változtatta.”

Majd a tenger és a napsütés vigasztalja:

„[…] és akkor a tenger rámosolygott, a nap ismét kisütött.”

Ekkor térnek vissza újra a sárgák, kalandja jó irányt vesz: megtalálja a barátját, s végül a helyét is a világban. A befejezés mégis keserédes: Gallo a fehér torony tetején egy szélkakasra emlékeztet – ami épp egybecseng a szavaival, miszerint örökre itt marad –, s bár úgy érzi, többé nincs egyedül, a zárókép magában hordozza az örök magányt lehetőségét is.

Alács Anna: Képeslap El Idilióból PATAKI MÓNIKA LILLA-02

Alács Anna szövegvilága igen tömör, a kötet képei azonban annál érzékenyebben reagálnak Gallo érzelmeire

A kötetben felmerülő kétségekhez hasonló szorongást válthat ki bármilyen változás, amikor a megszokott közegünkből új helyzetbe lépünk át. Ezeknek a negatív érzelmeknek is helyt kell adni, hiszen az elengedés sosem könnyű. Hogy mégis érdemes belevágni, arra az utolsó kép a bizonyíték, melyen Gallo korábbi munkatársa, a barna ló látható, egy hasonlóan rejtélyes borítékkal a patái között.

 Pataki Mónika Lilla

Alács Anna: Képeslap El Idilióból

Csimota, 2023

60 oldal

3490 Ft

további Kritikák

Útközben

Lovas Anett Csilla kritikája Magyar Katalin Jeripusz című, újra kiadott regényéről.

Tovább
A varázsmese az örök Anyegin-strófában, avagy az olvasás nehézségei

M. Kácsor Zoltán A tolvaj ajándéka című kötetéről Kovács Gergely írt kritikát.

Tovább
Amikor kezedbe kerül múlt és jövő

Pataki Mónika Lilla kritikája Pifkó Célia A holdfény őrei I. – A Füveskönyv című kötetéről

Tovább