Kiről lehet írni egy friss antológia kapcsán?
A gyűjteménybe felvett huszonöt kortárs szerzőről, akik a novellájukat legalább egyszer már közreadták folyóiratban és/vagy gyűjteményes kötetben?
Péczely Dóra szerkesztőről, (vele készült korábbi interjúnkat ITT olvashatod – a szerk.) aki elég bátor volt ahhoz, hogy az ifjúsági irodalom kategóriáját a nagykorúság határán túlra pozicionálja, mégse szűkítse a young adult korosztályos korlátai közé?
A Pagony Kiadóról, amely következetesen ragaszkodik ahhoz a felelősségteljes célkitűzéséhez, hogy jól bevált márkaként bevezesse a gyermek- és ifjúsági kategórián felnőtt olvasóit a szakmailag is elismert magasirodalomba?
A Pagony Tilos az Á-könyvei ugyanis a tudatosan felépített termékcsoporton felül azt a távlatos koncepciót is jelzik, mellyel nemcsak azokat a fogyasztókra számítanak, akiket még a szüleik, nagyszüleik (és egyéb rokonaik, barátaik, üzletfeleik) látnak el olvasnivalókkal, hanem azokra is, akik már maguk döntenek és vásárolnak. (Valahogy úgy, mint a rajzfilmes stúdió vagy az építőkockagyár, amely felnőtteknek [is] szóló termékekkel bővíti választékát.)
A Szevasz című antológia akár egy arculatváltás első lépése is lehet. Ha a tabukat eddig is merészen döntögető Pagony így folytatja, akkor a felnőtteknek szóló kortárs paletta tényezőjévé is válhat.
Péczely Dóra szerkesztőként a Szívlapát és a Lehetnék bárki (az erről készült Meseterasz-adásunkat megnézhetitek ITT – a szerk.) című líraantológiák után emelte a tétet és a befogadók korhatárát, ráadásul igen merészen
Nádasdy Ádám legelső helyen olvasható elbeszélése például a fiatalkori (férfi) homoszexualitásról szól, amely még mindig az egyik legérzékenyebb téma Magyarországon. Arra azonban alkalmas a nyolcvanas évekbeli Londonban játszódó történet (Vár a századosom), hogy ne csak egyszerűen tiszta emberi vágyként ábrázolja a fiú próbálkozásait, hanem egyszerre érzékeltesse a Kádár-rendszer beidegződéseit – „Majd bolond lesz a rendőrnek kipakolni” (10) – és a korlátok nélküli szabadság veszélyeit, mint például az AIDS valóságát.
E novella kiegészítő párja a balkáni nyaralás „bolgár (úti)kalauzként” tálalt leírása Bán Zsófiától. A kortárs paletta három erotikus esettanulmányát kapjuk még itt Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián és Szabó T. Anna tollából.
A hátsó borító Roberto Bolaňót idézve előre figyelmezteti az olvasót a kötet befogadásával járó „kockázatokra”
A bátorság többszöri hangsúlyozása nem üres marketingfogás. A Tilos az Á-könyvek hagyományos olvasótábora nem a pöttyös könyveken edződött, de a kortárs ifjúsági prózához képest a valóság megdöbbentő részletei számukra is megrázóak lehetnek.
A szövegek tartalmát fényképszerű élességgel adják vissza Szinvai Dániel felnőtteknek szóló képregényeket idéző, csak feketét használó és jellemzően ellenfényben és árnyékban elhelyezett alakokat ábrázoló illusztrációi, amelyek minden egyes novellát kísérnek. Az értelmezést nemcsak a helyzetek ábrázolásával, hanem a gyakran árnyékban hagyott arcokkal is segítik. A nem látható személyiségjegyek éppen az elbeszélői vagy főszereplői szubjektumok számára hagynak szabad mozgásteret.
A Szevasz az első sokk után saját ritmusa szerint adagolja a szociografikus falurajztól a panelvalóságon és az Erdélyből költözők szorongásán át az iróniával fűszerezett Krúdy-paródiáig a kortárs novellisztika keresztmetszetét öt tematikus ciklusban, egyenként öt novellában.
Az első öt – főleg testi szerelemre irányuló – írás a leplezetlenségével üt, majd az öt családról szóló történet jóval hétköznapibb jeleneteiből Mán-Várhegyi Réka írása döbbent meg legjobban (Viszlát, kamaszkor). A válogatás egyik uralkodó hangja, az irónia itt a kamaszok szemszögéből ábrázolt szülők rajzán a legfeltűnőbb.
Ebből a sorból Bodor Ádám hemingway-i szenvtelenségű írása lóg ki. A fiatal felnőtt főszereplők testvéreikkel küzdenek az elfogadásért, mint Maros Andrásnál, a szülők elhallgatott titkait dolgozzák fel, mint Bakos Gyöngyinél, vagy épp a késleltetett elszakadás, önállósodás karikatúráját mutatják be, mint Ughy Szabina novellája. A szövegkörnyezetéből – idézetjellegéből adódóan természetesen – kiragadott ciklus eleji mottó félrevezető. „Az óvodában seprű volt a jelem…” önmagában a kisgyermeklét aktuális vagy később jelentkező traumáit sugallja, miközben az uralkodóan első személyű elbeszélők többségét fiatal felnőttként látjuk.
Ebben a tekintetben Bereményi Géza legendaszerű „ősemléke” – Jézus újságot olvas – ide is illett volna, ha nem a hit sajátos megközelítéseit illusztráló harmadik ciklusba sorolja a szerkesztő.
Ez a középső tematikus szakasz a többi közül nemcsak a leginkább széttartó, hanem a legesetlegesebb is.
Péczely Dóra ugyan epilógusában igyekezett magyarázatot adni arra a szempontra, „hogy a kereszténység hagyományai, a Biblia hatása és Jézus alakja hogyan formálja a mai napig a magyar irodalmat” (342), de az írásokon vagy csak nyomokban érződik a Biblia hatása, amennyire számos más, bibliai szállóigét vagy motívumot idéző irodalmi alkotás is, vagy a felfrissítő célzatú újraírás szándéka. A blaszfémia határát csupán azért nem súrolják ezek az írások, mert valójában nem a Bibliáról szólnak.
Bartis Attila A vámos és az Úristen című novellája inkább kerülhetett volna az utolsó ciklusba, hiszen az Erdélyből költözni készülő család szorongásainak feloldását nem az égi, hanem a helyi hatalmaktól való menekülés lehetősége adja.
Hasonlóan a szintén erdélyi Vida Gábor elszigeteltséget leíró novellájához, ahol szintén csak egy címben is előrevetített utalásból következtethetünk biblikus tartalomra.
Éppen Bereményi Géza idézi fel a Szentírás lényegét leghívebben a Jászberényből érkezett, újságot olvasó, csöndes szakállas férfi alakjában, illetve a nagymama meséiben és gondoskodásában.
Erdős Virág betlehemi látogatást modern kontextusba helyező novellája – Absolut Christmas – valóban nem lenne érthető a közismert karácsonyi igeszakaszok nélkül, de egészében véve inkább az elüzletiesedett, üdvöt nem hozó körülmények szatirikus rajzát láthatjuk.
Határozottan üdítő Cserna-Szabó András Mikszáth és Krúdy anekdotázó szövegeit idéző gasztronómiai persziflázsa, melyben a kakasleves Debrecenben készül el.
Bár a kálvinista Róma sem valódi alakjába tűnik fel, arra a talán nem is tudatos szerkesztői megoldásra segít rávilágítani, melynek eredményeképpen a kötet 25 novellájának csak nagyon kicsi hányada játszódik a fővárosban, sőt, egészen nagy a földrajzi szórás. Londontól Marosvásárhelyig és – ha csak egy-egy kirándulás erejéig is – Pécstől Egerig látjuk az anyanyelv által teremtett hazát a magasból.
Az utolsó részben találjuk ugyan „a tág értelemben vett történelmi és »hazanovellákat«” (342), a kötet egészében többször is nemzeti hagyományainkhoz való kapcsolódási pontokra bukkanva.
Esetlegesnek, a kimaradtak egyberostálásának tűnik ezért az utolsó ciklus, ahol olvasunk disznótorról Háy Jánostól, első kocsmázásról Hartay Csabától, háborús emlékekről Csutak Gabitól vagy éppen szétvert fővárosi tüntetésről Krusovszky Dénestől. Haklik Norbert a honvágy fogalmának ad egy merész és ötletes csavart az antológiát lezáró novellában. (Haklik Norbert könyvajánlója Dániel András könyvéről ITT olvasható – a szerk.)
A legszínesebb ciklus tartalmához híven a különböző művészeti ágak és a hétköznapi élet kontrasztját emeli ki öt elbeszélés
Ezek között akad szatirikus önkarikatúra, mint Szvoren Edina Jönnek a verseim című írása, és az alkotást a lélektani mélység szenvedéseiből eredeztető, fájdalmas alkotás, mint Darvasi László és Dragomán György kisprózája: a Veisz, a béna és A varázstábla. Kiss Noémi és Németh Gábor művészi kiszolgáltatottságot ábrázoló történetei a másik hármat is segítenek azon az értelmezési kereten belül értelmezni, hogy a társművészeteken keresztül az írók valószínűleg saját alkotói pályájukról is vallanak.
A Szevasz remélhetőleg széles körben olvasott gyűjteménnyé válik, és betölti remélt hivatását: bevezeti a fiatalokat a saját koruk komoly egyéni és közösségi kérdéseit feldolgozó irodalomba.
Kovács Gergely
Szevasz – 25 kortárs novella
Válogatta és szerkesztette: Péczely Dóra
Illusztrátor: Szinvai Dániel
Pagony Kiadó/Tilos az Á Könyvek, 2021
344 oldal
3990 forint