A nyári szünet a pihenésé, és mi lehet pihentetőbb a nyugodt, elmélyült olvasásnál? De a vakáció a jövő tanévi „kötelezők” elolvasásának ideje is, egy-egy jó könyvvel előkészülhetünk az őszre. Kritikusainkat arra kértük, idézzék fel nyári olvasmányélményeiket, és ajánljanak olvasnivalót a pihenőknek és a készülődőknek egyaránt.
Előrebocsátom, hogy nem vagyok kritikus. Hanem költő, szerkesztő, pedagógus: mind más szerep és más szemléletmód. Nem mintha nem lenne kritikus véleményem. De akár költőként, akár szerkesztőként vagy pedagógusként leginkább négyszemközt, esetleg hat- vagy nyolcszemközt mondom el, nem a széles publikum előtt. Főleg nem leírva, ahogy minden szónak nagyobb súlya van. Nem mintha félnék. Inkább féltem a szerzőt, nem szeretném megbántani. Sokkal inkább építeni. Ezért is vagyok műhelyközpontú, igyekszem műhelykapcsolatba lépni az alkotótársakkal. Lassan tizenkét éve vagyok ilyen kapcsolatban az Író Cimborák alkotóival, (a tízéves évfordulójuk alkalmából készült interjúnk ITT olvasható – a szerk.) most is egy alkotótáborba készülünk. Számos levélben írtam már kritikát személyesen, építőleg, ami nyilvánosan, publikálva akár sértéshez is vezethetett volna. Márpedig vagy elmondom nyíltan a véleményemet, vagy hallgatok inkább. És mivel elsősorban költő vagyok és szerkesztő, fontosabbnak tartom a műhelykapcsolatot, mint a kritikusi pozíciót. Megjelent írásaim, még a recenziók is műhelytanulmányok inkább. Ilyenkor főleg arra figyelek, amit érdemes ellesni az alkotótárstól.
Van-e meghatározó nyári olvasmányélménye, és ha igen, melyik kötet(ek)hez kapcsolódik?
Gyerek számára az olvasásra, a könyvekbe való belefeledkezésre nyilván nyáron adódik leginkább alkalom. Bár aki olvasóvá válik, annak kitágul az idő, új dimenziók keletkeznek tanév közben is. Ezért sem igen emlékszem, hogy gyerek- és ifjúkori olvasmányaim épp melyik évszakhoz kötődnek. Átkerültek egy „időtlen”, a mindennapi, pragmatikus tapasztalaton túli létformába. Mégis, egy nem nyári strandélményem: Ülünk a sajtban, a meleg vízben, uszodás tesióra után, gimisek, nagy kamaszok, és mit vesz elő a csoport egyik szószólója, mit nem, Lázár Ervintől A hétfejű tündért. És felolvas. Együtt röhögünk, ismerünk magunkra.
Szóval lehet az olvasásnak ilyen közösségélménye, közösségalkotó ereje is. Mondanom sem kell, hogy az alkalom nem szervezett és kötelező iskolai program volt. Hanem csak úgy. Csak.
(Mondaná Vacskamati virágja már a Négyszögletű Kerek Erdőből.) A hétfejű tündér most is itt van velem, az egyik leggyakrabban forgatott könyv a polcomról. Nagykamaszként íródtak belém a képei, mondatai, felnőttként fedeztem fel a rétegeit, nyelvének zenéjét, játékait.
Az iskolák általában kijelölik, hogy a következő tanév előtt mit volna fontos elolvasniuk a diákoknak. Melyik klasszikus és melyik kortárs gyerek- vagy ifjúsági könyvvel egészítené ki a „kötelező” könyvek listáját?
Az említett Lázár Ervin-kötetekkel (A hétfejű tündér, A Négyszögletű Kerek Erdő) feltétlenül. Ám az az igazság, hogy az első önálló olvasmányélményem Lázár Ervintől A kisfiú meg az oroszlánok című meseregény, az író első publikált könyve, talán ezért is húzódik meg szerényen a későbbi remekművek árnyékában. Pedig a sajátos Lázár Ervin-i „Macondo”, ahol Bruckner Szigfrid életre kel egy öreg ház régi pajtájában, ahol egy kisfiú fantáziavilága a felnőtt építész reálisan tervező világával találkozik, nem mindennapi izgalmakat jelentett számomra már első olvasásra. Nem meseregény, nem is kalandregény. „Tündéri realizmus”, mondják a „mágikus realizmust” Lázár Ervinre alkalmazó kritikusok. De itt a mese (a képzelet) és a valóság (érzéki tapasztalat) egyszerre van. Ettől izgalmas akár egy párbeszéd is. Ez az „egyszerre van” az izgalmi faktor. Persze kell a konfliktus meg a bonyodalom meg a megoldás, de az csak a kapszula. A por, ami benne van, a hatóanyag, a képzelet és valóság izgalomelegye. Szóval, kedves pedagógusok, ne felejtkezzetek meg Bruckner Szigfrid alkalmi otthonáról, a Levendula utcai pajtáról, ha izgalmas olvasmányt akartok ajánlani a gyerekeknek.
A kisfiú meg az oroszlánok 1964-ben jelent meg először, jövőre lesz a kötet hatvanéves. De ne gondoljátok, hogy manapság nem születnek ilyen nyelvileg is izgalmas, „bevonós” művek a gyerekeknek. Ahol az izgalmi faktor hasonló: képzelet és valóság robbanó izgalomelegye. Egy kötetet említek, amelynek a meséi eredetileg több kötetben, sorozatban jelentek meg. Harcos Bálint Szofi-könyveit Szofi nagy képeskönyve címen adta ki 2021-ben a Pagony Kiadó. És bár itt kisebbekről van szó, a nyelvi és képzeleti játék feledteti a „dedósoknak való” címkét, és igazán élvezhető olvasmánnyá válhat nagyobb, már olvasni tudó gyerekek számára is.
Szívből ajánlom akár az első olvasmányok közé, de alsó tagozaton bármikor lehet füle a gyerekeknek a mesét alkotó költői nyelv játékára, fricskáira, humorára.
A Szofi lufija kifejezetten nyári meseélményt ígér, ahogy a sárga lufi megtréfálja a szúrós esernyőt és rózsabokrot, a mérges kutyát és forró virsliket, az erős nagyfiúkat és a villamost, hogy végül arrébb gurítsa a Napot.
Olvasni szinte bárhol és bármikor lehet – vajon milyen az ideális nyári olvasóidő és -hely?
Kuckózó, árnyékos, ligetes. Amin átfúj a szél. Segít lapozni. Ahonnan egy ugrással fent lehet teremni a fán, hogy távlatot kapjon a szem, ha messzire tekint. Ahol egy pillanat alatt történik az átváltozás, a táltos, mint a gondolat (maga a képzelet). Ahol a téridő-dimenzió úgy működik, mint egy időkapu.
Mennyi könyv vár önnél nyári elolvasásra, van-e köztük gyerek- vagy ifjúsági könyv, és ha igen, melyik az, vagy melyek azok?
Számomra a nyár nem pihenőidő. Nincs nyári szünetem, legfeljebb néhány nap, ami családi látogatásokkal, együttléttel telik. A nyár jelentős részét a szerkesztő munkám szervezi, olvasmányaim zöme kézirat, amely nagyrészt építő és négyszemközti kritikámra vár, egy részükből kiadvány is készül.
A munka mellett, „magamnak” is rendszeresen olvasok, morzsánként, de most jó ideje és belátható ideig felnőtteknek szóló irodalmat (Darvasi- és Csehov-novellákat, Visky András Kitelepítés című regényét).
Ami azt is jelzi, hogy nálam sincs a felnőtt- és gyerekirodalom közt demarkációs vonal, sőt szüntelen átjárás van, hol a felnőtt-, hol a gyerekhang szólal meg, és én arra törekszem, hogy összehangoljam, párbeszédbe vonjam a kettőt.
Nem tudom még, hogy a Kitelepítés után mit hoz elém a „szél” az olvasóligetemben. De mivel a sorstragédiát történetté szublimáló felnőtt mű részben gyerekekről szól, valószínű, hogy a megnyíló gyerektudat csodái továbbvezetnek. Addig is „Kredenc”, „Csillár”, „Vitrin”, „Sublót”, Komód”, „Kaszten” és Kanapé” játszótársa leszek egy távoli létszíntéren.
Nagygéci Kovács József
Körkérdésünk előző válaszadói az elmúlt hetekben: Bajzáth Mária, Ágoston-Szász Katalin, Kolozsi Orsolya, Veszprémi Szilveszter.