Az 500 jármű Magyarországon című kiadványt egy autórajongó kétéves kedvéért vettem le a polcról – illetve inkább a magam örömére
A rengeteg színes kép, a történeti járműveket is bemutató tartalom, a képes felsorolásokból álló fejezetek elé írt rövid leírások, de még a hosszú autónevek kiírása (például „[a] szegedi PESA alacsonypadlós villamos”, vagy „[a] csömödéri Zakatoló Erdei Iskola szerelvénye”) is vonzónak tűnnek a járműveket közös gurulás közben mutató képeskönyvek világában.
Egyértelműen izgalmas a célkitűzés: összegyűjteni a magyar vonatkozású, érdekes vagy éppen hétköznapi, történeti vagy történelemből napjainkba szökött járműveket, és remek gondolat, hogy a képeskönyvet lapozgató gyerekek mellett a szülő vagy épp a nagyszülő is szélesebb rálátást nyerjen a magyarországi közlekedésre. De sajnos azt is tudjuk, hogy ahol az alapötlet szellemességét a megvalósítás említése nélkül dicséri a kritikus, ott azért következik majd egy csakhogy…
Csakhogy a kötet remekbe szabott belső fedlapját követően a tüzetesebb átvizsgálás próbáját nem állja ki sem a képi tartalom, sem a fejezetek átgondoltsága, sem a leírások tartalma.
Elsőként is fontos, sőt, zavarba ejtően nagy problémája a kötetnek a korhatáros besorolás hiánya
A gyerekkönyvet a felnőtt olvasó számára is megnyitó igyekezet zavarossá teszi a mondanivalót, a felsorolás miértjeit és a bevezetők leírásait. A fejezetek egy gyermekeknek szánt képeskönyv kategóriarendszerét és egy felnőtt gyűjtő (kívülről unalmas) buzgalmát ötvözik, ami széttartóvá teszi a kötet ívét, a fejezetek nem mutatnak a kötet egészére érvényes, átgondolt bemutatási elvet, ami elég zavaró, tekintve, hogy egy fehér lapon egymás után helyezett ábrákból álló képes felsorolásról van szó, aminek esetén a rendszer volna, ami a kötet gerincét, ívét adja, és minden leírás is ehhez köthető.
A Vasúton, a Villamosok régen és ma, az Autóbuszok és trolibuszok mint fejezetcímek és tartalmi egységek alapvetően jó irányban haladnak: úgy látszik, a közlekedési eszközöket nagy kategóriáikban, a történeti és jelenkori járműveket egy fejezetben, egymás után mutatja majd be a szerző, így a vonatoknál idővonalra fűzve láthatjuk a Heves nevű gőzmozdonyt, a MÁV udvari vonatának királyi szalonkocsiját mint kezdőpontot és a másik oldalon a MÁV-HÉV szerelvényt és az új-zélandi Ganz-MÁVAG NZR motorvonatot.
A kötet ezt követően a dunai és balatoni hajózással foglalkozik
Később a könyv külön fejezetet szentel a „különleges járműveknek”, van Régi autók és motorkerékpárok-fejezet, egy, az előbbiekhez közepesen illeszkedő Sport, A városban és egy ebben a környezetben mindenképpen értelmezhetetlen Múzeumi és nosztalgiajárművek-fejezet is – az egyes járművek pedig hol itt, hol ott jelennek meg az illeszthető fejezetekben, tetszőleges elosztásban. A MÁV udvari vonatának királyi szalonkocsija például a Vasúton című fejezetben kapott helyet, nem a nosztalgiajárműveknél, magyarázat nélkül. Külön fejezet a Vasúton és a Kisvasutak, erdei vasutak és keskenynyomközű járművek, ám a fejezet ennek leírásából szintén nem tudjuk meg, miért, ugyanis abban egy turisztikai leírás csap képen minket a kisvasutak nyomvonalának látnivalóiról elég hivatalos szaknyelven megfogalmazott stílusban. (vö. „A budapesti Széchenyi-hegyi Gyermekvasút pillanatok alatt kiszakít a főváros forgatagából…”) – hogy mi a fene lehet az a keskenynyomközű, és egy gyerekkönyvben miért nem volt elég, hogy kisvasút, ismét csak nem derül ki.
Mint ahogy az sem, kinek szánták végül is a néhol már-már komikusan pontos elnevezéseket. a „keskenynyomközű jármű” csak a bevezető utána jön a „PTSZ-M lánctalpas kétéltű”, a „ZSZU-23-4 önjáró légvédelmi gépágyú”, a „Rába-Steiger 245 összkerék-meghajtású traktor” és a „Csepel D 754 összkerékmeghajtású tehergépkocsi”. Igen, ezek egy gyerekeknek szánt képeskönyv képleírásai.
Tegyük hozzá, hogy a pontos elnevezések használata, akármennyire elképzelhetetlen is az élőbeszédben való elhangzásuk (VW Bogár, A Szoljuz TMA-10 szállító-mentő űrhajó), döntés kérdése, ami kellő magyarázattal, a nyilvánvalóvá tett és vállalt gyűjteményes jelleggel (és egy ebből következő szűkítéssel s a részhalmaz teljes bemutatásának igényével) és tiszta felépítéssel megvédhetné önnön koncepcióját, és nem fordulna paródiába.
Egy érdeklődő nyolc–tíz éves gyerek kezében igenis megfordulhat és joggal szerepelhet egy járműgyűjtemény, az ismeretterjesztés is elfér a gyermekeknek szánt képeskönyvek lapjain.
De ez esetben a szerkezet íve adná a magyarázó szöveget „helyettesítő” tudásalapot. Egy vállaltan ismeretterjesztő gyerekkönyvnek nem lehet a címe 500 jármű Magyarországon, ha 531 járművet mutat be, és bizony széttartó lesz a kötet, ha egyszer végtelenül hosszan kiírják a jármű hivatalos nevét, máshol pedig egy ezekhez képest rövidített, köznyelvi elnevezés szerepel. Egyszer „Wm-21 Sólyom közfelderítő repülőgép”, másszor „esküvői autó”.
És akkor még nem beszéltünk az olyan apróbb kérdésekről, hogy mit keres a magyar járművek közt a tengeri luxushajó, de például az Irány az űr című fejezet majdnem teljes egésze is értelmezhetetlen a cím függvényében (a Szputnyik-1 műhold, az Apolló-11 űrhajó vagy a Vosztok-1 űrhajó mint egy-egy jármű Magyarországon?), az alagútépítő pajzsról nem is beszélve, ami, igaz, a munkagépek fejezetében szerepel, de nehezen mondanám róla, hogy jármű.
Megtöri a mű egységét, és értelmezhetetlen ismétlődési lehetőségeket idéz elő a kötetben szereplő járművek és elnevezésük mellett maga a szerkezet is
Nem tudni, hogy maga a koncepció slendrián, vagy kezdetben nem jött ki az 500, mindenesetre a szerző sem a kötet logikai szerkezetét adó fejezetek elrendezésével, sem az egymásutániságukkal, de a tartalmukkal sem veszi komolyan a gyerekeket.
A Kirándulunk, nyaralunk, a Sport és A városban fejezetekben például a közlekedési eszközök igencsak szubjektíve sorolhatók egyik vagy másik kategóriába, attól függően, hogy mi az otthonunk, és ebből a pontból hova kirándulunk – de még ekkor is felmerül a kérdés, hogy az adott közlekedési eszköz miért nem egy másik, korábbi fejezetben jelent meg, például a FLIRT motorvonat, az Aranypart Expresszvonat vagy éppen a Nosztalgiavonat, amelyek közül mindegyik a Kirándulunk, nyaralunk fejezetben kapott helyet (én mondjuk FLIRT-tel járok dolgozni hétköznapjaimon, mindegy), annak ellenére, hogy korábbi fejezetekben, a Vasúton vagy akár a Múzeumi és nosztalgiajárművek fejezetben is helyet kaphatott volna.
Ki kell térnünk a kötet lényegét adó, legfontosabb hiányosságra
Az illusztrációk (esetünkben a könyv lényege) esztétikai és tartalmi megjelenésére. Ami egy gyors lapozás felületes megfigyelésével izgalmas, színes albumnak tűnik, valójában a legegyszerűbb, legigénytelenebb rajzokat takarja, az egymás után megjelenő vonatok, hajók és autók ábrázolása közel sem pontos, a repülőgépek és hajók ábrázolásaiba súlyos, lényegi hibák csúsznak, a retróautók egy kaptafára készülnek, és kínosan hasonlítanak egymásra, mintha csak jelzésértékű lenne az ábrázolásuk – és mintha ugyanabból a kerekített sarkú paint-kockából készülne minden –, utóbbi ábrázolási technika egyszerre tetőzik több helyen, a hajók, buszok, vonatok különböző szétszórt fejezeteiben nudli-sormintát talál az olvasó. És bár különösebben nem egyetlen oldalon sem figyelt különösebben az illusztrátor az arányokra, mégis gyakori, hogy a fejezet színkódokkal szegélyezett lapjairól minden különösebb indok nélkül kilógnak az ábrák.
Alapvetően tehát jó ötletből született az 500 jármű Magyarországon, de javasolnám alcímnek, hogy nem. Értsd: nem 500, nem jármű és nem Magyarországon. És jobb lenne az egészet újrarajzolni.
Hutvágner Éva
Zsigmond Gábor: 500 jármű Magyarországon
Holnap Kiadó, 2021
116 oldal
3100 Ft