„A világ melyik táján terem ilyen vidám társaság?”
Fenyő D. György a legutóbbi Rumini-könyv kritikájában[1] kifejezte reményét, hogy idén sokan olvassák újra Rumini korábbi történeteit, mivel a sorozatok nyújtotta biztonságra a karantén időszakában még nagyobb szükség van. A két egymás utáni évben megjelent új részekben tovább táguló Rumini-univerzum valóban ösztönözheti az olvasókat, hogy vegyék elő az elmúlt tizennégy évben megjelent kalandregényeket. A Tükör-szigeteken átélt szimbolikus helyzetek pontos elemzése pedig emlékeztet arra, hogy a mesék ereje a jelképekben rejlik, melyek az elsüllyedt világban is biztos alapot adnak egy igazán izgalmas, tartalmas gyerekkönyvnek.
A tizedik Rumini-könyv a megszokottnál is szorosabban kapcsolódik az előző kettőhöz, kis szigetcsoportként önálló trilógiát képezve a sorozaton belül. A Szélkirálynő és legénysége a Rumini és az elsüllyedt világ első fejezetében visszatér a Ciklámen-szigetre, ahonnan nemrég kétségbeesve távoztak, és egy idilli estét töltenek a kikötői fogadóban. A kívülállóknak fel is tűnik jókedvük: „(…) a világ melyik táján terem ilyen vidám társaság?” (9) A megnyugvás alkalmat ad rá, hogy az elbeszélő visszautaljon az elmúlt hetek eseményeire, az asztal körüli beszélgetés során pedig a résztvevők mesélik el hihetetlen kalandjaikat. Kiderül, hogy amit az olvasó mesésen izgalmasnak tart, az még az elbeszélt világon belül is túllépi az elfogadhatóság határát. „Őrület... ezt már végképp nem hihetem… Bazsalikom mester alig akart hinni a fülének” (10).
Ezzel a szövegtani kapcsolatot biztosító indítással kezdődik a többféle tükröződés után narratológiailag is önreflexívvé váló szöveg.
A hétköznapi életet élő egerek csodálkozásának tükrében az olvasók számára is egyértelmű, hogy rendkívüli tapasztalataik mellett jóságuk, ragaszkodásuk, derűlátásuk és legfőképp a kíváncsiságuk teszi őket hősökké.
Az átélt és túlélt veszélyhelyzetekben értékes emberi, azaz egéri vonásaiknak köszönhetően győzhették le az ármánnyal és gonoszsággal társult varázslatokat. A jellemfejlődésre azért felesleges, mert a szereplők adottságként rendelkeznek a szükséges tulajdonságokkal, melyeket átmenetileg el is veszítenek. Leginkább gyermeki ártatlanságuk teszi őket nyitottá a csodálatos jelenségek befogadására. Omnitudor, a gandalfi bölcsességeket emlegető teknős stílusában: ami velük történt, annak pont velük kellett megtörténnie.
„A Szélkirálynőnek nincs párja széles e világon!”
A kormányos optimizmusa sodorja a hajót minden eddiginél nagyobb veszedelembe. Amikor a Szélkirálynő zátonyra fut az elsüllyedt Megantisz egyik oszlopának ütközve, nemcsak a legénység legszörnyűbb rémálma válik valósággá, hanem a kikötői mendemondák is. Ha nem szoktuk volna meg, hogy Berg Judit eddig minden fortélyos varázslatot alaposan előkészített, azt hihetnénk, a kikötői ürgék varázslatának eredménye a tragédia. Így inkább Rozi kíváncsiságára gondolhatunk, aki addig kérlelte a jó kedélyű kiskereskedőt, míg az elmesélte Atlantisz legendájának rágcsálóváltozatát.
A Rumini és az elsüllyedt világ az elképzelhető legnagyobb veszteséggel kezdődik. A tenger felszíne alatt láthatatlanul rejtőző zátony a megalomániás hajdani varázsló, Megalion elsüllyedt palotájának egyik oszlopa, mely már több hajónak is vesztét okozta. A varázsló azonban már nem aktív, még ha egy jóvátételt biztosító percre fel is támad a nagy varázslat közben. Országos méretű elvetemültséggel nem találkozunk, csupán kisebb stiklikkel, félelemre és korábbi sérelmekre épített önvédelemmel, valamint egy diktatórikus hajlamú mágussal, aki csak egy hősies órára lép dédnagyapja nyomdokaiba. Nem egy néven nevezhető elvetemült gazemberrel, hataloméhes trónbitorlóval és aljas varázslójával kell szembeszállniuk hőseinknek, hanem több kisebb akadály párhuzamos leküzdése vár rájuk.
A törvényesség és a törvénytelenség határai elmosódnak, viszonylagossá válnak. Az Áspis-tenger fő helyszínként megjelölt szigetcsoportján a kisstílű bűnözés mellett megjelenik a korrupció is. A mai valóság tükörképeként ismerünk a rendőrökre, akik a hivatalosan tiltott sellővadászokat egy-egy ingyen pikkelyért cserébe elengedik, vagy törpekengurukra, akik a gyanútlanul szigetükre érkezőket titkos gladiátorjátékokra kényszerítik. A hajótörésből egymástól eltávolodva megmenekült legénységre külön-külön, kisebb csoportokban bukkannak a mentőcsónak és a vigasztaló mesében megjósolt halászhajó segítségével hazajutott egerek, köztük természetesen Ruminivel, Sajtos Rozival és Galléros Fecóval. A szétszórattatásból következő sok helyszín és cselekményszál pikareszkre emlékeztető sokszínűséget kölcsönöz a meseregénynek. Ennyire sokfelé még nem szóródott a Szélkirálynő legénysége, és ilyen sokféle szereplő sem fordult még elő Ruminiék világában. Néhány fős csoportokat látunk különféle permutációkban keveredni. A mentőakciót szervező Galléros Fecó mellé szegődnek patkánycimborái, akiket az elvetemült sellővadászoktól „csak” a jószándékuk különböztet meg. A Shuriken-banda dobócsillagos ugróegerei befogadják a lábára rugót szerelő Balikót. A kemény Szkander Bob veszedelmes tavi tigriseket szelídít törleszkedő macskákká.
A kalandregények és mesék hagyományainak erős intertextuális áthallásaival találkozunk. A kikötői verekedésbe szívesen keveredő patkányok Rejtő Jenő tengerészfiguráira emlékeztetnek, a magát különféle álcák mögé rejtő, de varázserővel nem rendelkező Átlóczy Ferdelin pedig Ózra. Klasszikus toposzként Odüsszeusz ravaszsága mérhető Fecóéhoz, kíváncsisága pedig Roziéhoz, hogy a számtalan sziget szokatlan szokásairól ne is szóljunk.
Ebben a regényben a felszínen alig történik varázslat. Még a korábbi varázseszközök – vascsöppentő, láthatatlanná tévő kalap – is sorra elvesznek, és kiderül, hogy nélkülük is boldogulnak az egerek. A lényeges átváltozások mind a víz alól származnak. A görög mitológia szirénjeire, a harcos amazonokra és Karinthy Capilláriájának nőszerű lényeire emlékeztető sellők minden bajba jutottat szíven lőnek, hogy azok gondolkodás nélkül és személyiségük felfüggesztésével a hableányokat szolgálják. Így válnak a könyörtelen és elszigetelődött sellők a legjelentősebb cselekményalakító tényezővé. Kizárólag (hab)leányokból álló közösségük nemcsak az önvédelmi célú militarizmusra, hanem a hiúságra és a kirekesztésre is épül. Ők képviselik a nőiség sötét oldalát. Ám éppen az egység hiánya miatt válnak sebezhetővé. A többiek által megvetett és kiközösített duci Árvalinka segítségével lehet eljutni elzárt világukba, amihez varázseszközök segítségével sellővé kell válni. Még Rozi is elámul a szépségükön, melyhez képest Árvalinkát csúnyának ítélik, Roziról azonban csak azt jegyzik meg, hogy náluk kisebb termetű sellő. Rozival kapcsolatban a testi szépség kérdése nem merül fel, csak lelki-szellemi vonásai, különösen a bátorsága, mellyel barátja érdekében vállalja az átváltozás veszélyeit is, Andersen Hókirálynő című meséjének Gerdájához hasonlóan. Természetesen Rozi igazságérzete is erős: a kalandok után ő rendezi el Árvalinka helyzetét, kiemelve erényeit.
„Példát vehetnél Rozilányról!”
Hiába szökkent szárba az előző regényben Sajtos Rozi és Rumini kamaszosan félénk szerelme, a sellő nyílvesszője az egérfiú kötődését is kitörli az emlékezetéből. Rozinak ezért nemcsak az elveszett matrózokat, hanem barátja egyéniségét is vissza kell szereznie. A Rumini-történetek egyik fő motívuma, a személyiség változása vagy elvesztése mindig egy varázslatnak köszönhető, és a nagyobb, egész közösséget is érintő probléma megoldásához előbb a valódi ént kell visszaszerezni. Most elsősorban Rozi számára fontos, hogy visszakapja társát, és elszántsága főszereplői rangra emeli. A borítón is a lobogó hajú Rozit látjuk kézen fogva Ruminival, az elsüllyedt tornyokkal és néhány halacskával a háttérben. Így, ha a címbe nem is került bele, magabiztosan barátjára irányuló tekintetével uralja a címlapot.
Első megjelenése (Rumini Datolyaparton) óta Sajtos Rozi szerepe ment át a legnagyobb fejlődésen. Berg Judit egy interjúban maga is bevallotta, hogy kalandvágyó, kíváncsi, kislányként fiús személyiségéhez Rozi áll a legközelebb: „(…) gyerekkori önmagamat sok figurába beleírtam, például a Rumini-sorozat Sajtos Rozi-karakterébe”.[2] Egy közösségi oldal ruminis személyiségtesztjének legtöbb hozzászólása szerint az olvasók/rajongók jelentős része is a visszatérő női főszereplőre hasonlít. Olvasásszociológiai megközelítésben jogos elvárás, hogy az olvasók nagyobb hányadát kitevő kislányok is találjanak igazodási pontot. Ráadásul a majd’ másfél évtizede bővülő fiktív világ is igényel egyfajta fejlődést. Míg Harry Potter az iskolaregények logikája alapján minden tanévben idősebb lett, a mesebeli egereknél ilyen fejlődési folyamatot nehéz elképzelni. A regények problematikája, motívumrendszere viszont követi az olvasók fejlődését. Közeli példával tudom bizonyítani a könyvsorozat tematikus gazdagodását, amely miatt egyszerre élvezi a Rumini-regényeket az ötéves és a tizenötéves leány is. Bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen a „korai” Rumini-meséken felnőtt tapasztaltabb olvasókat zavarja a szuperhőshöz hasonlítóan okos, megfontolt és hűséges Rozi karaktere. Kislányoknak minta lehet, a kamaszok viszont túl tökéletesnek találják. Bár nem is az utóbbi korosztály az igazi célközönség.
„Ha tehetnél valamit a Szélkirálynő megmentéséért, visszariadnál egy kis veszélytől?”
A valódi veszélyeket a mélység rejti, és csak a négy varázsgolyó együttes erejével és az általuk irányítható mélytengeri szörnyetegek segítségével lehet helyreállítani a világ rendjét. Ehhez a szokásosnál nagyobb meggyőző erőre van szükség, hiszen az egereknek saját közösségük és hajójuk megmentése érdekében kell mozgósítaniuk kezdetben az ellenséges erőket is. Az összefogás ereje valóban csodákra képes. Egy alapos pszichoanalitikus elemzés mélyebbre áshat majd e tekintetben, de a regény legfontosabb térbeli viszonyai a címből eredően is a fent és a lent tengelyén vizsgálhatók. A nem túl vendégszerető kikötőkben – épp csak a tengerszint felett – az idegenek nemkívánatosak, a veszedelem először nem látszik, aztán jogtalan fogva tartás vár a gyanútlan utazókra. A magasban képmutatást látunk. A Shuriken-banda egy elhagyatott hegyi templomromban gyűjti be a törpekenguruk áldozati ajándékait, amivel a gyanútlan erszényesek a szellemeket igyekeznek távol tartani. Ferdelin egy hegy tetejéről tartja félelemben városa népét. Mindkét magaslaton üres fenyegetéssel, nem is túl ravasz álcázással csikarják ki a hiszékenység sarcát. Még a hajdani Megantiszt is a nagyravágyás hívta életre.
Megantisz az elsüllyedt ókori sziget mellett két, jelképekkel sűrített balladisztikus intertextust is felidéz: Coleridge Kubla kánjának tündérpalotáját méretében és vízhez fűződő szoros kapcsolatában, az égitestek bevonásával pedig József Attila költeményét (Indiában, hol éjjel a vadak…), melyben az indiai fejedelem kincstára kapujára „(…) a napot akarta ráveretni, mint óriás, tüzes lakatot”.
A tenger mélyén azonban minden ugyanolyan kemény, mint amilyennek a mesék mondják
A legmélyebb és legsötétebb részeken a csak varázseszközzel megzabolázható őserő, a négy ősbrutodon rejtőzik. Mintha a tudat alatti ösztönök világa szabadulna fel, amihez két fiú és két lány együttes alámerülése kell. A négy ősbrutodon csak együtt emelheti ki a tengerből Megantiszt, amely hajdan a Napra és a Holdra felfüggesztve lebegett a víz felszínén. Ha az égitestek hagyományos szimbolikájára építve a nő és a férfi együttes jelenlétére asszociálunk, akkor sejtjük, hogy a sokféle nehézségen keresztülment Rumini és Rozi életének eddigi legnagyobb kihívása tornyosul előttünk.
Fel kell fedezniük a két nem kapcsolatának buktatóit és a közös élet lehetőségeit. Gyerekkönyvről lévén szó, mindezt jelképekbe csomagolva láthatjuk.
Rozi önálló cselekedeteivel és a hableányok kiemelt szerepével a nők az ügyeskedő, ravasz vagy bódultan passzív férfiaknál sokkal hangsúlyosabb szerepet kapnak. A legfontosabb azonban a szintén női nevű, erős, gyors háromárbócos tengerjáró, a Szélkirálynő. A hajó elvesztésével kezdődő mese világának rendje csakis az ő visszaszerzésével állhat helyre. A veszteség után az alaphelyzet egérfeletti erőkkel történő visszaállítása is komoly eredmény. Sajtos Rozi a küzdelmek után tovább írja és rajzolja felfedezéseit a Lényes Könyvbe, amely mintha Rumini és az elsüllyedt világ címen kerülne elénk. Kálmán Anna a korábbiaknál kevesebb, de alaposabban kidolgozott, sötétebb tónusú monokróm rajzai, melyek közül néhány egész oldalt vagy oldalpárt is kitölt, mintha Rozi feljegyzéseire alapulnának. Esetleg egy újabb Rumini-könyv ötletét adják. Rozi megérdemelné, hogy ezután saját könyvet kapjon.
A fiúk jelleme alig változott. A baráti évődéssel színezett bajtársias ragaszkodás mellé fokozatosan erősödő felelősségtudat társul. Hazafelé leülnek kártyázni, de végül önszántukból kezdik felmosni a ragacsos fedélzetet. Már nincs szükség a szigorú fedélzetmester utasítására. Maguk sem gondolták volna, hogy „hiányozni fog Negró” (402). A Szélkirálynő legsötétebb alakja ugyanis csupán egy fejezetben jelenik meg, de azt most nem árulom el, hogy vele mi történt a hajótörés után. „Tényleg hiányzik egy kicsit.”
Kovács Gergely
Berg Judit: Rumini és az elsüllyedt világ
Illusztrátor: Kálmán Anna
Pagony Kiadó, 2020
438 oldal
3990 Ft
[1] Fenyő D. György: Tükör, szem, lélek. https://igyic.hu/mediatar/kritikak/tukor-szem-lelek-1.html
[2] Gyárfás Dorka: „Aggódtam, lesz-e olyan fiú, aki egy ilyen vagány lányt feleségül akar venni” – interjú Berg Judittal, wmn.hu